SZOMBAT, SZEPTEMBER 19.:
SILENT BUT FUNNY.
Természetes ritmusszelekció.
Talán érdemes:
Nyolckor megint valami az HBO-n ami nem az aminek elsőre látszik: a Ritmusszekciónak nulla köze van a zenéhez, annál több a killbilles revenge-hez amit itt kissé dévidlincsesen valósítanak meg. Miután rájön hogy a szerettei életét követelő (és az övét tönkretevő) repülőgép-baleset valójában terrortámadás volt, a drogfüggő prostituált Stephanie (Blake Lively) hamis személyiséget kreál magának és sajátos bosszúállásba kezd. Amennyiben a producer Barbara Broccoli célja a női James Bond megteremtése volt (ez is könyvadaptáció) úgy lemaradt pár filmről a Nikitától kezdve egész a Kite-ig (sőt akár a Peppermint, a bosszú angyaláig), a női rendező (Reed Morano) helyett meg jobb lett volna szkriptdoktorra költeni. Egy órával később ukrán vígjáték a Cinemaxon állathangokat gyűjtő hangtechnikusról és az őt kalauzoló hölgyről aki egyben az anyja is, a Hangtalan gondolataim kettejük road tripje a Kárpátok vidékén, jellegzetesen közép-európai humorral tálalva anya és fia kapcsolatát – ha mindenképpen párhuzamokat keresünk, ott van Jarmusch vagy Kaurismaki de Antonio Lukich nem sima epigon hanem megáll a saját lábán. A testvércsatornán (Cinemax 2) hazai dráma fél kilenctől aktuális problémával: iskolai haverok éjszakáznak fél szemmel az influenszerkedés felé kacsintgatva amikor a kalandjaikról készült videókat a netre is feltöltik. Ahogy az lenni szokott, egyre kijjebb kerülnek a határok egész az ultimate challenge-ig ami nem más mint nemi erőszak, alanya az egyik tanár leitatott lánya aki az eset után eltűnik, a srácok pedig keresésére indulnak, nem mintha annyira aggódnának miatta hanem azért hogy rábeszéljék egy felmentő vallomásra... A FOMO – Megosztod, és uralkodsz a ma divatos kihívás-videókra reagál, kicsit a Másnaposokat is idézve (az itteni társaság Falkának nevezi magát), nekem két bajom van csak vele, az egyik az hogy a látottaktól tuti nem tér vissza a jókedvünk, a másik hogy (a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) mellett) nagy valószínűséggel ezt is pont azok fogják messzire kerülni akikről szól:
artad febr. 19. 22:42:09
Tök jó lett volna, ha úgy kezdődik a film, hogy ez a 4 p*cs karakter vicces filmezés közben belebotlik valami gyúrós/MMA-s társaságba, akiknek nem tetszik, hogy le akarják filmezni őket és ezért 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoznak nekik és arra ébrednek, hogy egy kórházban parizeres zsemle turmixot isznak fog nélkül egy szívószállal. És ott kiírják, hogy vége a filmnek. És a DVD extrák között ugyanez a sztori megvan, csak a rendező és az író és a producer botlik ugyanebbe a gyúrós/MMA-s társaságba.
A seksz, a szipu rovat:
Kitilthatják a füvet az amszterdami piroslámpás negyedből – Sőt, a lányok potenciális kuncsaftjait is:
Megtiltják az idegenvezetőknek, hogy bazári majomként mutogassák a turistáknak az amszterdami prostituáltakat: „A túlturizmus miatt Hollandia fővárosában azt is fontolgatják, hogy a turistáknak megtiltják, hogy marihuánát vegyenek a coffee shopokban. Az alpolgármester arra kéri a turistákat, ha csak inni és szívni mennének a városba, inkább ne menjenek egyáltalán.” – Eközben a Drogriporteren:
DROGRIPORTER – Hollandia, a könnyű drogok otthona: „"Meg persze a sajté, a tulipáné és a kurváké. Van még nagyon élvezetes sültkrumpli (...) is, de maradjunk a témánál. Meg a buliknál és fesztiváloknál, mert ahhoz a hollandok nagyon értenek." Olvasói beszámoló következik Sniffany-tól.” – ...akivel még véletlenül sem a cuccozást akarjátok propagálni és persze true story az egész, folytatásokban:
Drogriporter – élet – Alkohol, amfetamin, agresszió, meg a lejövős depresszió: „A drogfogyasztás sötét oldala: lejövés, depresszió, párkapcsolati erőszak.” – ...ahol MINDIG a férfi a hibás és ahol az áldozat MINDIG visszamegy a bántalmazóhoz ahelyett hogy megállapodna egy unalmas nemdrogos nemagresszív fickónál: „Értelemszerűen akkor és ott kellett volna lelépni és szétköltözni. Én viszont az egyedüllét gondolatától jobban paráztam, mint attól, hogy az eset újra megtörténik, esetleg eszkalálódik. (...) Egy ideig béke volt, elfojtás, csend és elvonás. Leálltunk (...) a fehérrel, (...), együtt akkoriban még sokat spangliztunk, valami azért kellett, a száraz elvonás elvégre nem opció.” – ...és így tovább, mintha a Modorosblogot olvasnánk, még a kötelező családellenes dumát is megkapjuk: „Nem akarom megmondani a gyerekemnek tizenévesen, ahogyan nekem megmondták, hogy az irodalomból nem lehet megélni. Nem akarom, hogy az érzékeny, okos, művész lelkű gyermekem egy droid társadalomba agymossák, egy egyre csak romló oktatási rendszerrel, ami már serdülőkorától kezdve kitépi belőle a lelket és darabokra zúzza az iskola udvar betonfocipályáján. Nem akarok újabb dolgozó hangyát szülni a rendszernek. Köszönöm, nem.” – Szerencsére te már leálltál a drogokkal meg az írással is...ja nem, pont ezekből akarsz megélni: „Azt hiszem, regényt tudnék írni az elmúlt éveim lejövéseiből.” – Nem az a baj hogy fake az egész, rengeteg tehetségtelen író van aki kamu imázzsal akar befutni (FYI: ott bukik a dolog hogy egy valódi drogos prosti NEM fogalmazna ilyen körülményesen), hanem az hogy egy bemutatóra váró (de „hivatalosan” csak most készülő) könyv promózására megy ki az egész játék:
Sniffany Drogos Esti Meséi I. - Kurvák, kokain, kamerák: „Az Olvasóink írták sorozatunkban ezúttal egy volt szexmunkás, Sniffany vall tabuk nélkül szexről, kokainról és kamerákról” – Ezért érdemes volt a 444-re költöznötök...ja nem, de legalább kiderült hogy ami régen a swingeres könyvek voltak az most a drogos-pornós önvallomás. Nap kommentjei:
VASÁRNAP, SZEPTEMBER 20.:
AZ A BAJ, HOGY NINCS BAY.
Rosszak a fiúk, de használhatók.
Talán érdemes:
A legnagyobb érdeklődésre számot tartó program nyolckor érkezik az HBO-ra és a Bad Boys a maga idejében (1995) vicces buddy movie volt ami nem mellesleg jól parodizálta a feketékhez ragadt közhelyeket és itt még Michael Bay-nek sem ment el a józan esze. Most 2020-at írunk, Mike és Marcus visszavonulna ám Will Smith és Martin Lawrence továbbra is Mindörökké rosszfiúkként tevékenykednének, Bay nélkül és ez sajnos látszik is: súlytalan (albán) főgonoszok (anya-fia drogkartell), kihagyott utalások a korábbi részekre (sokat elmond ha a mezei nézőnek előbb tűnnek fel ezek mint a direktoroknak akikből kettő is volt). Ha már súlytalanság, hát szegény Lawrence ettől tuti nem szenved, sőt szinte Seagalt idézi akció közben. Fél kilenckor rendhagyó zenés fekete komédia a Cinemax 2-őn egy Serge Gainsbourg-fanatikus argentin színészről aki példaképéhez hasonlóan kicsit megzuhant, a közeledő futball-világbajnokság meg csak még beljebb löki a káoszba. A Kezdőbetűk: S.G. egyaránt ajánlható sznoboknak, a hatvanas évek zenéjéért rajongóknak és talán még a focirajongóknak is. Ugyanitt maradva 22:10-től brazil artmovie melyben Egy nő láthatatlan élete van műsoron sőt kettőé, lánytestvérekről lévén szó akik közül Eurídice zenész-karriert, Guida „csak” családot és nagybetűs szerelmet akar, nem meglepően egyiküknek sem jön össze a kitűzött cél: bár Guidát elviszi a pasija Európába de végül magára hagyja születendő gyerekével, a hazatérő lányt rabiátus apja elzavarja és nővérének sem szól róla egy szót sem. Közben utóbbi bécsi zongorista tervei is hétköznapi véget érnek egy unalmas házasságban, így eshet meg hogy a két lány egyazon városban (Rio de Janeiro) él de nem is tudnak egymásról... Karim Ainouz jó érzékkel nyúl a nemzedékeket összekötő-elválasztó sagához á la Steinbeck/Márquez, a végeredmény hosszú de tanulságos és szimpatikusan feminista (=prédikálás-mentesen mutatja be egy nem túl jó apa nem túl jó döntésének hatásait).
„Zene” és „film” rovat:
The XYZ-Generáció Edition:
pán péter stop – Kell még a kultúra az alfa- és a Z-generációnak? – Mi az hogy, nagyonis:
A tizenhét éves Lil G tizennégy évesen kezdett drogozni: „Legsikeresebb számuk zenéjét a netről töltötték le.” – Szóval még arra is lusták voltak hogy egy akármilyen alapot összerakjanak, bezzeg a drogra nem sajnálták a pénzt-időt? Szégyen, mondjuk külföldön pont emiatt futhatnának be:
A Z generáció megteremti a saját sztárjait, majd fel is falja őket: „A felnőtteknek lassan fogalmuk sincs arról, mire pörögnek a tinik, pedig most már el kéne kezdeni jobban odafigyelni.” – Ha nem szólok bele mit hallgatnak azabaj, ha beleszólok, okébúmer, azabaj: „Ez a korosztály az első, amely képes komplett popsztárokat, színtereket, műfajokat kitermelni a digitális világból úgy, hogy abba gyakorlatilag nincs beleszólásuk a szórakoztatóipar korábbi ízlésformálóinak és sztárcsinálóinak. A Z generáció már most elkezdte feje tetejére állítani a popipart, és nagyon úgy tűnik, hogy a következő nagy világsztárok előbb fognak mémoldalakat üzemeltetni, mint demókat küldözgetni a kiadóknak.” – Sokadik helyre szorult vissza a zene? Milyen meglepő...ja nem, ahogy az sem hogy a mémesedés mellett a bűnözői múltra gyűlnek a lájkok: „A Z generáció esetében a hiphop (...) trapes változata kifejezetten népszerű, amit jól jelez a hisztéria, ami Lil Peep, majd XXXTentacion halálát követte. (...) Vagy ott van (...) Bhad Babie, aki (...) a Dr. Phil nevű Mónika show-szerű tévéműsorban tűnt fel édesanyjával 2016-ban, az adásnak pedig az volt a címe, hogy ’Ki akarom tenni a családból az autólopó, késsel hadonászó, twerkelő 13 éves lányomat, aki megpróbált rám kenni egy bűncselekményt.’” – Jajj, hát ő csak így harcol a Kirekesztő Patriarchátust képviselő anyja ellen, lemezszerződés kell neki, nem javítóintézet: „(...) ugyan a közösségi média tényleg lehetőséget teremt arra, hogy bárki bárhonnan befuthasson, egyelőre (...) fogalmunk sincs arról, hogyan hat majd a korai népszerűség a sokszor már 10-12 évesen befutott influenszer-énekes-rapsztár gyerekekre. A külön iparág már felépült a tinikre, de azzal egyelőre nem igazán foglalkozik senki, hogy mi lesz velük, ha lecsengett az a pár sikeres év.” – Mi lenne, mi lenne...ugyanaz ami a mi generációnkkal csak nekik az arctetkó miatt nehezebb lesz elhelyezkedni, vagyis majd róluk is jönnek a sajnáltatós HBO-doksik :DDD
Tekashi69: Nincs különbség köztem és 2Pac között – Egyszerű lenne azt mondani hogy végezze is úgy mint ő, én inkább abban reménykedek hogy nemierőszak-ügyekben nem lép a nyomába...szerk.: már abban is követi :SSS
VISZLÁT HÉTFŐN!