HÉTFŐ, JÚNIUS 8.:
A NYOLCADIK VISZONTLÁTÁSRA
Nem lenne jó ha tönkretennél :/
Talán érdemes:
Nyolckor (későn ideérőknek holnap 12:55-kor) olasz drámázás a Cinemaxon elvált szüleik közt őrlődő testvérekről, a legidősebb lány szemén át láttatva azt a két hetet amit apjuknál (és annak új barátnőjénél) töltenek Olaszországban mielőtt anyjuk (a maga új párjával) Párizsból Kanadába költözve őket is magukkal vinné, Alma pedig csak arra tud gondolni Milyen jó lenne! ha orosz mamája a reunion érdekében takaréklángra venné ortodox vallási meggyőződését, apjuk meg kicsit türelmesebb lenne. A Magari mindenkinek ismerős lesz aki gyerekkorában átélt ilyesmit és akkor még nem teljesen értette miért ment szét a család, de felnőttként (netán szintén túl egy váláson) már át tudja érezni a szükséges döntések nehézségeit. Egy órával később (kilenckor) az Idétlen időkig orosz kiadása a Filmbox Plus-on, némi Élet sója-beütéssel: két, egymástól nagyon eltérő karakter (menő tévébemondónő és feltörekvő állatorvos) minden nap egymás mellett ébred – hiába, A VODKA az Igaz Szerelem csodákra képes és nem állhat útjába még a nő tervezett házassága sem! Na de félre a cinizmust, a Szerelem nyolc arca amilyen rövid (alig nyolcvan perc), olyan szerethető, kicsivel később 21:20-kor klasszikus jazz az M5-ön a MüpArt keretein belül és a Wayne Shorter Quartet zenéjét a stílustól idegenkedők is biztonsággal fogyaszthatják. Tíz perccel később (azaz fél tízkor) friss sorozat az HBO-n a no means no-ról és arról hogy mi van ha ezt nem tartják tiszteletben. Arabella (Michaela Coel) kilátásait abúzussal végződő este dönti romba és a Tönkretehetlek szűkebb-tágabb környezete reakcióival foglalkozik. Lehet mondani hogy manapság néhol túltolták a témát (lásd: slutwalk) de amíg bárkiben felmerül hogy minekmentoda addig van helye az ilyesmiknek nálam is.
Hétfő? #LESZAROM™.
clickbait – Kint volt mindene, mindenki előtt, és csak ezután jött a fordulat – ...mert jött a hétfő és vele jöttem én:
Jane Fonda hajában volt valami szokatlan – Az hogy LESZAROM.
FONTOS – Bódi Sylvi tisztázta magával, mik a vágyai és a szükségletei – Ezek fontos kérdések, én is tisztáztam őket és arra jutottam hogy LESZAROM.
Egy Tinder profilkép sem váltott még ki ekkora a vitát a toalettpapírról – Tehettem volna a tinderesbe is, de inkább LESZAROM.
„A saját melóval csak szarakszom, és fogyóban van a Xanaxom” – Karantén? LEXANAXOM.
nincs rá szüksége – Salma Hayek az Instagramján jelentette ki: nem botoxol – Magánügy, LESZAROM.
Az egyik legnépszerűbb beauty guru bevallotta, hogy transznemű: „Nikkie De Jager 11 éve tevékenykedik a Youtube-on, mára pedig a platform legnevesebb beauty vlogerrének számít. Tegnap bevallotta, hogy transznemű.” – Lásd fentebb...
Matekzsenik, lelkes amatőrök, figyelem: mi a közös ezekben a számokban? – Az hogy LESZAROM a négyest meg a hatost is:
4 pszichológus megmondja – Mi segíthet a szakítás után? – Ehhez nem kell négy pszichológus, elég vagyok én: le kell szarni, oszt’ jónapot.
DÍVÁNY – Írd le az életed 6 szóban, Hemingwaynek is bejött. Segítünk! – Egy szóban a lényeg: LESZAROM.
KEDD, JÚNIUS 9.:
THUG PUG LIFE 4 TEH WIN
Eggyel szebb a tóksó.
Talán érdemes:
Szoktam emlegetni a hasonló című-tartalmú filmeket de ma az a helyzet állt elő hogy a főszereplőket alakítók lesznek olyanok mint két tojás. Kezdjünk este nyolckor a Cinemaxon ahol Emma Thompson igyekszik Ron Burgundy nyomába lépni és megmenteni zuhanó nézettségű Talk Show-ját némi diverz vérfrissítéssel amit esetünkben egy megszállott fekete rajongója (Mindy Kaling) jelent. A Late Night érdekesen indul, egyszerre karikírozva-példát adva a get woke-jelenségre (különösen pikáns hogy egy férfidominálta szakmában érvényesült nő ötven fölött próbál lépést tartani a korral és megfelelni az ageista kollégáknak ill. a fiatalabb közönségnek) de végül sajnos nem lesz Az ördög Pradát visel és a Hálózat keveréke mert a szórakoztatva nevelést háttérbe szorítja a sima prédikálás – mindegy, John Lithgow kedvéért adok neki egy esélyt. Jóval később, negyed éjfélkor és már a retekklubbon a Thompsonra nagyon hajazó Beattie Edmondson vár minket aki macska helyett egy Patrick nevű mopszlival osztja meg magányát, sok választása nincs mivel a kutya elhunyt nagymamájától maradt rá és néha „férfiasabban” viselkedik mint hősnőnk korábbi pasijai (=nagyobb kuplerájt csinál és legalább olyan idegesítő szokásai vannak, plusz totál el is van kényeztetve). Ha az eggyel feljebbi műsort Lithgow, akkor az Ebbel szebb az életet Jennifer Saunders (Pusszantlak, drágám!) miatt kell lecsekkolni meg azért is mert a szinglilét helyett az állattartás örömein van a hangsúly és akkor folytassuk is ebben a szellemben:
A természet visszavág rovat:
Háborúba mennek egymás ellen a járványügyi korlátozások miatt éhező patkányok: „A városokban kevesebb az elérhető szemét és élelem, ezért az amerikai járványügyi központ figyelmeztetést adott ki. Egyes populációk pedig felfalják egymást.” – ÉHEZŐK VIADALA, FELKÉSZÜLNEK AZ EMBEREK Az a baj hogy tovább esznek.
Elsötétíti az eget a sáskajárás Iránban – Az a baj hogy tovább mennek, pedig barnarizses lencseágyon négyízű tücsök = fincsi!44! négy
Gyilkos húsevő óriásdarazsak is partra szálltak Amerikában egy kínai szállítmánnyal a koronavírussal egyidőben: „5 centisek is lehetnek, a fullánkjuk olyan hosszú és erős, hogy egy méhészruhán is átszúr, a mérgük kegyetlen, a fogazott szájszervükkel pedig egész méhkasokat tudnak egy lendülettel lefejezni.” – Lásd fentebb, animal diversity for teh win.
Hasznosak lehetnek Kolumbiának Escobar elvadult vízilovai: „Rég kihalt állatok helyébe léphetnek a hobbiból odahurcolt nagytestű mindenevők.” – Jaja, a fentiek is bizonyítják milyen jó ha az őshonos fajt kiszorítja egy behurcolt másik:
A vietnámi mohabékák már a spájzban vannak – A varangyok lájkolják ezt. Ja nem:
Tizennyolc év után újra felbukkant az átlátszó béka – KIHALT, MÉGIS FELBUKKANT AMIKOR NAGYKORÚ LETT Wait, a challenger appears:
Dinoszauruszok osztogattak maszkot Kanadában – De durva, én azt hittem kihaltak, tényleg lehet valami a globális felmelegedésben :SS
Hónapok óta kergetnek Floridában egy szabadulóművész tehenet – Wait, a challenger appears:
Jenny, a szabadon kóborló fehér kanca igazi sztár lett a korlátozásoktól szenvedő Frankfurtban – Van instagramja-faszbúkja-tindere is? Mert anélkül akkor is senki ha valaki, kivéve ha szuperképessége van:
Egy Winter névre hallgató láma hordozhatja a koronavírus ellenszerét: „A lámák olyan antistesteket hordoznak, amik a koronavírussal szemben is hatásosak lehetnek.” – BRACE YOURSELVES, WINTER TUDJA HOL SZERET A LÁMA Wait, a challenger appears:
Egy gomba minden létező gyógyszerre rezisztenssé vált – Wait, a challenger appears:
Rejtélyes részecskét találtak az Antarktiszon: „A fizika nem ad rá magyarázatot, és a tudósok óvatosan fogalmaznak, hogy mi lehet ez.” – Wait, a challenger appears:
blob – Agy nélkül gondolkodik, száj nélkül eszik a világ legfurcsább élőlénye: „Blob, azaz a Massza akár egy horrorfilmből is jöhetett volna – nevét egyébként onnan is kapta. A világ egyik legkülönösebb élőlénye, hiszen szinte lehetetlen megölni, száj nélkül eszik, agy nélkül gondolkodik, és a szaporodása sem mindennapi.” – ÉDES FASZOM, nyakunkon a triffidek, a Dolog, és még a Massza is... KILL IT WITH FIRE mielőtt átveszi a helyünket!!!
SZERDA, JÚNIUS 10.:
THE TROUBLE WITH HARRY DESDEMONA
I can't stand it, I know you planned it.
Nem érdemes:
...csak ha látni akarjuk hogy még a gyenge eresztéseket is lehet tovább butítani, ez esetben nyolckor vár minket az HBO és a Demóna folytatása. A Sötétség úrnője továbbra is gonosz de még így is jobb a Zembereknél – kb. így lehetne zanzásítani a két órás látványorgiát ami elé kisgyerekkel tuti ne üljünk le. Nem (csak) a politizálás (muszáj volt gyerekfilmbe belerakni a tündér-népirtást?) vagy a keresztényellenes agenda a gond hanem az hogy Jolie-val meg Pfeifferrel adják el miközben Elle Fanning kapja a legtöbb jelenetet, és ő tud is aranyosan bámulni meg hisztizni de az még nem színészet.
Talán érdemes:
Kilenc előtt öt perccel már direkt újrázás a Viasat3-on, ezúttal egy remake képében a voltmár, ajánlottammár-kategóriás Mókás párosból melynek új verziója jóval ismertebb az eredetinél: a férj (Jim Carrey) itt már marketinges aki pont akkor jut a csúcsra cégénél mikor az összeomlani készül főnöke (Alec Baldwin) sötét ügyletei miatt (felesége meg pont ekkor venne jacuzzit). A gödörből modern megvilágosodás (tolvajtól lopni nem szégyen) húzza ki a nincstelenné vált házaspárt akik a bűn útjára lépnek hogy így vegyenek sajátos elégtételt. A Dick és Jane trükkjei-t Carrey menti aki hihetőbb szélhámos mint George Segal volt de Téa Leoni nem egy Jane Fonda. Lesz még közben fél kilenckor egy valóságalapú thriller-szerűség a Cinemax 2-őn az egzotikus helyeken leselkedő veszélyekről, ráadásul a norvég Joshua French és Tjostolv Moland esetében rengeteg kérdés is felmerült sofőrük halálától kezdve utazásuk céljáig és katonás múltjukig. Ezek ismeretében nem meglepő hogy a helyiek kémkedéssel vádolták és halálra ítélték őket ahogy az sem hogy a róluk szóló Kongói gyilkosság eléggé elfogult (pláne mert szülőhazájuk gyártmánya) de őszintén remélem hogy megtekintése után az adrenalinfüggők kétszer is meggondolják mielőtt a romantikus Afrikában, a mesés Afganisztánban vagy a titokzatos Észak-Koreában keresnék az izgalmakat és akkor itt is a
Turisztikai rovat:
Szétrombolták a turisták a felbecsülhetetlen emlékeket: előtte-utána képek – Felkészül Új-Zéland:
élet sója – Stoppos kalandok Új-Zélandon: „Kitartásra, szabadságvágy megélésére, az időlimit nélküli utazásra tanította meg a magyar egyetemista lányt a stoppolás.” – Várja a csodás Szomália:
barangoló – El nem ismert országok – Szomáliföld: „Szomáliáról a háború jut eszünkbe, van azonban egy része, ahol a béke az úr.” – ...ahogy a Közel-Kelet demokratizált és/vagy fejlettebb régióiban is:
Biztosan halott az Iránban 13 éve eltűnt CIA-ügynök: „Úticéljáról hivatalosan nem volt hír, de családja 2,5 millió dollár kártérítést kapott.” – KÁR ÉRTE, KIVÁLÓ ÜGYNÖK VOLT Biztos csak átugrott a másik vendégmarasztaló nagytesóhoz:
Bibliával akarta megdönteni Észak-Koreát: „Államellenes cselekedet miatt állítanak bíróság elé két amerikai turistát a kommunista diktatúrában.” – ...és még ez sem tudja eltántorítani a többi idiótát:
akh – Hogyan lehet bejutni Észak - Koreába?: „A legtöbbünk fejében úgy él a dolog, hogy Észak-Koreába turisták gyakorlatilag nem jutnak be.” – Jajj dehogynem, hát Csernobil után az a második fő kommunista skanzen:
Határátkelő – külföld – Észak-Korea magyar szemmel: „Milyennek látja a világ egyik legelzártabb országát egy oda látogató magyar? Személyes beszámoló Észak-Koreából.” – Ha ennyire bejött maradhatnál is ott és énekelhetnéd a Holiday In Cambodiát.
pé – élet – Ezen az üveghídon szarhatják most össze magukat a turisták – LESZA Ja nem ma, haladjunk tovább:
ria ria – Frankfurti mesék – A budapesti vendégszeretet, avagy miért tahók a magyarok?: „A nyelvtudás hiányát bunkósággal pótolók, a panasz esetén rögtön visszatámadó eladók, a zebrán gyalogosokat futtató autósok. Hogyan bánik fővárosunk néhány lakója a turistákkal? Rövid kis szituációk következnek a mindennapokból. Valóban ennyire utálatosak lennénk?” – Ha az Index mondja akkor biztosan!4!!!
világjárók @ !b – 10 látnivaló, amiben csalódni fogsz – De jó is csalódásokért világot látni... Nap kommentje:
Pierr Kardán 2020.01.30. 18:00:31
Őszintén sajnállak, hogy ilyen szar helyekre voltál kénytelen elutazni, ahelyett, hogy békében ihattad volna a feleseket a kedvenc sarki kocsmád félhomályában :-(
Szóval mindenki jobban jár (te is, mi is), ha a finnyogás helyett maradsz a pálinkánál.
CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 11.:
WHEN WILL I GROW OLD?
Akik örökre SZÉPEK fiatalok :(
Ajánlott:
Ma csak egyvalami jön de az kötelező mert nem elég hogy Peter Jackson hatalmas utat tett meg a Hullajótól a Gyűrűk Urán át a rétestésztává nyújtott Hobbitig de 2018-as dobása feledteti az ugyanabban az évben bemutatott Ragadozó városokat is (voltmár, le is húztam). Mondom, mea maxima culpa, az Akik már nem öregszenek megből ítélve bőven vannak Jacksonnak ötletei úgy is hogy ezúttal nem új rendezéssel állt elő, „csak” dolgozott kicsit az első világháborúból fennmaradt filmfelvételeken, új dimenziót adva nekik kolorizálással és egyéb minőségjavításokkal hogy az I. VH. lezárásának századik évfordulójára úgy lássuk az örök fiatalként elhunytakat mintha csak a mai híradóban volnának. Annak idején én dokumentumként néztem ezeket, fekete-fehér múlt ami lezárult és remélhetőleg nem jön vissza, felnőve persze tudom hogy ez nincs így és a They Shall Not Grow Old kuriózum mivoltán túl pont emiatt örökérvényű: lemérhető rajta milyen sok idő alatt milyen keveset változott (és még kevesebbet tanult) az emberiség (max. a technika lett jobb amivel irtjuk egymást). Egy szó mint száz: háromnegyed tízkor mindenki kapcsoljon az HBO-ra, és hogy a mai fiatalok után mi marad, azt is megtudjuk:
Szelfibűnözés rovat:
...the Bodymod Edition:
Ez a lány több száz protézises Barbie-t ajándékozott egy gyerekkórháznak – Következő lépésként ő is protézises babává műtteti magát:
metamorfózis – hihetetlen átalakulás – Íme a lány, aki milliókat költött, hogy egy élő babává válljon – Wait, a challenger appears:
ez még csak a kezdet – G kosaras mellekkel lepte meg magát 18. születésnapjára a prágai élő Barbie – Wait, a challenger appears:
Ez a nő gyerekkorában nem kapott Barbie babát, ezért felnőtt korára azzá vált: “Így dolgozza fel szörnyű gyerekkori traumáját.” – Tehát gyerekkorában nem volt mivel játszania azért azzá műttette magát amivel játszani akart. Értem, vagyis nem, de ő legalább olcsón megúszta:
HIBÁZOTT A MŰKÖRMÖS, AMPUTÁLNI KELLETT A KLIENS UJJÁNAK VÉGÉT – Wait, a challenger appears:
BAKI – Kókler orvos rontotta el a fenékfeltöltését az Insta-modellnek - hónapokig ülni sem tudott – Wait, a challenger appears:
A BABASZERŰ SZÉPSÉG AZ ÁLMA – Magának szúrta be az ajakfeltöltést, majdnem megfulladt – ...és a Darwin-díj első helyezettje:
Elrontották a szemtetoválását, lassan mindkét szemére megvakul egy lengyel nő – Sajnálom, komolyan, de soha nem fogom megérteni miért nem tud valaki örülni az egészséges testének és miért a legfontosabb szerveit moddoltatja :SSS Mondjuk GYÍKEMBER sárkány még így is lehet belőle,
VISZLÁT SZOMBATON!