2011. 04. 18.
Pörösz szöröp (ápr. 18-19-20-21.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, ÁPRILIS 18.:
SZÖRPÖK ÉS GYILKOSOK

Ma az egyetlen ajánlottság a Duna 2. Autonómián lesz (és nem elég hogy nem fogom, de még ismétlésgyanús is!). Váczi Eszter a Jazz + Az-ból lehet a legtöbbünknek ismerős, ám hosszú pályafutás áll mögötte (Geszti is nyilván ezért figyelt fel rá). Ami abszolút szimpatikus benne (a hangján kívül) az az, hogy különösebb törés nélkül tért át a dzsezmegaz országos sikeréről egy minőségibb, vagyis nem akkora popularitásra számot tartó zenekar élére (ellenpéldaként lásd a másik szintén Geszti-közeli Oláh Ibolya esetét). Nagyon röviden: a Jazz + Az egy lebutított acid jazz volt, a Váczi Eszter és a Szörp viszont ugyanennek a felnőtt verziója, és erről mi magunk is meggyőződhetünk fél kilenckor egy koncertfelvétellel.

Akció rovat:
Hálózat TV, 21:00: Lézer misszió
– Brandon Lee (R.I.P.) felejthető KGB-ellenes küzdelme a sivatagban. Van benne főgonosz, óriásgyémánt és lézerfegyver is, de sajnos nem egy James Bond (nem Lee-n múlik).
HBO 2, 22:00: Ikarosz – Megint KGB-téma, megint híres pofozógéppel (Dolph Lundgren) a főszerepben, és megint egy elcsépelt séma: mihez kezd magával egy ÁLMOS alvó ügynök a megbízója (SZU) összeomlása után, főleg hogy kiderül titkos személyazonossága? Költői kérdés: fegyverbe száll, mint a régi proletárok...
TV2, 1:35: A gyilkos én vagyok - ….és csak nem akar vége szakadni! Bár ez nem annyira akció mint az előbbiek, inkább Hitchcock-szerű meg intellektuális is, amennyiben egy sikeres, de alkotói-kapcsolati válságban élő és egy sikertelen, de többre hivatott író köt sötét véd,-és dacszövetséget – igen, a jó öreg trükk, mindenki a másik életében tesz rendet, hogy ne gyanakodjon rájuk a rendőrség. Eddig is sejteni lehetett hogy az írók között sok a sötét gazember, de immár bizonyítva vagyon.

Kis hírek a nagyvilágból:
Bolívia kitüntette Rózsa Flores gyilkosait:
„A hősöknek kijáró Bátorság érdeméremmel tüntették ki a két évvel ezelőtti kommandós akció 22 résztvevőjét. Az ellenzék tiltakozik.” - Tényleg nagy bátorság kellett agyonlőni pár alsógatyás fickót. SÜN!!!!!4 négy
Menő, vagy ciki: agancs a nyakban – Ez kvázi mutatja hogy az illető fején már van egy, ergo CIKI.
Droid: A pornó jobb, mint az Avatar: „Az első 3D-s pornó minden idők legnépszerűbb filmje Hong-Kongban.” – Szegények, nem sok viszonyítási alapjuk lehet, se rendes filmben se pornóban :DDDD
Thai: Botrány, meztelen lányokkal!: „Belvárosban közszemlére tett pucér csöcsök miatt áll a bál Bangkokban.” - Bezzeg a ladyboyokat nem baszogatják!
Vilmos herceg nélkül próbálták saját esküvőjét: „A brit trónörökös munkája miatt nem tudott részt venni a próbán.” – Ez még belefér. Majd ha a nászéjszakán is más áll be helyette, na ott lesznek a gondok :DDDD
Otthon halna a magyar: „Legtöbben családjuk körében szeretnének meghalni.” – NEM. A legtöbben egyáltalán nem szeretnének meghalni, és ez alól a magyarok se kivételek.
Stohl András retteg a börtöntől – REMÉLEM IS, BUCI! REMÉLEM IS!!!! - „Stohl András a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola diákjainak tartott drogprevenciós órát, amelyen többek között a saját börtönbüntetéséről is beszélt. A színész őszintén beszélt alkoholproblémáiról és arról, hogy mennyire súlyosnak tartja a börtönbüntetés ítéletet - írja a Bors. "Huszonöt évesen szoktam rá a cigire a főiskolán. Eddig csak egyetlen hónapra sikerült letennem, s azóta is napi egy dobozzal szívok el. Az alkohol alattomos. A pszichiáterem szerint az ilyenfajta ivók, mint én, megpróbálnak szabadulni abból a kötöttségből, amelyben élnek. A kábítószerrel nincs ilyesfajta problémám. Én is szívtam füves cigarettát, sok mindent kipróbáltam, de nem vagyok kábítószeres. Az alkohol az igazi problémám" - mondta Stohl.” – LOOOOOOOOOOL. És nem szakad rá a plafon! „Hozzátette, azt nem gondolja, hogy soha többé nem fog alkoholt inni, de nagyon megváltozott a hozzáállása a dologhoz. Ezután a büntetéséről beszélt. "Ez nekem nagyon kemény... Az ítélet... A börtön és a fogház között nagyon nagy a különbség. A börtönben hetente egyszer fürödhetsz, egyébként lavórban mosakszol. Hat hónapig sehova. Nem tudod, kikkel kerülsz egy cellába. Nem tudod, mit követtek el kint. Nem tudod, mit akarnak tőled. Lehet, hogy nem tőled akarják, de végig kell nézned. A fogház holiday ehhez képest. Engem 2 év 4 hónap börtönre ítéltek" - mesélte Stohl a diákoknak.” – Szánalom ez a hazudozás, ez az önsajnáltatás. Nyilván egy ittas vezetőt a köztörvényesek közé fognak helyezni… Ami a többit illeti, a Kádár-korszak börtöneiben se volt már mindig ilyen szar az ellátás, ma meg egyenesen nyaralni járnak be a népek, lásd a nemrég linkelt vastagbőrös hírt. Nap kommentje:

2011.04.17 13:25:47 arconfosom
Hogy klasszikust idézzek:
"Nem kell félni, nem fog fájni!"



KEDD, ÁPRILIS 19.:
BARNUMEDVE AKCIÓBAN

Elveszem a pénzed, öcsi!
Ma sem maradunk akció nélkül: 21:20-kor a mindig ugyanazt az arcát mutató (tehát Seagal-közeli) Mark Wahlberget láthatjuk Orvlövészként a TV2-őn. Amennyire nehezen lenne hihető Marky Mark egy drámában (kivétel a Komfortos Mennyország), annyira rászabták az elárultatásra született, rejtőzködő védelmező szerepét, akit, ahogy legutóbbi bevetésénél, úgy most, a Nagy Visszatérésnél is pofára ejtenek munkaadói (USA kormány, ofkorsz), hát ennyi marad az esetleges békés öregkorból. Ebben is van nekünk hasznos tanulság: soha ne vállalj el egy újabb akciót, főleg elnökök védelmét ne, mert a testőr-mesterlövésztől nem esik messze az orgyilkos-szerep – és utólag ki hiszi el, minek ment a tetőre teljes menetfelszerelésben… Minden percben egy születik egy lúzer, vallotta P.T. Barnum, akinek ezen az okosságon kívül még azt a jó szokást is köszönhetjük, hogy sose lehet eléggé hülyének nézni a közönséget. Akármennyire is szeretnék utólag A cirkusz nagymesterévé keresztelni, ő inkább az alkalmi pénzcsinálás és a médiafelhajtás előhírnöke volt, erre enged következtetni a „minél furább, annál jobb”-elv alapján összerendezett rémség-panoptikuma. Az M1-en 21:40-kor egy többrészes életrajzi drámával emlékeznek meg róla. Én kihagyom, amellett hogy ismétlésgyanús, vannak nekünk saját Barnumjaink itt Magyarországon – mondjuk hozzájuk képest az eredeti egy szimpatikus géniusz volt…

Ajánlott rovat:
Duna, 22:40: Démonok tánca – Az amatőr rajzművész nemes, gróf Teleki Ernő vizuális pokoljárása doksi formájában, azoknak akik kedvelik az ilyen belső utazásokat, Bosch profizmusától a skizofrén művészek alkotásaiig. És ha már szóba került, a Duna 2.-őn magával a betegséggel is találkozhatunk negyed tizenegykor, ha másért nem legalább azért hogy egy-két tévhitünk a helyére kerüljön (a kukába). Ebben segít nekünk a Hasadt elmék.

Kis hírek a nagyvilágból:
114 éves a világ legöregebb férfija: "Elárulta azt is, hogyan lehet megélni ilyen szép kort. Akkor született, amikor megírták a Drakulát." - Sőt! LEHET HOGY Ő MAGA AZ!!!
A terhes Mariah Carey mellét férje fogja a címlapon - Nem irigylem, amúgy meg tegye amíg megteheti, utána ugyanis egy darabig a gyereke fogja :DDDDD
Újabb csomagot kapunk a kormánytól - Jaj de jó, itt nálunk húsvétkor is karácsony van! Vajon mit adnak nekünk? "Bérbefagyasztást, létszámleépítéseket és magasabb adókat rejt a konvergenciaprogram. A lépésekkel költségvetési mintaország lehetünk.." - Örülök neki, bár kérdés hogy jó vagy rossz minta leszünk.
Jövőre rosszul jár, aki rosszul keres - Meglepődtem volna ha nem így lenne. Igyunk is egyet erre a nagy szomorúságra!
Kínaiak álmodják újra a MÁV-ot?: "A China Railway tervezheti és építheti a magyar vasútvonalakat, ők gyárthatják az új mozdonyokat." - Pár éve mekkora bezárás volt, emlékeztek? Most meg elindultunk, arccal a vasút felé! Még tíz év és talán itt is eljutunk oda, hogy rájönnek, érdemesebb itthon legyártani.


SZERDA, ÁPRILIS 20.:
FÜLESCSAPDA

A festők is sunáztak néha.

Ajánlott rovat:
MGM, 20:30: Farkas az ajtó előtt – Paul Gauguin és az őt gúzsba kötő kor értetlen közönségének összeütközése Tahitin túl, fülműtéten innen. Donald Sutherland mellett (címszerep!) még Max von Sydow miatt is érdemes. Kilenckor Dennis Hopper akciós rendezése, megint Jodie Fosterrel a főszerepben, akire itt megint az űzött vad szerepe hárul, mert a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt üllő és kalapács között Csapdában marad. Egyik oldalról a maffia, másikról meg a rendőrség vadászik rá mint leendő koronatanúra, és nem biztos hogy azok fogják kicsinálni akikről feltételezné – az olaszok által ráküldött bérgyilkost (Hoppert) sikerül megszelidítenie, ám maffiának dolgozó rendőrökkel már nincs ilyen könnyű dolga. Akciófilmhez képest korrekt szereposztás vár minket a Hálózaton, az említetteken kívül John Turturro (megint!), Joe Pesci, Vincent Price és minden bulvárok sztárja, Charlie Sheen is feltűnik. És igen, csak ennyi.

Ismétlés, de ajánlott:
Az MGM-en Ken Russell-nap van, egymás után két alapművet is leadnak, az egyik az általam már ajánlott Zenerajongók (fél tizenegykor), majd utána 0:40-kor a Gótika, avagy a szellem éjszakája.

Kis hírek a nagyvilágból:
Öngyilkosságot kísérelt meg Győzike - Ezzel úgy vagyok mint Kozsó agyvérzésével: inkább nem kommentálom, akár komoly hír, akár nem, ám mivel Győzikének nem ez az első álhíre, ezért fenntartásaim vannak.
Comment: Hajdú Péter és a nemi erőszak: "Igen, tényleg megkérdezte, hogy egyáltalán egy férfi meg tud-e erőszakolni egy nőt." - Mint fent: nem kommentálom.
Meztelenül nagyon menő: tekergőző gyöngysor - A Nap kommentjei így, beérkezési sorrendben a dobogón:

2011.04.20 13:17:03 baraka
miért nem választottak a fotóhoz egy olyan lányt, akinek van is melle?

2011.04.20 13:20:49 Ezt a népet sajnáljam?
miért nem választottak a fotóhoz egy lányt?

2011.04.20 13:28:16 Stipistopi
miért nem válaszottak a fotóhoz ÉLŐ embert?


...és tényleg, megint egy anorexiás szerencsétlen a modell :SSS
Leváltották és egymilliószorosára emelték a fizetését: "Eric Schmidt ezen túl nem 1 dollárt, hanem 1,25 milliót visz haza évente. Plusz a bónuszok." - Ez akár Magyarországon is megtörténhetett volna, annyira abszurd. Megnéztem, Google, ennyi erővel akár itt is lehetne... Az indexes helyesírási hibát benne hagytam.


CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 21.:
ÓLASSZÓ

Ahogy sejthető volt, a nagy dobásokat az ünnepekre tartogatják, ha egyáltalán, addig meg csak kibekkeljük valahogy.

Ajánlott rovat:
M1, 21:40: Rablás olasz módra
– A házasságokban vannak hétpecsétes titkok és íratlan alapszabályok, például hogy a munkát nem visszük haza, így történhet meg hogy Victor és Marion elfelelejtenek szólni egymásnak arról, hogy mit is dolgoznak valójában. Ez nem is lenne baj, ha egyikük nem betörő lenne, a másik meg rendőr, és egy betörés alkalmával nem futnának egymás karjaiba. A hepiend természetesen borítékolva van, egy biztos, hőseinknek innentől kezdve a munkaadóiknak kell hazudnia, mert egymásnak már nem tudnak….:D

Ismétlés rovat:
Film+, 21:10: DOA: Élve vagy halva – Tipikus férfiszórakoztató film, PC-játék szerű alaphelyzettel: egzotikus szigeten élő gazdag különc, aki ketrecbunyókat rendez nők számára, ergo catfight-ot kapunk Mortal Kombat módra, a fő hangsúly Holly Valance (oh, régi szép idők) és Jamie Pressly idomain van, meg Eric Roberts-en, aki jó szokása szerint a kisujjából rázza ki azt a keveset, ami egy sematikus gonosz fogurához kell. Ajánlott, de az agyadat kapcsold ki közben.
TV2, 21:20: Csontdaráló – Ugyanez csak sziget helyett börtönben senyvedő focista-elítéltekkel. Nem egy Két félidő a pokolban, hogy a hasonló amerikai marhaságokról ne is beszéljek. Plusz pont jár Burt Reynolds-szért, Courteney Cox-ért és Chris Rock-ért, pontlevonás Nelly-ért és Adam Sandler-ért, és mivel a szabályokat én szabom meg, kettő-null ide, és nem ajánlott, holnap remélem több jóság lesz.

Kis hírek a nagyvilágból:
BM: A Real-busz áthajtott a Király-kupán: "A busz tetején ünneplő Ramos kiejtette a kezéből a trófeát, ami a kerekek alá került." - Mit várhatunk tőlük? Focisták.
1,2 millió forint a világ legdrágább vécéje - Ez mind szép és jó, de ebbe is ugyanazt szokták csinálni amit itt a Búfelejtő mellékhelyiségében, úgyhogy le van szarva az a sok pénz!
Feltörték Sajószentpéter egyik leggazdagabb emberének sírját: "A temetés másnapján fosztották ki a Lakatos család kriptáját, elvittek negyvenezer forintot." - Megélhetési bűnözés, végülis az élőknek jobban kell az a sok pénz. A többit eggyel feljebb elmondtam...
James Cameron kitwittelte az Ítéletnapot: "Szerdán bejelentette a Skynet ébredését, majd hozzácsapott egy kis környezetvédős maszlagot." - OK, akkor el kéne dönteni hogy Svarci vagy az inkák fognak-e visszajönni, és azt is hogy pontosan mikor, mert ez már a sokadik dátum. Ébresszetek fel ha valami biztosat lehet tudni, addig is EGÉSSÉG!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés