2010. 03. 22.
Jim Carrey King (hétfő / kedd / szerda / csütörtök)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁRCIUS 22.:
ROCK A RÁCSIZMUS KÖRÜL

Ne aggódj Abby, mi így is szeretünk!
...és ti se aggódjatok, rövid leszek, követem a szokásos gyenge hétkezdetet. RTL Klub, 14:10: Feltétlen szeretet - NA EZ AZ AMI CSAK A FILMEKBEN LÉTEZIK, még akkor is ha állítólag ez köt össze egy magányos asszonyt egy STÁR-szeretővel, amikor a STÁR gyilkossága ügyében nyomoznak. Ugyanott 21:20-tól a Dr. Csont aktuális része, a Feszült kapcsolatok, na ezt már végre én is (el)ismerem. 22:20-tól még mindig ugyanott a DULLhouse agymosodájában egy bántalmazott lelkét próbálják kifehéríteni Echo mosóporral, végülis ha van pénzmosoda, lehet lélektakarítás is (azt meg hogy Szívtakarítás van, egy tényleg jó magyar számból tudjuk). Maradjunk még a sorozatoknál: a TV2-n befejező részéhez érkezett az NCIS is 21:20-kor, és sajna a címe (Aliyah) ellenére nem az r'n'b énekesnő halálát nyomozzák ki. Meg ő amúgyis két A-val írja. Végül pedig fél tízkor az M2-n ismétlésgyanúba keveredünk az egyszer bűnöző, másszor jó férj kalandjaival a Férjem kettős élete című amerikai filmdrámával, állítólag valós történet alapján. Én mégis aszondom amit ilyenkor mindig: ma olvassatok inkább, és tartalékoljátok magatokat a hét második felére.

Hírmagyarázás:
Tele a tököm a trollokkal:
"Elegem van a gyökerekből, akik csak azért képesek egy fikanicket regisztrálni, hogy elküldjék a posztírót a kurva anyjába." - :DDD Pedig ideje felkészülni, 2010 a troll éve lesz (már csak a választások miatt is), persze csak az intelligens trolloké! Én például sose anyázok. Meg aztán a troll is ember, és olyan mint az összes többi csúnya fogalom / jelző: nem úgy születik, hanem azzá teszik a körülmények.
Marketing blog: 10 szexista retro hirdetés - Avagy 10 jó dolog, amit tönkretettek a politikai korrektségből eredő feminista belemagyarázással.
Vad Kati pornós múltja miatt nem kap munkát - Nahát. Milyen meglepő. :ásít: Képzeld, kedves Michelle Wild, másnak nincs pornós múltja, és még úgy se kap munkát, pedig lehet hogy kicsit több képzettséggel rendelkezik nálad. Az meg milyen már hogy hol Michelle Wildként, hol Vad Katiként szerepelsz. És igen, erről ennyit.
Lángoló Gitárok: Antirasszista különkiadás - Ez a másik amitől mindig felmegy az agyvizem, ahogy már a múltkor Sólyom "kegyelménél" is. De tényleg, mi a fasznak olvasom el az ilyeneket még ha zenével álcázzák is, ez valami tudatalatti mazochizmus lehet nálam, amúgyis csak arra jó hogy az egyébként közömbös magyar (alter)STÁRokból még jobban kiábránduljak, meg hogy már hajnalban ordítva kapcsoljam ki az MR2 Petőfit, amikor ezzel ébresztenek a hírekben (mint ahogy ma is tették). Szegény Harcsa Veronikán meg totál kifeküdtem ahogy mesélte, hogy megnézték a japánok, amikor ott volt koncertezni! Érted, feltűnt neki hogy megnézték, mert más, mekkora nagy trauma érte, mindjárt telesírok egy zsebkendőt. Meséld el ezt a megnézéses sokkot Szögi Lajos gyerekeinek is, basszus. Plusz, vagy magától megállt a kommentelés 28 hozzászólásnál (amit nem nagyon hiszek), vagy (időlegesen?) berekesztették a lehetőségét, nem tudom melyik a rosszabb. Így vagy úgy, de innen üzenem: miért nem a Tavaszmező utcában vagy a néhai Illatos úton csináljátok a fesztivált, idióták? Az mekkora kontraproduktív megmozdulás lenne már, a Gödör átlagos füves-ördögbotos-gördeszkás közönségét kivinni oda :DDDD


KEDD, MÁRCIUS 23.:
BUDAPESTI TÜNDÉRMESE

Black Flag helyett Bragg flag :DDD
Mese egy fenét, minden napra jut egy (mű)balhé, mi meg szinte rá vagyunk kényszerítve, úgy tolják az arcunkba. Semmi menekvés, semmi jó műsor, csak a hírek meg az ismétlések. Hithű kultúrharcosként vívom a dzsungelharcot és szállítom nektek az egyre kevesebb néznivalót, plusz a technika is haldoklik itt körülöttem, az ellenség kilőtte a hordozható merevlemezet, kifogyóban a big tit porn, de én nem adom fel, pedig csapásokat adunk és kapunk, és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Ám a Hülyítődoboz még mindig nem rés, hanem erős (mint) bástya (elvtárs) a védelem frontján.
Fél három után öt perccel gyerekeknek szóló tinifilmmel kezdünk a retekklubbon, tudjátok ez az a műfaj, amit egyes beteg lelkű felnőttek is szeretnek nézni, és amelynek gyereksztárjairól évek múlva derül ki, hogy mindenféle csúnya dolgokat művelnek, én mindig reménykedem hogy valamelyik nem így végzi, így Hillary Duff-nak is drukkolok, de attól még a Los Angeles-i tündérmese csak egy a sok átlagos ilyesmi közül. Másfajta (és abszolút felnőtt) szórakozást kínál a Zene az életem című dokumentumsorozat, melynek mai részében Billy Bragg, a Thatcher-éra krónikásának történetét láthatjuk. Billy fiú sikeresen ötvözte a hetvenes évek dühét Bob Dylan szarkasztikus társadalomkritikájával, és bár nem akkora sikertörténet az övé, mint a Pistolsé vagy akár a Clash-é, mindig tovább látott a biztosítótűs-köpködős külsőségeknél. Hogy mit keres egy tisztes (és tiszteletbeli) punk a magyar királyi tévén (M2), ráadásul főműsoridőben (17:20), ne tőlem kérdezzétek, csak nézzétek és kész (még akkor is ha Bragg bácsi erősen baloldali meg munkáspárti - ne feledjük, ez Angliában tök mást jelentett mint itt, a legvidámabb barakkban).
Filmmúzeum 21:00: Barátom, az áruló - bűnözők többszörös ruha,-és meggyőződésváltása a német megszállás alatt Franciaországban, majd a felszabadulás után. Ugyanott tizenegytől két gyerek indul Görögországból apjuk keresésére, aki Németországban vendégmunkás. Mind az apa, mind a gyerekek két ország között a padlóra esnek, számukra a szülőhaza már csak Táj a ködben. Ismétlésgyanús, és depressziós, semmit se vesztesz ha nem nézed, akkor már inkább nézd meg Virginia és Blithe kiruccanását a Hallmarkon, nem véletlenül ugyanakkor adják, a története is hasonló (csak annyi az eltérés, hogy az itt szereplő testvérpár már idősebb, elidegenedtek egymástól, és egy trauma hatására kezdenek el együtt utazni - viszont abban megint hasonlít, hogy ez is ismétlésgyanús.).

Hírmagyarázás:
Az új Lady Gaga-klip = MENŐ - Nem, nem az, csak szimplán szar, ahogy az összes eddigi is, de legalább az okkult utalások (lásd Bad Romance) háttérbe szorultak. "A poprajongók (...) egyszerűen csak örülnek, hogy ilyen csodálatos, a műfaj legnagyobbjaival, a Thrillerrel, az Around the Worlddel és társaikkal egy lapon említhető alkotás született." - Ebben speciel igaza van, klip nélkül szart se ér egyik se (de még így se egy kategória velük, ha jobban belegondolunk!). Amúgy Bede vajon melyik Around The World-ra gondolt a sok közül? "Az meg biztos, hogy a zenetévéknek annyi." - Ezt meg már a comment.blog is megírta minimum egy hónappal előtted, és utánok még én is megemlékeztem. Puhulsz, Marci!
Magyar kormánykörökbe vezetnek a parfümcsempészet szálai? - Valami bűzlik Hungáriában :DDDD
Ha nem pornózik, hajléktalan lesz az amerikai nyolcasikrek anyja - Szaromle, mint tegnap a miselvájdot. MENJETEK DOLGOZNI, basszus! Másnak is ugyanolyan nehéz, sőt nehezebb az élete!

Éberség!!! / kampányrovat:
Morvai népszerűbb, mint Bokros
- Nem kunszt. Bokrosnál mindenki népszerűbb, még én is! Ugyanez az Indexen így néz ki: Csak népszerűtlen politikusaink vannak: "A lista új szereplője Morvai Krisztina, aki 32 pontjával rögtön a hatodik helyen nyitott." - Éljen az elfogulatlan újságírás! (Akartam írni a Mandiner-blogról is, de ennyire alacsony labdákat amiket ők adnak, most inkább nem ütök le.)
Török Gábor elemez: Április 12-én indul a kampány?: "Most ködre, homályra és leginkább csendre van szükségük." - Nem ködre, hanem bögre, és WELLNESSPIROS!!!! ÉBERSÉG!!!

 
SZERDA, MÁRCIUS 24.:
TALÁLATOKAT KAPUNK ÉS ADUNK

Ezennel bejelentem itt a Kéj folyó partján, hogy másik hordozható lemez is meghalt, de arról legalább sikerült lementeni az értékes anyagokat, viszont az ajánló emiatt késő délutánra csúszott, ami nem is baj, mert 90%-ban ismétlés és politika van ma is. Kiemelt program az M1-en kilenckor a Magyarország választ, ami a Megasztár mintájára ilyen sorozat-bohózat lesz, lehet röhögni vagy hajat tépni rajta, mint a hasonló tehetségkutató szériákon általában. A retekklubbon 21:20-kor katasztrófafilm, itt gondolom a Cápa volt az alap, ám a gyilkos hal helyett Pusztító lavina, parti őrség helyett hegyimentők lesznek, akik közül az egyik feladta hivatását kollégája halála miatt. Telik az idő, előkerül a holttest, a feszültség biztos abból lesz, hogy a lavina is visszatér mint a tengeri ragadozó, és újra ölni akar. Pedig ez a lavina már nem az a lavina, megelőlegezhetnék neki a tiszta lapot a mentősök, nem kéne ilyen előítéletesnek lenni! Hajnali negyed háromkor a TV2-n egy alpa dzsínós thriller, ahol egy házassági hirdetésekre válaszoló (valószínüleg női) gyilkos izgatja a várost. A Pacino alakította rendőr saját magát kínálja prédának, ám az érzelmek közbeszólnak...vajon a rend őre belefullad-e A szerelem tengerébe? Nyolckor a Dunán ismétléses krimi a senki által nem látott bűnözőről, Anthony Zimmerről, akit a női nem iránti rajongásával (mi mással?) akarnak elkapni a rendőrök, ám ő csapdát állít nekik: ráveszi a kiszemelt hölgyeményt hogy egy tökismeretlen emberre terelje a gyanút. A végén persze már senki se tudja ki a vadász és ki az üldözött... Csak Sophie Marceau miatt nézzétek, én is csak miatta válogattam be.
 
Hírmagyarázás:
Jáksó több évig, Benkő hat, Soma öt hónapig bírta ki szexelés nélkül: "Miközben arról kérdeztük a magyar celebeket, meddig bírták szex nélkül, megtudtuk, Jáksó a barátaival is lefekszik, Benkő fél évig impotens volt, Soma pedig művészetének intenzívebb megélésére használja a szexböjtöt." - Benkő maradhatott is volna impotens. De legalább tudjuk, miért ünnepli tévés szereplésekkel, valahányszor erekciója van. Jáksó döntése logikus (az ember jó esetben csak azzal fekszik le, akit behatóan [LOL] ismer), Soma viszont nem tudom mit él meg, amikor állítólag a művészetét. De talán jobb is így. A legjobb persze akkor lenne, ha egyáltalán nem lenne nemi életük, vagy legalább mi ne tudjunk róla, mert ha elképzelem akármelyiket seksz közben, megutálom az egészet. Miért nincsenek vonzó celebjeink?
A néző mentheti meg a horrorszereplőt: "Interaktív horrorfilm lett a Last Call, a főszereplő a nézőket hívja fel, hogy segítsenek menekülni." - Nem jó ötlet, mert én mindig kinyomom az ismeretlen számról érkezőket :DDDD Vágó István meg még pontot is levonna az effajta telefonos segélykérésért :DDDD
Bünti blog: Mit érdemel az Artisjus?: "Miért kell jogdíjat fizetni a házipornó után?" - Gondolom nem kell hivatalosan, de értem a logikát, és remélem hogy nem lesz kötelező magyar pornót vásárolni, mint ahogy (elvileg) könnyűzenét kellene, hogy """támogassuk""" a zenét, mert ha mégis akkor marad a kivándorlás akárhova.
Szívlapát blog: Családirtó számlacsomag: "Hogyan helyezzünk el igazán ízléstelenül hirdetést egy családgyilkosságról szóló cikk mellé?" - Nem értem, mi a kifogás, ez is öl meg az is, csak a számlák lassabban!


CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 25.:
MÁMA MÁR NEM HASAS TOVÁBB

Nem félünk a Gondrytól...vagy mégis?
Nem hasad tovább, mármint ma már nem megy tönkre több USB-táram :) De ne terheljük az olvasót a bleeding hearted-artist nehéz körülményeivel, terjesszük inkább az igét! A TV2-n délelőtt fél tizenkettőkor egy igen hülye című (Csökke-nő) vígjáték, aminek a besorolása ellenére sincs semmi köze az igazi sci-fi-hez. Szőke András már csinált hasonlót a Töpörödő című opusában, mondanám hogy tőle lopták, de egyrészt időben megelőzi az összeme-nő története, másrészt meg ez is egy remake (vagyis nem ismétlés, de lehetne az is). Plusz, az egyre zsugorodő nőt világuralmi célokra akarják felhasználni! Ugyanott 21:20 Négyen résen Billy Bob Thorntonnal. Két házaspár nejcserés támadása ródmúvi formájában. Ezt a négy embert ezt értem, de vajon ugyanazon a résen vannak, nemüktől függetlenül? Angelina Jolie-t ismerve ez sem elképzelhetetlen, pedig itt ő nem is szerepel (Patrick Swayze, Charlize Theron és Natasha Richardson viszont igen). Visszajáró olvasóim tudják, mennyire bírom az örmény, kazah, satöbbi vígjátékokat, nos mára is jut belőlük a Hanuma (nem Hanuka, gyerekek, az MÁS! :DD) első részének képében az M2-n, ami bár csak színházi felvétel, meg szovjet is, de hasonló lökött karakterek (és belőlük eredő helyzetkomikum) vannak benne, mint nagy kedvencemben, a Nyakék kedvesemnek című mesterműben. Egy baja van, iszonyat későn kezdik (23:50).
Olykor felcsillan a remény, hogy nem teljesen elveszett ez az ország kultúra terén, a héten az első ilyen jel a nemrég sugárzott Billy Bragg-doku volt, de máris itt a másik (Nem félünk Michel Gondrytól), és megint királyi tévén (Duna), és megint emberi időpontban (este nyolc után öt perccel). Betekintés a klip,-és filmrendező nemkicsit elvont világába - kiemelten ajánlott!

Ismétlés rovat:
Filmmúzeum, 21:00: Egyetleneim
- Nem bírom megszeretni, még mindig, sokadik nekifutásra sem. Tökéletesen meg van csinálva pedig, meg kulthelyek vannak archiválva benne, de valami hiányt hagy maga után. Bennem van a baj, elkényeztettem magam jó külföldi filmekkel...
Film+, 21:10: Az ördögűző: A kezdet - ...például ennek az eredeti verziójával, igen. Ez a prequel vagy mi ahhoz sokat nem tesz hozzá, de időtöltésnek oké, meg hát kell nekünk a napi horror, nem elég a:

Hírmagyarázás:
Budapest végre részese lett a világpolitikának - Ja, ahogy anno Szarajevó meg Hirosima is, és abban se volt köszönet :(((( "Kémrepülők jöttek, de nem Ferihegy, inkább Obama, Irán vagy akár Dubaj érdekelte őket?" - Na most akkor közölném, hogy se Dubaj, se Obama, se Irán nem errefele van! Hát ennyire nem tanítják a földrajzot az izraeli pilótáknak?
Áprilistól tíz százalékkal drágul a gáz: "A fővárosban átlagosan 8,7 százalékkal emelkedik a gáz ára, a legjobban a TIGÁZ emel, 12 százalékkal." - Idézetre idézettel, hogy emlékezzetek: "Lassan mondom, hogy megértse: NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!"
Férjblog: Lángoló szerelem: "Nem a másikat, hanem önmagunkat, az álmainkat szeretjük, a másik pusztán vászon, amire vetítjük életünk 3D-s mesefilmjét." - MIVAAAAN?! o_O Nem tudom mit szedtek, de nekem is adjatok belőle!

Éberség!!! / kampányrovat:
Gyurcsány: A Fidesz 23-szor kapja vissza:
"Az ismét aktív politikus Ludas Matyival példálózott, szerinte a Jobbik üti majd Orbánékat." - ...mondja ezt valaki, aki max. Döbrögi lehetne ebben a mesében. Mi ez a 23 amúgy, valami MSZP-s kapcsolat a Psychic TV-vel meg a discordiánusokkal? ÉBERSÉG!!!!!!!!!!!!!





bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés