2012. 05. 07.
Főzőcske, de fázósan (máj. 7-8-9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁJUS 7.:
YO! SZOLGÁLAT!

Szoba,
KILÁtárssal
Ismétlés, de ajánlott rovat:
A kliprendező (akárcsak a DJ) kifordult korunk önmaga eredeti szerepén túlnőtt hőse. Feladata elvileg a szórakoztatás lenne, ám (ahogy a lemezlovas is) néha sajnos művésznek képzeli magát. Michael Gondry annyiban jobb társainál, hogy eleve filmes háttérből érkezett, és ha nem ő maga, akkor a forgatókönyvírói dolgoznak azon hogy vérezzen el a pályatársai többségéhez hasonlóan azon hogy azt hiszi hogy egészestés klip = mozi. Bár elsősorban a prezentáció az erőssége, azért már több sikeres filmen is túl van, épp ideje volt annak hogy róla is készüljön egy. A Nem félünk Michel Gondrytól elég bennfentes helyről származik (az operatőr-jóbarát kamerájából), és elég ritkán ismétlik ahhoz, hogy ne veszítse el az érdekességét, úgyhogy 23:20-kor odakapcs a Dunára.

Nem ismétlés, talán érdemes rovat:
Fél kilenckor a női kollégisták ÉS SZTRIPTÍZTÁNCOSOK nehéz élete a téma az HBO 2-őn, némi társadalmi különbözőséggel fűszarozva, csak hogy megnyugodjunk: Amerikában is sok a gazdag és fiatal butaliba, akik először keblükre ölelik a vidéki kislányt, majd amikor az megtalálja a helyét és elkezdene önálló életet élni, szépen rájuk telepszenek. A Szobatársban millió és egy hasonló művet lehet felfedezni (Egyedülálló nő megosztaná, Nagy franc a kis francia), koraesti egyszernézéshez azonban elmegy.

MAGYARUL! rovat:
Steve Jobs mellett két magyar is a legjobb innovátorok között: "Gábor Dénes és Telkes Mária is bekerült az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába."MAGYARUL: újabb tehetséges magyarokat ismert el a világ, akik hazájukban nem tudtak érvényesülni.

Kis hírek a nagyvilágból:
Ellenőrt vert egy bliccelő férfi a Klinikáknál: "A jegyvizsgáló enyhe sérülést szenvedett. Ez volt idén a 36. támadás a BKV-dolgozók ellen." – Szerintem ez megélhetési bűnözés, ne is büntessük!!44 négy
Felgyújtották a kiesés után a kölni stadiont: "A Kölnt 4-1-re verte a Bayern, a drukkerek bánat- és bosszútüzeket gyújtottak, mindenki menekült." - ...és még mondja valaki hogy a drukkereknek nincs önkritikájuk! És duplapluszjó, mert így a csapatuknak sincs hol fociznia. Ezt kéne nálunk is!
A herezacskójába csapott a villám: "Az 53 éves madridi férfi azonnal elájult. Túlélte a balesetet, de a heréi megpörkölődtek." - Egy régi Belmondo-filmet idézve: Ez volt az egyetlen eset, hogy sziporkázott a szerszámával.
Árpa Attilát is megöli Bruce Willis - Nah! Már éppen ideje volt. Még egy sört!
Bob Geldof: Csak a művészek gondolkodnak - Nem, kedves Bob, már az egyszeri ember is tud gondolkodni, és az első amit megkérdez, hogy mi szüksége van neki a helyette gondolkodókra. - "Az énekes-aktivista budapesti fellépése előtti sajtótájékoztatóján beszélt." - OK, akkor most soroljunk akkor föl 3 közismert Bob Geldof-számot a közelmúltból. Vagy akár csak egyet az elmúlt húsz évből. Nem megy, ugye? Valahol szomorú hogy egy punkként indult ember a nonstop jótékonykodásban találjon magára, a U2 is Bono messiásrohama miatt állt földbe zeneileg.

Pálgium rovat:
Schmitt szeretné az állami lakást magának - Ó azt én is, sok más kétkezi munkással egyetemben, akinek nem jut pénze saját lakásra. - "Ami jár, az jár, mondta a volt államfő, akinek felerészben 3 budai és egy pesti lakása is van." - A történelem ismétli magát: káromkodás nélkül, de szinte ugyanazt mondta amit annak idején medgyessy. - "A volt államfő a vagyonnyilatkozata szerint három nagyméretű budai családi ház tulajdonosa (ezek mellett egy belvárosi lakás és egy Luppa-szigeti nyaraló is szerepel a bevallásában), a legkisebbnek is 195 négyzetméteres az alapterülete. (...) A plágiumügye miatt lemondott köztársasági elnök egyébként élete végéig megúszta a rezsit, miután tavaly nyáron ő maga írta alá az erről szóló törvényt. Ez alapján jár neki a lakás, amelynek fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal látja majd el. Schmittnek jár havonta a mindenkori államfői tiszteletdíj havi összegének megfelelő pénzbeli juttatás, ha kér, autót és sofőrt is kaphat. Emellett élete végéig jár neki az elnök úr megszólítás. További munkáját kétfős titkári személyzettel, a kormány által biztosított irodában láthatja el, és ingyen jár neki egészségügyi ellátás is." - És még emellé kell egy negyedik lakás is, meg jószolgálati munka... Nap kommentje:

Tapsihapsi 2012. 05. 07. 08:13
"Ami jár, az jár"...
Ez egy kicsit rossz duma az Elnök Úrtól a malőrje után. Inkább értse a mondatát a doktori címre. A jószolgálatát meg kezdje azzal, hogy bukott emberként nem élősködik az ország pénztárcáján.
Két diploma és egy PhD után nekem is több járna havi 138.000 forintál, és mégsem jár.
Ferkóról ugyanez a véleményem.


Mindenki másnak ajánlom figyelmébe Nagy Lajos írását: Az indus fakír és a magyar fakír (persze az utána következő is aktuális :DDD). Holnap folytatjuk, EGÉSSÉG!


KEDD, MÁJUS 8.:
JÓ IDŐ = MINIMÁL FELHOZATAL

Moby még mindig zenél? o_O
Előítéletmozi az M2-őn! A Roman legfőbb tanulsága az, hogy a maguknak való, "igaz szerelemre vágyó" fiatalemberek nem véletlenül vannak egyedül, mert bármikor kitörhet rajtuk az ámok. Ha nem ez lenne a végkicsengés, akár még egy jó kis love story is lehetett volna, bár akkor meg abba kötnék bele. Mindegy, a fontos az hogy nem véletlenül kezdik tizenegykor. Kapcsolódó Nap kommentje:

csucsok | Válasz 2011. aug. 28. 22:11 | 12/12
Pénteken volt ez a film. Csak úgy spontán néztük. Erre mit hoz az élet? Pécsi vasárnapi újság címlapján 164 darabra vágta a felesége a férjét.


Ajánlott rovat:

Végéhez érkezik Bergman Trilógiája: nyolckor a harmadik és egyben talán legsúlyosabb részt adja a Duna TV. Nem az a film amit elsőnek mesterműnek könyvelünk el, idő kell neki hogy hasson, de akkor nagyon fog. A Csend több szinten szól az emberi kapcsolatképtelenségről: a gyerekével és saját nővérével utazó anya mindkettejüktől ugyanolyan távol van, dacára testvére betegségének és annak hogy fiának szüksége van rá. Az hogy egy olyan országba vetődnek aminek a nyelvét nem értik, csak kivetülése saját kommunikácóképtelenségüknek. Szerintem ezt válaszd ma este.

Kis hírek a nagyvilágból:
Nem csak az őrültek beszélnek magukban: "Aki fennhangon ismételgeti, hogy kulcs, kulcs, kulcs, hamarabb megtalálja az elveszett kulcsát." - Tényleg? Akkor sör, sör, sör, sör, SÖR...
Tárgynak tekintik a testüket a tinédzser prostik – Sőt, nem csak a tinédzserek. Azt lehet mondani hogy ez egy olyan szakma, amit csak így lehet csinálni, viszont AKI KURVÁNAK MEGY, NE SÍRJON HA B***ÁK!!!
18+: Japánban havi egymilliót is megkereshet egy pornószínésznő - HÁT PERSZE!:D - "Az análpápa Pierre Woodman szerint is akár a tízszeresét is megadják annak, amit Európában." -…és ha Woodman is ennyit fizetne akkor végre kurválkodásban is utolérnénk a japán béreket!
Visszavonul David Guetta – HALLELUJA TESTVÉREIM, HALLELÚJA!
Hat év börtön rablásért és nemi erőszakért – Ezért hat év?! Csak nem az a bíró ítélkezett aki a Cozma-gyilkosságnál is?! - "Söjtöri ismerősük házából 20 ezer forintot és tojásokat raboltak, a nőt megerőszakolták." – Ilyenkor valahogy örülök hogy nekem nincsenek barátaim :///
18+: A fekvőrendőr az e heti póz – Ez az amikor a szeretkezőkön áthajt egy kocsi? Anyway, WE NEED TO GO DEEPER FOR THE INCEPSÜN!!!444 NÉGY


SZERDA, MÁJUS 9.:
PRÓZÁBAN SUBÁZNÁM

Egy szép napon ez itt mind a tiéd lesz, lányom.
Ajánlott rovat:
A hátrányos helyzetőek lesznek ma előnyben, legalábbis a témaválasztás terén mindenképp. Egyazon időben (nyolckor) két filmet is kapunk két testvércsatornán, és mindkettő a család által nemkívánt szerelemmel foglalkozik. Kezdük a sima Cinemax-szal: itt egy munkásosztálybeli, férfimentes (végülis háború van, második és világ!) családjától elnyomott csajra talál rá a szerelem egy amerikai BÉKEFENNTART katona személyében, amit az egymás furkálásával elfoglalt testvérei nem tűrnek szótlanul. Nem csak a mosónők, A varrónők is korán halnak, mi azért nézzünk bele, ha csak Jane Horrocks miatt is. A Cinemax 2-őn ugyanekkor egy hasonlóan elfojtott szerelem krónikája, néminemű magyar vonatkozással, mert Bárdos Judit is szerepel benne. A film kicsit szájbarágósan, egy soha el nem készülő Házon keresztül modellezi egy család problémáit (az apa biztosítani szeretné lányai jövőjét egy saját lakással, ám az egyik idő előtt teherbe esik, a másik Angilában keresné a szerencséjét, ha nem a vakolókanalat kellene forgatnia). Garantált dráma ez is.

Ismétlés, de ajánlott:
Annyit emlegettem a Koldusbottal Beverly Hills-ben-t, hogy most le is adják nekünk az HBO-n. A gazdagék medencéjében meghalni akaró hajléktalan pozitív végkicsengésű sztorija nem csak Magyarországon valószínűtlen, valószínülg Amerikában is simán lelőnék birtokháborításért ha mér egyszer a medencébe nem sikerült belefulladnia, dehát a valóság ott van körülöttünk, ne keressük még a képernyőn is, cserébe nyolckor kapunk egy igazán családközpontú filmet (mi az, ma mindent ekkor adnak?).

Kis hírek a nagyvilágból:
Olyan részeg volt, hogy rágurult az autója - PARTY HARD!!! - "Próbálta betolni a kocsit a szajoli férfi, de az a hátán állt meg. Mármint a férfi hátán." – Akkor ő is fekvőrendőrpózban csinálta? :DD
Kijev elhalasztja a jaltai csúcsot – Dehogy halasztotta el, már ezer éve megvolt! Olvastam róla a törikönyvben is.
Óránként 160 millió forint gazdát keres – Itt vagyok én, ne keressetek tovább!! - "Még csak az uniós támogatások harmadát fizették ki, 2015-ig napi 3,8 milliárdot kellene szétosztani." – Ja hogy uniós támogatás. Hát abból kb. mindenkinek jut majd, csak a rászorulóknak nem…
18+: Larissa Riquelme a világ összes pózában megmutatta a melleit - A világ összes pózában és nyelvén SUNÁZNÁM.
Még a masszőr is ütött a kolozsvári derbin: "Az elején lefújt meccsen a kapus ütötte a 11-es lövőt, tömegverekedés. A románok szerint ez természetes." - Így is kell, legközelebb a stadiont is gyújtsák magukra! PARTY HARD for the win!
Pintér kocsija állt mozgássérült-parkolóban – Remélem lézerblokkoló is volt rajta :DD - "A belügyminiszter szerint az a kérdés, hogy a sofőr kiszállt-e, és jött-e rászoruló gépjármű." - Erről van szó. Az mellékes, hogy gondolom senki se figyelte hogy jön-e arra egy rászoruló, meg ha jött volna se tudott volna beállni. Dehát ezért szeressük mink a politikusainkat, olyan jól el tudnak nekünk magyarázni mindent, pártállástól függetlenül…
Lemondott, mert túl nagy volt a fizetése: "Majdnem hárommillió fontot vitt volna haza az Aviva vezére, ha nem borulnak ki a részvényesek." – Magyarországon ez elképzelhetetlen lenne. Itt nincsenek "túl nagy" fizetések, a többit lásd eggyel feljebb.
A spermiumoknak nincs irányérzékük: "Nem csoda, hogy háromszázmillióból csak alig néhány tucat éri el a petesejtet." - …és azokról még csak nem is beszéltünk, akik az orál,-vagy anál-seksz áldozatául esnek.
Gréczy: Magyarország ma olyan hely: "Ahol kormányzati politikusok előbb megjelennek az Élet Menetén, aztán hagyják, hogy Horthy-szobrot avassanak." – Hát nem erről szól a demokrácia? Virágozzék minden virág ^^ Nap kommentje:

fludd 2012.05.07. 15:13:55
Magyarország olyan hely ahol volt kommunista diktatúra vezetői arcpirulás nélkül oktathatják demokráciára az általuk kisemmizett embereket...



CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 10.:
BIHARVERT

A lények a lányok (korántsem andalog)
Ajánlott rovat:
Kilenckor egy jó kis tanmese arról hogy egy egyszerű asszonyban is lakhat egy Kaszparov: a szállodai takarítóként dolgozó feleséget rabul ejtik a fekete-fehér kockák, a fehér királyok és sötét parasztok, magyarán elkezd sakkozni, ahhoz viszont gondolkodni kell, és azt a hagyományos itáliai férfiközpontú társadalomban nem nézik jó szemmel, mi azonban nem vagyunk olaszok, úgyhogy irány az HBO és a Játszó nő, mégha Boratnak nem is tetszene. Bár Kevin Kline a húzónév, az igazi csillag mégiscsak Sandrine Bonnaire.

Kiemelten ajánlott rovat:
Nem is olyan rég a megapiranyákon nevettünk, ma viszont itt a bizonyíték, hogy ezt is lehet überelni (hülyeség, miért pont ezt ne lehetne?): itt a Megacápa az óriáskrokodil ellen, ami már a címével sem árul zsákbamacskát, két túlméretes és túlmozgásos, de egyaránt anakronosztikus lény küzd benne egymással. A sztori csak alibi (fél kilométeres krokodilt szállító hajót megtámad egy véletlen arra járó U-BOOT óriáscápa), a lényeg a lények szinte már Monty Python-szerűen abszurd párharca. Még a végén rendszeres retekklub-néző leszek, de ha nem is, ma fél tízkor mindenképp!

Ismétlés, nem ajánlott:
FEM3, 21:00: A köd – Mint szinte minden esetben, most is az eredeti a jobb: hiába a kortárs számítógép-grafika, Graeme Revell zenéje, Rade Šerbedžija viharvert arca és Selma Blair összes bája, az 1980-ashoz képest ez csak egy Scooby Doo-epizód, és akkor már inkább azt nézzed, rajzfilmben, mert az valóban horrorisztikus...an szar.

Kis hírek a nagyvilágból:
Somogyi Ábel perel a breivikezésért:
"Az ámokfutás tervezésével vádolt egyetemista egymilliót követel a kriminálpszichológustól, aki nélkül talán el sem indult volna a büntetőügye." – Lehet hogy mégiscsak nem teljesen komplett a srác :DDD
Orgiák, szabadkőművesek és agymosott szexrabszolga Spears a titkos Club 33-ban?: "A kaliforniai Disneylandben lévő titkos klubba 25000 dollár a regisztráció: senki sem tudja, mi folyik bent."Megint nekem lett igazam. Természetesen a fentiek mindegyike folyik benne. Én azonban még egy seksz-rabszolga Britney Spears-ért se fizetnék huszonötezret, pláne dollárt…
18+: Így kell dugni, hogy gyerekünk legyen – Jó tudni. Szóval akkor így nem fogok.
Olyan jóképű, hogy nem is néz ki modellnek – Mintha csak rólam írták volna! Bár én tényleg nem nézek ki modellnek, főleg mert nem is vagyok jóképű…EGÉSSÉG gyerekek, a sörhas nem nő magától!
Elvétette a medencét a részeg egyetemista - PARTY HARD a kollégiumban is!
A téli olimpiára készültek a grúz terroristák: "Az orosz biztonsági szolgálat Abháziában foglalt le fegyvereket, amelyeket Szocsiban használták volna." – Nem baj, majd ők is bevetik a tartalékosokat…
Lánnyá változtattak egy brit fiút a hormonjai – Az semmi, engem egyszer egy boszorkány gyíkká változtatott. Szerencsére már elmúlt! Viszont a tévémentes nap még csak most fog jönni, mégpedig holnap! Viszlát szombaton!!!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés