HÉTFŐ, OKTÓBER 5.:
AUSTEN WEARS PRADA
Meghalt a cseh szövő!!4!!4
Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (lemaradóknak holnap ugyanitt 11:40-kor) másfélórás tavalyi komédia melyben minél kevesebb melóval minél többet keresni akaró ingyenélő kezd el promóterkedni hogy így keltse fel új kolléganője figyelmét, a Nagy Buli egy Iron Maiden koncert lenne ám közben két haverjával együtt kisebb adósságot halmoznak fel a környék nagymenőjénél, Fergie-nél (aki csak névrokona a Black Eyed Peas énekesnőjének). A Cselszövők a Commitments skót párja (zeneipari küzdelmek a nyolcvanas években, egyedül a helyszínt tették át Dundee-be) de persze hatott rá a gájricsi-tarantino összes is (nem kell félni, nem sima lopásról van szó.) Ugyanabban az időben (vagy holnap 10:55-kor) becsali drámázás a Film Now műsorán merthogy Brian Banks-nek semmi köze a hasonló nevű pornószínésznőhöz, ő egy feltörekvő fekete férfisportoló volt akit hamis zaklatási váddal csuktak börtönbe és akit itt Aldis Hodge alakít. Más beletörődött volna az igazságtalanságba ő azonban szabadulása után egy ügyvéd (Greg Kinnear) segítségével nem csak tisztára mosta nevét hanem még azt is elérte hogy újra játszhasson az NFL-ben. A Film Mánián egy órával később (21:00) 2007-es változat Jane Austen magánéletére melyben Anne Hathaway az írónő aki nagy döntés előtt áll: ösztönét követve válassza a vagány playboyt (James McAvoy) és az irodalmi karriert vagy fogadja meg anyja tanácsát és csatlakozzon nőtársai szürke hétköznapjaihoz? A választ tudjuk ahogy az is egyértelmű hogy a Becoming Jane-t a két évvel korábban bemutatott Büszkeség és balítélet riválisának szánták, ehelyett Az ördög Pradát visel kosztümös, bővérű kiadása lett belőle (ennyit az Austen regényeire jellemző visszafogottságról).
#LESZAROM a celebgyerekeket is!
Megszületett a szupermodell Gigi Hadid gyereke – Ez remek, akkor még pont idejében szartam le a mamát…hopp, hát most is LESZAROM:
Úgy néz ki, Rooney Mara megszült: “Májusban derült ki, hogy terhes vőlegényétől, Joaquin Phoenixtől.” – Nagyon úgy néz ki hogy LESZAROM.
képek – Kaia Gerber és Jacob Elordi most már kondiba is együtt jár: “A múlt héten írtunk arról, hogy Cindy Crawford lánya és az Eufória színésze kavarhatnak egymással. Most már képes bizonyíték is akad arra, hogy van közük egymáshoz.” – Akkor bizonyítottan LESZARhatOM őket.
Apuka szeme fénye – Jude Law 19 éves lánya bikiniben illegette magát – JEFFREY EPSTEIN LIKES THIS akarom mondani LESZAROM hol van még a vége:
Megszületett Jude Law hatodik gyermeke: “Aki egyben első gyermeke feleségétől, Phillipa Coantól, akit tavaly vett el.” – LESZAROM.
Nagykorú lett a második Beckham-fiú is: “Romeo Beckhamet szivárványos tortával köszöntötték a 18. születésnapján.” – LESZAROM Oké, szivárványos de legalább nem vetkőzik:
Egy 19 éves lány 18+-os képe – Félmeztelen képpel ünnepelte születésnapját Kaia Gerber – HARVEY WEINSTEIN LIKES THIS LESZAROM.
CSAK A SZERELME TUDJA ÍGY FOTÓZNI – TALLULAH WILLIS SZERINT EZEN A KÉPEN SZENZÁCIÓSAN NÉZ KI A MELLE: “Bruce Willis és Demi Moore lánya nagyon szerelmes, és pasijával együtt tolják a meztelenkedős kontentet. Íme pár példa.” – Lásd fentebb…
INSTAHÍRADÓ! – LANA DEL REY VISSZASZŐKÜLT, NATALIE PORTMAN A GYEREKEIVEL KÖZÖS FOTÓT POSZTOLT – LESZAROM. A beragadt caps lock-ot is.
KEDD, OKTÓBER 6.:
PARIZEUM
A börtön ABLAKÁBA erkélyére.
Talán érdemes:
Ismétléseket kiszórva mára csupán két program jut, előbb nyolckor lesz egy történelmi darab a Duna World-ön Könyves Tóth Mihályról, ő Kossuth papjaként vonult be a kánonba mert egyházfiként is tevékenyen segítette a ’48-as szabadságharcosokat, jutalma halálos ítélet majd (“könnyítésként”) várfogság lett. Adva volt egy érdekes élet meg az én drukkom hogy visszatérjen a tévéjátékok aranykora ami sajnos ezzel sem fog eljönni, az ismeretlen arcokkal van a kisebbik baj, az már fájóbb hogy a rendező meg a forgatókönyves nem tette jobban oda magát. Rácsok mögött maradva 22:55-kor dél-koreai variáns A törvénytelenség börtönébe kerülő rendőrre a Film Mánián akit egy általa okozott baleset miatt kasztliznak be és akinek a lét lesz a tét miután rájön hogy a falakon belül az egyik elítélt irányítja még az őröket is. A Peurizeun mellett szól az akció és a látvány SPOILER na meg a Nagy Csavar amikor kiderül az új fogoly valódi célja SPOILER VÉGE, a mérleg másik serpenyőjében a hossza (130 perc) és a szereplők összetéveszthetősége van (bár gondolom a távol-keletieknek meg az európai arcok tűnnek egyformának).
Barkácsrovat:
Kajás kiadás:
spúrman – Így csinálhatod meg a KFC-s csirkét otthon: “Ezekkel a fűszerekkel pontosan azt a megszokott ízt kapjuk!” – Junk food házilag? NORMÁLIS?!
blogozine – Így csinálj lekvárt cukormentesen: “10 perc alatt kész, főzés nélkül!” – Lekvár? Csakazértis velőpacal for teh win!!!
GasztroPunk – Csiliszósz házilag: ha kemény cuccot akarsz – El vagy tévedve haver, a kemény cucc az most épp a bika.
Spúrman – Termessz a balkonon paradicsomot pofonegyszerűen: “Pár alapszabály betartásával biztos a siker.” – TERMESZ? NOT IN MY NEIGHBORHOOD!!!
Házisáfrány – Készíts boltiélesztő-mentes kovászolt kenyeret!: “Elképzelhetetlenül finom, és nem penészedik meg.” – Wait, a challenger appears:
apróchef – Sörkifli házilag: “Bármilyen összejövetel remek kísérője lehet a sörkifli!” – Egyedül élek úgyhogy nekem nem kell kifli a sör mellé:
kocsma – Nagyüzemi sörgyártás koronavírus idején: “Te tudod, mi történik a magyarországi nagyüzemi sörgyárak háza táján most, hogy nyakunkban a koronavírus?” – Egy biztos, ha rajtam múlik nem mennek csődbe, inkább veszem mint készítem:
Gondolatok a sörfőzésről – Sörfőzés a karanténban: “Szeretted volna kipróbálni, de nincs rá időd? Közös program a tinédzser fiaddal? Fogy a sör a hűtőből? Hát hajrá!” – Jajj, sörfőzés is so last year, jelenleg itt tart a barkácsolás:
Nehogy kipróbálja otthon: vannak, akik házilag kevert koronavírus-oltást adnak be maguknak – Legalább videóra is veszik? LOL!!
spúr – Tuti módszer, hogy könynyek nélkül szeleteld fel a hagymát – Tanulj meg írni (“könynyek”), a többit megválaszolják a Nap (hároméves és kissé macsó) kommentjei:
degeco 2017.01.18. 13:40:10
Ennek az embernek a videón fogalmi sincs , hogy úgy alapjában bármit hogyan kell vágni. A kést nem nyomjuk az anyagba, hanem húzzuk ( hasítani vele). Próbálna meg így húst vágni.
degeco 2017.01.18. 13:40:14
Ja, és hogy a témához is hozzászóljak: az én tuti módszerem: a hagymát az asszony kezébe adom és ő meg felvágja. Egy csepp könnyem sem csordul, és órákig el tudom nézni, ahogy dolgozik.
SZERDA, OKTÓBER 7.:
SHE’S YOUR VENUS…
…or maybe not.
Talán érdemes:
Kilenckor ötéves horror a Moziverzumon az Ómentől a Körig ívelő elátkozott gyermek-motívumra építve: családtól családig vándorló rejtélyes kissrác úgy tűnik megtalálta végső nyughelyét legújabb befogadóinál de a hozzá ragaszkodó Sötét Erők ide is követik. A Mielőtt felébredek a sablonfelállást gügyeségig naiv karakterekkel tetézi akik sorra hagyják figyelmen kívül a sokasodó baljós előjeleket (semmiből feltűnő, köddé váló pillangók, stb.), még a jó megoldásokat-ötleteket is lehúzzák (amik meg az Árvaházból és a Pán labirintusából lehetnek ismerősek) – mindegy, Kate Bosworth ill. Danny Elfman kedvéért talán belenézek.
Nem érdemes:
…csak ha el tudunk vonatkoztatni Roman Polanski múltjától és nyitottak vagyunk sekszuálisan, ez esetben háromnegyed tízkor irány a Film4 ahol egy színházi meghallgatást állít a feje tetejére egy későn érkező actress. A Vénusz bundában az adaptációk adaptációja: Polanski egy David Ives-kamaraművet dolgoz fel melynek meg az azonos című Leopold von Sacher-Masoch-novella ad alapot. Egy szó mint száz, férfi/nő, dominancia/szubmisszió lesz a macska-egér játék neve ebben a sokadik kvázi-autobiográf, majdnem-cuckold alkotásban ahol a direktor úr sokadjára is párját, Emmanuelle Seignert dobja elénk, a franciák meg is őrültek érte Cannes-ban de attól még nem lesz jobb (lásd még: Keserű méz), na de ha már bundák akkor jöjjön is a
Divatrovat:
Szexi fehérneműben pózol a 100 kilós magyar modell – Wait, a challenger appears:
Korábban csontsovány volt, ma 108 kilós a modell: büszke testének minden porcikájára – Hiába mert így is le van maradva, a plus size maga a kirekesztés, már az all size a menő:
Nézze, milyen parádét csaptak ezek a fehérneműs all size modellek!: “A párizsi felvonuláson nem profi modellek vettek részt, és nem is a ruhákon volt a hangsúly, hanem az eltérő női testalkatokon.” – Wait, a challenger appears:
lapozgatnivaló – Ilyen sokféle női test volt Miami leghaladóbb bikinibemutatóján – Akkor én már ’89-ben haladó voltam amikor bikinis csajokat stíröltem? Jó tudni!!!
Gyönyörű nőket sorakoztatott fel legújabb kampányában a Valentino: “Híres hölgyek, akik a jótékonyság nevében öltöztek bővebb, vagy éppen ledérebb szettbe. Laetitia Casta kis híján villantott is.” – ...de csak a sokféleség és a haladás jegyében:
CK – Ilyen sokféle testtípust még nem látott fehérneműreklámban – Van köztük féllábú transznemű törpe? Na ugye hogy nem elég sokfélék:
Érdeklődés hiányában elmarad a Victoria's Secret legendás divatbemutatója: “(...) Hivatalosan is bejelentették, hogy idén elmarad az 1995 óta minden évben a divat- és popkultúra nagy eseményének számító Victoria’s Secret Fashion Show. A tavalyi bemutató minden idők legalacsonyabb nézettségét hozta, ellenben rengeteg kritikát kapott mint szexista és idejét múlt rendezvény, amelyből hiányzik a változatosság.” – Felkészül a Sports Illustrated:
címlapokon – Ez a három, külön-külön is jó nő került idén a Sports Illustrated fürdőruhás címlapjára – Szerencsére észbe kaptak hogy a nőiesség kirekesztés, már az all gender a menő:
gretta – Ők 2020 legjobb bikinis női: “A Sports Illustrated 'Swimsuit' idei kiadványában szerepel az újság első transznemű topmodellje és a magazin történelmének legidősebb manökenje is.” – Nap kommentje:
AlexAston 2020.07.27. 21:19:15
Ha ők a legjobbak, milyen lehet a rosszabb felhozatal...?
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 8.:
ELEFÁNTCSONT-EMBER
Elment az exetek?!
Talán érdemes:
Nyolckor gyenguska Hallmark-rom.kom. az HBO-n, ellentmondva minden logikának és természeti törvénynek: hihetetlen hogy a Nászmenet 5. részénél tartunk, ennél már csak az a (NEM) meglepőbb hogy az esküvőszervező főhősnőnek Visszatér az exe mégpedig vőfélyként (hogy megint belengetik a folytatást abban viszont semmi váratlan nincs). Ugyanitt maradva fél tízkor a Szerelempatak lengyel lelkitársa, csak hogy a házasságok árnyoldalait is lássuk: már nem fiatal feleség maga mögött hagyja elnyomó férjét és új értelmet keres életének amit meg is talál az önmegvalósításban (dalszerzés-előadás), nem sokkal később pedig talál valakit aki feltétel nélkül olyannak szereti, amilyen. A Szerelmi leckék emlékeztet rá hogy sosem késő váltani és jobban felhasználni a rendelkezésre álló időt mert sosem tudható, mikor derül ki hogy már csak kevés van hátra belőle. Közben kilenckor lesz még egy ismétlésgyanús thriller is a Sony Movie Channelen ami a (Hetediket koppintó) Gyűjtő fordítottja, itt férfi (Denzel Washington) vezeti a nyomozást a sorozatgyilkoló Csontember után még lakása foglyaként is egy kezdő, de bevállalós rendőrnő (Angelina Jolie) segítségével. A Bone Collector egynek elmegy ha nem keressük benne a hibákat mert azokból bőven akad SPOILER a tettes indítékaitól kezdve egész a hol könnyen megközelíthető, hol áthatolhatatlan falú helyszínekig SPOILER VÉGE.
Gianna Michaels rovat:
LUTRI, HOGY KI LESZ EURÓPA KIRÁLYA A JÁRVÁNY UTÁN – Nem király lesz, hanem királynő:
európapont – Mire keresett rá tavaly Európa?: “Greta Thunberg, szerzői jogi irányelv, Karel Gott: sokat pörgött az EU országaiban 2019-ben. Vajon idén mi lesz a sláger?” – Az ami tavaly volt nálam, vagyis Gianna Michaels.
NESZE!SZER – WOW! – A világ egyik legjobb csaja villant: “Alessandra Ambrosio nagyon bikiniben.” – Méghogy “a világ egyik legjobb csaja”:
szemlélek – Most akkor ki a világ legjobb nője?: “A szép, a szexi, nem feltétlen jelent jót is.” – Mi katolikusok tudjuk hogy Gianna Michaels szép is, jó is meg még sekszy is.
A Star Warsnál is rájöttek, ki a Skywalker kora igazi sztárja – Én eddig is tudtam, Gianna Michaels, még úgy is hogy nincs benne:
Mozi – Tarantino elárulta, ki a kedvenc színésze – nem Travolta az! – …hanem Gianna Michaels <3
nem akárki – Kiderült, ki lesz Katy Perry és Orlando Bloom lányának a keresztanyja: “A pár egy meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő színésznőt tisztelt meg a feladattal.” – …aki nem más mint Gianna Michaels.
Szívesen töltene 15 percet Keanu Reeves társaságában? Akkor indulhat a licitálás! – Heteróként ha lehetne Giannával találkoznék nem csak negyedórára:
viccel? – Fecsó szívesen újra összejönne Vasvári Viviennel, feltéve, hogy nem kell vele együtt élnie – Szívesen összejönnék Giannával és akár együtt is élnék vele.
feladvány – A nap kérdése: kitalálja, kit lát a képen? – Én minden képen Gianna Michaels-t látom, mondjuk ezen rajta is van:
VISZLÁT SZOMBATON!