2011. 01. 29.
Sheen-tolvajok (jan. 29-30.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, JANUÁR 29.:
CSÁLÉ SÍN

Tájkép, fejlövésekkel
Rövid leszek, mert valamit ünnepelnek itt a kocsmában (ergo nem én fizetek), ezt pedig ki kell használni, rendelek is még egy kört, addig amíg kijön, megírom a megírandót…
 
Felnőtt rovat:
RTL Klub, 22:05: Alvilági játékok – Mintha egy Hanna-Barbera rajzfilm szereplői szabadultak volna rá a gyöngyvászonra, hogy egy véletlenül közéjük keveredett, hámozottan kátrányos helyzetben levő fickót üldözzenek – de hogy is lehetne ezeket a gengsztereket komolyan venni, ha olyan gyermeteg neveik vannak, mint Macska úr vagy a Rabbi… Maximum Lucy Liu miatt esik a nézhető kategóriába, viszont ismétlésgyanús. Háromnegyed tízkor valóságalapú távol-keleti akciófilm a FEM3-on. A Texas-Mexikó közötti határsáv helyett tibeti természetvédelmi terület és önkéntes járőrök, akiket a helyi orvvadászok tizedelnek, állítólag a közelben állomásozó katonák asszisztálásával. A Vadászok vadászait (vagyis a természetvédelmi járőrök) munkáját egy újságíró is segíti. A címe kicsit a Gyilkosok gyilkosára hajaz, ennek ellenére is érdemes belenézni.
 
Családi rovat:
Viasat3, 19:05: Kutyafuttában – A siker minden kötelező ismérve adott: gyerek és kutya, lájtos akció, valamint a főhős, aki más mint aminek látszik. Kezdjük vele: postásegyenruhája alatt bürökráciamentes szív dobog, a lájtos akció két bűnöző, a kutya drogvadász, a rendőrség tulajdona és a bűnözők után nyomoz, a kisgyerek pedig a postás sekszy szomszédjáé, és abban a reményben vigyáz rá, hogy egy bjútiful frendsip lesz a dologból. Hát meglátjuk.
TV2, 21:20: RebellisekVeszélyes kölyök holt költőinek társasága komolyabb tragikus vonások nélkül, a kötelezően megalomániás és szigorrú igazgatóbácsi ellen, a pártjukon álló tanár érdekében. Kihagyható.
 
Ismétlés rovat:
M2, 23:50: Berlin: Lou Reed-koncert – New York legstrapabíróbb (ex)heroinistájának egyik Máltán leghíresebb lemeze köré felépített koncert. Reed annyira úttörő volt, hogy csak mostanra érett be igazán az ő (és a Velvet Underground) hatvanas-hetvenes évekbeli vetése, nem véletlen hogy ezen a 2007-es tribute-on (szellemileg) egyenesági leszármazottja, Antony Hegarty is részt vesz (bár rá asszem a Transformer nagyobb hatást gyakorolhatott…). Ahelyett hogy azon sopánkodunk hogy miért is nem lett Lou Bécsiből is egy olyan örökszép halott mint mondjuk Jim Morrissonból, inkább örüljünk hogy tisztességgel megöregedve, de egyenes gerinccel eljátssza nekünk azokat a dalokat melyekről túlzás nélkül elmondható, hogy generációk életét változtatták meg. A sznobok még Julian Schnabel nevére figyelhetnek fel a stáblistáról. Ajánlott, még akkor is ha voltmár és én is ajánlottam már.
 
Hírmagyar:
Nézze meg Justin Bieber titkos szexi fotóit! - Nézze a halál meg a sokmillió tinicsaj aki erre nedvesedik! Nem vagyok én pedofil! :SSS
Sarka Kata kisebbre szabatja melleit – Nem olvastam el, perpill azt se tudom ki az a Sarka Kata, de ez a hír engem komoly sokként ért, és szomorú vagyok. Van olyan férfi, aki kisebb mellet akar? És van olyan nő, aki enged ennek a kérésnek? Tényleg közel a világvége! :(((
Kiegyezett a Fidesszel, élete végéig fizetik: "Derce Tamás az önkormányzati választás előtt félretette az ellenségeskedést, és a fideszes jelöltet kezdte támogatni. Életjáradékos díjat alapítanak neki." – Ez kéne nekem is, gyerekek! Ha valaki tud ilyen állást, azonnal szóljon, ne tartsa meg magának…
Szavazzon az évtized magyar celebjére! - Egyértelmű hogy Derce János az. Sőt nem csak a mostanié, hanem az összes következő évtizedé is....:DD
Gyerekek ölhettek meg egy idős nőt Lakon: "Előbb lekapcsolták a villanyórát, majd amikor az asszony felelősségre vonta őket, agyonverték." - Két héten belül helyreáll a közbiztonság, azt ígérték. Szerintem várjunk még egy kicsit, hátha most már nem csak hetente, hanem naponta fognak halálra verni 80-90 éveseket a nem büntethető (!!!) kiskorúak.
Bérkoldusoktól óv a siófoki rendőrség: "A koldulókat autóval hozzák-viszik azok, akik a nap végén elveszik tőlük az összegyűjtött pénzt." - Óriási. Már a kilencvenes években is ez volt a rendszer, de most végre beszélni is lehet róla. Egyszerűen fantasztikus. Újabb húsz év, és talán fel is fognak lépni ellene.
Kína leigazolta Tom Cruise-t?: "A J-10-es vadászgép helyett a Top Gun egyik jelenetét mutogatták az állami tévében." – Ezen most hangosan felröhögtem…ilyenkor valahogy kevésbé félek a sárga inváziótól…EGÉSSÉG!!! (Csak mert közben megjött a söröm.)
VV Anikó összeesett két perc biciklizéstől: "Az adás másik főszereplője Gigi lett, akit kórházba kellett szállítani, valószínűleg a vakbele miatt. Egy nap után ki is engedték." – Ezen is felröhögtem, félre is nyeltem mint annak a rendje. Mennyire szánalmas már! Egy egész ország nézi őket, ezek meg akkora puhányok hogy egy kis szobabiciklizéstől kiütődnek :DDD Küldeném követ törni mind, és közvetíteném élőben. Na AZ lenne a ValóVilág :DDDD
VV Gina ismét kurvának áll, ha férje elhagyja – Milyen meglepő!!! Csak kibújt a szög a zsákból. Minden napra jutott nekünk ebből a mocsokból ezen a héten, de ezért érdemes volt!
 
2011.01.28 09:03:11 Petar Crni Poparan
"Vicces, hogyan emelkedik egy nő tarifája attól, hogy szerepel a tévében vagy a lapokban"
Erről szólt bizony ez az egész, beleértve a megerőszakolós/kényszerítős sztorit is.
 
Magamat (pontosabban Hofit) tudom idézni megintcsak:
MI AZ, HARMINC KILÓ ÉS LEGEL?
JANUÁRTÓL TE!!!
LOL
 
Lady Gaga vér- és ondóillatú parfümöt gyárt - Végülis ha megvan a testében az alapanyag mindkettőhöz, miért is ne? Nem mellesleg ezzel végre végleg el lenne döntve a nemi identitása. Nap kommentje:
 
2011.01.27 22:27:07 hokibajnok
nincs is romantikusabb a véres geci illatánál..
 
Barbarella 2-t akar a 73 éves Jane Fonda: "Megálmodta a 68-as kultfilm vicces és feminista folytatását, de orgazmusorgonáról nem beszélt." – Jó is hogy nem beszélt róla, mert az már geronto-sekszfilm lenne! Ez a két szélsőség jut ma nekünk, a kiskorú Justin Bieber meg a hetvenéves Jane Fonda :SSS
A rendőrséghez menekült szexmániás felesége elől: "Egy Németországban élő török férfi bepanaszolta feleségét, amiért elnyomja, és túl sok szexet követel." – Kuriózum, mert általában fordítva szokott lenni, és nem csak a törököknél!
c.c.: Túladagolás vagy sérv?: "Öt pornós csajjal hetyegett az egy bőrönnyi kokót rendelő Charlie Sheen, a sajtósa szerint a röhögéstől kiújult sérve miatt vitték kórházba." - Annyit röhögött a kokós seksz közben hogy sérvet kapott….haha, NEM. Amúgy éljeneznék én is hogy a vén faszkalap (még!) tud élni, de az igazat megvallva nem irigylem, ritka ronda ribiket szedett össze a bulijához, ezek még a sekszmunkások közül is a legaljadék – dehát Charlie Sheen sose a jóízléséről volt híres. Ti, fiatalok talán nem emlékeztek, de annak idején (bizony, van annak úgy húsz éve is) pont ugyanilyen semmilyen kinézetű pornósokkal kúrt össze-vissza, például Ginger Lynn-nel. Azt hinnéd hogy egy színésznek elég az hogy szinte bármelyik nő igent mondana neki az utcán és ott helyben le is ápolná, de nem: neki a pornósok közül is a legrondábbak kellenek :DDD
Gregor: Fábry nem ússza meg a szajházást – Ez se tudom hogy micsoda. Abban viszont biztos vagyok hogy Charlie Sheen meg fogja úszni a maga szajházását. Na jó, elismerem: néha azért lennék az ő helyében :DD
Feri, segíteni kell, gyere vissza!: "A sajtószabadságért tüntetők sem tudják, hogy Józsi bácsi vagy Orbán veszélyesebb a sajtószabadságra."  - Egyik sem, mert BÉLA BÁCSI A LEGVESZÉLYESEBB!!!! Nade komolyan: még levett hangerővel se tudtam végignézni (és igen, tudom ki írta a feris dalt, és igen, fájt, nemkicsit). Nem tudom eldönteni hogy melyik oldal (un)szimpatikusabb, de az ugyanott készült másik videón Magyarország rémálma nyilatkozik a VV-ről és egyebekről, a sok hülye kommentelő meg éljenzi, hát ennyire egy birka nép ez hogy elfelejti hogy Dopeman csinálta a Villa-rapet, még a saját aktuális lemezére (Az Országház fantomja) is rákerült. Folytassuk is vele:
Dopeman nem önbíráskodna: "A rapper szerint nagyapja gyilkosait még az éjszaka is kiveti magából, amúgy sincs nincs értelme se mutogatni, se cigányozni, viszont nagyon jó lenne, ha észbe kapna a gazdasági és politikai elit, mert ez előbb utóbb kontrollálhatatlan lesz." – Nem kommentálom, mert ehhez azért még nem ittam eleget. Olvassunk tovább. „Ide vezet, ha szembeszarjuk a társadalmat, és mivel nincs kilátás, így erősödik az állati magatartás." - Mondjuk ki: ez nem a kilátástól függ. Csomó ember dolgozik mint az állat, úgy hogy tényleg nincs kilátása, fizetik az adót, teregetik a ruhákat és korán halnak mint József Attila mamája, oszt’ mégse rablótámadnak meg időseket. A társadalom szembeszarásáról meg ne az beszéljen, aki a bűnöző magatartásformát népszerűsíti lassan másfél évtizede.... "Nem is szóltam volna egy szót sem, ha csak bemennek és elviszik, amit találnak. Nagyapámék igazi nagy múltú családnak számítanak Erzsébeten, a háború előtt óta laknak ott, így soha nem voltak hajlandóak elköltözni, hiába mondtuk, hogy Erzsébet gettósodik” – Ehhez csak annyit, hogy van annak valami bája amikor egy roma gengszterrapper panaszkodik a gettósodásra. A nagyszülőket természetesen sajnálom, ez nem lehet kérdés, ahogy az agyonvert idős nénit is. Ettől függetlenül:
 
2011.01.28 12:06:50 aljaskuszobab
az öreget nyilván sajnálom, de dopemant megkérdezném, hogy még mindig olyan romantikusak e gengszterek/tolvajok/stb, hogy dalolni van kedve róluk...
vagy csak addig volt menő amíg MÁSOK szenvedtek miattuk?


 
VASÁRNAP, JANUÁR 30.:
KUTYAUTŐ COME ON DOOR

Nem lennék a kutya helyében :SSSSS
Félresikerült toleranciamese a Duna 2.-őn 21:40-től. Mondhatnám hogy a Szégyenfolt hű marad címéhez, de itt még ez se különösebb pozitívum, amikor egy eredeti származását eltitkoló professzor múltján esik ilyesmi, többször is (másodszor akkor amikor egy nála fiatalabb nővel kezd el kavarni). Az erőltetett sztorit nem mentik a színészek se (Nicole Kidman, Sir Anthony Hopkins, Gary Sinise és Ed Harris), a történet szerzőjének, Philip Roth-nak a sikereit meg nem is értettem soha, de érti őt helyettem pármillió ember, gondolom ők majd ezt a drámát is végigszenvedik. A fő problémát egy kommentelő nálam sokkal jobban összefoglalta:
 
grebel | Válasz jan. 17. 07:27 | 63/65
Fél órát bírtam nézni. Amerikában egy új műfajt hoztak létre: Összeszednek egy csomó híres jó szinészt és csinálnak velük egy dögunalmas drámát. Már több ilyenbe belefutottam, de mint mondtam ezt nem szenvedtem végig.
 
TV2, 21:50: Frizbi Hajdú Péterrel – Celebrity Deathmatch, a fő szám természetesen a Bagi Iván / Nacsa Olivér és Gregor Bernadett / Magyar Attila párosok küzdelme. Tökmindegy mit ajánlok, az egész ország ezt fogja nézni… Tíztől egy 1986-os Abrahams/Zucker vígjáték a Viasat3-on, Trombitás Frédi nélkül a Borzasztó emberek, akik alig várják hogy életük párjától megszabadítsa őket az élet, és ha nem megy magától, még siettetik is az eseményeket. Danny DeVito és Bill Pullman miatt nem csak a családosoknak ajánlott.
 
Az ember legjobb barátja rovat:
Szintén Danny DeVito menti a Kutyaütőket, ami a Borzasztó emberekhez hasonló váltságdíj-vígjáték, csak itt ember helyett főnöke fajkutyájáért akar pénzt kérni egy sofőr, a főnök persze annyira hülye hogy félreérti a helyzetet és azt hiszi az elrablót rabolták el. Kilenckor kezdik a TV6-on, és Sarah Silverman miatt óvatosan vele (a sorozata óta tudjuk hogy ő másként értelmezi a „kutyabarát” fogalmát).
M2, 21:25: Barát – Alkoholista feketemunkás és absztinens kutya félig-meddig kényszerű Boratsága Grúziából, de Moszkvában forgatva. Gondolom az lesz a vége hogy a férfi az eb kedvéért lemond a vodkáról.
 
Ismétlés rovat:
Film+, 21:10: Kommandó – Machismo über alles! Mindenki Svarcija mint szupererős és szuperintelligens csodakatona, akit egy régi ellenfele a neki legfontosabb dologgal, lányával zsarol. Annak idején a közönség imádta, a kritikusok is (volt min köszörülni a nyelvüket), ma már valamelyest a klasszikus filmek közé sorolják (persze csak a maga stílusában).
 
Hírmagyar:
Ki a kedvenc zöld képregényhősünk?: „A Zöld Darázs mozifilmje mellé itt a Zöld Íjász, a női Hulk és a sztriptízbárban razziázó Savage Dragon is. Szavazzon a kedvenc szuperhősére!” – Nekem a Zöld Disznó az. Meséljek a Zöld Disznóról?
Megszólalt a szexbotrányos Berlusconi: „Videóüzenetében azt mondta, az ország érdekében miniszterelnök akar maradni.” – Hahaha. Ez ilyen burkolt fenyegetés, vagy mi?
VV Éva két éve hordja ugyanazt a bugyit – Ezek szerint ott a Villában nem is mosakodnak? o_O
Óriásira nőnek a brit nők mellei – Sajnos a fejük attól még olyan marad, amilyen, úgyhogy do not want.
Piros borítékban jön a három és félmilliárd: „Egy vagyonos kínai hatalmas pénzeket oszt szét szegény tajvaniak között. Pekingi propaganda lenne?” – Nem tudom és nem is érdekel, viszont asszem innentől tajvaninak fogom magamat vallanai a népszámláláskor. Mennyivel elegánsabb már egy piros boríték mint egy nokiásdoboz!
Jó kézben lesz így a csúzli?: "Egyiptomot a Nyugat fegyverezte fel állig. Most aztán lehet aggódni, merre fordul a szupertankok tornya." - Dezsavű-érzésem van. Igen, a tálibok jutottak eszembe. Őket is ellátták minden jóval, oszt’ mi lett a vége…
Nem úgy iszlámisták: "Egyiptom egyetlen komolyan vehető ellenzéki csoportját iszlámistaként tartják nyilván, pedig alapvetően erőszakmentes és reformpárti. Ugyanakkor több dzsihádista csoport ihletője is volt." - Megnyugtató, mint a tegnap esti földmozgás...:(((






bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés