SZOMBAT, JÚNIUS 25.:
A PARTY-ZÓNA SZÉLÉN
Még egy ilyen kort!...
Talán érdemes:
A Dunán vígjátéknak hirdetett de nagyon is komoly témát érintő olasz darab 19:40-kor merthogy az első szerelem mellett a leukémia is előkerül. Ebben szenved a világot Tejfehér és vérvörös színekre osztó kissrác plátói szerelme aki ráadásul egy évvel idősebb is nála. Leo (Filippo Scicchitano) természetesen a vöröst társítja az izgalmas és jó dolgokhoz, az meg szinte égi jel hogy Beatrice (Gaia Weiss) haja pont ilyen, ezek után a lány betegsége sem tántoríthatja el attól hogy meghódítsa és akár meg is gyógyítsa. Kicsivel utána nyolckor Zsótér Indi Dániel beszédes elnevezésű idei dobása az HBO-n. A Karantén Zóna a Covid-helyzetre válaszol miközben utal a nagy előd Homályos Zónára is bár itt lakásukba zárt embereket látunk hol együtt, hol egymástól távol-közel (az online kapcsolattartásnak hála). Öt kis jelenetből áll össze a nyolcvanperces egész ami nagyjából körüljárja a vírussal eljött problémákat, egy órával utána kilenckor egynekjó krimi a Paramount Networkön. Asger Leth tényleg Borotvaélen táncol az ezerszer ellőtt figyelemelterelős rablással melynek célpontja jó pár gyémánt, a distractiont meg egy ugrani készülő, szökésben levő ex-rendőr (Sam Worthington) öngyilkossági szándéka adja. Míg barátunk a kirendelt rendőrségi tárgyalót (Elizabeth Banks) igyekszik meggyőzni arról hogy ártatlanul ítélték el addig a betörés valódi indítéka is kiderül. A Man on a Ledge logikai bukfenceivel együtt sem olyan rossz amilyennek egyesek beállítják, nyugodtan leülhetünk elé. Ugyanabban az időben (21:00) valami más a Moziverzumon és amennyire nem illett Mads Mikkelsen a Legendás állatokba, annyira hazai pályán van Thomas Vinterbergnél. A Még egy kört mindenkinek tanárai egyikük 40. szülinapját ünneplik a maguk szolid, depis módján míg valaki be nem dobja Finn Skarderud elméletét a kevés, de stabil alkoholbevitel pozitív hatásairól. Ki is próbálják és elsőre megy is mint a karikacsapás: csak munkaidőben isznak és csak a lelazuláshoz de mert a pia mindenkire máshogy hat, a kezdeti szép terv is úgy megy füstbe ahogy az elfogyasztott italok száma növekszik. A Druk felfogható black comedy-nek, cautionary tale-nek, az biztos hogy kijózanítóan mutatja be a társadalom által egyszerre elítélt és elfogadott tudatmódosítás valamennyi pozitív-negatív aspektusát.
„Zene” és „film” rovat:
The Lil’ Akárki Edition:
Nyugdíjba megy a 29 éves rapper: „Már régen sem tudta magát elképzelni 30 évesen, ahogy ugrál a színpadon.” – Lövesse le magát oszt’ jónapot:
Aranyozott géppisztollyal osztja az ólmot Snoop Dogg a Call of Duty-ban – Bezzeg a régi szép időkben ő is élesben nyomta:
18+ Ilyenek voltak L.A. igazi gengszterei a '80-as években: „Erőszak, fegyverek, drogok és szentképek – egy fotós elképesztően erős felvételeket készített arról a világról, amit a rapperek a mai napig majmolnak.” – Én ezt a címadást a cikkíró helyében kétszer is meggondoltam volna nehogy betalálják a mai trónkövetelők:
Lövöldözés miatt őrizetbe vették ASAP Rockyt, Rihanna párját a Los Angeles-i reptéren: „A rapper a gyanú szerint részese volt egy tavaly novemberi hollywoodi incidensnek, amelyben egy ember megsérült.” – Hát igen, a szép kislányok szíve a rossz fiúkért dobog:
Letartóztatták Nicky Minaj férjét: „New York államban a rapper neve szerepelt a szexuális bűnözők listáján. De amikor Kaliforniába érkezett, ezt elfelejtette megemlíteni.” – NEM IS ÉRTEM MIÉRT Keep calm, majd Kim Kardashian kihozza ^^
Bandatagság miatt letartóztatták Young Thugot, vagyis Fiatalkorú Bűnözőt, a híres rappert: „Nem kamuzott a szövegeiben az atlantai szórakosgató. Azzal vádolják, hogy ő alapította a Fiatal Nyálkás Élet nevű utcai bandát.” – Minőségi, elfogulatlan újságírás level over 9000, ugyanez a HVG-n kicsit máshogy néz ki:
Fiatal gengszternek nevezte magát a rapper, most letartóztatták szervezett bűnözésért: „A Grammy-díjas Young Thug beszélő nevet választott magának. A vád szerint részt vett egy gyilkosságokkal és erőszakkal is vádolt utcai banda megalapításában.” – EZÉRT MA GRAMMY-DÍJ JÁR? LOL Ez csak egy elszigetelt eset. Ja nem:
Egy rendőrségi felvétel döntheti el, hogy életfogytiglant kap-e ASAP Rocky – Meg kell hogy ússza, pláne most hogy apa lett!!! Hessteg béelem!444!
VASÁRNAP, JÚNIUS 26.:
I AM A PRO...
...when it comes to dirty DANCING business.
Ajánlott:
Kilenckor Wim Wenders ’82-es noir-kiruccanása a Dunán. A visszavonult detektív Dashiell Hammett (Frederic Forrest) újságoknak ír egykaptafa krimiket melyekhez régi társa adja az ihletet, annál nagyobb a meglepetés mikor Jimmy Ryan (Peter Boyle) ténylegesen is feltűnik hogy megbízza egy eltűnt színésznő előkerítésével. A nyomok a kínai negyedbe majd az alvilágba vezetnek ahogy egyre több derül ki A piszkos ügyről melyben az áldozat valójában maga a tettes. Pornográf felvételek, zsarolás de még ezeknél is érdekesebb a film története amit Nicolas Roeg kezdett forgatni 1975-ben hogy aztán már Wenders fejezze be másokkal. Jó kezekbe került a projekt, mozibubusok figyelhetik az utalásokat a Máltai Sólyomra és a Hosszú álomra.
Talán érdemes:
Ugyanitt (Duna TV) jóval később (22:43-kor) jóval frissebb (2019-es) olasz krimi melynek zsaru főhőse szintén azt hajtogatja hogy Nem vagyok gyilkos. Nincs könnyű dolga miután ő a legkézenfekvőbb gyanúsított bíróként dolgozó barátja halála után aki korábban sürgős ügyben hívatta magához. A fickó nyilvánvalóan túl sokat tudott és azok tették el láb alól akik után kutakodott így most a gyanúsítottnak van szüksége segítségre ha tisztázni akarja magát. Az eddig főleg vígjátékokban jeleskedő Andrea Zaccariello poliziotteschi-jének előnye a zene (többek közt az ELP-féle Kiállítás képei), hátránya a zűrössége és hogy nem tudunk kinek szurkolni (=nincsenek benne szimpatikus karakterek). Többször, több alkotás is voltmár nálunk Az igazság nyomában címmel, ma kilenckor a Moziverzumon angyali kislányát (Angel of Mine) gyászoló anyát (Noomi Rapace) látunk amint egyre mélyebbre süllyed a fájdalomba és az őrületbe. Képzeletének újabb lökést ad mikor a fiát elviszi egy partira ahol felismerni véli a halott gyereket – bár a Nagy Csavar kitalálható de Rapace szokás szerint remekel, rajongóknak kötelező. Előtte 20:30-kor valami hasonló de már a Cinemax 2-őn és Kolumbiában ahol a gyermekeit egyedül nevelő anya, Amparo kényszerül alászállni a bürokrácia bugyraiba mikor rájön hogy fia azért nem hozta el testvérét a suliból mert odafele menet besorozták. Elvileg 1998-ban játszódik de a helyzet azóta se változott sokat arrafelé:
A seksz, a szipu rovat:
The Mexikó Edition:
„Fegyveres sztrájkot” hirdetett Kolumbiában a világ egyik legnagyobb drogkartellje, mert vezetőjüket kiadják az Egyesült Államoknak: „A kolumbiai hadsereg több tízezer katonát vet be, hogy leverjék a felkelést.” – Hé, hát a sztrájk lényege pont az volna hogy a kartellek NEM fognak fegyvert ha tüzet nyitnak rájuk.
kp – Bomba robbantotta egy egzotikus strandot – ...írni pedig még mindig nem tudtok („bomba robbantotta egy egzotikus strandot”). – „Létezik Mexikóban egy igazi édenkert, Playa de Amor, ismertebb nevén Hidden Beach.” – Bezzeg manapság csak ócószított édenkertek jutnak:
Az oltásellenesek paraguayi Paradicsomában fegyveresek őrzik a kaput: „Sorra érkeznek a dél-amerikai közösségbe azok a németek, svájciak és osztrákok, akik „ki akarnak törni a mátrixból”.” – JIM JONES LIKES THIS Csak aztán vigyázzanak milyen színű tablettát szednek be:
A mérgezett kokain terjedése miatt az argentin hatóságok azt kérik, mindenki dobja ki a napokban vásárolt szereit: „Már legalább 23 ember halt meg a szennyezett anyag miatt.” – Ha a Drogriportert olvasnák tudhatnák hogy az állam feladata volna normális cuccokkal ellátni a drogosokat.
Drogelosztóként működött a szambaiskola: „A Sao Pauló-i iskola parkolójában pakolták a marihuánát a kamionokra fel és le.” – Jajj de le vannak maradva, a szambás marihónajja már so last year:
A legújabb kolumbiai őrület: a kokainnal töltött kókuszdió: „20 ezer ilyen kókuszt találtak egy kolumbiai kikötőben, Genovába szánták a szállítmányt.” – ...és közben már a felelőst is INTERNÁLTÁK lelőtték:
Egy golyóálló mellénybe öltöztetett majom is meghalt egy mexikói lövöldözésben: „A terepmintás dzsekis kismajom az egyik leghírhedtebb drogkartell tagjáé volt.” – ...and nothing of value was lost that day, agyilag kb. egy szinten lehetett a gazdáival,
VISZLÁT HÉTFŐN (és a faszbúkon)!