2011. 03. 25.
Immunhumusz (márc. 25-26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
PÉNTEK, MÁRCIUS 25.:
PIROS GOMB VAGYOK, I SOLVE PROBLEMS
 
Mi rágja a bácsi lelkét?
 
Ajánlott rovat:
HBO, 21:20: A doboz – A Donne Darko rendezőjének Milgram-kísérlete, látszólag a szereplőkön, de ugyanannyira a nézőn is: míg Cameron Diaz és James Marsden választása könnyű (hajlandóak-e megnyomni a Nagy Piros Gombot, ha igen, úgy meghal valaki akit nem ismernek, és cserébe kapnak egymilát, hát még jóhogy ezt választják), de a Végső Nagy Kérdéssel itt is a néző szembesül(het, ha akar), mert (minő meglepetés) elvileg mi is megnyomnánk a gombot (mer anyagias pénzből élők vagyzunk, akiket még a válság is sújt, pfejj). Mégis, még így is (mármint az írott eredetihez képest kicsit moralizáló végkicsengés és a kötelező misztika ellenére is) ajánlott.
Film+2, 21:10: Krrish – Indiai Szupermentörténet a hegyek ifjú remetéjéről. Ha a hegy nem megy a szerelemhez, a szerelem jön a hegyhez, hősünk pedig belezúg a kevés indiai női hegymászó egyikébe, és követi a városba. Utánérzések dögivel, sok-sok bollywood-i fordulat, emiatt lehet komolyan is nézni, meg lehet besorolni az „annyira ciki hogy zseniális” kategóriába, de mindenképp érdemes – akár így, akár úgy fogjuk fel, mindenképp szórakoztatóbb mint a magyar közönségfilmek. Tízkor egy kis háború utáni visszailleszkedés Flandriában az M2-őn: a falu magánakvaló srácából férfit farag a háború, de érdemes-e így felnőni, ha utána képtelen a normális életre (költői kérdés, a válasz nemleges). Vontatott, pacifista moralizálás, de nem árt az nekünk ebben a lőporos időben. Háromnegyed tizenegykor egy, a címével ellentétben nem 9, hanem három kis epizódból álló, és a kereskedelmi tévék világában játszódó filmecske a Viasat3-on. Mivel mindhárom rész aktuális (rendőri felügyelet alatt álló sztár, hülye, megcsinált valóságsó és még hülyébb számítógépes játékok), ezért elvileg ajánlott, de mivel mindegyikre van magyar példa ami a könyökünkön jön ki (stólbuci, vv / éden, WoW), ezért óvatosan vele. Ja, és persze kilenckor folytatják az Élet a Marsont, még mindig a Dunán ofkorsz, a nagy dilemma ma este az lesz hogy lehet-e egy bűnözőt tudtán kívül nála elrejtett bizonyítékkal rabosítani.
 
Sínhírek a nagyvagánytól:
Hajdú Péter brutálisan énekel: „"Már az elején elmondtam a szerkesztőknek, hogy baromi rosszul énekelek" - mesélte a Borsnak Hajdú.” – Ő mondta. Én csak beidézem, és nem kommentálom. Viszont adok egy linket a kommentekhez :)
Szandika dúsíttatja fogsorát, Zsófi fehérít: "Sajtónyilvános volt Szandika fogorvosi konzultációja, VV Zsófi fogfehérítését is végignézhettük." - ...és csodálkoznak hogy csökken a népesség, amikor egy ilyen fotó vár minket index címlapon.
VV Alekosz teljesen kifeküdt a szócsaták miatt – Szegény. Képzeljétek ha még olvasnia is kellett volna :DDD
Terry Black áprilisban Dubajba költözik: "Rácz Károlynak elege van az Magyarországból, ahol egyedülálló szülőként alig tudja eltartani gyerekeit." - Közölném vele hogy a rendesen dolgozók között is rengetegen vannak ezzel így, ők mégsem mennek dubajozni, pedig ők nem csak beöltöztek nőnek, hanem annak is születtek!
 
2011.03.24 09:49:53 Peter__Blau
Na most átgondoltam, ezek szerint Dubaiban olcsóbb az élet, én már a hétvégén kitelepülök akkor...
 
A szomorú még mindig az, hogy újra előkerült a régi lemez: „Én a saját múltamban nem találok semmi olyat, amit le kellene tagadnom előttük, vagy titkolnom kellene. Ha pedig egyszer kiderül, hogy annak idején milyen körülmények között hordta ki őket az anyjuk, megpróbálom nekik úgy elmagyarázni a dolgokat, hogy ne sérüljenek.”
 
2011.03.24 10:01:15 Illetékbélyeges elvtárs
a gyerekek akkor fognak csak igazán sérülni, ha nem a biológiai szüleik sztorija, hanem Teri apuka kultúrális hagyatéka kerül a kezükbe, képekkel, videókkal
 
 
Kirajzott az MSZP Kazincbarcikán - Immáron hivatalosan is beköszöntött a tavasz! Rajzzanak, rajzzanak, de remélem szaporodni nem fognak! ÉBERSÉG!!!!!444 "Éhesek?" - kérdezte a részországgyűlést tartó MSZP-seket az alsógagyi polgármester. "Nálunk nagyon sokan éhesek, de őket nem várja étel." - APAAA KEZDŐŐDIIIK!!!!!!!!4 "A háromórás ülés után - ahogy Török Zsolt mondta - a képviselők kirajzottak, hogy az utca embereit kérdezzék ki a mindennapi gondjaikról." - Nem is tudom miért, de engem sose találnak meg ilyen kérdésekkel egyik párttól sem. Pedig mindnek volna mondanivalóm >:)
Szalai Annamária dönt a Népszabadságról?: "A Ringier és az Axel Springer egyesüléséről a médiatanács elnöke dönt a médiatanács nevében." - Én ugyan nem kedvelem a népszabót (SŐT!), de azt kell mondjam, hogy azért ezt talán mégse kéne.
Kiszivárogtak a bunga-bunga partik képei: "Dagad a Berlusconi-dosszié, az ügyészek tucatnyi laptopot és fényképezőgépet foglaltak le." - Majd akkor szóljatok HA VÉR FOG FOLYNI ha már összevágtak belőle egy nézhető pornófilmet.
Subba: Kardoznám a fosszóródat: "Te hogyan hódítanád meg Horváth Évát?" - Sehogy. Egyszerűen csak SUNÁZNÁM! Na persze nem őt!
Újra David Guetta a Balaton Soundon! - Édes faszom, hát mi lesz itt még?! - "Újabb nevek kerültek nyilvánosságra az idei Heineken Balaton Sound fellépői közül: Guettán kívül jön Snoop Dogg, Big Boi, Mika, a Hercules & Love Affair és a Simian Mobile Disco is. Közben a helyi képviselő testület megtiltotta a dohányzást a zamárdi strandon, de az még nem világos, hogy ez a rendezvény idején is érvényben lesz-e." - A füves cigikre biztosan nem ^^
Balesetet okozott a PETA utcán zuhanyzós akciója: "Belecsúszott az előtte lévő kocsiba Los Angelesben egy sofőr, mert elterelte a figyelmét, hogy az út mellett a PETA aktivistái zuhanyoztak az utcán a Víz Világnapja alkalmából. Az állatvédő szervezet most arra hívta fel a figyelmet, hogy a vegán életmóddal sok vizet lehet megspórolni." - Nem tudom, de ezek a természetvédők valamit nagyon elkúrnak. Ott van a Greenpeace, egyes körökben már csak káromkodásszinten emlegetik. És most itt a PETA, ami egy nyilvános, pucér női zuhanyzást is a visszájára tud fordítani, egyrészt az anorex modellekkel, másrészt a balesetveszélyes szervezéssel. Nap kommentje:
 
2011.03.25 17:34:19 Rodzservoterz
Vegetarianizmus=faszság. Téma lezárva.



SZOMBAT, MÁRCIUS 26.:
NÉHA ÖT, BÁR JA, LEHET HAT IS

A kép sajnos nem a Búfelejtőben készült

Ismétlés rovat:
Duna 2. Autonómia, 19:30: 2x2 néha 5 – Magyar vígjáték a különc, újító repülősről (Zenthe Ferenc) és az újításait nemigen értékelő tanársegédről (Ferrari Violetta), akik egy balul sikerült kényszerleszállás során egymás karjában landolnak, és végül a vizsga is lezajlik meg a repülőgép is megmarad. Kilenckor az M1 Neil LaBute Betty Nővérét küldi újra a maga Pleasantville-je után kutatni, ugyanebben az időben Bertolucci kevés jó filmjeinek egyikét, Az utolsó császárt adják az M2-őn. Még mindig ugyanekkor a nemrég elhunyt Annie Girardot-ra emlékezhetünk egy laza kis vígjátékkal a Filmmúzeumon, ami a most zajló szavazat-viták kereszttüzében újfent aktuális, bár itt egy polgármesteri székért versenyző gyártulaj (Luis de Funes) és felesége (Girardot) a Marakodók, és a végkifejlet is más mint ami nálunk lenne… Háromnegyed tízkor kicsit pörgősebb mulatság a retekklubbon az első Mobiltelefon-filmek közül (lásd még: Fülke), amiben egy lemerülő suttyofon az egyetlen kapcsolat egy elrabolt nő (Kim Basinger) és az őt segíteni próbáló jófiú (Chris Evans) között, aki próbál lépést tartani az eseményekkel, ha már egyszer belecsöppent. Feltűnik még William H. Macy aki gondolom itt is folyton fel meg leveszi a szemüvegét, hát akkor már inkább Jessica Biel és Jason Statham miatt kapcsoljunk ide.
 
Ajánlott rovat:
Az amerikaiaknak is megvan a maguk Bárja, szerencsére nem valóságsó, hanem inkább Sas Tamás-féle hasonlócíműség egy bezárásra ítélt alkoholmérés tulajáról (Michael Madsen), akinek nem a világot csak a söntését (és testvére esküvőjét) kéne megmentenie. Ajánlott, és meglepő módon a TV2 adja, mégpedig fél tízkor. Lesz még Steven Soderbergh valós eseten alapuló Informátora a Cinemaxon nyolckor, de ez csak a rendező miatt lehetne ajánlható, a sztori elég zavaros: a Matt Damon alakította mezőgazdasági középvezető a saját cége ellen próbál bizonyítékot szerezni az FBI számára, csakhogy végül belebonyolódik a saját meséibe – a rendező nemkülönben, így lehet egy amúgy is kevesek számára érthető témát még kevésbé befogadhatóvá tenni.
 
Nem ajánlott rovat:
Viasat3, 18:55: A nagy csapat 2. – Úgy van, nem ajánlom. Az egy dolog hogy már az első is gyenge volt, de a fő érv még mindig az hogy fedezzék másból Charlie kokainorgiáit!
 
Kishírek a nagyvilágból:
Rosszindulatú daganattal műtötték Szecsődi Karcsit: "A Megasztárban feltűnt 19 éves énekest március elején műtötték meg, az orvosok szerint a műtét sikerült és nem lesz több gond." - Mint ember, őszintén örülök ennek, és jobbulást kívánok neki. Viszont mint zenehallgató, azt hiszem ideje csomagolnom a bőröndjeimet.
Megvan az eddigi leghidegebb csillag: "A világ legnagyobb távcsőrendszere kellett ahhoz, hogy ráleljenek a halovány barna törpére." – Mi-cso-daaaa?! Barna és még törpe is???? ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL!!!!!!
Testőrök kísérik a bíróságra Keleti Györgyit: "Keleti György lányát kurválkodás elősegítése miatt ítélhetik több év börtönre. Ma ítélet születhet. Kövesse a tárgyalát percről percre." - SPOILER: kitüntetik, és egy óvoda vezetését fogják rábízni. Nincs igazság ebben az országban: "A német és olasz börtönökben töltött időszakról Keleti éppen könyvet ír, várhatóan májusban jelenik majd meg, és Keleti Györgyi: 60 nap, a meztelen igazság lesz. Már borítója is van." - De vigyázzanak nehogy stóléval egyidőben adják ki :D Nap kommentje (melytől elhatárolódok):
 
2011.03.25 09:14:53 triumphator
erre is érvényes egy vv4-es topikban olvasott örökbecsű:
"megk*rni, agyonverni, 6 méter mélyen elásni".
 
subba: Programajánló: Horror és Pornó Filmfeszt: "Végre valami igazán kedvünkrevaló program! Pénteken Horror és Pornó filmek fesztiválja a Kino moziban." - Ugyanaz a szemét rövid időn belül másodszor is a címlapon. Nem baj, nézzük a jó oldalát ennek is, igen, a kommentek azok:
 
Savitra   2011.03.24. 11:58:18
Azt tudjátok mi a horror-pornó?
Szájba basznak baltával.
 
A bíróság börtönbe küldte Geréb Ágnest: „Első fokon két év letöltendő fogházra ítélte a bábát
a Fővárosi Bíróság. Szokatlanul szigorú az ítélet.” – Sajnos nem eléggé. Az érte tüntetőket meg kötelezném az otthonszülésre, de ezt már mondtam.
Éden István: Buzulásról nem volt szó - Hát persze, értjük mi ezt! :nudge, nudge: Te kivered nekem, én kiverem neked, csak hogy múljon az idő. De semmi buzulás, buzulás az nuku!  - "A hírtelen jött 15 perc hírnevet Éden István se értékeli túl sokra, mint mondja, egyedül a rosszindulatú hozzászólások akasztják ki." - és erre itt egy újabb Év kommentje candidate:
 
2011.03.24 23:53:12 frontember876
 
Kedves István,
 
mivel olvasom, hogy figyeled a kommenteket, üzenek neked én is. Nem kiakadni kell a rosszindulattól, hanem megérteni, hogy aki tévéműsorba megy, azt lereagálják a nézők. Ez a műsor pedig eleve olyan szerkesztésű, ahol mi a nézők szűken a következőket kaptuk:
- egy halom kisportolt testű fiút
- néhány tényleg szép lányt, és néhány hasas-segges picsamucit
- valamennyi (!!) szereplőről azt a benyomást, hogy 300 szónál semmiképpen sem több a szókincse magyar nyelven (nézd vissza, szégyen, ahogy beszéltetek, iszonyú gáz)
- az egész műsor egy legalja kisiskolás köpködés. Felnőtt emberek teljesen ki vannak borulva egy elképesztően szép helyen azon, hogy a hatodik faszfej, meg a másik ostoba liba mit mondott róluk kinek, mikor, és miért. Szerinted mennyire vagytok nevetségesek úgy általában?
 
Arról most nem szólnék, kedves István, hogy akinek az életében a legnagyobb eredmény a Mr. Nyíregyháza cím, és ez van a neve alatt foglalkozásként, az ugyebár nagyjából annyira kellemetlen, hogy előbb ülnék egy tonna hányásban derékig egy héten át, minthogy bárhol, bárki ezt írja a nevem alá. Amikor duzzogsz, hogy rólad mit gondolnak, talán ezeket is mérlegeld.
 
Az egész műsor összes szereplője olyan botrányosan ostoba, tanulatlan, műveletlen bunkó volt veled együtt, hogy a macskám bármelyikőtök IQ-ját súlyosan szégyellné.
 
Remélem, érthetően fogalmaztam, és úgy is megérted a mondanivalómat, hogy a mondataim első szava nem az, hogy: öcsém, vagy az, hogy hallod...
 
 
Oroszlán Szonja férjhez ment New Yorkban - Ismerős a sztori? Igen, az élet másolja a Valami Amerikát :DDD
Liptai Claudia állítja, igen jól tud furulyázni - Elhiszem neki :SSSSSS
 
2011.03.24 13:00:20 borovi
De milyen jól! Sokan bizonyíthatják a médiavilág férficölöpei közül...
 
2011.03.24 14:10:20 MahDia
hű, de magasan van a labda:)))
bár a "Céline Diont soványra szopták az ikrei" c. cikk után meg sem lepődök.:)
örömmel látom, hogy Clau még messze van a soványtól, ezek szerint a furulya inkább hizlal...
 
Bemutatják a világ leghosszabb filmjét: "A 240 órás poszt-apokaliptikus sci-fi-t egy héten át vetítik Helsinki főterén." - Plusz egy ok Tarr Béla ellen: ihletet adott ennek. Nem is baj hogy háttérbe húzódik….
 
2011.03.25 08:41:07 sántakígyó
Ha megjelenik DVD-n, ne szaladjatok a boltokba. Pár hónap és kijön az extra változat + 50 óra soha nem látott jelenettel.
 
2011.03.25 09:13:36 Panem et Circenses
Ha valakinek van egy extra forgatókönyve, amit már kiolvasott, akkor jelezze - most akarom beszerezni a tüzelőt jövő télre. Gondolom bőven elég lesz.
 
VV Évát a Bár 2.0 tette tönkre - Nem, ő maga tette tönkre magát. Persze hogy ez is a médiában akar dolgozni… :SSS
 
2011.03.24 13:17:44 Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!
A médiákba akarol elhelyezkedni, Éwa?
Ez a velvet.hu tárt karokkal vár, bár zsanpólamondó lennék, hogy ide túlképzett vagy.
 
Berlusconi kiakadt egy Ikea-reklámon: "A mélyen vallásos szicíliak nem, de Berlusconi lapja, az Il Giornale nagyon felháborodott." - Szilvió bácsi! Tessenek csak orgiázni tovább, a felháborodást meg azokra hagyni akikben maradt némi erkölcs. Például rám ^^
 
Szabadon asszociatív rovat:
Android: Maszturbatométer telefonra: "Az app automatikus statisztikákat készít erről a hobbinkról." – Ez igen, ez nagyon kell nekünk! Lehet értelmesebb dolgokra is költeni a pénzt, és lehetne már növelni a népességet!!! Éberség bajtársak, ÉBERSÉG!!!!!!!!44444
18+: A kicsi, a vér - vagy a húsfarok a tökéletes? - Nem tudom, de a cikkirót remélem felpróbálja majd az apja, hogy majd arról is beszámolót írhasson.
Subba: A játék amivel ma mindenki játszik - …és határok nélkül…. :DDD
OurFashion: Az 5 legmenőbb lófarok – Hát igen, ma mindenről ez jut eszembe. Főleg ha így egymás után vannak a címlapon…
Malacka: Úgy bekapnék valamit, de hol?: "Gyorsan, finomat, olcsón a belvárosban? Mission Impossible." – Nem annyira lehetetlen: próbáld a Népligetnél a bozótban… :DDDD Viszlát holnap!
 
 
VASÁRNAP, MÁRCIUS 27.:
COME FORTH!

Nem is tudom miért EZ ugrik be róla...
Remélem nem felejtettétek el a nyári időszámítást – ha igen, akkor sincs semmi, nem maradtok le semmiről, ami van, az ugyanis annál valamivel több, a valaminél viszont jóval kevesebb. Kilenckor toleranciawestern a Hálózaton David Carradine-nal, aki itt egy (jogosan) indiángyűlölő helyi fejest játszik, aki egykori vőjelöltjétől akarja visszaszerezni a földjeit, amit abban a reményben adott neki, hogy majd feleségül veszi a lányát – ám mind a lány, mind a férjjelölt mást szeret, a földesúrnak meg kell a földje - Csoda lenne, ha Sage Creek-ben kitörne a béke…
 
Ajánlott rovat:
Gyanús, hogy a megerőszakolt és megölt, a földi világot kívülről szemlélő és narráló kislány története (Komfortos mennyország) voltmár (itt a Dobozban elvileg nem), de tudom hogy olvasni Magyarország többsége kifejezetten utál, viszont az HBO-t azt nézik, és Peter Jackson neve is ismerős lehet nekik (vagy a Hullajóból, vagy a Gyűrűk Urából). Alice Sebold könyve jó, a téma most és mindörökké aktuális, s bár a kritikusok kicsit szájhúzva fogadták, mi nézzük el a mai nézők többségéért tett engedményeket (változtatások a könyvhöz képest, számítógépes grafika, és főleg Mark Wahlberg személye), és reménykedjünk abban hogy a mostani tizenévesek is leszűrnek belőle valamit és kicsivel óvatosabban mennek bele az éjszakába (nem fognak, ahhoz tízszer ennyi ilyesmi film kéne). A kicsit cukros CGI ellenére is legalább egyszer mindenkinek látnia kell – ha másért nem, hát azért hogy ideig-óráig meggyőzzön minket arról hogy a rosszak megbűnhődnek, a jók a mennybe jutnak. Hétfő reggel persze ugyanabban az országban ébredünk majd ahol mindent meg lehet úszni és mindent el lehet adni a birkáknak, de addig is van nyolc órától egy éjszakánk, így elfelejthetjük hogy a való életben úgy végződne a sztori, hogy a gyilkos ír egy könyvet a saját elnagyolt szenvedéseiről, az áldozatokat meg csak szinte megemlíti.
 
Nem ajánlott rovat:
Két filmet kell ma messzire kerülnünk, az egyik a Tökös ötös a Filmmúzeumon kilenckor, a másik a Nagy csapat (este tizenegy, Universal), és eltaláltad, mindkettőben Charlie Sheen játszik (plusz a másodikat egy héten belül sokadszor szabadítják ránk). Kísértet járja be a tévéadókat, Charlie Sheen kísértete, pedig a fószer még nem is halt meg!
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Ilyen csönd még nem volt: "Elrettentő képeket mutattak egy előadáson a jánoshalmi diákoknak a diszkóbalesetekről. Pár napra rá két diák szörnyethalt egy karambolban." - Tudom gyászolnom kéne meg minden, de valahogy nem tudok, ha pár 18 éves egy Audi A6-ossal majdnem magával visz egy vétlen sofőrt, ráadásul ezek is azt hitték hogy a biztonsági öv csak dísznek van.
Tilos a dohányzás a Balaton-parton: "Aki Zamárdinál rágyújt, 30 ezret is fizethet. A Balaton Sound idejére kivételt tesznek." - Nem szeretem azt mondani hogy ÉN MEGMONDTAM...
Igazságot Lisbeth Salandernek!: "David Finchernek nagyon össze kell kapnia magát, ha felül akarja múlni a Millenium 3. svéd változatát." - Egy, ki mondta hogy felül akarja múlni, kettő, már az eredeti is gáz volt (igen, a könyv is).
Gombásodnak a villalakók - Majd ébresszetek fel ha nemi betegség is lesz. Bár tudjátok mit, inkább még akkor se ^^
Denaturált szeszből készített pálinkát: "Jamaicai rum és császárkörte aromával keverte." - Kellett nekünk engedély a pálinkafőzésre... :(
Egy villamosmegálló, amelyiknek három neve van forgalomban - Egyszerűsíteni kellene ezt is, úgyis most van a nagy átnevezési hullám. Szerintem minden villamosvonal minden megállója legyen Liszt Ferenc Álomás (sic!), osztjónapot.
Szocped: Hová vezet a Ferihegyi út? - Miiii? Ez még megvan?! ÁTNEVEZNI!!!!!!!
Otthon, édes: Origami a mellékhelyiségben: "Természetesen Japánból származik az őrület, ami a wc-papír végének gondos eldolgozásában rajlő lehetőségekből villant fel néhányat-" - Benne hagytam a hibákat. Az ötlet szar, de legalább ki lehet vele törölni ^^
Varánusz: Demszky, a leértékelt kisnyugdíjas: "Mennyi az a pénz, amiért az egykori főpolgármesternek nem kell elszontyolodott teszkós akcióvadásszá válnia?" - Hülye kérdés, mert élete végéig jól fog élni, ha valakit, őt biztos nem kapják el szalámival a kezében.
Főváros: Rákosi bunkerében jártunk - Hanyadszor, bazmeg, HANYADSZOR?! Nap kommentje:
 
zsitva 2011.03.27. 14:27:09
Ezt az atombunkert szinte minden evben lehozza egyszer az Index vagy az Origo.
–––––––––-
 
Persze, hogy lehozza. Jó téma nem kell újból megírni. 1990 óta már 21-ik alkalommal olvashatjuk.
1990-1995 között még halkan suttogó (minek a TV-ben suttogni) riporter közölte világgal, hogy : Kedves nézők most olyat látnak amit még soha senki, csak most, csak önöknek, stb.
Soha senki.
Nagy lóf@t.
Megépítettee kb. 2000 ember.
Utána karbantartotta kb. évente 20-30 ember.
Tudorr róla mert munkája ez (is) volt + 300 ember.
Titok.
A fenét.
LÉGÓ oktatáson járt lent évente 10-20.000 ember. (nem elírás).
Ezek után arról beszéltek, hogy titok.....:-)))
 
 
 
 
 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés