2013. 08. 26.
Egy sör = nyolcszáz leütés (nagyjából) (aug. 26-27-28-29.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy sör = nyolcszáz leütés (nagyjából) (aug. 26-27-28-29.)
HÉTFŐ, AUGUSZTUS 26.:
PET SHOP GIRL

...nekem is a kedvencem, főleg ha mosolyog :)
Kiemelten nem ajánlott:
Mint már korábban is mondtam, a Legendának már a koncepciója is szögekkel kivert FASZKORBÁCSot érdemelne jobb helyeken. Ha hozzávesszük hogy a mai részben a Neoton Família van soron, akkor már pontosan tudjuk hogy mi vár ránk az M1-en negyed kilenckor: egy igazi kultúrcsernobil. Az Erdős doktor kedvenc zenekarának világszámait (LOL!) feldolgozók közül egyedül Polgár Odett vehető komolyan, remélem ez csak egyszeri kitérő volt nála, mert ha netán ebbe az irányba halad továb akkor lőttek minden eddigi, úgy-ahogy minőségi próbálkozásának, várja az örök középszer :((((

Talán érdemes:
Nagyjából azonos időben két alkalmunk is lesz elmerülni az áruházi dolgozók életében, szerencsére mind a kétszer humoros formában (a valóság az nem volna ennyire családbarát). A Film+2-őn pontban kilenckor kezdődő Eladólány Steve Martin szívügye lehetett – ezt abból gondolom hogy nem elég hogy szerepel benne, de még a forgatókönyvet és az annak alapot adó sztorit is ő írta, a műfaj pedig ismét romantikus komédia. Mindez akár még rossz is lehetne, de nem az, és nem csak azért mert a címbeli élőlényt Claire Danes játssza, hanem mert a leányzó sorsa ugyanolyan kilátástalan mint az itthoni felhozatalból a Friss levegő hasonló karakteréé, pedig ő nem is vécében, hanem a mára feleslegessé vált kesztyűkereskedésben dolgozik. A változást egy gazdag üzletember (Martin) hozza be az életébe, ám hiába hogy boldogok együtt, az a két évtized korkülönbség elsőre túl soknak tűnik nekik… Tíz perccel később (21:10) egy Előléptetés története a FEM3-on, ebben viszont már az urak igyekeznek kiütni egymást ama bizonyos szent cél érdekében, miközben asszonyaik a háttérből figyelik a küzdelmet. Ez már csak témája miatt sem kapcsolja ki annyira a nézőt, érthető, szinte mindenki találkozott már munkahelyen furkálódó-nyalizó figurákkal…

Kis hírek a nagyvilágból:
Áldozatait vádolja a szlovák milliomosnő – Én mondjuk EZT IS MEGMONDTAM ELŐRE, NAPRA PONTOSAN EGY ÉVVEL EZELŐTT.
Lóvizsgát kell tenniük a lovaknak: "Nem lehet majd csak úgy össze-vissza lovagolni, az élelmiszer-biztonság levizsgáztatja a lovakat." – És ezt így hogy? Behívják őket egy bizottság elé ahol igazolniuk kell hogy ők lovak? Lesznek lóigazolványok is? :DDD
Tömegeket rabosíthat az iskolarendőrség: "A TASZ szerint a fiatalok felét kriminalizálhatják." – Ez akkora LOL hír, hogy hosszan fogom idézni: "Amennyiben tehát az iskolai rendőrök jó felderítettségi mutatókkal dolgoznak majd, az a drogfogyasztó diákok tömeges kriminalizálását eredményezheti" – írja közleményében a TASZ." – ÉS??? KI NEM SZARJA LE?! Nem az volna a cél hogy legalább az iskolában ne drogozzanak?! Az is mekkora szánalom hogy a TASZ szerint a "fiatalok fele" drogozik. Azt nagyon remélem hogy ez az arány csak az ő álmaikban létezik, de ha netán valóság lenne, akkor még durvább fellépésre volna szükség, ezek meg előre sírnak a még meg se valósult "jó felderítettségi mutatók" miatt…
Verd magad véresre, Isten is megsegít: "A hit paradicsoma nem kevesebbet vállal, mint hogy a hitet forgassa fel és verje agyon nézőjében. Nem csinálja tökéletesen, de lesz, akinél sikerrel jár."MAGYARUL: újabb olcsó és kiszámítható kereszténygyalázás egy botrányrendezőtől. Én egyszerűen nem is értem miért nem forgatnak más vallásokról is!!! Vagyis dehogynem… Köszönöm, de az én hitemet ne forgassa fel senki, sőt inkább a hitetleneknek van itt az ideje megtérniük:
Két hét után felbukkant a halott nő: "A philadelphiai nőt fia azonosította, el is temették, mikor előkerült. Nem tudni, ki van a földben helyette."
Halottnak nyilvánították, feltámadt: "Majdnem egy órára leállt a szíve az ohiói férfinak, már búcsúztak tőle, amikor életjeleket mutatott." – Egy napra két pofon is jut az ateistáknak, erre inni kell :)))))
Fejvesztve menekülnek Egyiptomból – Kellett nekik arab tavasz, most meg ott repül a turisztikai bevételük :DDD – "A turisták után a cégek is sorra hagyják el az országot." – Persze nem mindenkire igaz ez sem, mert:
Tömött gépeken mennek Egyiptomba Budapestről: "Nem szegte az utasok kedvét a veszély és a Külügyminisztérium figyelmeztetése sem." – …avagy a birkanyáj lecsap az olcsó utószezonra, mert milyen jó már hogy lementek az árak. Azt persze elfelejtik hogy ami miatt kimennek az vagy már most porrá van rombolva (múzeumok, szobrok, templomok) vagy pedig nem tudják majd biztonságosan megközelíteni (szfinx, piramisok). Asszem erre mondják, hogy aki hülye, haljon meg. Ha már ott lesznek, azt se tudják majd hogyan meneküljenek, ha meg otthagyja őket az utazási iroda vagy váltságdíjat kérnek értük, jön a sírás-rívás… Nem baj, megint én járok jól itt a kocsma hűvösében. Ha már itt tartunk:
Eladó a Csobánkai Kézműves Serfőzde: "Családi okok miatt 55 millióért árulják a teljes üzemet. Gyártson ön is akár 800 litert naponta!" – Azt a rohadt életbe, gyerekek, ez az év híre nekem. Napi nyolcszáz (!!44 négy) liter, hát innentől kezdve akár ki se kéne mozdulnom otthonról! Asszem ideje elkezdenem gyűjteni. Ha még ötven év múlva is eladó lesz, talán nyugdíjas éveimre összejön rá a mani…


KEDD, AUGUSZTUS 27.:
SUNÁZHATÓ SZELLEMASSZONY

Rossz idő = minimálfelhozatal.
Evvan. (Meg Gregor is.)
Talán érdemes:
Negyed tízkor egy Woody Allen-film a Dunán amit több okból is talán érdemes lesz, és legkevésbé a rendező miatt. Operatőri poszton hazánkfia, Zsigmond Vilmos, a zenét Philip Glass szerezte, és a hozzám hasonló kultúrsznoboknak már ennyi is elég ahhoz hogy a Kasszandra álma mellett döntsenek, ha viszont az is belevesszük hogy Colin Farrell és Ewan McGregor a húzónevei, akkor már mind a nők, mind a minőségi színészet rajongói garantáltan oda fognak ülni elé. Azt lehet mondani hogy Allen új múzsát talált Londonban, itteni munkái kevesebb önanalízist és több akciót mutatnak fel. A mai darabban egy léha testvérpár kíván változtatni addigi életén, egyikük adósság, a másik nő miatt. Jól jönne nekik a gazdag rokon segítsége, aki viszont gyilkosságot vár cserébe. Valamelyest jogosak mind a lehúzó, mind az egekbe menesztő kritikák: ha egy Guy Ritchie-műhöz vagy egy moralizálós krimihez hasonlítjuk akkor tényleg nem jobb a nagy átlagnál, ha viszont Woody ezelőtti munkáihoz, akkor óriási a fejlődés. Mindenki döntse el maga.

Ismétlés, talán érdemes:
Hogy a Szellemképtelenség volt-e abban nem vagyok 100% biztos, csak abban hogy legalább egy Bo Derek-filmet ajánlottam már, és ha egyet láttál, mindet láttad, mert ezekben a történet kb. annyit számít mint Kelly Brook főszerepeinél, vagyis szinte semmit, a lényeg a főhősnő testén van ezúttal is (még Anthony Quinn szerepeltetése ellenére is), és hát Bo még a kilencvenes években is döglesztő volt. Az a bizonyos mell-ékes történet itt éppen a nő halott férjének reinkarnációja (na meg az annak teret adó gazdatest) körül forog. Azt se lehet eldönteni az MGM-en nyolckor vetített vígjátéknál hogy ez volt-e előbb vagy a hasonló sztorijú de drámaibb Ghost, az viszont biztos hogy akinek Derek KISasszony láttán nem támadnak disznó gondolatai, annak szinte biztos hogy pulzusa sincs már. És akkor a kevés műsort hozzuk egyensúlyba a hírekkel:

Kis hírek a nagyvilágból:
Tállai Andrást álmában rabolták ki: "A Belügyminisztérium államtitkárának mezőkövesdi otthonába az ablakon másztak be."
Gyöngyösön kirabolták az MSZP irodáját: "Meg a mellette lévő céget is. Élelmiszert, üdítőt, adományozásra váró játékokat vittek el." – Hát igen, nincs is szebb annál amikor a megélhetési bűnözés fogalmát bevezetők részesülnek az általuk kreált fogalom áldásaiból ^^ Mi folyik ott Gyöngyösön?44!!
Filmorgia készülődik Miskolcon: "Európai Sundance fesztivál lehet a Cinefestből: punkok, nácik és pornófüggők versenyeznek." – Ez is valami? Én egyes rosszakaróim szerint mindhárom kategóriában indulhatnék :DDD
Sétáló cápát láttak Indonézia vizeiben: "Ez nem egy újabb B-kategóriás cápás horrorfilm előzetese, hanem valódi tudományos felfedezés." – Nyugi, mire eljutnak addig hogy az evolúció segítségével kimásznak a partra addig ötször kipusztulhatnak ők is meg mi is :DDD
Krokodil falt fel egy férfit Ausztráliában: "Olyan folyóban úszott ittasan, amelyben köztudottan hemzsegnek a krokodilok." – Akkor asszem megvan az idei PARTY HARD!!! kategória győztese és egy füst alatt a Darwin-díj első helyezettje is.
Bolívia, terrorizmus: engedjék el Tóásót!: "A négy éve fogvatartott férfi szabadon bocsátását kéri ismét a magyar külügyminisztérium."KÖSZÖNJÜK, NEM. Inkább ciarán tobin megbüntetésén tessenek dolgozni.
Balotelli toporzékolt, mint egy gyerek: "Nem adtak meg neki egy büntetőt a 90. percben, sőt, még ő kapott sárga lapot műesésért." – Meglepődött valaki? Mégis mit vártak egy focistától? :DDD

A seksz, a szipu rovat:
Függő Hír: Erről maradsz le, ha drogozol: "A drog meg is foszt egy csomó mindentől, amire becuccozva egyszerűen képtelenek vagyunk." – Én ugyan masszívan katolikus és keményen drogellenes vagyok (gyengébbek kedvéért: az alkohol nem kábítószer!!4 négy), de azt azért még nekem is el kell ismernem hogy bár becuccolva a valós világnak csak a töredékét érzékelik a felhasználók, cserébe viszont azzal a töredékkel fél napig is elszórakoznak :DDD
Ha nincs gyógyszer, marad a kábítószer: "Észak-Koreában sokan rászoktak a metamfetaminra. Hogy történhetett ilyen a legsötétebb diktatúrában?" – Hülye kérdés, legalább annyira mint mikor az én kamaszkoromban azt találgatták szintén a komcsik, hogy hogy a fenébe lehet annyi szipus, és miért pont a technokol rapidra szoktak rá. Hát mert az volt kéznél, és még az is jobb volt nekik mint a valóság…:((((
Kim Dzsongun kifogyhat a szűzlányokból: "A prostitúció miatt egyre nehezebb szüzeket találni a koreai vezért megillető hölgykoszorúba." – Ez azért valahol jó, mármint hogy az első éjszaka joga már nem a gangnamsztájlos diktátoré, hanem azért aki a legtöbbet fizeti érte. Ez már egy kis lépés a kapitalizmus felé, elvtársak!! :DDD
18+ Négy ok a szvingelés ellen: "Olvasónk egy 80-as évekbeli német pornóhoz hasonlítja a klubok hangulatát, és szerinte a magyarok ápolatlanok." – Ez engem meglep, mert eddig az összes indexen nyomatott blogból az jött le hogy minden Magyar Swingerklub egy-egy Világszínvonalú Nonstop Orgia szuperhigiénikus, bombatestű Szupernőstényekkel és Szuperhímekkel akik sose öregednek meg, nincs családjuk, folyton éheznek a seksz-re és persze mindig egyszerre mennek el. Ezek szerint mégsincs minden így?
18+ Nyalás a True Blood fináléjában – Nem, nekem még ezzel sem lehet eladni. Sőt, ezzel aztán főleg nem :SSS
Topless-interjút készített egy újságírónő: "A félmeztelenség alapjog - próbálta indokolni mellkidobását az újságírónő." – Sajnos rákattintottam, így azt kell mondjam erre az alapjopgra: már akinek!
Nudikoncertet ad a Pa-Dö-Dő: "Tiszteletbeli naturistákká avatták Falusi Mariannékat. A nudi pedig nem perverzió."Már amikor. Így a híreket elnézve lehet hogy mégiscsak jobban jártunk volna a világvégével :SSSS
Erotikus munka: A szexmunkások élete vidéken sem egyszerű: "A vendégkör szinte állandó, sok az átutazó és persze a "kicsi a világ" szindróma." – Az ember esze megáll. Nem elég hogy címlapon nyomatják a devianciát (swingerezés, prostitúció), még sírnak is hogy milyen nehéz nekik. Te buta ribanc, hát ki nem szarja le az "érzelmeidet" és a "gondolataidat"?! Te választottad ezt a "szakmát", adót nem fizetsz, megélsz a testedből, hát csukd be szépen a pici szádat és inkább a lábaidat nyitogasd a vevőkörödnek. Év kommentje-candidate:

mohaa 2013.08.19. 12:10:59
A kurválkodás mitől munka?
A strici mitől főnök?
A söpredék mióta ember?




SZERDA, AUGUSZTUS 28.:
TIGRISCSÍK NEM IS VOLT

…az irgalom meg kifogyott.
Kiemelten nem ajánlott:
Nincs is annál rosszabb ha az ember elbízza magát vagy hiú ábrándokat dédelget a világ igazságáról és más ilyenekről. Itt vagyok például én, aki azt hittem hogy életem négy évtizede alatt már eleget tapasztaltam és van egyfajta életbölcsességem, de a ma negyed tízkor a Dunán látható műsor megcáfol – de nem csak engem, hanem az összes természettudóst és minden reálszakembert aki még hisz a a kultúra és a tudás erejében, a világ fejlődésében, az evolúcióban vagy – mint én – valami homályosan érzékelhető, de biztosan létező felsőbb igazságban. Nos, ha a hétfői Legendát kultúrcsernobilnak tituláltam, akkor a Cigányok ideje musicalfeldolgozására a legenyhébb jelző a szellemi terrortámadás. De komolyan, az ízlésesebb emberek már akkor kerülték ezt a balkáni turbófolkos-pálinkaivós-temetéses-esküvős zenés giccset amikor éjjel-nappal ez folyt a Magyar Narancsból, a Pesti Estből és a tévéből is. A bölcsek mosolyával léptünk túl a pitbullterrierező, ederleziző bölcsészeken, reméltük hogy idővel megjön az eszük nekik is. A korszak és a nemzedék hibájának tudtuk be hogy miközben a szomszédban halomra ölik egymást a volt Jugoszlávia lakói, addig az itteni alterdiszkókban együtt üvöltötték a fiatalok a Kalasnyikov szövegét. Mondom, reménykedtünk, végülis nem juthat mindegyik generációnak egy CPG, egy ETA, egy AMD hogy szövegeivel és muzsikájával a helyes irányba terelgesse az eltévedt bárányokat. Nos, az alterdiszkók óta eltelt durván húsz év, az eredeti film óta meg kábé negyedszázad (konkrétan 24 év), és én nem hiszem el, nem akarom elhinni hogy 1989 óta nem tudott eltűnni ez a film a zenéjével együtt. Nem ez a rendező legjobb filmje, Bregovic meg – mint azt azóta többen is megemlítették – népdalokat adott el saját szerzeményeiként. És ez a síri, balkáni jelenés nemhogy nem tűnt el, de még a Budapest Bár is feldolgozta a leggázabb szerzeményét, és Kusturica rettenetes filmjéből is elkészült a színpadi verzió, maga a rendező követte el. És akkor itt cáfolódik meg minden tudomány és okosság, hogy az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, hogy tanulunk a hibáinkból, itt kezdenek el könnyezni a Buddha-szobrok, és ilyenkor csapdos a villám a Bazilika környékén, Beethoven égnek emeli az öklét és megátkozza ezt az álságos világot. Egy nálam kishitűbb ember ilyenkor feltenné a Losing My Religiont, én csakazértse fogom, de azért most valami összeroppant bennem, és a világot is sötétebb, gonoszabb helynek látom :(

Talán érdemes:
Felemás érzések: egyrészt örülök hogy a Film Mánia lead egy korai Van Damme-filmet még a VHS-másolós hőskorszakból, örülök annak hogy mindezt kilenckor teszik, vagyis gondoltak a korán kelőkre, viszont az örömbe üröm is vegyül: mi lett az egykori Filmmúzeumból :( Mindegy, a lényeg az hogy a Karate tigris: Nincs irgalomban a kis Zsánklód még annyira a karrierje elején volt hogy csak mellékszerep jutott neki a történetben egy Bruce Lee-rajongó fiatalemberről szól, akit maga a halott példakép oktat a karateműfaj minden csinjára és bínjára, mindezt a maga idejében a csapból is ömlő akciófilmek fontosabb hibáival (elnagyolt karakterek és még elnagyoltabb harcolós jelenetek), mégis, az egész valahol annyira nyolcvanas évek hogy vétek lenne kihagyni. Ha meg a fenti kusturicás agybaj és eközött kell választani (mert ugye az ezerszer adott ismétléseket igyekszem megspórolni nektek), akkor még egyértelműbb hogy előtte a helyünk.

Kis hírek a nagyvilágból:
Háromméteres hal ugrott egy bárkára: "A 158 kilós kék marlin a Marlin Darlin nevű halászhajó fedélzetén landolt, pechjére ott is maradt." – Lehet hogy elszámítottam magam tegnap ezzel az evolúciós izével, és még az én életemben kijön a partra az összes tengeri állat? Az durva lesz :SSS
Megint megloptak egy fideszest: "Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt is úgy járt, mint a napokban Tállai András államtitkár." – Akkor ő is csöbörből vödörbe került :D Nem baj, hadd tapasztalják meg mi az amit mi minden nap megtapasztalunk.
Drónon érkezik a defibrillátor: "Mobilról lehet hívni az életmentő orvosi minidrónt." – Ma defibrillátor, holnap napalm:
Senki nem akar drónpilóta lenni – Kit érdekel hogy mit akarnak?! Felesküdtek, felveszik a pénzt, akkor végezzék is a szar munkájukat! Hogy is volt a klasszikusban? "Meghalt. Kérek még egy önkéntest!" :DDD – "Az amerikai légierő leggyűlöltebb állása a robotrepülők pilótáié." – Meglepődött valaki? Van egy rossz hírem a drónpilótáknak: nem csak a hadseregben tartják őket a legalja patkánynak hanem kb. mindenütt a világon, dehát az arctalanul megfigyelők-gyilkolók élete sosem a megbecsülésről szólt. Persze talán még van pár hülye aki elhiszi hogy a robotrepülő az egy teljesen automatizált cucc amihez ember nem is kell, de nem sok…
Obama elsírta magát A komornyikon – Sírok én is: már előre rettegek hogy milyen fos lesz ez is. Forest Whitakernek lassan már az is jobban állna ha Asylum-filmeket vállalna. – "A fekete bőrű komornyik 34 évig szolgált a Fehér Házban, Obama nagyon meghatódott." – MUHAHA. Emberarcú Ferenc után Emberarcú Obama, Beyoncé majd erről is twittel egy jó nyálasat, és mindenki meg lesz elégülve. Gondolom ez a hirtelen elérzékenyülés nem fogja érinteni a hamarosan esedékes szíriai bombázást:
Amerika oda akar csapni Szíriának: "Az amerikai külügyminiszter nem vár: a vizsgálat előtt kijelentette, hogy vegyi támadás történt." – …és ebben az a poén hogy azóta már azt is benyögték hogy egy lehallgatásra hivatkozva akarják mindezt megtenni. Tíz éve Iraknál ugyanez, húsz éve szintén náluk Kuwait volt az ürügy…lassan már kommentálnom sem kell a róluk szóló híreket.
Tyson: Hat napja vagyok tiszta: "Az egykori bokszvilágbajnok alkoholista, ha nem küzdi le, akkor belehal." – Innen is nagy RESPECT ennek a NŐVERŐ NEMIERŐSZAKOLÓ ÁLLAT hős IZOMAGYÚ FÜLRÁGÓ BUNKÓ élsportolónak. Hat egész napja tiszta, ez igen, erre inni kell! EGÉSSÉG!!!
Alulról kukkolta a vécéző nőket – Hát, ez is egy sportág… - "Az amerikai férfi nyakig ült a szarban, egy anya vette észre. Börtönt kapott érte." – …és bár innentől fizikailag nem lesz szaros, de mégis nyakig fog benne ülni.
C:c Az MTV-gála legjobb pillanatai: "Animgifeken Miley twerkelése, Gaga kagylóruhája." – Erre mi szükség? Mi szükség a tinik sekszualizására, a fos zenével eladott agymosásra? Egyáltalán néz még valaki MTV-t? És ha igen, látott rajta mostanában videoklipet? Nap kommentje:

sangria 2013.08.26. 15:35:44
Most egy qrvára begyöpösödött nyugdíjas tanárnőnek fogok hangzani, de b+ ezek a magukat énekesnőként aposztrofáló ordenáré ribancok sajnos kislányok millióinak a példaképei (főleg hogy Hanna Montana ugye)
Ők még nem fogják fel, hogy ez igazából ciki és szánalmas, nekik ez a menő, ez a trend, a divat, amit követni akarnak és fognak. Ezért van az, hogy 12-13 éves lánykák már útszélinek öltözve és festve járnak iskolába, hogy tangában pucsítanak a facebook-on, hogy lassan már a ciki 14 évesen még szűznek lenni, és aki ezt nem követi, azt kiközösítik, kiutálják.
Az amerikai szülői gittegyletek is inkább ezzel foglalkozhatnának, ahelyett, hogy egy-egy egyébként felnőtteknek szóló sorozatban kivillanó csöcs miatt parádéznak, mert ez egy kurvára veszélyes tendencia szerintem.
Hogy a zene hová tűnt eközben, abba már bele se menjünk.


Megfenyegették Alföldit az István miatt: "A rendező a sátán lelkéből táplálkozik, tüntetés lesz." – Nyugi gyerekek, mondom NYUGI. Oké, szar volt az előadás, mondom szar volt, de azért nem annyira! A sátán megtestesülései meg még mindig nem Alföldi, hanem a faszbúk és a gugli! Erről jut eszembe:

Halál a guglira (és a faszbúkra is)! rovat:
Jövőre boltokba kerül a Google Glass: "Az intelligens szemüveget nem érdemes online megvenni, érdemes előbb felpróbálni."Nagy Testvér: már egész közel.
A Google maga építi meg a robotautóját: "Az autóipar nem érdeklődik a sofőr nélküli autók iránt, ezért a Google a kezébe venné a gyártást." – Tessék mondani, az emberek felett mikor fogják átvenni a távirányítást? Vagy már nem is kell, mert:
Ijesztő, mennyire Google-függők vagyunk: "Öt percre fulladt le a cég összes szolgáltatása, ment vele a teljes web forgalmának 40 százaléka." – MUHAHA. Így jár aki hajnali kettőkor is a keresőkön lóg ahelyett hogy PORNÓOLDALAKAT NÉZEGETNE aludna!444
Zuckerberg 4,5 milliárdnak adna netet – MINEK?! Ahelyett hogy megtisztítanák a netet a sok primitív, írástudatlan gyökértől aki már így is fent lóg?! – "A Facebook több óriáscéggel összefog, hogy alapjoggá válhasson a világháló." – …és természetesen ingyen faszbúk-regisztráció is jár majd hjozzá. Ma még ingyenes, holnap már kötelező…
Meghekkelték Zuckerberg Facebook-falát: "Egy palesztin hekker hiába szólt a biztonsági csapatnak, nem foglalkoztak vele. Majd most."Asking for it: the new generation. Azért ez valahol művészet, saját terepén győzni le a nagysátánt :DDD
Kártérítést kap, akit kihasznált a Facebook: "Fejenként tizenöt dollár jár annak, akinek a neve megjelent a portál hirdetései alatt." -  Ennyit értek a belőletek élő milliomosnak, kedves felhasználók. Tizenöt dollár :DDD
Pénzügyi vezetője szabadul a Facebooktól: "Hónapok óta megállás nélkül nagy mennyiségben adja el Facebook-részvényeit a cég két felsővezetője."RESPECT neki is, remélem még idén bedől ez a szemét társaság, és akkor tényleg bonthatom a pezsgőt!


CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 29.:
A LÁNY A METEORRAL

Dazed and Confused Felrázva és összekeverve.
Talán érdemes:
A néhai Filmmúzeum, jelenlegi Film Mánia mélyrepülése tovább folytatódik kilenckor a többszörösen is aktuális Meteorral, ami (meglepetééés!) egy katasztrófafilm a Földet fenyegető égi tüneményről, amit természetesen mindenki az utolsó percig figyelmen kívül hagy. Nem több és nem kevesebb mint egy B-film, egészestés vagy tévéfilmes igényekkel – nyilván az előbbi miatt nyújtották el, és az utóbbi érdekében bontották két részre. Előtte negyed kilenckor egy Sigourney Weaver-komolykodás az M1-en, ami egy igazi anyai kálvária onnantól kezdve hogy hősnőnk lánya eltűnt egy játszótéren mág jó régen. Mi nézők már a kész szituációt kapjuk: Julia Sandburg (Weaver) túl van a váláson és annyira a múlton rágódik, hogy szinte észre se veszi a másik gyerekét, aki fiú – viszont észrevesz egy másik Lányt a parkban akiről meg azt feltételezi hogy az ő rég elveszett gyermeke. Innentől kezdve sejthető a folytatás: magához veszi és igyekszik megszelidíteni, amire szükség is lenne, mivel a csajra jelenlegi állapotában max. tolvaj-karrier, ha vár. Mind a szimpla sztori, mind a lerágott téma ellenére egy korrekt, (egyszer mindenképp) hatásos család-drámát kapunk, leginkább a főszereplők ihletett játékának köszönhetően: Kate Bosworth hihető mint talált gyerek, Weaverről meg az Aliens óta tudjuk hogy egy anyatigris lapul benne.

Kis hírek a nagyvilágból:

Steiner: Így gyűlöl a magyar?
– Erről valahogy eszembe jut gordon agáta legendás cikke a melegfelvonulásról, hogyaszongya "belénk szaladtak a magyarok". Mintha az aki leírja mindezt, az nem volna ugyanolyan magyar mint a többi, csak azért mert meleg vagy leszbikus! – "Rossz érzés, hogy ha eszembe jut a "piros-fehér-zöld - ez a magyar föld" gyerekmondóka, bakancsos-feketeruhás kopaszok képe társul hozzá." – …de szerencsére senki sem kényszerít minderre kedves Kristóf, hiszen már nem itt élsz, a mostani lakhelyeden meg nemigazán masíroznak azok a mesebeli kopaszok. Persze nem vagyok naiv, tudom én hogy a Magyarországról szóló és Magyarországon megjelenő cikkeidért nagyon szépen megfizetnek, valamikor én is bírtam amiket amiket írtál, de kb. onnantól szoktam le arról hogy olvassalak, amióta a filmelemzés helyett a médiamocsok (paris kisbetűvel hilton) és a politikai jólmegmondás szolgálatába álltál. De, mondom, ezzel se lenne baj ha itt élnél és korrekten számolnál be a helyzetről.
A saját filmje sem érdekli az m1-et: "A köztévé idén hat magyar rendezőtől mutat be premierfilmet, egyre nagyobb titokban." – Nem csoda, engem, a potenciális nézőt sem érdekelnek már a magyar filmek, stohl kisbetűvel andrás meg akármit csinálhat, nem vagyok rá kíváncsi.
Néma maradt a bíróságon Rezešová: "A négy ember halálát okozó balesettel vádolt szlovák milliomosnő fehérbe öltözött, és mindössze csak annyit mondott: nem érzi magát bűnösnek." – Nem is kell, elég ha mi tudjuk. Azért lehetnek álmatlan éjszakái ennek a nyomorultnak, hiába hogy itt játssza a kemény, magabiztos csajt. Egy családot megölni alkoholos befolyásoltság alatt, az azért elég sokáig fogja őt kísérteni.
Állami cégek fesztiválokon: "Vajon mi szükség van egy atomerőműre vagy egy fejlesztési programra egy fesztiválon?" - Csak egy baj van ezzel az Index-cikkel: hogy a Mandineren már bő egy hónapja írtak hasonlót.
Szerelmi sokszög veri szét a Google-t - MUHAHA! Azt remélem is! - "Az alapító Sergey Brin válik a feleségétől, akinek a húga egyébként Google-alelnök. Brin most egy másik Google-alelnök volt barátnőjével jár." - De szép lenne ha a lyuksógorság miatt bukna az egész cég. Sőt, ez annyira szép hogy el se tudom képzelni...de, igen, elképzelni még el tudom, csak kicsi rá az esély sajnos. Nézzünk is át az Origóra akkor:
Kéretik tisztességesen gyilkolni: "Az első áldozatok után az is elítéli majd Washingtont, aki büntetni akarta Damaszkuszt." – Nem, épeszű embernek nem kellenek polgári áldozatok ahhoz hogy tudja miről szól a mostani akció és hogy mindegyik agresszort elítélje, erre bizonyíték a mai Nap kommentje is:

ismerős 2013-08-28 18:42:42
Életem első kétharmadára a forradalom exportja nyomta rá bélyegét. Úgy tűnik, az utolsó egyharmadot a demokrácia exportja jellemzi. Legalább tudhatnám, hogy utóbbiba nem haltak (halnak) bele többen mint előbbibe!



Kulcsszavak: faszkorbács

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés