2013. 09. 02.
Brian értelme (szept. 2-3-4-5.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, SZEPTEMBER 2.:
ANTIK PIGMEUS

Én wAnna hód your tetőcserép.
Vagy valami ilyesmi.
Talán érdemes:
Kilenckor egy Modern, ergo visszájára fordított Pygmalion-történet az HBO Comedy-n, amiben a mai feminista genderpropagandához igazodva két szinglinő dönt úgy hogy "embert" faragnak a férfiból. Pedig nem kéne: Elliot Doolittle már attól férfiasabb mint a nála műveltebb fejek, hogy sörszállításból él. Egy ilyen virágzó, szárba szökkent életutat vezet tévútra a két gonosz főhősnő, és főműsorban leadják…ide süllyedt a világ! Helyette inkább kapcsoljunk a Cinemaxra, aholis 21:40-től egy Charlotte Rampling-drámát adnak. Az idősen is örökifjú színésznő annyira az, hogy itt egy elemi ösztönökre ható gyilkosság gyanúsítottja, melynek áldozata egy férfi akivel előző este jött össze egy ismerkedési esten. Az Én, Anna másik erőssége a nőbe habarodó nyomozót játszó Gabriel Byrne. Nem maradunk zene nélkül sem, mert érkeznek a Beatles-megemlékezések is, méghozzá ugyenezen a csatornán, csak nyolckor. Az I wanna hold your hand-et Robert Zemeckis-nek köszönhetjük, aki a beat-forradalmárok első amerikai fellépéséről készített egy Detroit Rock City-szerű zenés vígjátékot. Ahogy ott a KISS-t szeretné látni pár srác, itt a Beatles-re kíváncsi hat csaj, jegyük persze nekik sincs. Maradnak az egyéb eszközök a szentesített cél (skalpgyűjtés, közös fotó) elésérhez. Családkompatibilis darab, vagyis explicit seksz, brog és rock und roll csak a jóízlés határain belül lesz benne. Maradjunk is a zenénél és a koraesti időpontoknál. A múltkor elátkoztam a Legendát, most is csak az LGT kedvéért teszek kivételt, de csak az kapcsoljon 20:20-kor az M1-re, akinek nincs már túladagolása belőlük. Félre ne értse senki, az életművük nekem is megvolt, de a többszöri összeállások, tóparti LGT-napok után már kicsit sok kezd lenni még ez a jó is….

Kis hírek a nagyvilágból:
16+ Az apa hlyett az egyéves gyereket lőtték le New Yorkban – …nem baj, gondolom apu is megy majd utána hamarosan. Nem értem mit rinyálnak a jogvédők, ezt úgy hívják hogy megelőző csapás, és épp ugyanezt készülnek világszinten is megcsinálni. (A helyesírási hibát csakazértis bennehagytam, ha már az Indexen is úgy volt.)
Kémnek hittek egy magyar gólyát Egyiptomban: "Ketrecben tartják fogva a hatóságok, de már dolgoznak a kiszabadításán." – Huhh, remélem nem erőszakolják meg és kövezik halálra őt is a tüntetők :SSS Nap kommentje:

Castelli 2013-09-02 08:58:02
A magyar biodrón:-)))


Nem baleset, gyilkos végezhetett Dianával: "Összeesküvés-elméletet idéző teória a hercegnő halálának 16. évfordulóján a titokzatos N.-ről." – Mint mondtam, szar lehet a normális embereknek, szép lassan az összes esküvői elméletről bebizonyosodik hogy van valóságalapja :DDD
Az öregedés 7+1 jele a Facebookon: "Mikor cserélt utoljára profilképet? De most komolyan. Összeszedtük a lényeget, önre hány pont igaz?" – Rám egyik se, mert én az öregedés legabszolútabb jelét mutatom: eleve fel sem regisztráltam :DDD
18+ Ők a legdögösebb fekete pornósok: "Ön is kipróbálná egy színes bőrű csajjal? Összeszedtük a pornóipar legszexibb fekete nőit." – Huhuhú, mi az hogy kipróbálnám, akár az összes cikkben szereplő leányzót bevállalnám akár ebben a sorrendben, akár egyszerre! Az lehet hogy végkimerülésben múlnék ki, de legalább hasznosan tölteném velük az időt :DDD


KEDD, SZEPTEMBER 3.:
EGYÜTT, 2011, FÉRJHETNÉNK

…vagy inkább nem.
Nem ajánlott:
Toleranciavígjáték fél tíztől a TV2-őn, amit ha nem Adam Sandler, akkor az elcsépelt története miatt ajánlott kerülni. Mint már a címéből (Férj és férj) is sejthető hogy a meleg élettársi kapcsolat lesz a téma, amire itt két nem homoszexuális fickó kényszerül, pontosabban csak az egyikük, aki így tudja elérni hogy gyermekeinek is jusson az életbiztosításából. Természetesen mindez nem elég, a látszat kedvéért még össze is kell költözniük, és ha Sandler, akkor jönnek a gagyi poénok is. Erről ennyit, a visszajáró olvasók már tudják hogy melyek azok a melegfilmek amiket még én is ajánlok mert annyira jók, ezt a mostanit inkább hagyja ki mindenki, kb. az összes közhely benne van ami miatt mind a megrögzött homofóbok, mind a gay community értelmesebb tagjai garantáltan hülyét fognak kapni tőle.

Talán ismétlés, biztosan érdemes:
M2, 22:55: Quincy Jones 75. születésnapi koncertje 1. – Kétrészes koncertfilm eleje Montreux-ből, amiben az ünnepelt kevesebb teret kap mint az előtte tisztelgő zenésztársak (leginkább a közönség első sorában ül), de még így is érdemes bepróbálkozni vele. Mr. Jones a fekete zene egyik örök klasszikusa, akár a háttérben marad producerként, akár minőségi szólólemezeket ad ki. Órákig lehetne sorolni, ki mindenkinek volt hatással a karrierjére, nekem "csak" azon kevesek egyike, akinél mindig rácsodálkozok hogy mi mindenhez ért, még így, hetvenöt évesen is – ha valaki, hát ő az élő bizonyíték hogy nem feltétlenül kell fiatalon, drogtúladagolásban meghalni.

Kiemelten ajánlott:
A mai műsorokat elnézve mindenki fiatal és sekszy, éli az életét és dubajozik, az öregedés meg velejárói a kényelmetlen, ergo elleplezendő igazságok közé tartoznak, és valóban, viszonylag kevés az a film amelyik emberi hangon szól erről a mindenkit érintő dologról. Nem véletlen hogy épp Frankhonból érkezik az ellenpélda egy 2011-es darabbal, parádés szereposztással: egyebek közt Jane Fonda, Geraldine Chaplin (és mellettük gyerekkorom nagy kedvence, Pierre Richard) játssza az idősotthon elől egy váratlan ötlettel – Együtt élhetnénk – közös háztartásba menekülő öregeket, akiknek megvannak a személyes problémáik, de mégis próbálják megtalálni az élet apró örömeit amíg még lehet. Bár idén voltmár egy hasonló jóság a Marigold Hotellel, azért csak nézzük meg ezt is, csak hogy a britek után a franciák szemszögéből is láthassuk a kommunában élő idősek mindennapjait. A Cinemax adja este nyolckor.

Kis hírek a nagyvilágból:
Elérte Magyarországot a menekülthullám: "A háború elől futnak, mennének tovább. Visszaküldeni nem lehet őket, mert Szíria veszélyes." – Óriási szerencse és véletlen egybeesés hogy nálunk meg sorra nyitják a menekülttáborokat. Mondom, óriási szerencse és még annál is nagyobb véletlen egybeesés.
Sorok köz': Amerikai katonák lázadnak a szíriai beavatkozás ellen: "Nem akarnak terroristákkal vállvetve harcolni."RESPECT az anonim tiltakozó katonáknak, bár ahogy a Nap kommentje is mondja:

Bambano 2013.09.03. 12:51:01
A mostani nsa-s cia-s botránysorozat közepén mennyi ideig maradnak névtelenek ezek a katonák? hint: 3.5 percig.


Ketrec nélkül úszott Kubából Floridába: "A 64 éves amerikai úszónő ötödik próbálkozásra, 53 óra alatt tette meg a 166 km-es távot." - …és ha üldözték volna a cápák, ment volna ez neki még gyorsabban is :DDD
Szexparti egy szabadkőműves templomban: "Vadul szeretkező párt látott az első michigani rendőr, aki belépett, a többiek videóztak és drogoztak." – Szerintem ez valami olyasmi rendszeres zártkörű fakultatív hagyományőrző klubprogram lehetett mint amiről Kubrick is forgatott :DDD
Győzike átaludta reggeli interjúját: "Az újra képernyőre vágyó Gáspár Győző Vujity Tvrtkóval beszélgetett volna, de inkább nem kelt fel." – Én általában kritizálni szoktam Győzikét, de most kivételesen igazat adok neki: én is inkább aludtam volna egy Tvrtko-interjú helyett….
A Féreg meglátogatja barátját, Kimet: "Dennis Rodman megint Észak-Koreába utazott, de nem tárgyal a bebörtönzött amerikai turistáról." – …és gondolom az agyonlőtt feleség sem kerül majd szóba. Hiába no, férgek egymás közt!!! négy 44
Vécétartályból kukkolták a nőket – Basszus, ez valami trend lesz? Múlt héten is elkaptak egy ilyen szarban leskelődőt :SSS


SZERDA, SZEPTEMBER 4.:
A CÉLOS HAJNAL

GÉPPISZTOLY Bicskázás négybalkezesre.
Talán ismétlés, biztosan érdemes:
Tizenegykor az M2-őn folytatódik Quincy Jones 75. születésnapi koncertje, tegnap már elmondtam róla mindent, nézzétek mert jó.

Ismétlés, talán érdemes:
Negyed tízkor a heti második Pierre Richard-vígjáték a Duna TV-n. A Négybalkezes egy kisemmizett kisember (Richard) félresikerült bankrablási kísérletéről szól, akit egy épp arra tébláboló bűnözésügyi "szakember" (Gérard Depardieu) húz ki a slamasztikából – hogy aztán mindketten egyre mélyebbre merüljenek benne.

Talán érdemes:
Nem csak a Hegylakónak meg a Flash Gordonnak van Queen-közeli háttérzenéje, nyugodtan felírhatjuk a sorba a Puszta acélt is, ami pont annyival lejjebbi minőség a másik kettőnél, hogy a legendás zenekarból is csak egy ember jött el megcsinálni a zenéjét: Brian May. A sztori a már említett kardozós-örökéletes darab és a Mad Max sokszor elsütött posztapokaliptikus keveréke, és talán már ennyiből is sejthető hogy egy Magányos Hős száll szembe az Ártatlanokat terrorizáló Gonoszokkal. A nyolcvanas évek szakmányban gyártott hasonló filmjei közül a főszereplő Patrick Swayze emeli kijjebb, meg az hogy ma már ezeket is nosztalgiával nézzük újra, akár ma este kilenckor is a Film Mánián is.

Nem érdemes:
Hogyan szoktak elsülni a PC-s játékok mozifilmesítései? Eltaláltad: nem jól. A Doom 2005-ös feldolgozása is csak arra jó, hogy elgondolkodjunk, mi magunk mennyivel jobban is teljesítenénk a pályákat, ráadásul nem is a klasszikus első részt vette alapul. Egyetlen szerencséje hogy ezt nem Uwe Boll rendezte. Azok akik nem ismerik az alapul szolgáló game-eket azok 21:25-kor kapcsoljanak a Viasat3-ra, a többiek nyugodtan maradjanak az újrajátszásnál.

Kis hírek a nagyvilágból:
Egyre kevesebben isznak egyre több bort – Már aki, gyerekek, MÁR AKI!! – "Az idősebbek fehéret, vöröset, a fiatalabbak rozét isznak." – Mekkora sületlenség…kik hozták ezt az eredményt össze, brit tudósok?
Tarlós népszavazást akar a Római-partról – Most őszintén, ezt minek:
Jóváhagyták a Margitsziget átvételét: "Már csak a XIII. kerületnek kell rábólintania." – …és ennyi.
C:c Bugyi nélkül vezetik a műsort: "Elindult a Meztelen rádió, a műsorvezetők még a bugyijuktól is megválnak, ha elég lájkot kapnak." – Rádióban? Kit érdekel?! Már tévében sem lehet a semmit eladni az alul semmivel! Sőt, a moziban sem:
Scarlett Johansson tényleg teljesen meztelen: "Az Under the Skinben a sztár tök pucéran flangál, az emberek 98%-a mégis rühellni fogja a filmet." - ...én meg kivételesen egyet értek a Zemberekkel.
C:c Kamu a 3 millió dolláros hegedű: "Tisztázatlan Edvin Marton hangszerének előélete, szakemberek kételkednek a hitelességében." - …és még a Mikulás sem létezik. Aki meg ma is beszopja mindkettőt, azt meg pont nem érdeklik az ilyen leleplező cikkek. Amúgy a honi újságírása szép példája az eset: az Origo megírta, a Bors az ötletet átvette, ez az icike-picike Index meg újraközölte…:D
Előzetesben egy 13 éves gyerek: "Felnőtt társával életveszélyesen megvert egy idős nőt. Az új Btk. alapján kerülhetett előzetesbe." – Ez a két sor már egymagában is a TASZ-ért kiált, de ha a folytatását is olvassuk, még tasztább lesz a kép: "A bíróság szerint a fiú és idősebb társa múlt hét hétfőn részegen bement egy dögei nő lakásába, akitől pénzt követeltek és a nőt életveszélyesen összeverték. Az asszony ruháját a bíróság szerint közösülési szándékkal le is tépték, a mobiltelefonját pedig ellopták. Ez az első nagy nyilvánosságot kapott ügy, amikor tizennégy év alatti gyereket helyeztek előzetes letartóztatásba." – Remélem már fogalmazzák jogvédők a leveleiket!!44 Rettenetes, egyszerűen RETTENETES ez az új BtK! Hát már egy részeg tizenhárom éves sem rabolhat-nemierőszakolhat nyugodtan nyugdíjas nénikéket?! Hát hol vannak itt a szabaccságjgok?!! EJRÓPA SEGÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍCS!!!!!!!!!!!44444444 négy négy négy négy
18+ Nem hoax a szexvideó az orálszexelő papról: "Egy biciklis vette fel véletlenül az erdőben, ahogy a spanyol pap és egy fiatalabb fiú orálisan szexel." – Egyértelműen FAKE. Egy pap nem sekszel, és ha mégis, nem a bűnös homó-sekszualitást választja!44 négy
Betörtek Lendvai Ildikó lakásába: "Két férfi feltörte Lendvai Ildikó lakását. Az MSZP-s politikus szomszédja ugyan közbelépett, de lefújták gázspray-vel." - Hé, hát amíg a politikusokat fosztják ki, addig se minket :DD Nap kommentje:

Paprika 2013-09-04 08:10:21
Megélhetési bűnözés. Békén kell hagyni szegényeket. Biztos csak tejre meg a gyerekeknek kajára gyűjtögettek.



CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 5.:
THERE CAN BE OBI-WAN

Én vagyok az anyádvagyok.
Ismétlés, talán érdemes:
Addig-addig emlegettem Chris Lambert legismertebb filmjét meg a Queen-t hogy végül csak megismétlik kilenckor a Film Mánián. A Hegylakó egy évvel korábbi mint a minapi b-movie, és ahogy az összes franchise-nál (Alien, Predator, Matrix, stb.), itt is az alapfilm az egyedül értékelhető rész. Ma már ez is csak a hozzám hasonló nyolcvanasévekbenvoltamfiataloknak jelent valamit…

Talán érdemes:
TV2, fél tíz: egy rosszul sikerült összeesküvéselméletes akciófilm (Wanted) Morgan Freeman-nel és Angelina Jolie-val. A falansztervilágban robotoló agymosott hivalnok élete egy csapásra megváltozik amikor kiderül hogy rég halott apja valójában egy gyilkosok gyilkosa-szekta tagja volt, és perszehogy a helyébe kellene lépnie hogy a föld söpredékét eltakarítsa. Ám ahogy a nagyon fekete-fehér dolgoknál általában, úgy itt is összetettebb a kép, ellentében a belőle készült filmmel, ami végig nem tudja egyértelműen eldönteni hogy most akkor konteó,- akció,- vagy sci fi akar lenni – és persze hogy végül egyiknek sem elég jó.

Nem ajánlott:
Háromnegyed tizenegykor újabb példa arra hogy a főváros mindenkinek élhető, kivéve az itt élőknek: az HBO "dokumentumfilmsorozata", a Seksz a világ körül "végre" elérkezett Budapestre. A mai részben egy közelebbről meg nem nevezett, Bp. "külső kerületében" levő uszodát alakítanak orgiahelyszínné a derék külföldi turisták, és aki azt hinné hogy véletlen hogy pont a gazdaságilag-emberileg legmélyebben levő országokban megy ezeknek a legjobban a paráználkodás, annak ott a műsor másik vonala, amiben egy athéni BDSM-úrnő és szolgája szolgálja ki a közönség legalja ízlését. Aki katolikus ( vagy legalább erkölcsös), az kihagyja és inkább pornót néz helyette.

Kis hírek a nagyvilágból:
Putyin bizonygatja, hogy nem homofób: "Sőt, meleg barátai is vannak. A téli olimpián sem kell senkinek félnie, amíg nem feltűnősködik." – Ez aztán megnyugtató, gondolom most aztán tömegesen fognak jönni a melegek, sőt a következő melegolimpiát is náluk rendezik…"nem kell félni amíg nem feltűnösködik", muhaha, és persze azt hogy mit jelent a feltűnősködés azt ők határozzák meg…
A lengyel kormány is lenyúlja a nyugdíjat: "Ráadásul egész hasonlóan, mint 2 éve a magyar." – Nofene. Még a végén kiderül hogy stílust teremtettünk :DDDD
McCain a szenátusban pókerezett: "A 2008-as elnökjelölt az Iphone-ján játszott, közben a szíriai beavatkozásról vitatkoztak." – Mint a minap Győzikénél: ő csinálta jól. Gondolj bele: az összes amcsi politikust is csak ennyire érdekli az "ügy", de ő legalább nyilvánosan szarik bele, akárcsak a Nagy Szövetséges egyes tagjai is:
Pornót töltenek le az angol parlamentben: "Novemberben 114 844-szer, áprilisban 55 552-ször kattintottak pornóoldalra az épületben."Kizárt dolog. Egy politikusnak nincsenek normális emberi vágyai meg érzelmei! Bár, ki tudja miféle pornó-oldalak is voltak azok!!!44 négy
Tisztázták a kémnek nézett magyar gólyát – Na végre, már azt hittem őt is a különleges egységnek kell kiszabadítania. Remélem a renitens gólya tanult az esetből! – "Az Egyiptomban elfogott madarat még nem engedték tovább, mert állatorvosi kezelés alatt áll." - MAGYARUL: megtérítették és most szerelik fel rá a pokolgépet :DDD
Még mindig rizikós az egyiptomi nyaralás: "A külügy nem javasolja utazásra Egyiptomot. A pletykákkal ellentétben Berlin sem módosított." – Eközben a szomszédban:
Látogassanak el Szíriába!: "Mintha mi sem történt volna, a damaszkuszi kormány folytatja turisztikai kampányát." – Ha jobban belegondolunk, ez egy abszolút last minute ajánlat: látogassanak el Szíriába, amíg még áll!
Sor: Kovi éhen halna Észak-Koreában: "Állítólag emiatt a pornófilm miatt végeztette ki Kim Dzsong Un megunt szeretőjét." – Különösebb kommentár nélkül itt egy Nap kommentje:

yard 2013.09.04. 22:05:35
Megbocsájtom a Bibliát, megbocsájtom azt vigyorgó, idióta kövér hörcsöghöz hasonlatos főnöküket, megbocsájtom a pornózást. De azt, hogy ilyen homályos képeket csináltak, azt sosem fogom megbocsájtani.


Kényszeres átkarolót keres a rendőrség: "Nőkhöz lépett oda, majd szorosan megölelte őket." – Kéretlenül is kinyilvánítja a "szeretetét"? Na ez is biztos hogy nem én voltam…
18+ Ők a legjobb kismellű pornósok: "Miért a nagymellű szexmunkásokat favorizálja az ipar? Hiszen vannak pöpec kismellű pornósok is. Megmutatjuk."ÉS AURORA SNOW HOL MARAD, NYAVALYÁSOK?! Hát még én is beraktam a blog bannerébe, és most akkor ide is:

Viszlát szombaton!




Kulcsszavak: Aurora Snow

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés