2019. 12. 23.
Mit, hol, merre 2019 Karácsonyán? (dec. 23-24-25-26.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mit, hol, merre 2019 Karácsonyán? (dec. 23-24-25-26.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, DECEMBER 23.:
HUNKY FUNKY DORY
0
KINCS Szülőkereső kiskölykök.

Talán érdemes:
Nyolckor (lemaradóknak holnap 12:35-kor) ravasz argentin galériás és szenvedő festőművész haverja közös balhé után együttesen mondhatja ki Tarantino után szabadon (és a Cinemaxon) hogy ez a Mesterművem, de a Mi obra maestra nem annyira art-krimi mint optimista mese arról, hogyan marad meg két nagyon különböző karakter kapcsolata. Egy órával később (kilenckor) a Némó nyomában 2015-ös (nem egészen) folytatása a Viasat3-on melyben az addigi mellékszereplő, Szenilla nyomában keresgél az originálban jól bejáratott kis csapat így Némó is és igen, ez kb. ugyanaz a sztori mint anno csak Szenilla cukiságát még cukibbra vették, a szomorúságát meg még sötétebbre (kicsi korában eltűntek/elvesztek a szülei). Értékelem hogy felnőtteknek is tettek bele poénokat (lásd Kautzky Armand) ám sajnos a Finding Dory sem mentes a mai erőltetett toleranciáranevelésről (lásd a leszbikus halpárocskát), kicsit kevésbé tolakodva (és idősebb korosztályt célozva) ennek is több értelme volna. Ugyanitt maradva ugyancsak gyerekfilm, ugyancsak a Disney-től de lehetetlen időben (éjjel 01:40-kor): a Kincskereső kölykök (akik kutyák) ezúttal Egyiptomban tartanak ásatásokat Indiana Jones és a Múmia legjobb hagyományait ötvözve (ahogy ezt a promóanyagokon ki is hangsúlyozták), ha nem tudjuk megnézni (és melyik szülő engedné idáig fennmaradni csemetéit?) legalább vegyük fel, jó lesz az ünnepi ebéd/vacsora után/mellé. Éjjel fél egykor lesz még egy 2016-os Tökéletes katona / Terminátor-koppintás (Cyborg X) is a Film Mánián Danny Trejóval mint Gépfegyver Kapitánnyal (Captain Machine Gun) aki a vírusfertőzött hadianyag-gyárban küzd csapatával a hackerek által irányított gépek ellen de az igazi STÁR Eve Mauro alias BRITNEY Spears hadnagy.

Nem érdemes:
Háromnegyed éjfélkor vígjátéknak szánt szánalom az HBO-n melyben „gazdag” házaspár (Alec Baldwin, Salma Hayek) igyekszik titkolni valódi helyzetét környezetük elől (lányuk egyeteme és saját költekezésük eléggé megcsapolta kereteiket) míg végül kitalálják hogy kiadják az épp távol levő szomszédjuk házát... Amennyiben az volt a cél hogy megszeressük a nem túl józan döntéseket hozó papát-mamát (Drunk Parents) hát az nem jött össze, az Amit nem akarsz tudni a szüleidről ráadásul nem túl eredeti, ugyanezt elsütötte a Szerencse háza Will Ferrell-lel és Amy Poehlerrel, és az se volt egy Év filmje.

Hétfő? #LESZAROM™.
Kezdjük a reggelt egy jó hírrel: marad az enyhe idő – Folytassuk egy másikkal: hétfő van, LESZAROM :))
szolgálati közlemény – Itt a lehetőség! Te is a Velvet újságírója lehetsz!: „Ha gondolkoztál már azon, hogy milyen jó lenne a Velvetre írni, akkor most itt a lehetőség.” – Nem, én azon szoktam gondolkozni hogy MIKOR VESZTEK MÁR FEL VÉGRE EGY KORREKTORT leszarjam-e vagy sem:
Elképzelhető, hogy Justin Timberlake megcsalta a feleségét – ...meg az is elképzelhető hogy LESZAROM.
Valami rejtélyes dolog történik az oxigénnel a Marson: „Egyetlen ismert kémiai folyamat sem magyarázza, mitől nő meg tavasszal a gáz mennyisége.” – A magyarázat: azért mert a Marsot is LESZAROM.
be fit – Így eddz a formás, izmos fenékért, avagy mi határozza meg a farizom formáját? – Túlsúlyos heteró vagyok így LESZAROM.
Ezek a vetkőzések, átalakulások és botrányok kötöttek le mindenkit az évtized derekán – Kivéve engem, én LESZAROM.
Kitört a vécégate az oroszok által visszaadott ukrán hadihajó körül: „A kijevi orosz nagykövetség vécécsészéket is kapott a tüntetőktől. Moszkva szerint az elkobzott hajóról már az ukrán fél nyúlta le a vécét.” – Nem mindegy? Így is, úgy is LESZAROM...
ma is tanultam valamit – Miért olyan ellenállhatatlan a friss kenyér illata? – Azért mert LESZAROM.
A legfontosabb tanács a férfitől, akinek 30 diplomája van – ...és a legfontosabb attól a Fffférrrfitől akinek egy sincs: le kell szarni, oszt’ jónapot :DDD
nem csak a reggel lesz könnyebb – A sikeres napkezdés 50/30/10/10-es szabálya – Lásd fentebb.
 

KEDD, DECEMBER 24.:
RUPRECHT THE GREAT!4!!!
0
Mania in the high castle.

Talán érdemes:
22:40-kor drámázás a Cinemax 2-őn a befutott íróról, Joe Castleman-ról (Jonathan Pryce) és ahogy lenni szokott, A férfi mögött ezúttal is önfeláldozó nő (Glenn Close) áll aki sokat nyelt ura mellett (félrelépés, szeszélyes viselkedés) ám a Nobel-díj árnyékában a maga kezébe veszi sorsát és kilép a kirakatházasságból. A Wife-nak (is) a nyolcvanas-kilencvenes években kellett volna elkészülnie, 2017-ben már túltolták benne Joan szerénységét és hogy párja mennyire visszaélt ezzel, így lett female empowerment-ből mártírkodós (lelki) szenvedéspornó pedig ki lehetett volna hegyezni arra hogy végülis ő győzött, és akkor keressünk mához illő programokat. Nyolc előtt tíz perccel Szarka Tamás és a Ghymes együttes karácsonyi műsora a Duna World-ön, alkalomhoz illő repertoárral ergo tuti felcsendül a címadó Mennyből az angyal is. Ugyanitt 21:05-kor már a Karácsonyi éjszakai mise vár minket, egyenesen Rómából (és 2017-ből, vagyis nem élő közvetítés). Kilenckor aranyos (részben) bábkomédia a Filmbox Family-n magyar animátor-producerrel (George Pal) és forgatókönyvessel (Vadnay László): a munkanélkülivé vált táncoló mókus, Rupert feldobja egy szegény család hangulatát és karácsonyát melyhez Isten küldte, mókus hozta a hozzávalókat, főleg az anyagiakat merthogy barátunk megtalálja a fösvény szomszéd pénzét és lomtalanításba kezdve kiszórja az ablakon... A The Great Rupert amilyen régi (1950-es) és rövid (nincs másfél óra) olyan jó na de lássuk, 2019-ben mit jelent a mai nap a többségnek:

Ünnepi rovat:
Karácsonyi kiadás:
mindenkiszingli – Minden szinglik legnagyobb mumusa, a karácsony: „Ha a képeskönyvbe illő boldogság valahogy nem akar összejönni.” – ...pedig mindent megtettél...mindenkivel. Nem baj, szingliként mehetsz a szinglibálványaid után:
Gwyneth Paltrow meglepte magát egy vibrátorral karácsonyra: „Eddig csak árulta őket, de most egyet megtartott magának, karácsonyi ajándékként.”Forever alone level over 9000.
winelovers – Tudjuk, mivel díszíted idén a karácsonyfádat: VODKÁVAL: „Új őrület a láthatáron!” – Elment az eszetek?! Két sör lesz as usual mert ezeket a híreket lehetetlen józanul elviselni:
Mária a kezében tartja Jézust, és fogja a – mijét is?MAGYARUL: csak a kereszténységgel szabad viccelni, és mindenki elmaradott aki nem érti a tréfát:
Mégsem mutatják be a szuperhőssel cimboráló Jézusról szóló képregényt: „A DC Comicsot istenkáromlással vádolták, visszakoztak.”Wait, a challenger appears:
Nem vicc, jön a videojáték, amelyben Jézus Krisztusként tehetünk csodákatWait, a challenger appears:
Majdnem kétmillióan tiltakoznak a Netflix meleg Jézusa ellen – ...amit véletlenül pont Karácsonyra időzítettek. Nem is értem miért!4!4!! négy
csúnya pulcsi – A Walmart kokós karácsonyi csúnya pulcsija sokaknál kiverte a biztosítékot – Lásd fentebb...
instahíradó – A celebek már karácsonyi hangulatban szexiznek az Instagramon – Ja, a Karácsony erről szól:
blogozine 18+ Mocskosan szexire si­ke­redett a Vogue Italy ünnepi kiadványa: „És a címet most szó szerint kell érteni. Nem költői túlzás, de ezt Te is látni fogod :)” – Dehogy fogom, inkább LESZAROM: „Mivel a szám a karácsonyi szezonra specializálódott, így az ünnepi hangulat és a főzés köré építették fel, és stylingolták be az anyagot. Így láthatunk vacsorának feltálalt pucér modelleket az asztalon, fehérneműben / vagy anélkül főző modelleket, de különböző életképeknek is tanúi lehetünk.”MAGYARUL: agendanyomatás. Amúgy mi ez a gender role assume hogy még a pucér modelleknek is a konyhában a helye?! ÉBERSÉG ELVTÁRSAK!!!„Egy szó mint száz, elég masszív és szemléletes kiadvány született. A képre kattintva tudod végig lapozni. Jó nézelődést!” – Jaja, a Karácsony a pucér nőkről szól, Harvey Weinstein likes this <3
Meztelenkedős karácsonyi számmal próbálkozik Katy Perry – Lásd fentebb, de keep calm, pár év és közösen turnézhat Madonnával meg Sinéad O’Connorral. Pucérkodásnál maradva:
18+-os karácsony – Sztriptízzel és pénisz alakú mézeskaláccsal várja a hamburgi karácsonyi vásár – ...de csak ha a sariatanács is engedélyezi!!!!


SZERDA, DECEMBER 25.:
MARTIAL ARTS
0
Keeping the fumes green.

Talán érdemes:
Az M5-ön Tolcsvay László idei zeneműve negyed tizenegytől, a Magyar Mise (avagy Új Magyar Rapszódia) megadja az alaphangot, ezt viszi tovább a Duna World-ön 23:25-kor egy tavalyi doksi Szabó Magda világsikeréről aki már régóta „befutott”, legkésőbb az Ajtóval, és nem csak a belőle készült adaptáció miatt. 21:25-kor ismétlésgyanús toleranciamese az ATV-n ami több okból is működik, egyrészt 1973-as és akkor még máshogy álltak a „nekem senkivel nincs bajom, DE...”-emberkékhez, másrészt meg mert Louis De Funes alakítja Victor Tukánt akit hamarosan összetévesztenek az összes általa nem kedvelt népességgel. A Jákob rabbi kalandjai üzenete örök és a megvalósításba sem lehet belekötni (csak az új szinkronba amennyiben azzal adják). Fél tizenegykor magyar vonatkozású romantikázás a Filmbox Family-n Északról, francia produkcióban: EDVIN Charlotte Marton üzemfelszámolás céljából érkezik a svédekhez de a rutineljárás helyett Szerelem Lappföldön lesz jussa mikor megismerkedik a megszüntetendő vállalat fejével, Martiallal aki nem csak amiatt szimpatikus neki mert kitart fajáték-gyára mellett hanem azért is mert elhunyt tesója gyerekeit maga mellé vette.... Mi lesz még? Hát negyed tizenegykor az első adag Szent Pál életéből, mégpedig a Duna TV-n.

Nem érdemes:
Mi illene jobban Jézus születéséhez mint a helyére törő istenutánzatok – legalábbis így gondolhatták az HBO-nál mert különben mást tettek volna a fősávba (20:00) a Bosszúállók-széria leggyengébb, idei láncszeménél. A Végjáték remélem hogy az (nyilván nem), ebben a Thanos takarítása után állva maradtak teszik félre ellentéteiket és fognak össze, persze folyton előkerül egy sosemlátott szuperképességű valaki akiről tudnunk kéne kicsoda de kb. húsz (!) Marvel-remekmű után a franc se tudja fejben tartani őket, ja és még valami: MI A F***NAK KELL EHHEZ HÁROM ÓRA?! Ezt kellett volna Végtelen háborúnak elkeresztelni...

Bosszúállók rovat:
Mozi – Nyolc kínzó kérdés a Bosszúállók: Végjáték kapcsán – Nem nyolc, csak egy: WHY?!
Az Avatar túl nagy falat a Bosszúállók 4-nek – Titánok harca...
Mozi – Jóval több Marvel-hős halt volna meg eredetileg a Bosszúállók-filmekben!...and nothing of value would have been lost:
Mozi – Azért van annyi CGI a Bosszúállók: Végjátékban, mert sietni kellett a forgatással – Hát igen, a jó munkához idő kell:
Mozi – Annyi otromba baki van a Marvel-filmekben, hogy a fejünk is belefájdult! – Biztos azokban is siettek :DDD
Százmilliárd forintot kerestek tavaly a Bosszúállók sztárjai – De a mellékszereplők is? EQUALITY 4 TEH WIN!44négy
Mozi – Úgy lett 3 órás a Bosszúállók: Végjáték, hogy egy tonnányi jelenetet kivágtak belőle! – ...de még így sem vágtak eleget:
Filmbook – Mozgókép – Az a tíz jelenet, ami fölös­leges az új Bosszúállókban: „Mit lehetett volna ebből kihagyni, hogy a bődületesen hosszú három órás játékidőt kicsit lecsípjük?” – Röviden? Az egészet :DD
időutazás science – Segítünk megérteni, hogyan mentik meg az univerzumot a BosszúállókMAGYARUL: Szuperistenek és Istenutánzatok.
Most egy gif erejéig bárkiből lehet BosszúállóKína likes this, az ellopott fotókat hamarosan deepfake-pornókban láthatjuk viszont, és ha már Távol-Kelet:
Nem kellenek Japánnak a Marvel kiöregedett szuperhősei: „A Bosszúállók persze ott is sikeresek, de a legutóbbi filmet nagyon gyorsan letaszították a trónjáról, és ennek kulturális okai vannak.” – Japánban maradt némi hagyomány és kultúra? Úgy látszik kell még oda egy-két megatonnányi demokrácia.


CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 26.:
WINNIE THE BEAR GRYLLS
0
Nagyon pogány Pagony.

Talán érdemes:
Kezdjünk korán: reggel nyolc óra öttől 2002-es Disney Christmas / New Year Special a retekklubbon a cég által felvásárolt figurák legszerethetőbbikével, Micimackóval aki Boldog Új Mackóévet! kíván összes rajongójának valamint Nyuszinak akinek ő és haverjai (Malacka, Füles meg a többi usual suspect) rendesen az agyára mennek, be is sokkal és úgy dönt, kivándorol a Százholdas Pagonyból. Mackóék ekkor megfogadják: az új évvel ők is radikálisan megváltoznak hogy Nyuszi kedvére tegyenek SPOILER de a végkicsengés úgyis az lesz hogy fogadjuk el magunkat az összes hibánkkal együtt SPOILER VÉGE – amúgy ebbe is jut magyar Gary Katonával. Kilenckor Ben Affleck igyekszik Túlélni a karácsonyt az általa felbérelt családnál a Paramount Channelen – hiába, a magány ilyenkor többszörös erővel nehezedik az egyedülállókra, ennél csak az a súlyosabb ha ők is leterhelnek másokat (itt például Catherine O'Harát, Christina Applegate-et és James Gandolfinit). 22:35-kor újabb oldschool child movie a Filmbox Family-n melyben kisfiú és kislány lép be az Apró népség nagy birodalmába hogy megmentsék azt. A The Great Land of Small bár mai szemmel furának tűnhet (lásd a blog eleji kis képet) azért nyugodtan odatehető a Narnia és a Végtelen történet mellé és akkor ennyit mára (plusz tíz előtt öt perccel folytatódik a Dunán a tegnap kezdett Szent Pál-minisorozat).

Konteó rovat:
A konteók úgy működnek, mint az istenhit: „A kreacionisták vallásos hite és az összeesküvés-elméletek egy gondolkodásmód melléktermékei.” – ...és ahogy a hitről, ezekről is egyre többször derül ki hogy van alapjuk:
Okkult rituálénak is beillene a szinkronúszók bemelegítése: „Különösebb gyakorlatokat nehéz elképzelni.” – Mert az is, Will Ferrel likes this.
Himmler lánya a hatvanas években a nyugat-német hírszerzésnek dolgozott: „Gudrun Burwitz nem határolódott el apjától és szélsőjobboldali körökben mozgott, ennek ellenére alkalmazták.” – Hiába no, a szakértő az minden rendszerben szakértő, Csetneki likes this ^^
hátőőő – Volt dobosa távoltartási végzést kért Beyoncé ellen, mert szerinte ő egy boszorkány: „Aki szexuális zaklatásos átkokat tud szórni, és néha megöli a macskáját.” – Nahát, megint valami amit a konteóblogok évekkel ezelőtt megírtak.
Egy álhíreket terjesztő, összeesküvés-elmélet rajongó került az olasz közmédia élére: „Salvini belügyminiszter kinevezettje oltásellenes szövegek mellett arról is írt korábban, hogy Hillary Clinton egy sátánista vacsorán vett részt.” – Dehát ez is igaz!!!
Több százmillió hívást hallgatott le az NSA: „Azt állítják, hogy véletlenül. Túl sok infót kaptak, ők nem tehetnek róla. Törlik a felesleget.”SEEMS TOTALLY LEGIT! Ja nem.
Hazudott az FBI a feltörhetetlen mobilokról: „Azt állították, hogy 7800 mobil tartalmát nem látják, de a valóság ennél sokkal kevesebb.” – ...de gondolom a nemkívánt adatokat törlik, stb.
Senki sem tudja, mi okozza Amerika rejtélyes e-cigaretta-járványát – ...vagy mégis tudják:
THC-adalékanyag okozhatta Amerika e-cigaretta-járványát – Szóval a teljes legalizálás mögött is a népességcsökkentés áll? Hű de meglepődtem...ja nem:
Miért van ilyen borzalmas idő mindenhol?: „Japánban öl a hőguta, megteltek a montreali halottasházak.” – ...mert beüzemelték a HAARP-ot:
Ezrével halnak majd az emberek a hőhullámokban – Tessék mondani, mennyi a teljesítendő kvóta? LOL!!44! négy
Lehet élni kívül a rendszeren, amely megbetegített” – mondja Roland, aki egy szamárral járja Európát: „Egy zarándokútnak indult, hatodik éve tartó utazás lett belőle. Hogyan lehet pénz és vagyon nélkül megélni a világban?” – Röviden? Sehogy:
zöld index – Kártyavárként omolhat össze a civilizáció, és akkor elkezdjük egymást irtani – ...mint a Kingsmanben. Szeretnétek, mi?
Ha összeomlik a világrend, én biztos nem fogok elpusztulni: „Viktor évtizedek óta foglalkozik kísérleti régészettel, de nem elégedett meg egy skanzennel, az egész életét rekonstrukciós kísérletté változtatta.”Nap kommentje:
0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: karácsony, éberség, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés