2020. 05. 04.
Polip @ Mória (máj. 4-5-6-7.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Polip @ Mória (máj. 4-5-6-7.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁJUS 4.:
FURÁBB DOLGOK VANNAK...
0
...földön és égen mint a lépcső alján.

Talán érdemes:
A Film4-en a tegnapi jeles nap utórengései nyolckor (vagy holnap ugyanitt 11:45-kor) bár az itteni Anyai titkok inkább sötétek mint ünnepiek: befutott politikus nyaralás közben eltűnik gyermekáldás előtt álló párja elől, előkerül viszont addig rejtőzködő mamája aki nem igazán könnyíti meg menye dolgát... Egy órával később (kilenckor) sematikus de korrekt akciózás a Mozi+-on melyben Dolph Lundgren hozza a Skalpvadászatra induló magányos bosszúállót. Szerb emberkereskedő (Ron Perlman) távol-keleti családok lányait adja el Amerikába (lásd: Skin Trade) és mikor az ügyön dolgozó nyomozó (Dolph barátunk) túl közel kerül hozzá, azzal vág vissza hogy a neki legfontosabbakat megöli. Közben Thaiföldön is ráállítanak a gengszterre egy rendőrt (Tony Jaa) akinek először nem tetszik ahogy tengerentúli társa az ő területén önbíráskodik (főleg hogy azt hiszi, kollégáját is ő ölte meg) de itt is összefogás lesz a rivalizálásból. Bár a sztori ráillene bármelyik mai Seagal-opusra de Lundgren és Jaa (na meg Perlman) az olykor gagyi párbeszédek ellenére is simán eladja (Michael Jai White neve hallatán pedig minden action fan behűti a sört vagy beizzítja a felvevőt). A napot 23:05-kor egy 2018-as Stranger Things-utánérzés zárja a Cinemaxon ami azért a Disturbiát meg a Fright Night-ot is eszünkbe juttatja bár a valódi ihletforrások a Monster Squad és a Goonies voltak. Utóbbi kettőhöz közelít a tartalma is: kiskamasz srácok rendszeresen együtt lógnak, ez alól '84 nyara sem kivétel, de a megszokott társalgásba idén a korukból adódó témák (csajok, filmek, játékok) mellé feliratkozik a detektívesdi mikor úgy érzik hogy az egyikük mellett lakó rendőr valójában kegyetlen serial killer. Akiknek tetszettek a fent felsorolt művek vagy az It új verziója azok ne hagyják ki SPOILER még akkor se ha a vége legalább egy jeggyel ront az értékelésen SPOILER VÉGE.

Hétfő? #LESZAROM™.
Van, aki cicivillantással, van, aki irigylésre méltó hidegvérrel fogadta az Oscar-jelölést – ...és van aki leszarással:
Matthew Perry az utolsó a Jóbarátok főszereplői közül, aki regisztrált Instagramra, és ez csak egy dolgot jelenthet – Azt hogy most őt is LESZAROM.
Kihúzták a hatost a hatos lottón: „Véletlen? Minden bizonnyal.” – Hogy leszarom-e? Még jóhogy!
ma is tanultam valamit – A vécépapíros szellem legendája régóta tartja rettegésben a japán gyerekeket: „Aka Manto kék vagy piros vécépapírt kínál, de nem segítő szándékkal, hanem mert gyilkolni akar.” – Ez ilyen incelkedős szellem lehet, de van rá gyógymód:
A boszorkányok ellen a legjobb megoldás a csirkeszar – ...de még jobb ellenük a LESZAROM.
ELMÉMESEDETT A HELYZET – Oké, miért érdekes annyira, hogy Ben Affleck így cigizik? – Azért mert LESZAROM.
iq – Ennyi bajod származik abból, ha túl okos vagyLESZAROM, nem érint :)
ces2020 – Olyan gyorsan frissít az Asus monitora, hogy nem is látjuk: „Másodpercenként 360 képkockát jelenít meg, de nem ettől lesznek szépek a videójátékok.” – ...hanem attól hogy LESZAROM.
már megint teszteltünk! – Teszt: melyik a legjobb kaukázusi kefir? – Az amelyiket LESZAROM, tessék, egyétek jó étvággyal ^^
Van valami, ami a medveállatkát is elpusztítja: „Kibírja az atomcsapást, a fagyot és a forróságot, ám a szuperállatnak is van egy gyenge pontja.” – Tuti a leszarás vagy valami hasonló lehet az:
ma is tanultam valamit – A rovar, ami szó szerint a halálba fingja az áldozatát: „Egy fátyolkafaj lárvája az ánuszával terrorizálja a termeszeket, akár hatot is képes egy szellentéssel leteríteni. Pedig 35-ször akkorák, mint ő maga.”LESZAR Úgy látszik öröklődtek a génjeik:
ma is tanultam valamit – A középkorban emberek éltek a fingás művészetéből: „A leghíresebb, Szellentő Roland, II. Henrik angol király karácsonyi ünnepségén minden évben előadta magánszámát.”Joseph Pujolhoz képest sehol sem volt.


KEDD, MÁJUS 5.:
YOU ARE A WEEKEND PIRATE!!4!!
0
Kétszeresen függő játszma.

Nem érdemes:
Mind ismerünk olyan vígjátékokat melyekben az a poénforrás hogy az addig visszafogott jófiúk a suli utolsó napján igyekeznek bepótolni amiből (azt hiszik hogy) addig kimaradtak, nos ma nyolckor erre jön (elrettentő) példa a Cinemaxra és az Éretlenségi annyit variál a felálláson amennyi készítése dátumától (2019) elvárható. Igen, itt is megcserélték az ivararányt, két nőnemű jótanuló megy le kutyába mikor rájönnek hogy hiába tepertek (party animal osztálytársaikat ugyanúgy felvették mint őket akik betegre stresszelték magukat). A kötelező polkorrektséggel van a legkisebb bajom: nem tudom Olivia Wilde rendezőként mit akart bizonyítani ha csak azt nem hogy nők is tudnak nőkről degradáló „komédiát” csinálni de rögvest tisztul a kép ha meglátjuk hogy Will Ferrell volt az executive producer. A Booksmart olyan primitív mint az ő legrosszabb húzásai és aki esetleg nosztalgiából, Lisa Kudrow miatt kapcsolna ide azzal közlöm hogy kb. két percig van jelen és akkor lássuk is mi az ami

Talán érdemes:
Szabó Magda műve (Az ajtó) többször, több formában voltmár nálunk de az M5-ön fél kilenckor vetített, Csokonai színházbeli előadása nem rémlik – érdekes lesz összemérni Szabó István adaptációjával. Kereken 21:00-kor megint házasság de most a Filmbox Family-n és csak ürügyként: barátjuk Hétvégi esküvője kedvéért régi iskolatársai összetrombitálják a kórust. A majdnem-osztálytalálkozó eredményeképp a gyakorlás háttérbe szorul az emlékek (jók-rosszak) mögött – ugyanígy járt a Wedding Weekend (avagy Shut Up and Sing) is mert elveszett a 2006-os év túlhype-olt szemetei (Nagyfiúk 2.) között, pedig nem olyan rossz (bár nem egyértelmű hogy az Aranypolgár monológját tisztelgésből idézik vagy csak úgy ellopták). Tizenegy előtt öt perccel a Pirates of the Caribbean elődje a Filmcafén és A kincses sziget kalózai egyben a mostani nemcserés remake-eket is megelőlegezte csak 1995-ben ez még ösztönből újításnak számított (le is húzták érte a kritikusok Renny Harlint aki akkorát bukott vele hogy azóta se bíztak rá ekkora büdzsét). Morgan Adams (Geena Davis) apja „szakmáját” folytatva lép az örökség részét képező (és a papára tetovált) térkép útvonalára, illetve csak lépne ha nála lenne annak másik három darabja. Ezekre persze nagybátyja is szemet vet és mivel ő Morgannal szemben egyértelműen rosszfiú így cél által szentesített családegyesítés helyett összecsapás lesz a mese vége a néző legnagyobb örömére (bár ebben hiába várja a Deppnél megszokott humort).

Star Wars rovat:
Érti ezt a hiperindokolatlan Star Wars-os utalást? – Értem én, csak LESZ ja nem ma, lapozzunk:
A kritikusok szerint a Skywalker kora a legrosszabb SW-film – Majdnem azt írtam hogy a Christmas Special a legrosszabb de aztán rájöttem hogy az legalább eredeti(en szar) volt:
podcast – A Skywalker korának csak kasszája volt, lelke nem: „Kilenc film, több pénz, mint kisebb országok nemzeti összterméke, csalódottság és nagyon megosztott rajongótábor- ezzel fejezte be nagyfilmes pályafutását a Skywallker-saga. Kultrovat podcast.”
u – Star Wars: a Skywalker nosztalgia kora: „Vizuálisan nagyon szépen össze volt rakva a film, de történetileg harmat gyenge volt a produkció.” – Pont ezért ez az Év filmje!! Mindegy, legalább most vége. Ja nincs:
Star Wars-hírek: „Eldőlt a Star Wars jövőbeli sorsa: jön a High Republic-korszak, sok-sok fénykardozással és egy vuki Jedivel!” – ...de csak ha A SARIATANÁCS Jar Jar Binks is engedélyezi:
Visszatérhet a világ leginkább gyűlölt Star Wars-karaktere: „Ráadásul azt mondják, új külsőt kap és Obi-Wannal együtt fog nosztalgiázni a régi szép időkön.”Wait, a challenger appears:
Mozi – Kiderült végre, ki is volt Rey igazi apja – őrjöngenek a csalódott Star Wars-fanok! – Tippelek: Lana Wachowski?... Ha már rivális sci-fi univerzumok:
[nerd] – Bitang jó lett volna a Blade Runner-hangulatú Star Wars-sori: „Kiszivárgott a 400 részesre ter­ve­zett Star Wars: Underworld werkvideója, amiben az űrmaffiózók meg akarták ölni Vadert!” – 400 rész? Fászt, 400 bibliai csapás:
Már dolgoznak a Mandalorian harmadik évadán: „A második évad munkálatait még pont sikerült befejezni a járvány előtt.” – Már reménykedtem hogy legalább a járvány megállítja a money mill-t, de hiába:
Még idén forgatni kezdenek egy új Star Wars-sorozatot: „Diego Luna szólta el magát, hogy készülhet a Cassian Andorról szóló produkció.” – Cassian Andor helyett vonják be Schmuckot és keresztezzék a reanimált Űrgammákkal, rosszabb már úgyse lehet:
Kritizátor – Új korszak vette kezdetét a Star Wars univerzumában: „Amennyire egyszerűnek tűnt, olyan komplex sorozat lett az első Star Wars sorozat.”MAGYARUL: szar. Nap kommentje:

Cnere 2020.01.19. 11:56:08
Nem megbántani akarom a rajongókat, de hihetetlen bugyuta lett ez az egész star wars. Például a félelmetes rohamosztagosok, akik senkit el nem tudnak találni és mindig halomra lövik őket a végén, ez gyakorlatilag azonnal tudható, ahogy megjelennek. Egy silány, primitív történet vezetés az egész, ahol ráadásul ugyanazok a hihetetlen és kiszámíthatatlan (haha) fordulatok ismétlődnek meg újra meg újra.
Ugyanez a marvel világa jön a gonosz, jön a hős és leveri a gonoszt. Hurrá. Milyen jól szorakozunk ugyanazon a történeten újra meg újra.
Ötlettelen, unalmas, ismétlődő történetek, amiket a látványvilággal akarnak eladni.
 

SZERDA, MÁJUS 6.:
YOU'VE GOT ONE MESSAGE:

0
It’s the final Countdown!

Talán érdemes:
Tíz előtt öt perccel tavalyi Kör-kópia a Film Now műsorán, FASZKORBÁCS!-candidate címmel mert bár a Halálod appja tökéletesen lefedi a tartalmat de basszus, legalább a horroroknál hanyagolhatnák a hülye szóvicceket. Szóval adott egy mobilalkalmazás ami megmondja mennyi időnk van hátra, ezt tölti le a főhősnő pont idejében – illetve nézőpont kérdése mert elvileg két napja van hátra. Gyenge kezdés de ha a Countdown maradna aminek lennie kéne (sima riogatás a Végső állomás mintájára) akkor még akár jó is lehetne de ebből se tudták kihagyni a sekszuális zaklatás-szálat (minden fehér férfi erőszaktevő, stb.). Nyolckor újra valami viccesnek-frissnek szánt dolog a Cinemaxon ami attól függően fog (nem) bejönni hogy mennyire tudunk egy seksz-addikt nőt sajnálni ahogy egyik ágyból a másikba tántorog és közben mégis rosszul érzi magát. Joy (Charlene deGuzman) a gyönyör hajkurászása közben elvesztette az egyensúlyt, így lett Méltatlan a szeretetre és ez amilyen first world problem, olyan „egyszerű” a megoldása is – igen, a lány egy tőle totál különböző majdnem-incel fickó mellett, zeneterápia közben találja meg önmagát. Ez persze nem vigasztalja a női körhintázás közben forever alone / friendzone férfiakat ahogy az sem hogy az őket beskatulyázó média máskor meg pont azt sugallja a nőknek hogy a szabados/nimfomán életmód a normális:

Swingerwarrógép rovat:
Ébredő18+ Létezik kapcsolat szex nélkül?: „Kigúnyoljuk, lenézzük azokat a nőket, vagy férfiakat, akik "fejfájásra hivatkoznak".” – Ezt írták régebben, most meg azt hogy:
a szex miatt? – Miért fekszenek le a férfiak "mindenkivel"? – Mert sekszet akarnak különben gyilkolni fognak, bezzeg ha nő teszi ugyanezt:
too much love will kill you – Sokat szexelek. Lehet, hogy szexfüggő vagyok? – Jaj dehogy, csak könnyen leszel szerelmes :DDDD
SZABADNEM – AKTUÁLIS – A - jelenleg nem annyira - szabad szerelemről és szexről: „Van egy kérdés, amiről a járvány idején is beszélni kell – a szex. Vagyis, a felelős szex.” – Ne legyetek ilyen prűdek, tudhatnátok hogy a show-nak karanténban is mennie kell:
poli – Egy tökéletes nap Poliországban: „Ilyen az, mikor nagyon jó poliamornak lenni. Mikor minden a helyén van.” – A poliamória az új szvinger: bár néha „viharfelhők gyülekeznek” de alapvetően minden tip-top a „kétgyerekes, főállásban dolgozó anya” kis világában „aki ráadásul poliamor házasságban él”. „Poliország” sokkal inkább proli mert az egész írás alulról súrolja a Csók és könny színvonalát csak abban nem volt ennyi helyesírási hiba: „Szombat reggel van mosolyogva ébredek. Este Kornél vár. Ilyenkor annyira könnyűnek érzem magam. Palacsintát készítek a családomnak reggelire (természetesen zablisztből, búzacsírával és nyírfa cukorral) Közben szól a rock és mi mind a négyen táncolunk a konyhában. Aztán társasozunk, meg maratoni párnacsatát vívunk. Közben mosok és teregetek. (...) Azt írja, „szerelem vacsora lesz”. imádom, hogy főz nekem. (...) Megérkezem az ötödikemeleti kislakásba a belváros szívébe. (...) Zongorázik nekem. Szeretem nézni, ahogy játszik. S azt is szeretem, mikor rajtam játszik, mikor a testem a hangszere. A vacsora isteni, még sosem ettem ilyet korábban, szerelem íze van a számban. Újra szeretkezünk, és én teljesen elveszek benne. (...) Éjfél van. Úgy döntünk, hogy Nikit inkább egy sarki kiskocsmában várjuk meg. (...) Ő whiskyt iszik, én tequilát, koccintunk a tökéletes napokra. (...) Niki (...) valamikor félkettőkor robban be a lakásba. Sietve csókolja meg Kornélt. (...) Niki lehengerlő, elképesztően sok szót bír kimondani, nagyon rövid idő alatt, mindezt úgy, hogy minden szó tisztán érthető, ráadásul baromi humoros is. Szeretnék olyan laza és könnyed lenni mint ő. (...) Félháromkor Kornél lekísér az éjszakai buszomhoz. Teljesen feltöltődve indulok haza a családomhoz. Telihold van, a kertünkben nappali fényesség ragyog, megírom Kornélnak, hogy milyen szép. S ott a fényben várom, hogy teljesen hazaérjek tőle, vissza magamhoz.”ÉDES FASZOM, zeng a zongoraszó, mindenki jól ápolt és intelligens, mindenki egyszerre ér a csúcsra, telehold és persze a kertesház – még a Romana sem fújt ekkora rózsaszín buborékot :DDDD
 

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 7.:
SZÍVÁS ELLEN NINCS TORKOSSÁG
0
Breaking: I <3 Family.

Nem érdemes:
Kilenc előtt öt perccel megint egy sequel a Viasat3-on: a Gondolkozz pasiaggyal! 2. az eleve lopott ötletet (What Women Want) a Másnaposok-széria leggyengébb pillanataival ötvözi: esküvő, Las Vegas, füstbe ment tervek, erőltetett poénok és cameók (Drake) – kihagyható.

Talán érdemes:
Kilenckor gyenge Asylum-szörny a Film Mánián: kincsvadászok víz alatti robbantása a hajó helyett Cloverfield, Godzilla és T-Rex szerelemgyerekét, Poseidon Rexet szabadítja el. A Szörny a mélyből viccesen szar ergo egynek elmegy. 21:35-kor furcsa doksi az HBO-n mert nem sűrűn szoktak ilyesmit időjárási jelenségeknek szentelni, mondjuk a Halny-szél sem hétköznapi Szél, régóta figyelik a lengyel lakosságra gyakorolt nem túl pozitív hatásait: tevékenysége nem csak az időváltozásra érzékenyeket hanem pld. a depresszióval küzdőket is sújtja (az meg csak természetes hogy a bűnözők is aktívabbak ilyenkor). Háromnegyed tízkor tűrhető dramedy a Film Now-n amiben a Családi szívást a nyugdíjasként is dílerkedő papa (Christopher Plummer) elviselése jelenti akit – miután újabb öregek otthonából rúgták ki – nemrég elvált lánya (Vera Farmiga) fuvarozna új lakhelyére ha utasa kérésére nem kéne folyton megállnia bizonyos pelenkának álcázott drog-csomagok kézbesítéséhez. A sokasodó kitérők felbátorítják a szintén velük tartó fiát aki meg saját zűrös apját látogatná meg, ezzel igencsak próbára téve anyja tűréshatárát (Boundaries). Nem sima drogpropaganda, akkor nem itt lenne a helye hanem a nemérdemességek között.

Kis hírek a nagyvilágból:
...virális kiadás:
aktuális – téveszmék – „A koronavírus ideológiák bukását jelzi“: „Lépten-nyomon arról hallunk, hogy a járvány új időket, új ideológiákat teremt. Lehet ebben bármi igazság?”NEM, egy vírus politikailag nem „jelez” semmit csak jön és gyilkol, akármit is szeretnétek belelátni mert ahogy a StopSTD blognál, itt is az olvasók szájába adják a megoldást:
aktuális – közéleti pad – Covid19 - a gazdagok sem ússzák meg: „Mindegy mennyi pénzed van, téged is érinteni fog.” – Hát igen, a jó öreg szomszéd tehene-effektus:
örökség – aktuális – Most van itt az ideje...„... , hogy a szupergazdagok szuper vagyonát szuper progresszívan megadóztassuk.” – Gratulálok öcsém, három évtizeddel a rendszerváltás után sikerült újra feltalálnod a legvadabb kommunizmust (mondom ezt nincstelen, minimálbérből élő csóróként).

clemens 2020.03.27. 15:17:12
No mi van, eldördült az Auróra cirkáló ágyúja, netán 6. Lenin et. is kitápászkodott a mauzóleumból?

A másik überszánalom az amikor a gazdagok mellett a férfiak „megbüntetésében” reménykednek:
Elhozza a nemek közötti egyenlőséget a koronavírus?: „A nők és férfiak közötti társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülését, de akár az uralkodó társadalmi berendezkedés meghaladát is elhozhatja a koronavírus-járvány.” – Tippelek: több lesz a női katona-mentős...ja nem, sőt:
Az oszakai polgármester szerint a sokat tökölő nők helyett most a férfiaknak kéne bevásárolniuk: „Újságírói kérdésre elismerte, hogy ez a kijelentése talán kissé avítt, de szerinte a családjára feltétlenül igaz.” – Biztos azért erőlteti mert a férfiak ellenállóbbak a koronavírusra. Ja nem azok:
Máshogy hat a járvány a nőkre, mint a férfiakra? – Röviden: igen:
Miért öl meg sokkal több férfit a koronavírus, mint nőt?Keep calm, a 444-en ezt is kimagyarázzák:
Több férfit visz el a koronavírus, mint nőt, de még nem értik, miért: „Többet cigiznek, kevesebbet mosnak kezet, de valószínűleg nem ezért hal meg több férfi, mint nő az összes érintett országban. Valószínűleg inkább biológiai oka van a jelenségnek.”Nap kommentjei:
0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: faszkorbács, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés