SZOMBAT, MÁRCIUS 29.
Talán érdemes:
A Cinemax 2-őn 2023-as musical 20:30-kor a Dick-ikrekről akik annyira nem tudták magukról hogy vértesók hogy üzleti téren is rivalizáltak. Megvilágosodásuk örömére elhatározzák hogy helycserés támadással újra összehozzák szüleiket de eme tartalom elvész a szókimondó párbeszédek és dalbetétek között. Bevallottan a Rocky Horror volt az előkép, kérdés ráharapnak-e a fiatalok akiket főleg Megan Thee Stallionnal paliznának be. A cameózó zeneszerző, Marius de Vries dalai szerintem nem érik el Richard O’Brien szintjét, kilenckor gyerekeknek szánt francia-kínai műfajtárs a Viasat Filmen. Katicabogár és Fekete Macska kalandjaiból az animált sorozat után A mozifilm is megérkezett, ellenkező oldalon álló főhőseit a Párizst fenyegető veszély hozza közös nevezőre. A hétköznapokban eleve egymás mellett állnak – vagy inkább ülnek az iskolapadban ahol Katicabogár/Marinette távolról rajong a dúsgazdag divattervező fiáért, Adrianért alias Fekete Macskáért. A fiút jobban érdekli Marinette super hero énje és a gonoszt sem kell sokat keresnünk SPOILER mert az meg Adrian apja SPOILER VÉGE. Szintén 21:00-kor az idősebb korosztályt célozzák a SkyShowtime 1-en. A Srácok a strandon voltaképp semmi extra: 1991 nyarán két barát melózik a büfében ahol kézműves sörüket népszerűsítve esnek meg velük a kamaszkalandok (szerelem, csalódás, stb.). Adam Rehmeier nem talál fel új dolgokat de ahogy a Licorice Pizza úgy a Snack Shack is olyan hangot képvisel ami manapság elég ritka. Féléjfélkor akciózás az RTL-en melyben kényszernyugdíjazott tiszt (Chris Pine) tér vissza Bérkatonaként, elfogadva egykori bajtársa (Kiefer Sutherland) ajánlatát. Természetesen hamar kiderül hogy áldozatnak szánták, neki pedig saját és családja életéért kell harcolnia. A Contractor a B-mozik valamennyi ismérvével rendelkezik: a szomszédban (Románia) forgatták (egykori) STÁRokkal (még a komikus Fares Fares is itt van) de nem lehet rá haragudni.
VASÁRNAP, MÁRCIUS 30.
Talán érdemes:
HBO, 20:00 – 2024-ben Venomnak is eljött Az utolsó menet vagyis a trilógia-lezárás és ahogy a galaxis-őröknél, itt is szomorkásra veszik a hangulatot. A címszereplő és „gazdateste”, Eddie Brock (mindkettőt Tom Hardy alakítja) útra kel az őket üldözők elől szóval a szuperistenesdi néha road tripbe oltott buddy movie lesz. A Last Dance szinte biztosan nem az utolsó alkalom hogy Venomot vagy Knull-t lássák a rajongók, én max. Juno Temple miatt nézek bele. A TV4-en NEM háborús drámát kapunk 20:40-kor a Túl a hídonnal hanem harmincéves felnövés-sztorit. Bár az itteni haverok kocsiját tényleg War Wagonnek hívják (a magyarításban meg Kék Villámnak) de eddig csak bulizni jártak vele míg el nem jön az a bizonyos átkelés az Ambassador hídon (Crossing the Bridge). Ez egyben a játszadozás végét is jelenti: a drogfutárkodás könnyű melónak tűnhet de a trió tagjai nem épp született bűnözők. A SkyShowtime 2-őn 21:00-kor a jó öreg American Gigolo felmelegítése sorozat-formában a Richard Gere-re nagyon hasonlító Jon Bernthallal. A tévesen elítélt Julian Kaye (Bernthal) másfél évtized kihagyás után próbál elhelyezkedni, hol másutt mint a seksz-iparban. Odakint ezalatt minden megváltozott és néha túl sok a szabadság a börtönhöz képest ahol legalább fix játékszabályok voltak. Jó újra látni Gretchen Molt, ugyanabban az időben újabb adag Egy tisztességes férfi tisztességtelen kalandjaiból az HBO3-on hogy aztán két órával később 23:00-kor a Venomnál gyengébb szuperhősködés zárja a napot a TV2-őn. Az apa nélkül felnőtt Hal Jordan (Ryan Reynolds) megörökli a Világegyetem békéjét felügyelő Zöld Lámpások egyikének gyűrűjét így innentől ő felel a Föld biztonságáért. A Lámpások pozitív energiájának is megvan az antipólusa (Peter Sarsgaard) akinek legyőzéséhez Jordannek a szerelme (Blake Lively, azaz Mrs. Reynolds) ad erőt. A Green Lantern látványos de nem több és Angela Bassett, Tim Robbins meg Mark Strong sem elég ahhoz hogy feledtesse az ürességét (Taika Waititi meg azóta A-listássá lépett elő).
NE FELEDJÉTEK AZ ÓRAÁTÁLLÍTÁST,
VISZLÁT HÉTFŐN (és a faszbúkon)!