2019. 12. 21.
Hope? Nope. (dec. 21-22.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hope? Nope. (dec. 21-22.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, DECEMBER 21.:
HANNAMONTPALMA

0
Iván (nemlétező) gyermekkora.

Talán érdemes:
Fél kilenckor kortárs dráma Szlovéniából a Cinemax 2-őn, fiatal nő gyereket szül egy többszörösen zűrös férfinak: nem elég hogy van már felesége de kétes ügyletekbe is bonyolódott így villámgyorsan felszívódik. Párja nem örül az afférnak, meg is vereti a szeretőt aki előtt két út áll, egyik sem könnyű: vagy az újszülött Ivánnal marad vagy annak időközben újra feltűnt apját is befogadja életébe. A Film4-en rögtön két elmegyogyó-krimi vár minket a Lifetime jóvoltából, előbb háromnegyed tízkor rafinált bűnöző hálójába került anyját igyekszik kiszabadítani annak lánya, már ha megtalálja a megoldást Egy meghasadt elme titkai között – csak az biztos hogy a nő férje halála után vesztette el kapcsolatát a valósággal. Ugyanitt valamivel később (éjfél előtt öt perccel) újra összekeverhető elnevezésű darab de a Hannah Mangold & Lucy Palmnak semmi köze az Irina Palmhoz, ebben elmegyógyintézetből szabadult fiatal lány áll össze vele egyidős rendőrcsajjal felderíteni pár gyilkosságot – ki tudja, talán közük lehet az ő pszichiátriai kezeléséhez is...

A seksz, a szipu rovat:
The Mexikó Edition:
9 tonnányi marihuánát égetett el a mexikói hadsereg: „Trump eközben a mexikói drogkartellek terrorista csoportokká nyilvánítását tervezi.”BRÜHÜHÜÜÜ, ahelyett hogy megnyitná előttük a határokat:
Összecsaptak Mexikóban a gengszterek és a rendőrök, legalább 14 halott – Sőt, nemcsak az utcán, a böriben is áll a bál Dél-Amerikában:
Több elítélt meghalt, amikor lövöldözés tört ki egy panamai börtönben: „Az incidens után két pisztolyt és három fegyvert találtak a raboknál.”Wait, a challenger appears:
Börtönlázadásban megölték a Jaliscói Új Generáció vezetőjét: „Hat fegyenc életét vesztette és ketten megsérültek a mexikói Morelos állam Xochitepec településének börtönében egy rablázadásban. (...) Az El Universal úgy tudja, hogy a halottak között van Raymundo Isidro, ragadványnevén "A villám" (El Ray), aki a Cártel de Jalisco Nueva Generación nevű drogkartell egyik vezetője.” – Ezzel a névvel (Új Generáció) akár a választásokon is indulhatnának.
Őrizetbe vették a drogellenes háború vezetőjét, mert kenőpénzt kapott a legnagyobb mexikói drogkartelltől: „Cserébe békén hagyta El Chapoékat.” – Nahát, ki hitte volna hogy együttműködnek...
Hét halott férfit találtak egy autóban Rio de Janeiróban: „Hat lőfegyvert és két kézigránátot is találtak mellettük.”Wait, a challenger appears:
Kilenc agyonlőtt férfi holttestét találták meg Mexikóban: „Minden jel arra utal, hogy bandaháborúban vesztették életüket.” Nahát, ki hinné!4!44 négy!4!
Sok a homályos részlet a Mexikóban lemészárolt mormon család ügyében: „Három nő és hat gyerek meghalt, nyolc gyerek élte túl, amikor három autójukra tüzet nyitottak. A támadók indítéka egyelőre nem egyértelmű, de a hatóságok szerint az amerikai-mexikói közösség rivális drogkartellek kereszttüzébe kerülhetett.”KIZÁRT DOLOG hiszen hazánk fiai is ott lakókocsikáztak és semmi bajuk nem lett!4!!négy
November végéig már több mint 31 ezer embert öltek meg Mexikóban: „Csak novemberben csaknem háromezren vesztették életüket.” – Lásd fentebb.
Horrorisztikus temetkezési szokáson hüledeznek a régészek: „Más gyermekek koponyájából készült sisakokat találták a 2100 éve eltemetett csecsemők fején Dél-Amerikában. Nem tudni, hogy ez mire volt jó.” – Hé, hát akkor mégsem voltak lelkileg romlatlanok ezek a nemes vademberek? Még jó hogy a kartellek őrzik a hagyományokat:
Negyvenkét koponyára bukkantak egy mexikói kartell rejtekhelyén: „Négy koponyát beleépítettek egy "oltárba", a többit felhalmozták körülötte.”Jöjj vissza Torquemada, néped érted kiált!4!4
Interjú – A drogkartellek is azt kérdezték tőlem, hol a pénz: „Pablo Escobar nyugodt ember volt, nem stresszelt, nem szorongott. Özvegye állítja, nem tudta, hogy egy pszichopatával él együtt.” – ...aki mindig előre köszönt, levitte a szemetet...ja nem, mert mit olvashatunk a HVG-n:
"Pablo Escobar megerőszakolt, majd elvitt abortuszra"Keep calm, már jön az utánpótlás Ázsiából:
Vadászat a keleti félteke drogcsászárára: „Miközben Pablo Escobar, vagy a Köpcös legendássá vált, a Föld másik oldalán dolgozik egy bandavezér, aki egy nagyobb és kifinomultabb szervezetet irányít. Ő látja el a fél világot meth-tel, évi 17 milliárdos bizniszt vezényel, és egyszer 60 millió eurót veszített kaszinóban. Bemutatjuk Tse Chi Lopot, akit már a fél világ hatóságai üldöznek. (...) Tse minden mozdulatát figyelik a hatóságok, és a jelek szerint ezt ő tudja is. És egyelőre ő áll nyerésre.” – Induljon a választásokon, a kliensei tuti rá szavaznak, a hezitálókat meg majd a gorillái meggyőzik <3
Mexikó ki akarja adni a Köpcös fiát az USA-nak: „Múlt héten csatatérré változott egy város, amikor a hatóságok elkapták Ovidio Guzmánt.” – Féknyúz, fotosopp, visszafele lett felvéve, de ha már kiadatás:
Gyuri hazaért: „A drogfutár című sorozatunk főszereplője, több mint tíz év után visszatért Budapestre. Közel négy évet ült perui börtönökben, volt szakács a Titicaca tó partján, és legutóbb hajléktalan is Limában. 63 éves, most mindent újra kezd.” – ...ahogy eddig is, mivel semmilyen képesítése nincs („Mit fogsz csinálni? – Szakács leszek. – Nincs ilyen végzettséged, ha jól emlékszem (...). Magadtól tanultál meg főzni? – Igen. Sosem végeztem Magyarországon kétkezi munkát, mindig csak valamiféle főnök voltam.”), de a legszebb mégis ez: „Úgy érkeztem meg, hogy 120 euró volt csak nálam, amiből 20 volt a taxi a repülőtérről.” – 120 euró aminek nagy részét mások állták és amiből húsz egyből elment taxira. Okos, de legalább tudja mit akar: Elmúltam 63 éves, és úgy tudom, hogy hamarosan valamiféle nyugdíjat kaphatnék Magyarországon, és ezt mindenképpen el szerettem volna intézni. – Semmi baj, majd levonják a TB-jéből...ja nem: „Kint végig feketén dolgoztam, úgyhogy nem volt egészségügyi biztosításom sem.”Nap kommentje:
0

VASÁRNAP, DECEMBER 22.:
A HEAVY CASE OF CHASE.
0
50 Shades of Gris Gris-world.

Talán érdemes:
Fél kilenckor társadalomkritika a Cinemax 2-őn ami attól függően fog tetszeni (vagy nem) hogy mennyire bírjuk a (nem is olyan nagyon) bújtatott agendákat mivel nem nehéz meglátni a párhuzamokat a szélsőjobboldali rádiós Lionel McCoombe (Steve Coogan, ezúttal nem komikusként) és a jelenlegi amerikai elnök között, csak Trump rokonságában (eddig) nem bukkant elő őt bíráló unokahúg. Itt pontosan ez történik és a lázadó kamaszlánynak köszönhetően (aki anyja rehabja miatt kerül a nagyonmásként gondolkodó nagybácsihoz) hamar beköszönt a Forró hangulat, nem csak a stúdió falai között. A Hot Air eredeti címe okosabb a magyarításnál mert utal a rádiós szlengre (on air = adásban vagyunk) valamint a jelenlegi tüzes politikai klímára amire jellemző hogy mindkét oldalról bőven savazták: a liberálisoknak túl jobboldal-humanizáló volt (lásd hősünk élőben közvetített összeomlását), a konzervatívok meg sima agymosásként írták le. 21:20-kor Chevy Chase és a Griswold család a Dunán (remélhetőleg a régi szinkronnal), barátaink ezúttal nem utaznak sehova Karácsonyi vakációra, otthon „telelnek” és a rokonok-barátok jönnek hozzájuk, ők pedig (főleg az apa) próbálnak ünnepi hangulatot teremteni (fa kiválasztása, stb.) de persze minden másképp sül el. A Christmas Vacation nem ér a „rendes” vakációs Chase-alkotások nyomába de még így is sokkal jobb mint a Star Wars ilyesmi témájú bőrlenyúzása (és még Juliette Lewis is szerepel benne). Végezetül este tizenegykor valami nem igazán odavaló az Izaura TV-n ami úgy kezdődik mint bármelyik Lifetime-os társa: szülés utáni depivel küzdő anyuka összebarátkozik egy titokzatos nővel...aki bevezeti a Gyilkos anyák társaságába és az ezzel járó sötét titkokba.

Madonna rovat:
A jackók és madonnák kihaltak, manapság minden sztár egy Phil Collins: „Hasonlítsuk össze a '80-as évek legnagyobb sztárjait a mostani popénekesekkel! Anno minden a sokkolásról szólt, most sokkolóan normálisak a fiatalok.” – Jaja, lásd Billie Eilish-t, Lady Gagát meg a sok szétvarrt tinirappert (Lil’ Tenta9ne vagy hogy hívják). Let’s face it: Jackónak, Madonnának és Phil Collinsnak is volt tehetsége, az első már nem él, a harmadikat sosem a szépségéért szerettük, a középső meg egyre csak mutogatja egyre csoffadtabb testét:
thriller dekoltázs fronton – Madonna rendkívül kínos mellmasszázzsal igyekszik szórakoztatni követőit – Ez nem is thriller hanem horror :SSS
Madonnának 14 millió követője van az Instagramon, de azért úgy gondolja, az Instagram rossz – Egyetértek vele, tényleg rossz hogy 14 millióan követik bár ugye tízmilliárd légy sem tévedhet.
Madonna kissé késve, de kitálalt Weinsteinről – Időben kapcsolt mint Emily Ratajkowski, és kb. tőle is annyira hiteles ez az Erkölcsi Példamutatás, lásd a fenti híreket...vagy a lentieket:
35 évvel fiatalabb táncosával folytathat viszonyt Madonna: „A 61 éves popdívát 26 éves táncosa ölelésében fotózta le egy paparazzo. Egyébként velük volt Madonna lánya, és titokzatos udvarlója is.” – Hogy is mondta a jó öreg Steiner Kristóf? (...) Az önkifejezésnek nem lehet akadálya az, hogy valaki 54 éves. (...) Madonna - ahogy szokta, ismét - történelmet ír. Szó sincs arról, hogy másokra próbálna hasonlítani, vagy kétsébeesetten teperne. (...) A világon semmi sem történt azon kívül, hogy Madonna még mindig Madonna. – ...de nem sokáig mert lánya egyben trónkövetelője is:
laokoón-csoport – Művészi orgián vett részt Madonna lánya: „Az orgiát mintázó happening során a divatshowban résztvevő modellek szinte semmi sem viseltek, mindössze némi testszínű tapaszt. A megkomponált Laokoón-csoport egyébként óriási siker volt. Madonna pedig büszke lehet a lányára, hisz hozzá hasonlóan vesz részt mindenben, ami a tabudöntögetésről szól.”„Büszke”, az, b+, akkor jöjjön előbb a kötelező Tori Amos-idézet: „(...) just like my daddy, selling his baby (...) it runs in the family”, majd egy újabb Steiner-aranyköpés: Nem hiszem, hogy bármi gond történne a gyerekek fejlődésében csak azért, mert anyu előkapta a mellbimbóját. (...) Biztos vagyok benne, hogy Madonna fantasztikusan, értelmesen és érthetően megbeszéli ezt a kérdést minden gyerekével. Na, itt van a Fantasztikus Nevelés gyümölcse :SSS
most sem finomkodott – Madonna új klipje propagandavideónak is elmenne: „Az énekesnő szívügyének tekinti a fegyverellenőrzés bevezetését az Egyesült Államokban. Az ügy érdekében elég komoly képi anyagot hozott össze.” – Vicces ezt a Gang Bang előadójától hallani. MAMA DON’T PREACH!!!
a hónap lemeze – Madonna most már igazán visszavonulhatna: „Az énekesnő az új lemezén nem tudja eldönteni, hogy az iskolai mészárlásokról vagy a bulizásról énekeljen-e inkább. Ezért végül mindkettőt választotta. (...) Nagyon erős sorai és felütései vannak az album dalainak, (...) a Killers Who Are Partying olyan mondatokat sorol, minthogy “Én leszek az iszlám, ha az iszlámot utálják”, “Leszek meleg, ha a melegeket megégetik”.” – Koncertezzen a Közel-Keleten ahol „csak” elítélik meg néha halálra kövezik a melegeket, biztos nagy sikere lenne a vallásgyalázó külsőségeinek-szövegeinek. Ja hogy annyira nem bátor? :DDD
Madonna három napos extrém bulival születésnapozott: „Madonna aktívan készül legújabb lemezének, a Madame X-nek a turnéjára, közben pedig betöltötte az 61. életévét, amit csapatával ünnepelt.” – Bulikázás helyett esetleg kiszolgálhatná a fizető közönséget is:
Madonna megsérült, el kellett halasztania egy koncertjét: „Nem szoktam feladni. Jobban fáj ez nekem, mint el tudjátok képzelni - üzente a sztár.” – Tök hihető. Ja nem az:
Madonna turnéja lényegében már azelőtt megbukott, hogy elkezdődött volna – Nahát, lassan már a rajongótábora sem kíváncsi az illuminati boszorkára, ki hitte volna, pedig ha valamikor, most kéne bizonyítania hogy profiként akárhány ember elé kiáll és leadja ugyanazt a műsort, ehelyett:
Pert indított Madonna ellen, mert állandóan elkésik a koncertjeiről: „Nate Hollander nem akart elmenni a két órával később kezdődő koncertre. Szerinte Madonna állandóan elkésik.” – ...és még jó ha csak késik és nem mondja le a lekötött dátumokat:
Olyan erős fájdalmai vannak Madonnának, hogy le kellett mondania három koncertjétDave Grohl & Axl Rose likes this. Ja nem, ők tolószékben is nyomják :DD
Egészségére! – Madonna teljesen megőrült - a saját vizeletét issza a fittség reményében – Hiába, sajnos LESZAR ja nem most,

VISZLÁT HÉTFŐN!

Kulcsszavak: Madonna

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés