2022. 10. 29.
A királynő esernyője alatt (okt. 29-30.)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A királynő esernyője alatt (okt. 29-30.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, OKTÓBER 29.:
KIS NINJA NAGY BOTTAL VÁR
0
Oh, Abdul!4!44

Talán érdemes:
A Cinemax 2-őn fél kilenckor a múlt heti elveszett város után Az elveszett év jön ami nem is szólhat másról mint az 1986-os csernobili tragédiáról pontosabban annak utóhatásairól. A balesetet Romániában is igyekeztek szőnyeg alá söpörni miközben hivatalosan „kezelték”. Ez abban nyilvánult meg hogy a sugárzástól veszélyeztetett állapotos nőket akár családtagok közreműködésével is igyekeztek rábeszélni az abortuszra. Így járt Irina (Isabela Neamtu) is aki elsősorban anyósa nyomására vállalta terhessége megszakítást hogy aztán a rendszer bukása után saját gyerekei kritizálják döntését. A Clouds of Chernobyl Ligia Ciornei alkotása és soha rosszabb debütálást: amilyen rövid (egy és negyed óra), akkorát üt. Éles váltás: éjjel egy előtt öt perccel Chris Farley utolsó filmje a Viasat6-on. A Beverly Hills-i nindzsa ma már vagy ezer, de minimum két okból kifolyólag tiltólistára kerülhetne: nem elég a cultural appropriation de még Chris Rock is ott van benne. Fiatalabbaknak kis összefoglaló: Farley korának Jack Black-je és Zach Galifianakis-e volt, vagyis kb. egy karaktert tudott (a duci, de szimpi lúzert) és azt húzta rá mindenre. Ez itt ofkorsz a távol-keleti harcművészkedések kliséi: miután a kis Harut kvázi Mózesként találják meg Japánban még akkor is kiválasztottnak hiszik mikor rendre rácáfol az elvárásokra. A véletlenek játékaként az angyalok városában kap lehetőséget bizonyítani a segítségét kérő szépség (Nicolette Sheridan) előtt aki arra gyanakszik hogy barátja megölte a nővérét. Nagy kár hogy Farley a szintén többre hivatott John Belushi-t követte a kokózásban (igen, a halálba is).

Nem érdemes:
FEM3, 21:00 – Nehéz helyzetben vagyok Stephen Frears 2017-es, Viktória királynő és Abdul barátságát bemutató drámájával. II. Erzsébet elhunyta szomorú aktualitást ad neki, Judi Dench szokás szerint zseniális de mert a tényeket átírták benne így nem tudom nyugodt szívvel ajánlani. Hogy az Arany Jubileumkor befogadott és házi tanítóvá vált indiai muszlim és a királynő bensőséges kapcsolatából mennyi igaz azt sosem tudjuk meg (ezzel a rendező is elviccelődik az elején: „Based on real events... mostly”). Ami biztos az az hogy a dokumentumok nagy részét megsemmisítették de Viktóriára így is az egyik legnyitottabb uralkodónőként emlékeznek. Inkább az 1997-es Mrs. Brown-t keressétek, abban is Dench játssza a királynőt csak ott még a skót házibarát volt a téma és ha már átírt történelem, akkor:

Zene” és „film” rovat:
The Bridgerton Edition:
cinematrix – Nem elégíti ki a rajongókat a kosztümös szoftpornó: „Ami az első évad erősségét jelentette, azt nagyítóval sem találtuk A Bridgerton család második évadában.” – ...és mi az ami „az első évad erősségét jelentette”? Hát részben ugyanaz ami a Trónok harcában:
Kevesebb a szex, több a szenvedély a Bridgerton folytatásában: „A Netflix első számú bűnös élvezete a második évadban is hű maradt önmagához.” – Már csak a közönséget kéne beetetni...vagy a kritikusokat:
A Bridgerton második évada már visszavett a szexből, de nem ezért unatkoztunk rajta: „(...) a „kevesebb szex, több epekedés” recept működhetne ugyan, és továbbra is vannak karakterek, akikért rajonghatunk, de sokat ront az élményen, hogy nem a főszereplők azok. Míg az első évadban szinte kevésnek is tűnt a nyolc rész, a folytatásban ugyanennyi már nagyon is vontatottnak hatott. A ruhák, a zenék és a ladyk kavarása viszont még mindig nagyon szórakoztató.”MAGYARUL: szar, de folytatják:
Meglepő szerelmi szállal jön a Bridgerton harmadik évada: „Egy barátság alakul át valami mássá.” – Nem láttam jönni, ahogy a színészek önsajnáltatását sem:
őszinte vallomás – Mentális problémáiról vallott a Bridgerton család sztárja, Ruby Barker – Részvétem, de a sorozat attól még nem lesz jobb:
Rossz hírünk van a Bridgerton család rajongóinak – Ja, az hogy készülhetnek a valódi királyi családok:
Sissi karcos, keserű humorú nő, aki még a heroint is kipróbálja egy új életrajzi filmben – Sőt, nem csak ezt tudjuk meg róla:
Így szorongott, sportolt és maszturbált Sissi királyné: „Sissi modern nő volt, akit gúzsba kötöttek az Osztrák-Magyar Monarchia merev intézményei. Legalábbis így mutatja be őt a most mozikba került Fűző. Kritika.” Év filmje, kihagyom, ahogy a sorozatverziót is:
Úgy csavargatjuk szegény Sisit, ahogyan épp a kedvünk tartja: „A császárné (...) limonádésorozatnak túl sok, komoly periodikus drámának meg túl kevés, de látványban azért hozza, amit várnánk tőle, és szórakoztató is, a maga módján. Felmerül azonban a kérdés: miért formáljuk mindig úgy a történelmi személyiségeket, ahogyan az éppen adott divat diktálja: a Netflix sorozatának császárnője most vadóc, akaratos és karakán, szemben például a klasszikus trilógiával (...).” – Nahát, eddig nem zavart a hamisítás csak most hogy „minket” is érint? :DDD


VASÁRNAP, OKTÓBER 30.:
THE DARK SIDE OF PARIS
0
REGGELI Vacsora a szabadban.

Talán érdemes:
20:30-kor ismétlésgyanússág a Cinemax 2-őn bár lehet hogy Az úszó csak a sport és a másság miatt ismerős. Olimpiára készülő izraeli fiúcsapat legfrissebb tagja ébred öntudatra az edzőtáborban – vagy nem, mert a direktor Adam Kalderon ugyanúgy nem tudta mit akar mint szereplői. Ők hol „bátor” dolgokat mondanak (Madonna-hit kontra Istenhit, stb.) és mutogatnak (főleg magukat, főleg zuhany alatt) hol meg visszahúzódnak. A helyszín, a sportág és a sekszuális orientáció külön-külön is elég lett volna a mélyütéshez, nemhogy együtt, ám a coming out ezúttal elmarad. A FEM3-on a közelmúlt egyik álomgyári botrányhőse féléjféltől merthogy Harvey Weinstein zseniális producerkedése mellett valóban Hollywood sötétebb arca volt. Nem ő az egyetlen aki egyre többet engedett meg magának a STÁRokkal vagy kisemberekkel szemben, hogy mégis az ő ügye kapott nyilvánosságot az nagyjából két tényezőre vezethető vissza. Az egyik természetesen azon bátor nők és férfiak vallomásai akiket nem tudott annyira megfélemlíteni-megalázni hogy kiölje belőlük a védekezést, a másik az hogy a bizonyítékok feletteseinek is kínosak voltak egy bizonyos mennyiség után. Régi vicc hogy amíg hozod a nézettséget addig a hibáidat is elnézik de amint változik ez az arány, abban a pillanatban kegyvesztett leszel. Weinsteinről lelepleződése előtt is keringtek pletykák de ezeket mindig elsimították a fejesek, a #metoo egyik pozitív hozadéka hogy oda került, ahova. Ne legyenek illúzióink: bőven van még ott ahonnan ő jött, csak vele vitették el a balhét, ugyanazért amiért a pornóiparban Ron Jeremyvel, miközben James Deen gyakorlatilag sértetlenül jött ki sokkal súlyosabb vádakból (ehhez persze egyik áldozatának tök véletlen drogtúladagolása és halála is kellett). Még később hányattatott sorsú orosz komédia a TV2-őn amit talán a háború miatt dugdostak éjjel egyig. A 2014-es Konyha Párizsban (avagy Irány Párizs!) az Igen, séf! névre hallgató sorozat egész estés kiadása melyben az ottani főszakács, Max és az éttermet menedzselő Vika már házasodna. A nagy eseményt meghiúsítja egy presztízs-vacsora ami egyben orosz-francia politikai tárgyalás....lenne, ha nem fulladna botrányba az egész a csigaevők protokollfőnöke miatt aki gátlástalanul rányomul a menyasszonyra. Mint a címből sejthető, barátaink Nyugat-Európában kezdik újra azonban hamarosan ízelítőt kapnak a francia vendégszeretetből.

A seksz, a szipu rovat:
I’m Too Sexy Edition:
mom loves diamonds – Túl szexi: nyári top trend – Jajj de le vagy maradva, a ruha már nem menő:
Hatalmas mellei tették pokollá az életét a fiatal nőnek, aki rendes ruhát sem talált magának – ...ezért ő se nagyon vesz fel semmit:
őőő – A túl nagy mellei miatt a repülőgép konyhájában kellett utaznia ennek a nőnekMAGYARUL: eleve ott dolgozott csak így jobban hangzik.
Dögösebbnek tartja magát a legtöbb huszonévesnél ez a 40 éves anyuka – ...és gondolom szerényebbnek meg dolgosabbnak is...ja az nem divat:
Túl dögösnek tartja magát ahhoz, hogy reggel óvodába vigye a gyerekét – Tárt karokkal várja az onlifenszes jóanyaság:
Kirúgták a szupermarketből az OnlyFans modellt, mert "túl dögös volt" – Jajaja, biztos nem azért mert lebukott az accountjával :DDDD
A NŐK FÉLTIK TŐLE A PASIJUKAT – Szépsége okozza a problémáit - vallja egy szlovák modellSZABASSA ÁT AZ ARCÁT OSZT’ JÓNAPOT Wait, a challenger appears:
CSALÓDÁS – Több mint 100 randi után sem talál párra az egykori szépségkirálynő: „Felhagytam a párkereséssel”: „A legszebb brit nő, April Banbury nagyon csalódott a rengeteg kínos találkozó miatt.” – Sosem hallottam róla, róla viszont igen:
Angelina Jolie-ról mintázták volna a Szépség és a Szörnyeteg hősnőjét, de túl tökéletesnek találták – Bezzeg Demónának még elég szörnyű volt :DD

VISZLÁT HÉTFŐN (és a faszbúkon)!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés