2011. 07. 09.
Fehér éjszakák Amerikában 7. (júl. 9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fehér éjszakák Amerikában 7. (júl. 9-10.)
Ahogy New Yorkra, úgy a Rákemberekre is ráuntam. Nem én tehetek róla, hogy egyszerűen túl jó vagyok még ide is. A Rákembereknél kizárólag agypusztóan unalmas emberekkel találkoztam, és ha agypusztulás, akkoR inkább TaLán az alkohol. Nem jelentettem többet számukra, mint egyik kibuherált fogaskerék a másiknak. Be is golyóztam rendesen, folyton azon méláztam, hogyan is kerülhettem ebbe a kutyaszorítóba. Nem mintha akár egyetlen percre is elfelejtettem volna: véletlenül elkaptak és valami faszsággal sakkban tartottak, ennyire még emlékeztem, oké, át is operáltak, szerencsére nem nővé, de végülis ezt otthon is megtehettem volna, mielőtt a maradék orvosok is kivándorolnak, a telefont feltölteni meg bárhol lehet. Egy dolog tartott vissza a lelépéstől: a kórház amiben elszállásoltak, nem csupán a Rákemberek iskolájának támaszpontjaként, hanem szupertitkos főhaDiszállásként is szolgált. Bármilyen unalmas Tacskók tartották is Volt a kurzusokat, a tananyagba belemélyeszthettem a fogaimat, és kedvemre rágogathattam. Egyre jobban láttam, milyen kezdetlegesek és olcsók voltak az akcióiM. Az itt magamba szívott átlagon felüli módszerekkel és az itteni felszereléssel tízszer nagyobb szuperügynök lehetnék...és persze a tengeralattjáró, Kroenen…a BOSSZÚ!!!!!!!44444 négy
Erőnek erejével kivertem ezt a gondolatot a fejemből, de folyton vissza-visszamászott, s komiszul rágta a lelkemet, valahányszor elővett a rosszkedv és a levertség.
Az unalmas oktatás lassacskán bedöglött, bár ide még nem ért el az iskolabezárási hullám. Időm felét a nyilvántartóban töltöttem, a Rákemberek számtalan sikerét és néhány kudarcát tanulmányoztam. Közben a dobbantás ötletével kacérkodtam, de nem ment ki a fejemből az a lehetőség, hogy ez mindössze próbaidő: megvizsgálják hogy van-e a jelöltben elegendő ülőképesség. Uralkodtam indulataimon, elnyomtam az ásításokat, és gondos vizsgálatnak vetettem alá környezetemet. Ha kifelé nem dobbanthatok, majd dobbantok befelé. Meg kell találnom a módját, hogy befejezhessem ezt a börtönbüntetést.
Nem volt könnyű, de megtaláltam. Jócskán későre járt, mire az összes nyomot felgöngyölítettem. Annál jobb. Bizonyos szempontból még érdekesebb is lesz.
Nem ismerek magamnál nagyobb mestert, ha zárak felnyitásáról vagy széfek feltöréséről van szó, talán csak Wágner úr jöhetne még szóba, de ő Rejtőnél maradt. A Zord Kaszás magánlakosztályának ajtajára szerelt ódivatú golyósmalmot könnyebben nyitottam ki, mint a számat. Meg se kellett álljak a küszöbön. Igyekeztem, hogy halkan osonjak, a Kaszás mégis meghallott. Felgyújt a fény. A Kaszás az ágyában ült, 0,75-ösét a hasamnak szegezte.
-Több eszed is lehetne, Béla! - vicsorogta. -Éjnek évadján besettenkedni aZ UBORKÁSKERTEMBE szobámba! Lelőhettelek volna.
- Ugyan, dehogy - biztosítottaM. Közben visszadugta a fegyvert a párnája a1á. - Akiben akkorára dagad a kíváncsiság, mint magában, az mindig előbb kérdez, aztán lő, még akkor is ha éji álmából verik fel.
A Kaszás ásított, s töltött magának egy pohár vizet az ágya fölött meredező csapból. - Nem én vagyok a Terepszínű Rákemberek, csak a vezetője - csobogta. - Néha nekem is aludnom kell, hiszen csak az ördög nem aluszik.
Kényre-kedvre ki volt nekem szolgáltatva. Annyira szeretett volna aludni őkelme! És milyen nagyon felébred mindjárt.
- Tudja, mi ez? - nagy alakú, Csillogó képet dugtam csontos orra elé.
- Valami egzotikus tengeralattjáró, a Harmadik Birodalom stílusában. Utoljára mondom: SASHA GREY takarodj!
- Egészen baromi jó saccolás, ilyen késő éjszaka - dicsértem. - Ez egy Vorga T-34 osztályú tengeralattjáró a Birodalom késői korszakából. A német precizitás megtestesülése, egyike a valaha gyártott leghatékonyabb pusztító gépezeteknek. 286-os fedélzeti számítógép 1,4 megabájt memóriával, Amiga chipkiegészítésekkel vezérelt rádiós védőernyő és szénsav-meghajtású víz alatti rakéták, melyek akármelyik mai flottát finom radioaktív hamuvá változtathatják, amikor épp nem játékokat futtatnak rajtuk..
- Nagyon szép, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a legutolsót is ezer éve felhasználták ócskavasnak, és hogy ma már a Windows 7 a MENŐ - morogta.
Füléhez hajoltam, nehogy félreértsen valamit. Halkan, de tisztán súgtam:
-Úgy, úgy. És nem érdekelné-e egy icipicit, ha azt mondanám, hogy most is használnak egyet-kettőt? Hogy találkoztam egy ilyennel?
Öröm volt nézni. Egyik irányBa repült a takaró, a másikba a ZOrd Kaszás. Egyetlen fiatalos, lendületes, kibontakozó mozdulattal elhagyta vízszintes és heverő helyzetét, s meredten állt a falnál. Ott vizsgálta a képet a fénynél. Láthatólag nem volt híve a pizsamaalsónak, de legalább hús nem volt rajta, csAk csontok, a lábai mint Kate Moss-é egy kiadós bulimia-roham után… A Kaszás öblös hangja azonban bőven kárpótolt a lábai vékonyságáért.
-Beszélj, a mennykő vágjon szét! Beszélj! - bömbölte. - Mi ez a képtelenség holmi deutsche tengeralattjáróról? Ki használja?!
Körömráspolyommal a lenőtt körömágyat piszkálgattam, s gondosan megszemléltem az eredményt, mielőtt válaszoltam volna. Igyekeztem minél jobban kiélvezni hatalmam rövidke pillanatait.
- Maga azt hitte, hogy így kivon a forgalomból. Azt hitte, hogy az “Áttekintést szerez a Rákemberek tevékenységéről" maszlag majd megpuhítja a gerincemet. E tekintetben kudarcot könyvelhet el. Más történt. Végigböngésztem a dossziékat, és lenyűgözően érdekesnek találtam őket. A T.O. részleg tetszett a legjobban. A Tanulmányi Osztály, annak is a gépi adatbázisa. Nagyszerűen lehet dolgozni vele, az összes hajó alvázszáma benne van. Én viszont tengeralattjárókkal kapcsolatos információt ásattam elő vele, mivel mindig is érdeklődtem a tengeralattjárók után... Elég az hozzá, hogy ezt találtam - jóformán a tárcámat se nyitottam ki, máris kikapta a lapot az ujjaim közül.
- Miről fecsegsz itt összevissza?! - dohogta. Végigfuttatta tekintetét a fénymásolaton. - Ez egy teljesen közönséges nehéz teher- és utasszállító hajó. Úgy Vorga T-34, mint én.
Nehéz feladat beszélni és közben megvetően csücsöríteni, de nekem sikerült.
-Hát persze. Nyilván minden járművet be kell jelenteni, de talán elvárná tőlük, hogy a második világháború utáni német tengeralattjárókat is regisztrálják a Nyilvántartónál? Említettem azonban, hogy tudok egyet s mást a vízi járművekről, például a nagyság szerinti besorolást, mely az ABC szerint halad. A T-34-esnél születtek kisebb járgányok, például az S, és nagyobbak, mint az U sorozat, de ez itt S-nek van besorolva, miközben már a terve alapján is túl nagynak és egyben réginek tűnik ahhoz, amire szánták, így hát gondolkodni kezdtem, s kikértem a géptől a hasonló méretű tengeralattjárók listáját. Képzelheti meglepődésemet, amikor három perc vinnyogás után a gép mindössze öt hajóval állt elő. Ebből kettő az amerikai haditengerészet birtokában van, zárolt muzeális érték. Egy japán hajó ugyanebből a kategóriából elsüllyedt a Bermuda-háromszögben.
A maradék kettő német fejlesztés a háború utolsó éveiből, ezeket koppintották le az amerikai gyártmányokhoz, de nem ez a lényeg. Szóval az egyik német hajó jelenleg múzeumként funkcionál. Marad egy darab, éppen a Birodalom aranykorából, a terjeszkedés korszakából. Ez a mi hajónk, ezzel közelítették meg a szigetemet, és még a kódszáma is T-s, miközben S-nek van regisztrálva. Méret alapján minden stimmel, és ugye a méret a lényeg!
- És hová regelték be?
- Dubaiba, csakhogy ott nincs tengeralattjáró-kikötő. Én arra tippelek, hogy ott van az irodájuk, a pénzt valami offshore-cégen át mossák tisztára, a bázisok pedig a sarkkörökön vannak.
A Kaszás elgondolkodott.
-És te szeretnéd kinyomozni?
-Igen. Életem fő célja a demokratikus értékek védelme és más ilyenek.
-Akkor csak egyet tehetünk. Repülőre kell szállnod…
Ez az, gondoltam, ez az. Irány Dubai és a lazulás, vagy a sarkkör, de innen el! Talán még a bosszú is összejön…
-Rendben van, főnök, akkor azzal megyek.
-…és mivel a műholdas megfigyelésünk tökéletes, ezért nem hétköznapi, hanem űrrepülőre. Most fog indulni egy, felcsempészünk a fedélzetre.
NA NE.



VASÁRNAP, JÚLIUS 10.

Útban az űrrepülőtér felé Megál1tam a raktárnál és az irattárban. Összegyűjtöttem minden szükséges felszerelést és a szuvenírárusokat kerülgettem. Állítólag ez volt az utolsó ilyen siklórepülés vagy mi, ennek örömére és az én pechemre fél Amerika itt verte magát. Én nem értettem mire föl ez a nagy felhajtás, nálunk Magyarországon is van sikló, meg asszem most akarnak egy újat is éPíteni a Gellért-hegyre vagy hova, persze Amerikának minden vicc új, mi meg már száz éve megelőztük őket. Lesajnáló mosollyal haladtam valódi célom felé. A médiának szánt egyszerű csalik, az űrhajósok a főbejáraton szálltak be a siklóba – ezen megint kuncogtam egy kicsit, szegény plebs elhiszi hogy miattuk van ez a cirkusz, míg én, aki miatt voltaképp fellövik ezt a szart, feltűnés nélkül osontam be a fúvókák fölött kialakított hálóhelyemre. Kicsit meleg lesz, de hát az ügynökök élete kemény! Alig került a nap a látóhatár fölé, mikor hajóm már felemelkedett a szürke földről, hogy ezüst dárdahegyként fúródjon az űrbe. A Föld körüli pályára állásig átlapoztam a fontosabb újságokat amiket elhoztam otthonról. Mire a Penthouse-zal is végeztem, már ott lebegtünk a bolygó felett. Elérzékenyültem. Farkas Bertalan után újabb magyar az űrben! Az igazi persze az lett volna ha fennmarad a folytonosság, és Mágikus Bertalan képében egy névrokon utazik ide, de hát mégis ki a szuperügynök kettőnk közül, persze hogy én! Kár hogy senki se fog hinni nekem a kocsmában ha mindezt elmesélem…
 

A két fúvóka közül a baloldali mögött vagyok
 Ass2em nem oko2ok meglepést nektek azzal ha elárulom: az űr is kurva una1mas. Először persze f0tóztam én is Földet meg a Holdat, de ezzel is úgy van az ember mint minden mással: mikor elérsz a kitűzött célhoz, mér nem izgat az egész. Hát én is pont íGy voltam. A súlytalanság miatt nem ihattam meg ehettem rendesen, az újdonság varázsa is hamar elveszett. Belegondoltam hogy pontosan egy éve még a Balaton Soundon voltunk bevetésen, most meg nyilván sokan irigyelnek, én viszont már szívesen helyet cserélnék velük. Lassan eljött az idő, hogy a hajó személyzetét kikerülve magam is elvégezzem a méréseket-megfigyeléseket. Kilopakodtam kaMrámból, lerá2ogattam a rám rakódott hamut, és egyeztettem óráimat. Amerikai idő szerint éjfél volt, elvileg ilyenkor alszanak az asztronauták. Remek. Felmerészkedtem a fedélzetre és azon morfondíroztam, miért mondták hogy ez az utolsó ilyen siklórepülés. Az USA nem engedheti meg az űrpogromja folytatását? Badarság, hiszen végülis egy multimilliomos szuperhatalomról beszélünk!
 
Ezen is kiismerem magam
Ahogy RemélTem: az űrhajósok aLudtak, gyorsan odaültem hát a fedélzeti szuperszámítógéphez hogy elvégezzem azt a balhét amiért végülis ideküldtek. Hogy mennyire nagyhatalom Amerika, az itt látszott igazán: a Google-nak az a cséta-verziója futott, amit még jó sok évig nem fognak a nagyközönség elé tárni, minden és mindenki visszakereshető volt, száz évre viSszamenőleg, mindenkinek google profilja volt és mindenki fenn volt a faszbukon, még a fáraók is, de a huszadik századból mindenki, akinek papíros-írásos anyakönyve volt. Végülis miért ne, a hullák nem tiltakoznak, az élők meg örülnek a sok ismerősnek és a mégtöbb lájknak! A Vorga T-34 adatait könnyen megtaláltam: a sarkkörök között közlekedett havi rendszerességgel. Látjátok, mire képes a technika, még a földalatti lázadók is egy perc alatt leellenőrizhetők. És én meg itt reszkettem hogy olyan lesz mint valamelyik Bond-film, hetekig az űrben és kemény ökölharc meg matekozás… Felírtam a Vorga útvonalát hipermodern noteszembe, azzal elindultam vissza. Rápillantottam az űrhajósok hibernációs altatókabinjaira. Mennyi szép amerikai férfi és nő, gondoltam. Az utolsó kabinban valami hullazsákszerű izé feküdt, rajta hatalmas betűkkel: FOOD. Juhé, végre valami ehető, gondoltam, és kinyitottam a kabint, majd kivettem a zsákot hogy kiengedjen. Csak nem fog feltűnni senkinek ha egy-két kekszet meg grillcsirkét elcsórok…
Ki is nyitottam, hogy hamarabb felengedjen a cucc. Ekkor ért a meglepetés. A zsákban egy fekete, kitinpáncélos, nagyjából humanoid kinézetű figura feküdt, elNyúló fejjel, tüskés farokkal és kettős fogsorral, egy szál csíkos pólóban, melyen a Roswell, Area 51: I want to believe!!!44 négy feliratot nyomtatták. A trikóra szerelt névtábla tanulsága szerint Paulnak hívták. Hát ez beszarás, ninCs ilyen, gondoltam. Nem elég hogy nem küldenek kaját a hajóra, még az ufókutató mexikói bevándorlók utaztatását is velünk végzik, Mert aki ennyire lebarnult az csak valami dél-amerikai országból jöhet. Kurvanyádat, gondoltam, amíg én vagyok fedélzeti szolgálatban addig itt nincs bliccelés, azzal nagy nehezen elcipeltem Zsákos Pault a zsilipig, elolvastam a használati utasítást, beraktam a fickót, megvártam amíg kivonják a levegőt bentről, és kinyitottam az ajtót. Hasta la vista, baby, irány a dípszpéjsz nájn vagy a Galaktika Harci Csillag! Még hogy utolsó út meg egyebek, basszus, ha az utolsó lett volna nem küldtek volna velünk űrturistát! Kaja persze nincs megint. Megyek inkább lazítani egyet a nagy izgalmakra.



Kulcsszavak: Béla bácsi

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés