2011. 05. 30.
Forró iccakák Budapesten (máj. 30-31., jún. 1-2.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁJUS 30.:
IDŐ? RENDBEN!

Amikor még a "dolgozó" lányok is dolgoztak. Régi szép idők!
Gyors leszek, mint az Intercity: a Duna 2-őn egy ritka madarat, magyar krimit (5 óra 40) csíphetünk el fél nyolctól, műfaja mellett a gyártási ideje is egzotikus (1939). Rossz házasságba erőltetett fiatalasszony egyik exéhez (nem parancsfájl, még mindig) fordul csapodár férje miatt. Kuriózum, ajánlott. A sima Dunán egy újabb Maupassant-feldolgozás kilenckor, Usher helyett A Tellier ház bukása, amennyiben nem mosodát, hanem kuplerájt hagyna rokonaira egy különc lánytestvér. Nagy Tanulság: a prostik is lehetnek hívők, sőt még ártatlan elsőáldozók is!!!!!4 négy Ugyanabban az időben egy Kabir Bedi-film ismétlése 76-ból a Hálózaton (bár lassan kihal a Fekete Kalóz célközönsége, és aligha hódítja meg a Karib-Tengeres eposzok rajongóit). A retekklubbot meg csak egy dolog miatt lesz érdemes nézni 21:20-kor, az pedig a Dr. Csont aktuális részének címe (Balszerencsés kobold), amiben egy törpe pankrátor holtteste kerül elő. Ettől eltekintve átlagos, ahogy az egész mai felhozatal…

Kis hírek a nagyvilágból:
A hét elején újra harminc fok lesz: „Kettészakadt az ország: ma a Dunántúlon hűvös tavasz van, a Tiszántúlon tombol a nyár.” – Bizony, kettészakított ország a miénk, immár nem csak politikai szempontból! ÉBERSÉG MINDENKOR!!!!4 négy
Xnews: Angelina Jolie Bajor Imre álma – Álmodik a nyomor, kicsihuszár. Le kéne tenni az üveget és akkor kevesebb ilyen rossz álmod lenne! :D - „Venne egy telket az RTL Klub számlájára Angelina Jolie birodalma mellett.” – Telket, Amerikában, más számlájára, aztat én is szívesen vennék. Ő meg vegye meg a charlie sheen-ét, sok különbség nincs köztük úgyse, a szomszédoknak se fog feltűnni… :DDDDD
Bréking: Veronika talán beleült Alekosz farkába - Talán leszarom. Hmmmm… :elgondolkodik: Nem, egész biztosan leszarom.
A tüntetők feljelentik Lázárt és Balsait – Megoldás: mindenki jelentsen fel mindenkit, mindenki monnyonle, és mindenki menjen mindenhova.
Lángoló gitárok: Shakira arabul is énekelne: „A kolumbiai popsztár szerint ez komoly feladat lenne, mert először meg kéne tanulnia arabul.” - Magyarul: MEGY DUBAJOZNI Ő IS. Végülis miért ne, hastáncolni már tud!
Éhen halunk majd a nyugdíjból: "A többség 5-10 ezer forintot tesz félre a nyugdíjra, ami nem lesz elég a Generali szerint." - Van ám egy még nagyobb többség, a dolgozó többség, akik még ennyit se tesznek félre. MERT NEM TUDNAK. És ők nem „fognak” éhenhalni, hanem már most ott tartanak :(
Győzike a gyógyszerekbe és Beába kapaszkodik - Ízlés kérdése, engem mindkettő a sírba vinne, Bea asszonyt meg csak totál begyógyszerezve tudnám elviselni. Azaz nem, még úgy sem.
Túlélte a kutya, hogy elásták és fejbelőtték: "Haldokló kutyát találtak egy deszka alatt máltai állatvédők. Koponyájából negyven sörétet szedtek ki." - Lehet hogy ez nem is kutya volt hanem macska, hisz több mint 40 élete volt... :( Egy a lényeg, már csak az elkövetőket kellene megtalálni, és velük is megcsinálni azt amit ők tettek a kutyával ^^


KEDD, MÁJUS 31.:
ŐRÖLT ÉJSZAKA BUDAPESTEN

...kérünk maguktól valamit.
Kilenckor Gogol Revizora a Dunán, a szocialista érából: két ál-ellenőr tartja sakkban majd játssza ki egymás ellen egy kisközért munkatársait. Mindenkinek van valami titkolnivalója, mindenki korrupt, mindenki a másikra vall, így telik el Egy őrült éjszaka, melynek a végén a meglopott közértesek újabb, közös hazugságba menekülnek még a rendőrség felé is: inkább letagadják a rablást minthogy kiderüljön a sok szemétség. Nem, ez nem spoiler, mert:
1.: az odáig vezető út a lényeg, és
2.: ugyanebben élünk most is, vagyis ajánlott. Ugyanebben az időben ugyanez az Anyám hazugságaival a Hálózat TV-n, ugyanilyen menekülési útvonallal, csak kevésbé szórakoztatóan, kis nevekkel. Kihagyható, ahogy a TV2 próbálkozása is fél tízkor, hogy egy lejárt szavatosságú VanDamme-filmmel (Utcai igazság) ültesse le a munkába fáradt (nem csak munkás)osztályokat („nézzétek, ez Kelet-Európában játszódik, mi is érintve vagyunk!”). Azoknak akik még hisznek a mesékben: SEHOL SINCS IGAZSÁG, AZ UTCÁN A LEGKEVÉSBÉ.

Ismétlés, nem ajánlott rovat:
Viasat 3, 21:25: Egyéjszakás kaland – Mennyire hihető Wesley „Penge” Snipes mint romantikus-drámás FHÉRFFFI? Nem nagyon. (Nastassja Kinski viszont tökéletes csábító, el kell ismerni.) Még egy ellenérv: most hogy Snipes mindenféle büntetését tölti, egyszeriben elkezdik adni orrba-szájba a filmjeit. Ezt is. Hagyd ki, és reméld hogy annyival kevesebb pénz jut neki.

Kis hírek a nagyvilágból:
Verebes István a Budapesti Operettszínházban folytatja - Ne! Bármit, csak ezt ne! KÖNYÖRGÖM, NE ÉNEKELJEN!

2011.05.31 11:35:13 vernarancs
Nehezen tudtam volna olyat mondani ami a Sas fele mikroszkopnal lejebb van. De az operett egesz jo rivalis.


Sebestyén Balázs leripacsozta Bereczki Zoltánt - Erre megint csak azt tudom mondani, hogy bagoly mondja...
Stiflernek jót tett a rehab - És a mamájának? :)
Funky: Schmuck hatvan kilót akar fogyni: "65 deka a nyár minden napján, vagy nyilvánosan kukorékolhat a nyugdíjasbiznisz zsenije." - Kövesse hagyó miklós példáját, ő is milyen gyorsan lefogyott!! :DDDD
Stohl András elveszítheti a házát, ha lecsukják - Leszarom. Más meg nem drogozik, dolgozik mint az állat, és mégis elveszti a lakását. "A jogerős ítélet kihirdetéséhez közeledve egyre szaporodnak az ittasan balesetet okozó Stohl Andrásról és vezekléséről szóló hírek; a keddi Blikkben például a színész édesanyja is megszólalt. "Hiába hiszik azt, hogy alkoholista, ez nem igaz, nem iszik többet, mint más, csak időnként azt hiszi, neki minden sikerülhet" - magyarázta a lapnak a 81 éves asszony, aki nagyon aggódik amiatt, hogy fiát másodfokon is két év négy hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtja a bíróság, Stohl ugyanis nemcsak az édesanyját, hanem a nővérét is támogatja anyagilag." - Ó, de megható! Ahogy kiszabták a büntetést, egyre több emberről derül ki hogy stólbuci "támogatja" őket. Ancsika, Franciska meg a többiek, eszem megáll, egyszeriben mindenki tanári állásból szűkölködik meg a keresztnevén szerepel a cikkben, és még a drága mama is megszólal: "Muszáj beszélnünk a jövőről, hiszen spórolt pénzünk nincsen, és Ancsika [Nagy Anikó, Stohl élettársa - a szerz.] a félállású tanári fizetéséből nem lesz képes fenntartani a fóti házat egyedül, ha bekövetkezik a legrosszabb, és Bandit lecsukják. (...) - mondta a lapnak Stohl anyja, majd hozzátette: korából fakadóan retteg attól, hogy ha fia börtönbe kerül, talán soha többé nem találkoznak." - LE-SZA-ROM. Amúgy meg minden börtönben van látogatóidő. Ismét elmondom hogy kurva sokan élnek minimális pénzekből, csak ők nem drogoznak, nem ülnek autóba és ha balesetet okoznak, nem rinyálnak utána! Fóti ház, az... Nap kommentje:

2011.05.31 08:48:39 problémamegoldó
Jómagam szívesen segítek rajtuk is:
1. tanács: a családban található járművek eladása, elsőként a tízmilleres SUV-ot eladni, na, az kereken 10 évnyi minimálbér, reméljük, annyit azért nem kap a hülyegyerek.
2: fuxot eladni
3. dolgozni menni
4. felesleges kiadásokat visszafogni.
Szerintem ennyi egyelőre elég, de ha a végére értek és nincs megoldás, tudok még segíteni.


...ezt meg magam se mondhattam volna szebben:

2011.05.31 09:54:34 beeble
És a többi sokszáz, hasonló helyezetben lévő ember családjával és hozzátartozóival ki törődik? Szabó Jánost Bivalybasznádról, aki a tizenkét óra munkától - hogy a családát el tudja tartani - hullafáradtan véletlenül elgázol valakit, ki veszi a védelmébe? Kit érdekel, hogy mi lesz a gyerekeivel, családjával, házával, segglyukával? Melyik újság ír róluk szívbemarkoló cikkeket?
Védjétek csak ezt a részeg, kábítószeres közveszélyes visszaesőt, csodálkoztam is volna, ha nem lenne pár idióta aki a védelmére kel, amilyen manapság az emberek értékrendje Magyarországon... :(


Mladics meglátogatta a lánya sírját: "Ana Mladics 17 éve öngyilkos lett apja pisztolyával." - MI VAN, MÁR EZT IS TISZTÁRA AKARJÁK MOSNI?! "Ana Mladics 1994-ben, huszonhárom évesen, az apja pisztolyával lőtte agyon magát. Akkoriban az a hír járta, hogy a lány depressziós lett az apja háborúban játszott szerepétől, és ezért vetett véget az életének. Mladics sosem ismerte el, hogy öngyilkosság történt, szerinte az ellenségei végeztek a lányával." - Szomorú, de igaz: a lányban több gerinc volt mint a tömeggyilkos apában, pedig elvileg az lett volna a katona.


SZERDA, JÚNIUS 1.:
VAD, NYUGATI, OLD MOVIE

Így kezdődik egy fekete mese
Duna, 22:46: Szellemőrzők – Jószándékú művészkedés, mely a felpörgetett városi életet állítja szembe a vidék nyugalmával. Bár tudjuk hogy a „nyugodt vidéki élet” mára már csak egy mítosz a többi sok közül (lerabolt termés, agyonvert öreg tanyasiak, satöbbi), azért adjunk neki egy esélyt, tegyük az ajánlottak közé, lépjünk ki a szürke hétköznapokból, higyjünk abban hogy máshol jobb, és felejtsük el hogy ott meg esetleg minket irigyelnek. Háromnegyed tizenkettőkor szintén művészkedés lesz a testvércsatornán (Duna 2. Autonómia), de ennek már több köze van a vidék Kegyetlen Valóságához, a címe se véletlenül zombihangulatú: Before Dawn. Ez viszont nem ajánlott.

Szökés a kvóterájból rovat:
Két börtönös-menekülős filmet is adnak ma, ráadásul nagyjából egy időben. Kezdjük a Viasat3-mal, ahol 21:25-kor a neves forgatókönyvíró (Joel Cohen) ellenére is a Pénz beszél az a kategória mint tegnap az a Snipes-romanticiáda, vagyis egy újrázott segélyfilm a szegény éhező színésznek (aki ezúttal Charlie Sheen), de kihagyható: még Európában is voltak jobb feldolgozásai ennek az egymondatos történetnek (piti és brutális bűnöző egyazon bilincs két végén, nyomukban a rendőrséggel). A Film+-on adott Eddie Macon futása annyiban jobb, hogy itt egy valóban ártatlan elítélt játszik Jumpo Jimmyt a fegyőrökkel, ez a sokadik nekifutása, ám ezúttal Mexikót veszi célba, és neki is jut egy megszállott rendőr, aki szinte rá specializálta magát. Kis thriller, kis nevekkel, ergo nagyon nagyot nem csalódhatunk 21:20-kor.

Ismétlés, talán érdemes rovat:
Filmmúzeum, 21:00: Bronco Billy – Vadnyugati ródmúvi / vígjáték Clint Eastwoodtól és egyben az ő főszereplésével, többidentitású szőke bombázóval. A szegény ember Barnum-ja,vagy mi…

Kis hírek a nagyvilágból:
Tűzgolyó: Lájkold az ÁVH-t!: „Facebookon a 3 polgári titkosszolgálat és a TEK.” – Én lájkolom őket. Most miért, van más választásom? Ne röhögj, mert neked sincs! Tessenek szépen lájkolni mindent, különben jön a PARTY VAN csúnya fekete autó!!!444444 négy
18+: 28 472 magyar ünnepelte a maszturbálást - It's official: EZÉRT FOGY A NÉPESSÉG! ÉBERSÉG!!!
Xnews: Ganxta szájjal megcsinálta SP-t – ...meg ezért is fogyunk :((( Ez a cím már több információ mint amire szükségem van, nem is kattintok rá. Azt azért megjegyezném, hogy SP-n nem lepődtem meg, de hogy pont Zolee, a macsóság szobra? Egy világ dőlt most össze bennem, gyerekek. :SSS
Orbán férfi módjára rendezné a vitát a rendvédelmisekkel – Persze, úgy is kell, mint a Ford Fairlane-ben! Férfi a férfival!
Ne legyetek szexrabszolgák!: „A külvárosi gyárban Mundruczó bárkit meggyőz, hogy nem érdemes áruba bocsátani a testét.” - …és ehhez csak Stanislaw Lem egyik legjobb művét kell sekszuálisan meggyaláznia a ravatalon. Nem tudom egyébként miért van az hogy ezek a magasművészek mindent csak egyféleképpen tudnak feldolgozni, és valahogy mindig van benne seksz meg erőszak. Nem mintha érintene, kurva messzire kerülöm a színházakat, az alternatív színházakat meg még annál is meszebb…van nekem ingyenműsor itt a kricsmiben, ami néha itt történik az köröket ver a Krétakörre ^^
Fizettek a gazdagok, fizetnek a szegények - Akkor én most vagy nagyon gazdag vagyok, vagy kurva szegény, de a kettő közül valamelyik biztosan.
Egérürülékért fizet a Tesco – Azt eddig is tudtam hogy eladják, de hogy át is veszik? Vége a szegénységnek, TESCÓSOK VÁRJATOK, HOZOK ÉN IS!!!!


CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 2.:
THE KIDS ARE ALRIGHT

HALÁL MEGDÖGLESZ KINYÍRUNK

Ajánlott rovat:
Duna, 22:40: Koncertek az A38 hajón: Kerekes Band – Igazából a tököm tele az egyre újabb világzene-népzene fúziós zenekarokkal, szerintem ezt először és utoljára a Barbaro / Gépfolklór, pontosabban Cziránku mester csinálta jól, de adjunk egy lehetőséget a fiataloknak is, Kerekesék már többször is bizonyították hogy a nagy zúzásban nem feltétlenül vész el a Kodály-módszer. Fiatalok, tehetségesek, nagy jövő áll előttük (csak ezeket a huszáros fellépőruhákat, csak ezeket tudnám feledni). Sírva vagy sima vigadáshoz ugyanúgy ajánlott, még akkor is ha a hivatalos „ajánló” sokkal inkább „elrettentő”, és a hatvanas évekbeli Ifjúsági Magazin legrosszabb, legjófejeskedőbb pillanatait idézi, és egy boldogabb, igazságosabb világban tízszeres FASZKORBÁCS járna érte („A Kerekes Band az utóbbi évek leglazább világzenei bandája: semmi manír, csak kőkemény rock 'n' roll. A kinőtt bölcsész-zakók helyett valódi "stadion-folk" hangulat, torzított furulyával, riffelő brácsával és rock-kobozzal, amit a wellness jegyében a basszus-masszázs és a szögdob támaszt alá. Végre egy ethno buli, ahol megengedett a stage dive és a pozőrködés. Nem is csoda, hogy tízből kilenc betyár őket ajánlja!”). Ha már az IM-mel beköszöntött az átkos szelleme, fél tizenegykor még mélyebbre merülhetünk benne a HírTV-n, amikoris az Ősök tere aktuális részében a csövesproblémát járják körül, ez az amit az akkori hatalom elmulasztott (mármint a problémával való foglalkozás), és inkább a látszatintézkedésekre összpontosítottak (rockzenekarok üldözése, rajongók megbélyegzése). Kádár-kori kábítószer-fogyasztás – és még azt mondják hogy a vallás a nép ópiuma! Clive Barker rajongói a FEM3-ra izzítsák a távkapcsolót, ahol tíztől a maximum közepesre értékelhető Pusztulás a felnőttek félelmeire („Jön Az Új Generáció És A Helyünkre Lép”) játszik rá a kelleténél valamivel durvábban. Barker bácsi szerint nem az a legrosszabb, ha nem születnek gyerekek (Az ember gyermeke), hanem ha az összes kómába esik, és felnőttgyilkoló gépként ébrednek fel, és a szülőknek egyszerre kellene kideríteni mitől lettek ilyen rosszcsontok a srácok, illetve kilőni akár a sajátjukat is, ha túl közel merészkedik. 2006-ban ez még horror volt, ma meg egy wet dream, amivel meg lehet oldani a túlnépesedést. IRL QUAKE PARTY FTW! …és még mindig nem fogyunk ki a jóságból: aki a fentiek közül egyikben sem talál kikapcsolódást, az 21:20-kor még mindig elkapcsolhat az HBO-ra, ahol hamisítatlan olasz vígjátékot kapunk egy hazatérő tékozló punkzenészről, aki a nagyváros és a színpad helyett inkább lazítana egyet a családja költségére, hazatérve azonban kénytelen elfogadni hogy megváltoztak a dolgok, az otthon biztonsága csak álom, és most a családjának van szüksége őrá, a Rá se hederíts! így nem csak az ő filozófiája lesz ezentúl.

Kis hírek a nagyvilágból:
Debrecenből vitték az ebédet a hortobágyi csárdaavatóra: "Az uniós miniszterek jelenlétében adták át az éttermet hétfőn, ami azóta is zárva van." - Nem értitek ti ezt! Ez egy ennyire elit csárda hogy csak egyszer nyitott ki, az átadásra. Gerendai megeheti a mislencsillagát!
Urbanista: Repülőtér a Baross téren: "A Google Maps szerint a Keleti ezentúl repülőket is fogad." - Ez azt jelenti hogy mégis átalakítatták? Vagy azt hogy ezt is bombázni fogják a békefenntartók?
Apple: Lefotózta a tolvajt az ellopott Mac: "Van kép arról, ahogy vezet, alszik és pucéran ül a gép előtt. A Mac hazaküldte az adatokat." - Bár hoaxreklám, de tegyük fel hogy igaz, ez esetben plusz egy ok a PC mellett.
Kétmilliárdos hiánnyal bukott a TV2 - PEZSGŐT MINDENKINEK!!! - "Kritikus helyzetben az MTV, a gazdasági életben is az RTL Klub hasít csak a 2010-es adatok szerint." - Ebből egyedül az MTV-t sajnálom : (
VV Leó szerint az extrém szex a metrón kezdődik - Nem. Neki a metró ALATT kezdődjön inkább, amikor megb*a az áram :DDD
18+: Szőrösen tárulkozik ki Marilyn Manson exnője - Nem tudom ez most melyik kurvája a sok közül, de leszarom. Az ex-pasiját is.




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés