2013. 08. 03.
Hőgusztus eleje (aug. 3-4.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, AUGUSZTUS 3.:
ÉLET JAPÁN SHANGHAJI BIRODALMÁBAN

Háború idején és máskor is.
Csak mazochistáknak:
M1, 23:30: Élet a háború idején – Todd Solondz képtelen vígjátékokat csinálni, nem is értem miért teszik be több művét (így ezt is) ebbe a dobozba, mert vele aztán mindent fogunk csak szórakozni nem: lesz itt börtönből szabaduló pedofil apa aki fia bármicvójára készül, volt felesége aki valahogy mindig a zűrös férfiak után vonzódott, és persze a gyerek ünnepét ez sok egymásra találó elmebeteg teszi emlékezetessé. Kezdem megérteni Woody Allent. Valahogy egyébként ez is közönségfilm, ahogy mundruczó meg hajdú szabolcs dolgai, mert a kommersz közönségfilmben ugye mindig a primitív viccek és a seksz körül folynak a poénok, a sznob közönségfilmben meg mindenki szenved, mindenki perverz – vagyis ugyanolyan, csak negatív panelekből áll. Összességében én még Charlotte Rampling kedvéért se néznék bele. Hasonló, de legalább csak negyedórás önsorsrontás 21:40-től a Cinemaxon, ahol egy széthulló svéd família kiüresedett Családi vacsoráját, pontosabban annak elmaradását láthatjuk: nem elég hogy anya mosdik, apa főz, de anya ráadásul a kádban szedi össze az okostelója segítségével a házasságon kívüli leendő seksz-partnereket. Tökéletes látlelet a kiherélt svéd társadalomról. Talán épp ezért fogom kihagyni ezt is.

Ismétlés, talán érdemes:

Viasat3, 20:50: A nap birodalma
– Spielberg egyik legjobb alkotása, a II. világháború távol-keleti hadszíntere egy szüleitől elszakadt, addig valóban burokban élő kissrác szemével, ügyes egyensúlyban az érzelmek, a pacifista prédikálás és a költői képek között. A stáblista se kutya: Ballard regényét Tom Stoppard írta forgatókönyvvé, John Williams szerzett hozzá zenét (rácáfolva a közhelyre, hogy Williams = Star Wars), a főbb szerepekben John Malkovich, Ben Stiller és Miranda Richardson, Jimet pedig az átváltozások mestere, az itt még igencsak fiatal Christian Bale játssza. Jogos díjeső volt az alkotók jutalma, mi pedig egy örökérvényű, bármikor nézhető mesterművel lettünk gazdagabbak (még akkor is ha Spielberget vagy a kommersz műveivel, vagy a Schindler listájával azonosítja ma már mindenki). Szinte biztosan voltmár, ajánlottammár, de nem tudom megunni (ezt sem).

Talán érdemes:

Filmbox, 21:00: A hetek
– Barlangos sablonhorror amiben tiniket ölnek, nem is kell más ebben a dögmelegben így a Sziget fesztivál előtt. Biztonságos távolságból csodálhatjuk ahogy egyik hibát a másik után követik el a főszereplők, már azzal kezdve hogy egy fenyegető földalatti lyukba merészkednek, ahelyett hogy kocsmáznának vagy a badacsonyi pincerendszer termékeit kóstolgatnák. Meg is érdemlik hogy a bizonytalan eredetű, mélységben ólálkodó rosszfiú ritkítsa kicsit őket ^^

Kis hírek a nagyvilágból:
Már nem akar meghalni a spanyol mozdonyvezető – Egyik nap nem akar élni, a másikon nem akar meghalni...nem kívánságműsor ez, baszod! Amerikában már repülnél a villamosszékbe…- "Az Ipadjét nézte a baleset előtt. Csak kávét ivott." – Mintha az hogy nem alkoholt ivott, mentesítené bármi alól is, például a pálya figyelése helyetti ájpad-nézegetéstől. Idióta.
Hazaküldik Hawaiiról a hajléktalanokat: "Repjegyet kapnak abba az államba, ahonnan jöttek." – Már Hawaiion se lehet havajozni!...és nem csak ott:
Menj haza, vagy nézz szembe a börtönnel!: "Ezzel az üzenettel riogatja az angol kormány az illegális bevándorlókat, 10 ezer fontért."MUHAHA. Hála az ottani jogvédőknek, azért Angliában sem eszik ám olyan forrón a kását! :DDD
Android: Te lehetsz Bon Jovi billentyűse: "Legalábbis pár másodpercre egy Google Glassnek köszönhetően." – Hogy ennek a sátáni szerkentyűnek a segítségével a világ egyik legnyálasabb rockzenekarának leglúzerebb tagja legyek? Meg is ölném magam ott helyben a szégyentől.
Nyomasztó látvány a Jupiter a Hold helyén: "Mi lenne, ha a Holdat lecserélnénk a Naprendszer bolygóira? A cikk végén feladat!" – Mi lenne ha az öreganyámnak kereke lett volna? Ki tudja, kit érdekel?!
Fé: Mik lehetnek 2013 legjobb filmjei? – Mivel Gianna Michaels visszavonult, így ez a kategória idén nálam tuti üresen marad :(
Katy Perry átlátszóban pózolt: "Ismét megcsodálhatjuk a mellei egy részét." – Hát ez egyszerűen remek, ez csodálatos, erre még nem volt példa a világtörténelemben. Hová szarjak?
Rita Ora végre megvillantotta melleit: "Az énekesnő egy reklámfotózás alkalmával viselt egy igencsak áttetsző felsőt." – Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem a tököm tele ezekkel az énekesnőkkel, és ezt mindig el is mondom, valahányszor valamelyik villant egyet. Mert Madonna is pucérkodott, de neki legalább volt tehetsége a fénykorában, Rita Ora, Katy Perry, Ke$ha meg a többi nyomorult meg csak autotune-nal tud beleszólni a mikrofonba, már ha egyáltalán, a dalaikhoz meg végképp semmi közük nincs. Ezentúl Rita meg Ke$ha simán csak közönséges, Katy Perry viszont kifejezetten ijesztő, még mindig egy realdoll jut eszembe a folyton tátott szájáról és az elviselhetetlenül buta tekintetéről.
Menzel kórházba került Ördögkatlan helyett: "Az Oscar-díjas rendezőnek felment a vérnyomása, a szíve miatt nem pecsétel fenekeket a fesztiválon."GYÓGYULJ MEG MENZEL MESTER ÉS GYERE VISSZA HAMAR!!!
Mugabe 75 százalékkal nyert: "De mérget azért nem vennénk rá, hogy tisztán győzött. Állítólag halottak is voksoltak Zimbavwéban." – Most miért, Obamára meg volt aki hatszor is szavazott. A demokrácia már csak ilyen, Gogol is megaszondta!44



VASÁRNAP, AUGUSZTUS 4.:
NO THANKS FOR THE FISH

Uglár Csaba vajon innen vette az ötletet?
Ismétlés, talán érdemes:
Az MGM-en egymás után két nem nagyon elcsépelt művet is kapunk, először nyolckor a Jó estét, Mrs. Campbell!-t, amiben a leveskonzervről nevet választó hölgyemény (Gina Lollobrigida) csak látszólag örülhet a második világháborús bajtársi találkozónak, ha ugyanis kiderül hogy ki a gyereke apjaa, akkor lőttek a három helyről begyűjtött SZOC családi pótléknak. Nem csak hogy olasz földön játszódik, de a zeneszerző is az (Riz Ortolani), az operatőr pedig hazánk fia, Pogány Gábor, és csak hogy teljes legyen a pozitív multikulti, még egy görög is jutott bele, Telly Savalas. Ugyanott háromnegyed tizenkettőkor egy húszéves, korrekt kis Stephen King-feldolgozás (Néha visszatérnek), amiben ugyancsak régi arcok találkozója van terítéken, csak az illetők már halottak. Sírontúli osztálytalálkozó, legalább egy élő-szenvedő alannyal, kitaláltátok, tanár az illető.

Talán érdemes:
A hőséghez illően B-kategóriás műsorok lesznek többségben, például a Film Mánián kilenckor adott Halálos talány, ami egy jellegzetesen jellegtelen kilencvenes évekbeli nyomasztás Marg Helgenbergerrel és minden csavarossága ellenére is max. egyszerhasználatos történettel. A párkapcsolati (ki kivel kefélt) és rendőr / bűnöző átfedések (ki kivel van) ugyan végig fenntartják a szimpla kartell-felgöngyölítési ügynek induló opust, de Marg (itt még) nem volt elemi ösztönében. Fél egykor egy elég fárasztó horroral (Tűzszemek) hűthetjük le magunkat a Viasat6-on, amiben renegát keresztény szekta keveredik a pogány természet lágy, de hátborzongató ölébe, amit bosszúálló indián szellemek népesítenek be. Garantált lefáradás.

Kiemelten ajánlott:
Cinemax, 20:00: Violeta: Köszönet az életnek
– Életrajz Chile nemzeti büszkesége, Violeta Parra történetéből a fia könyve alapján. A mama életébe belefért rengeteg népzene, úgy előadva mint az utókornak begyűjtve, legalább annyi érzelem és politikai szerepvállalás, csak hogy a végére egy szomorú öngyilkossággal tegyen pontot. Mindezt hatásosan és túlzásoktól mentesen adja át nekünk Andrés Wood, a művésznő leghíresebb dalának címével ellátva. Van élet a Buena Vistán túl is.

A seksz, a szipu (...és csakazértse james deen!) rovat:
18+ Napi művészet: maszti a szélben: "A borzasztó meleg után még önkielégíteni is jobb." - ..avagy így kerül be a fősodorba az összes deviancia, most például a közszeméremsértés. KÖSZÖNJÜK, INDEX!
18+ 7-i pornós: a magyar duplázó, Bibi Noel: "A szőke hajú, magyar Bibi Noelnek rengeteg dipi jelenetben, azaz dupla behatolás jelenetben látható."MAGYARUL: újabb igénytelen olcsó magyar pornóSTÁR, aki sehol se lesz öt év múlva. Sőt, már most sincs, ugyanis életemben nem hallottam róla…mindegy, a lakosság (különösen a fiatalok) sekszualizálása tovább folytatódik, nem csak nálunk:
Vanessa Hudgens szexin premierezett: "Már megint dekoltázshangsúlyos ruhát választott. Egyszer csak elfelejtik neki a Disney-filmeket." – Szerencsétlen médiazabáló nyomorultak, SPOILER jön: a Disney érdeke hogy az összes tinibálvány idővel kurvásba menjen át Britney-től Aguilerán át Hudgensig, Miley Cyrusig és Taylor Momsenig...
A helyes zsidógyerek, akivel minden tinilány dugni akar: "James Deennek bejött az élet. Azt csinálja, amit mindig is szeretett volna, és amire minden srác vágyik: napjában hétszer szexel, milliókat keres, a legbájosabb pornós lány szerelmes belé, és tinilányok ezrei vágynak rá. Bret Easton Ellis esélyt adott neki, hogy a Vétkek völgyével kitörjön a pornó világából, de ő nem vágyik ilyesmire." – Kezdjük az elején: nincs az az ember aki napi hét aktusra vágyna, hát már egy is kurva fárasztó, főleg nekünk, nyugdíjasoknak. Lemmy bácsi csinálja jól hogy már ezer éve nem dug a groupiekkal max. cidáztatja őket, így a jóérzés is megvan neki, és utána akár mehet a színpadra is lenyomni az Ace Of Spades-t. Térjünk is rá a többire: a pornó férfiműfaj, a homokospornó méginkább az, ez persze nem akadályozza meg a cikkíró csajt hogy áradozzon egy sort erről a csodálatos emberről, aki megél a farkából és "minden bejött neki". Természetesen mindez nem igaz, a srác nem keres milliókat (nem, azok a csilivili villák ahol a seksz-filmek játszódnak azok nem a pornósok tulajdonai hanem a fejeseké), Stoya (ő volna "a legbájosabb pornós lány") meg csak annyira szerelmes bele mint pár éve Marylin Mansonba volt (= semennyire), és a "tinilányok ezreit" valószínűleg csalódás érné az első randevún, ismerve deen filmbeli specialitásait amiket még a gay porn világában szedett össze, és akkor egy Nap kommentje, ami ezekre is kitér:

gunsmoke2013-08-04 07:58:35
Tényleg figyelmes a srác a nőkkel, főleg mikor hányásig szopatja, vagy jól seggbe dugja őket. Én kifejezetten kerülöm a filmjeit. Egyébként nem tudom milyen pornót néztek, de ma már bőven van olyan, amiben nem lufi mellű tele tetovált műnők és izomagyak szerepelnek.


A cikkel persze nem ez az egyetlen baj, hanem hogy az egészet már elsütötték egy amerikai cikkben, és milyen véletlen, ott is előtérbe helyezték deen származását, és akkor egy komment onnan is:

#30. foley 11/15/12 02:57 AM
What is the obsession with this little turd being Jewish? I wish people would develop the same obsession with Logan Lerman, Joseph Gordon-Levitt, Andrew Garfield, Anton Yelchin, Mila Kunis, etc. all being Jews.


Az meg hogy deen sorsa mi lesz ha ebben a tempóban nyomja (a nőket is meg a cuccot is) az kb. kiderül a Boogie Nights-ból, vagy bármelyik kifutott férfipornós utóéletéből: escortozás, visszatérés a hímringyósághoz, végül öngyilkosság vagy egy frankó kis aranylövés valami glory hole-bár dzsuvás klotyójában, még annak ellenére is hogy a pornó (látszólag) a női STÁRokról szól, de a férfiaknak jut csak benne hosszabb karrier. Hogy miért érnek mégis pont ők csúnya véget? Mert még ők sem keresnek csak úgy milliókat még a látszat ellenére sem, elenyésző töredék az akinek konkrétan bejön a számítás hosszútávon. Ezt csak azért mondom hogy ne irigyeljük a csávót, ne térjünk le a katolikus heteró-sekszuális útról és inkább menjünk hétfőn dolgozni, a pornót meg hagyjuk ott ahol való: a képernyőn. Nem biztos hogy akkora szopás az a harminc év csavargyár, na.

Kis hírek a nagyvilágból:
Angelina Jolie a legjobban kereső színésznő: "Három éve egy filmet sem forgatott, így keresett 33 millió dollárt. Jennifer Lawerence a második." – Abszolút megértem a stúdiókat. Én például nézőként is fizetnék azért hogy Jolie többet ne szerepeljen sehol!
Nácik is voltak a templomosok között?: "A lovagrend feloszlatása után 500 évvel alapított társaságnak komoly befolyása volt a Közel-Keleten." – Mik ki nem derülnek! Most már csak azt kéne tisztázni hogy 500 évvel azelőtt is nácikok voltak, vagy csak a később alapított, max. nevében őket követő társaság tagjai voltak azok.
Andorra szintjén van a magyar futball – Nagyszerű, most már csak anyagilag kell Andorrát utolérnünk ^^
Visszaállítják a Sztálin-szobrot Goriban: "A diktátor szülővárosában a születésnapra készülnek." – Tessék mondani, a megemlékezők ugye majd a megemlékeznek a Népek Tanítómestere minden cselekedetéről? Például tartanak majd megemlékező éhezést a holodomorért, meg ilyenek?
Ámokfutott a kék fejű medve: "A várnai állatkert medvéjére rájár a rúd, elege lett, kitört a kifutójából és megevett egy pelinkánt." – Valami van a levegőben: autóbusz,-és vonatbalesetek, erőszakoskodó medvék…




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés