2012. 02. 06.
Közértve? (feb. 6-9.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közértve? (feb. 6-9.)
HÉTFŐ, FEBRUÁR 6.:
ESÉLYTELEN KIFUTÓ

Sose halunk meg!
Ismétlés, de ajánlott:
Viasat3, 21:10: Tudom, mit tettél tavaly nyáron – Mindent szeretek, amiben felelőtlen és gazdag fiatalokon állnak bosszút. Mindent szeretek, amiben Sarah Michelle Gellar cickói ugrándoznak. Korrekt és nem túl véres tinimészárszék, ami mindig elszórakoztat engem ^^

Ajánlott rovat:
Manapság újra reneszánsz divat a szerencsejáték világáról egészestés filmeket, sőt, sorozatokat csinálni. Az HBO újra próbára teszi a szerencséjét kilenc óra húszkor, a játéktermek helyett ezúttal a lóversenypályán, ám a Befutó (Dustin Hoffman által játszott!) főhőse akár Scorsese Casinójából is szabadulhatott volna, nem csak a beceneve ("Ace") miatt, hanem mert ő is bukmékerként és lovisként kezdte. Bízzunk Hoffman bácsiban és a mellette feltűnő ugyancsak karakteres arcokban (Nick Nolte, Dennis Farina), és adjunk neki egy esélyt. A testvércsatornán (HBO 2) is a bűnözés rejtelmeibe avatnak be minket egy kicsit korábban (nyolckor), szerencsére nem drámai hanem vígjátéki eszközökkel, és Franciaországban, helyszíne miatt nemkicsit a Ponyvaregény kezdő,-és befejező jelenetei, címe (Mindig gengszter akartam lenni) alapján pedig valamelyest a Nagymenők alapján. Négy SZOBA sztori fonódik egybe a kis étteremben, van aki rablótámadást tervez, van aki emberrabolna, és persze ott vannak a visszavonult mackósok, akik egy társukat szeretnék elvinni a banda régi búvóhelyére, hogy ott halhasson meg. Ha már kajáldák és Tarantinók, lesz még a Született gyilkosok ismétlése is, de azt kerüljétek jó messzire, mert nem túl jó, sőt. Tíz előtt tíz perccel lesz még egy tandráma a Cinemaxon egy piti lopásokból élő utcagyerekről, akinek egyetlen öröme hogy a turistáktól lopott kamerákból kiszedett kazetták segítségével fiktív utazásokat tesz a világban, és persze hogy normális utazó akar lenni ő is, de életvitele alapján Esélytelen a boldogságra.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kilenc perc alatt eltörölhetnék Izraelt - HÁT PERSZE. Aztán öt perc után jönne a válaszcsapás atomvillanás képben... - "Egy iráni kompjutermérnök részletes haditervet közölt blogján, a tervet az iráni sajtó is felkapta." - Nem terv volt az, hanem kicsit túl sokat tolta az Iron Sky bétaverzióját. :DDD - "Kevesebb mint kilenc perc alatt" el lehetne törölni Izraelt a föld színéről, írja szombati blogbejegyzésében Alireza Forghani iráni kompjutermérnök, az iráni Forradalmi Gárda Baszidzs milíciájának volt tagja. A hangsúlyozottan magánvéleményét közlő Forghani tervét az iráni sajtó is felkapta és részletesen közölte, írja a Ynet News. (…) Forghani bejegyzésében az iráni rezsim elkötelezett híveként jellemzi magát, és azt javasolja, hogy a totális csapást még 2014, Mahmud Ahmadinezsád elnök mandátumának lejárta előtt hajtsák végre, kihasználva, hogy a Nyugat vonakodik az Irán elleni katonai csapás megindításától." – Még szerencse hogy csak hangsúlyozottan magánvélemény, amit véletlenül felkapott a teljes iráni sajtó. Édes faszom, ezek csak nem nyugszanak amíg ki nem robbantják nekünk a harmadik világháborút. Idióták.
Csak egy jó próbababa: "20 évvel ezelőtt hunyt el napjaink Mihalik Enikőinek ősanyja, Lisa Fonssagrives, az első szupermodell." – Az abszolút indexes újságírás: egy húsz éve halott modellbe is bele tudják keverni Mihalik Enikőt, aki nyilván már Cindy Crawford-szerű világhír-magaslatokban lehet, hiszen többesszámban és trendcsinálóként beszélnek róla.
Nem ciki két celebnek összeöltözni, ha szerelmesek – Én megtiltanám az összeöltözést meg az összeköltözést is nekik. Pont elég celeb van így is, nehogy már szaporodjanak! - "Pitték, Cruise-ék, Winsleték is egyforma ruhát vesznek a szerelemben. Melyiküknek áll igazán jól?" – Megsúgom: EGYIKÜKNEK SEM.
Urbanista: A BKV galambürülékkel jelöli ki, hol várakozzanak a jegyvásárló utasok: "Művészi szépségű körívet rajzoltak a madarak." – Hol itt a baj? Kreatív várostervezés, amivel mindenki jól jár. A guanó is, mert felhasználják, a galambok is, mert továbbra is szarhatnak az egészre és a nénikék is akik merő szívjóságból etetik a galambokat! Nap kommentje:

peca1000 2012.02.05. 17:40:32
Pécsett a Belváros déli részén a Főpályaudvar környékén megnyílt egy kínai büfé.
Rövidesen eltűntek a kóbor macskák a környékről.
Nagyapámhoz is járt egy vörös-fehér macska, de egyszer csak nem jött többé...



KEDD, EBRUÁR 7.:
A BŰNTUDAT VEZÉRELVE

Welcome to the SÜN! háta mögé.
Ajánlott rovat:
Danny Boon a rendezője és egyben főszereplője az utóbbi idők egyik legszerethetőbb francia vígjátékának, amit az M1 vetít fél tíztől, és ami a Franciaország különféle vidékein élők közötti előítéleteket karikírozza ki egy önhibáján kívül az ottani Mucsaröcsögére keveredő postás és felesége szemén keresztül. A tengerpart helyett Észak-Franciaország tényleg elég durva, természetesen az előítéletek megcáfolódnak, mosolyogva állhatunk fel a stáblista után. Az Isten hozta az Isten háta mögött valóban nagyon jópofa film, bár száz év múlva a mostani helyszíneken kialakuló kalifátusokban nem fogják érteni min röhögtek anno a franciák. Féléjfél előtt öt perccel ugyancsak eldugott vidékre visz a Fenyvespuszta a Cinemaxon: egy régi gyilkosság felderítésére érkezik az agyonvert személlyel rokonságban álló lány, aki a tűzzel játszik, ennek ellenére a falusiak –leginkább a bűntudatuktól vezérelve- elmesélik, mi is történt pontosan.

Nem ajánlott rovat:
Fél kilenckor "a Mátrától a Balatonig húzódik Kálomista Gábor, producer Szerelmes földrajza" a Duna World-ön, és én ehhez inkább nem is fűzök semmit…

Kis hírek a nagyvilágból:
Szandika rámászna VV Attilára – Nem az a kérdés kire mászna rá, hanem hogy kire nem…
Seherezádét küldenék haza a villalakók – Remélem az lesz a sorsa mint az előtte levő háremhölgyeknek az Ezeregyéjszakában: DDD
Bikát posztolt a netre, majd a rendőrök posztoltak nála – Nagyon helyes, aki vadorzó és mellé még ennyire hülye is, annak bérelt helye van a sitten.
Karaoke miatt rálőtt a fiára egy 70 éves férfi – Ismét csak nagyon helyes, itthon is ezt kéne, sőt, kiterjeszti a tehetségkutató műsorokra, satöbbi… - "Ifj. William Oller egy country-számot énekelt Kenney Chesney-től, apja pedig elment a pisztolyáért, hogy elhallgattassa. A lövöldözésben mindketten megsérültek. A fiú nem szeretné, ha apja börtönbe kerülne." – Gyanús nekem ez a srác. Lehet hogy tudat alatt érzi hogy igaza volt az apjának?... :DD
MIA bemutatott a Super Bowl nézőinek: "Madonna show-jában szerepeltek gladiátorok, pompomlányok és egy hatalmas kórus; a legnagyobb slágerek a Vogue-tól a Like A Prayerig, valamint Cee-Lo Green, az LMFAO, Nicki Minaj és MIA. Utóbbi bemutatott egy kamerának, a közvetítők nem tudtak elég gyorsan reagálni." – Hülye kurva. Nem elég hogy már egy évtizede él ebből a lázadó imázsból ("tamil tigrislány", hát persze, egy luxuskéróból könnyű lázadni meg a terroristákat dicsőíteni), még a popkirálynő reunionját is saját maga célkeresztbe állításával bassza el. Ráadásul ronda is, szerintem ha nem borotválná rendesen, még bajsza is volna.
Sharon Stone mellbimbója átütött a garbóján – DO NOT WANT!
Kopasz lett Will Smith 11 éves lánya – Remélem ez annak a jele hogy követi Britney példáját, mármint a megbolondulásban.
Adam Lambert a Queen új énekese? - Erre igazából próbáltam káromkodás nélkül írni valamit, de nem ment, úgyhogy linkelnék egy hányingerkeltő fotót, és egy határozott Nap kommentjét:

LAVÓRVAGÁNY 2012.02.06. 17:25:11
@Mauzer: Örülök, hogy vannak még, akiknek ez a véleménye, és ilyen alacsonyak az igényei, mert így mindig lesz létjogosultsága az olyan műsoroknak, ahonnét ez a tőgymeleg majom kikerült. És mielőtt megint jönnél a homofób-fóbiáddal, nem az a bajom, hogy meleg, mert Mercury is az volt. Leszartam, mert a világ legjobb énekese volt. Ma is az lenne, akárki mellé odaállhatna énekelni, csak a másik égne. Részemről a jelenség zavar, hogy egy mondvacsinált énekest bevesznek azért, mert ő most eladható, közben meg tapossák a valaha volt legjobb rockzenekar emlékét.
Az meg, hogy mekegve énekel, mint a takácsnikolasz, csak a technikai hiányosságok elfedéséről szól, ezt vagy tudod, vagy nem. Ízlés dolga, hogy kinek tetszik.


18+: Sok férfi trimmeli a fanszőrzetét, de ez a nőket hidegen hagyja: "A férfiak többsége fazoníroz, pedig a nőknek szinte teljesen mindegy, hogyan viseli intim szőrzetét a férfi." – Persze hogy hidegen hagyja, hiszen ezek a trimmelős férfiak javarészt melegek, ergo leginkább a hasonszőrű férfiak társaságát keresik :DD
18+: Viktória örül: újra divat a punciszőr - Viktória, Viktória...
Egye boldoggá magát napi 3000 forintból!: "Garantáltan jó közérzetet biztosító menüsort állított össze egy brit ételpszichológus, a listát hazai szakértőkkel és pesti közértekkel teszteltük." – Hej gyerekek, ha mindenkinek minden napra jutna elkölthető háromezer forint, tényleg több lenne a boldog arc.


SZERDA, FEBRUÁR 8.:
A  LÖKÖTTEK KÉZJEGYE

Dezsa MÚÚÚ érzésem van: hamis a baba...
Talán érdemes rovat:
Az On The Spot szpotjai mindig elszórakoztatnak! A mai rész például az európában épp bukásba lendülő multikultu diadalát kívánja megmutatni – New Yorkban, mert ott állítólag "még/már békésen él együtt kínai, muzulmán, zsidó, mexikói, fekete és fehér." Ehhez a békéhez nyilván sokat hozzátett, hogy a WTC mellett akartak mecsetet építeni...  Na mindegy, aki egy utolsó pillantást akar vetni erre a hazugságra, az 21:10-től az M1-en megteheti. Kilenckor a Pusszantlak drágám!-ból ismert Joanna Lumley egy közepesen sikerült vígjátékban (Lökött tehenek) a Hálózat TV-n, ahol egy börtönlakó anya gyerekét csempészi külföldre, akit követ az anya is – és már csak egy férfi hiányzik a kiscsalád boldogságához. Sajna nem éri el Lumley sorozatának szintjét, de lehet vele próbálkozni.

Ismétlés, de ajánlott:
Viasat3, 21:10: Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron
– Én meg még mindig SUNÁZNÁM a főhős csajt, és még mindig szeretem ha hullanak a bűnös életet élő fiatalok...

Ajánlott rovat:
...és mindig sírok hogy a határon túliaknak több jut a jóból mint nekünk, és ma sincs ez másképp: nyolckor egyik remek színésznőnk, Béres Ilona előtt tiszteleg a Kézjegy aktuális része, aki a fordított karriert járt be: a filmekről fokozatosan lépett át a színház világába. Fel nem tudom fogni hogy miért a Duna World adja ezeket, akármelyik királytévén helye lenne.

Kis hírek a nagyvilágból:
Lana Del Rey egyetlen lemezzel mindent elmondott, amit akart
– Mivel nincs saját mondanivalója, még ez a lemez is pont eggyel több a kelleténél. - "Az énekesnő nem hiszi, hogy még egy lemezt fog írni bemutatkozó albuma után, ugyanis nem tudja, hogy még mit mondhatna el rajta. A szakítás által ihletett Born To Die több országban vezeti az eladási listát, Amerikában csak Adele fogja megelőzni. Agyonvert fókabébik, női hangok - Lana Del Rey hírösszefoglaló." – Asszem én is fogok neki egyszer egy hosszabb cikket szentelni. Bár, mintha pont az imént céloztam volna arra hogy nem ér annyit…
Lángoló: Áll a bál M.I.A. középső ujja miatt: "Még Madonna is felháborodott a vendégeként fellépő tamil énekesnő beintésén, akit meg is büntethetnek." – Á, a másik hírnévéhes luvnya. Tegnap már linkeltem róla azt a bizonyos leleplező cikket, mára csak egy Nap kommentje jut:

FilcTroll 2012.02.07. 18:17:07
Madonna ismét "nagyot" alkotott: megint a lényegre nem figyel senki. A művésznő a tőle megszokott szinten hozta az istennőkurva szerepet, ezúttal Istárnak öltözve, Baphomet-szarvakkal. A szárnyas napkorong, a Marilyn utánzás, a mindent látó szem, a két oszlop a nyitójelenetben, és persze maga a szárnyas istennő is nagyon talányos és a "szokásos " illuminátus-sátánista összeesküvés -elméleteket fűti.

Mindehhez képest ki nem szarja le mia ujjacskáját?


Az oroszok kasztrálhatják a pedofilokat: "Az orvosok kétlik, hogy a siralmas egészségügy képes lesz a speciális kezelések kivitelezésére." – Orvosokat erre elvonni az egészségügyből? Minek! Lesz elég önként jelentkező...:DDD
A jeges Balatonba szakadt két terepjáró – MUHAHA. Gazdag köcsögök, hagyni kellett volna belefulladni őket, mert az egész eset tökéletesen mutatja az ilyen figurák mentalitását: "Két Hummer típusú terepjáró szakadt a Balaton jegébe - írta meg a konzanarch mikroblog egy Facebookról származó kép kíséretében. A szlovák rendszámú Hummer H2-kben hét, negyven körüli férfi utazott, Balatonakarattyánál szakadtak a jégbe. (…) Az Index megtalálta az egyik Hummer tulajdonosát, de telefonon sajnos nem tudtuk szóra bírni, így nem mondhatta el, mi késztette arra, hogy a több mint 3 tonnás járművel a jégre hajtson. A tulajdonos a Facebookon viszont már szombaton kirakott egy képet a nádas mellet a jégen álló autójáról, és alá azt írta, hogy "Indulok Siófokra", "...persze a jégen...". Úgy látszik az indulással még várt két napot, hogy vastagabb legyen a jég.  (...) A Porthole.hu cikke szerint először csak egy Hummer ment a jégre, majd miután beszakadt alatta, telefonon hívta egy szintén Hummeres ismerősét, hogy mentse ki, de a másik Hummer is beszakadt." - Az igen, ehhez kell az ész: miután a háromtonnás kocsink alatt beszakad a jég, hívjuk a havert akinek ugyanilyen járműve van. Hát igen! Hiába a szlovák rendszám, a faszbúkos posztolás, a többmilliós farokpótló kocsival való emberkedés, de a víz még fagyott állapotban is uralja ezeket :DDD
Négy lány rabolt ki egy idős nőt Miskolcon: "Egyikük még nincs 14 éves. Egy 90 éves nőt támadtak meg, néhány óra alatt elfogták őket." - ...és hamarosan el is engedik mindet, mert ugye nem büntethetők ^^ Négy tinipicsa egy kilencvenéves néni ellen, ez csak egy megélhetési gyerekcsíny lehet! Na nem baj, majd bódis krisztáék forgatnak egy horrorfilmet erről is, hogy a brutális nyugdíjas hogyan provokálta és támadta meg a kiskorú elkövetőket…
Két Puskás Stadion is lesz – Megmondta Széchenyi (vagy Széchényi? Vagy Kossuth?...) is: SZÁZ STADIONT, EZERET! Illetve lehet hogy ő a vasútra gondolt? Mindegy, vasutunk nincs, légitársaságunk dettó, legalább a focilabda hadd szálljon az égig…
Vaddisznók a XII. kerületben: "Az önkormányzat munkacsoportot állít fel a kondába verődve garázdálkodó vadállatok megfékezésére." – Mi a fene, most már VADDISZNÓBŰNÖZÉS is van?! ÉBERSÉG!!


CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 9.:
NOVEMBER INDISZKRÉT BAJA

Dús magyar sors...

Na, ez is beköszöntött, méltó lezárása egy jó sovány hétnek, alig két értelmes műsor lesz ma:

Talán érdemes rovat:
Fél tizenegykor újabb zavart filmdráma az M1-en egy fotóscsajról, kinek barátját lelövik egy vegyesbolt kirablása közben, a nő pedig ennek hatására mély depresszióba esik. Se pszichológia, se a művészet nem segít rajta, az meg főleg nem, hogy miközben órát tart, a vetítőben megpillant egy fotót, ami az ominózus helyen és időben készült. Többismeretlenes végkifejlet, vagyis a néző bizonytalanságban van tartva afelől hogy mi is történt, kivel és hogyan azon a hűvös November éjszakán. Garantáltan zúgó fejjel ébredünk utána. Vagy...alszunk?...

Ismétlés, de ajánlott:
Duna TV, 21:40: Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája -Úgy tűnik hogy az egyetlen esélyünk Dárday István és Szalai Gyöngyi vígjátékával való találkozásra az, amit kiparodizál: a mindenható és mindenre rátelepedő TV. Szőke itt még kordában tartva, Badár dettó, a maga idejében friss és szerethető volt, most is az, csak a média bája tűnt el még jobban.

Kis hírek a nagyvilágból:
Mihez kezdjen Polgár Judit veresége után?: "22 év után verte sakkozónő, érdekes lehetne viszont, ha a Kaszparovot is felülmúló Hou-val meccselne." - Mennyire magyar, mennyire indexes címadás: 22 év veretlenség után kikap valaki, és egyből temetik. Méghogy mihez kezd, hát az élvonalban van, basszus! :(
Beyoncé pár héttel a szülés után jól néz ki: "A friss kismama Jay-Z egyik fellépésén jelent meg először szülése óta. És tényleg: alig látni változást." - Hát persze, mert nem is volt gyereke, az egész csak illuminált mesterkedés!! ÉBERSÉG!!!
Lingerie Bowl: a villantások mérkőzése: "Fehérneműs csajok és amerikai futball: ez a Lingerie Bowl. Kattintson az irgalmatlan villantásokat is tartalmazó galériáért!" - Bevallom őszintén, én faszságnak tartottam az amerikai focit. Idáig. Most úgy érzem, ez a Zélet (egyik!) értelme.
A nap majdnem-villantása Lindsay Lohané - Majdnem LESZAROM. De nem is, inkább ténylegesen és valóságosan szarom le.
Saját magát üldözte az újonc rendőr - Rendőrviccbe OK, de nekem ez kevés. Verje össze, rugdossa össze, majd bilincselje is meg magát, azután menjen be a kapitányságra és ott folytassa.
VV Zsuzsi verte, rugdosta a Blikk újságíróját - Egymásra talál a bulvárszutyok, és aki STÁRt csinál belőle. Megérdemlik egymást ^^
Kim Kardashiané a világ legjobb segge - Nem, nem és NEM!!! :((( Még mindig Gianna Michaels-é! Bizonyítom is:

Fotó innen, ez pedig egy kapcsolódó videoklip nektek, megelögezve a holnapi tévémentességet:

I LIKE BIG BUTTS AND I CANNOT LIE!!!

Kulcsszavak: Gianna Michaels, éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés