2021. 11. 22.
Vampires suck. Really. (nov. 22-23-24-25.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vampires suck. Really. (nov. 22-23-24-25.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, NOVEMBER 22.:
ÖRÖKRE PINCÉBE ZÁRVA
0
Simon Pegg-i megérzések.

Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (vagy holnap ugyanitt 11:45-kor) nem épp Kiegyenlített játékot űző bukméker. Emberünk csaja kamasz fiával tervez bankot robbantani, nem az Ocean’s Eleven stílusában hanem sok kicsi sokra megy alapon, az ifjúsági baseball-meccseken. Bár lesz benne fogadás meg bundázás, mégis inkább komolykodás mint heist movie. Más. A legjobbaktól nyúlni nem szégyen – gondolhatta Marc Lawrence aki az idén márciusban nálunk is beválogatott Rewrite-ban Hugh Grant-estül újrázta saját 2007-es opusát amit ma kilenckor végre a Viasat3 is műsorra tűz. Mondjuk a Zene és szöveg így is Nick Hornby köpönyegéből bújt ki: régi dicsőségeiből élő rockSTÁRt (Grant) kér fel benne duettre „tehetséges” mai „énekesnő”. Bár a férfi ihlete mintha köddé vált volna legszebb napjai óta de a virágait locsolgató takarítónő (Drew Barrymore) sziporkázik, csak a hírnév nem fekszik neki. A cinikus pasas ezt először kihasználná és egyedül fogadná az elismerést, ám jobbik énje (na meg az érzelmei) felülkerekednek rajta... A Music and Lyrics nem váltja meg a világot de témája miatt azoknak is bejöhet akik élből fáznak a rom. kom.-októl. Ugyanabban az időben (21:00) something completely different a Moziverzumon. Két közelmúltbeli alkotást is elkereszteltek Örökségnek, a mait Vaughn Stein dirigálta de itt is terhes hagyaték van a középpontban egy USB meg egy kulcs képében. Ezeket kapja kézhez apja halála után menő ügyvéd lánya (Lily Collins), az anyagiak nagyobbik fele a család többi részéhez kerül. Ezek után már csakazértis tudni akarja milyen zárat nyit az ajándéka de arra nincs felkészülve hogy az ajtó mögött ott lapul a múlt Simon Pegg képében. Collins és Pegg jók, utóbbinál főleg értékelendő hogy próbál túllépni a hozzáragadt vicces karaktereken de még így sem a színészi játékára fogunk figyelni hanem a szörnyű parókájára (jóformán nincs olyan kritikus akinek ne tűnt volna fel) SPOILER a Nagy Csavar meg csak azokat fogja meglepni akiknek kimaradt a Star Wars összes SPOILER VÉGE. Közben a Dunán 21:25-től folytatódnak A salisburyi mérgezések is.

LESZAROM a kardashianokat...
...és az egész családjukat:
Kylie Jenner olyat tett, amit eddig soha – Én meg olyat teszek velük amit minden hétfőn szoktam:
Elhiszi, hogy Kourtney Kardashiant nem csak odafotosoppolták erre a képre?: „Állítólag ott volt a családi fotózkodáson, de valami mégis furcsa a fotójával kapcsolatban. Nem lenne példátlan az eset.” – Bizony nem:
Kylie Jenner mikroszkopikus feje elég viccesHA HA VERY FUNNY Nem vicces, LESZAROM.
szereti a csíkjait – Khloe Kardashian is megmutatta striáit – Pedig Könyves Kálmán is megmondta hogy strigák nincsenek!
ingatlan – Kris Jenner luxusvillái: „A sztáranyuka ingatlanok terén is ragaszkodik a maximális luxushoz, amit számos villája és birtoka bizonyít.”MOST AKKOR KRIS AZ ANYUKA? o_O Tehetném az oligarchásba is, ehelyett egyszerűen csak LESZAROM.
micsoda stílus! – Saját kollekcióval rukkolt elő Kim Kardashian stylistja: „A 90-es évek hangulatát idéző termékek újrahasznosított selyemből, kasmírból, háztartási és ipari műanyag hulladékból készültek.” – Biztos a Kardashianok is felvennék. Ja nem:
Szokatlan szett a teniszezéshez: „Kourtney Kardashian napok óta a Turks- és Caicos-szigeteken nyaral a Kardashian-klán összes tagjával és barátnőikkel (...). Legutóbb egy (...) teniszpályán tűntek fel (...), ahol egy teniszezésre nem igazán alkalmas, arany egyberészes fürdőruhában pózolt. Azzal kapcsolatban, hogy ez az öltözet mennyire megfelelő szárazföldi sportoláshoz, vannak kétségeink.” – Nincs kétségem afelől hogy LESZAROM.
Kim Kardashian felült a nosztalgiavonatra, 20 évvel ezelőtti fotót posztolt magáról – ...avagy a sok pénz ellenére hol rontotta el, nem csak ő:
Nemváltás, plasztika és hidrogén – ennyit változtak a Kardashian család tagjai a valóságshow-juk alatt – Ez a testmódosítás nagyon megy, mindjárt kap egy önálló rovatot, addig is LESZAROM.


KEDD, NOVEMBER 23.:
KORGÓ HAS? ALKOSS, GYARAPÍTS!
0
Ez volna hát az utolsó tangó.

Talán érdemes:
Az M5-ön kilenckor Tasnádi István feldolgozása (Közellenség) Kohlhaas Mihály legendájából, Sztarenki Pál rendezésében. A lovaitól törvényesen-jogosan, de nem igazságosan megszabadított lókupec története is voltmár a blogban, már csak összevetésként is érdemes lesz megnézni ezt a 2015-ös színházi előadást. Nagy ugrás: 23:20-kor a maga idejében újító horror érkezik a Film Mániára, helyszín ezúttal az amerikai kontinens legészakibb része. Hogy miért éppen Alaszka? Hát mert olyan fent fekszik hogy évente egyszer beköszönt A sötétség 30 napja ami az ottaniaknak hangulatilag megterhelő, a hozzájuk látogató vámpíroknak kifejezetten ideális: egy hónapig szabad préda aki csak él és mozog. A 30 Days of Night vérszívói nem is állhatnának távolabb a Twilight-beliektől, Nosferatu volt még ilyen csupa fog, szörnyű arcú rémség de az itteniek emellé még gyorsak is (és vállaltan ateisták). A seriff (Josh Hartnett) és a járatát lekéső ex-partnere (Melissa George) az első sokk után igyekszik megszervezni az ellenállást, nem sok eséllyel... Ismét összekeverhető filmek: a Megérkezésnek sincs sok köze az Érkezéshez, ez egy marseille-i szülészeten gürcölő nő drámája. Ő énekesnői múltját hagyta hátra hogy stabilabb megélhetést nyújthasson lányának, hát nem biztos hogy jól döntött mert ott sincsenek éppen túlfizetve az egészségügyisek. Megint csak azt tudom mondani hogy minél értelmesebb valami, annál később kezdik, a Voir le jour-t konkrétan éjjel kettő után öt perccel és a Cinemaxon, cserébe rögtön az elején összefoglalják miről lesz szó a hátralevő időben így ha első tíz-húsz perc bejön akkor a többi is be fog.

Gwyneth Paltrowat:
Gwyneth Paltrow kiakadt, hogy mi a divat manapság szülés után – Miért, mi baja Ratajkowski meg a többiek pucér fotózkodásával, mi ez a body shaming?! Söpörjön a saját háza előtt, kezdhetné a termékei biztonságával:
Felrobbant Gwyneth Paltrow vaginagyertyája egy nő nappalijában – Tüzes találmányaira mindig számíthatunk, márpedig nem akarja elengedni ezt a világítás-projektet:
Gwyneth Paltrow most épp kenyérből készült lámpát árul – Egész Afrika lájkolja ezt a Cukkerberg és Musk által biztosított ingyen neten és faszbúkon.
Glenn Close páros lábbal szállt bele Gwnyeth Paltrow-ba: „Nem fér a fejébe, a másik színésznő hogyan nyerhetett Oscart.” – Valójában biztos nem is nő hanem férfi és a white male privilege miatt kapta meg!!
SOROZAT LESZ BELŐLE – Gwyneth Paltrow egykori pszichiáterének bevonták az engedélyétStop making stupid people famous, a főnökének már így is van műsora:
Gwyneth Paltrow sorozata a szexről messze a legértelmesebb dolog, amihez az utóbbi években a nevét adta – ...és ez nem dicséret, mert: „A Sex, Love & goop-ban többek közt egy gigantikus plüssvagina segítségével mutatják be, hogy mennyire fontos a szexedukáció.” – Annyira, hogy LESZAROM ja nem ma, bár nagyon promózzák:
+18 Gwyneth Paltrow szextanácsokkal látja el gyerekeit, íme néhány tipp – Engem nem zavar amíg a négy fal között, otthon teszi és nem akarja rám erőszakolni:
netflix – Akarnád, hogy Gwyneth Paltrow megszakértse a szexuális életed? – Nem, én továbbra is le akarnám szarni...


SZERDA, NOVEMBER 24.:
VÉGE A DAHL-NAK...
0
...de mennyit fizet a Joker?

Talán érdemes:
Az HBO-n nyolckor Anne Hathaway megy át Angelina Jolie-ba csak ő Demóna helyett egy Roald Dahl-mű 2020-as, PC-kompatibilis kiadásában. Itt elárvult afroamerikai kisfiút vesz magához nagyanyja aki masszívan hisz a természetfelettiben: szerinte Boszorkányok léteznek és elsősorban fekete gyerekeket rabolnak mivel őket úgysem keresi senki (Alabamában, a hatvanas évek végén járunk). Logikus hogy oda menekülnek ahol a legjobban feltűnne a kissrác hiánya: luxushotelbe de amilyen pechesek, a banyák is épp ott tartják aktuális konferenciájukat. Említettem hogy remake és hát se az akkori, se a mostani nem való nagyon fiataloknak, idősebbek meg könnyen arra juthatnak hogy Anjelica Houston meggyőzőbb főgonosz volt a kissé Jokeresre vett Hathaway-nél. Tény hogy Roeg-nek több érzéke volt a borzongatáshoz mint Robert Zemeckisnek, ez még úgy is igaz hogy Dahl anno nem volt kibékülve a megvariált lezárással, mondjuk itt meg a kisfiú származását változtatták meg (eredetileg norvég volt). Sebaj, a hírekből ítélve ez a trend fog folytatódni:

A Netflix megveszi Roald Dahl teljes életművét: „Megveszik a hagyatékot kezelő céget, hozzájuk kerül a Charlie és a csokigyár és a Fantasztikus Róka úr minden joga is.”Stinky Pete likes this!!

Utána 20:30-kor alig egyórás argentin depizés a Cinemax 2-őn melyben jó dolgába beleunt háziasszony újítana úgy hogy közben a számára fontos dolgok megmaradnak. Férje azt találja ki hogy elviszi nyaralni a Kék óceán mellé de a Mar del Plata relaxálás helyett csak hozzátesz felesége midlife crisis-éhez... 22:55-kor egynekjó akciózás a Film Mánián ami végképp össze fogja zavarni a blog rendszeres olvasóit merthogy a Véres igazságban is szerepel Vinnie Jones, ráadásul Bennett nevű rosszfiút játszik aki összefog a helyi bandavezérrel (Dolph Lundgren). Az ok? Egy PTSD-ben szenvedő veterán (Cung Lee, elvileg ő a húzónév) bevédi az utóbbi által futtatott lányok egyikét.

Testmódosítás rovat:
...mert a tetoválósba már nem fért:
Ryan Gosling Kenként tündököl majd az élő szereplős Barbie-filmben – De miért nem igazi babákat alkalmaznak? Van belőlük:
Ez a modell milliókat keres azzal, hogy Barbie baba lett – ...és mire fogja költeni? Eltaláltad, arra hogy még jobban eltorzítsa magát:
MEGHÖKKENTŐ KÜLSŐ – Fel sem ismerni régi fotóján a plasztikaőrült nőt, aki barack-nagyságú orcákat csináltatott magánakWait, a challenger appears:
Velvet – Ez a nő több mint 20 milliót költött, hogy Barbie baba legyen, most klónozná magát – Mondanám hogy egy is elég belőle de sajnos simán lesz párja a klónjainak is:
Ez az 5 férfi Ken babává műtteti magát: „Az 5 brit férfi közül 2 vetkőzik, de igazából elég lenne csak az egyik.” – Nem, igazából egyiknek sem kéne vetkőznie :SSS
nem mindennapi átalakulás – Csődbe ment a sok plasztika miatt, de mindenáron nővé akarta műttetni magát – Van akinek sikerült:
Milliókat költött az átalakulásra – Már nőként éli az életét a Ken babaként elhíresült Jessica Alves – ...és hol van még a vége, lehet akár delfin is!
extrém – Túltolta a popsit, igazi Kardashian-feneket csináltatott magának ez a plasztikaőrült férfi: „Cory Hall hol Ken babához hasonlítja magát, hol egy vérbeli Kardashianként tekint magára. De kerek fenekét azért úton-útfélen hangsúlyozza.”More Kardashian than Kardashian, szinte meg is nyeri az interneteket, de csak szinte:
kivételes románc – Támadják az afrikai Kim Kardashiant, amiért egy törpe növésű férfival jár: „A plus size modell és szerelme minden áron be szeretné bizonyítani, hogy egy párkapcsolatban nem a méret a lényeg.” – Akkor már more Lizzo than Kardashian :DD


CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 25.:
KÉT LUCY, EGY STÍLUS
0
Sofa. So good :)))

Talán érdemes:
Figyelem, a mai legkorábbi programot 13:50-kor kezdik az M5-ön (ha lemaradunk, várhatunk ugyanitt péntek hajnal fél négyig), ebben szívbeteg földesúr (Csortos Gyula) rendeli vissza fiát (Jávor Pál). Az ifjú Kerekházy Ferenc külföldről újító szándékait is magával hozza és hiába hogy ezek hosszú távon a gazdaság javára válnának, apja a (jól) házasodásban látja jövőjét. Mikor egyértelművé válik hogy ebből semmi sem lesz, kitagadja, és az immár egyszerűen csak Kerek Ferkóként emlegetett nemesi származék az alsóbb néposztályok tagjaival lát hozzá tervei megvalósításához. Közben a szerelem is bekopogtat a polgármester lányával és ez végre a kőszívű apát is meghatja. Nyolckor szokatlan rom. kom. az HBO-n, itt a kényszeres gyűjtögető Lucy (Geraldine Viswanathan) köti össze hivatását (kiállítások szervezése) lelki betegségével. Az ötletet legutóbbi szakítása, munkája elvesztése na meg az a gondolat adja hogy ha minden szerelmünktől megtartanánk egy emléktárgyat azzal meg lehetne tölteni az Összetört Szívek Galériája (avagy A törött szívek múzeuma) polcait-vitrinjeit. Egy frissen megismert férfin keresztül a hely is megvan (renoválás alatt álló hotel), hamarosan egyre több adomány érkezik és velük együtt a kíváncsiskodók is befutnak. Egy órával később (21:00) ugyanezen műfaj régebbi képviselője a Filmcafén Renée Zellwegerrel. Amilyenek a véletlenek, a Miért éppen Minnesota? főhősnőjét is Lucy-nek hívják de közelebb áll Danny DeVito Nagy likvidátorához, a címbeli bizonyosba is egy gyár létszámcsökkentése miatt érkezik. A váratlan vendéget nem fogadják kitörő örömmel a helyiek, főleg mivel első blikkre megtestesíti az összes career woman-közhelyet ám ahogy felenged a hangulat, úgy kerül ő is egyre közelebb az egyik ottanihoz (Harry Connick Jr.). A New in Town mellett szól J.K. Simmons mellékeskedése és az hogy nem nyújtják a végtelenségig, közben fél héttől lesz még „sportműsor” is az RTL+-on az UEFA Európa Konferencia Ligával. Én kihagyom, így viszont van ürügyem rá hogy újraéledjen a

Sportrovat:
The Football Edition:
Egy diktatúra vásárolta be magát a Premier League-be – Mit rinyáltok, balf***ok? Itt az elkerülhetetlen futballforradalom amit úgy vártatok:
Szálem alejkum, futball!: „Két fő célja is volt, illetve van az arab olajtőkének a labdarúgásban.” – Csak EGY célja van: a pénz, és van az a pénz:
Beckham milliárdokért eladta a lelkét az ördögnek: „Van az a pénz, amiért az ember népszerűsíti a jogtiprást.” – ...és ha ugyanezt a Royal Family csinálja, az menőség:
András herceg egykori szerelme gründolta az évszázad fociüzletét – Futballforradalom FTW, Dzsamál Hasogdzsi likes this:
Egy újságíró brutális meggyilkolása sem zavarja a szurkolókat, ha arról van szó, hogy kedvenc csapatuk a legjobb legyen: „A ManCity és a PSG után újabb patinás futballklubot vásároltak fel, a Newcastle Unitedet 300 millió fontért vette meg egy szaúdi hátterű konzorcium.” – Bizony nehéz kérdés: futballforradalom vagy emberi jogi brühühü :DDD Amúgy csak szólok hogy vannak akiket igenis zavar a jogtiprás:
A Bayern szurkolói megálljt parancsolnak Katarnak – ...meg a dán csapat is:
Politikai üzenetekkel készül a katari vébére a dán válogatott: „Az edződresszeken akarnak üzenni az emberi jogokat tipró katari szervezőknek.” – Majd TÁBOROZNI KÜLDIK eltörlik őket is mint a másfajta labdákat kergetőket:
Nem közvetítették a Boston Celtics meccsét Kínában, mert a csapat centere azt mondta, hogy Tibet a tibetieké: „Egy rajongó oldal sem posztol többet a kosárlabda-csapatról. A gülenista Kanter nem szokott lakatot tenni a szájára.” – ...avagy ilyen amikor egyetlen muszlim játékos tökösebb az összes hivatásos újságírónál.

VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés