HÉTFŐ, AUGUSZTUS 29.:
KÉT, CSAK KÉT LEÁNY VAN...
...talpon a gáton.
Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (lemaradóknak holnap ugyanitt 11:55-kor) multikulti love story Franciaországból melyben tuniszi lány és banlieue-ben felnőtt algériai srác ismerkedik össze az egyetemen. A találkozás főleg utóbbinak lesz (jó értelemben vett) sokk mivel az apropót az arab erotikus irodalom nyújtja amit az általa ismert vallási-utcai szubkultúrákban nem nagyon reklámoztak. A Szerelem és vágy meséje szerencsénkre nem hallgatja el sem a keményvonalas iszlámban nemkívánatos arab kultúra eltörlését sem a két identitás között vergődő bevándorlók problémáit. Háromnegyed tizenegykor megint videojáték-adaptáció de már az AMC-n ahol a beavatottak esnek egymásnak a MORTAL KOMBAT King of Fighters keretein belül. Ez ilyen interdimenzionális unreal tournament és ezt készül uralni a helyi főgonosz (Ray Park) az általa ellopott relikviákkal amikkel csak a Kusanagi, azaz Az ősök kardja szállhat szembe, na meg az azt forgató Mai Shiranui (Maggie Q). Egy kis Uwe Boll, egy kis Mátrix, én mégis a beígért leszbi sekszyskedés miatt várom (lásd a mai főképet). Éjfélkor közepes krimi az Epic Dramán és az Agatha és a gyilkosság igazsága címszereplője maga a legendás írónő, gerincét az ő 1926-os eltűnése adja. Erről nem nagyon nyilatkozott, érthető ha beindította a forgatókönyvesek fantáziáját, az itteni magyarázat szerint alkotói válság mellett valódi válás is fenyegette, ekkor kérték fel egy pár évvel korábbi gyilkosság megoldására. Ehhez az összes gyanúsítottat össze kellett trombitálni és inkognitóban kikérdezni, a feladvány kibogozása végül új ihletet adott neki is.
#LESZAROM a celebgyerekeket is!
Hailey Baldwin fehérneműben tért vissza a kamerák elé – Más meg még annyiban se:
Cindy Crawford lánya az út szélén vett habfürdőt – Madonna likes this, én pedig LESZAROM:
hoppá – Talán kicsit korai az ilyen mértékű szexiskedés Cindy Crawford lányától – Nem baj, majd harminc év múlva ő is ír belőle rinyakönyvet mint Emily Ratajkowski :DDD
fotó a piciről – Így hívják Cristiano Ronaldo újszülött kislányát – Majd megy pózolni a többi gyerek közé:
nem semmi – Cristiano Ronaldo és 11 éves fia brutális kockahasat villantott – Biztos modellnek készül, focistacsemetéknél ez kötelező:
Luxusmárka modellje lett David és Victoria Beckham középső fia – Tehetném az oligarchásba is, ehelyett csak LESZAROM.
Rosie Huntington-Whiteley szoptatós fotókon mutatta meg a kislányát – ...elvéve a bulvár munkáját:
Cukiság – Elijah Woodék kisbabája is sétált egyet a hétvégén: “A bébi februárban született meg, a lesifotósoknak pedig most először sikerült olyan képeket csinálniuk, ahol jól látszik.” – LESZAROM...mármint a paparazzókat.
KEDD, AUGUSZTUS 30.:
THROUGH THE YEASTY HEATWAVES
Nő a hőhullám kellős közepén.
Talán érdemes:
Nyolckor idei variáns a Fülledtségre a Cinemaxon, kezdve a névvel (Hőség), folytatva a sztorival. Mások hibája miatt elárvult csaj felnőve túlteszi magát családja elvesztésén, látszólagosan perfekt életéből csak a Nagy Ő hiányzik. Dolgát nem könnyíti meg hogy a saját neme felé vonzódik de még ezen a pályán is lehet nehezíteni mikor aktuális partneréről derül ki hogy főnöke felesége. A coming outra végül a férj-felettes eltűnése kényszeríti rá és az hogy mindenki őt vádolja… A Heatwave mintha Hallmark-Lifetime thriller volna pedig nagy stúdió gyártmánya, Kat Grahamra meg érdemes lesz odafigyelni. Az M5-ön 2015-ös William Shakespeare-adaptáció kilenckor Justin Kurzeltől aki Macbeth (Michael Fassbender) és az őt manipuláló felesége (Marion Cotillard) drámáját lenyűgöző vizualitással álmodta újra. A misztikum (boszorkányok) másfajta (=szövegileg kevesebb) teret kap de ettől szinte csak még hatásosabb lesz, ugyanitt éjfél előtt öt perccel 2018-as biográfia a rock and roll egyik megteremtőjéről, Chuck Berryről. Az egyszerű fekete srác kemény munkával és fogós dalokkal dolgozta be magát az akkor még korántsem toleráns Amerika köztudatába, imázst és hangot adva az új zenére vágyó fiataloknak. Ahogy az lenni szokott, egyes dolgokat kihangsúlyoznak, másokat háttérbe szorítanak holott a zsenik-újítók komplexségével együtt járnak a hülyeségeik-negatívumaik, Berrynél például a bűnözői “karrier” és a nőkhöz való hozzáállása. A slágerek és a nyilatkozók (a teljesség igénye nélkül: Steve Jones, Alice Cooper, Keith Richards) kedvéért talán belenézek.
Turisztikai rovat:
Temetésre és mentésre követel 15 000 euró letétet a Mont Blancra mászóktól Saint-Gervais-les-Bains polgármestere: “Halál a hátizsákban. Nagyon veszélyesek a melegben az Alpok csúcsaira vezető útvonalak. Az amatőr hegymászók mégis kockáztatnak. Miért az adófizetők állják a temetést?” – Jogos, aki tud fizessen, aki nem tud azt meg várja a Kilimandzsáró, immár hó nélkül is:
Mostantól a Kilimandzsárón is szélessávú internettel lehet instázni: “Kedden telepítettek szélessávú hálózatot a csúcsra vezető út 3720 méteres magasságban található táborában.” – ÉDES FASZOM, akkor már itt is pusztíthatnak a szelfibűnözők:
Elpusztított tulipánok, letarolt tengerpart marad az Insta-turisták nyomában – Lehet hogy ez az új bibliai csapás miután a rovarevők elhárították a sáskajárást.
Az utazás az egyik legártalmasabb hobbink: “A turizmus számos országban (…) húzóágazat. Sokan élnek belőle és még többen vágynak mindennél jobban arra, hogy felfedezhessék a divatos úti célokat. Ezzel párhuzamosan képtelenség nem észrevenni, hogy ez a tevékenységünk mennyi kárt okoz. Természetesen nem elvárható, hogy ne utazgassunk egyáltalán, de mindezt lehet felelősséggel, fenntartható módon is. Erre gyűjtöttünk össze néhány egyszerű, de hatásos módszert.” – MAGYARUL: támogatott tartalom, és tényleg: “A cikk társadalmi célú hirdetés” – De jó is ezeket minimálbérből élve olvasni:
Melyik a rosszabb? A klímaváltozás hatásai a nyaralásainkra vagy a nyaralásaink hatása a környezetünkre?: “Mennyi kárt okozunk azzal, ha elrepülünk Mallorcára, és ott minden este bezabálunk a svédasztalos vacsorából? Van, aki szerint sokat segítenének a jóval drágább repülőjegyek, mert végülis “nem alapvető emberi jog” egy mallorcai nyaralás.” – Csak az igénytelen, tahó gazdagok számára:
Új-Zéland turisztikai minisztere köszöni, nem de nem kér a csóró turistákból: “Hátizsákos utazók helyett olyanokat csábítana az országba, akik első osztályon utaznak, helikoptert bérelnek és drága éttermekben esznek.” – ...és van saját motoros szörfdeszkájuk is:
Elképesztőt hisztizett Velence polgármestere, mert két fickó foilos szörffel ment végig a Canale Grandén: “Megalázásnak érzi, hogy két nyikhaj hülyén kinéző vízi járművel ment végig ott, ahol naponta sok ezer hülyén kinéző vízi jármű megy végig.” – TE LENNI OKOS ÚJSÁGÍRÓ, ÉN UTALNI NEKED TÁMOGATÁS Tedd mellé az amszterdamiakat is akiknek elege lett a betépett seksz-turistákból.
E-rollerező amerikaiak szánkáztak le a maseratis szaudi sofőr nyomdokain Rómában: “A 18. századi műemlék Spanyol lépcsőre igencsak rájár a rúd mostanság.” – Majd Róma polgármestere is “hisztizik egy elképesztőt” oszt’ jónapot.
SZERDA, AUGUSZTUS 31.:
KÁMFOREVÖR
Árnyfarkasokkal táncoló.
Talán érdemes:
Korán kapcsolóknak 18:20-kor újabb újrázás az HBO-n amiben a régi stáb szinte csak alibizik illetve mivel a Mindörökké Jackassről beszélünk, kvázi átadja a stafétabotot a mazochista hülyék új generációjának. Ebbe természetesen a nézők is beletartoznak: a poénok nagy része voltmár, még nagyobb részük a nemi szerveken csattan (több értelemben is) így nincs is olyan messze az Idiocracy-ben ábrázolt vígjátékoktól. A Jackass Forever legjobb (?) pillanata a végére tartogatott, archív felvételekből összevágott Ryan Dunn tribute (és igen, Bam Margera sincs itt). Kilenckor a nemrég házasodott J-Lo Steven Soderbergh ’98-as krimijében a Filmcafén. A Mint a kámforban rendőrnőt játszó latina szuperSTÁR gengszterrománcának tárgya szökésben levő bankrabló (George Clooney) akit először rá akar beszélni a feladásra majd egyre jobban a hatása alá kerül. Elmore Leonard regényének tűrhető mozgóképesítése, őt minimum a Tarantino-féle Jackie Brown óta illik ismeri, érdekesség hogy az ottani FBI ügynök itt is feltűnik és ugyanúgy Michael Keaton játssza. Ha korán kezdtünk, fejezzük be ugyanígy: éjjel 02:25-kor egyszer használatos akciózás az AMC-n. Lánya afganisztáni meggyilkolása után demokráciaexportból kiábrándult katona a hazája déli határait védő Árnyfarkasok között talál magára. Róluk nem véletlenül ugorhat be Kevin Costner blockbustere mivel főleg őslakos indiánok közül kerül ki a tagság nagy része. Akárhogy is, nemcsak a férfi nem felejti el a Közel-Keletet hanem ottani fő ellenfele sem aki túlélte a neki szánt dróncsapást és most visszavágna. A Shadow Wolves egység valóban létezik, ide is besegítettek tanácsaikkal – jó kérdés hogy akkor miért lett a végeredmény olyan mintha a Team America készítői személyesen Trump kérésére nyomták volna fullba a kretént. Latinákra visszatérve:
Salma Hayek rovat:
Amanda Seyfried megbánta, hogy mindössze 19 évesen már levetkőzött a kamerának – A távolban valahol felsír egy Salma Hayek:
“A cselédjeikre emlékeztetnéd a nézőket” – Salma Hayek a filmesek rasszizmusáról beszélt – Kéretik visszamenőleg törölni a kígyós táncot a From Dusk Till Dawn-ból! Vagy mégsem, mert:
Kiderült, miért pucérkodik rendszeresen a világ legismertebb színésznőinek egyike – ...aki ofkorsz nem más mint Salma “ne a testemért szeressenek” Hayek:
SALMA HAYEK ÁLOMNYARALÁSÁRÓL ÍME EGY BIKINIS FOTÓ – Bikini is so last year...
Na, hogy tetszik Salma Hayek szőkén?: “Párizsban alakult át, mit gondolnak a végeredményről?” – Azt gondolom hogy LESZAROM ja nem ma, lapozzunk.
Salma Hayek fürdőruhás fotóval ünnepelte 55. születésnapját – Pont ő, pont így?! Mi ez az ageizmus, mi ez a patriarcha kizsákmányolás?!
Salma Hayek és kamasz lánya közösen került címlapra – Ezt is tehettem volna a hétfői leszarósba.
Salma Hayek megmutatta, milyen a haja igazából – Igazából LESZA kit a francot érdekel?!
CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 1.:
LINO’S ADVENTURES…
…in virtual insanity.
Talán érdemes:
Kilenckor ismétlésgyanús klasszikus az M5-ön melyben rekordkísérletbe belebukott kaszkadőr (Alain Delon) és műszerész társa (Lino Ventura) lesznek a Kongónál lezuhant repülőgép kincseit kutató Kalandorok. Hozzájuk csatlakozik a különc, roncsokból szobrokat építő csaj (Joanna Shimkus) és hármójuk utazásában (mint oly sokszor) maga az út lesz a fontos, nem pedig az hogy végül elérik-e amit akarnak. Robert Enrico a nouvelle vague közepén hozta vissza az oldschool mozit és bár műve ma már kissé vontatottnak hat de mondanivalója a barátságról, szeretetről és művész-létről attól még örökérvényű. Tíz előtt tíz perccel újabb modemkori first world problem az HBO-n és A virtuális valóságban találkoztunk kevésbé beteges mint seksz-babás társa, ebben az amúgy is online térben létező közösség VR chatszobáiba és itt épülő kapcsolataiba tekinthetünk be. Ha ezeknek aztán IRL gyümölcsei is lennének (főleg így Covid idején), én volnék a legboldogabb, de sajnos a megszólalók nagy része gyakorlatilag no lifer kategória így ez sem lesz más mint a VR/Meta nem hivatalos reklámfilmje. Ugyanitt nagyonfriss (idei) dokusorozat kezdőrésze 23:20-kor a hamar lejáró szavatosságú “szép” ideákról. Jeff Berwick 2015-ben hirdette meg társadalomból való kivonulását – hol máshol mint a féllegális tevékenységek Mekkájában, Mexikóban. Az Anarchistákat jobb lett volna az alapító atya látomása után Anarchapulcónak elnevezni mivel a valódi anarchistákhoz vajmi kevés köze van. Berwick a dotkom-lufival szerezte meg a vagyont amire birodalmát építette, az ár nem is volt magas csak pár ember tönkretétele (üzleti partnere öngyilkosságot kísérelt meg). Ezek után állt neki az államtalan állam létrehozásának amiben nincs hagyományos bankrendszer, oktatás meg általában törvények, özönlöttek is a kriptovaluta-hívők meg az egyéb szabadelvűek. A végkifejlet kitalálásához nem kell zseninek lenni ahogy a tanulsághoz sem: az “““anarchizmust””” csak az igazán gazdagok engedhetik meg maguknak.
Kis hírek a nagyvilágból:
A Geico autóbiztosító 5 millió dollárt fizethet egy nőnek, aki HPV-s lett, miután egy autóban szexelt: “Az amerikai nő közölte a biztosító céggel, hogy 1 millió dollárt követel, mert az akkori partnere Hyundai Genesisében történt aktus után elkapta a szexuális úton terjedő betegséget.” – Miért nem a partnerét pereli? Nem az autó fertőzte meg…
aggódnak a rajongók a remegő kezű Tom Hanksért – Inkább a saját testi épségükért aggódjanak:
Tom Hanks rajongókkal ordibált, miután miattuk megbotlott felesége – Most akkor ő az új dzsonidepp? Igen, és megvan az oka is:
Tom Hanks: Heteró színész ma már nem játszhatná el a Philadelphia főszerepét – Hát, neki már legalább nem kell aggódnia…mármint a karrierje miatt :DDD
Legalább nyolc ember megöltek fegyveresek egy szomáliai hotelben: “Az al-Shabab tagjai véletlenszerűen lövöldözhettek.” – Mi lett volna ha még céloznak is :SSS
A gyanú szerint szexpartit rendeztek egy német tartományi parlament székházában: “A Schwerini kastély részben múzeumként működik, részben pedig a tartományi parlamentnek ad otthont.” – LEGYEN BELŐLE SEKSZ-MÚZEUM De legalább most nem a Gellértbe jöttek.
Orgia és szexuális zaklatás az osztrák hadseregben – Sőt, a britben is:
Orgiát tartottak a laktanyában, több száz brit katonát tiltottak el egy NATO-gyakorlattól: “A nyilvánosságra került szexvideón nyolc katona és egy nő szerepel, több tucatnyian nézték őket.” – Ez nagyon menschlich! Nap kommentje:
VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!