2013. 02. 16.
Támadnak a Dalnokok (feb. 16-17.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, FEBRUÁR 16.:
BOHÓC A MARSON

Hemingway már akkor keményen bulizott.
Ismétlés, de ajánlott:
Sándor Pál a magyar rendezők szürke eminenciása: manapság nem hallunk róla annyit, és aktív korszakában is inkább a filmjeit jegyezték meg, mint a nevét. Már ebből is sejthető hogy már akkor se közönségfilmeket csinált, és valóban: még a sikeres műveiben (Régi idők focija, Ripacsok) is benne volt valami furcsaság, hát még a korai dolgaiban! Ezt a számítást továbbvíve, a 67-es, többször is díjazott Bohóc a falon asszociatív, újhullámos mű, a főszerepben amatőrökkel (és a mellékesekben profi színészekkel is) de még emészthető a szélesebb tömegek számára is. Főhőse egy fiatal srác, aki kényszerű szobafogságát tölti egy villában, miután annak tulajdonosai váratlanul hazaértek, és két barátja sikeresen meglógott. Ahogy ilyenkor szokott, beindul a kamaszfantázia, pörög az élet filmje, valós és kitalált eseményekről, a vége felirat helyett a felnőttkorral. Kezdés negyed egykor az M2-őn.

Ismétlés, talán érdemes:
Film+, 21:00: Támad a Mars! – Tim Burton utolsó kreatív felvillanásainak egyike: miután feldolgozta a kult-antitalentum Ed Wood életét, leforgatta a maga Plan 9 From Outer Space-ét, amibe annyi mindent kiparodizált és annyi filmes utalást tett, hogy végül még a mozibuzik is belefáradtak a számolásba. Az összhatás megintcsak felemás: bár pont az ellenkező utat járta be, mint Ed Wood, vagyis volt pénz mindenre, jutottak sztárok mindenhova, nem volt időkorlát, de végül pont mindezek miatt mutatkozik meg egy lényeges hiányossága: nincs lelke, nem annyira naív és bájos (és emiatt szerethető) mint Wood filmkatasztrófája. Tizenegykor a Rambo-saga befejező, 4. része a Film+-on. Ezt már maga Stallone rendezte, és szinte egy az egyben megismételte a harmadik részt (visszavonult katona ajánlatot kap, elsőre nem fogadja el, de mikor az ajánlattevő fogságba esik, maga indul a megmentésére), kevesebb politikai prédikálással és jóval több vérrel. Korrekt kis mészárlás, de az Expendables-t nem veri.

Talán érdemes:
Negyed tizenegykor Robert Pattinson próbál DiCaprio nyomába lépni az M1-en, persze közben úgy hogy az összes korábbi ok nélküli lázadó (James Dean, Rómeó) szellemét is megidézze, előbbiét már tragikus múltú karakterével is, aki nem tud testvére öngyilkosságán túllépni, utóbbiét pedig akkor amikor egy túl jól sikerült éjszaka után a rendőrségen belezúg egy ott dolgozó rendfenntartó ugyancsak zavaros lelkű lányába. Azonban ez egyenlőre édeskevés ahhoz hogy azt tegyük amire a címe is kér (Emlékezz rám), leginkább mivel erősen érezhető, hogy a rendezőnek ez az első nagyfilmes dobása (korábban sorozatokat csinált) – szóval ez még csak a tinibálvány-szerepből kivezető út legkezdete, annak viszont korrekt.

Kiemelten nem ajánlott:
M1, 20:15: A Dal – Ahogy a Szulejmánról, erről is írhatnék úgy ahogy a hogyvoltosok / indexesek csinálják, tehát megnézem és fikázom minden egyes rész tartalmát, azonban én nár a fejlettség (?) következő szintjét képviselem: meg se kell néznem, úgy tudom fikázni, mivel előre tudom hogy egyiknek se lesz jó egyik része sem. Így több időm marad arra is, amit szeretek, például sört inni és valóban élő zenét hallgatni. Nektek is ezt ajánlom ehelyett.

Ajánlott:
Fél kettő előtt öt perccel feléled a rock’n’roll szelleme és bejárja a Duna TV-t, hála a Mystery Gang A38-as koncertjének. A srácok a kevés tényleg világszínvonalú zenekarunk egyike, ezt nem csak én mondom, hanem számtalan külföldi meghívás és sikeres koncert is mutatja. Lehet fikázni hogy "csak" egy régi korszakot lovagolnak meg, leszarom, amíg ilyen intenzitással teszik, és tényleg játszanak a hangszereiken és uralják a színpadot. Igen, akár ezt is nézheted a Dal helyett hogy lásd, hogyan is kéne ezt csinálni. Hogy addig mit nézz? Például ott van háromnegyed tízkor egész friss (2012-es) életrajzi film az Öreg halász írójáról az HBO-n. A Hemingway és Gellhornt ugyan romantikus műként hirdetik, de ne higyjünk nekik: a viharos életű házaspár sztoriján keresztül bemutatásra kerül az akkori politikai-társadalmi élet színe-java, a különc vagy éppen előkelő ismerősöket-barátokat pazar színészgárda (Parker Posey, Robert Duvall) kelti életre, és Nicole Kidman is jól játszik (mert tud ő, ha akar).

Kis hírek a nagyvilágból:
Véletlenül felakasztotta magát a bulizó fiatal:
"Bulizni indult két angol fiatal, ám kis híján tragédia lett az alkoholmámor vége: a 29 éves Lee Bassett fogadásból felakasztotta magát."PARTY HARD: TAKING IT TO THE NEXT LEVEL.
Padlót fog-e végre az építőipar? - Miért, szeretnétek? És ha igen, miért?
Elindult a katolikus társkereső, a párKatt.hu: "A templomban nem nagyon lehet kacérkodni, ezért is van szükség a hívők párválasztásának segítésére." - VÉGRE VALAMI NEKEM VALÓ. Remélem találok egy nagymellű, pornórajongó katolikus csajt!444 négy
Meteorzápor zúdult Oroszországra: "Ablakok törtek be, a szilánkoktól többen megsérültek, autóriasztók szólaltak meg. A cseljabinszkieket arra kérték, ne menjenek az utcára." – Pár napon belül lemondott a pápa, villám csapott a bazilikába…MOST mondja valaki, hogy hazudnak a próféták!!
Újabb hat embert vettek őrizetbe a diszkópápa miatt: "V. Lászlóval álltak kapcsolatban a gyanúsítottak, akik tagadták a bűnösségük." - …és teljes a pápaválság. Most már csak az hiényzik, hogy az análpápa is lemondjon!
Francia cég miatt tört ki a lóhúsbotrány: "A felelősök két évet kaphatnak. Egész Európát behálózta a lóhús. Romániából még lóhúsként jött." – Én ezt ha agyonütnek se értem. Megeszik azokat a hülye, péniszalakú kenyereket. Megeszik az osztrigát. MEGESZIK A MACSKÁT nem, azok az olaszok, te hülye. Megeszik a békacombot. De főleg: megeszik a világ egyik leggusztustalanabb állatát, a csigát. És akkor a lóhús meg büdös nekik?! HÜLYE FRANCIÁK, FRANCIA HÜLYÉK!


VASÁRNAP, FEBRUÁR 17.:
NÉDD MÁR, EGY FILMES!

Kutyakörző
Kiemelten ajánlott:
Negyed kilenckor tisztelgés a mozi őskora, hőskora előtt: a Némafilmes óriási közönség,- és kritikai siker lett, megérdemelten. A helyszín: Hollywood, az időpont: a hangosfilm térnyerése, amikoris a régi korszak szívtiprójának döntenie kell, átáll-e az új műfajra, amiben már kezdi megelőzni szívszerelme (aki kicsit is járatos a mozi világában az pontosan tudja hány ekkori karriernek vetett véget az hogy kénytelen volt a színést megszólalni). Mindez gyönyörű képekkel elmesélve, nem túlnyújtva, tényleg egy rossz szavam nem lehet, az meg főleg kiemelendő hogy az M1 adja, vagyis mindenkihez eljut aki kíváncsi rá. Ami tanulságot én leszűrtem belőle az az, hogy még mindig nem attól lesz jó egy film hogy hány színben-dimenzióban és milyen surround hangzással veszik föl. Nézzük meg ezeket a mi CGI-s, 3D-s kasszasikereket, hol lesznek akár csak öt év múlva, míg egy Buster Keaton vagy Chaplin, egy Murnau az marad, ami volt: remekmű.

Talán érdemes:
Általában messzire kerülöm a genderpropagandafilmeket, csak néha teszek kivételt, most például az Albert Nobbs kedvéért, ami a régi, konzervatív Írországban játszódik, abban a korban amikor a nőknek nem volt túl sok joga semmihez. A Glenn Close alakította címszereplő fordított Mrs. Doubtfire-helyzetbe kerül, korántsem vígjátéki okból: ahhoz hogy azt az életet élhesse amit szeret, férfinek kell öltöznie, és mint kiderül, ezzel nincs egyedül. Lassú folyású dráma arról, hogy a fiúk Írországban sem sírnak, kezdés nyolckor az HBO-n.

Ismétlés, de ajánlott:
Ha már tegnap Sándor Pállal példálóztam: Szabó Istvánnak még az is ismeri a nevét aki semmit se látott tőle, erről az Oscar-díj gondoskodott, amit pont a ma vetített Mephistóért kapott. Több okból is fausti mű: ott van a főhős színész aki kvázi eladja a lelkét a hatalomnak, pont miközben a bűnre ösztökélő Gonoszt alakítja, és ott van amit azóta tudtunk meg Szabóról. Azt azonban még a közelmúltbeli ügynökügy se tudja feledtetni hogy ez bizony egy jó film, bár kétségtelen hogy ebből a szemszögből nézve valamelyest megkeseredik az ember Oscar-díjak felett érzett öröme. Akárhogy is, a többszörös kontextus miatt is érdemes lesz 20:50-kor a Duna TV-re kapcsolni.

Nem ajánlott:
A lehető legrosszabbkor tűzi műsorra az AXN a Gengszterképzőt: itthon minden napra jut egy kébellopás meg egy agyonvert nyugdíjas, a világ többi részének meg szép lassan tele lett a töke az illegális bevándorlókkal (néha még a legálisakkal is). Az itt bemutatott emberek pont azok akiket páros lábbal rúgnának ki még a legtoleránsabbak is: embereink eleve nem a beilleszkedés céljából mennek Amerikába (lopott pénzből, mi másból), hanem bizniszelni, üzletelni, bandázni. Persze a rasszista USA ezt nem tűri, szegény srácokat hajóra is dobják mint a mi kanadai bevándorlóinkat, és ugyanúgy hazaküldik őket, így kénytelenek Kingstonban boldogítani a hatóságokat. Ennyi az a nagyonkevés amit 2002-ben még el lehetett adni mint szociodrámát szegény megélhetési bűnözőkről, el lehetett adni Wyclef Jean zenéjével és mellékszereplésével (a Fugees-megalománia újabb megnyilvánulása: egyszerre két dolgot csinál itt is), azonban most, 11 évvel elkészülte után már a gangstarap-rajongók se fogják bekajálni. Mindegy, aki mazochista, az tíz órától büntesse magát vele.

Kis hírek a nagyvilágból:
Óriásnyúl üldözte el a betörőt: "A devonshire-i betörő berezelt az állat puffanásaitól." – Vagyis nem jutott a nyúlon túl? Bá, bá, bátor Sir Robin!!! :DDD
Szabadul az aranytól Soros György – Ajjaj, ez rossz ómen.
Kényszerleszállás közben is lehet videózni: "Egy propelleres kisgép szerencsés földet érését videózta végig egy férfi az utaskabinból." – Na igen, de ha a pilóta kamerázott volna, mindjárt nem lett volna ekkora happy end!
Drew Barrymore leszedeti a tetoválásait: "Azért, mert tradicionális zsidó temetést szeretne." - Már nem azért, de:
1. Nincs ehhez még egy kicsit korán?
2. Akkor már nem tök mindegy hogy mi van az emberre varrva? És ha nem:
3. Nem lehetne valami kóser tetkóval kiegyenlíteni – eltakarni az eddigieket? :DD
Perez Hilton szoknyában félpucéran: "A lefogyott, kigyúrt blogger a világ legízléstelenebb szerkójában nézte Jeremy Scott divatbemutatóját." – …pedig szoknya nélkül, kövéren is ő a legízléstelenebb ember, minek ezt még tetézni is?
Levágta a rúd a sztriptízes ujját, perelIt’s official: a sztriptíztán veszélyes meló!
Twiggy visszatért a Marks & Spencer miatt: "Igen, az a Twiggy, a 60-as évek legendás modellje. Most a M&S kedvéért pózol, 63 évesen." – Nem tudom hogy csinálja, de én még most is SUNÁZNÁM, pedig már a szüleinknek is ő volt a seksz-bálvány!
Felismerhetetlen lett Anita Ekberg: "Mondjuk 82 éves, és nincs szétplasztikázva." – Ide azt akartam írni hogy az Édes élet kedvéért is SUNÁZNÁM, de aztán megnéztem és inkább mégsem. Maradok a filmnél :SSS




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés