2010. 06. 08.
Eltondzson, eltondzson, ez így nem mehet tovább!!!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2010 JÚNIUS 8.
Új hónap, újabb meghiúsult terv. Mint hűséges olvasóim tudják, ki akartam kérdezni Elton Johnt, az élő legendát a budapesti koncert alkalmából, ám miután a Művész elolvasta a korábbi interjúkat, először megtagadott velem minden párbeszédet, sőt még a turnébuszára se akart felengedni. Hosszas kérlelés után végül ráállt, hogy legalább kommentálja a tévéműsorokat, de csak ha nem ugatok nagyon bele. Át is adom neki a szót:
Elton John: Köszöntöm a kedves netújság-olvasókat ezen a határozottan meleg nyári napon! Megnyugtatok mindenkit, nem fogok se Varg, se Madonna, főleg nem Trent Reznor sorsára jutni, tökösebb gyerek vagyok én annál meg régebb óta vagyok a szakmában, mintsem hogy holmi firkászok csőbe húzzanak. A Sun is megpróbálta egyszer, kreáltak egy kamu sztorit arról hogy fiúprostikat bérelek, persze én győztem, mert semmi sem volt igaz belőle.

Úgy érted, hogy akkor éppen nem volt igaz?...

Elton John: Ha van fölös ötmillió forintod, megtudhatod te is, hogyan értem. Bár ahogy a mostani forintárfolyamot elnézem, lenne az tízmila is. Lökjed inkább a sunyin összeválogatott filmjeidet.

OK, Kezdjük.

M1, 21:00, Copperfield Dávid

Elton John: Ez akár rólam is szólhatna, bár kétségkívül nem volt olyan dickensi életem, mint a Kóperfy Dávidnak. A nehéz indulásból nekem is kijutott, háttérember voltam és rendszeresen Dagadt Reggie-nek csúfoltak még a rockerek is. Aztán kinőttem magam és túlnőttem rajtuk, I'm still standing, miközben az egykori riválisok foga kihullott, elvitte őket az alkohol meg a drog. Ez volt Fat Reggie's Revenge, a túlélés. Dávid barátunk története igazi angol életregény a Viktoriánus korból, ami úgy hallom most áprilistól nálatok is beköszöntött, hát tudom hogy Európába minden lassan jut el Angliából, ami a világ közepe, és nemcsak zeneileg. Dickens eme meséjénél azért szebb világ fog rátok várni a kezdeti nehézségek és az ár,-meg vadvízi folyamok ingadozása után. Tartsatok ki, kétszáz év múlva már ott tarthattok ahol mi most! A filmről meg először azt hittem hogy ismétlés, de aztán láttam hogy ezt a változatot olaszok csinálták, úgy tudom, ők már elbántak egy magyar regénnyel is, hát meglátjuk ez milyen lesz.

Apropó, Magyarország: biztos tudod, hogy van itt nekünk a Soerii & Poolek...

Elton John: Tudom hát, nagy rajongója vagyok a puliknak ergo a szőrüknek is, két kutyám is van otthon.

De én a Soerii & Poolek zenekarról beszélek, akik csináltak rólad egy számot. Őket is perelni fogod, vagy felhívod a színpadra egy kis közös jammelésre? (mutatok neki pár fotót)

Elton John: (elérzékenyül) AH! A szemüveg, a mellszőrzet, a pocakok, a fura haj... Mintha magamat látnám 20-30 évvel fiatalabban. (meghatódik) Bár maga a zene nagyon eszembe juttat valamit. Mindegy, a glam mindig újjászületik, még itt nálatok is. Igen, ha beugranak ma este a srácok, felhívom őket a színpadra.

És velük együtt fogod azzal köszönteni a közönséget, hogy HAJDIHÓ FASZSZOPÓK?

Elton John: (nevet) Csak ha fegyverrel kényszerítenek rá!

Hát akkor vigyázz, mert Kautzky Armanddal már megtették. Ráadásul nekik is van csirkejelmezes tagjuk, szerintem lehetne ebből is egy featuring...

TV2, 21:20: A felejtés bére

Elton John: Philip K. Dick találkozása John Woo-val, ez nem az én világom. Plusz ismétlés is, meg egy ilyen hiperszuperemberről szól, aki azt se tudja mit csinál, mert miután befejezte, kitörlik az agyát. Ha már mindenáron ilyesmi, akkor inkább a Szemüveg által homályosan, mert nekem is rengeteg fellépőszemüvegem van ám, néha többet is felveszek...

Kamera bazmeg! KAMERA által homályosan!

Elton John: Tudom hogy az, nyugi. Vedd már kicsit lazábban a munkádat, haver! (nevet)

HBO, 22:50: Gyilkosságba hajszolva

Elton John: Steven Seagal akcióban. Olvastam a tegnapi ajánlót, és én se tudom eldönteni, hogy most akkor ő megtért vagy sem.

Legalább ebben egyetértünk.

Elton John: Nem csak ebben, mert a sztori is ugyanaz, csak itt maffiózóból lett regényírót alakít, aki a lánya miatt száll le az alvilág bugyraiba bosszút állni.

Maffiózóból regényíró, basszus... Ezek után inkább maradjon a buddhista kolostorban...mi meg a klasszikusoknál:

Filmmúzeum, 21:00: A nagy ábránd

Elton John: Oh well, Jean Renoir, Jean Gabin és Erich von Stroheim egy világháborús filmben! Ezek ám a férfiak! Még akkor is ha az egyik csak rendezte! Háborús dráma, ahol a fogságba esett francia és a német tiszt között barátság szövődik...közben a francia fogolytársai szökni akarnak. Renoir ha akarna se tudna rossz filmet csinálni, Stroheim pedig flottul hozza az embert akit mindenki szeret utálni. Ajánlom, bár az egész ország úgyis az én koncertemen lesz. Mindegy, szóval ez egy nagyon jó francia film.

Film+2, 21:30: Iznogoud

Elton John: Ez is francia, de nem annyira jó, bár Uderzo és Goscinny egy képregényéből készült, jobb lett volna rajzfilmben feldolgozni. Bagdadban játszódik, és két lúzerről szól, akik megpróbálják a kalifát eltávolítani a helyéről...

Erről jut eszembe, mi a véleményed a közel-keleti helyzetről, főleg a mostani feszültségben?
Elton John: Megbékélés párti vagyok, még Eminemmel is felléptem. Én azt mondom, mindenki éljen együtt boldogan, nemtől, szexuális orientációtól és vallástól függetlenül...

...de ugyanakkor provokálod a hívőket.

Elton John: OK, ez nem volt szép tőlem, de nézd, én rocksztár vagyok, a rock pedig az ördög zenéje, tehát a mi feladatunk az ellentmondások szítása és a kérdések feltevése. Szerintem igenis lehet, hogy Jézus tényleg meleg volt.

Szerintem meg nagyon nem, de ne menjünk bele, nézzünk inkább valami nekedvalót:

HBO, 16:40: Hotelszoba, letolt gatya

Elton John: Hahaha, ez jó gyenge poén volt, de legyen: sima tinivígjáték, ami az év végi záróbuli körül összpontosul, meg az addig beszerzendő földi javakon, aminek a megkoronázása természetesen egy leányzó, aki mindezeket még élvezetesebbé teszi, mert mint nagy kollégám, James Brown is megmondta, hogy bár ez a férfiak világa, de mit sem ér, ha nincs benne egy nő... Azt lehet mondani hogy ez egy igazi életre nevelő műalkotás, mert minden megvan benne, ami a későbbi sorsunkban benne van: hajtás az anyagiak és a nők után... És hogy a címbe rejtett célozgatásodra is válaszoljak, a pletykákkal ellentétben nem minden rock'n'roller élete merő drog és kicsapongás, és akkor maradjunk is ennyiben.

Oké, maradjunk :))))))))))))))

HBO 2, 13:00: Duffy-koncert

Elton John: Sajnálom hogy pont akkor jövök ide, amikor csupa ismétlést adnak még zenében is. Duffy amúgy olyan mint Amy Winehouse, csak több benne az életerő, meg kevesebb a szintetikus anyag.

Befutott sztár vagy, nagy közönséggel, vagyis nem kell naprakésznek lenned az aktuális trendekből, de Duffyt például ismered. Mégis, mennyire követed a mai zenéket?

Elton John: Teljesen képben vagyok! A legfrissebb irányzat most éppen az electroclash és a drum and bass, de olyan új arcokat is hallgatok, mint például a Metallica. A mostani feltörekvő underground beat-együttesek közül pedig a drum and bass-stílusból a Pit and the Pendulumot, az electroclashből pedig a Lady Gagát szeretem a legjobban, utóbbi egy csajzenekar, nem tudom te hallottad-e ezt a nevet.

(sóhaj) Az lenne a nehéz, NEM hallani.
Elton John: Szerintem zseniális a marketingjük, mindig más tag jelenik meg a nyilvánosság előtt. Valamelyik díjkiosztón négy vagy öt LG-Tag is megjelent, én végül a zongoristájukkal játszottam együtt, nagy élmény volt. Úgy tudom a Szörnyek Bálája című turné keretében nálatok is fellépnek, és akkor szeretnék is tőled kérni valamit.

Mit? Soroljam fel eme "csajzenekar" összes "tagját"?

Elton John: Nem. Hanem azt hogy ha már a klasszikus rocksztárokat nem kíméled, legalább a feltörekvő zenekarokkal légy enyhébb. Nem viccelek, ha a Lady Gaga tagjait még egyszer bántod, velem gyűlik meg a bajod!!! Most pedig lássuk a híreket.

Tessék. Annyira frissek, hogy csak úgy sütnek a forróságtól.

Elton John: Csakazértse reagálok a provokációra, anális inkább, mert csupa örömteli hírt hoztál, ami megcáfolja a te gyűlöletpropagandádat: Kisebbségbe kerültek a homofóbok Amerikában - Örvendetes hír, mely engem igazol. A világ változik! Engem lovaggá ütöttek, Sir Elton lettem, és még a Királynő palotájába is bejutottam.

Nem nagy kunszt. Oda ma már mindenkit beengednek, még a mostani kedvencedet is. Ha Sid Vicious megérhette volna, szerintem élőben előadhatta volna a God Save The Queen-t a Queen Mum előtt. :DDDDD

Elton John: Én toleráns embernek tartom magam, de komolyan fárasztó az ilyen mértékű negativitás, pedig: Tóth Gabi segge kemény lett - Látod, már a ti macsó férfisztárjaitok is erre büszkék!

No offense, de szerintem ezzel ugyanúgy bakot lősz, mint mikor aszitted, Lady Gaga valójában egy zenekar. Én szóltam.

Elton John: Miért, a Gábor az nem férfinév?

Hát az igen, de a Gabriella meg pont nem az.

Elton John: Fene gondolta volna... Erről jut eszembe Pete Burns, aki szintén egy gay ikon, és át is operáltatta magát, őt is kevertem saját magával és most ő is comebackelt: Análszexszel, Perez Hiltonnal tért vissza a '90-es évek súlyossága, a Vengaboys: "A Rocket to Uranus-hoz készült egy klip fallosz alakú űrhajóval és kínos popkulturális utalásokkal." - Nem semmi, Rakéta a Valagadba, és ebben ott van Burns bácsi vagy néni is, látod, mi mindenütt ott vagyunk, és menők vagyunk, minket koppint mindenki, sőt, Sandra Bullock is leszbicsókot villantott: "A színésznő ezúttal Scarlett Johanssont kapta le. Smacik és ruhák az MTV Movie Awardsről.", nem is kell kommentár ide, ahogy A filmtörténet 10 leghíresebb meleg csókjához sem. Amilyen rosszak a műsoraitok, annyira tetszenek a híreitek, teljesen más kép rajzolódik ki bennem az országról...tessék, Christina Aguilera tüzesen villogó punciban énekelt. Már ő is ráment a Gaga-stílre!

A karrierje is rá fog menni, ha sokáig csinálja...

Elton John: Ezt majd a jövő eldönti. Szerintem ő is itt lesz velünk még 60-70 évesen is, ahogy én is, és nyomja majd a rokit a népeknek.

Csúnya látvány lesz, szerencsére én azt már nem fogom megérni.

Elton John: A kritikusoknak sosincs igaza. Ne feledd, engem is hányszor temettek, aztán mindig visszajöttem. És látod, még te sem tudsz igazán belém kötni... Na, végeztünk, nem is volt olyan rosz ez az interjúzás, a Könyvhétről lekéstem, de kárpótlásul az egész PRAE szerkesztőséget szívesen látom a koncerten, téged meg akár még a backstage-ben is...

Ööööö...köszönöm...:SSSSSS

Elton John: ...az olvasóknak meg minden jót, gyertek el ti is a bulira, nagy lesz, nemkicsit! Sziasztok!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés