Hosszú POErázon, negyedik rész: A Holló (november 1.) / PRAE.HU BLOG

Egyszer egy bús Délidőben, míg melóztam elgyötörten,
Szótáram felett tanultam (frászt tanultam, épp aludtam),

HAngot hallék, messze zengőt, valaki nyomja a csengőt,
Kívül-belül, nehezedve, kapcsolóra tenyerelve -
"Postás lesz az", így tűnődtem, "hát azért roppan künn a zár,
Az lesz, ki más lenne már?"

A hóvége fültövön ver, jégveréssel vár november,

Magamnak is már fűtenem kell, hitelemnek vége már -
És én vártam: hátha virrad és a sok kiprintelt űrlap

Postaládámba talál, jó hírt ho2 és rámtalál

A folyósító nem s2anál, bánatomra hátha írt ad,

(KártyáM is 2árolva már.)

Vagyonom és k3re5etem elúszott a válóperen,

Így hóvégén tán mi legyen, az exem is arra vár,

Pénzem jön és Fele övé, dugja…fel, az ágya fölé,

Ötvenezer az ördögé, s ki tudja még, mennyi már?
Pénzespostás lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
csak az lesz, ki lenne már?

TölgyfA ajtóm én kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Postás Holló léptetett be, átkos-beli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Lenin szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon, ébren, kopottas kis tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, nem hiába jöttél pestre,
Zord Holló vagy, ősnemes te, temető küld, s vad határ,

mily néven tisztel fenn az angyalföldi mély határ?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ezt az egyetlen szót mondta, ezt oktatta, tanitotta

Ismeretlen gazdája neki, s fenn a csöndes szobron ülve

az a Holló egyedül e Szót tudta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,

De sajtomat majszolgatta. Reméltem hogy messze száll,

De szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
APEH küldött vagy vihar vert be téged e lakótelepre bár,
Tépetten is büszke lázban, havazástól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Utalják már nyugdíjamat?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: a PRAE-n sok jó wár-e még rám,
Blogom híres lesz-e, s méltán,

S látogatók hada vár?”
Szólt a Holló: "Soha már!"

"ItT a Vége!", így kiáltok, "légy bár madár, légy bár átok,
Menj, ahol vár vad vihar és angyalföldi mély határ!
Itt a csőröd ne kaparjon, guanód nyomot se hagyjon,
lakásomnak nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Sajtomat is adjad vissza! hagyd el házam, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

Szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Lenin-szobrom tetejirül el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, szekuritishez hasonló,
Míg a tévé rája hulló fényén roppant árnya száll

S blogom itt árnyéka alatt, mely betölti ím a falat,

Nem frissül már – soha már!

OLVASNIVALÓ

Felhasználóknak

Archívum