2023. 11. 27.
Jetik a PRAErin (nov. 27-28-29-30.)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Jetik a PRAErin (nov. 27-28-29-30.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, NOVEMBER 27.:
HIDEG VÉRŰEK...
0
...forró nyomokkal.

Ajánlott:
1959-ben két piti bűnöző, Dick Hickock (Scott Wilson) és Perry Smith (Robert Blake) tízezer dollár reményében tört be egy kansasi farmer házába. Zsákmányként végül egy szemüveget, egy rádiót meg negyven dolcsit vittek el amihez „csak” egy komplett családot (apa, anya és két gyerekük) kellett Hidegvérrel kiirtaniuk. Nem a bűntudat hanem a lebukástól való félelem miatt húztak el Mexikóba de végül Las Vegasban kapták el őket a zsaruk akik véletlenül jöttek rá, kikkel is van dolguk. A nyomozást Truman Capote öntötte könyvbe, klasszikusának elkészültét egyazon évben (2006) kétszer is feldolgozták. A Cinemax 2-őn fél kilenckor (vagy holnap ugyanitt 14:10-kor) Richard Brooks 1967-es, realista stílusú adaptációja lesz műsoron ami a motivációkeresésben követi is az alapművet. Míg az író az áldozatokkal szimpatizálva arra helyezi a hangsúlyt hogy bárkiből lehet gyilkos addig Brooks néha szinte úgy ábrázolja a tetteseket ahogy a későbbi média Mansont és bandáját. A rendező a valódi helyszíneken forgatott (igen, a házban is) de az In Cold Blood nem csak emiatt vált tananyaggá. Rengeteg filmbe mentették át a megoldásait, például hogy először megkíméli a nézőt, majd mégiscsak megmutatja neki a szörnyűségeket (igaz nem olyan explicit módon ahogy ma tennék). Az igazi utószót itt is az Élet írta amikor Blake megölte a feleségét, újrajátszva itteni szerepét :SSSS

Talán érdemes:
Ugyanitt (Cinemax 2) a stalker zsánert keresztezik a művészkedéssel 01:05-kor. Az üldözője elől Mexikóba (már megint?!) menekülő Jessica (vagy Jethica) útközben szedi fel volt osztálytársát, a szabad szellemű Elenát ám a fanatikus ott is rájuk talál. Viszonylag rövid de a többszörösének fogjuk érezni, a csavar megértése az addigi (szándékos) unalmat is feledteti. Az HBO2-őn az amerikai történelem egyik közelmúltbeli szégyenfoltját elemző doksi 00:25-kor. Trump elnöksége máshogy is véget érhetett volna ha híveivel együtt elfogadta volna a választások eredményét. Nem így alakult és Biden beiktatása ostromállapotba torkollott, az a Négy óra a Capitoliumban pedig az eseményeket távolról figyelők számára is emlékezetes-tanulságos. Számtalan könyvet írtak a befolyásolható, fanatizálható tömegről, ezeket január 6-a után újabb fejezettel lehet kiegészíteni. Lesznek interjúk minden oldalról de igazából a képek azok amik magukért beszélnek és lehet röhögni a mémmé vált QAnon-sámánon de a tumultuózus jelenetek korántsem viccesek, nem sokon múlt a súlyosabb tragédia...

Hétfő? #LESZAROM™.
The Oldschool Edition:
Közel félmilliárd ember még mindig a szabadban végzi a nagydolgát: „A nyugati félteke vízöblítéses klotyóin ücsörgőknek elsőre talán furcsa, de napjaink egyik legkomolyabb küzdelme az, hogy a világon mindenkinek biztosítsuk a megfelelő és méltányos toalett higiéniát. Két évtized alatt óriásit léptünk előre, de a kitűzött célok még mindig messze vannak. Ma van a vécé világnapja.” – Bezzeg a fejlett Nyugaton...ja nem:
Fordulatokkal teli pisilési botrány miatt kell felelnie egy belga miniszternek: „A miniszter bulit tartott, a vendégei pedig lepisiltek egy utcán álló rendőrautót. Aztán újabb és újabb kérdések merültek fel a miniszter részvételével kapcsolatban.” – Nem kérdéses hogy LESZAROM!
A kínai disznóvécében az emberi ürülék rögtön az állat szájában landol: „A disznóvécé lényege, hogy az ember az egyik felén ürít, míg a másik oldalon egy disznó befalja az ürüléket. A módszer ókorinak hangzik – és valóban onnan is ered –, de a kétezres évek elején is akadt belőle bőven Észak-Kínában, Indiában.” – Inkább a szarevő malacokat egyék mint a kutyákat vagy macskákat... :SSSS
Feketére festi hálószobáját a brit Antikrisztus – ...ami hamarosan barna lesz:
Értetlenül állnak a rajongók Lady Gaga legfrissebb képei előtt: Mi történt az arcával?LESZAROM happened.
Meglepő oka van, hogy a legnagyobb sztárok miért váltottak vörös hajszínre – Nem meglepő hogy LESZAROM.
Összedőlt a Magas-Tátra panorámabudija: „Tavaly még mi is megemlékeztünk róla, az északi szél mára romba döntötte.” – Jó-jó, de honnan fújták azt a passzátszelet?

 

KEDD, NOVEMBER 28.:
VÉTKESEK KÖZT...
0
...két ELLENÁLLÓ cinikus.

Talán érdemes:
A Story4-en kilenckor GLADIÁTOR mediátornő lesz kénytelen gondját viselni kliense kutyájának és mivel válótársak között közvetít, érthető a cinikus hozzáállása. Az eb (és a rajta keresztül megismert, picit autista beütésű állatorvos) talán visszaadja hitét a kapcsolatokban, ezzel együtt a farkaskutya lesz a Város hőse (és a miénk is). Ugyanabban az időben 2017-es, 140 percesre nyújtott Jackie Chan-darab a Filmcafén amit elsősorban azért érdemes megnéznünk mert Chan bácsi hatvanpluszosan is maga akciózik benne. A Vérző acél más téren nincs csúcsformában: titkos ügynöknek kell megvédenie Ausztráliában élő, (nem olyan) testmódosításon átesett csajt (Erica Xia-Hou) a rá (és benne elrejtett fejlesztésekre) vadászó klónhadseregtől. A csihi-puhit lélekvándorlásos filozofálgatás oldja fel, két órával utána (23:00) újra az amerikai választások lesznek terítéken az HBO2-őn de már Jon Stewarttól és viccesebben. Arrafelé is megvan a város-vidék szembenállás, a demokraták kampányfőnöke (Steve Carell) le is utazik szavazókat keresve, ekkor botlik bele az Ellenállhatatlanul karizmatikus ex-katonába (Chris Cooper). A fickó ideális polgármester-jelöltnek tűnik de az imázsépítéshez a rivális republikánusoknak is lesz pár szava, főleg hogy erre is van külön bejáratú médiagenyájuk (Rose Byrne).

Halál a faszbúkra! rovat:
The Meta Edition:
Jövőre debütál a Nike első sneaker kollekciója a metaverzumban – Azt hiszed vicc pedig nem az:
CONCORDE – „A Metaverzumban is Rolexben fogok járni“: „A jövőben már nemcsak a fizikai térben hordhatunk majd egyedi vagy kisszériás darabokat.” – Tehettem volna az oligarchásba is.
Tech Így múlik el a metaverzum dicsősége – Nem, hanem így:
Összesen hatan vettek részt 387 ezer euróból megrendezett EU-s partin a Metaverzumban: „Ebből egy az eseményről hírt adó újságíró volt.” – ...de csak mert a mezei júzereket kitiltották:
A Meta elismeri, hogy blokkolja az európaiakat: „Nem férhetnek hozzá a legújabb platformhoz.” – Nem is értem, miért...ja de:
Horribilis, 154 milliárd forintnyi bírsággal sújtotta a Metát az EUKEVÉS.
Eladta gif-gyártó cégét a Meta, bukott rajta egy nagy rakás pénzt – Lásd fentebb.
Nagyon úgy tűnik, hogy beleáll a földbe Zuckerberg metaverzuma: „Elhalt a korai lelkesedés.” – MUHAHA, azt remélem is, bár van másik:
közösségi média – Zuckerberg új dobása: Itt a Meta AI! – ...súlyosbítva azt, ami amúgy is:
Annyira jó lett, hogy már veszélyes: fél rászabadítani a világra beszédgeneráló mesterséges intelligenciáját a Meta: „Ami a ChatGPT a szövegnek vagy a DALL-E a művészeteknek, az a Voicebox a hangnak. A Meta nemrégiben bejelentett mesterségesintelligencia-alapú beszédgeneráló eszközének képességei lenyűgözők, viszont még a Meta is túlságosan veszélyesnek tartja ahhoz, hogy rászabadítsa a világra. Ez most vagy egy remek marketingfogás, vagy elgondolkodhatunk a jövőn, ami előtt állunk.” – Mivel Zuckerberg annyira „remek marketinges” mint Musk, marad az utóbbi :SSS

 

SZERDA, NOVEMBER 29.:
ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN LÁZBAN...
0
...beporzási időszakban.

Talán érdemes:
Haladjunk visszafelé! A Filmbox Plus-on afganisztáni békefenntartásban megsérült katonát (Clayne Crawford) vezényelnek át felettesei Toborzási hadműveletben való részvételre. Emberünk bár túlélt egy robbantásos merényletet, mégis a frontvonalról álmodozik, kollégája (Lew Temple) realistábban látja a helyzetet és rábízza a halmozottan hátrányos helyzetű vagy lecsúszó fiatalok meg-, és leszólítását, telefonon valamint IRL is. Oden Roberts tévés drámája nem egyszerű zászlólengetős patrióta alkotás, a sereg árnyoldalait sem hallgatja el, kezdés 22:35-kor. Jóval előtte kilenckor 2020-as haunted house horror a Moziverzumon melyben özvegy tanárnő (Rebecca Hall) próbálja túltenni magát férje öngyilkosságán. Nehéz dolga van mert Éjszaka a házban (amit párja tervezett és épített) fura zajokat hall és mintha az elhunyt is fel-feltűnne. Beth nekiáll átválogatni a rá hagyott személyes cuccokat de nem számít arra amit végül talál. A Night House több értelmezési lehetőséget is kínál a gyászmunkával járó depressziótól az alkoholizmusig, nem hibátlan de így is okosabb a legtöbb mai ilyesminél. Ugyanabban az időben (21:00) erősnős love story a Story4-en melyben addig nyaggatják az egyszeri szinglit a biológiai óra ketyegésével hogy végül beadja a derekát. Korai az öröm ugyanis Isabelle (Erica Durance) a boldogító igen helyett azt mondja ki hogy LESZAROM Leszek a feleségem!, példát mutatva a female empowerment-nek. A nagy nyilvánosságot kapó lagziról a plebs sem hiányozhat, nem úgy a rokoni-haveri kör akik nem épp így képzelték Isabelle megállapodását. Az I Me Wed egyrészt Durance bájai miatt van itt de főleg azért hogy lássuk a fejlődést 2007-hez képest. Anno lilaködös fikciónak tűnt hogy valaki magát vegye feleségül (SPOILER a végén meg is találta a Nagy Ő-t SPOILER VÉGE) de ma már ez is mindennapos:

Szinglirovat:
ZalaiZugSzingliként, egyedül, párban? Hogy a jobb?MAJD A SARIATANÁCS ELDÖNTI Természetesen poliamórként és/vagy nyitott házasságban, mert:
Lifeadvisor – A "boldog feleség, boldog élet" hazugság – Legyen mindenki boldogtalan. Értem, vagyis nem.
Egy lány MI-vel elemezte az exének írt üzeneteit, hogy megértse, miért szingli – Pedig elég lett volna a tükörbe néznie:
80 kilós fogyása után mágnesként vonzza a férfiakat a kétgyermekes anyuka, aki nem a randik, hanem a kisfia miatt adta le pluszkilóit – De még így sem ő a legjobb anya:
Sátorban él két gyermekével egy szingli anyuka, hogy közelebb lehessenek a földhöz, egyúttal spórolni is szeretne – ...és a pelenkákat is tuti használtan veszi ^^
Flour Tomi minden napja a szingliség ünnepléséről szólLEONARDO DICAPRIO LIKES THIS Wait, a challenger appears:
továbbra is szingli – Hölgyek figyelem! Élete párját keresi a 47 éves liechtensteini herceg: „Wence herceg több modellel randizott, legutóbb egy csinos szőkeséggel látták. Még Palvin Barbit is az ujjai köré csavarta, az igazit mégsem találja.” – Mennyire más lenne a cikk hangvétele ha Johnny Depp tenné ugyanezt :DDDD
Egy nő kopaszodni kezdett a sok éven át tartó szingliségtől és a rosszul elsült randiktól – Egész olcsón megúszta hozzá képest:
Belefáradt a szingliségbe, ezért 1,7 milliót ajánl ez az ügyvédnő annak, aki segít neki rátalálni élete szerelméreHA MÁR AZ ANYJA NEM TUDJA BEFIZETNI RANDIZNI Dollárban? Annyiért akár én is hozzámehetek, legfeljebb elválaszt magától, végül is ez a szakmája :DDD

 

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 30.:
A TAPLÓ TÉLAPÓ...

0
...újra a régi!!4négy

Talán érdemes:
Az HBO-ra a megszokott korai sávban, nyolckor érkezik a kötelező karácsonyosdi. 2012-ben voltmár egy loholás A titkos Télapó nyomában, 2022-ben még a sztori is szinte ugyanaz csak itt újságíró leányzó (Skye Coyne) talál kézbesítetlen ajándékot (antik diótörő). A címzett után nyomozva elkövet pár hibát (telekürtöli a sajtót a nála levő régiséggel), rájön erre-arra (a tárgy királyi eredetére és elátkozott mivoltára) valamint a szerelem is rátalál (milyen meglepő!44!!négy). Ugyanitt Harry Potter-közeli doksi 21:30-kor ami után megértjük Daniel Radcliffe felemás érzéseit a franchise iránt – igen, David Holmes balesetéről beszélek. Ő Radcliffe dublőrje-barátja volt, tolószékbe kényszerülése sötét árnyékot vet a sokak által szeretett sorozatra. Mégis, ha van tanulsága A túlélőnek az az hogy soha nem szabad feladni, David sem tette (autóversenyzés, podcast-gyártás). Közben kilenckor lesz még Hallmark-romantikázás is Teri Polóval a Story4-en. Itt szakítás-közelbe jutott házaspár fedezi fel újra a LENYUGVÓ NAP Régi-új szerelem erejét lányuk esküvőjekor amit ugyanott tartanának ahol az övéket is. Kihagyom.

More human than human rovat:
The Tesla Edition:
Rosszul tűrték az idei nagy hőséget az autók is: „Az extrém hőség hasonló hatással van az autó akkumulátorára, mint az extrém hideg.” – Főleg ha rásegítenek:
Tucatnyi Tesla égett ki egy parkolóban – felgyújthatták őket: „Egy német szélsőséges csoport magára vállalta a tűzesetet. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.” – ...aztán a robotrendőrök beszálltak a saját Teslájukba:
Robotzsaruk rendőrautója lesz a Tesla Cybertruck?: „A Tesla és az Oracle közösen fejlesztik a Cybertruck rendőrségi változatát.” – Ha olyan biztonságos mint a gyerekverzió akkor biztonságban is lesznek...mármint a bűnözők:
Amerikában betiltották a gyerek Tesla Cyberquadot, mert túl veszélyes, ezért áthozták Európába: „Olcsóbb itt sem lett, közel 800 ezer forintért árulják.” – Mint a lukszy kocsik általában: minél szarabb és veszélyesebb, annál drágább, de legalább a buherálók zöld utat kaptak:
Aki akar, építhet egy eredeti Tesla Roadstert, a cég közzétett minden dokumentációt: „Ez minden, amink van, és mostantól a tiétek is – írta Elon Musk.” – Biztos kijavították benne a biztonsági hibákat.
Nem nagyon lesz érdemes kiállni gyorsulni a Tesla Cybertruck ellen sem – videó: „Hiába lesz három tonna, úgy lő ki, mint egy rakéta.” – Véletlen? Aligha:
Egy űrrakéta hajtóművét vontatva videózták le a Tesla Cybertruckot: „Elon Musk dolgait elnézve néha tényleg olyan, mintha egy sci-fi filmben élnénk.” – Ja, a Black Mirror-összesben:
Elon Musk beígérte: egy autónál is olcsóbb lesz a Tesla humanoid robotja – A Tesla autóinál is? LOL!!! Akkor már csak a javítást kéne fenntarthatóvá tenni:
30 kiló dinamittal robbantotta fel a Tesláját a dühös finn, amikor megtudta, hogy mennyibe kerülne a nagyjavítás: „A nagy bumm előtt elhelyezett az autóban egy Elon Musk-bábut is.”More SpaceX than SpaceX :DD

VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés