2010. 09. 06.
Újra itthon (szept. 6-7-8-9-10-11->)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, SZEPTEMBER 6.:
TÚL VAGYUNK A NYÚLON

"Nézd...nézd a lábát, mekkora!"
Óje, megint Magyarországon, a Feneketlen-tó és környéke mit sem változott, nagy bánatomra a tízórás alkoholtilalom is érvényben van még, ahogy az M2 is megmaradt ismétléscsatornának, negyed nyolc előtt öt perccel (vagyis 19:10-kor) például a Balaton retróval térhetünk vissza az egyötvenes kenyér és a maszekolás világába, csak ne éljük nagyon bele magunkat, főleg mert az M1-en már fél tíztől gyülekeznek a Viharfelhők, kivételesen nem a gulyásdemokrácia, hanem egy épp csak kezdődő házasság fölött, amikor a leendő ara hazatér szülőfalujába, hogy lezárja a még szivárgó régi sebeket. Mi lesz ebből? Sejthető, feltámadnak az érzelmek, a hölgy rájön hogy nem az az igazi akiről azt hitte, hogy. Vígjáték és rendben van. Ha már a változások korát emlegettem, tessék arról is valami fél kilenckor, A berlini fal kicsit más szemszögből, egész pontosan a Zóna nyulaiéból, akik pont ott találták meg a földi paradicsomot, ahol az emigránsok néha a halálukat, vagyis a Kelet,-és Nyugat-Berlint elválasztó senkiföldjén, egészen a Nagy Falomlásig, amikoris "a nyulak elhagyni kényszerültek kényelmes életterüket és átköltöztek Nyugat-Berlinbe, ahol a korábbinál kisebb közösségekben éltek tovább. Lassan megtanulták, hogy kell élni a szabad világban, ahogy mi is- az Európai Unió polgáraiként", és ahogy a rendszerváltások vesztesei, úgy ők is a régi rendszerre voksolnának, ha szavazati joguk lenne. Vidám-szomorú áttekintés ember és állat közös történelméről, a Duna adja, és kifejezetten ajánlott! Éjjel háromnegyed tizenkettőkor egy kicsit bizonytalan műfejű csehszlovák krimi még a hetvenes évekből a Filmmúzeumon. Állami gondozott lány egy szál ladában melózva kutat régi barátnője után, azonban nem kizárt az sem hogy pont az ő helyére vették fel, ahogy az sem hogy ugyanarra a sorsra jut, vagyis a főhősnő is csak egy Megölni való lány. Komoly téma (mert igenis nem egy állami gondozott meg árva tűnt el azzal hogy "úgyse fog senkinek hiányozni"), felemás megvalósítás, szerintem óvatosan vele.
KEDD, SZEPTEMBER 7.:
A TUDÁS ANYJÁT :(

Persze, idd csak meg nyugodtan!
Kellett tegnap örvendeznem, ma ismétlés, minden csupa ismétlés, kivéve egyet, a Marlon Brando rendezte-főszerepelte Félszemű Jack-et, bár biztos azt is adták már valahol :( Mindegy, egy kis bosszúállós western mindig jól jön, főleg így kedd este 21:40-kor. A történet szerint egy idősebb bandita (Karl Malden, ő is nagy név ám) szarban hagyja a fiatalabbat (Brando), aki persze nem hagyja annyiban, és két részen keresztül kergeti a betyárbecsület beteljesítését, ma adják az elsőt. Innentől kezdve a tudás anyjáé és az elcsépelésé a főszerep: a Félszemű Jack egyetlen komoly riválisa, az XXX 2. része tipikus folytatásfilm, vagyis az eredeti főszereplő nincs benne (őt Ice Cube helyettesíti, és ha már rapperekről beszélünk akkor Xzibit is mellékszerepel), a történeti hiányosságokat meg cicibabákkal próbálják elfedni (pld. Masuimi Max). Én azonban még az ő habteste miatt se fogok a TV2-re kapcsolni 21:20-kor, leginkább azért, mert ismétlés, és az első része se volt túl jó. Az egyetlen hivatalosan is jó film is voltmár, éspedig Fellini mester Országúton című remekműve. A durva arcú Anthony Quinn-nek mindig a jó nők jutnak (legalábbis filmen), a toronyőrösben Lollobrigida, itt meg G. Masina, Filmmúzeum, kilenc óra, aki még nem látta, pótolja (nahát, még rímel is). A szívünk össze lesz törve, de élvezni fogjuk. Végezetül, hajnali kettőkor ismétlik az M1-en Chaplin Egy éjszaka a varietében című klasszikusát. Hírmagyarázás majd ha abbamarad ez a voltmárosodás :(


SZERDA, SZEPTEMBER 8.:
KÉT ZSARU, EGY TESTVÉR, EGY ESTE

Amennyire bohócot csinált magából ex-férje, Nicole Kidmannak pont olyan mértékben nézik el a szcientológus agymenést, ő ugyanis megmentette a karrierjét például a MásVilággal, illetve a ma 23:10-kor adott Születéssel is, ahol egy régi tragédia után újraházasodni akaró nőt alakít, akinek terveit keresztülhúzza egy kiskölyök aki az állítja hogy régen elhunyt férjének reinkarnációja. Nagyon röviden le lehetne zárni ezt a sztorit, gyereket fel kell tenni egy Tibetbe induló vonatra osztjónapot, persze akkor elvennénk a retekklub kenyerét. Ne mondjátok hogy mindig csak baszogatom a kertévéket, adjunk neki egy ajánlott bilétát!
Akárcsak Tolkient, Dosztojevszkijt is ma már mindenki olvasta meg hivatkozik rá (még az is aki nem olvasta). Egy jó van ebben: az, hogy időről időre felbukkannak a műveiből készült jobb-rosszabb adaptációk, most épp egy jobbik van soron: a Dunán ismétlik A Karamazov testvéreket fél kilenckor. Görög tragédiába illő családi viszály, Agatha Christie-s gyilkossági rejtély, szóval lesz minden több részben, ma adják az elsőt. Ajánlott. Szintén sorozat lesz az M1-en nyolctól a Két zsaru egy pár, amiben természetesen egy rendőrházaspár a főszereplő. Most épp nászútra indulnának amikor beüt egy bűnügy és megjelenik a férfi régebbi kapcsolata is, aki merő véletlenségből államügyészként dolgozik. Látjátok, ha nem munkahelyen ismerkedett volna, a kényes helyzeteket is megúszhatta volna! Negyed kilenckor doku-finomság a Duna 2. Autonómián a rendszerváltás háttérembereiről - kifejezetten ajánlott! Gulyás Jánosnak ha jól tudom ez a harmadik ilyen témájú filmje, az Inconnu csoportosat asszem én is ajánlottam, ez a mostani (Katalizátorok: Ez így el fog tűnni) a Katalizátor irodát mutatja be. A bársonyos átmenetre jellemző anti-sikertörténet: előbb illegalitás, majd 90 után hivatalos kiadói működés, végül belső ellentétek és 95-ben megszűnés - de még így is becsületesebben végezték, mint mások, akik ma is az egykori ellenállásból akarnak megélni. Ide kapcsolódva érdemes az eddigi két hozzászólást is elolvasni.


CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 9.:
LEHET MÁS A SUNÁZÁS

Az ördög Pravdát visel, és Vogue-ot olvas. Vagy fordítva?
Kezdjük a nehezével (azzal ami voltmár): délután fél négykor doksi az M1-en Dr. Kárpáti Györgyről, A vízilabda Puskásáról. Ismétlés, de ajánlott, nem csak sportkedvelőknek. Kilenc óra, Filmmúzeum: Szex minden mennyiségben, azaz minőségben, mert itt inkább beszélnek róla mint csinálják, tíz kis egyperces etűdben, rendező viszont csak egy van, Dino Risi. Az ajánlóban említett történet miatt érdemes lesz nézni: "egy ifjú özvegy új lakásba költözik, és döbbenten fedezi fel, hogy az előző bérlő egy prostituált volt. Először elhessegeti a folyamatosan jelentkező kuncsaftokat, de aztán lassan átveszi a szerepét." - Ezek az olaszok, EZEK AZ OLASZOK! SUNÁZNÁM!!! Ugyanott 22:50-től még mindig a seksz a téma, meg annak leghíresebb művelője, Az ifjú Casanova. Én nem értem miért kell erről még egy újabb, ráadásul röbbrészes filmet forgatni, ettől függetlenül sunáznám őt is. Vagy nem :)) Fél tízkor egy igen hülye című (Gyagya banya, de az eredeti Domestic Import se jobb), és hasonló tartalmú vígjáték a Film+2-n, ami a migrációs problémát szeretné új megvilágításba helyezni. Az olcsó külföldi (jelesül: ukrán) munkaerő (házvezetőnő) nem elég hogy szép, de felvételével munkaadói "fergeteges bevándorlás-lavinát indítanak el." Franciaországban biztos nem mulatnának rajta, akármilyen céllal készült... Kis érdekesség, hogy a filmbeli bevándorló maga is orosz bevándorlók gyereke, de az autentikus casting nem biztos hogy egyensúlyba hozza ezt a címadást, legyen bármilyen s+ is a csaj... Rendhagyó alkalom, doksi az HBO-n tizenegytől, sznobok és divatbuzik előnyben, mivel a Vogue agyáról, Anna Wintourról van szó. Feltűnnek még természetesen fotósok és divattervezők (Galliano, Gaultier, DeMarchelier) akik mind nagyra tartják, lesz munka, munka, munka - ez A szeptemberi kiadás az év minden napjára érvényes. Én nézném, és nem azért mert a márkák megszállottja vagyok, hanem szimplán érdekel, egyszóval ajánlott. Éjjel fél tizenkettőkor egy kis Ghost-utánérzésre ijedezhetünk a Viasat3-on, ahol most vagy meghalt a főhős csaja vagy nem, de a pasi semmiképp nem tud nélküle élni, "már megint csak őt látom mindenütt", mondhatná a Bizottsággal, de nem teszi, inkább megőrül a politikai pálya és Szerelmem szelleme között.

Hírmagyarázás:
Ellopták a Terrorelhárítási Központ épületének terveit?:
"Egy építési vállalkozó autójából elvittek egy táskát." - Ilyen is csak itt van: elhárították az elhárítókat :DDD
Stiglitz: Megszorítás helyett beruházás: "A Nobel-díjas közgazdász szerint a költségvetési kiadások csökkentése csak a pénzpiacoknak jó." - Stiglitz ezt mondja. Stirlitz viszont mást, és ő tudja!
Titokban 70 fontos prostiként dolgozott a konzervatív párti brit képviselő neje: "Mike Weatherley nem tudta, hogy a neje kurva, de köszöni, hogy a Sunday Mirror felnyitotta a szemét." - A jelek szerint nem rázta meg nagyon az eset. Nem meglepő, mivel a prostituált és a politikus az majdnem egy szakma... Megnéztem amúgy, 70 font sok azért a nőért.
Comment: Winkler Nóra filmes műsort kapott - SUNÁZNÁM! A műsorát is!!!
Marina csöccsel adja el a nyelvészetet: "A 29 éves moszkvai Youtube-sztár három éve kezdte angol nyelvű etimológiai és filológiai gondolatmeneteit videó formájában posztolni. Titka a mély dekoltázs." - S+, ofkorsz. Franciaoktatást nem vállal? 8))))
Adrenalin: Bozótot villant a Greenpeace: "A kampány fő üzenete a természetesség megtartása, legyen szó egy afrikai dzsungelről, egy dél-amerikai esőerdőről, vagy éppen egy női szeméremdombról." - Fentebb láthattuk hogy seksz-szel a nyelvtanulást is el lehet adni, ha jól csinálják. A Greenpeace meg egyre inkább ott tart hogy még ezzel se fogja tudni eladni magát. Főleg mert már nem a hetvenes és nyolcvanas években vagyunk, szóval a "bozót" már nem divat!

PÉNTEK, SZEPTEMBER 10.:
MÁR MEGINT ITT VAN A VOLTNEJEM
MÁR MEGINT IZZAD A...MI IS?

Te nem létezel...te nem létezel...
Már megint itt van a sírontúli szerelem, ezúttal fél tízkor, a vígjátékista magyar címadás (Kísért a volt nejem) ellenére is romantikus / drámai formában és az M1-en, ismét a halott menyasszony tér vissza a sír Burtonéből, ezúttal nem szerelmével üldözni özvegyét, hanem elvezetni közös gyermekükhöz. Kellemes, és ajánlott - még akkor is ha lehet hogy voltmár. Az M2-n 22:10-kor filmdráma Romániából, a csócseszku-éra azon éveiről amikor tiltották az abortuszt, azok szemszögéből, akik rákényszerültek, a címe 4 hónap, 3 hét, 2 nap, a hossza 113 perc, és ez is ajánlott, de persze nem azoknak, akik könnyű (t)esti szórakozásra vágynak... Végezetül, Jason Statham egyenlőre járja az újkori akcióhősök egyenes útját, aminek 2007-es állomása a War, aholis a szokásos bosszúhadjáratot zavarja le, ezúttal 21:10-kor és FBI-ügynök-szerepben. Azt szoktam mondani hogy az ilyen filmekben minden csak ürügy az újabb kilőtt golyóra, és most sincs ez másképp, a kérdés még mindig az hogy hihető-e az az ürügy. Ahogy Stallone vagy Svarci egyes filmjeiben hihető, úgy a mai akciófilmek egyre abszurdabbak, mind a kiváltó ok, mind megvalósítás terén. Természetesen ismétlés, de aki erre éhezik az a Film+-on ezredszerre is megnézi majd, én megvárom amíg Jason elkészíti a maga Ovizsaruját, ami már nem csak a tesztoszteronimádóknak szól majd - addig meg én is ismétlem magam velük együtt.

Hírmagyarázás:
Comment: A Tv2 megbukott földrajzból: "Szerintük Kárpátalja Magyarország része, a határ meg le van szarva." - Fenét buktak meg, éppenhogy megelőzni igyekeznek a többi tévét, már ha értitek hogy értem....:DDD "Szart" címlapra meg nem teszünk, érteeem?
Cristiano Ronaldo bordélyban reklámoz: "Közegébe helyezte a futballsztárt egy óramárka." - Ezek szerint nem csak a politikus, de a focista se esik messze foglalkozásilag a prostituálttól? Mindig is sejtettem! :DDD
Felismeri Marilyn Mansont, ha Eminemnek öltözik? - Még ha önmagának öltözne, se ismerném föl. Sőt még ha ismerném, se ismerném föl, mert szégyen amit csinál, nem csak általában a zenére, hanem még a saját korai anyagaira nézvést is.
Az Egyesült Államok a világra erőltetné a másolásvédelmet: "A nemzetközi szerzői jogi egyezmény legújabb tervezete mindenhol bevezetné a három dobást, és levágná az internetről az illegális fájlcserélőket." - Na ha ez megvalósul, tényleg rá fog férni egy kis floppyra az egész internet :DDDDDD
3D-ben vetkőzött a paraguay-i vezérszurkoló modell: Még a végén engem is megfertőz ez a háromdimenziós reneszánsz... - "Larissa Riquelme azóta vetkőzik, hogy a paraguay-i csapat kiesett a foci vébén, két hónap alatt jutott el a Playboy-címlapig." - Ezzel teszi jóvá, hogy Paraguay nem jutott el a dobogóig. Én approválom! Képeket nem linkelek mert hátha elfogadják a fenti törvényt, és egyáltalán, nem akarom a Playboy forgalmát rontani (= menjetek és keressetek rá :DDD)

 
SZOMBAT, SZEPT 11.

 Akárki akármit mond, a mai nap bizony erről szól, a legutóbi események miatt főleg : (( Ezenkívül először is ismétlések kilenckor:
TV2: Nicsak, ki beszél! – Azoktól és azoknak, akik mindig szerették volna tudni mit gondolnak róluk a gyerekek abban a korban, amikor még nem tudják elmondani. Sztáring: John Travesty Travolta.
M1: Segítség, felnőttem! – Azoknak akik romantikusnak találják az öregkor siettetését. Sztáring: Tom Hanks.
RTL Klub: Tűzfal – Hekkereskedés 2006-ból, abszolút nehezen hihető, mivel sztáring: Harrison Ford.
Duna II. Autonómia: Őfelsége pincére voltam – Hrabal és Menzel talán utoljára együtt. Szigorúan ellenőrzött étrendek.
Cartoon Network / TCM: A törvényen kívüli Josey Wales – Hogyan csinál a polgárháború egy békés mezőgazdasági munkásból bosszúálló renegátot. Sztáring: Clint Eastwood. Nem tudom miért tették mindezt egy időbe, ha csak nem azért hogy egyszerre tudjuk kihagyni mindet…de ne menjünk a Dunának, mert este tizenegykor verge valami értelmes a retekklubbon, ritka alkalom, Robin Williams thrillerben, mint a Sötétkamra sötét lelkű mestere, aki addig-addig hívja elő egy család fotóit, amíg ő is közéjük tartozónak képzeli magát. Ajánlott, de a gyerekeket ne engedjük még csak belenézni sem, különben eztán még Robin bácsi vígjátékain is sírógörcsöt kapnak! Fél tizenkettőkor a Fahrenheit 9/11-et ismétlik az M2-n, és mint általában a Moore-doksiknál, most se tudom hogy ő fizetett lázadó-e vagy sem. Mivel azóta már a Zeitgeist is itt van a nyakunkon, van viszonyítási alapunk, ezért lehetséges, hogy ma már nem üt akkorát a Bush-Laden tengely leleplezése. Vagy egyszerűen csak jól működik a kondicionálás… A 2001-es tragédia évfordulója mellett a mai fő “esemény” a leghíresebb (LOL) tévés tehetségkutató (megaLOL) újraindulása. Ha választani kellene a TV2-es Megasztár és a retekklubbos X Faktor között, akkor inkább egyiket se. Szerintem aki nézi, az is csak kényszerből teszi, hinni már senki sem hisz benne. Úgyhogy hiába teszem fel későn ezt az ajánlót, akit lebeszélhetnék róla az már fél nyolctól ott ül előtte, és teljesen mindegy milyen indíttatásból nézi. Ha már mindenképp ez a csatorna, akkor inkább hűsöljünk egyet A fenevad árnyékában 22:50-től egy szimpla kis mélytengeri horrorral, őszinte és egyszerű film a hozzánk hasonló őszinte és egyszerű embereknek…
 
Ja igen, közben kampány is van, lehet hogy épp ma itt nyüzsög a Feneketlen-tónál Molnár Gyula az összes hívével, kaptunk programfüzetet is, ha nagyon ki akarok tolni veletek majd beszkennelem. Részemről az ablakokat bedeszkáztam, a piát bekészítettem (nehogymár pont most kelljen kimenni kocsmáznom!), és maradok Fellinini meg Hitch bácsi filmjeinél, jó hangosan, mert hátha tényleg itt vannak, és akkor nehogy halljam ezt a zsivajt alattam, mert még írok egy horror-kisregényt…: (((
 
Nade mielőtt alámerülnék a műélvezésbe, el kell mondjam hogy elég fárasztó ez a kampány, a Schmuck Andor-videót csak nemrég láttam egy ismerős ajánlására, hát még elnémítva is fájdalmas volt. Aztán ott volt Mesterházy aki Jacko-t imitálta meg elvtársazott is, a Jobbik meg ma tartja az arab-magyar barátság napját (értitek, szept. 11-én), hát ha ez így megy tovább, akkor én Dreher Antal neve mellé fogom az ikszet tenni…mert hogy ma este rá fogok szavazni, az tuti, és nektek is őt ajánlom!


 
Kulcsszavak: Larissa Riquelme

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés