2010. 02. 15.
A lehetőségek lehetetlen országa (hétfő / kedd / szerda / csütörtök)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, FEBRUÁR 15.:
RINGYÓSBÁL AZ OPERÁBAN

...MIKÖZBEN MI CSAK ÉHEZÜNK!
Ja, de csak a hírmagyarázásban fogom kommentálni :D Addig is nézzük, amit. Fél tízkor Orwell antiutópiája találkozik 1999 számítógépes technikáival Amerikában. Hogy "élő" állatokkal érdemes volt-e megcsinálni az Állatfarmot, azt nem tudom (a rajzfilmverzió jó volt), de aki akarja, az M1-re kapcsolva eldöntheti. Ugyanott hajnali fél egykor A pap, a látnok és az afrikai varázsló, avagy "Nem is gondolnánk, hogy egy európai nagyvárosban mennyiféle vallás fér meg együtt." Hát dehogynem, ma is pont erre gondoltam. Csak más előjellel...amúgy toleranciaprédikációs doksi, vagyis aki szereti az ilyet, az maradjon fent. Én már akkor aludni fogok (remélhetőleg). Szintén iszonyat időben (1:50) adnak egy újabb Frankenstein-feldolgozást a TV2-n, pedig még Donald Sutherland és Julie Delpy is szerepel benne. Én nézném, de ilyenkor? Tévések, legyen már eszetek! Ismét Donald Sutherland, de vígjátékban és emberi időpontban a Cinemax-on, egézz pontosan nyolckor a Party Zónában (Animal House, milyen érdekes hogy ma adják az Animal Farmot is!). Két amerikai kollégista meg akarja menteni lakhelyüket a bezárástól, ezért bulit szerveznek. Mondanám hogy költözzenek Magyarországra, a lehetőségek hazájába, ahol százával zárják be az iskolát mindenfélékre hivatkozva, miközben a börtönökben olyan felszereltség van, hogy még egy csúcsegyetemen se! Magyarország, én így szeretlek! Mág valami: a fél kilenc előtt öt perccel az M2-n leadott Álruhás királyfi nem mese, hanem természetfilm a szitakötőről, rövid életük még rövidebb tündökléséről (a nagy részét lárvaként élik, a tündöklés és szaporodás után pedig jön a humusz).
 
Hírmagyarázás:
Kádár nem ment volna ilyen bálba: "Az Operabálba érkezőknek anarchistákon, kommunistákon és mindenre elszánt anyukákon kellett átverekedniük magukat." - Nem baj, a lényeg az hogy a mi tetves celebjeink még válság közben is kurva jól érezzék magukat. Különben is mit sír a szám, ezek úgyis messze kerülik az Operát ha klasszikus zene szól benne, legalább amikor zabálni meg egymást fényesre körbenyalni kell, akkor lássák belülről!
Gyaloghídon menne Budára a kisföldalatti: "A belvárosi főépítész szerint a következő ciklusba beleférhet két Duna-híd építése Budapesten." - Sőt, egyből három vagy akár négy is, a kisföldalatti meg menjen mágnespályán, úgyis ez a birka nép fizeti!
Bajnai kihagyja az évértékelést: "11 éves hagyományt tör meg a miniszterelnök." - De miért? :DDDDD Így is úgy is látjuk, mi a helyzet, a beszédeken meg olyan jókat lehet mulatni!

 
KEDD, FEBRUÁR 16.:
FEKETE ANGYALI JACKIE
 
"Kérlek vigyéééél magaddaaaaaaaal
Kegyetlen aaaaangyaaaaaal....."
 
Nem Csak Kenyérrel Élünk rovat:
20:55-kor folytatódik a Téli Olimpia az M1-en. Ma az USA / Svájc jégkorongmeccs van soron. Remélem kitör majd egy jó kis tömegverekedés ^^ 23:10-kor egy utolsó pillantás, mielőtt elmerül Velence, a süllyedő város a Dunán. Ez az egy közös Magyarországgal: addig nézze meg mindenki, amíg még áll!
 
Mindennapi sorozatunk rovat:
Két új (anti)szappanopera is kezdetét veszi a mai napon, először a Viasat3-on egy földreszállt angyal próbálja összehozni az embereket - igen, ő Ámor, A szerelem nyilasa - mint a régi viccben, én is elsőre a szerelem nyílásának olvastam. Freud mindenféle csúnya dolgot hozna ki ebből, pedig a valóság az, hogy 21:20-kor kezdik, vagyis családi, de azért felnőtt szórakozás lesz. Utána 22:10-kor ugyanott egész másfajta, kicsit fekete angyal jön, vagyis a család leendő kedvence, a szerethető félrekúró drogfüggő, Jackie nővér ad be nekünk egy szurit, így váltva valóra a szocreál értékítéletet, miszerint a kapitalista filmgyártás a népek kábszere. Television, the drug of the nation, megaszonta már a Beatnigs (és a belőle alakult Disposable Heroes of Hipoprisy) is!
 
Kultúra, bazmeg! rovat:
Szinte az összes jó filmet az MGM adja, kezdve fél kilenctől, amikoris Truffaut Zöld szobájába léphetünk be, ami egyfajta összegzés attól az embertől, akire többen hivatkoznak, mint ahányan valójában szeretik, és aki itt Henry James-nek, a borzongatás mesterének egy novelláját használja eszközül. Érdekes film elmúlásközpontú mondanivalóval, de mint a nagy nevekkel általában, ezt se tekintsük egy "nagy név" munkájának, és akkor filmélmény lesz, nem pedig túl sokat várás. Ugyanott 22:10-kor Bergman egy kevésbé ismert, horrorba hajló drámája, amit a (valószínüleg fos) magyar szinkron ellenére is ajánlanék. Az őrület a Farkasok órája időpontjában épp úgy ragyog Északon, mint az Overlook-hotelben, és all work and no play macht Johan ein dull kind, vagy valami hasonló, és a lenti fotó is innen. Maradjunk ennyiben és ne kapcsoljunk sehova, mert 23:40-kor az operakedvelők hallhatnak egy nem mindennapi Áriát: több rendező összecsődült (többek közt: Nicolas Roeg, Jean-Luc Godard, Julien Temple, Robert Altman, Ken Russell, Derek Jarman), hogy régi operarészletekre forgassanak egy-egy jelenetet. Garantált felrázódás, idősebb rokonainkat ne ültessük le elé, nem opera ez, gyermek!

Mit ér az erő a skizofrénia, ha nem uralod?

Hírmagyarázás:
Elképesztő, mit kaptak lenycsevégre! - Fenét, az az elképesztő, hogy a Startlap címlapjára ilyen helyesírás kikerülhet, nézzünk is át az Indexre, hátha ott jobb hírek és még jobb helyesírás vár ránk!
Felléphetett a hétéves kislány a riói karneválon: "Mivel a bíróság szerint sincs szó szexuális kizsákmányolásról, engedélyezték annak a hétéves kislánynak is a szereplését a riói karneválon, akit apja jelölt ki szambakirálynőnek." - Gratula, apuci "jól" döntött, Pedobear is approválja! Hétéves gyereket elengedni, ide, normális? Egy biztos csak, hogy lányként megy el, de nőként jön majd haza, és ha szerencsés, akkor csak egy pedofil kapja el és nem egy well-hung shemale (már ha egyáltalán hazajön egy darabban és nem becsomagolva hozzák azonosításra a helyszínelők!).
Közpénzből fizették Gyurcsány ügyvédeit: "A MEH 45 ezer forintos óradíjat fizetett egy irodának, hogy védjék Gyurcsányt Őszöd miatt." - Kommentár helyett (pedig azt írtam eredetileg) itt egy fórum (ha még nem törölték).
Joshi Bharatnak csak a testét lehet megalázni: "Az indiai sorselemző nem tartja korrektnek, ha az érvelőt támadják, bár ellene ez is hatástalan, neki ugyanis a lelkét nem, csak a testét lehet megalázni." - Fogadjunk, hogy nem! Sőt, immár bebizonyosodott, ugyanis letiltották a kommentelést, és törölték a már beírtakat is :DDD
Soron kívül vizsgálja S. Ábelt az elmeorvos: "A tény, hogy a 22 éves férfi nem ölt meg senkit, nem jelenti azt, hogy nem követett el bűncselekményt." - Bizony hogy nem. Én például olvastam a "verseit" meg az egyéb "írásait", egy idális világban már ezekért elvinné az Ízlésrendőrség. Lehet hogy "22 éves", de ez csak annyiból jó hogy büntethető, agyilag ugyanis egész biztos hogy nem "férfi" még, hanem csak egy szerencsétlen tizenéves. És egyáltalánn, mi az hogy "soron kívül", kerüljön csak ő is várólistára, amit majd az előzetesben leül. A szabály az szabály, ha csak egyszer is kivételezünk, annak az lesz a vége hogy minden nyugdíjas és minden beteg kismama fegyvert fog ragadni meg idióta blogokat fog írni, csak azért hogy soron kívül orvosi kezekbe kerülhessen!
Elkészült a Vatikáni pop-rock Top 10: "Michael Jackson zombijai, a Beatles revolvere, és a Pink Floyd sötét holdja is ajánlott hallgatnivaló." - Egyrészt örülök hogy végre nem csak a pop-rock sátáni mivoltát igyekeznek bizonyítani, másrészt meg nem értem. Ennyire megjavult volna az ízlés arrafele, vagy ennyi rocker tért be papnak? És miért nem János Pál valamelyik lemeze vezeti a listát? Mindegy, majd ha Iron Maiden, Slayer meg Deicide lesz a top tenben, akkor kezdhetünk aggódni :DDD
Windowsos kékhalál frissítés után: "Valószínűleg egy korábbi fertőzés miatt nem indul többet el a telepítés után az XP és a Vista." - Hahaha, FAIL, birkák! Maradok a régi progiknál!
Kiiktatja a Windows 7-töréseket a Microsoft: "Furcsa mód a felhasználó maga döntheti el, hogy akarja-e szigorítást." - Lásd mint fentebb :DDD
Paris Hilton részegen a földre zuhant - ...holnap meg lehozzák a folytatást is, amikor részegen ölelgette a vécécsészét és sugárban hopililát hányt bele. Mert ez ekkora hír. De tényleg.
Robert Pattinson allergiás a puncikra: "Az Alkonyat színésze egy fotósorozat kedvéért keveredett pucér modellek lábai közé, de nem úgy reagált, ahogy kommentelőink tennék." - Betiltani. Azt is, amiben játszik, mert nyilván annak a hatására lett ilyen. Ezért fogy a magyar! Éberség!
Intőgyűjtemény blog: Állj fejre, és fosd le magad vénasszony!: "Erre teljesen kikelt magából és azt mondta, hogy takarodjak ki a picsába a teremből." - Ó, te szegény, sanyarú sorsú, elnyomott kis mai fiatal! Nahát, a csúnya tanár néni nem érti a humorodat? Kizavar az óráról? Meg vagy lepve? Még sajnáljunk is? Apu-anyu legalább bement utána megkéselni-megverni-halálra rugdosni a tanárnénit? Édesapám (függetlenül attól hogy elvileg lány vagy), bezzegazénidőmben egy ilyen beszólásért nem szimpla intőt kaptál volna, hanem először is egy akkora pofont az egész osztály előtt, hogy a táblára kenődött volna az orrod vére a taknyoddal együtt, utána az igazgatótól még egy ugyanakkorát plusz az intőt, végül -attól függően hogy a szüleid mennyire épeszűek vagy nem azok- otthon még egy kis nadrágszíjas kezelés, az iskolát meg folytathattad volna máshol, csak hogy elgondolkozz azon, kivel hogyan is beszélj (és ha hiszed, ha nem, ez hasznodra vált volna, inkább egy korai pofon még idejében, mint hogy a munkahelyeden is megcsináld ugyanezt). Röviden, te egy akkora elbaszott gyökér vagy, hogy arra nincsen szó, de legalább remekül prezentálod a mai iskolai színvonalat (gyengébbek kedvéért: a 70-es, 80-as években is voltak ilyen tufák, csak nem ennyi, nem ilyen okokból és főleg nem dicsekedtek vele). Nem baj, biztos neked is van jó sok tetkód, még több pírszinged meg harminc WoW-karaktered és tízezer ismid a myvipen, te már napiszar/indexblog címlap meg egyéniség vagy, mer' az a lényeg ilyen idős korban, nem az hogy a koszon meg a hosszantartó nemibetegségeken kívül esetleg ragadjon rád valami más is abban a rohadt iskolában. HOZSÁNNA NÉKED, MAGYAR BÁLINT!!!
 

SZERDA, FEBRUÁR 17.:
KAMAZ-LÁBÚ ASSZONY BLUES

Hejj, srácok, Bergman papa nagyon tudott, a Farkasok órája is csak ezt mutatja. Pont amikor legyintenék, hogy lila bölcsészkedés, meg mélyenszántó szövegek, pont akkor hozza a borzongást az emberre. Az Áriát is elkezdtem, de az ágy tömegvonzása erősebb volt, úgyhogy lefeküdtem és arra gondoltam, micsoda szégyen hogy hónapokig semmi, aztán meg egy napra egyből három jóság! Ma nem lesz ilyen jó dolgunk, attól félek...
Kilenckor egy erősen ajánlott film a Duna 2. Autonómián. Az Athen Blues-t nem Hobó énekli, hanem két kisgyerek játssza, akik éjszaka barangolnak a görög fővárosban. Tekintsünk el attól hogy ez a valóságban hogyan is esne meg, és engedjük át magunkat a fékezett Quenau-hatásoknak (Zazie a metrón, miegyéb), ahogy a gyerekek is rácsodálkoznak a hellén felnőttvilágra. Én is nézném, de sajna nem fogom a csatornát, amúgy pénteken ismétlik a Dunán, sajnos iszonyat későn (23:55). Háromnegyed tízkor Steve Buscemi törpül el Sienna Miller mellett a Cinemaxon, pedig csak egy Interjút akar vele csinálni, újságíró képében. A kényszerű munkából mellbimbózó kapcsolat lesz...meg dráma, ezerrel. Kihagyom. 23:20-kor a retekklubbon egy Kegyetlen és szokatlan thriller, ami minden, csak nem az. Nem is a másodvonalbeli szereplőgárdával van a baj (Tom Berenger), hanem a """történettel""", ami egy idióta gyilkos körül bonyolódik, aki felveszi az áldozatai személyazonosságát, ráadásul Art Stonernek hívják, mint Art Mooney és egy stoner csaj közös gyerekét :DDDD Nade "amikor az egyik kis halászfalu világítótornyában kezd dolgozni, úgy tűnik, véget ér a mészárlássorozat. Stoner összebarátkozik kollégájával és szerelem szövődik közte és az egyik halász nővére között. Vajon valóban megváltozott, vagy megint csak színlelés az egész, és hamarosan újra ölni fog?", és akkor hadd tegyek be egy hozzászólást a vonatkozó fórumról:
 
Vélemény       Összes hozzászólás (1)
Gyogyszeresz30 | Válasz      feb. 08. 12:30 | 1/1
SPOILER Igen ölni fog. SPOILER VÉGE
 
És annyi. Meg egy Bambi. Plusz -és maradjunk a nézhetetlenségeknél-, én nem tudom hova jut ez a nyomorult világ, de már megint egy rohadt Catherine Breillat-filmet vetít az M2, szerencsére csak tizenegykor (na jó nem akkor, hanem öt perccel előtte), vagyis én lemaradok róla, de akiket érdekel Egy kamaszlány története, aki "még csak tizennégy éves, testileg már fejlett, de sok szempontból még kislány", az csak nézze (és szarjon sünt hátrafelé), mert  Delphine (Zentout, alias Lili) átváltozásában semmi csodálatos nincs. A kiscsaj "utálja, hogy szűz, amikor mégis alkalma nyílna lefeküdni egy idősebb férfival, megijed. Különös kapcsolat bontakozik ki a kiégett playboy és a még ártatlan, de határozott lány között. Viszonyuk Lili felnőtté válásának egyik első állomása lesz."
A NEMZETEKFÖLÖTTI PEDOFIL-LOBBI SZÍVES AJÁNLÁSÁVAL!
Catherine Breillat takarodj, vidd az összes haverod!!!
 
Na jó, legyen sport is, mer' úgyis úgy vagytok vele mint a seksz-szel, nézitek, ahelyett hogy csinálnátok, szóval fél tízkor sört a kézbe és irány az M1, azon belül is a Téli Olimpia, ahol alpesi sílesiklás lesz (gyermeteg cross: hogy lehet alpesi síelni Vancouverben, he?), majd Finnország-Fehéroroszország jégkorong, vagyis Gangsta Zoli felveszi majd a Hyva Suomi-s pólóját, akár otthon nézi, akár nem.
 
Kiemelt hírmagyarázás:
Nem Music Television többé az MTV: "Nevet váltanak, mert a valóságshow-k fontosabbak lettek a műsorukban, mint a zene." - Olvasom, a kommenteket is, és nagyon szomorú vagyok. Egyrészt mert ott repül a fiatalságom egy újabb darabja, másrészt mert ugyanazt érzem, amit a kommentelők java része. A 80-as évek végén, 90-es évek elején-közepén emlékszem az évi feszkókra, amikor a csatornakiosztást néztük, hogy juj, benne lesz-e, emlékszem a másolt VHS-eimre, az éjszakai fennmaradásokra amikor egy-egy alternatív vagy metál vagy elektronikus műsort adtak (nem is szólva a rapről), most meg egy kezemen meg tudom számolni, egy hónapban hányszor kapcsolok oda. És igen, Yo! MTV Raps, 120 Minutes, Party Zone, Alternative Nation, ezeken nőttem fel, mint fatörzsből gyönge ága, és vérzik a szívem, ha DVD-n kiadnák, megvenném, de ezt a mostani eMpTyV-t akkor se nézem ha büntetni akarom magamat, arra ott van a magyar tévé, zenei meg egyéb. R.I.P. Nem baj, úgyis kihalunk mind a dinoszauruszok, a kép elszáll, a szó megmarad, le is veszem valamelyik MTV-s könyvemet a polcról, remélem ez a blog majd konzervál engem és megőriz az utókor számára majd akkor is, ha már csak az égi pornócsatornákat fogom elemezni, brühühü...sose öregedjetek meg, gyerekek, egésség...nabasszus, megint telesírtam egy csomag zsebkendőt, napi emóskodás megvolt, idősebbek jöjjenek megemlékezni, a fiatalokkal meg (miután itt megtekintették a régi dicsőségeket) lépjünk tovább éberségesen.

Sima hírmagyarázás:
Dél-afrikai férfi a legszebb meleg a világon: - Innen is gratulálok, de miért kell címlapra? Én is szép vagyok (ha máshogy nem, legalább szellemileg, viszont meleg az nem), oszt' mégse hirdetem (mármint a blogon kívül)! "A fokvárosi Charl van den Berg 19 vetélytársát győzte le az oslói szépségverseny döntőjében." - ...én meg nem akarok tudni, hogyan, ahogyan azt se, más szépségversenyeken hogyan győznek a csajok, bőven elég a végeredmény...
Bombanő nyerte a póker Oscar-díját: "Sandra Naujoksnak négy komoly eredménye volt, a német exmodell 250 millió felett nyert 2009-ben." - Mert senki se a lapokat figyelte 8))))))
Anya, apa, pornós lettem!: "Mit gondoltak a legismertebb magyar pornós csajok szülei, amikor megtudták, honnan van a pénz?" - Aztat én nem tudom, én speciel arra gondolok, milyen szar lehet véletlenül a saját gyerekére hangulatba jönnie az embernek, amikor a gyerek anyjával próbál intim helyzetekbe kerülni... :DDD
Ki legyen Miss Vancouver 2010?: "A sílövő Magdalena Neuner hatszoros világbajnok, Vancouverben egy aranyat, egy ezüstöt már nyert." - Én rá szavazok, mert:
 ...és megintcsak ennyi! Illetve dehogy, hiszen a hölgy a medvékkel is jóban van!
 
Éberség! / kampányrovat:
Voltak itt a fideszesek, de én az MSZP-re vártam - MERT TÖK HÜLYE VAGY, AZÉRT! "Óbuda legnagyobb paneljában MSZP-s Ádámmal gyűjtöttünk ajánlószelvényeket. Megismertünk egy Bajnai Gordon-rajongót és egy idős balos bácsit is, akinek mindegy, hogy kommunista vagy szocialista, csak baloldali legyen a párt." - Óbuda. Panel. Miért is nem vagyok meglepve :DDDDDD Kéne még 40 év ebből a mostani nyolcból, igaz hogy belepusztulnánk, de legalább a rajongók kihalnának / kitérnének a hitükből. Sovány vigasz, tudom, de nekünk általában csak ez jut.
Mesterházy Tobin-adót, ingyen tankönyvet és több rendőrt ígér: "Kiszivárgott az MSZP-program esszenciája." - Tobin-adó? Az mi? Amon Tobin CD-k birtoklásának a büntetése? Hát abból nem esztek!!
Mintapolgár: Polgármester járt a házunkban: "Elsodort a politika. Betoppant a szocialista jelölt, miközben én a Jobbik nagygyűlésén ültem, és megtudtam: fertőzött kerületben élek." - ÉS EZ BÁRMELYIKÜNKKEL MEGTÖRTÉNHET!!! Maradjatok távol a politikától! ÉBERSÉG!!!!!!!!!!!!


CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 18.:
KICSI KAMPÓKÉZ, MERRE JÁRSZ?

"Horgászni voltam, és EKKORA halat fogtam!"
 
Téli Olimpia rovat:
A változatosság kedvéért most kilenc előtt öt perccel lesz egy kis Jégkorong élőben az M1-en: az Egyesült Államok és Norvégia csapata mérkőzik egymással.

Ajánlott rovat:
Duna, 21:05: Kicsi Angyal, merre jársz? - A beilleszkedett (!!!) német kisebbség elűzetése Türkmenisztánból a második világégés közben, avagy a felszabadító orosz hadsereg egyéb "hőstettei". Egyetlen gyerek marad, aki marad a szovjetek után is, és megpróbál boldogulni a szegénység és háború közepett. Nem lesz vidám, dehát az élet se az.
 
Kertévék háborúja rovat:
Kilenc húszkor a TV2-n egy ismétlésgyanús 97-es Leslie Nielsen-vígjátékot láthat aki akar. Az ősz hajjal is mindig fickós Laci bácsi most mint Mr. Balhé, a gyerekek lelkibeteg barátja, meggátolja egy élménypark építését, "amely tele lenne szexis lányokkal". Szerencséje, hogy az éppítető leendő felesége is hasonlóan gondolkodik (és szerencséje hogy nem voltam ott, amikor meggátolta ezt a tervet). Családi vígjáték, vagyis ez se nekem szól. Ugyanabban az időpontban a retekklubbon celebek önfényezése: Legyen Ön is Milliomos Fábry Sándorral és híres vendégeivel! Én inkább nélkülük szeretnék milliomos lenni. Fábryt régen bírtam, Vágó a Milliomosba jó volt (mindkettejük politikai meggyőződésétől függetlenül), de úgy látszik lemaradtam valamiről, oké hogy esti sóder, de a Milliomosba mikor került? És még valami, az amúgyis gazdag (vagy magukat annak megjátszó) celebjeinknek minek még pénzt adni és miért pont ezzel? Aki nézi, az csak Bodrogi Gyula meg Csuja Imre miatt tegye!!! Kapcsoljunk inkább a Film+-ra 21:10-kor, ahol visszatér a faji egyenlőség félkarú levellere, Kampókéz bácsi, hogy utolsó leszármazotját is átvigye a sötét oldalra. Ez a most adott harmadik rész, ami nyilván nem olyan jó mint az alapvetés első, de még így is kicsinál mindent amit ma adnak, főleg mert Tony Todd véreres húsoskampója mellett Donna D'Errico mellei is hangsúlyos szerepet kapnak (még ha többnyire csak ruhával takarva is).
 
Hírmagyarázás:
Szélesvásznú lett az Magyar Televízió: "A köztévé a többi csatornát megelőzve áttér a 16:9-es képarányra. Jön a torzításmentes Híradó." - Hahaha, de csak képileg, szövegmondásilag megmarad a torzítás :DDD A helyesírási hiba sem az én készülékemben van, az eredetit is így rakták ki :DDD
Az MSZP ellenzi az otthoni pálinkafőzést: "A „fiatal hölgyek” körében újra terjed a hétvégi iszákosság, mondta Kökény Mihály." - ...avagy harccal az utolsó szavazók elvesztése felé. Ez olyan mintha Putyin betiltaná a vodkát!
Heidi Klum melle kiszivárgott - Tegyék vissza a káddugót, osztjónapot.
Megszivatták a Riót és a Zöld Pardont: "A XI. kerületi önkormányzat váratlanul négyszeresére emelte a két forgalmas szórakozóhely bérleti díját." - Gondolom a belépő is arányosan emelkedik majd...nem baj, legalább elmaradnak a ZP-ből a kannásboros punkok, a Rióból meg a teknokolozó partyboyok.
Így kell kockafej-módra csajozni - Tisztázzunk valamit, a TRVE kockafejek NEM csajoznak, a gépükkel élnek együtt!
Az összes kiadó bekaphatja az Idorunak - Majd amikor a kiadók is ugyanezt mondják nekik a mostani siker után is...amúgy részben igazuk van, ja.
Csöcsök és celebek Riótól Berlinig: "Uruguayban spórolnak, a németek a hideg miatt inkább politizálnak, a spanyolok megmentik az európaiak becsületét. Rio meg egy mellparádé." - Persze, de Rióban a csöcsök nagy része az átoperáltakhoz tartozik, legyenek akármilyen szép szilikonosak is. Egyszer nyúlsz bele abba amibe nem kéne, és egy életre való sokkot szedhetsz össze (meg valami csúnya nemibetegséget). ÉBERSÉG!
 
 



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés