2023. 05. 01.
Dzsinnes üveg (máj. 1-2-3-4.)
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Dzsinnes üveg (máj. 1-2-3-4.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁJUS 1.:
ÉJSZAKA A NAPPALIBAN
0
I can’t get no sleep.

Talán érdemes:
A Cinemax 2-őn 20:30-kor (vagy holnap ugyanitt 12:05-kor) a két éve elhunyt Michel Piccoli egy 2011-es komédiában melynek a hétvége Nagy Eseménye ad aktualitást. A vállaltan ateista Nanni Moretti ideológiamentesen, tiszteletteljes humorral és szimpatikusan mutatja be hogy alkalmasint mi minden áll(hat) a Van pápánk! bejelentés mögött, például mi van akkor ha a jelölt (Piccoli) depressziós ami mellé még egy kis pánik is bejátszik. A Vatikánt persze csak az érdekli hogy az új vezetőt minél előbb prezentálhassák a médiának, nem csoda ha a megválasztott a hétköznapokra szavaz. Kilenckor Adam Sandler kevés tűrhető komédiáinak egyike a Viasat Filmen. Belefáradva a világmegmentésbe az izraeli kommandós tökéletes katona (Sandler) hivatalos halála után New Yorkban áll neki álmának (fodrászat). A kezdeti bukdácsolás után a helyiek (főleg az idős hölgyek) között nagy népszerűségre tesz szert rámenős stílusával. Össze is melegszik a szalon tulajdonosnőjével (Emmanuelle Chriqui) ám közben esküdt ellensége a Fantom (John Turturro) sem tétlenkedik. A Ne szórakozz Zohannal is olyasmi amiért ma már meghurcolnák a teljes stábot holott ebben se kellene többet keresni agyatlan szórakozásnál. Ugyanabban az időben (21:00) az Álmatlanul hazai, bulinegyedes kiadása (Az éjszakám a nappalod) a Viasat3-on. Inszomniában szenvedő pasi (Czukor Balázs) kínjában partikba menekül de azért hajnalhasadásra visszatér a neki szállást adó csajához. A rendszeres kimozdulások során megismert fura banda vezetőjének (Anger Zsolt) nagy és nem egészen tisztességes tervei vannak, a mindent vagy semmit tétje hősünk élete-egészsége, az ajánlattevőnek meg remélhetőleg a meggazdagodás.

#LESZAROM a celebgyerekeket is!
Grimes megváltoztatta Elon Muskkal közös kislánya nevét, a kérdőjel is opció volt – A nép egyszerű gyermekeinek meg továbbra is csak egyetlen valós opció maradt:
Elijah Wood mellékesen elárulta, hogy van egy 14 hónapos kislánya, akiről eddig senki sem tudott – Nem mellékesen LESZAROM.
Paris Hilton babafotókat posztolt a kisfiáról – Jaj de le van maradva, a sima fotó már nem elég:
Rihanna kisfia máris címlapsztár: „Rögtön a Vogue címlapján.” – ...pedig akkor még meg sem született. „Szerencsére” azóta mások is követték:
Hatalmas terhespocakot villantott a negyedik babájával várandós Blake Lively – Bizony nem lehet elég korán elkezdeni az utódok imázs-építését:
Cindy Crawford lánya így lopja el a showt – Én meg így SZAROM LE őt és a többieket is:
Bruce Willis és Demi Moore lánya anyaszült meztelenre vetkőzött: „Scout LaRue Willis a fenekét mutatta meg a kamerának.” – Ilyenkor valahol örülök annak hogy az apja már nincs 100%-ig tudatában annak amit a gyereke csinál :SSS
Cindy Crawford lánya már egy másik színész mellett vigasztalódikAZT SE TUDTAM HOGY VOLT KORÁBBAN EGY SZÍNÉSZ SZERELME LESZAROM.
Megszületett Adriana Lima harmadik gyermeke, különleges nevet választottak neki szülei – Majd megváltoztatja, addig is LESZAROM.

 

KEDD, MÁJUS 2.:
INDULUNK A FELHŐK KÖZÉ
0
A Fehér Ház csatornát váltott.

Talán érdemes:
Nyolckor friss sorozat kezdő epizódja az HBO-n kicsit megtévesztő címmel merthogy a Fehér Ház vízszerelőinek feladata nem a víz-, hanem az adatszivárgás megelőzése. Ezzel maga Nixon bízta meg őket (persze nem közvetlenül), a legfőbb ok a Pentagon belsős infóinak kikerülése volt. Ígéretes téma ígéretes gárdával (Kim Coates, Lena Headey, Woody Harrelson, Justin Theroux), meglátjuk David Mandel mit hoz ki belőle. Egy órával utána kilenckor ugyancsak történelem de már hazai és negyvenéves drámával a Magyar Mozi TV-n. Bár Felhőjáték, de nem idegnyugtató és max. Jirí Menzel miatt lesz érdemes belekezdeni aki itt egy, az I. V.H. viharait könnyen vevő fickót alakít. Dr. Rácz György elkerülhette volna hogy rejtekhelyén (Franciaország) lefogják de neki fontosabb volt a befejezetlen verse, így került internálótáborba majd egyre „egzotikusabb” tájakra. Menzeltől eltekintve tipikus művészkedés egy ide-oda csapódó, saját sorsát irányítani képtelen figuráról. Ugyanabban az időben olcsósított Lesz ez még így se!-variáns (Pont az esetem) a Story4-en. Mezei riporternőnek (Bethany Joy Lenz) gyakorlatilag ölébe hullik a Nagy Sztori mikor barátnőjével pont oda utaznak hosszú hétvégézni ahol a bestsellereket gyártó de mizantróp krimiíró él. Martin Clayborne-nak (Brett Dalton) már a neve is stephenkinges de azért nem akkora tehetség mint ő – és sajna nem is olyan érdekes mint Melvin Udall volt.

Elon Musk rovat:
The Twitter Edition:
Elon Musk bemutatta a Twitter új igazgatóját, aki egy jól öltözött kutya – Ó, Musknál még egy kardfogú tigris is humánusabb cégvezér volna:
Annyira leterheltek a Twitter dolgozói, hogy van, aki az iroda padlóján alszik: „A Twitternél már beindult a tömeges létszámleépítés, ami valószínűleg nem segít azon, hogy a dolgozók már így is túl vannak terhelve.” – Majd a szakszervezet...ja nem:
Szakszervezetet alapítottak volna a Teslánál, azonnal kirúgták őket: „Több mint 30 embert küldtek el.” – ...de Musktól még ez is menőség, meg ez is:
Lekapcsolta a Twitter azt a szolgáltatást, ami a leginkább kiszolgáltatottaknak jelentett segítséget: „A The Guardian azt írja, maga Elon Musk kérte a #ThereIsHelp funkció kikapcsolását.” – Nagy siker a felhasználóknál...ja nem az:
Fizetőssé teheti Elon Musk a szavazást a Twitteren: „Emberek milliói szavaztak arra, hogy Elon Musk távozzon a Twitter éléről.” – Majd őket is LECSERÉLI kitörli:
Elon Musk elkezdte kidobni a Twitterről azokat, akik viccből Elon Musknak adják ki magukat: „Pont azért tiltakoznak, mert ha megvalósulnak Musk tervei, bárki kiadhatja majd magát bárkinek.” – Pedig megtanulhatták volna hogy kamuprofilokat létrehozni csak Musknak szabad:
Lebuktatta magát Elon Musk, van egy másik profilja is a Twitteren: „Elon Musk még 2022 novemberében hozta létre azt a profilt, amiről most kiderült: másodlagos profilként használja a Twitterhez. Néhány óra leforgása alatt 13 ezerrel nőtt a követői száma.”Bait and switch, hamarosan a követők is spontán törlődni fognak.
Elon Musk: Az emberiség jövőjéért vettem meg a Twittert: „A milliárdos szerint kell egy platform, ahol az emberek nyugodtan vitatkozhatnak. Azt tagadja, hogy azért vette meg a Twittert, hogy még több pénzt keressen, de már személyre szabott reklámokat helyezett kilátásba.” – Cserébe bármiről lehet beszélni...ja nem:
Musk kínos ügyével foglalkozó újságírók fiókjait függesztette fel a Twitter: „A Twitter tulajdonosa szerint egy kis idő távol a Twittertől jót tesz a léleknek.” – Kipróbálhatná saját magán is :SSS

 

SZERDA, MÁJUS 3.:
I LOVE KAMPÓKÉZ
0
Sába LÁBA stroboszkópja.

Talán érdemes:
20:00-kor az egyik tavalyi Év filmjét adja az HBO, ebben ALI BABA Alithea Binnie (Tilda Swinton) találkozik ama NEGYVEN RABLÓVAL Háromezer év vágyakozással amivel egy dzsinn (Idris Elba) élete telt. A nő a meséket kutatja, konferencia szólítja a török fővárosba, a szellem palack helyett üvegben lakik. Ezektől eltekintve minden a régi, a három kívánság is amit jól meg kell gondolni nehogy egy PONTOS LABDA rossz vicc csattanója legyen a vége. Alithea döntéséig hallgathatjuk azokat a meséket amiket Karinthy oly jól karikírozott és a 110 perces játékidő nagy részét ezek teszik ki, háttérbe is szorítják a főszálat. George Miller váratlant lépett a Mad Max-reboot után amiben az a legkevésbé váratlan hogy ebbe is jut Netflix-szintű múlthamisítás csak itt nem Kleopátra lesz fekete hanem Sába királynője (akinek a lábát ráadásul szőr borítja mivel szegről-végre rokona az üveglakónak). Az már csak természetes hogy Alithea szomszédnőiből is kijön a rasszizmus amikor meglátják új párját (igen, az első kívánság a dzsinn szerelme volt). Kilenckor 88-as Jancsó-alkotás a Magyar Mozi TV-n, megelőlegezve a kilencvenes és kétezres évekbeli reneszánszát (vagy ámokfutását, nézőpont kérdése). Itt is alig kapcsolódó, az akkori korszakra (rendszerváltás előtti M.o.) reflektáló jelenetek követik egymást és ezt is a zene (Dés László, Mártha István, Vukán György) menti mert egyébként a Jézus Krisztus horoszkópja a rendezőtől elvárhatónál is kaotikusabb – bár lehet eleve ez volt a cél. Ugyanabban az időben (21:00) amerikai után Ausztrál Gengszterek jönnek a Filmbox Premiumra, jelen időben (vagy legalábbis a közeli múltban). Pasquale Barbaro (Alexander Bertrand) valódi személy volt és az özvegye igyekezett is megakadályozni a róla szóló sorozat bemutatását, főleg gyerekei érzelmeire apellálva. Én a második kifogását jobban megértem miszerint férjét túl ostobának ábrázolták: mondjon a maffiózókra bárki amit akar, az alaphibákat vétőket hamar kirostálják.

XYZ-generáció rovat:
Kvíz a Z generáció szlengjeiből: tudod, mi az a crush vagy a POV? – Az egy dolog hogy én nem tudom de már ők se értik saját magukat:
reaktor – A Z generáció önmagát értelmezi: „Zoomerekről boomereknek.”ÉBERSÉG!!! XYZ-generációs elvtársak, mi ez az age shaming?!
generatika – Y generáció - a nagy Transzformátor: „A ma 30-s 40-s éveiben járó Y generációs fiatal egy alkimista.” – ...aki a testében keveri a különféle vegyi anyagokat:
Z generáció: pénz, dzsoint, csillogás: „A Z generáció akkor érzi magát értékesnek, ha drága cipője van?” – Ezek a mai fiatalok, folyton csak a bling meg a joint aztán sírnak ha az agyuk nem szuperál:
A Z generáció tagjai falnak mennek a munkától, stresszesek, és hamar kiégnek a legfiatalabbak: „Bezzeg az én időmben!” – harsoghatják önigazoltságtól duzzadva az idősebbek.”HARSOGOM IS!44!!4!!44
A Z generáció nehezebben dolgozza fel a stresszt – Pedig nekik is elég volna leszarniuk:
kívül – Érdekes problémák várnak a Z generációra – Ja, meg kell tanulniuk ellátni magukat két instázás között:
Nyugdíjba mennek a boomerek, óriási a gond: „Nem lesz, aki megfőzze az ebédet és elvigye a tányért.” – Hé, eddig nem az volt hogy mi vagyunk a felelősek mindenért és okébúmer dögöljél megfele? LOL!!

 

CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 4.:
ALLEGRO MAGNIFICO
0
Pierre színei.

Talán érdemes:
Nyolckor Clovis Cornillac-darab az HBO-n amiben barátunk a dirigálást és a főszerepet is magára vállalta. Ő az idáig kő alatt élő Pierre aki – megtudván hogy elhunyt „szülei” csak nevelték, nem vér szerinti rokonai – családfa-kutatásba kezd. Ez csodás! – illetve lenne, ha az igazsághoz közeledve nem válna egyre színtelenebbé. Jeunet és társai mágikus realizmusának rajongói ebben is megtalálják a számításukat. 22:00-kor egynekjó romantikázás a FEM3-on munkamániás nővel a középpontban aki feltalálta a 27 órás napot és blogjában ugyanerre bátorítja (zömmel női) követőit. A változásra influenszer társa beszéli rá, el is húz hét napra internet-telefon nélkül. Mi, Fffférrfiak persze magunktól is tudjuk mikor kell váltani de mivel Montanába még így se fogunk egyhamar eljutni, marad a hallmarkos nyálcsorgatás. Féléjfél után öt perccel ismét Jancsóé a terep a Magyar Mozi TV-n. A Bajcsy-Zsilinszky Endréről mintázott Zsadányi Gábor (Balázsovits Lajos) keresztlányát (aki egyben szerelme is és Tarján Györgyi alakítja) kiszabadítja az őt kommunista meggyőződése miatt letartóztató csendőrök markából. Zsadányi megjósolja a sötét harmincas éveket is és megöli azt a politikust (Bujtor István) aki szerinte felelős lesz mindezért ám az országot nem tudja eltéríteni előre megírt sorsától (viszont tettével imádottját bajba sodorja). Az Allegro Barbaro egy trilógia (Vitam et Sanguinem) második részének indult (az első a Magyar rapszódia volt) de befejező Concerto sosem készült el.

LÁJKDÍSZ! rovat:
A Wall Street legnagyobb bankját verhette át 175 millió dollárral a fiatal startupalapító: „A JPMorgan Chase kénytelen volt nyilvánosságot előtt vállalni, hogy szerintük csalás áldozata lettek. Rengeteg pénzért vettek egy startupot, de végül egész mást kaptak, mint amire számítottak.”Jordan Belfort & Elizabeth Holmes like this:
Újra támad a Reddit-hadsereg, és hülyét csinál a Wall Street nagykutyáiból: „Halálra ítélt cégek részvényeit vásárolják fel, hogy milliárdos veszteségekbe hajszolják bele a tőzsdecápákat.” A befektetőik tuti lájkolják majd.
Köztéri megfigyelőrendszerrel ellenőriznék a fejkendőviselést Iránban: „Először csak szöveges üzenetben figyelmeztetnék a szabályszegő nőket, aztán pénzbírságot kapnának.” – Az ujgurok lájkolták ezt! Kínánál maradva:
Ezer kilométer per óra felett száguld a kínai csodavonat – Az összeomló üveghidak lájkolták ezt.
Megunta irodai munkáját a fiatal nő, most többszörösét keresi azzal, hogy profi rendrakó lettMARIE KONDO LIKES THIS De legalább nem OnlyFans-modellnek ment.
Évekig szakállával küzdött a fiatal nő, aki 12 éves korától mindennap borotválkozottConchita Wurst likes this, remélem azóta megvilágosodott és betért a divatszakmába. Ha már fashion:
ejha – Igazi topmodell lett az olasz focicsapat új műsorvezetőnőjeBerlusconi likes this!
Tényleg vannak emberek, akik megcsókolják a varangyot, de a saját érdekükben jobb, ha nem teszik: „Ne nyald meg a varangyot!” – figyelmezteti a természetjárókat az amerikai Nemzeti Park Szolgálat. A coloradói folyami varangy váladéka elfüstölve hallucinációt okoz.” – Nacho Vidal lájkolta ezt. Ja ő már nem :DDDDDDD

VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!

Kulcsszavak: éberség, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés