HÉTFŐ, OKTÓBER 8.:
NEM NAGY ÜZLET
Fuss a nő után.
Ajánlott:
Nyolckor folytatódik a Truffaut-tribute
a Cinemaxon, ezúttal egyik legismertebb és legtöbbet feldolgozott-parodizált filmjével (
Jules és Jim), ami egy évtizedeken átívelő szerelmi háromszögről szól a Végzet Asszonya (Jeanne Moreau, óh!) és két férfi (egy osztrák, egy fancia) között, akik közül végülis Jules veszi feleségül a nőt, a barátságokat pedig a háború szakítja meg, csak hogy évekkel később Jim újra lássa barátait, immár mint gyerekes házaspárt. Az asszonynak azonban hiányzik az életéből a harmadik, annyira hogy házasságon kívüli kapcsolatba menekül, annyira viszont nem hogy otthagyja férjét és gyerekét, azonban Jim feltűnésével mindenz megváltozik. A felmelegített azonban kapcsolatok nem szoktak működni, itt is ez van, Jim és Catherine útjai elválnak, egész egy harmadik, utolsó találkozásig… Bár a francia újhullám egyik hatásfilmjeként szokás emlegetni, azért essék szó arról is hogy Truffaut-ra meg Renoir volt a legnagyobb hatással ekkoriban. Paul Mazursky csinált belőle egy közönségbarát (= kiherélt) verziót, azt viszont kerüljük el ha lehet.
Talán érdemes:
Ugyanabban az időben egy kevéssé sikerült vígjáték
az HBO Comedy-n a jó öreg elcserélt ikrek-sémából, Bette Midlerrel és Lily Tomlinnal, akik önmagukkal találkoznak egy nyújorki szállodában. A
Nagy üzlet leginkább azért kihagyható mert Bette Midler még egymagában is sok néha, hát még milyen akkor, ha ugyanazt a harsány, tapló karakert játssza két példányban, egyetlen filmben…
még mindig nyolckor egy biztonsági határokon belül mozgó tényfeltárás
a National Geographic-on arról hogy milyen is az életünk
A terrorizmus árnyékában. Gondolom szó sem fog esni benne arról hogy milyen törvényekkel nyirbálják a szólásszabadságot és csökkentik a magánszférát úgy a neten mint a valóságban…
Kis hírek a nagyvilágból:
Katasztrofális állapotban a budapesti metrókocsik: "Egy német cég szerint az orosz kocsik 34 rossz alkatrésze közül tizenegy okozhat katasztrófát, tizenöt halálos kimenetelű balesetet. Nézze meg videón, hogyan gyulladhat ki a budapesti metró!" – Ehh, minek videó amikor hamarosan élőben láthatjuk…:SSS Különben is, ezek a németek biztos nem mondanak igazat, hát ha olyan rosszak lennének az állapotok, nyilván erre költenének inkább és nem végkielégítésekre meg négyesmetróra…
Még nem vágta agyon az áram Blaine-t: "Három napja áll az illuzionista egy mesterséges elektromos viharban. Egymillió volt sem árt neki." – Na akkor most veszek neki egy havibérletet :DDD
Rózsaszín folt gyötri az Iphone 5-júzereket: "A térképhiba után egy újabb: fény felé tartva rosszabb képeket készít a telefon, mint az elődje." – MUHAHA. Úgy kell nektek, birkák:
Önök drága, ronda mobilt is vennének - Akkor meg ne sírjatok hogyha ezek a szarok rózsaszínben láttatják veletek a világot :DD
Kokainnal etette választóit: "A brazil politikusnő szórólapja mellé tűzte a tasakokat. Gyanúsan sokan akarták a lapokat." -
VÉGRE EGY ŐSZINTE POLITIKUS!!!
Lady Gaga kihányt a színpadról: "Videó is készült arról, hogy lehet profi mód rókázás közben táncolni. A barcelonai koncert részlete." - Tudhat valamit ez a Bieber gyerek hogy már Lady Gaga is őt koppintja!!!
KEDD, OKTÓBER 9.:
HEJJ, ANANÁSZOK, ANANÁSZOK…
Az igazi vacsoracsata.
Ismétlés, talán érdemes:
M2, 20:37, Szilveszter anno – Ahogy múlt héten, úgy most is érdemes lesz nézni, Bodrogi Gyula mellett rgy másik többgenerációs kedvenc, Lorán Lenke visszaemlékezései kísérik a műsort. Ugyanez a kategória (ismétlés), de nagyságrendekkel komolyabb
a Dunán fél tízkor adott
Nem félünk a farkastól, amiben a nemrég elhunyt Liz Taylor és való életbeni párja, Richard Burton alakítja Edward Albee drámájának cívódó házaspárját, minden héjanászok és se-veled-se-nélküled-filmek leghíresebbikében. Érdekesség: bármilyen meggyőzőek is Burton és Taylor szóváltásai (főleg a vacsoraasztalnál a fiatal párral), a forgatás idején éppenhogy jól működött a kapcsolatuk.
Ajánlott:
Tízkor egy vígjátéki körítéssel eladott sportkritika Paul Newmannal
a Story4-en, ahol a sikertelen csapatba az edző három, eddig inkább a kispadon jeleskedő izomagyú játékosát tolja előtérbe, akik ketrecharccá változtatják az amúgyis nézővédő üvegpalánk mögött zajló meccseket. Ami esetleg a sznobabbakat elrettentheti a
Jégtörőktől az az, hogy az alkotók néha mintha élvezkednének abban amit elvileg parodizálnának, bár a mai, egyértelműen balhéra utazó hokimeccsekhez képest ez a 77-es film még így is viosszafogott.
Kis hírek a nagyvilágból:
Radics Gigi nyálas rágót passzolt fiújának: "Az Amerikába vágyó sztár pasija állítólag rágta tovább a használt rágógumit." – Most hogy már ezt a nagy hírértékű dolgot is tudom, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy
LESZAROM.
Hobbitkunyhót épített magának egy őrült: "A Bainbridge Island-i háznak ferde a fala, kerek a bejárata és lesz mellette egy működő vízimalom." – Hogy is mondta Rachel Weisz?
"Ezt nektek, bainbridge-i tudósok!!!"
Lopott teherautóval loptak motort: "A tulajdonost kétszer is majdnem elütötték." – Bizony, kemény dolog is a megélhetési bűnözés! Még a lopott cuccot is lopott cuccal szállítják! Remélem a rendőrség már lefogta az agresszív tulajdonost, aki nem átallott szerencsétlen lopásra kényszerítettek útjába állni!
Rihanna és Shakira azeri fellépése ellen tiltakozik az Amnesty International – Ó, ők minden ellen…néha még igazuk is van. –
"Amikor Rihanna és Shakira menedzsmentje rábólintott az azeri kormány minden bizonnyal tudományos összegről szóló ajánlatára, nemigen foglalkoztak azzal, hogy Azerbajdzsán nem éppen az emberi szabadságjogok elismeréséről híres. Az Amnesty International sietve tett arról, hogy tudjanak róla." – Én meghívnám a baltás gyilkost is a koncertre, hátha megőrül, és akkor két tehetségtelen celebbel kevesebb, meg a gyilkossal is, aki ezt már nem tudná megúszni kiadatással.
Monica Belluccit körberajongták a fiúk: "Az egyik képen az egyik férfimodell valamiért épp egy trágár olasz kézmozdulatot mutat be." – Szerintem csak azt mutatja mit csinálna vele :DDD
18+: Amulettként kötötte magára meggyilkolt szeretője heréit: "A portugál modell a gyilkosság után a csuklójára kötözte a heréket, és Manhattan utcáin bolyongott." – Soha ne feledjétek, gyerekek:
CSAK AZ IGAZ SZERELEM TART ÖRÖKKÉ!!!!!44444 négy
SZERDA, OKTÓBER 10.:
ÉRZELEMSZERŰEN
Ricardo Vene Zuela
Kéne az autó. Ja, a nő is. Brosnant meg átengedném a nőknek ^^
Ismétlés, talán érdemes:
Nyolckor zenés film
a Cinemaxon: a
La Bamba értelemszerűen előadójának, Ritchie Valens-nekm azaz Ricardo Valenzuelának kíván emléket állítani, aki a rock and roll egyik őszinte, emberarcú sztárja volt Buddy Hollyval együtt, sajnos együtt is haltak meg egy repülőgépbalesetben, velük együtt veszett el a stílus kezdeti bája, hogy azután tehetséges, de manipulálható sztárok (Presley) vagy egyértelműen sötét alakok (Ike Turner, Jerry Lee Lewis vagy Phil Spector) játszóterévé váljon. Lou Diamond Phillips ha jól tudom azóta is próbálkozik a színészkedéssel, a címadó dalt (Valens legnagyobb slágerét) pedig le se lehetett vakarni a slágerlistákról 1987-ben. Én pont ezért a két dologért fogom kihagyni, akármennyire szeretem is a jó öreg r’n’r-t…
Ajánlott:
Viasat3, 21:25, Az utolsó gyémántrablás – Kicsit sablonos, de szerethető akció-vígjáték a szívdöglesztő Pierce Brosnannal, a (más okból) ugyanolyan Salma Hayekkel és a tehetséges Woody Harrelsonnal. Szerepcsere: ezúttal Brosnan és Hayek a (szimpatikus) rosszfiúk/lányok, egész pontosan egy dörzsölt tolvajpár, akik kisebb, de inkább nagyobb balhéik után kikapcsolódni utaznak a világ szebbik felére. Az utánuk küldött nyomozó (Harrelson) azonban jól sejti, hogy legalább egyikük újra munkába fog állni, leginkább az ottani rosszfiúk ráhatására, és megpróbál ellopni egy igen ritka gyémántot. Volt már sok hasonló darab, azokhoz képest nyilván nem kapunk sok újdonságot, hogy akkor mégis miért van itt? Csak gondoljunk bele: úgyse lesz nagyon sok esélyünk még ebben az életben eljutni a karibi szigetekre (Salma Hayeket meg még annyira se fogjuk megkapni), úgyhogy itt a lehetőség hogy legalább a tévé segítségével összejöjjön a dolog…
Kiemelten ajánlott:
A rendszeres olvasók tudják mennyire kedvelem a többcímű filmeket, a frisseknek el is mondom miért: ha ugyanazt a cuccot több néven akarják ránk sózni, az általában a minőségét mutatja, nem jó értelemben. Egy Ginger és Fredet, egy Biciklitolvajokat de akár egy Ford Fairlane-t nem érdemes, nem szabad és nem is lehet átnevezni. A Psyhcót is hiába forgatták le ugyanazzal a címmel a kilencvenes években színes anyagra, mindenkinek az eredeti marad A Psycho. A felcserélhető cím a felcserélhető tartalomra is utal, meg arra hogy ennyire nem kell senkinek, még a kult-sznoboknak sem. Nos,
fél tíz előtt tíz perccel pont egy ilyen szuperszörnyes filmet kapunk
a Universal Channelen, aminek már az angol címei is ellentmondanak egymásnak (most akkor alligátor vagy mutáns dinoszaurusz?), a fordítók igyekeztek feloldani az ellentmondást (
Őskori ragadozó), mi pedig nagyon jól fogunk mulatni ezen az
annyira rossz hogy jó közhelyfilmen, amiben egy teljes hajót és a rajta levőket kell megvédenie ettől a bizonytalan nemű és származású, de bizonyosan
veszéjjjjjjes állattól.
A Tízmilliárd Énekes Országa rovat:
C:c Jimmy fia Krisztián X-Faktort nyerhet: "Bejutott az adásba a permanensen hisztiző Lass Bea, Zámbó Krisztián és két roma rapper is."
18+: Ilyen Lass Bea szex közben -
NEM. Ilyen amikor egy filmben
imitálja a sekszet:
"A Végtelen percek című kisfilmben tekinthető meg, ahogy az X-Faktoros énekes meglovagolja partnerét." – Faszt érdekli, hát nem nekem kell dugni! Arról beszéljetek inkább hogy a
hangja milyen?! Egyáltalán, érdekel ez valakit rajtam kívül, ha a mentorokat vagy kiket nem:
C:c Az élő adásig rugdosták Csobot Adélt: "Gyenge a hangja és hamiskás is, mégis szerepelni fog az X-Faktor élő adásaiban." –
ÉDES FASZOM. Én toleráns vagyok meg minden, de ami sok az sok. Komolyan, nézi még valaki ezeket? Senkinek sem esett le hogy minden adásban ugyanazok mennek? Kell egy határon túli, egy roma, egy idegesítő (Szíj Melinda / Csobot Adél) és egy sekszy nőnemű (Lass Bea), legalább egy híresség gyereke (most épp hernádi judit / zámbó jimmy utódai), ezek néha átfedhetik egymást, de ami a lényeg:
minden el van döntve előre, a hang számít legutoljára, és egy év múlva ezek sehol se lesznek. És mégis: az idióta birkák ugyanúgy küldik az emelt díjas SMS-t (OK, lemezt szerencsére nem vesznek annyira), és ugyanazt a fost eszik évek óta, miközben valódi tehetségek küszködnek ott, ahol igazán eldőlnek a dolgok: a színpadon.
Igazság + szolgáltatás rovat:
Hiába vállalta magára a taxisgyilkosságot: "B. Róbertet másodfokon is felmentették, nem bizonyítható, hogy ő ölte meg a pécsi Gál Csillát."
Bevallotta, hogyan darabolta fel élettársát, mégsem emelnek vádat: "Nincs meg a holttest, nincs vád P. Henriett ellen." –
KÖVETELEM, hogy mindketten kapjanak ötmilliós kártérítést, mint sztojka iván, és
KÖVETELEM hogy kapjanak Kossuth-díjat meg életjáradékot is, amit a Zemberek fizessenek meg!!44! négy
Kis hírek a nagyvilágból:
Minden napra jut egy szupergazdag magyar: "Épen 365 magyarnak van legalább 30 millió dollárnyi vagyona, amivel felkerültek a világranglistára." – Nem tetszik ez a lista mert nem vagyok rajta. Tényleg, azt nem lehetne hogy minden
dolgozó magyarnak ne az év minden napjára, csak egy teljes évre, de azért jusson egymilló dollárnyi költőpénz?! (Igen, a hibát bennehagytam a cikkben.)
A Windows 8 is tele lesz szeméttel – Ehh, az egész úgy szemét ahogy van… -
"A gyártók nem kímélik az új rendszert, arra is fölösleges extrákat telepítenek." – Nem szeretem azt mondani hogy
én megmondtam, de hát mit tegyünk:
ÉN MEGMONDTAM!!!
A kormány lezárta a Safarov-ügyet: "Az azeri gazdaságfejlesztési miniszter szerint humánus és igazságos döntés született." –
MI AZ HOGY, NAGYONIS! Meg még
törvényes és
tisztességes is. Csak épp erkölcstelen,
nemkicsit, nagyon :((((
!Hasta la victoria siempre!: "Felszabadító forradalmár, vagy hidegvérű tömeggyilkos? Egyenlőségért harcoló gerillavezér, vagy kegyetlen politikai kalandor? Negyvenöt éve végezték ki Ernesto Che Guevarát. Nagykép." – Tényleg, negyvenöt év telt el a barettsapkás népirtó geci kifektetése óta, erre innék is egyet örömömben, de a sok barom mind a mai napig pólómintának használja, úgyhogy inkább bánatomban iszok nem egyet, de sokat :((( Persze nem akármit:
Nitrogénes koktélt ivott, elfagyott a gyomra: "A brit lány a gyomra eltávolításával fejezte be tizennyolcadik születésnapját." – Akkor asszem meg is van az idei
PARTY HARD!!! kategória győztese. Az biztos hogy örökké emlékezni fog a szülinapjára…
Kívül Tágasabb: Egy óra alatt végez veled a radioaktív strand: "A Karacsáj-tó környékén élő 65 százalékánál mutattak ki valamilyen sugárfertőzést." - Itt lehet csak igazán TRVE mód bulizni! Vajon szolgálnak fel errefelé nitrogénkoktélt? Mert ha igen, lehetne valami fasza kis öngyilkosfesztivált szervezni mondjuk
KARACSÁJ SOUND néven. :DDD
Burzsuj: Bear Grylls Túlélő Akadémia egymillió forintért: "A tanultakat a résztvevők után tesztelhetik egy 36 órás szárazföldi és tengeri túlélő túra." - ...és itt is a helyesírási hiba. OK, foglalkozzunk a hírrel: egymillió forintot kiadni azért hogy kutyaszart együnk, kecskehugyot igyunk és fertőzött vízben mosakodjunk, amikor a Karacsáj-tónál mindezt ingyen is megtehetjük?!
HÜLYE GAZDAGOK, GAZDAG HÜLYÉK!!!
Tömegverekedésbe torkollott a lakodalom: "Philadelphiában lefilmezték, ahogyan két násznép egymásnak esik. Videó!" - Asszem ideje indítanom egy
PARTY HARD!!! rovatot is :) Ennek a hírnek lehetne mondjuk az az alcíme, hogy
Egy esküvő, négy temetés :DDD
CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 11.:
AKI DISZNÓ FILMEKET CSINÁLT
Irány az iránium
Talán érdemes:
Kilenckor újabb színész áll egyszerre a kamera mindkét oldalán Philip Seymour Hoffman személyében, aki –dacára annak hogy inkább kult,-és művészfilmekből ismerjük a leginkább – most mégis a romantikába vágja a fejszéjét, ennek megfelelő (félresikerült) eredményekkel. A tengő-lengő, reggae-buzi sofőr bizonytalan párkapcsolataiból más rendező más, ütősebb filmet csinált volna, Hoffman megelégedett azzal hogy míg az általa alakított figura egyszercsak megtalálja az igazit és egyenesbe teszi az életét, addig az őt ehhez hozzásegítő munkahelyi jóbarát házassága meg válságba kerül, ennélfogva a
Jack csónakázni megy sajnos pont arra a csatornára való amelyik leadja, vagyis a
Cinemaxra.
Ugyanabban az időben újabb drogfilm, Amerikából, de a zsidó szubkultból és
az HBO-n, amiből nekünk, kívülállóknak az lehet a legfontosabb tanulság hogy lehet hogy létezik kóser seksz, talán még kóser rock and roll is, de hogy a drog minden csak nem kóser, azt az eredetileg rabbinak készülő fiatal srác a saját bőrén tapasztalja meg. A
Kóser játszma simán illeszkedik a zsánerfilmek sorába: ugyanazok a kísértések-csalódások, rossz barátok és kétes örömök várnak az elcsábuló ifjú rabbijelöltre mint a Betépve vagy a Zuhanórepülés hőseire.
Fél tizenegykor az aktuális trendekhez illeszkedő doku
az HBO-n, vagyis hogy lehet egyszerre két lovat megülni. Stephen C. Apostof hívő volt, politikai menekült (egyenesen Bulgáriából), aki a jobb élet reményében jött az ígéret földjére. A Nagy Lehetőség el is jött, bár a legkevésbé sem hívőnek való formában: Stephen bácsi a sekszuális forradalom egyik nagy haszonélvezője lett erotikus filmjeivel. Annyit azért el kell ismernünk, hogy a mostani pornóhoz képest ezek még mindig száz százalékig művészfilmek (avagy régen a pornó volt a jobb, ma meg az epillálógépek). Papa Was A Rolling Stone -
Apa disznó filmeket csinált.
Nem ajánlott:
Megintcsak kilenckor arra kapunk példát
a Film+2-őn, hogy van annál rosszabb mint ha valaki egyszerre akar színész és rendező is lenni, ez pedig a rendező+operatőr egyszemélyes kombó, főleg ha az illető még egy igen ellenszenves művésznevet is felvesz emellé. Don E. FauntLeRoy bizonyára úgy gondolhatta, hogy a kis lord vezetéknevével majd kellő rejtélyes aurát fog maga köré vonni, azonban csúnyán pofára esett: a
Fénysebességen egy elég fárasztó Rocketeer-klón, pedig ugye az eredeti se volt egy alapmű. Kis vigasz, hogy az itteni beállításokat és vágásokat tanítani fogják – csak sajnos a
"hogyan ne" címszó alatt.
A seksz, a szipu rovat:
Aguilera tényleg mellbimbót villantott: "Nem mindegy, hogy milyen szögből nézi a ruhát, de ha megtalálja a megfelelőt, akkor bimbót is láthat."
Recorder: Kylie Minogue segget villant: "Meztelen hátsóját mutogatja büszkén egy kamu reklámfilmben az énekesnő."
Rihanna megmutatta, milyen a melle oldalról: "Egy New York-i hotelből távozott az énekesnő, aki elfelejtette begombolni átlátszó blúzát." – Mi a közös Kylie-ban, rihonyában és algériában? Hát hogy már csak ezzel tudják eladni magukat.
Beyoncé szerint Rihanna reménytelen eset – Kedves olvasók,
Bagoly mondja rovatunkhoz volt szerencséjük.
Kis hírek a nagyvilágból:
Irán: pár hónap múlva lesz urán: "Egy nukleáris robbanótöltethez elég lesz." – Akkor egy hónap múlva Irán nem lesz...
Virtuális túra a haldokló Szőke Tiszán: "Elbontják a gőzhajót, de nagy felbontású képek segítségével megnézhetjük, mint veszítünk el." – Így a jó, olcsóbb is kattintgatni mint tenni érte valamit. Szerintem adjuk el a magyar koronát is, de persze őrizzük meg nagyfelbontású képeken…
Sanyi a Bagoly: Meleg vagy?: "Néhány kérdéssel könnyen kideríthető a dolog." – Sőt,
akár egyetlen eggyel is.
Mozifilm készül a bestseller mamipornóból: "A Terra Nova tévésorozat írójára, Kelly Marcelre bízta a Universal stúdió A szürke 50 árnyalatát." – A Harry Potter után újabb elbaszott sikertörténet, avagy folytatódik a csürhe hozzászoktatása a sekszuális devianciákhoz.
Nap kommentje:
2012.10.10 10:50:40 VJVMan
Pár éve még azt hittük, hogy a Danielle Steel könyvel meg elégednek a boldogtalan, rossz házasságukon kesergő, kielégítetlen nők.
Már a szado-mazo kell nekik...
Vesszen a világ...
Boros és Bochkor újságot ad ki: "Rádió- és tévéműsort is szeretnének, de addig is konkurenciát készítenek a Storynak." – Láttam a plakátokat:
"Bumeráng: A nagy dobás". Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna egyből
A NAGY BUKÁSt kiírni :D Nyilván milliószámra fogják eladni, az embereknek más se kell mint a heti hetes / hócipő / blikk szintű újságírás :DDD
Hogyvolt: 18+: Korbácsolás, lefejezés: "A gladiátorok gazdája bekeményít fegyelmezésből. Ja, és persze pina is van." – …és tovább folyik a csürhe hozzászoktatása az erőszakhoz.
Jöjj Amerika, te szülj nekem új világrendet! rovat:
C3PO készül az USA haditengerészeténél: "A humanoid robot nem dumagép lesz. a füstön is átlát majd, és gránáttal fog dobálózni." –
VÉGRE EGY ÚJABB ESZKÖZ A CSODÁLATOS EGYESÜLT ÁLLAMOK KEZÉBEN A VILÁGMÉRETŰ DEMOKRÁCIA SZOLGÁLATÁBAN!!!!! SZERETLEK AMERIKA!!!!!!! LÁJK!!!!!4444444 négy
Ez most nem Index hír lesz (ugyan, miért is írnának róla magyar oldalak), de legalább tanulságos:
School Uses ID Chips to Track Student Locations - Students who refuse tracking reportedly can’t vote for homecoming: "The Student Locator Project, which launched on Oct 1. at a San Antonio high school and middle school and could be extended to as many as 112 schools, tracks student whereabouts using embedded RFID (radio-frequency identification) chips on student ID badges. Unlike passive chips that transmit data only when scanned by a reader, these chips have batteries and broadcast a constant signal so they can track students’ exact locations on school property, down to where they’re sitting—whether it’s at a desk, in a counselor’s office, or on the toilet."
novaterra
WELCOME TO NWO!!!!the future as becoming a slave in a new world has come.for those who like the idea of your children wearing chips for goverment control.....don't worry you soon will have yours as well
Szuperagy lesz a kvantumszámítógép – …és folyik a csürhe hozzászoktatása a transzhumanista világrendhez is. Dehát a csürhe azért csürhe hogy még ezt is lájkolja. Szerencsére nem mindenki csürhe:
Dr.Pizza 2012. 10. 09. 19:31
Azt a tíz évet már kihúzom a mostanival. Oszt majd veszek egy kvantumosat a teszkóban. De jobb lesz tőle az életem? Mert egyelőre ott tartok, tört volna el a kezem, amikor a mostanit is megvettem. Persze sokat segít is, megoldja mindazokat a problémákat, amik nélküle nem is lennének... Viccet félretéve életveszélyes, ahogy nyomorult 20 év alatt a világ kiszolgáltatta magát a számítógépnek. A Skynet lassan ébredezik...
Mára viszlát,
holnap tévémentes nap!