2021. 06. 26.
Favillától hentesbárdig (jún. 26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Favillától hentesbárdig (jún. 26-27.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, JÚNIUS 26.:
KÖZÖNSÉGES PITIÁNEREK
0
Ideje a vetítésnek, ideje az aratásnak.

Talán érdemes:
Nyolckor rövid de eseménydús krimi Új-Zélandról a Cinemaxon ahol Piti nagy bűnözők kapnak esélyt a goodfellasra válásra, ehhez csak ki kell nyírniuk munkaadójuk feleségének szintén szakmabeli szeretőjét. Ahogy sejthető, a két kezdő a célszemély helyett valaki mást tesz el láb alól, felborítva az alvilági status quo-t és a gájricsis főcsapáson túl beugorhat Peter Jackson, nem csak származási hely miatt hanem mert ő is abszurdan véres dolgokkal kezdte. Félórával később (20:30) nyomasztó művészkedés (Vedlések ideje) a testvércsatornán (Cinemax 2) a hetvenes évek Németországába, azon belül is egy zűrös családba kalauzolva minket melyben a szülők nem nagyon mozdulnak ki a maguk teremtette burokból, gyereküknek pedig még ennél is kevesebb mozgásteret hagynak. Ő emiatt egyfelől megteremti képzeletbeli mikrokozmoszát, ugyanakkor hol tudat alatt, hol tudatosan törekszik felderíteni az eltitkolt múltat amiben nem lesz köszönet. 22:50-kor másfajta Pokoli igazság vár minket a Film Mánián a jó öreg Dolph Lundgrennel aki előtt elhúzzák a szabadság mézesmadzagját (merthogy épp a ruszkiknál hűsöl), ám a feladat teljesítése után rádöbben hogy mindez csapda volt és csak magára meg kiszabadított (női) túszára számíthat. Bár a készítők nyilván nem így akarták de a Direct Contact csuklóból hozza a nyolcvanas-kilencvenes évek azon B-kat. gagyijait amiket Tarantino és a többi posztmodern-ironikus rendező még izomból se tud – felfoghatjuk sima akciózásnak vagy nézhetjük guilty pleasure-ként és számolhatjuk a folytonossági meg egyéb hibákat (személyes kedvenc a menetközben Kawasakiból Yamahává váló motor).

„Zene” és „film” rovat:
magazin – Robert De Nirónak a felesége miatt kell mindent elvállalnia – ...aki már NEM a felesége:
Halálra dolgoztatja Robert De Nirót az exneje: „(...) A 77 éves sztár saját bevallása szerint már vágyik egy kis pihenésre, de nem engedheti meg magának ezt a luxust, mert elvált exfelesége, Grace Hightower úgy költi a pénzt, mintha nem lenne holnap. Amikor az évi egymillió dolláros apanázs is kevés.” – Panaszkodik mert a felesége áttörte az üvegplafont?! Meg kell ítélni a nőnek az összeg kétszeresét!!!
Most szúrták ki, hogy a Shrekben van egy kemény 18+-os jelenetSTINKY PETE LIKES THIS Wait, a challenger appears:
Mrs. Doubtfire-nek van egy olyan változata, amiben Robin Williams gyermeki fülnek nem való módon káromkodikTILCSÁKBE VISSZAMENŐLEGESEN IS Hát igen, egy újszülöttnek minden VICC kimaradt jelenet és bakiparádé új...
Videó – Céline Dion életéről film készült, csak a főszereplőt nem így hívják, hanem IstennekAZT HITTEM PETRUNIJÁNAK  A lényeg a szerénység, és ha már hírnévbe beleőrült énekesnők:
Sinead O’Connor mégis visszavonul a zenétől, és inkább író lesz, de lehet, hogy már ezt is visszavonta: „Viszont azóta már a Twitterét is törölte, szóval nem igazán tudni jelenleg, hogy mi van vele.” – Nem baj, legalább lesz ideje lenyugodni és addig se irkál hülyeségeket, mármint nyilvánosan...oh wait:
„Hazudtam, hogy túlvagyok a csúcson” – Sinéad O'Connor mégsem vonul vissza: „Az énekesnő a jövőre megjelenő albumának anyagát koncerteken is bemutatja.” – Az a baj hogy NEM VONUL VISSZA nem csak abban hazudott:
Az angyalarcú Prince az ördöggel szövetkezett volna?: „Ma, június 7-én ünnepelné 63. születésnapját korunk egyik legzseniálisabb és legsokoldalúbb zenésze, (...) Prince. Igen ám, csakhogy (...) Sinead O’Connor ördöggel való szövetkezéssel vádolja az öt éve (...) elhunyt énekest.” – Ízléses dolog halottak születésnapján előállni olyan vádakkal amiket úgyse tudnak megcáfolni (zaklatás, sátánizmus). Persze érthető: nem tudja megbocsátani hogy az egyetlen jó dalát Prince írta, bárhogy is állítja az ellenkezőjét: „Ami pedig a Nothing Compares 2 U-t illeti, az az én dalom – vallotta O’Connor (...).” – Igen, te írtad a zenéjét-szövegét, te hangszerelted, te vetted fel és utána is sorra írtad az ugyanilyen magas színvonalú dalokat.
Az űrben debütált a Coldplay legújabb száma: „Egy űrhajós hallgathatta meg először.” – Rögtön meg is halt benne az Alien-embrió :(((
 

VASÁRNAP, JÚNIUS 27.:
HA NINCS ESŐ...
0
...legalább némi pénz essen ránk.


Talán érdemes:
Fél kilenckor tűrhető toleranciadrámázás afrikai menekült és egyedülálló, munkanélküli svájci asszony kapcsolatáról a Cinemax 2-őn. A házasság látszólag működik, a férfi kiveszi részét a házimunkából, a nő meg örül a biztonságnak, ám egy nap váratlan vendégek kopogtatnak az ajtón és a rendőrség kábszerügyben viszi el a pótapát. Az Amit nem tudsz rólamnak sajnos negatív hátszelet ad a most pénteki késelés, pedig jobb mint a Jupiter holdja meg a többi ilyesmi érzékenyítősdi (=arról is szól hogy az újrakezdés reményében mennyi mindent eltitkolunk egymás elől – igen, a nő is). 21:40-kor a favela-lakóké lesz a terep, sőt a Szeméttelep is a Film Now műsorán. Itt kutatja a napi betevőt két csóró kölyök és úgy tűnik megütik a főnyereményt egy pénztárcával meg a benne levő kulccsal de pofon csapja őket a realitás mikor a becsületes megtalálóknak járó jutalom helyett egész más várja őket a rendőrségen. Innentől kezdve rá kell jönniük ki volt a tárca tulajdonosa és közben el kell kerülniük úgy a korrupt zsarukat mint a közvetlen környezetükben rájuk leselkedő veszélyeket. Andy Mulligan könyvét Stephen Daldry (Billy Elliot) adaptálta és többségében itt is amatőr szereplőket látunk mint a hasonló helyen játszódó Cidade de Deusban (kivétel a csalinak bedobott Martin Sheen és Rooney Mara nyomornegyedben tevékenykedő pap-tanárnő duója). Mégis, a Trash életigenlése és humora miatt közelebb áll a Slumdog Millionaire-hez, viszont ha már Brazília meg Dél-Amerika, akkor:

A seksz, a szipu rovat:
The Mexikó Edition:
Új típusú bankrablások Brazíliában: lerohanják a teljes várost: „Egymás után két éjszaka is nagy csoport fegyveres támadt százezres településekre.” – Na majd a városvezetés...ja nem:
Vesztegetés miatt vették őrizetbe Rio de Janeiro polgármesterét: „Nemrég a választást is elveszítette.” – ...és csak ezért vehették őrizetbe :DDD
Megállíthatatlanul süllyed Mexikóváros – Ahogy egész Mexikó is, erkölcsileg:
Agyonlőttek, majd felgyújtottak négy rendőrt Mexikóban: „A támadókat a rendőrség üldözőbe vette, kettőt agyonlőttek, hetet elfogtak.” – Közben már a visszavágó is megvolt:
Tizenhárom rendőrt öltek meg egy mexikói rajtaütésen: „Évente több száz rendőr esik szervezett bűnözői csoportok áldozatul.” – Csoda-e ha ők is saját kezükbe veszik a Zigasság-szolgáltatást? Nem:
24 holttest került elő egy salvadori exrendőr kertjéből: „És még akár további 16-ot is rejthet a kert.” – Eközben a kertek alatt:
Tucatnyi holttestet találtak egy földút mentén Mexikóban: „A veracruzi biztonsági minisztérium azt közölte, hogy az áldozatokat kivégezték.” – Nahát, már azt hittem spontán haltak meg és feküdtek az út mellé.
Leszámolás egy guatemalai börtönben, lefejezték az áldozatokat: „Bűnbandák és drogkereskedők rivalizálnak egymással.” – Inkább harcoljanak szabadon. Ja nem:
Drónokkal vívják a drogháborút a mexikói kartellek: „Kábítószercsempészésre, de rendőrök és rivális bandák lebombázására is használnak drónokat a mexikói kartellek, az iszlamista terroristáktól eltanulva a legrosszabb gyakorlatokat.” – Játsszák le egymással hogy melyikük használta előbb ezt meg a lefejezősdit is :SSS

VISZLÁT HÉTFŐN (és a faszbúkon)!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés