HÉTFŐ, OKTÓBER 6.
![]()
Talán érdemes:
A Cinemaxon nyolckor (vagy holnap ugyanitt 13:15-kor) francia-olasz bohóság. Latintanárnő (Louise Bourgoin) mind az öt tanítványának jó jegyeket ad ha hallgatnak (az óráján meg az egyezségről is), nem számít viszont arra hogy az eminensek kijutnak egy nápolyi versenyre ahol virítani kéne valamit. Már a magyarításból (Éretlenségi, vagy Tanulj latinul) sejthető az előkép (Éretlenek) de attól még jó szórakozás. Egy órával később (21:00) Die Hard-koppintás a Mozi+-on ahol Daisy Ridley rendez Nagytakarítást túszejtők között. Ugyanabban az időben thriller valós eseményből a SkyShowtime 2-őn. Itt voltmár egy doksi az 1972-es olimpián történt terrortámadásról amit most az onnan közvetítő tévések szemszögéből mutat be a Szeptember 5. A nemzeti gyásznapra legméltóbban a Duna Worlddel emlékezhetünk 22:35-kor, a gróf Zichy Antóniával, azaz Tonyval foglalkozó színdarabbal (Szeressétek egymást és tiszteljétek Atyátok emlékét).
KEDD, OKTÓBER 7.
Talán érdemes:
A Mozi Klubon 2016-os vígjáték 23:15-kor. Szakításon gondolkodó párocska tagjai cserélnek testet és ezáltal állást, így a pszichológus nőnek futballcsapatot kell treníroznia, férjének meg a páciensek lelkét ápolnia. Nem marad ki a szituból adódó sekszualitás sem, elvégre az Én testem, te testedet Németországban gyártották. Minőségét belövi hogy már ott is két címe volt (Seitenwechsel, ill. Und ich bin du), ráadásul egy brazil film remake-je. Közben azért folytatódnak a sorozatok is, így az Outlander: Vér a véremből (HBO, 20:45) és a Nevem Levi Strauss is (Duna TV, 20:49)
SZERDA, OKTÓBER 8.
![]()
Talán érdemes:
Ma egymás mellett lesznek a programok, elsőnek este hétkor egy kis zene a SkyShowtime 2-őn. A Bee Gees-en sokan gúnyolódtak pedig a diszkóhullám előtt és után is sorra szállították a slágereket. A How Can You Mend a Broken Heart igazságot szolgáltat a Gibb fivéreknek akik közül már csak Barry él de archív felvételen a többiek is nyilatkoznak. Más. 2025 egyik nagy dobása Dexter Morgan (Michael C. Hall) és az ő Feltámadása volt. A kómából ébredő és erőre kapó Dexter akár a sorozat szimbóluma is lehetne: idősebb, bölcsebb és sérülékenyebb. A cél az őt kórházba juttató fia, Harrison (Jack Alcott) megtalálása ami persze nem megy egyszerűen. Bár a készítők néha elvetik a sulykot, SPOILER lásd a Peter Dinklage által klubba tömörített sorozatgyilkosokat SPOILER VÉGE de az Új vérnél meg az Eredendő bűnnél mindenképp jobb, rajongóknak 21:00-kor irány a SkyShowtime 1.
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 9.
Talán érdemes:
Az HBO-n valós bűntényen alapuló Lifetime-opus nyolckor. A Morgan Metzer-sztori a Stockholm-szindróma és a gaslighting klasszikus esete ahol Morgan (Jana Kramer) volt manipulatív férje áldozata. A hatóságok végül egy betörés kapcsán, a férfi zavaros vallomása miatt kezdtek gyanakodni. Ugyanitt majdnem ugyanerről szóló doksi 21:30-kor: az Apámban bántalmazó családfőnek segít lánya amikor az a munkahelyén összeakad egy nála is nagyobb bully-val. Tervük szerint rejtett kamerával szereznének bizonyítékot a főnök ellen de múltjukat is rendbe kéne tenni. Ezalatt a Mozi Klubon vígjáték kilenckor, az itteni Titkolózók között akad amnéziás bigámista, gyanakvó férj és magánnyomozó aki tévedésből hűtlenséggel vádol egy feleséget.
VISZLÁT SZOMBATON (és a faszbúkon)!