2021. 12. 25.
A pikk láma dalai (dec. 25-26.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A pikk láma dalai (dec. 25-26.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, DECEMBER 25.:
EGY MÁSIK SÁRGA RÓZSA
0
No country for broken girls.

Ünnepi rovat:
A hétvége természetesen a karácsonyról kell hogy szóljon és az ATV-n lesz is egy Lukács evangéliumára épített kétórás alkotás tíz előtt tíz perccel John Krish és Peter Sykes rendezésében. Jézus élete javarészt ismeretlen színészek által elevenedik meg de ez semmit se von le az értékeiből, pld. abból hogy a készítők nem a saját üzenetüket akarták átadni hanem „csak” elmesélni a dolgokat. Ez sikerült is: nagyjából szöveghűen, Gibson szélsőségeitől vagy Scorsese szabad értelmezéseitől mentesen kapjuk a Megváltó (Brian Deacon) születését, megkísértését, csodáit és persze a keresztre feszítést valamint a feltámadást. Ugyanabban az időben börtönviselt rabló érkezik válaszúthoz a Film4-en: mintha maga a Sors késztetné pálfordulásra a nővel akivel új akciója tervezésekor fut össze. Az Ünnepi szívrablás kissé sematikus, cserébe legalább rövid (nyolcvan perc). Jóval anyagiasabb felfogást képvisel a TV4-en valamivel előtte (20:55-kor) adott Négy karácsony és egy esküvő, itt az ünnepi vásár adja a hátteret a szerelemnek és a türelemnek merthogy az épp csak megismerkedő párocska hűségét máris távolléttel teszteli a Zélet. Keep calm, a negyedik évben (lásd a címet) egymáséi lesznek! Még korábban (nyolckor) arra kapunk példát a FEM3-on hogy milyen amikor túltolják-fullba nyomják a Karácsonyi őrületet. Mivel ezt a Bizarr gyűjtemények szériában teszik így borítékolható hogy karácsony-közeli tárgyakat megszállottan vásárolgató arcok fognak nyilatkozni – sose legyen ennél „bizarrabb” gyűjteménye senkinek:

MEGSZÁLLOTTAN SZERETI – Egész évben karácsony van az ünnepfüggő nőnél – Jár neki a TISZTELET!

Talán érdemes:
A fennmaradó programok mindegyikében fontos szerepet játszik a zene: ebben kényszerül érvényesülni a Cinemaxon nyolckor a Fülöp-szigeteki Rose (Eva Noblezada). Ő eddig csak magának írta dalait de mikor a mamát beviszik a bevándorlásügyi hivatalba, nem számíthat csak a Broken Spoke klub színpadára és a tulajdonosnő nagylelkűségére. Diane Paragas a Yellow Rose-zal saját etűdjét bővítette egészestéssé, ma már Rose dala sem hangozhatna el úgy, ahogy, mert miféle cultural appropriation hogy illegálisan bevándorolt filippínó migráns leányzó énekelne country-t. Érdekesség hogy az említett csehó valóban létezik, ugyanabban az időben (20:00) Nisha Ganatra hasznosítja újra egyszer már elsütött ötletét a Film Now-n. A High Note egy az egyben a Talk Show, szerencsére agenda-nyomatás nélkül: régi dicsőségeiből élő énekesnőt (Tracee Ellis Ross, az ÖREG örökifjú Diana lánya) asszisztense (Dakota Johnson) beszélne rá új dalokra. A kockáztatás helyett biztosra menő menedzser (Ice Cube) el is kaszálja a projektet azonban a lány talál valakit (ráadásul férfit!!44!4!) akinek Pont az a dal kell és hajlandó együtt dolgozni vele...

A seksz, a szipu rovat:
The Party Hard Edition:
Franciaországban egy hónapig nincs diszkó: „Szigorítanak a járvány miatt, négy hétig nincs tömegben táncolás.” – Bezzeg a hülye angolok, az angol hülyék:
Több százezer résztvevővel szerveződik karácsonyi rave Boris Johnson háza eléKoronavírus likes this:
Illegális buliba vitte az MTV EMA díjátadóra érkezett vendégeket Pumped GaboLÁSD FENTEBB Wait, a challenger appears:
Óriási illegális rave party van Olaszországban, és egyelőre nem tudják leállítani: „Telegramon szerveződött a buli, több ezren érkeztek a helyszínre.”„Nem tudják leállítani”? Könnygázzal-gumibottal próbálták már?
Hatvan ember lett covidos egy norvégiai karácsonyi parti után, omikronos is van köztük: „A parti mind a 120 résztvevője be volt oltva, sőt negatív tesztje is volt mindenkinek.” – Nevezzék át Covid Partynak oszt’ jónapot...és basszus van aki megcsinálja:
WOOLAND – Isten végtelen nagy állatkertje: „COVID-partik Dél-Tirolban, avagy kapd el a vírust, aztán vagy túléled, vagy nem...” – A következő állomás a valóságsó ahol tényleg a lét lesz a tét!!!!
Az UNESCO világörökség részévé tennék a berlini technót: „DJ-k és klubtulajdonosok kérik a kormányt, hogy segítsenek így megvédeni a berlini klubéletet.” – Sőt, legyen kiállítás is „Így buliztak eleink” témában:
A középkorban még tudtak rendesen bulizni az emberek: „VIII. Henrik és I. Ferenc egy hatmilliárd forintnyi pénzbe kerülő, 18 napos bulipárbajban mutatta meg, mekkora barátok.” – Akkor ők nem bulibárók hanem egyenesen bulikirályok voltak :DDD


VASÁRNAP, DECEMBER 26.:
IMMORTAL SZOMBAT VASÁRNAP
0
Finnish him!44!4!!4!4!!!

Talán érdemes:
HBO, 20:00 – Mindig mondom hogy sokat elárul ha valamit már a gyártási évében leadnak a tévében. A Mortal Kombat rebootjánál ezt lehetne a járványra fogni de az a Zigasság hogy az MK-t folyamatosan sújtja a mozi átka: sem a ’95-ös verzió, sem pedig annak folytatása nem sült el túl jól. 2021-ben sem tudtak a rajongók kedvére tenni, a gondok ott kezdődtek hogy beleírtak egy új figurát akiről persze kiderül hogy egyike a sárkánytetkós kiválasztottaknak. Innentől felsőbb szinten nyomhatja az eddigi ketrecharcot, cserébe halmozottan hátrányos helyzetből indul mert 1.: friss hús, 2.: nem fektettek a jellemzésébe túl sok energiát (így viszont a rosszak lesznek a legizgalmasabb karakterek). Gina Carano vagy Scott Adkins menthetné a menthetőt (előbbinek úgyis sok a szabadideje a Mandalorianból való kirúgása után) de ezt a ziccert is kihagyják így végképp csak a játék fanatikusainak ajánlható – vagy pont nekik nem? Nagy váltás: a Dunán egymás után két madarasdit kapunk, előbb 22:11-kor valóságalapú világjobbítást melynek főhősét Christian Moullec-ről mintázták, ő az a fickó aki árván maradt fiókákat „oktat” sárkányrepülőjével. Ha a Taníts meg repülni! ismerős az nem véletlen, a sztorit 1996-ban már elmesélte a Repülj velem! de soha rosszabb remake-et, magától értetődik hogy az ugyanitt 00:10-kor adott doksiban a már szálló Vándormadarakat kövessék. Jóval előtte fél kilenckor 2020-as finn dark comedy a Cinemax 2-őn melyben baráti társaság hölgytagját villámlátogatják meg a többiek szülinapján. A meglepetés tényleg az lesz merthogy az ünnepelt erőt gyűjtene küszöbön álló válásához vagyis nincs túl vendéglátós hangulatban. Az Emberi játékok mellé tipikusan emberi játszmák is járnak amiket az időközben előkerült piák csak még jobban feltüzelnek így hamarosan itt is ordítani fognak a boldogságtól mint Solondz-nál szokás. Kereken 21:00-kor már egyértelmű angol bohóság a Filmbox Premiumon melyben sorozatrandizó és sorozatban kikosarazott szingli csaj fedezi fel hogy a belé kódolt gének miatt alkalmatlan a szerelemre. Egyetlen reménye iskolai ellenlábasa akiből orvos-specialista lett... A Love Type D esetében kiemelten igaz hogy nincs új a nap alatt, Zoltán Erika a Pech Dámával már jó előre megénekelte ugyanezt. Ha már zene, tíz előtt öt perccel anya-lánya együttes reunionja a Film4-en másfél évtized után. A szakítás mögött annak idején egy férfi (sőt: férj, és a fiatalabbik tagé) állt így valahol logikus hogy szintén férfi vegye rá őket hogy újra összeálljanak még ha Csak egy karácsonyi dal erejéig is. A mai utolsó zenei program éjfél előtt öt perccel érkezik a Cool TV-re, ebben Adele önti ki lelkét a STÁRok gyóntatója, Oprah Winfrey stúdiójában. Őt már csak Harry és Meghan promózása miatt se kedvelem de mivel Az interjú csak ürügy a koncerthez így itt a helye, főleg mert az énekesnő eléggé megvárakoztatta rajongóit. A hírekbe így is bekerült, érdekes hogy a fogyása még a válásánál is nagyobb hullámokat generált a médiában:

Adele rovat:
ADELE ELKÉPESZTŐEN LEFOGYOTT: „Az énekesnőnek 44 kilótól sikerült megszabadulnia. Sosem láttuk még ilyen karcsún.” – ...sőt, még annál is karcsúbban:
Dundi lányból bombázó: így változott meg Adele az évek alatt: „A rajongók tűkön ülve várták már az új dalt, de az énekesnő nem csak hangjával nyűgöz le mindenkit. Több mint 40 kilót adott le. Galéria!” – Le vagytok maradva, már a túlsúly a menő:
Több mint 100 kiló, és imádja a szexi ruhákat: a 33 éves Lizzo büszkén mutatja meg idomait – Engem nem zavar amíg a négy fal között...ja nem ide.
aztaaa – Angolkert és bekeretezett rágógumi: nézzen szét Adele luxusotthonában!LESZAROM Vagy nem mert még azt is bekereteztetné.
Megjelent Adele új albuma, és máris a legjobb lemezének tartják – ...vagy mégsem, mert:
Trump-rajongó fekete rapper miatt lehet szomorú Adele: „Az iTunes toplista élén már nem a brit énekesnő áll.” – Nehéz lehet most Haladó Újságírónak lenni és eldönteni, kit kell favorizálni, a testpozitív imázst maga mögött hagyó tehetséges nőt vagy a hülyeségeket terjesztő rappert: „A Let's Go Brandon című dalban olyan (...) gondolatok hangzanak el, mint (...) hogy (...) „Joe egy csaló ”, de gúnyt űz az Egyesült Államok afganisztáni kivonulásából is. Ezt még megfejeli egy kis vírusszkepticizmussal, kijelentvén, hogy „a pandémia nem igazi”, csak kitervelték. Hogy kik, az nem derül ki a lírai műből.” – Nem is kell, a birkák így is bekajálják:
Miért jelenti azt a “Let’s go, Brandon!” mondat a kortárs amerikai angolban, hogy a “kurva anyád, te komcsi” és miért lett mém belőle: „A trumpista szélsőjobb új vicces szövege is azt bizonyítja, hogy az emberiség óvodás korba lépett.” – Miért, eddig nem ott volt? :DDDDDDDD

VISZLÁT HÉTFŐN (és a faszbúkon)!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés