2020. 10. 12.
Radio Free Loudmouth (okt. 12-13-14-15.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Radio Free Loudmouth (okt. 12-13-14-15.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, OKTÓBER 12.:
RINGBEVALÓ
0
Ki ütésálló, ki nem az.

Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (vagy holnap ugyanitt 11:25-kor) az Életrevalók német kiadása: befutott menedzser autóbaleset után kórházban regenerálódik, persze az üzleti ügyeit sem felejtve el. Azok időközben feltorlódtak és személyes közbeavatkozást igényelnek, barátunk pedig úgy gondolja hogy a lábadozóban megismert betegtársai (vagyis az Aranyhalak) utaztatása jó ürügy lesz rá hogy egy nagyobb összeget eljuttasson Svájcba mert ugyan ki gyanakodna egy rokkantakat-fogyatékosokat szállító buszra? A road tripen persze semmi sem úgy alakul ahogy tervezte és talán nem nagy SPOILER ha elárulom, a végére még az ő számító, anyagias szíve is megenyhül. Egy órával később (vagyis kilenckor) ismétlésgyanús franciázás a Film Mánián melynek remake-je (Apám, a hős) ill. koppintásai voltak már nálunk, ebben egy kamaszlány (SOPHIE MARCEAU Marie Gillain) annyira cikinek érzi az apjával nyaralást hogy fedősztorit kreál amivel a Mauritiuson megismert srác (Patrick Mille) előtt menőzhet, eszerint a papa (Gérard Depardieu) igazából a szeretője. Ebből persze számos bonyodalom származik, a Hanta-palinta fő érdekessége mégis az hogy amcsi újrázását is Jean-Louis Livi producerálta és abban is Depardieu szerepel, a többin variáltak (nem előnyükre, avagy demand the original). Mára két bokszdráma is jutna de mivel a Kiütés nem is oly’ rég voltmár így marad az Ütésálló melyben Liev Schreiber játssza Chuck Wepnert, Muhammad Ali egykori ellenfelét akinek életét meghatározta ama sorsdöntő meccs. Annak promótere anno egy igazi interracial match-et akart és Wepner ideális választás volt mert bírta a pofonokat, sőt viszonozta is őket (amit Ali elég durván reagált le). A civilben italboltos ökölvívó aztán Sylvester Stallonét is megihlette a Rocky-hoz így már két oka is volt a celebségre aminek aztán hamar megtapasztalta az árnyoldalait így a Rocky II meghallgatását már egy másik, italtól-kokótól fűtött Wepner küzdötte ki magának (el is szúrta), hogy aztán drogfutárként börtönbe kerülve már tök máshoz (Lock Up) adjon ötletet Sly-nak. Anyway, akit kicsit is érdekel az említett filmek eredete azt este tizenegykor várja a Moziverzum. Ugyanabban az időben sznobriadó az M5-ön aholis Yasmine Hamdan koncertjét adják a MüpArt keretei között. A libanoni hölgyet a szélesebb közönség a Jim Jarmusch-féle Halhatatlan szeretőkből ismerheti, a sznobok radarján már jóval korábban feltűnt a Soap Kills duó tagjaként trip hopos-elektronikus dalaival és azt lehet mondani hogy az arab világot otthagyva, francia nyelvterületen tevékenykedve is hű maradt elképzeléseihez.

Emily Ratajkowski? LESZAROM.
EMILY RATAJKOWSI KIBICIKLIZETT A STRANDRA: “Bikinifelsőben, és furán kivágott nadrágban. El is érte a végzete.” – El bizony mert leszartam:
Példamutató maszkviselés – Emily Ratajkowski a dekoltázsát mindenkinek megmutatta, de a száját csak a férjének – Mi jártunk jobban, de attól még LESZAROM.
Ilyen előnyökkel jár, ha valaki magára tervez fürdőruhát: “Mindenén jól áll, többé-kevésbé a helyén marad. Emily Ratajkowski most fakópirosban ment strandra.” – Többé-kevésbé LESZAROM.
Kié a jobb? – Kim Kardashian és Emily Ratajkoswki is bemutatta legújabb fehérnemű-kollekcióját – Kardashian és Ratajkowski?! Duplán SZAROM LE.
bedobtak mindent – Emily Ratajkowski és Kim Kardashian is kipakolta, amit ki lehetett – Lásd fentebb.
persze kihívó ruhában – Egymásra talált Palvin Barbara és Emily Ratajkowski – Lásd fentebb… :ásít:
Instahíradó – Nina Adgal és Emily Ratajkowski szexizett egyet az archívumból – Jár nekik az anarchív LESZAROM.
BLONDE – Emily Ratajkowski kiszőkült, új frizuráját bikiniben mutatta meg ÉDES FASZOM, MÁR MEGINT A FÜRDŐRUHA?! Majd lebarnul amikor LESZAROM.
heti trend – Emily Ratajkowski dekoltáltban sétált, Lily-Rose Depp és Hailey Beiber melltartóra vett nyitott felsőt: “Hat szexi-látványos szett az elmúlt hétről: önnek ki tetszik a legjobban?” – Egyik sem tetszik. Mindegyiket LESZAROM.
Emily Ratajkowski azt mondja, 2012-ben erőszakoskodott vele egy fotós – Na ezt nem szarom le, a zaklatás k*ra nem vicces :((((
 

KEDD, OKTÓBER 13.:
CRANKED HOUSE
0
Bad worlds, good Santa.

Talán érdemes:
Nyolckor nagyonamerikai szatíra a Film Now-n mert tudtommal sehol nincs akkora kultusza a spelling bee-vetélkedőknek mint náluk, de mi a teendő amikor Szaftos szavakat betűz valaki aki már jócskán túljutott a versenyzők átlagos korhatárán? Ezt teszi az itteni megrögzött iskolakerülő negyvenes rockSTÁR (Jason Bateman) is aki talál egy kiskaput az Arany Toll jelentkezési feltételei között, benevez és sorra nyer a kiskorúakkal szemben a szülők felháborodásától és a média érdeklődésétől kísérve. A Bad Words nem csak elnevezésével hajaz a Bad Santára hanem hozzáállásában is: az echte szemétládát a végére lassan megértjük (és addigra már ő sem lesz a régi), amúgy ilyesmivel én először Roots Manuva zseniális klipjében találkoztam. Tapló télapókra visszatérve egy órával később (21:00) már a szeretet ünnepére edzenek a Filmcafén egy 2004-es Tim Allen-komédiával ami ezúttal nem a Télapu hanem az annál ritkábban vetített (és a John Grisham-féle Elmaradt karácsonyt adaptáló) Kelekótya karácsony. A beszédes nevű Krank család feje (Allen) nem bírja az álszenteskedő szomszédokat és eme véleményét hangosan és érthetően ki is fejezi minden évben felesége (Jamie Lee Curtis) tiltakozása dacára, idén egyszerűen csak elhúzna nyaralni valahova ám terveit keresztülhúzza lánya (Julie Gonzalo) aki pont olyan összeülős karácsonyt akar amitől apját a gutaütés kerülgeti, de ugye első a gyerek akarata… Jó látni M. Emmet Walsh-t és Jake Busey-t (Cheech Marin meg kaphatott volna valamivel több teret), utána negyed éjfélkor elnyújtott (140 perces) Agatha Christie-krimi a Moziverzumon. A Ferde ház egy másik verziója majdnem voltmár a blogban de ugye sorozatepizódokkal nem foglalkozunk, pláne ha ebben olyan hírességeket kapunk mint Glenn Close, Gillian Anderson vagy Terence Stamp. Gazdag férfit holtan találnak és a lányunokája kérésére odasiető detektívnek (Max Irons) kell kiderítenie, a família melyik tagja mérgezhette meg (indítéka mindegyiknek volt). Még valami: a Ferde ház nem az áldozat lakására hanem a görbe úton járó embert megéneklő mondókára (Crooked House) és általa a nem egészen tisztességes vagyonosodásra utalhat…na, ha benne hagyták volna (ezáltal a címet is csak azok értik akik olvasták az alapművet).

LÁJKDÍSZ! rovat:
The Harvey Weinstein Edition:
üdv az onlyfansen! – Amber Rose leadta a szülés utáni pluszkilókat, ő is elkezdte ontani a 18+-os, fizetős tartalmatILYEN EGY IGAZÁN JÓ ANYA Harvey Weinstein likes this.
Demi Lovatót öt hónap randizás után eljegyezte barátja: “Az énekesnő az első perctől kezdve tudta, hogy ő lesz az igazi.”HARVEY WEINSTEN akarom mondani Miley Cyrus likes this, gondolom ezután visszavesz a villantásból…ja nem:
dögösködés – Demi Lovatonak nagyon tetszenek a mellei, mióta nem diétázik – …ahogy Harvey Weinsteinnek is :DDDD
Instahíradó – Extra szűk ruhában (vagy épp anélkül) pózoltak a celebnőkFemale empowerment for teh win, Harvey Weinstein likes this:
eszmei mondanivaló – Rumer Willis meztelenül, megkötözve kampányol a női nem szabadságáért – …de ugye legalább Szaúd-Arábiában vagy más olyan helyen ahol még van oka az ilyesminek?…
hoppá – Demi Lovato folytatja a photoshopmentes bikinis képek posztolását: “De most nem a narancsbőrös fenekét, hanem a mellét kell nézni.” – …meg azt hogy LESZAROM Harvey Weinstein likes this.
:O Justin Bieber felesége mellét fogja egy ágyjelenetben a Vogue Italia címlapján: “Dupla címlappal jelentkezik az olasz divatlap, az egyiken éppen szexel(ni készül) a Bieber házaspár, a másikon csókolózik.”HARVEY WEINSTEIN LIKES THIS Wait, a challenger appears:
Aaron Carter élőben akarja közvetíteni, hogy maszturbál – Nagyon be akarják bizonyítani Bieberrel hogy heterók, mindegy, Harvey Weinstein likes this.
Tombolt a jóízlés: playmate-ek és mellmodellek gyűltek össze LA-ben: “Ennyi obszcén ruhát régen láttunk egyben utoljára, kész kihívás ezt végigklikkelni.” – Bezzeg régen nem volt még ennyi szar…ja de:
Emlékszik, amikor Rose McGowan kvázi meztelenül sétált végig a vörös szőnyegen?: “Az 1998-as VMA-ra egy láncruhát választott, aminek tulajdonképpen semmi köze nem volt a láncokhoz.” – Jajj, de hát akkor még merilinmenzon csaja volt, a FALNAK CSAPÓDÁS megvilágosodás csak azután jött!!!


SZERDA, OKTÓBER 14.:
EZ A “KIRÁLY” NE TÉRJEN VISSZA.
0
Jump to the CONCLUSION concussion!

Talán érdemes:
Háromnegyed tízkor olasz coming of age-vígjáték a Dunán 1997-ből melynek félárva hősét és szellemi fogyatékos bátyját bűnöző apja helyett a család egy másik nőtagja veszi szárnyai alá, igazi pártfogója mégis az irodalomtanárnője lesz aki elindítja a továbbtanulás útján. A tehetséges srác először nehezen találja helyét az elitgimiben de az egyik új tanulóval kötött barátsága átlendíti a nehézségeken – ilyen Piero világa: édesbús, vidáman szomorú, kicsit neorealista (a társadalmi szakadékok az 1980-as években is jelen voltak). Előtte kilenckor ugyancsak nehéz gyermekkor lesz a menü a Cinemaxon Elijah Wooddal (a Gyűrűk ura leendő Frodója) akinek karaktere felnőttként (és Tom Hanks narrációjával) idézi fel, milyen volt átélni öccsével a magát Királynak szólíttató (és végig arctalan) nevelőapjuk zaklatásait amikből kiutat a képzelet birodalma jelentette és az odavivő, mágikus tulajdonságokkal felruházott játékok… Az 1992-es Radio Flyer (avagy Repül a testvérem) nem könnyű és a befejezése sem egyszerű SPOILER még az sem kizárt hogy az idősebb gyerek találta ki a fiatalabbikat hogy egy másik személyiség szenvedje el helyette az abúzust SPOILER VÉGE. Továbbra is este kilencnél maradva újabb valóságalapú sportközeliség de már a Viasat3-on, a hétfői proto-Rockynál kevésbé látványosan de sokkal fontosabb dolgokkal a középpontban: lelkiismeretes törvényszéki orvos (Will Smith) megtalálja az összefüggést egy elhunyt amerikaifocista pályán szerzett Sérülései és agyi elváltozásai között. A Concussion meglepően komoly vállalás Smith-től amit teljesít is, az igazán fura az hogy Bennet Omalu előtt senki nem jött rá a maradandó károsodások okára és persze az hogy át kellett vinnie az igazságát az NFL-lel (na meg az egyszerű, de annál hangosabb, felhergelhető pórnéppel) szemben. Elsősorban a műfaj rajongóinak ajánlom (ha másnak nem, szemfelnyitásnak jó lesz), a többieknek kicsit hosszú lehet, és akkor jöjjön is a

Sportrovat:
Mayweather: Jobb vagyok, mint Ali vagy Rocky: “Az ökölvívás történetében én tettem le a legtöbbet az asztalra. Több bajnokot győztem le, mint más!” Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!
Németországban pucér focimeccsel lázadtak a hirdetési piac befolyása ellen – Le vannak maradva, már a guminő a menő:
Megbírságolták az FC Szöult a lelátóra ültetett guminők miatt: “Most jön a legjobb: a klub tagadja, hogy guminőket használt, de szégyenkezve elfogadta a bírságot.” – Lehet hogy progresszívek akartak lenni de csak így tudták teljesíteni a női kvótát.
Csak másolat, de így is 57 ezer dollárt fizetett valaki Michael Jordan Bullsszal kötött szerződéséért: “Egy pár cipője 380 ezerért kelt el.” – Remélem másolt pénzzel fizettek a másolatért!
Nem fogadták el az interszexuális olimpiai bajnok fellebbezését, hogy ne kelljen gyógyszereket szednie: “Caster Semenya a Nemzetközi Atlétikai Szövetség rendelkezése ellen lebbezett fel, miszerint interszexuális nők csak gyógyszeres hormonkezelés mellett indulhatnak versenyeken.” – Hajtson az Oscar-díjra :DD
Egy etióp futó összehozta az év legbizarrabb doppingügyét: “Nem elég, hogy doppingolt, még hamis igazolást is adott egy már nem működő kórháztól és egy nem létező orvostól.”LÁSD FENTEBB Wait, a challenger appears:
Egy nyolcvanéves kerékpárost tiltottak el doppingolás miatt: “Barbara Gicquel világcsúcsát is törölték, tudott róla, hogy gyógyszere szteroidot tartalmaz.” – Nem elég haladóak a bírók, igazán tudhatnák hogy a férfiak rekordjának megdöntése számít, az eszköz mellékes:
A férfiak rekordját döntötte meg a La Manche csatornát 35-ödjére is átúszó nő: “Minden férfinél többször, már 35-ször úszta át a Nagy-Britannia és Franciaország közti La Manche csatornát Chloe McCardel ausztrál úszónő.” – ...és ráadásul tök egyedül!!! Ja nem: “Szeretnék egy kis ünneplést tartani Angliában (…). Alig várom, hogy angol vendéglátóimmal, a kísérőhajóm kapitányával és legénységével együtt megünnepeljem az eredményt" - mondta el a BBC hírportáljának.” – Eközben szintén Angliában:
Egyedül vágott neki a La Manche-csatorna átúszásának, nyolc órás keresés után találtak rá: “Végül Dovertől 500 méterre találta meg egy hajó. A férfi kihűlt és elfáradt, de túlélte az ötletet.” – Nahát, őt nem ünneplik? Neki nem jár kísérőhajó meg csinnadratta? Hű de meglepődtem...ja nem.


CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 15.:
NEM OKÉ, KARTON!!!
0
Lady van is, meg nem is.

Talán érdemes:
Az M5-ön Hitchcock-klasszikus kilenc után öt perccel és bár a Londoni randevú 1938-as de szavatossága máig nem járt le, felállását többen, többször is kölcsönvették: (látszólag) idegenek utaznak a vonaton akik közül egy fiatal (Margaret Lockwood) és egy idősebb nő (May Witt) összemelegszik (nem úgy), ám kezdődő barátságuk félbeszakad az ifjabbik délutáni sziesztája után, felébredve ugyanis nem csak hogy hűlt helyét találja beszélgetőpartnerének de a többi utas is tagadja hogy egyáltalán létezett volna. A The Lady Vanishes talán a Mester leghumorosabb darabja amin azért már rajta van az ismerős kézjegy vagyis a banális események mögött meghúzódó sötét rejtély (nemzetközi kémkedés). Fél tíztől a menetrendszerinti doksiáradat vár minket az HBO-n, előbb a sportkommentátorok hatalmáról és a Wild Card: A Loudmouth rádió bukása a Craig Carton-Boomer Esiason duó első tagjára fókuszál aki 2017-ben kvázi egymaga döntötte romba azt amit kollégájával együtt felépítettek, ehhez nem kellett más “csak” egy kis szerencsejáték-függőség (a jegyekkel való üzérkedést megúszta volna ha nem verte volna el a pénzt). Ugyanitt maradva este tízkor felemás érzéseket keltő alkotás (Otthonom) Romániából ahol egy addig vadon élő családot ér utol a civilizáció amikor a bukaresti Deltát természetvédelmi területté nyilvánítják és parkosítják. Egyfelől megértem Enache-éket ugyanakkor az sem megoldás hogy a társadalomból teljesen kivonulva (de annak egyes előnyeit élvezve) éltek, illetve ez se lenne baj ha nem vállaltak volna erre az “egzisztenciára” kilenc (!!!!!) gyereket – bár ki tudja, a kivonulást lehet ők csinálták jól:

A természetet visszavágják :( rovat:
Visszatértek a szörfösök Fukusimába: Nyolc évig nem tudtak a fukusimai hullámokon lovagolni.”AKKOR MOST MÉGSEM IGAZ HOGY CHARLIE DON’T SURF Szinte már jobban sajnálom őket mint az élővilágot!44!!! négy!
Evakuálják a bálnákat Európa legnagyobb hadgyakorlata miatt – ...pedig közéjük is lövethettek volna, legalább hamar túllettek volna rajta:
Rekordszámú cet sodródott partra Írországban, már csak egy van életben: “A tömeges tragédia oka nem ismert.” – Na vajon mi lehet az oka?...
A vízi élővilág 95 százaléka elpusztult egy kamcsatkai partszakaszon: “A Greenpeace szerint egy közeli hulladéklerakó okozhatta az óriási ökológiai katasztrófát.” – Illegális hulladéklerakó meg vízbe engedett szennyező anyagok Oroszországban? Kizárt dolog!
Pusztulni kezdtek a delfinek az olajszennyezéssel érintett mauritiusi partoknál: “Nagy a nyomás a kormányon, hogy kivizsgálják, mi az összefüggés a tömeges pusztulás és a környezeti katasztrófa között.”ÉDES FASZOM, szinte már megsajnálom a kormányukat hogy kénytelenek KIVIZSGÁLNI úgy tenni mintha érdekelné őket…
Ha így folytatjuk, hamarosan szavanna lehet az Amazonas-medencéből – FYI: nem MI “folytatjuk” hanem Bolsanaro meg a többiek:
1,4 millió hektár égett már le Brazíliában, vészhelyzetet rendeltek el – Miért a vészhelyzet? Több fát akartak kipusztítani de a tűz megelőzte őket? Amerika amúgy ebben is jobban teljesít:
Trump engedélyezte a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein: “7,7 millió hektáros vadrezervátum került veszélybe, ahol karibuk, jegesmedvék is élnek.” – Még jó hogy az Okos Blogger már tudja a megoldást:
munchmood – Sétálunk vagy megsülünk! Mit tegyél a jegesmedvék életéért?: “A bolygótudatosság egyik része a szén­lábnyomunk csökkentése. De mi is az a szénlábnyom és hogyan tudjuk csökkenteni?” – Például úgy hogy nem írsz f***ságokat a netre. Viccet félretéve, a mindentudó fotelhuszároknál azon szakértők nyújtanak szomorúbb látványt akik szinte felmondják a georgiai kövek parancsait:
Attenborough: Nem romba döntöttük, hanem elpusztítottuk a világunkat: “(...)Tízezer éve a természet korlátai határozták meg, hogy élünk, és ennek ismét így kell lennie. (...) Elég a növekedésből, a cél egyensúlyban élni a természettel” – mondja, és azt is hozzáteszi, hogy az ehhez szükséges életmódváltáshoz a szegénység felszámolásán, a színvonalas, mindenki számára elérhető egészségügyi ellátáson és a nők egyenjogúságán keresztül vezet az út.” – Szegény öreg példaképem… Eldönthetné már hogy most megállítaná a túlnépesedést vagy új fokozatba akarja kapcsolni (egyenlő egészségügyi ellátást és anyagi állapotot mindenkinek), a női jogok kihangsúlyozásával meg gondolom a 444 akarta jóvá tenni a korábbi ferdítő cikket (“David Attenborough szerint (...) továbbra is kellenek azok a műsorok, amikben fehér férfiak magyarázzák el a dolgokat”). Nap kommentje:
0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés