2010. 07. 08.
FESZTIVÁLORSZÁG 2010, 1. rész (július 8 - 9)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 
Mivel Magyarországon lassan mindenhez külön használati utasítás és disclaimer kell (csak az egészen ótvar nagy hülyeségekhez nem), ezért íme az én kifogásaim a mostani post(ok?) mellé:
-Megihletett a Volt fesztivál "hivatalos" Massive Attack-beszámolója (hivatkozva: itt).
-Megihlettek Örkény István és Karinthy Frigyes álhírei.
-Megihlettek a jó zenét fikázó, szart felmagasztaló (vagy vica verza) elfogulatlan kritikák.
-Elöntött a szociális érzékenység azon becsületesen dolgozó emberek iránt, akiknek nincs fölös elbulizható százezer forintja.
-Nekem sincs felesleges százezer forintom, de még tíz se, nemhogy a Balaton Soundra, de még a VOLT fesztiválra vagy a Szigetre sem.
Egy szó mint száz, fiktív, megismétlem, fiktív beszámolókat fogok írni mindenhonnan, ahova nem tudok eljutni, ezzel bizonyítandó hogy nem kell súlyos pénzeket leszurkolnod, megkaphatod a fesztiválfílinget és a keserű szájízt a monitor segítségével is, és még a sok alkesz rockert, tarháló technokolos punkot, kokós-ekis teknóst és marihuánaszagú ördögbotos hippiköcsögöt se kell elviselned. A valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, ha nem, akkor véletlenül eltaláltam. A hír szent, a vélemény szabad, az élmény és a dal ugyanaz marad! Ja, és a legfontosabb:

NE FELEDD:
NÁLUNK MÁR DÉLELŐTT OLVASHATSZ AZ ESTI KONCERTRŐL!!!44444négy

Előszó
Mint Jhonny Depp a Félelem és reszketésben, úgy ültem be Béla bácsi kocsijába. Sőt, nem csak úgy, hanem tényleg féltem és reszkettem, Béla bácsi kedvenc színésze ugyanis Stohl András, bár még semmit se látott tőle, mivel elsősorban toxikológiai skálán osztályoz és követ mindent és mindenkit, ennek megfelelően be volt nyomva már az induláskor... Más okból kifolyólag is féltem, ki tudja, lehet hogy pedofil, hisz' felajánlotta hogy elvisz. Vagy csak simán meleg... Így vagy úgy, az már biztos hogy volt benne rendesen. Mindegy, a Nagy Kaland elkezdődtt. Az öreg Lada életre puffogott, mi pedig mint a Szelíd Autósok, elindultunk a Magyar Álom nyomában, félni és reszketni a fesztiválokon, az echte magyar trúgonzó duó, én mint H. S. Thompson, Béla bácsi mint az ügyvéd Jack Nicholson. Vagy fordítva?

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 8.:
BALATON SOUND

A terv szerint a T-Mobile Teraszon az Esclyn Syndo-val kezdünk, megjegyzendő, hogy egy másik napon a zenekar side-projektje, a Singas Project is ugyanitt fog fellépni. Nyolcra pont megérkezünk, nagy sikerünk van, a közönség egy része nem is a színpadot nézi, hanem a halálán levő Ladát, meg benne minket (bár mi nem vagyunk a halálunkon). Nem csoda ha néznek, hát nem is hiába öltöztünk ki! Én felvettem a legszebb zöld pólómat és hozzá a Lonsdale csuklyás melegítőmet meg a Martens bakancsomat, Béla bácsi pedig a kedvenc (kézzel festett, amúgy fehér) pólóját (felirat elöl: "SZOPATNÉK", felirat hátul: "BIKICSUNÁJ"). Nem lógunk ki a fesztivál laza és menő közönségéből, elfogadnak minket a fiatalok, megérzik ha az öregek is lélekben egyidősek velük! Erről szól a ZENE, ami a Syndo esetében korrekt, bár nekem kicsit lounge-os kezdés, Béla bácsi lelkesen bólogat, azt mondja ismeri csajt, valami reklámban is énekelt. Ő tudja. Az E.S. igazi slágerkoktélt kever, a To Kill A Dead Man-nel nyitnak, majd jön a Karmacoma és szép lassan a többi is, a Teardrop az utolsó. Kicsit rövidre sikerül a koncert, de nem baj, mert közben az MR2 színpadán kis késés után a ColorStar is belecsapott a Tecsóba, átnézünk hát oda is. Totális vizuális trip, hangorgia, retróutazás a jövőbe. Béla bácsi öt percig csak áll, aztán kijelenti, hogy ő most akkor elmegy egy kevertért, mert ettől a zenétől már józanon is hallucinál, pedig most nem is az. Én maradtam, és nem bántam meg, bár elkezdett szemerkélni az eső: az összes nagy ColorStar sláger eljátszásra került, a Wind Cries Marytől egészen a Funky Town-ig. Nagy hangulat volt az Év Koncertjén! Ennek ellenére fél tizenegykor a hirtelen eleredő jégeső alatt átrohantam a Heineken színpadhoz, ahol a Pet Shop Boys roadjai már melegítették a színpadot a szinti-legendának. Fél órát vártunk, mire kijött Dave, és közölte, hogy ennyi ideig tartott amíg valami matricákat megszereztek a szekvenszerekre. Ezek az amerikaiak, mindig csak a szuvenírgyűjtésen jár az eszük! Nade bőven kárpótoltak minket azért a 30 percnyi álldogálásért a sárban, meg a fejünkön kopogó diónyi jégdarabokért! Én tapasztalt koncertre járó vagyok, de ilyen vizuálorgiát és hang-tripet csak évekkel ezelőtt a Kraftwerk Marco Polo Pub-beli fellépésén láttam. A Kisállatkereskedők a mennybe emelkedtek előttünk, míg mi csak táncoltunk és táncoltunk és táncoltunk Dave énekére és Alan szintifutamaira a sárban. Tiszta Sziget Feeling VOLT, semmi se hiányzott, a teljes karrierjüket áttekintették a Nancy Boy-tól az Every You Every Me-ig. Mindenki totál benedvesedett, amire a hirtelen lezúduló havas eső csak rátett egy lapáttal, egész nyári karácsonyunk lett a küzdőtéren, moshpit nem maradt szárazon. Ráadásként a fiúk gondoltak ránk, és az English Summer Rain-t nyomták el. Összességében ez volt nekem az Év Koncertje.

I HERD U LIKE MUDBATH
Átszellemülten visszabattyogtam az MR2 színpadához, ahol éjfélkor az ifjabbik Wahorn (Simon) csapata, a Bodom Gordello, akarom mondani a Rotfront lépett fel. Ekkorra már meglepő módon Béla bácsi is előkerült, mint mondta azért, mert a kedvenc színésznője Gryllus Dorka, és ő énekel az RF-ben. Meglepődtem hogy az öreg ennyire képben van, még akkor is ha a kedvence most épp Berlinben él és alkot. Lehet hogy a vén alkesznek még nete is van, és titokban a Krétakör előadásaira jár?! Kultúrügyi meglepődésem egész öt percig (vagyis Dorka színpadra lépéséig) tartott, Béla bácsi ekkor ugyanis nem elment italért, hanem borízű hangon azt kezdte tele torokból skandálni, hogy:
VET-KŐZZ!!! VET-KŐZZ!!!
Én csak néztem, majd elhúztam egy felesért, mert ezt már nem bírtam józanon hallgatni. Vagy volt az két feles is, nem emlékszem, összemosódott minden. Az est csúcspontja egyértelműen Paul Oakenfold és Severin Vath back to back-bulija volt a Burn arénában, ehhez képest először csak vártunk és vártunk. Aztán kijött a Mester (Oakenfold), elnézést kért, azt mondta idáig tartott amíg megszerezte a szükséges DJ-vizsgát és a kötelező Artisjus-matricákat, aztán ami kezdetét vette, az maga volt a csoda: Pauley és Severin elkezdte tolni az arcunkba azt a zseniális euroháuszt, amit Pauley legutóbb Madonnánál is prezentált. Az összes nagy sláger felcsendült, a Beautiful People-től kezdve a Head Like A Hole-ig! Nálam idáig ez az Év Koncertje. A szett végén a jó öreg Oakey sírva köszönt el tőlünk magyaroktól, azt mondta most sajnos egy darabig nem tud jönni, de elviszi a jó hírünket a nagyvilágba! Severin németül mondott valamit, ami akár egy nürnbergi védőbeszéd is lehetett volna. Nagy volt a meghatottság, az egykori Bank kiélt fejű ex-jailbait közönsége és a DOKK plázacicái együtt sírtak a DJ-kkel! Utánuk DJ Sterbinszky bezzeg nem váratott magára, és a síró szájak egyből nevetősre görbültek, buli volt hajnalig, ami nem is csoda, hiszen pontban fél ötkor elkezdte pakolni a bakelitet! Felcsendültek fiatalságunk hymnusai, az YMCA-től kezdve a Smalltown Boy-ig. Nemcsak a könnyeink, de a föld is felszáradt a táncoló talpak alatt! Hihetetlen, de Béla bácsi is táncolt, sőt egy csajt is felszedett, bár két fejjel magasabb volt nála, és a nyár ellenére is mindig sál volt a nyakában, biztos a hó meg a hideg miatt. Az öreg Béla bá' odaugrált mellém a tömegben, és csak annyit mondott: "Fiam, szólít a kötelesség, gólhelyzet van, be kell rúgnom, ma este oralizáltatni fogok." Mondtam neki hogy csak rajta, nagyfiú vagyok mint ő is, tudok magamra vigyázni, aztán csak néztem ezt a sok boldog embert. Bizony, a fesztiválok az álmok beteljesedő ígéretföldjei. Bennem még dolgozott a bugi, így hát beestem egy agárdi kocsmába, ahol a VB-meccseket nézték VHS-kazettákról, én meg közben gyorsan összecsaptam a tévéajánlót, nehogy a PRAE-seknek feltűnjön, hogy dobozolás helyett bulizok:

M1, 21:00: A vágyakozás napjai - Fekete-fehér magyar bergmanizálás Pacskovszky Józseftől egy házaspárról és a hozzájuk kerülő néma házvezetőlányról. Ajánlott!
Cinemax, 22:50: Szerelemben, halálban - Ez egy kicsit Cavani Éjszakai Portására hajaz, a koncentrációs tábort megjárt nő kényszerű kapcsolatban élt fogvatartójával, aki nem mellesleg embereken is kísérletezett. A nő számára a háború lezárása és még a gyerekvállalás sem oldja meg a múltbeli problémákat. Mint általában mindig, így most is az áldozatnak van lelkifurdalása, nem az elkövetőnek...Adam Brodyval és Jacqueline Bisset-tel a főszerepben még jó hogy ajánlott.
TV2, 2:05: Én pici szemem - Ez meg a B-film Véres valóságshow gyenguska (és szintén B-kategóriás) feldolgozása, jó későn. BB-villa helyett távoli házikó, de ugyanúgy pénzre éhes fiatalok összezárása. Remélem elkezdik irtogatni egymást ^^ Ha a Sound-ról előbb szabadultam volna, én is ezt néztem volna!!!

Ismétlés rovat:

Duna 2. Autonómia, 19:55: Bűvös vadászok
- Erről már mindenféle csúnyaságot írtam egyszer, de mivel biszku bácsi is köztük közt volt, ideje van az újrázásnak... Most pedig elsütöm azt a nagyon régi viccet, hogy:

Kádár elvtárs vadállatok között
(A guggoló sorban balról a második Kádár elvtárs)

HBO, 20:00: Jeanne d'Arc, az Orléans-i szűz - Besson jutalomjáték-ajándéka múzsájának, Milla Jovovich-nak. Szabadság, szerelem francia módra, minden értelemben.
M1, 1:30: A pap, a látnok és az afrikai varázsló - Multikulti mese a kultúrák és vallások együttéléséről. Gondolom a vébé miatt adják...

Hírmagyarázás:
Nem tesz félre a magyar: "Száz emberből csak egynek van legalább hétmillió forintos tartaléka, négyből háromnak semennyi nincs." - Azt is közöljétek már le, hogy az átlagember a havi nyolcvan-százból hogyan takarékoskodjon. Sok okos.
Bordélyt képzelnek a Csepeli Fémműbe: "Az ötletpályázat egyik résztvevője vigalmi negyedet rendezne be a 10 ezer négyzetméteres gyárcsarnokban." - Az egész ország lassan egyetlen hatalmas vigalmi negyed meg rockfesztivál, miért pont a vas és acél fércművek bölcsője ne lehetne az? Még egy ok az átlagmagyarnak hogy ökölbe szoruljon a keze, miközben ő nem tud félretenni, mások kurva jól megélnek a kurválkodásból...:((( De elég ezekből a deprimáló hírekből, nyár van meg kúlság a balatonszándon, holnap folytatjuk a beszámolót!!!

 
PÉNTEK, JÚLIUS .:
SEKSZ, DRUKQS END BALATONSZÁND
 
Az átdorbézolt-átmelózott éjszaka után másnap kicsit másnaposan találkoztam Béla bával a Lada mellett. Kérdeztem sikerült-e az oralizálás, volt-e aktus? Aszonta mindkettő összejött neki, de le kellett nyelnie, és egy darabig nem tud rendesen ülni (ez igaz is volt, a helyi piacon vett 2-3 párnát, azt tette maga alá). Kicsit fura ez a Béla bácsi, de tuti nagy nőcsábász! Gondoltam ma előre megcsinálom a tévés mizériát, hogy utána újult erővel vethessem bele magam a partizásba…
 
Az HBO-n nyolckor láthatjuk hogy van fordított rasszizmus is, mármint fekete részről. Neil LaBute filmdrámája Kínzó közelségbe hozza a kiskirálykodó fekete rendőr figuráját, elsősorban Samuel L. Jackson segítségével, aki hivatali kötelességének érzi az interraciális párok szétválasztását, különösen egyet, ahol fekete nő fehér férfival él együtt. Black eksün a kertvárosban, családi túszfészek. Ugyanakkor egy ugyanolyan című (Nyolc, amúgy ismétlésgyanús) opus a szegénységről, nyolc tételben, nyolc rendezőtől (köztük Gus Van Santtal), de nem a nyolcas csatornán, hanem a Cinemax 2-nA dobosok élete se sokkal könnyebb, ezt meg a Cinemaxon verik a fejünkbe fél tízkor, hát ne csodálkozzon az az ütőhangszeres, aki más nőjére veri a dobverőjét, főleg ha az a más egy helyi maffiavezér. Emberünk végül kényszerű bujkálása közben jön rá arra, hogy a bőröket érzéssel és elmélyültséggel is lehet püfölni, vagyis elindul a férfivá válás útján… 22:25-kor tanmese a Dunán arról, hogy megfelelően elcseszett háttérrel (csalfa feleség) még a lottónyeremény se boldogít, mert így vagy úgy, de a nőnek is kell kapnia belőle. A megoldás? Válás, utána megnyerni a pénzt „hivatalosan” is addig pedig kihúzni valahogy csóró vállalkozóként…én is temetném a munkát, Ha én gazdag lennék! Sőt, egész nap csak ülnék itt a tóparton, hesszelném a csajokat… A józanodás után újult erővel vetettük be magunkat a partynépek közé, Béla bácsi közben lemosdott és átöltözött (mai póló: „GYÚRUNK VAZE?”) én a tegnapi ruhámban maradtam, és kerültem a zuhanyzókat is, ott hemzsegnek a mikróbiák meg a bakteriálisok :SSS
 
Fél hétkor dilemma elé kerültünk: a Heinekennél a magyar elektronikus zene úttörői, a megújult Anima Sound System, az OTP stage-en meg egy másik, még sokkal úttörőbb elektronikuszenész, az ex-Bonanzás Hauber Zsolt lép fel egy minimál-szettel. Melyikre menjünk? Nem tudom Bélabá hogy bírta a minimált, de én jól döntöttem, hogy az Animát választottam: Prieger Zsolt lánya abszolút vérfrissülést és stílusváltást hozott a zenekar élő megszólalásába. A "Tedd a napfényt be a számba" dalai brutális változáson mentek keresztül, amit én örömmel fogadtam, de a Sound ébredező közönsége nem bírta. Nagyon röviden: az Atari Teenage Riot Brixton Academy-s fellépése óta nem kaptam a pofámba ennyi tömény fehérzajt és sikoltozós női éneket. DJ Cadik őrült breakbeat-eket varázsolt elő a lemezjátszóiból, az idősebb Prieger a billentyűket tördelte, hogy Trent Reznor se jobban, Fanni pedig az oszcillátorral keménykedett és énekelt. Abszolút kompromisszummentesség! Az Anima mindig is úttörő zenekar volt, akinek az ötleteiből mások egész karriereket építettek fel. A közönség pedig sajnos nem ért, nem ért. De úgy éljek, fél év múlva már mint korszakalkotást fogják emlegetni ezt a bulit meg a lemezt is. Én szóltam! Kilenckor váltottuk egymást Béla bácsival: én a Heineken színpadához mentem Trickyre, ő meg kijelentette, hogy felveszi a nyújork jenkis kabátját, vagyis valószínüleg a T-Mobilhoz szaladt, ahol a Belga játszott. A Tricky nekem kicsit csalódás volt, sehol se voltak a progrockos szintiszólók, Anderson is otthonmaradt, a Topographic Oceans-ról se játszottak semmit, úgyhogy átmentem én is a Belgára, akiket a saját zsenialitásuk ejtette csapdába: a hét törpéről szóló hét konceptalbumból még csak három készült el idén, de mintha kezdene kifogyni a szufla a fiúkból, pedig MC Gesztenye ugyanúgy keveri a zenét, és MC T-Boy is nyomja a dumát, sőt, Vécsy is visszatért a Koraiból...de valami hiányzik. Mindegy, a közönség azért együtt üvölti a Szundi, a Léha refrénjét a zenekarral. Béla bácsit sehol se láttam, úgyhogy átmentem a Die Antwoord -ra. A vébé hazájából érkező rapzenekarra pár éve még a kutya se volt kíváncsi, tépett hajléktalanok tépett zenét nyomnak tépett embereknek, erre alig 1 év alatt -hála néked Internet- nemhogy befutottak, de még a kúlság megtestesülésére, a Balaton Sound-ra is eljutottak! Kicsit késtek, amit a zenekarvezető Ol' Dirty Bastard azzal magyarázott, hogy valami matricákat kerestek rajtuk, de szerencsére elbarikádozták az öltöző ajtaját. A banda ennek örömére belecsapott leghíresebb számába, a Fuck Da Police-ba, amit a Straight Outta Compton követett. Ghostface Killah csak törte az ütemeket a lemezjátszón, míg ODB és az énekesnő Lil' Kim köpte a politikus szövegeket. A fesztiválközönség abszolút vette a lapot, öröm volt látni ennyi magáról megfeledkezett embert és valamivel kevesebb kibomló bikinit 8))))))) Év Koncertje simán, nem vitás.
És amikor azt hinnéd, nem lehet felülmúlni mindezt, jön a ChemBros (uncool arcoknak: Chemical Brothers), akik legújabb lemezük, az In Silico turnéjával érkeztek Zamárdiba. A négytagú zenekar kitett magáért: Liam a DAT-okat kezelte, a két táncos, Keith Reality és Maxim beugrálták a színpadot, az énekes H.P. Baxxxter pedig hergelte a tömeget. Tökéletes válogatást kaptunk gyerekkorunk nagy slágereiből: Voodoo People, Move Your Ass, Hyper Hyper...megannyi kétakkordos klasszikus. Hogy egy másik "testvéres" zenekarral példálózzak, elmondható, hogy a Chemical Brothers a jungle Ramones-e. Egy biztos, idáig ez nekem az Év Koncertje. Abszulút trip volt, totális orgiahangokkal, vagy valami ilyesmi. Bélabával végülis fél háromkor találkoztam a Burn Arénában, ekkorra már teljesen elragadta őt is a fesztiválszellem. Paul Van Dyk félórás késéssel kezdett, valami stickerekről beszélt, meg azt is mondta (angolul persze), hogy a művészet mindenkié, „art is yours”, és mutogatta az üres zsebeit, és csak sírt a meghatottságtól, igazi öröm volt egy ekkora techno-legendát itthon látni, aki nyíltan vállalja hogy nem a pénzért csinálja! Másfél órával később tértem magamhoz ugyanabban a kocsmában ahol tegnap, a meccsek megintcsak mentek a háttérben, a helybeliek kicsit furán néztek rám, de ez engem nem zavart, gondoltam ha már délután elfelejtettem, most azért ideje letudni a
 
Hírmagyarázást:
Pert indított a lúgot ivott kismama – Kazinczy Ferenc most fordult egyet a sírjában. Nyugodj békében, drága anyanyelvünk! Ennyi elég is a Startlapból, irány az Index:
A 10 legbizarrabb segédeszköz, amit emberek használnak: "Hello Kitty-vibrátor, mesterséges szűzhártya a 10 legjobb között, de mit csinálna tetől talpig zsákban?" – Megmondom én azt. Kibújnék belőle, beletuszakolnám a Velvet meg a Zindex újságíróit, aztán jól bezárnám, és ki se nyitnám többé...
Voksán Virág pánikszobában feszít: Remélem ott is marad. "A DJ tudja, hogy drágán kínálja a naptárát, de a minőséget neki is meg kell fizetni." - Egy mondatban a minőség fogalma és Voksán Virág neve, valamint a DJ-szakma. Ezért tart itt ez az ország :(((
Nincs elég kordon a melegfelvonulásra: "Az árvíz után a fák körbekerítésére használták a kordonokat. Rövidebb lesz a felvonulás." - Ne rövidebb legyen, hanem segítsenek az árvízi munkákban. Így a kordonokhoz is közelebb lennének :DDDDDD
Bobbi Eden az összes twitteres követőjét leszopja, ha Hollandia nyeri a vb-t: „A holland pornósztár szerdán jelentette be a Twitteren, hogy orálisan kielégíti az összes követőjét, ha Hollandia nyeri meg az ide futball világbajnokságot. Bobbi Edennek reggel még 21 ezer rajongója volt, ez a szám mostanra 2 ezerrel növekedett a bejelentést követően. A nagy kihívásra való tekintettel (mert annak idején ugyebár Blonde Cora 75 pasi után összeesett) a csajnak besegítenek még páran: Gabby Quinteros, Vicky Vette és Miss Hybri, akik szintén a felnőtt filmek kedvenc sztárjai az országban.” – Oké, akkor innentől lehet bárki másnak drukkolni Hollandián kívül. Számoljunk csak, férfitársaim! Van 23 ezer követő, és rájuk ha jól számolom négy csaj. Még ha csak a töredéke jelenik is meg az eseményen, képzeljétek magatokat bele valahova a négyezredik helyre, és döntsetek jól, válasszátok Larissa Riquelme-t, aki még úgy is levetkőzik, hogy nem nyert a csapata! Bobbi Edenhez képest ez szinte családi program, ráadásul garantáltan fertőzésmentes!
Larissa Riquelme betartotta, levetkőzött: "A paraguayi törzsszurkolónő megígérte, ledobja ruháit, egy magazinban pózol a nép kedvéért."És íme, tényleg! Az újságot meg valaki szerezze már be nekem! Legalább a fotókat! PLZ! Több Riquelme-t az embereknek! ÉBERSÉG!!!!!
Pucér nőkkel pózol Jézus a portugál Playboyban - Ezt viszont NE szerezze be senki, még nekem se :SSSS Mondjuk lehetne rosszabb, ha az ottani Faludy Györgyöt tették volna címlapra :DD





Kulcsszavak: Béla bácsi, Balaton Sound

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés