2011. 05. 09.
Csillagbörtön születik (máj. 9-10-11-12.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁJUS 9.:
HÁNY TÖRÖK KELL EGY TARACK BULB BECSAVARÁSÁHOZ?

Nem cirkuszi produkció: szó szerint csőbehúzták!
:(((
Ajánlott rovat:
Duna TV, 21:00: Tarasz Bulba
– Gigászi tiszteletadás egy hasonlóan nagy történelmi személyiség előtt, avagy egy kis szelet az orosz-lengyel ellentétekből. Hogy ki kezdte az most se derül ki, az a biztos hogy a kozák legenda nem örült amikor csapdába csalták a látszólag a törökök ellen segítséget kérő polákok, annyira nem, hogy évek múltán is a visszavágóban reménykedett - a mostani oroszok meg nem csak fantasyben, de történelmi filmekben is egyre jobban jönnek föl. Ugyanabban az időben magányos GÓJ női motoros igazságosztó vívja harcát a Hálózaton. A terrorban tartott városba érkező Idegen meséje olyan ősi mint maga a Vadnyugat, csak a jók és a rosszak ma már nem lóháton, hanem a vasparipa nyergébe pattanva üldözik egymást. Van benne Menyasszony, sőt a későbbi Machete, Danny Trejo is, ennél grindháuzabb már nem is lehetne – és ne feledd, ez originál junk, nem ahogy a művázfilmesek az ilyesmit elképzelik. Maradjunk még a jó öreg erőszaknál: hajnali negyed kettőkor egy ismétlésgyanús és magyar vonatkozású Viggo Mortensen-film a TV2-őn, hasonlóan közhelyes történettel. A fiatalok hajókázását a véletlenül felszedett terroristákon kívül megkeseríti még egyik társuk is, aki visszapofázik a fegyvereseknek. A Terror a yachton a motoros idegenhez hasonlóan nem ígér sokat, de nem akar többnek látszani annál, ami, és ezt értékelem, ahogy Sinkovics Géza operatőri munkáját is benne.

Nem ajánlott rovat:
FEM3, 22:00: Őrült – Békategóriás agyaskodás egy elit diliház fiatal lakóiról. Van itt minden, öncsonkító, nemi erőszak áldozata, sajnos a karakterek érdekesebbek mint a sztori amiben vannak (és ami nem igazán megy sehova a teljes időtartam alatt). Mindegyik figura megérne egy misét, de a főhős mégis egy dühkitöréses hülyegyerek. Maximum Zooey Deschanel miatt érdemes vele próbát tenni, de neki is ez volt az első és utolsó ilyesmi szerepe.
Cool TV, 23:35: Easy rider, öcsém! – Mivel motoros műsor, ezért nem érint, viszont a címért egy jókora szögekkel kivert FASZKORBÁCS jár a készítőknek. Igen, egyszer, majd’ tíz éve még úgy-ahogy poén volt ez az ízirájderezés, de most már legyen elég.

Kis hírek a nagyvilágból:
Új pártot alapítana Gyurcsány Ferenc: „Ha nem sikerül megújítania az MSZP-t, zöldmezős politikai beruházásba kezd a volt miniszterelnök.” – Lehetne a neve mondjuk SZDSZ. Vagy Centrum Párt. Ja, hogy ezek voltak már?
Al-Kaida: Oszama bin Laden tényleg halott: „A szervezet először reagált az akció óta, támadásokkal, pakisztáni felkeléssel fenyegetnek.” – Hát akkor asszem ennyit a terror elleni harc befejezéséről.
Botrány a filmszemlén: Fábry fenyegetőzik: „Letiltotta a Dumafilm című dokut, amiben régi barátaival, Dettre Gáborral és Heller Gáborral vitázik.” – Dumaszínház ez is. Csak most épp drámai az előadás!
Kuplerájjá vált a dunaújvárosi temető: „Sokan a temetőbe viszik ki a szemetüket, mert onnan ingyen elszállítják, van aki kocsit mos a sírok közt, mindennaposak a lopások.” - Amíg nem szó szerint válik kuplerájjá, addig egy szavunk se lehet. Csak mert már volt arra is példa.
150 ezret ajánlottak Árpa Attila felsőtestéért – Annyit talán én is fizetnék egy felsőtestért. Persze nem az övéért hanem mondjuk valami nőnemű lényéért, Gianna Michaels és barátai, hiszen tudjátok. „A két héttel ezelőtti adásban glitteres feliratot rajzolt a hasára Árpa Attila. Felsőteste többek tetszését is elnyerte, akadt, aki 150 ezret is fizetett volna érte.” – A VV, a BB meg a többi szemét után ez meg se lep. Én még mindig maradok GM-nél. Köszöntem!
A seggrázás művészete: Shakira @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.05.05. – Csak azért tettem ide, mert a Nap kommentje itt született, igaz még hatodikán:

ökoparazita 2011.05.06. 16:07:50
Minden nótának amit Shakira de főként Will I M eddig megírt, és mindegyiknek, amit az eljövendő időkben fognak megírni, vagy összeprodjúszőrködni, vagy bármilyen más módon közel kerülni bármihez is, dalhoz, klipphez, zenekarhoz, hangszerhez, hangrögzítésre alkalmas berendezéshez, mindnek ott a helye, ahol a taposóaknáknak: a föld alatt vagy illegális raktárakban, és a nemzetközi egyezmények tiltólistáján.
Idegesítő szar, amit csinálnak.
Bocsánat, ha szubjektív voltam.


KEDD, MÁJUS 10.:
MIT MI HELYETT

Jay, Néma Bob és a Csiklóvezér. Na várjunk csak...

Amit talán:
Cinemax, 20:00: Detroit Rock City
– Kicsit sem elfogult KISS-tribute négy tiniről, akiknek élete álma bejutni a szülőföldjüket (lásd a címben) megéneklő bálványaik koncertjére, a bigott szülők tiltása ellenére is. Voltmár, Ron Jeremy (nem vicc!) miatt esetleg érdemes.

Amit ne:
M1, 21:00: Eurovíziós Dalfesztivál: Első elődöntő – magáért beszél : ( Mindig elmondom: íme valami, aminek a hatvanas évek óta nagyon kevés köze van még az aktuálpophoz is. Az az egy-két jó szám ami esetleg elhangzik, nem éri meg a teljes verseny végigülését. Tudom, mert amikor még kicsi gyerek voltam, én is végigszurkoltam egy Eurovíziót. Az okosak a más kárából tanulnak. Legyetek okosak, ha már annak idején én nem voltam az.
HBO2, 22:00: A tetovált lány – Harry Potter felnőtteknek, villámsebhely helyett tetovált sárkánnyal, kviddics helyett sekszuális meccsek női hullákkal. Egy kicsit szado, egy kicsit (LOL) beteg, de nagyon hosszú és még nagyobb ismétlés.

Amit igen:
Duna TV, 21:00: Csontváry – Magáért beszél! Párhuzamos művészi harc, film a filmben: a festő szerepére készülő színész az egyik szál, a másik természetesen maga Csontváry élete. Ha Huszárik csak ezt és a Szindbádot rendezte volna, már ott lenne a helye a klasszikusok között – és így is van, nagy volumenű műalkotásból csak ezt a kettőt kaptuk tőle, de ezek legalább hibátlanok. Nem kétséges a választás eközött meg a dalfesztivál között – és ugyanebben az időben van még egy aduász a Filmmúzeum tarsolyában, éspedig az Egy gyilkosság anatómiája, amiben James Stewart (nagy király) igyekszik kimosni egy zavaros gyilkossággal gyanúsított katonát, aki állítólag felesége védelmében ölt – csakhogy az áldozatnak viszonya volt az asszonnyal. Voltmár, érdekesség hogy a bírót egy igazi bíró játssza, aki a McCarthy-ügyben is döntnökölt.

Kis hírek a nagyvilágból:
Mandiner: Újra szól az elkúrtad - Örökzöld sláger, ráadásul felvonulók kérték. Ikszdé!
Mesterházy nem tudott Gyurcsány tervéről: „Az MSZP elnökének van véleménye a pártalapításról, de nem akar üzengetni.” – Pedig ideje volna. Én is jól szórakoznék és talán ő is nőne valamit polkorrektségileg.
Évekkel öregítheti az agyat a rövid alvás: "Nem járnak jobban azok sem, akik sokat alszanak." - Megoldás: egyáltalán ne aludjunk. ÉBERSÉG, szó szerint is!!!
Betör a gyerekszobákba a magyar rendőrautó: "Május végén kapható lesz a hiánypótló gyerekjáték, ami egy belügyminiszter kezében is remekül mutat." - Remélem a belügyminisztert nem adják hozzá. Mármint a boltban, vásárláskor...
Alekoszt egy nővé operált férfi is akarja - Hát végülis kb. egy szinten lehetnek, szaporodni nem fognak, úgyhogy miért is ne!
Alekosz egyszerre két nővel akar szexelni - De most is csak a kezével fog. De abból már mindkettővel egyszerre :DDD Szánalom a köbön.
VV Éva hajnal 5-ig szexelt a finálé után - ...és utána is csak egy elemcseréig tartott szünetet, avagy szánalom 2. DO NOT WANT! :SSS
Tömeges körülmetélés Ázsiában: "Be akarták mutatni, hogyan kell szakszerűen végezni a műveletet. Esélyes a Guinness-rekord." - BE-TIL-TA-NIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!
Lohan melltartó nélkül ment közmunkára: „A szembeszélnek és a napsugaraknak köszönhetően Lindsay Lohan mellének minden vonala látszott.” - De ezzel se szerzett jópontot a fegyőröknél, sőt. Nem tudom miért hiszik azt a celebek hogy ami bejön kint az bejön a rács mögött is...
Stohl Andrást földbe döngölték a gyerekek: "Az ember arcú Stohl középiskolásoknak beszélt saját hibáiról, hátha tanulnak belőlük a gyerekek." - Hajrá srácok! Fingassátok meg helyettem is!!!44 négy A cikk amúgy hemzseg a hibáktól, kezdve a címmel....
Ellopták Falusi Mariann százezer forintos estélyijét - Most feltehetném a kérdést hogy mi került ezen százezer forintba, de csúnya húzás lenne részemről, ahogy az is hogyha azt mondanám hogy már csak az anyagár is lehetett volna annyi :D Azonban vannak még nálam is gonoszabbak:

2011.05.10 09:23:40 vernarancs
Csak figyelni kell a legkozelebbi holegballon versenyt. Meglesz az a ruci.

2011.05.10 09:45:28 gftamas
Szerintem egyébként nem fogják felismerni, mert nem egyben adják mejd el, hanem szétvágják és csinálnak 6 normális testalkatú nőnek ruhát belőle. :)


...és a Nap kommentje:

2011.05.10 09:49:28 Tudja, hol szeret a cápa
Szorul a hurok, MR Gyermekkórus!



SZERDA, MÁJUS 11.:
ÍGY KÉSZÜLT KI

Borat a maorik között.

Ajánlott rovat:
Cinemax, nyolc óra:
a tolószékbe kényszerült Christopher Reeve ezúttal a kamera mögött mint rendező, egy, az övére (és Zemlényi Zoltánéra) nagyon hasonlító valós történet erejéig. Az amerikai Brooke Ellison nagyon fiatalon nagyon komoly baleseten esik át, ám a tolókocsi sem akadályozza meg a leányt a középiskola majd később a Harvard elvégzésére. Ajánlom minden rokkantkártyás celebnek Az értelem diadalát, ha már egyszer a saját életükben elmaradt (mind a tolókocsi, mind a diadal). Ugyanitt fél tízkor megint egy jó kis belassult japánságot adnak (Figyel a tenger). Az örök közhelyek egyike, jószívű prosti, azaz életmentő gésa van terítéken, aki az általa megmentett szamuráj kedvéért még ősi hivatásával is felhagyna – ám a harcosnak közben apja feleséget választ. A leányzó így két szék között majdnem a padlóra esik…de csak majdnem. A forgatókönyvíró (bizonyos Akira Kurosawa) miatt érdemes lesz. Háromnegyed tízkor újabb film a filmben / film a filmről-variációt kapunk az M1-en, melyben egy szépreményű de inkább nagydumás producer próbálja benyalni magát különféle simliskedésekkel a cannes-i filmfesztivál fontosabb seggfejei közé – mivel a rendező és a főszereplő ugyanaz, így nincs kizárva hogy hasonló céllal készült el ez a mozista görbe tükör, mint amit kifiguráz. Az Így készültben Michael Eklundon kívül még Jennifer Tilly, Donna D'Errico és Geraldine Chaplin is kikészül. Még egy Chaplin lesz ma a Dunán, igaz csak nevében, de jó sok muzsikával: a Chaplin szereti a zenét vendégei Török Ádám és a Misi (sic!). Ádám tényleg az utolsó mohikánok egyike, bluesban és jazzben egyaránt profi, fuvolán meg főleg. Ne a szövegekre figyeljünk (azzal már az urban legend szerint Tátrai Tibuszt is elűzte egyszer), és ne is az időpontra (hajnali negyed egy, basszus! Nem lehetne legalább a jó műsorokat korábbra rakni?!). Közben (23:50-kor) minden hozzám hasonló mellbolond üljön a FEM3 elé, ahol a szépség mögötti kemény munkával (és olykor sebészi beavatkozásokkal) ismertetnek meg minket, csak hogy végleg a természetes mellett dönstünk. Az angol cím (Boob Envy) magyarítása szöveghű, de elég hülye lett (Mell-irigyek), de ez ne Kántorítson el senkit.

Kis hírek a nagyvilágból:
Okirat-hamisítással gyanúsítják Liptai Claudiát - Mint fentebb: az Értelem diadalát ajánlom neki is. Aki rokkantkártyával visszaél, azt nyilvánosan kéne rokkantosítani!  - "A TV2 műsorvezetője tagadta a rendőrségen, hogy vissza akart volna élni anyja rokkantkártyájával, mint mondta, az irat csak kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra – értesült a Blikk.” - Mit is lehetne erre a briliáns védekezésre mondani, minthogy Nap kommentje:

2011.05.10 09:44:40 Tudja, hol szeret a cápa
Ha nem hinnék neki, azt hinném, hogy kihasználta a halott anyja papírjait, mert hát ezzel nem is árt senkinek, anya biztos nem haragudna.
De hiszek neki, mert roppant hihető a történet: szegény megboldogult anyunak a kártyája valahogy bekerült a csaj kocsijába, ahol aztán több, mint fél évre elbújt a napellenző mögé, ahonnan aztán pont akkor úgy esett le a műszerfalra, mintha valaki odatette volna. És kész szerencse, hogy így történt, mert pont ez volt az a nap, amikor Klau nem találta a megvett perkolócetlit. HU, micsoda szerencse, nem?


Ja igen, lezajlott a Filmszemle is, kihagytam, mert csak egy jó volt benne: "A Dokumentumfilmes kategóriában pedig Sós Ágnes a legjobb a Láthatatlan húrok - a tehetséges Pusker nővérek-filmmel." - GRATULÁLOK!!! Térjünk is vissza a hírolvasáshoz.
Harmadszor is megszavazták a 98 százalékos különadót: "A kormánytöbbség újra Lázár jogbizonytalanságot okozó javaslatát támogatta." - Hiába, járom a magyar igazság! :D
Vértócsa: Eldurranhat a szextől az agy? - Lehet, de az biztos hogy egy életre szóló orgazmus. Vagy inkább egy (nem) méltó lezárása egy életnek? :D
Geszti kapta a Viva életmű díját – Ha még sok ilyen hírt olvasok, az én agyam fog eldurranni! És nem az élvezettől!
Lángoló G.: Ez az év Geszti Péterről szól: "Kapott egy fesztiválnapot, alapított új zenekart, övé a Magyar Könnyűzenéért Díj, és fel is köszöntötték." - Na jó, mára elég lesz, én mentem sörözni, szevasztok.


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 12.:
KÖNNYŰ LÉDÁK

Libás Ludas Tommy és Döbrögi
Ma mintha nőellenes napot tartanának a kábeltévék, kétszer is kapunk olyan krimit, amiben lányokat-asszonyokat tizedelő sorozatgyilkosok után kajtatnak a magányos hősök. Mindez a Cinemaxon kezdődik nyolckor, ahol egy luisianai wannabe Hasfelmetszőt (vagyis prostituáltakat öldöső bűnözőt) kerget Az elektromos ködben a Tommy Lee Jones alakította nyomozó, és közben elvetődik egy pénzmosoda-gyanús filmforgatásra is (kísértet járja be a Hülyítődobozt, a film a filmben kísértete). Kilenckor szinte ugyanez csak (ki)fordítva a Universal Channelen: itt nem rosszlányokat, hanem igazi Könnyű prédákat, banki toldozókat csábít el egy házasságszédelgő, hogy rajtuk keresztül hozzáférhessen munkahelyük pénzéHerz, majd eltegye őket láb alól. Szinte ajánlott, ám a magyar vágó (John Madaras) és John Goodman (már csak a súlya miatt is) az elektromos köd felé billenti a mérleg nyelvét.

Nem ajánlott rovat:
M1, 21:00: Eurovíziós Dalfesztivál – Igen, tudom, Wolf Kati továbbjutott vagy mi. De ne feledd, ez is a távolmaradást igazolja: ha nyerni fog, ha nem, mi akik nem követjük, mindenképp nyerünk.

Ajánlott rovat:
Film+, 21:10: A Loch Ness-i szörny visszatér – A kommentelők jól mondják, valóban több köze van a Denverhez mint mondjuk egy komoly szörnyfilmhez, de ez nem baj: néha kellenek az olyan élmények is amik a WTF-faktort súrolják, és erre a hol Skóciában, hol Amerikában (!!!) öldöső agresszív Nessie története tökéletes (kontiensek zárt tavai között közlekedő dinoszaurusz, basszus). Ismétlés, de ajánlott, a röhögés garantált, főleg ha egy kis sört is bekészítesz mellé! Az HBO-n (ha jól emlékszem) a közelmúltban már adtak egy környezettudatosságra nevelő, táplálékelrettentő filmet, ma folytatódik a térítés az Élelmiszeripar Rt.-vel. Míg legutóbb a vágómarhák embertelen tartási körülményeiről volt szó, ma a génmanipulált növények és a mesterséges erősítőkkel tömött állatok vannak terítéken. Mivel tizenegykor már mindenki túlvan a vacsorán, ezért nyugodt szívvel ajánlhatom, legfeljebb másnap nem reggeliztek ^^

Kis hírek a nagyvilágból:
Tizennyolcezres bírságot kapott egy férfi, aki átment a zebrán: "Piros volt a lámpa a Barcsay utcában, autó nem jött. A rendőrök megkérdezték, színvak-e." - Szerintem ideje lenne bevezetni a gyalogosbűnözés fogalmát, ha már egyszer semmi más feladata nincs a rendőrnek, mint elhagyott zebrán gyalogosokat bírságolni. Bár rég letelt a két hét, de úgy tűnik itt a rend, a béke és a nyugalom! Jobb későn mint soha!
Felszámolták a rettegett füredi galerit: "Három húszéves és egy tizenöt éves irányította a gyerekekből és tinédzserekből álló bűnbandát." - Mi a franc, most akkor mégis lenne fontosabb munka mint üres zebrán bírságolni? ÉBERSÉG!
Cher egykori lánya nem lesz teljesen férfi - Végülis az anyja se teljesen nő, szóval érthető.
Szexpózt neveztek el Alekoszról - Kivételesen jót mondott Kovi, merthogy ő alkotta meg ezt a szóösszetételt. Az Alekosz-póz szerinte az amikor a seksz-film forgatáskor a szereplő nem csinál semmit. Év kommentje candidate:

2011.05.12 10:05:14 frontember876
azt a pozitúrát nem lehetne Alekosznak nevezni, hogy áll egy helyben, aztán hirtelen elmegy a kurva anyjába?


VV Jerzy idén nyáron vetkőzésből él majd - Meglepődtem volna ha dolgozni kezdett volna. - "VV Jerzy azt hitte, hogy VV Gigi azért nem vall neki szerelmet, mert a lány fiúk között nőtt fel és nem tudja kimutatni az érzéseit." - Nem, nem, nem, ezt nem hiszem el. Még egy sört!
Pornós lett az X-Faktor egyik kiesője: "Pierre Woodman, az análpápa szentelte pornóssá azt a versenyzőt, aki tavaly az X-Faktorban próbált szerencsét, de kiesett a selejtezőben. Kajtár Bernadett az XNews.hu-nak mesélte el a váltás okát: a lány úgy nyilatkozott, mivel a tehetségkutatóban nem adtak neki lehetőséget az érvényesülésre, úgy gondolta, a pornóval szerez hírnevet, és ilyen módon talán könnyebb lesz énekesnővé avanzsálódni (ahogyan azt például Judy Nero is tette). "Amit kezdőként tudtam nyújtani, az teljesen maximális volt" - számolt be anális szüzessége elvesztéséről újdonsült büszkeségünk. "Biztos, hogy le fognak kurvázni" - tette hozzá. "De kurva és pornós között nagyon nagy a különbség."" - Ebben az egyben egyetértünk, Berni! Egy pornóst még meg tudnék becsülni, de egy ilyen attention whore-t, aki, ha nem jön össze az """énesnői""" (LOL) karrier, széthúzza még a segglyukát is hogy az análpápa "felszentelhesse" (FASZKORBÁCS!), szóval egy ekkora ostoba ___-t azt nem, mert ennyire hülye nem lehet az ember, ilyennek születni kell, bár inkább mégsem (a szüleit azt persze sajnálom). Énekesnő, bazmeg? Aretha Franklin, Nina Simone, Janis Joplin, de még a szétcrackezett Whitney Houston nem ment volna le kutyába attól ha egy fals értékeket közvetítő műsorból kiszórták volna őket (mondjuk nekik volt hangjuk és nem szégyelltek dolgozni se, akár a hangjukkal, akár rendes munkát). Annak idején karrierek mentek tönkre abba ha egy énekesnő (akár tehetséges is) nem feküdt le a megfelelő emberrel, de legalább a csaj elmondhatta hogy a gerince egyenes maradt, és amit elért azt önerőből érte el. Most meg ez? Kurva nagy zavar lehet a fiatalok fejében, ha így gondolnak az énekesnői karrier építésére, bár aki a kertévék show-in nőtt fel annak már biztos ez a normális.

2011.05.12 11:32:18 Edward Nygma
Valahol azért szomorú ez a történet. Nem lehetett percember egy kertévén, ezért beáll pornózni...


Lecserélik a New York-i taxikat: „A jellegzetes sárga szín megmarad, de a főként Fordokból álló flottát Nissanok váltják fel.” – Miért is ne maradna a színe? Hát a sárgák gyártották ezeket a kocsikat! :DDD
Tömegverekedés a kínai iPad2-premieren: "Négy embert szállítottak kórházba Pekingben." - Nagyon helyes, maradt még így is elég. Ipad is meg kínai is. És így mindkettőből több juthat nekünk!!44 négy
Bikiniben pózol az ősz hajú modell – Nem sunáznám, és nem az ősz haja, hanem a gebe megjelenése miatt.

2011.05.09 18:07:29 vernarancs
Ilyet lattam anno a suliban is. Samunak hivtuk, a szertarban lakott. Szerintem most is igy nez, pedig mar sok ev eltelt azota.


Elővették bin Laden unokahúgának félpucér képeit – Nem sunáznám, túlságosan hasonlít a híres rokonra. Egy arcátoperálás után is a rokona jutna róla eszembe: egy ronda, szakállas arab terrorista :SS

2011.05.08 18:44:29twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX
Nem sunaznam, mert valamelyik felduhodott rokon meg a vegen fatvat adnak ki ram.


Nap kommentje:

2011.05.08 22:43:00 Uriás
belevezetném a repülőgépemet, ha értitek, mire gondolok


Térdműtétje után hunyt el a Cool túra 140 kilós nimfománja - Na, őt viszont sajnálom :(  - "Mia Amber Davis, akit legtöbben talán a Cool túra című film nimfomán szereplőjeként ismernek, kedden, egy nappal a térdműtétjét követően elhunyt, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a halálát. Davis a 2000-es film után lett plus-size modell, és sokat küzdött azon előítéletek ellen, amelyekkel a túlsúlyos embereknek nap mint nap szembesülniük kell." - Ismét egy bizonyíték hogy a testsúly nem számít. Szimpatikus csaj volt, pozitív kisugárzásssal...  R.I.P. :(((
Fluor Tomi csak végszükségből anyázna: "A színpadra felhajigált bugyikhoz nem nyúl, olykor azonban ki kell menekíteni az iskolákból." – A menekítést az értem, a lincselés az mostanában elég gyakori. De hogy egy bugyit se próbált föl abból amit feldobáltak neki, na, ezt már én se hiszem el! EGÉSSÉG!





bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés