2020. 07. 13.
Paszta la Ciszta, bébi! (júl. 13-14-15-16.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Paszta la Ciszta, bébi! (júl. 13-14-15-16.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 13.:
ZÁR A KÖVÖN

0
Medvévé változtatták. Nem múlt el.

Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (lemaradóknak holnap ugyanitt 11:05-kor) duplán megtévesztő elnevezésű darab merthogy Mickey és a medve közül az előbbi nőnemű (őt Al Pacino mostohalánya, Camila Morrone játssza), utóbbi meg az apja aki igazi morgós öreg pasas (James Badge Dale). Mint sejthető, a természeti szépségeiről ismert Montana ellenére családi drámát kapunk melyben az özvegy, harctéri PTSD-től és ópiát-függőségtől szenvedő apára lánya vigyáz, elzárva saját továbblépése lehetőségét márpedig a gyerekeknek előbb-utóbb ki kell repülniük a fészekből… A Mickey and the Bear egyben Annabelle Attanasio debütálása is akire ezek után érdemes lesz odafigyelni (és ha minden női rendező így tenné le a névjegyét, én se húznám a számat). A Filmbox Premiumon egy órával később (kilenckor) orosz reklámszakemberre szakad rá a halálos betegség melynek tudatában átértékeli addigi tetteit – igen, kitaláltátok, a diagnózis téves de így is elég ahhoz hogy a Zűr a köbön hősét megváltoztassa. Állatokra visszatérve pontosan egy hónapja került szóba Gémes József neve a Daliás idők kapcsán, ma pedig újabb, más stílusú művét láthatjuk az M5-ön. Vili, a veréb valójában Nils Holgersson kelet-európai társa: hadilábon áll a sulival meg a környék madaraival (sőt még a rájuk vadászó macskák sem kerülik el csúzlija lövéseit) és a pálfordulást nála is a természetfeletti hozza el: Verbéna, a szárnyasok védőszentje (na jó: tündére) eggyé teszi azok közül akikre eddig vadászott, ő pedig közvetlen tapasztalatokat szerez róluk. Egyvalamibe lehet csak belekötni, éspedig a késő esti kezdésbe: 23:40-kor még a legszabadelvűbb otthonokban is alszanak a kicsik, szóval legjobb lesz ha felvesszük.

Hétfő? #LESZAROM.
The Oligarcha Yacht Edition:
Milliárdos playboyok, akiket luxus-termékek és fürdőruhás modellek vesznek körül – ...és egy nincstelen alkesz aki leszarja őket:
Gazdagisztán – Kívül jacht, belül palota: “A 25 méteres Escalade nem csak gyönyörű, de egészen különleges is. Kívülről nem is látszik, belül milyen hatalmas.” – Az viszont messziről látszik rajta hogy LESZAROM.
galéria – Most akkor ez hajó vagy luxuslakás?: “Bármelyik is legyen, 1,6 milliárd forintba kerül, és elvileg a legszélsőségesebb időjárásnak is ellenáll.” – …de gyakorlatilag még LESZAROMgátló sincs benne, meg ebben sem:
Azta – Lakásnak tűnik, de nem az: ez egy luxuskategóriás lakóhajó: “Ez a hajó kicsinek tűnik, de van benne három hálószoba, a tetőterasza pedig irigylésre méltó!” – Irigykedni csúnya dolog, inkább LESZAROM.
Gazdagisztán – Luxus gépek – Eladó Berlusconi fényűző jachtja: “Az olaszok volt kormányfője 11 millió dollárt kér a jachtért, ami korábban Rupert Murdoch sajtócézáré volt.”JÓ SOK BUNGA-BUNGA PARTIT TARTHATTAK RAJTA MINDKETTEN Lásd fentebb.
GAZDAG – Nyugalom 200 millió dollárért: “A Tranquility szuperjacht sorsa finoman szólva is kalandos, a képek alapján a brutális ár nem is olyan elrugaszkodott.”LESZARO Wait, a challenger appears:
Gazdagisztán – Így néz majd ki a világ legnagyobb szuperjachtja: “A Njord 270 méter hosszú lesz 118 magánlak­résszel, felfújható kikötővel, tengeralattjárókkal és helikopterekkel.” – Sárkányrepülőre szállok és LESZAROM:
Gazdagisztán – Repülő Róka heti 4 millió dollárért: “A világ legnagyobb szuperjachtja egészen elképesztő luxust kínál, igaz, ennek alaposan meg is kérik az árát.” – Ezt is ingyen RÓKÁZOM SZAROM teLE.
GAZDAG – Újabb luxuslakó­kocsival jött az Airstream: “Külsőre nem sokott változott a legendás Flying Cloud, bent azonban egészen elképesztő fejlesztések történtek.” – Repülő Róka, Repülő Felhő…who gives a flying fuck, LESZAROM!!!

 

KEDD, JÚLIUS 14.:
MIKOR A KÓD URAL
0
Adam Clayton Arábiában.

Talán érdemes:
23:35-kor történelmi film az M5-ön a 18. századról és Bornemissza Jánosról aki egy hadi győzelme után lesz Vak Bottyán strázsamesteréből Rákóczi hadnagya de nem sokáig ülhet nyugodtan mert szerelme (szülőfalujával együtt) labanc kézre kerül. Régi típusú magyar históriás tabló 1953-ból, impozáns színészgárdával (Bitskey Tibor, Mádi Szabó Gábor, Vass Éva, Raksányi Gellért, Zenthe Ferenc). Előtte nyolckor újra felnőtteknek szánt hibrid-animációs biográfia a Film Now-n: miután öt férfi kis híján halálra veri, a rajzkészségét emlékeivel együtt elvesztő Mark Hogancamp (Steve Carell) felépít egy miniatűr falut hogy annak segítségével hozza vissza amit támadói “elloptak” tőle. A faluból végül komoly installáció lesz amivel kritikai sikert arat, közben a valóságban is újra találkoznia kell támadóival hogy azonosítsa őket… Az Isten hozott Marwenben nem véletlenül juttathatja eszünkbe a Forrest Gump-ot (erre Robert Zemeckis neve a garancia), egy órával később (kilenckor) pedig maga Tom Hanks is befut egy propaganda artmovie-val a Paramount Channelre. A Hologram a királynak az Elveszett jelentés közel-keleti verziója: Alan Clay (Hanks) lánya továbbtanulását finanszírozandó elutazik Szaúd-Arábiába hogy a valamikor majd megérkező uralkodóra próbálja rátukmálni Zseniális Szabadalmát (lásd a címet) aminek majd valamikor nagy hasznát veszik a majd valamikor felépülő új sivatagi városban. Közben átesik a kötelező kultúrsokkon aztán szerelmes lesz, ettől kezdve a helyi politikát-törvénykezést minimálisan ismerők vígjátéknak is felfoghatják (akárcsak az ugyanilyen alapsztorijú Lazacfogás Jemenbent), főleg azon lehet röhögni mikor Clay cisztáját helyi barátnője kezeli (gy.k.: ottani női orvosok, pláne férjezettek csak női betegeket ápolhatnak) vagy amikor topless fürdőzik vele (ezek mellett szinte eltörpül hogy alkoholt fogyaszt és nyugatiként bejut Mekkába is). Bármilyen mesés helynek állítja be az országot, ne feledjük hogy a fenti zűrös jeleneteket NEM ott forgatták, szóval így (ne) nézzük, és ha már hologram, akkor itt is a

More human than human rovat:
Hologram az elefánt egy német cirkuszban: “Vetített állatok a porondon.”More elefánt than elefánt, jobban örülnék ha a még élőkre vigyáznának inkább, ehelyett:
Új állatokat tervezett a mesterséges intelligencia, egyik ijesztőbb, mint a másik – ...vagy nem, mert:
Vicces robotlajhár küzd a kihalás ellenHA HA VERY FUNNY More lajhár than lajhár.
Az MIT anyagtudósai véletlenül megalkották a legfeketébb feketét: “Az alumínium vezetőképességét akarták növelni, és miközben meg is tették, véletlenül felfedezték a legfeketébb feketét. Ennek leginkább az űrkutatók örülhetnek.”More fekete than fekete. BLM dislikes this!!!
Milyen hangokkal fejezzen ki érzelmeket egy robot?LESZAROM Ja azzal nem, nekem mindegy amíg A NÉGY FAL KÖZÖTT CSINÁLJA nem zenél:
A Nirvana új számát mesterséges intelligencia írta: “Egész meggyőző.”MORE KURT THAN COBAIN És össze is töri helyette a gitárt? Na ugye.
jelenből a jövőbe – Az embert utánozva tanulnak ásni az építőipari robotok – És délben söröznek is helyettük? LOL!!!
jelenből a jövőbe – Robot játssza a főszerepet egy sci-fiben: “A forgatás a számítások szerint 2021 júniusában ér véget, a filmbemutatóra valamikor a jövő év végén kerülhet sor.”NÉZZÉK MEG A ROBOTOK, ÉN KIHAGYOM Az emberek helyét átveszik a gépek, a PC-s játékokét pedig az emberek:
Valóságshow készül a Simsből: “A népszerű játékban emberek sorsáról lehet dönteni, de a valóságshow nem arról fog szólni, hogy ezt avatárok helyett valódi emberekkel teszik meg.”More Sims than Sims.
Egy új rendszer mesterséges intelligenciával szűri ki a tolakodókat a kocsmapultnál: “Figyeli az arcukat, és virtuális sorba állítja őket.”More csapos than csapos, és még ezt a hülyeséget is lehet fokozni:
no more másnap – BREAKING! Feltalálták az alkohol nélküli alkoholtMore alcohol than alcohol? Not on my watch!! KÉT SÖR RENDEL!!


SZERDA, JÚLIUS 15.:
HA HÓ, HA TENGER...
0
In the twilight of time.

Talán érdemes:
Mára csak két program jut, egy ismétlésgyanússág gyerekeknek meg egy újdonság az öregségről, kezdjük a korábbival mert a Hahó, Öcsi!-t is kétszer adják az M5-ön, előbb délután kettőkor majd este tizenegykor de ez jogos hiszen klasszikusról beszélünk amiben kicsik-nagyok egyaránt megtalálják a nekik valót (szemben a múlt heti minorkavidoros baromsággal). Balogh Öcsi (Kovács Krisztián) szülei krónikus időhiányban szenvednek, érthető hát ha fiuk figyelemhiányos lesz és bár a rosszalkodást nem űzi olyan magas szinten mint Vili haverja hétfőn de attól még kap egy kis fürdőszoba-fogságot. Innen szabadítja ki két törpe, Kököjszi és Bobojsza, és innen indul sárkányt legyőzni hogy az általa őrzött időből szüleinek is adjon – emlékeztető arról hogy mindennapjaink a hetvenes évektől csak még pörgősebbek lettek (és már Alfonzó, Csákányi László meg Sinkovits Imre sincs velünk : ( ). 22:30-kor idei doksi a Duna World-ön kicsit a Szerelempatakra hajazva bár a Bakancslista alkonyatban erdélyi kisöregjei nem fiatalkori kalandjaikat idézik fel hanem újakat terveznek, olyasmiket amikre eddig nem volt idejük, legyen az utazás vagy tánctanulás és ha van titka az életnek akkor ez az: nem az a lényeg hogy megcsináljuk amit kitűztünk magunk elé hanem hogy egyáltalán legyen valami kitűzve.

A természetet visszavágják :( rovat:
Nagy része meghalhatott annak a 11 millió facsemetének, amit pár hónapja ültetett el a török kormány: “Az erdészeti szakszervezet vezetője szerint teljes kudarc lett az országos kampány.” – Biztos a birkák legelték le őket:
Hatalmas birkanyáj sétált át egy török városon – Az a baj hogy tovább mennek:
Bülbülnek nézték a magyar gyűrűzésű szalakótát Szaúd-Arábiában, és lelőtték – Pedig HALÁLRA IS KÖVEZHETTÉK VOLNA meg is ehették volna mint Egyiptomban.
Nagyot zuhant a hazai fehérgólya-állomány – A fent linkelt hír után kezdem érteni miért.
Madarak százai pusztultak el Spanyolországban: “Senki sem érti, miért. Látszólag csak lepotyogtak az égből.” – Inkább öngyilkosok lettek mint hogy őket is megegyék :SSSS
Folytatódik a rejtélyes elefántpusztulás Botswana északnyugati részén – ...aminek biztos semmi köze az orvvadászokhoz:
Megölték a turistacsalogató ugandai gorillát: “A szelid Rafiki vezette gorillacsapat széteshet, vagy egy agresszívebb hím lehet az új vezér, és megközelíthetetlenné válhatnak.”Harambe dislikes this! :((
Újabb törpeoroszlánt fedeztek fel: “De már kihalt.” – Felfedezték, mégis kihalt!!!
Elpusztult Nagy Tim, az utolsó óriásagyarú afrikai elefántok egyike Kenyában: “50 éves volt.” – Neki legalább megadatott a békés öregkor:
Megölték Kenya egyetlen fehér nőstény zsiráfját: “És a borjával is végeztek az orvvadászok.” – Tudom hogy sovány vigasz de albínó emberként ugyanígy járt volna arrafelé. Eközben a Fejlett Nyugaton:
Már a SIMS karakterünk is élhet pazarlásmentesen – ...és ettől a számítógép fogyasztása is lecsökken. Ja nem, de közben az is kiderült, hogy:
zöld energia – Az akkumulátorok nem mentik meg a világot: “Egy kg lítium-ion akku gyártásához 50–100 kg ércet és már nyersanyag kell kibányászni, feldolgozni és elszállítani.” – Tessék mondani, az ilyen idióta posztokhoz mennyi energia kell? Nap kommentje:

Gazz 2020.01.16. 18:53:12
Megint megy a maszatolás. Tényleg annyira utálom már ezeket a direkt megtévesztő, bulvár színvonalú próbálkozásokat. Nézzük csak:
"Jelenleg hatvan kilogram akkumulátor szükséges annyi energia tárolására, ami 1 kilogram szénhidrogénből kinyerhető. Egy kilogram akkumulátor előállításához kb. 50 és 100 kg közötti ércet és más nyersanyagokat kell kibányászni, feldolgozni, szállítani és összeszerelni."
Igen. Milyen jó, hogy azt viszont nem írjuk le, hogy ez az akkumulátor viszont kétezerszer újratölthető! Az egyszerű olvasó simán bekajálja, hogy teljes csőd akkumulátort gyártani.
Az akkumulátor technológia folyamatosan fejlődik. Elég a kilencvenes évek telefonjaira, meg a maiakra gondolni. Anyagukban, felépítésükben, és működési elvükben is tök más akksik lesznek húsz év múlva, de már a mostaniak sem rosszak.
 

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 16.:
ALL THE WAY TO THE BANKSY
0
Talán feltűnik hirtelen.

Nem érdemes:
…csak ha még hiszünk a mesékben, ez esetben 21:50-kor vár minket az HBO ahol láthatunk egy “““dokumentumfilmet”””” melynek tárgya Banksy és a tiltott művészet felemelkedése. Teljesen mindegy hányan állnak a Banksy-biznisz mögött (az originál alapító atyák egyike valószínűleg a Massive Attack-es 3D Del Naja), ami biztos az az hogy mostanra már egyiküknek sincs semmi köze a street art-hoz, annál több azon dolgokhoz amiket anno kritizálni akartak, vagyis a műkereskedelemhez, a merchandise-hoz és persze a hamisítókhoz (lásd a hazánkban tartott “kiállítást”). Mondjuk ez végül is tök rendben van mert így végzi az összes lázadó a rock and rolltól a punkon át a rapig.

Talán érdemes:
Ugyanitt (HBO) ugyancsak idei de már többrészes doksi (Eltűnök a sötétben) kezdő epizódja háromnegyed éjfélkor ami elvileg egy sorozatgyilkos utáni nyomozásról szól de legalább annyira téma benne az Amerikát sújtó ópiát-krízis és a túlvállalás. Michelle McNamara beleásta magát a hetvenes évektől aktív Golden State Killer “karrierjébe” (a nevet is ő adta neki), könyvben foglalva össze hogyan lett az aljas, de kis bűnök elkövetőjéből (“East Area Rapist”) igazi szörnyeteg (“Original Night Stalker”, összevonva EAR/ONS). Hajszolt életmódja miatt (amihez az általa tanulmányozott bűnesetek is hozzátették a magukét) végül nem érhette meg hogy az illetőt lecsukják így itt is férjére, Patton Oswaltra hárul a narrátor szerepe ami illik is az I'll Be Gone in the Dark formabontásához.

Kis hírek a nagyvilágból:
Angol rendőrség: A részeg ember képtelen disztingválni: “Hervasztóak voltak a tapasztalatok a kocsmanyitás utáni első hétvégén Angliában, minden óvatosságot elengedtek a részegek.” – Nem ők a hibásak hanem akik figyelmeztetik őket:
Tízezrek haltak meg eddig az országban, de kinyitnak az angol kocsmák: “Eric Idle arra emlékeztetett mindenkit, hogy “hozzátok a halottakat!” – Majd betiltják őt is mint a Waczak szállós haverját.
Komolyak a károk Irán legfőbb urándúsító telepén: “Még mindig nem tudják, mi okozta a csütörtöki tüzet, amiben senki nem sérült meg.” – Spontán öngyulladás:
Megnövekedett radioaktív sugárzást mértek Skandinávia felett: “Holland szakértők szerint Nyugat-Oroszország irányából érkezhettek az izotópok, ám ezt az oroszok hivatalosan tagadták.” – Ha megérjük, harminc-negyven év múlva ebből is készül egy sorozat.
LÉGY JOBB MINDHALÁLIG – Milyen előnyei vannak, ha nem kalandozik el a figyelmünk?: “Amikor mindenki a figyelmünkre hajt, teljesebb életünk lehet, ha tudatosan irányítjuk a fókuszunkat.” – Ööö…mi is volt a kérdés? o_O
Ellen DeGeneres tízes skálán rangsorolta, mennyire cukik beosztottjai újszülöttjei: “A pontozást egy kutya nyerte, nem a csecsemők egyike.” – Meglepő. Ja tőle nem az.
Másodjára nem fogott fegyvert a tüntetőkre a St. Louis-i ügyvédpár: “Újra elmentek a Black Lives Matter aktivistái a házhoz, ahol egy hete fegyvert fogott rájuk két dúsgazdag fehér ügyvéd.” – ...és az Elfogulatlan Újságírás jegyében megint ki kell hangsúlyozni hogy dúsgazdag fehérekről van szó, és megint kimarad hogy nem csak a házukHOZ mentek oda hanem konkrétan beléptek a magánterületükre. Sebaj, harmadjára majd LÓFEJET guillotine-t találnak AZ ÁGYUKBAN a kertjükben:
Guillotine-t állított egy csapat tüntető Jeff Bezos Washington DC-beli háza elé: “Azt nem tudni, hogy célba ért-e az üzenet.” – ...és ha nem megy át, majd beleverik a fejébe amit előtte békésen eltávolítanak a nyakáról ^^
Öngyilkos lett Steve Bing producer, forgatókönyvíró: “A Kenguru Jack és a Fullasztó című filmek forgatókönyvírója 55 éves volt.” – Ugyanez a 444-en:
Kiugrott egy felhőkarcolóból és meghalt az apasági botrányairól híres hollywoodi filmproducer: “Az 55 éves Steve Bing, a Polar Express és a Get Carter producere volt Liz Hurley gyerekének apja.” Nap kommentje:
0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés