2009. 10. 09.
Rekviem egy nemzetért
PÉNTEK, OKTÓBER 9.:
REKVIEM EGY NEMZETÉRT
M1, 22:20: Rekviem egy álomért - TöbbFajta drogfilm van. Először is ott az iskolákban kötelezően levetített, didaktikus, elrettentő alkotás ("a drogok rosszak, érteeeeem?"), amin a használók hangosan röhögnek, mert látszik hogy olyanok csinálták, akik max. könyvben olvastak valamit a témáról. Aztán (most ugrunk egy nagyot) vannak azok, amik már a 90-es évek utórengéseinek termékei, más kultúrák, más anyagok, ennek megfelően minden szernek külön mozi, és ugyanúgy más megközelítés, és mivel heroinfilmekről beszélnük, igen, a TrainsPotting, aMi egyszerre átkozta ki és hozta újra divatba azt, amiről szól. Vannak aztán azok, amiken talán már a legcinikusabbak se röhögnek, ilyen pld. a Christiane F., amit ugyan nem egy sztárrá lett skót narkós írt, viszont a hernyót a maga véres-hugyos-fecskendős valóságában mutatja meg egy tizenéves kiscsaj életében, és bár nem trükköz és technikáz annyit mint egy artmozi, viszont sújt.
És ha Drog,-meg heroinfilm, akkor a Trainspotting mellett a Rekviem egy álomért az, ami mindig szóbakerül, és nem csak annyi a hasonlóság, hogy maguk a használók is orrba-szájba ajánlgatják ezt is, hanem a kétoldalúság is, lehet erről meg arról az oldalról is nézni. Mert elvileg a Rekviem is elrettentő céllal készült, de ki a célközönség? Nekem szubjektíve úgy tűnik, hogy Aronofsky nagyon akart valamit, annak pedig ugye általában beszarás a vége, itt is az. Mintha egy magyar Filmet látnánk (ja, tényleg, ott van például a Dealer, a másik örök hasfájás), mindig minden a lehető legrosszabb, ami rossz lehet, az megtörténik, az eltelt filmidő kétszerese-háromszorosa hagy nyomot az emberen, agybaszóan cincognak a filmzenében a Kronos Quartet vonósai, az élet múlását a bőrödön érzed, Tarr Béla eksztázisba kerülne tőle. Én azt hiszem, hogy Aronofskynak egy célja Volt, bekerülni. Mindenbe. És sikerült: a filmet kötelező tananyagként fogják vetíteni az iskolákban, úgy a drogprevenciós órákon mint a filmművészeti egyetemeken, minden kockáját távolságtartással lehet elemezni (miközben ezek a lehető legszörnyűbb dolgokat ábrázolják), és mindez elvonja a figyelmet arról, hogy a végeredmény mennyire felesleges és milyen káros is valójában a pszichére.
Ami nekem Végképp hiteltelenné tette, az az, hogy azok akik kiröhögik a szemellenzős, ismeret nélkül általánosító drogfilmeket (fentebb említett első típus), ugyanazok bekajálnak hasonlóan durva sarkításokat, ha megfelelő (=tripszerű) vizuálokkal körítve kapják ("apám, a belövés / rush / comedown tényleg olyan, mint a rekkvijemben, baszodvágod"). Technikailag persze tökéletes, de az manapság nem művészet, látvánnyal a legegyszerűbb túladagolni a csóró nézőt, aki kitántorog a moziból és elSő felindulásában összekeveri a tartalommal a formát, és áradozik arról, hogy mekkora film is ez, mert úgy pofánbaszta, hogy két hétbe telt amíg kigyógyult belőle, és emiatt megvette DVD-n is, bár százévente talán csak Ha egyszer nézi majd meg, de ugye "ennek ott kell lennie a polcon" (csak szólok: a Rekviem nem az a film, amit épeszű ember megnéz többször, főleg nem mondjuk heti/havi rendszerességgel). Ez ugyanaz a polkorrektség, amit belenevelnek az emberbe mindenütt, és ennek hatására elhiszi, hogyha résztvesz egy felvonuláson attól bármi is változik, vagy ha FREE TIBET kitűzőt hord, akkor ő már megtette a magáét ez ügyben. "Együttérzek, tehát vásárolok. Megveszem a filmzenét is, igaz hogy arról mindig az jut eszembe amikor Jennifer Connellyt sekszuálisan kihasználják, vagy amikor ugrál a hűtőgép és a mami összekeveri a tablettákat, de ott kell lennie, mert mindenkinek meg kell tennie amit tud, és én ennyit tudok tenni a drogosokér'. Meg ez egy alapmű, és minden filmgyűjteményben ott kell hogy legyen." Csakhogy pusztán az extremitásoktól nem lesz jó egy film (ráadásul Aronofksy még ezekben is csúsztat, az Elektromos sokkterápiát például nem használják abban a helyzetben amiben ő alkalmazza, tényleg csak a villamosszék hiányzott). A Rekviem nem jó abban az értelemben, ahogy jó mondjuk a Cinema Paradiso, a Taxisofőr vagy Fellini/Hitchcock művei, hanem úgy """jó""", mint mondjuk a Fal: egy halálpontos, kiszámított, végletekig pesszimista ujjgyakorlat a néző megsemmisítésére, ami remekül él a technikával, és a kitartó hype eredményeként "kult" let, ami a lehető legrosszabb, ami egy ilyen témájú filmről elmondható. (Ugyanennek a hype-nak a Rekviem esetében még az is a mellékhatása, hogy mivel a PR szerint a film "jó céllal" készült, eleve mindenki gyanús, aki nem dicséri, nem vetíti le órán, stb.) A cél az atyai pofon lenne, a vásárlásból, a konzumerizmusból, mindenfajta függőségből való felébresztés, és egy-Két customer review alapján tényleg volt, akiből ezt váltotta ki, de nem ők a többség.
Viszont többeknek van belőle "kedvenc jelenete".
Ez Azon ritka esetek egyike, amikor elvben nem szabadna, hogy kedvenc jeleneted legyen, pont azért, mert a távlati cél a drogtól való elrettentés, nem pedig az hogy tízszer visszatekerd és felidézd a dolgokat. Amikor már a sokadik ember írja neten, hogy menyire bírja amikor a főszereplő csaj pénzért vetkőzik meg egy másik csajszival izél, az gyönyörűen mutatja, hogy a vásárlásos bűntudat felett még mit is vált ki az emberből Aronofsky (egyébként gyönyörű aprólékossággal megszerkesztett) vizuálcsapdája. Marion azért prostituálja magát, mert drogra kell neki a pénz. A jelenet a szexizmusról kellene hogy szóljon, és nem A szeXiségről, a szexipar árnyoldaláról, és Nem a glamúrról. Nem szabadna, hogy a néző szexinek és vonzónak találja. Miért nem találjuk szexisnek, amikor W. Smith meglátogat egy prostituáltat az 1984-ben? Miért nem izgat fel minket, amikor Jack Nicholson tudtán kívül egy halottal smárol a Ragyogásban? Na, itt válik el a szar a májtól, a jó rendező meg a tisztességes iparostól. Mindettől függetlenül Ellen Burstyn megérdemel(t volna) egy Oscar-díjat, a Wayans gyerek meg egy vállveregetést, hogy végre nem csak fingós vígjátékokban veri magát, de ennyi. Szomorú, de egyedül az Oscar-díj bizottság ismerte fel, hogy egy ilyen filmet nem lehet nyugodt lélekkel kitüntetni. És ez duplán szomorú, mert azt jelenti, hogy Aronofsky ezentúl az Oscar-díjazottak közé való bekerüléssel fog próbálkozni (lásd: Pankrátor, más téma, de ugyanilyen egyszer nézhetőség, moziban üt, lásd az egekbe menesztő kritikákat, és tedd mellé a DVD-kiadásról szóló óvatosabb megfogalmazásokat. Még egyszer: nem ezek azok, amiket megveszel otthonra, és rendszeresen le is veszel a polcról). De, mondhatnád most te, kedves Olvasó, hát mindezek ellenére jelenség lett, többen hivatkoznak rá mint ahányan látták, és még a Simpsons is parodizálta, hát ez akkor csak jó lehet, és mindenkinek látnia kell, nekem is!
Nem. De ha elkezded nézni, tegyél el minden éles szerszámot, zárd el a gázcsapot, és készülj fel arra, hogy egy darabig még azért is bűntudatod lesz, hogy egyáltalán élsz. Elhiszem hogy lebunkózás ez a kritika, de egy: csak ugyanazt csináltam Aronofskyval, amit ő velünk, ráadásul én tényleg egy jó cél érdekében :D, és kettő: a figyelmeztetést néha csak azok szokták értékelni, akik már túl vannak azon, amitől óva intették őket, legyen az valami leselkedő veszély, egy kárt okozó ember, vagy akár ez a film, ami elvesz két órát az életedből, és a végére olyan leszel, mintha te is belőtted volna magad, semmi életvidámság, csak az öngyi meg a depi, az értelmetlenség, a hiábavalóság érzete. Ha pont jár Aronofskynak, akkor ezért jár: tényleges használat nélkül vált ki a nézőből igen komoly heroinélményt, ezzel kemény pénzt és hosszú éveket spórol meg neki, viszont azt a két órát rá pazarolsz, soha nem kapod vissza. De hogy valami vicces is legyen a végére, tessék egy amazonos kritika róla, ami annyira jó, hogy még én is hangosan röhögtem rajta (EZT meg azért, hogy a zenelieg nemtájékozottak is megértsék az írás címét.).
Nem. De ha elkezded nézni, tegyél el minden éles szerszámot, zárd el a gázcsapot, és készülj fel arra, hogy egy darabig még azért is bűntudatod lesz, hogy egyáltalán élsz. Elhiszem hogy lebunkózás ez a kritika, de egy: csak ugyanazt csináltam Aronofskyval, amit ő velünk, ráadásul én tényleg egy jó cél érdekében :D, és kettő: a figyelmeztetést néha csak azok szokták értékelni, akik már túl vannak azon, amitől óva intették őket, legyen az valami leselkedő veszély, egy kárt okozó ember, vagy akár ez a film, ami elvesz két órát az életedből, és a végére olyan leszel, mintha te is belőtted volna magad, semmi életvidámság, csak az öngyi meg a depi, az értelmetlenség, a hiábavalóság érzete. Ha pont jár Aronofskynak, akkor ezért jár: tényleges használat nélkül vált ki a nézőből igen komoly heroinélményt, ezzel kemény pénzt és hosszú éveket spórol meg neki, viszont azt a két órát rá pazarolsz, soha nem kapod vissza. De hogy valami vicces is legyen a végére, tessék egy amazonos kritika róla, ami annyira jó, hogy még én is hangosan röhögtem rajta (EZT meg azért, hogy a zenelieg nemtájékozottak is megértsék az írás címét.).
Megvalósítás/látvány: 10
Minden más: 3 (nagy-nagy jóindulattal)
Minden más: 3 (nagy-nagy jóindulattal)
Kulcsszavak:
Rekviem egy álomért