2011. 03. 14.
Mit, hol, merre az ünnepek alatt? (márc. 14-15.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁRCIUS 14.:
ARBOGASTOK ÉJSZAKÁJA

Alien március 15!
Ismét eljött a nemzeti ünnep, ideje megint kitűzni a kokárdát és levonni a tanulságot, mely szerint a kereskedelmi tévék nem tudnak mit kezdeni március 15-ével – de az előtte való nappal se.

Ünnepi műsor:
Fél nyolc előtt öt perccel tőlük szokatlan módon az ATV kezdi a forradalmi megemlékezést a Klapka légióval, ami már 1849 után, de még kiegyezés előtt játszódik, és a címbeli emigráns tábornok próbálja meg folytatni benne a szabadságharcot maroknyi csapata élén. Nagy nevekkel, úgymint Törőcsik Mari és Mensáros László (valamint Tordy Gézával a címszerepben) – ajánlott. Utána ugyanott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratáról mesélnek nekünk 21:20-kor. Közben negyed kilenckor a Duna is átveszi a stafétát a Lánchídi csatával, ami az 1986-os, rendőri provokációra emlékeztet minket, és vele együtt arra az időszakra, amikor nem volt ajánlatos külön ünnepelni. Ezt meg a krónikus ATV-fanoknak ajánlom :D
 
Nem ünnepi műsor:
Kilenckor békebeli (1938) magyar vígjáték (A leányvári boszorkány) a Duna 2. Autonómián egy zálogosról és az ő eladósorba került leányáról, meg a körülötte keringő udvarlójelöltekről. Mérsékelten ajánlott. Nyolckor Cassavetes Hatás alatt álló nőjét élvezhetjük a Cinemaxon, anyaszerep-válság Christina Grisantival és Peter Falkkal (ezek szerint Columbónak mégis volt felesége?). Dráma, öngyilkossági kísérlettel és helyét nem találó feleséggel. Óvatosan vele.
 
Ismétlés rovat:
RTL Klub, 20:05: Arthur és a villangók – Luc Besson folytatólagos mélyrepülése a Végtelen történet (varázskönyv segítségével a fantázia világába lépő gyerek) és a Gyűrűk Ura bűvöletében (azóta már Arthurék is a harmadik résznél tartanak), sok-sok számítógépes grafikával ám annál kevesebb szívvel és lélekkel. Csak akkor nézd ha gyerek van a háznál, de inkább még akkor se. Érdekesség hogy az operatőrt úgy hívják mint a Psycho-ban a nyomozót: Arbogast-nak (a másik mai Arbogastot a Cool TV-n csíphetjük el 20:50-kor, Danny DeVito alakításában a Junior című kicsit erőltetett vígjátékban, és ez is ismétlés ofkorsz). Még mindig a retekklubbon, de tíztől Kevin Smith első komolyabb mellélövését (Jersey Girl) adják, egy rész tragédia (sikeres házaspár balul sikerült gyerekvállalása az anya –Jennifer Lopez- halálával), egy rész komédia (Apja és lánya relokalizácója a Smith-oeuvre-ből ismerős New Jersey-be, ahol az újrakezdés és a Zélet újrafelfedezése vár mindkettőjükre). Még Zsigmond Vilmos se nagyon menti. A kettesek kísértenek minket: Goldie Hawn-nal egészen pontosan ennyiszer találkozhatunk, és mindkétszer vígjátékban, előbb kilenckor Mel Gibson oldalán a Film+-on (Palimadár), ahol tökös (LOL) ügyvédet alakít, aki belezúg a tanúvédelmi program résztvevőjébe (Gibson). Kihagyható. Valamivel jobb a Párosban a városban (FEM3, tíz óra), itt Steve Martinnal próbálnak életet lehelni halódó házasságukba, ám a lenyugvó nap erejét háttérbe szorítják a felmerülő problémák. Lidérces órák a nászlakosztályban : )
 
Mára ennyi, holnap veletek ugyanitt. Egésség!
 

KEDD, MÁRCIUS 15.,
NEMZETI ÜNNEP
Ünnepi műsor:
Délután négykor nem ismeretterjesztés, hanem művészkedés lesz a Himnusz nyolc versszakban témája az M1-en, ahol nyolc gobelinszövő alkotja meg a saját tribute-szőnyegét a vers alapján. Ugyanott fél ötkor Petőfi felvidéki leveleinek zenés feldolgozása Ferenczi Györgytől, A költő utazása címmel. Ajánlott. Nyolckor egy rövid kis népdalolás Selmeczi Borbála vezetésével a Dunán, na EZ elé ültesd le a gyereket ahelyett hogy a megaszart meg a többi szemetet nézeted vele, itt igazi dalokat és énekest láthatsz. A Dunáról fúj a szél ígéretes próbálkozás, és drukkolok neki. Ugyanabban az időben a szabadságharc székely hőseiről tudhatunk meg többet a Duna 2. Autonómián a Föltámadott a tengerrel.  M2, 20:30: Csongor és Tünde – Mindig leadják, és sose tudom megunni. Az egy dolog hogy Vörösmarty hibátlant alkotott, de a szereposztás is hibátlan (Mikó István, Koncz Gábor, Bessenyei Ferenc, Gobbi Hilda, nem sorolom). Ma már kevesebb „korrekt” színdarabfeldolgozás születik, és ebből még kevesebb jut el az átlagnézőhöz – nem viccelek, csak hasonlítsátok össze egy átlagos mai nap műsortervét mondjuk egy 25-30 évvel ezelőttivel… Két Jókai-feldolgozást is kapunk, mindkettő ismétlés, ezek közül a Szegény gazdagok az, amit ritkábban adnak, ma este épp a Filmmúzeumon, tíz előtt öt perccel. Háromnegyed tizenegykor egy Munkácsy Mihályról szóló dokumentumfilmet (Inas a szalonban) adnak az M1-en, a 2005-ös életműkiállítás apropójából, még jó hogy ajánlott!
 
Nem ünnepi műsor:
Mint mondtam tegnap (meg múlt évben, meg az azelőttiben ugyanekkor), a két fő kereskedlmi csatorna nem tud vagy nem akar érdemben hozzátenni ehhez a naphoz, ami szomorú, végülis több mint tíz éve itt vannak velünk, mibe került volna felvenni valami színdarabot és leadni, de nem, kapjuk ezredszerre is A hazafit Mel Gibsonnal (retekklub, nyolc óra), semmi bajom az amerikai függetlenségi háborúval akármelyik oldal szemszögéből mutatják is be, de semmi köze a márciusi ifjakhoz (Emmerichet meg el kéne tiltani a kamera mögül). A háborúnak utóélete is van, ezt pedig a FEM3-on csíphetjük el tíztől, már amennyiben akarjuk, itt ugyanis A múlt szökevényét üldözi fél Amerikán át megszállott tiszt. Liam Neeson és Pierce Brosnan ellenére is csak mérsékelten ajánlott. Nem jobb a helyzet a másik fronton sem: a TV2 a Bajnokok Ligájával próbál elcsábítani minket a megemlékezés szellemétől fél kilenckor. Ne engedjünk neki, akárnilyen vonzó is egy Bayern München / Internazionale mérkőzés ígérete, vagy utána ugyanott Sir Anthony Hopkins a Bizonyításban! Az egyik úgyis hír lesz holnap, a másik ismétlés, mindkettő kihagyható (na jó, a meccs kevésbé). 20:20-kor két marhaság közül választhatunk: az egyik az HBO Comedy-n az iskola veszteséről szól, aki belezúg a legmenőbb csajba és nyilvánosan kérdezi meg tőle, hogy Lehetek az eseted? Minden adott egy tragédidrámához, ám mégis vígjátéki formába gyömöszölték bele ezt az ígéretes kezdést (Todd Solondz ordítana a boldogságtól ha rábízták volna a rendezést). Kezdjük ott hogy a csaj viszonozza a srác érzelmeit (ilyen a valóságban nincs, a Nagyon Jó Nők kizárólag a dögös és/vagy gazdag pasikra buknak, kivéve akkor ha már kiélték magukat), folytassuk ott hogy a gyerek próbálja felvenni a bulis tempót és elkerülni a bosszúra éhes exet és barátait (ilyen van a valóságban, általában csúnya befejezéssel). Én szóltam. Ugyanabban az időpontban sorozat az AXN-en (Szellemekkel suttogó), amit csak a mai rész címe miatt válogattam be: Minden szellem Grandview-ba tart. Nagy kilátások (grand view), LOL. Éjfélkor kíváncsian próbát teszek az Éden Hotellel és a Való Világgal, azt hallottam ugyanis hogy a forradalom évfordulója alkalmából különleges megemlékezéssel készülnek mindkét műsorban: a Hotelben Petőfi Sándor verseiből szavalnak majd, a Villában pedig azon versenyeznek, hogy ki tud több versszakot a Himnuszból – de természetesen csak a közös esti ima után, mert az ünnep a valóságsókban is ünnep! Aki nem hiszi, járjon utána! : )

Utóirat: az OK hogy az Index címlap hírei nem túl ünnepiek, de  valaki szóljon már a google szerkesztőinek, hogy a magyar trikolór nem piros-sárga-zöld :DDD





bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés