HÉTFŐ, MÁRCIUS 6.:
IZLANDOLUNK?
Ágnes asszony a PATAKBAN medencében.
Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (vagy holnap ugyanitt 11:55-kor) északi depizés vár minket Izlandról. Midlife crisisbe jutott családanyát melója még annyira sem elégíti ki mint férje, lánya meg épp kamaszodik. Ő az örömteli címben említett Agnes Joy akinek a mamával együtt a szomszédba költöző színész hozza el a Nagy Változást, kérdés a családfő mit szól mindehhez. A testvércsatornán (Cinemax 2) ismétlésgyanússág 22:10-től bár a Családnak valószínűleg csak a neve vagy a sztorija voltmár. Veszélyes kölykök helyett bajos csajok, a problémák ugyanazok mint Amerikában csak még hatványozódnak az iskolával ami nevelőintézet. A kötelező súrlódások utáni összekovácsolódásra szükség is lesz mert fokozódik a NEMZETKÖZI benti helyzet, még valami: az eredeti La Mifnek semmi köze a MILFekhez, ez a famíliákra használatos (egyik) francia szleng. Két komolykodás közé azért a Story4-nek hála jut a kötelező romantikázásból is kilenckor. Egyedülálló orvos lánya összebarátkozik egyik betegükkel, közben a mama tudtán kívül két hetes próbaidőre veszi fel annak fiát. Hogy még jobban összezavarodjunk, a Kórházi cowboy nem a rodeó-, hanem a helikoptere leszállópályáját hagyta maga mögött a „biztonságos” (LOL) egészségügyért.
Rihanna? #LESZAROM.
The Best of 2022:
Szinte a közlekedés is leállt, miután Rihanna először bukkant fel a szülése után – Pont a hétfői csúcsforgalomban?! LESZAROM!
hát tessék – Rihannának nincs mondandója, csak fehérneműs fotói – Eddig se mondtak semmit a dalai, de ez kell a népnek:
Taylor Swift helyett Rihanna ad koncertet a 2023-as Super Bowl félidejében – LESZAROM.
i – Rihanna havi 80.000 dollárért adja ki ingatlanát!: „Az énekesnő bérlőt keres 5 hálószobás, 7 fürdőszobás otthonába, amelyet 13,8 millió dollárért vásárolt 2020-ban.” – Ingyen és csakazétsem az Oligarcha Cribs-ben SZAROM LE.
Felröppent a hír, hogy ASAP Rocky megcsalta Rihannát, ezért szakítottak – Pedig adott volt hogy LESZARJAM a gyerekkel tiszta lapot kezdjenek…vagy nem, mert:
Lövöldözéssel vádolják ASAP Rockyt, akár kilenc év börtönt is kaphat – Majd őt is kihozza Kim Kardashian, addig is várja a régi szakmája:
kiderült – Rihanna balhés szerelme, A$AP Rocky egy felnőttfilmes oldalon is feltűnt: „A várandós énekesnő párja balhés múltat tudhat maga mögött. Többször volt börtönben, de a drogokkal és a szexfüggőséggel is meggyűlt a baja.” – Chris Brown után megint egy rosszfiú, ki hitte volna. Nem mintha a mamát félteni kéne:
17 alkalom, amikor Rihanna merész fehérneműben jelent meg valahol – Lassan az lesz merész ha valahova NEM neglizsében megy: „A fehérneműk királynőjének is nevezett barbadosi énekesnő a várandóssága előtt is bátran kitette, amit ki kell. Akár melltartóban is utcára lépett.” – Igen, egy anyának is ki KELL tennie mindenét, ez bátorság!!
Rihanna végül csak megszabadult rég árult luxusvillájától – Rögtön megsajnálom. Ja nem, LESZAROM.
KEDD, MÁRCIUS 7.:
TWIN PINES
Ready PLAYER Rogue One?
Talán érdemes:
Az HBO-n friss krimiszéria Alfred Molinával nyolctól, Twin Peaks-es áthallásokkal. Itt is kétszavas kisvárosban vagyunk csak ikercsúcsok helyett három fenyővel (Three Pines) és itt is rejtélyes gyilkosságsorozat rondít a felszínes idillbe. What’s more, a fenti települést is csupa ELMEBETEG különc lakja akik fagyosan fogadják a nyomozót és társait. Egy órával utána (21:00) hetvenperces, 2021-es tévéfilm (Kék, kék, kék) az M5-ön a manézs birodalmából. Lelkes cirkuszi csapatot megcsap a MOZDONY FÜSTJE siker szele a külföldi vendégszerepléssel, „csak” be kéne mutatni produkciójukat. Ahogy az effajta sorsdöntéseknél általában, itt is kibuknak a belső ellentétek és még a társulat vezetője sem tud maximálisan teljesíteni a betegsége miatt. Ugyanabban az időben B-kat. akciózás az RTL Három műsorán Megan Fox-szal aki Erős Nőként önfeláldozza magát. Pokoli küldetése Afrikába szólítja ahol előbb kimenekít pár iskolás lányt (a női tanulást nem mindenütt tolerálják arrafelé) de a java csak ezután jön az éhes vadakkal. Kezdjük a pozitívumokkal: Fox sminkje-ruházata kifogástalan, a golyók is alig fogják, és akkor jöjjön a feketeleves. A Rogue közelebb áll a Sharknadóhoz mint a Transformers-franchise-hoz, nem jó de nem is olyan rossz mint amilyennek beállítják, ami meg a gagyi CGI-oroszlánokat illeti, lehet hogy hamarosan csak ebben a formában láthatjuk őket is:
A természetet visszavágják :( rovat:
The Best of 2022 Amazonas Edition:
WWF: az amazóniai esőerdők közel egyötöde elpusztult: „Biológiai védelem alá kell venni a területet a Természetvédelmi Világalap szerint.” – És tesznek is valamit ez ügyben vagy még csak ülésezgetnek róla?
Fontos képességet veszíthetnek el az erdők és az óceánok: „Szén-dioxid-nyelő helyett kibocsátóvá tehetjük a vizeket és az erdőket.” – Kicsit elkéstetek a figyelmeztetéssel:
zöld index – Már több szén-dioxidot bocsát ki az Amazonas, mint amennyit elnyel – Még egy ok hogy Bolsanaro kivágja:
Beperelte az államot Brazília egyik legnagyobb erdőpusztítója, és nyert: „Azt állította, szabálytalanul hozták létre a nemzeti parkot, ahol korábban 11 ezer hektáron irtotta ki az erdőt. Igazat adtak neki.” – Jajaja, minek is nekünk levegő...sebaj, már csak kis ideig kell visszatartanunk, mert:
Megígérték a világ nagyhatalmai, hogy nem vágnak ki több erdőt 2030 után – 2030? Ha így haladunk meg sem érjük... :SSS
Véletlenül fedezték fel az Amazonast – Hagyni kellett volna ezt is felfedezetlenül:
Autópálya épül az Amazonas szívében: „Robbanásszerűen terjed az erdőirtás.” – Sebaj, majd Indonéziából hozatunk levegőt...ja onnan sem:
A borneói esőerdő közepén, a semmiből épül fel Indonézia új fővárosa: „A tervek szerint 2045-re akár 1,9 millió ember is élhet a metropoliszban.” – Ne elégedjenek meg ennyivel, álljon ez is egyetlen gigászi utcából mint a Közel-keleti társa és rendezzenek benne focivébét!4!4!4!!
SZERDA, MÁRCIUS 8.:
BONHAM? VAN MÁSIK.
Gyertek el a nőnapomra!
Ajánlott:
22:30-kor Fábri Zoltán negyvenéves de örökérvényű búcsú-alkotása Karinthy Ferenc színdarabjából (Házszentelő) a Duna Worldön ami kicsit hajaz a nemrég ugyanitt (és szintén szerdán) adott Mérkőzésre (és ebben is ott van Kállai Ferenc). Elnevezéséből (Gyertek el a névnapomra) kitalálhatóan itt nem focimeccs miatt durran el a főhős (a helyi Vasmű igazgatójának) agya hanem jóval egyszerűbb apropóból. Az illetékes elvtárs lánya az önállósodást választaná párja oldalán, pont a papa névnapján, ő pedig fegyvert ragad hogy ráijesszen a srácra de az események innentől lavinaként zúdulnak a társaságra. A szemtanúk igyekeznek eltussolni a dolgot de a sajnálatos balesettől se hízelgéssel, se közönnyel, se fenyegetéssel nem tudják eltántorítani a lelkiismeretes újságírónőt (Piros Ildikó).
Talán érdemes:
A Cinemaxon max. egynekjó művészkedés nyolckor amit akár a Lifetime vagy a Hallmark is elkövethetett volna. Miért mondom ezt? Hát mert a Törékeny osztrigatenyésztője is ugyanazt akarja amit minden férfi, GIANNA MICHAELS-T megházasodni és igen egyedi módját választja az eljegyzésnek. Eltaláltad, gyöngy helyet gyűrűt rejt a dzsuvás kagyló, nem is értem miért nem kapkod utána a csaj... Van még egy párhuzam az emlegetett stúdiókkal, éspedig hogy a Fragile is a második címénél tart (korábban Hard Shell, Soft Shell-ként forgalmazták), viszont jó újra látni a Horgász a pácban vidékét (Montpellier). Hogy a mai ünnepre is jusson valami arról az M5 gondoskodik tíz után öt perccel Hans Canosa rövidke de annál úttörőbb drámájával melyből feltárul A nő másik arca – meg persze a vele dumáló férfié is. A két névtelen karaktert esküvő hozza össze amire egyikük (Helena Bonham Carter) az utolsó percben ugrott be koszorúslányt helyettesíteni, a másik (Aaron Eckhart) pedig a menyasszony testvére. Találkozásukból egyéjszakás kaland kerekedne...ha nem derülne ki a néző számára hogy pár évtizeddel korábban már összejöttek egyszer. A párbeszéd a reunionhoz vezető útról, a jó és rossz döntésekről szól, ami külön emlékezetessé teszi az az osztott képernyő valóban ötletes használata.
Ashley Graham rovat:
The Best of 2022:
ASHLEY GRAHAM ÚJRA MEZTELENÜL MUTATTA MEG A TERHESPOCAKJÁT –Rihanna likes this.
Megszülettek Ashley Graham ikrei – Akkor mostantól nuku social media. Ja nem:
Ashley Graham szoptatós fotón mutatta meg az ikreit – ...a female empowerment jegyében:
vallomás – Ashley Graham nyomós okból mutogatja a testét – Modern anyaság for teh win:
Ashley Graham büszkén vállalja szoptatós fotóját – ...vagy mégsem, mert:
Ashley Graham: „Szexszimbólum voltam, már csak egy gyerekgyártó gép vagyok” – Brühühüü, tisztára mint a Szolgálólány meséjében, és még a szépsége is odalett: „Nincs megelégedve szülés utáni testével.” – Csinálja vissza mint az a jútúber házaspár, elvégre a megélhetéshez szüksége volna a Tökéletes Testére:
Cenzúrázatlan valóság: Ashley Graham sokat mutató szoptatós fotójától hangos az internet: „A plus size modell megmutatta, mit tesz a mellekkel a szoptatás. Egyszerre táplálta ikerfiait.” – ...de még így sem olyan menő mint a Spirituális Tasha Mama volt :DDDD
CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 9.:
10 NAPOS MUNKAHÉT:
Odd jobs for odd men.
Talán érdemes:
Megint este nyolc, megint Cinemax és megint art movie de már lájtosabban: marokkói srácnak új munkahelyén, 6 napos próbaidő alatt kell elnyernie felettesei és kuncsaftjai bizalmát. Előbbiek között ott van női főnöke és öreg kollégája aki nyugdíjba vonulása előtt átadná neki a stafétabotot azaz szerszámkészletet merthogy barátaink vízvezeték-szereléssel foglalkoznak. A tragikomikumot a lakástulajdonosok adják különcségeikkel és előítéleteikkel. Neus Ballús rózsaszín szemüveg helyett reális képet fest az integráció nehézségeiről, az ugyanitt, de már 23:10-kor adott Díler csak névrokona magyar társának. Bár ebben is cuccolnak de eléggé a hétfői nevelőotthonosdira hajaz csak itt bentlakó (Sverre Rous) szállít anyagot a nála idősebb aktornak (az eddig főleg komikusként ismert Ben Segers). Mikor a srác már nem mehet haza többet, az eladó-vevő kapcsolatból haverság lesz amibe a drogozás meg velejáróinak bemutatása hoz sötétebb színeket. 20:00-ra visszaugorva az HBO újabb énekesnő-életrajzot dob be és ha valaki, Mahalia Jackson igazán megérdemelte. Jackson New Orleans szegénynegyedébe született abban a korban mikor a szegregáció bevett gyakorlat volt, ő pedig a gospelben, a feketék vallásos zenéjében találta meg hivatását. Ennek megfelelően élő fellépéseit is templomokban, temetéseken kezdte míg végül úgy talált rá a világhír hogy jottányit sem engedett az elveiből (ha odatesszük a hasonlóan induló Whitney Houston mellé akkor egyértelmű melyikük döntött jobban). Jackson az egyenlőségi mozgalomhoz is ugyanígy állt hozzá, szóval van miről mesélni, a végeredmény a többi Lifetime movie-hoz képest jó, főleg Danielle Brooks miatt de valahol úgy érzem, lehetett volna ebből „rendes”, nagy stúdiós biográfia is (ahogy pld. Tina Turnernél). Ugyanitt maradva 21:45-kor korunk egyik leghíresebb emberrablásában van meg (állítólag!) az Első számú gyanúsított. Én volnék a legboldogabb ha Madeleine McCann esete ezzel lezárulhatna és nem lenne belőle újabb média-szappanopera, de nem tudok optimista lenni (lásd a közben felbukkant exhibicionista, zavart ex-pornóst).
Kis hírek a nagyvilágból:
The Best of Royal Edition 2022:
Gyarmatosítónak nevezte a királynőt egy ausztrál szenátor – Hajtsa be rajta...vagy az utódain, vagy bármelyik dinasztián:
Rabszolgatartás miatt jóvátételre kötelezik Eduárd herceget és Wessex grófnőjét, Zsófiát: „Nyílt levélben fogják szembesíteni őket a rabszolga-kereskedelem jóvátételéről.” – ...de csak mert nem váltottak idejében:
Märtha Louise norvég hercegnő lemond a királyi kötelességeiről, hogy sámán vőlegényével dolgozhasson – „Dolgozni”, MUHAHA, „„„DOLGOZNI”””, hát persze: „Az életmódbiznisz Trumpjaként pusztító Gwyneth Paltrow spirituális guruja azt sugallta, hogy a rákbetegség választás kérdése, de a honlapján egy „Spirit Optimizer” feliratú nyakláncot is árul, ami állítása szerint segített neki leküzdeni a covidot.” – ...és ilyenkor nincs rinyálás, nincs aggódás az átvert balekok pénzéért-egészségéért, ez menőség:
Őrült, spiri szerelem: a norvég hercegnő és a hollywoodi sámán – Spiri helyett inkább spuri, vagy akár varangyok nyalogatása, mert: „Az angyalokkal társalgó Märtha Louise-t és Gwyneth Paltrow lelki vezetőjét a szellemek is egymásnak teremtették. A norvég közvélemény viszont nem békült meg a furcsa párral.” – NACHO VIDAL LIKES THIS Pedig a média is megaszonta hogy szeretni KELL őket!!4!!4!44
András herceg áldozata: Egy prostituáltnak éreztem magam: „A herceg és Virginia Roberts története nem egy tipikus love story.” – Jaj de le vagytok maradva, rojáléknál SOSEM az áldozataikat kell sajnálni:
András herceg dühöng, amiért az állam nem fizeti tovább a testőreit: „A Jeffrey Epstein barátjaként bajba kerülő brit herceg védelme eddig évi 3 millió fontba került az Egyesült Királyság adófizetőinek.” – Az a baj hogy erre már a pórnép is rájött:
Beszólt az alattvaló III. Károlynak, aki annyit reagált, hogy "Ó" és otthagyta a francba: „Miközben küszködnünk kell, hogy fűteni tudjunk otthon, fizetnünk kell a parádéját.” – Én mondom nagyon elkanászodtak ezek az alattvalók amióta nincs kerékbetörés:
György herceg a diáktársainak: Apám lesz a király, úgyhogy jobb, ha vigyáztok!: „Lehet, hogy még csak kilencéves György herceg, de pontosan tudja, ki ő, és ennek megfelelően rendezi az iskolai konfliktusait.” – EZ AZTÁN A „KONFLIKTUSKEZELÉS” DE AZ ÉN APUKÁM AKKOR IS ERŐSEBB AZ ÖVÉNÉL!44!4!!!
Videón, ahogy leordította egy kislány fejét Károly király őre – Ez tűrhetetlen, azonnal vessék kalodába...mármint a kislányt és külföldi bűntársait:
Királynőnek öltözött, két évet kapott érte: „Megsértette a monarchiát.” – Miközben a rojálok ezerszer durvábban sértegetik a pórnépet:
Hajléktalan férfival közös képpel ünnepli a negyvenedik születésnapját Vilmos herceg – ...aztán ő is hazamegy a „hétköznapi életébe”:
Vilmos hercegék elköltöznek, hogy gyerekeik hétköznapi életet élhessenek: „Amelyhez úszómedence és golfpálya is tartozik.” – Hiába no, nem vagyunk egyformák, a hétköznapi igényeink sem azok ^^
NE FELEDJÉTEK A NŐNAPOT, VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!