2013. 10. 07.
OktoBEER!fest (okt. 7-8-9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, OKTÓBER 7.:
NYOMÁS AZ ÉJSZAKÁBA!

Nem Fergie: Eva Mendes.
Talán érdemes:
Újabb beszámoló a törvény két oldaláról kilenckor a Film+-on, csak ezúttal nem régi barátok hanem messzire szakadt testvérek kerülnek szembe egymással: az egyikből zsaru lett, a másikból bár-stróman, annak minden pozitív-negatív hozományával, például a tulajdonos sötét üzelmeivel. Mindez jókora sztárparádéval eladva (Robert Duvall, Eva Mendes, valamint Mark Wahlberg és Joaquin Phoenix a hölgyek kedvéért), ergo az Éjszaka uraiból lehetett volna egy klasszikus. Hogy mégsem az lett, az csak a rendezőnek "köszönhető", aki megelégedett a kötelező tiszteletkörök lefutásával, azon túl viszont semmi mással. Más műfaj, de ugyanilyen kiszámítható: hajnali kettőkor egy igazi túlélőfilm Liam Neesonnal az HBO-n. Az itt épp özvegy hegyivadászt alakító színész végre megmutatja hogy VÁCCPÁVÖR nem csak a húszéveseké a világ: amikor repülőszerencsétlenségből kifolyólag pár másik emberrel együtt ottmarad az általa oly jól ismert Fehér pokolban, végre azt csinálhatja amivel addig is kereste a kenyerét, vagyis kilőheti az olajkitermelőkre leselkedő vadállományt – és erre, meg a vezetőszerep gyakorlására bőven lesz lehetősége, "hála" pár arra bóklászó farkasnak. Korrekt, de ennek ellenére sem egy sűrűnnézős darab, amitől a kései-korai kezdés csak még jobban elveszi a lehetséges nézők kedvét.

Ha hétfő, akkor LESZAROM. rovat:
Miranda Kerr áttetszőben mutatta meg bimbóit: "Vékonyka ruhája a tetejébe erősen dekoltált is volt." – Erősen LESZAROM.
Ilyen most Marcia Születettfeleségek Cross - MINŐSÉGI SOROZAT MINŐSÉGI JÓCSAJA LESZAROM.
Jennifer Lawrence mellbimbóját eltüntettékEZZEL IS DE SOKAT VESZTETTÜNK LESZAROM.
Sarah Jessica Parker átlátszó pólóban nézett ki jól – Seksz és...LESZAROM.
Kardashian még jobban kitette a mellét: "Nem gondolta, hogy lehet fokozni a helyzetet? Pedig igen, például egy mélyen dekoltált Givenchy-ruhával." – Ez esetben nincs mese: én is felveszem a legszebb kényszerzubbonyomat és LESZAROM.
Ribancversenybe kezdtek a celebek: "Cyrus mindenét megmutatta, Rihanna székkel maszturbál, Kesha pedig négykézláb, szinte meztelen seggel pucsít."ARCONFOSOM: when a simple LESZAROM just won’t do.
 

KEDD, OKTÓBER 8.:
STALL IN DRAG.

Legkedvesebb ellenségem a zöldhatáron.
Talán érdemes:
23:40-kor egy új sorozat első része az M1-en amire a Quimby, de főleg Varga Livius rajongói tuti rá fognak harapni. A Budapest Underground első médiamegjelenéseit még én is kommentáltam márciusban a rám jellemző cinikus módon, de mindannyiunk szerencséjére nem rám hallgattak a készítők, így végre az is barlangközelbe jutathat akinek eddig ilyesmi meg se fordult a fejében. Engem megvettek vele, úgyhogy kíváncsian várom az új részeket az újabb föld alatti titkokról. Tizenegy előtt tíz perccel lesz még egy kis Tarantino-utánérzés a Film+2-őn amibe jutottak frankó karakternevek és popkult-utalások (már a címe is az: Jerry és Tom), azonban annyi alkotás zúdult már ránk ahol "a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős"  hogy valami extra is kellene már azon felül, az meg itt nem nagyon van.

Ismétlés, talán érdemes:
FEM3, 21:10: Ellenség a kapuknál – Romanticizáló, Háború és béke-hosszúságúra duzzasztott Sztálingrád-verzió a németekre vadászó, nemzeti hőssé váló orosz orvlövészről és az őt némi PR-ral piedesztálra juttató tiszt szerelmi háromszögéről, ami már a város biztonságát is veszélyezteti. Jean-Jacques Annaud-nak nem erőssége a párbeszéd, és most is itt veszti el a maga csatáját: hiába az addigi legnagyobb költségvetés amit európai filmre adtak, hiába a Fiennes-Law-Weisz triász (no meg Bob Hoskins és Ed Harris), a végeredmény mégsem elég meggyőző – viszont estére, egyszeri alkalomra megteszi.

Kiemelten nem ajánlott:
Viasat3, 21:25: Szerelem a láthatáron – Mint mondtam, akár írhatnék is róla minden egyes adás után, de ez még ennyit sem ér meg, csak annyit hogy jelezzem: megtehetném, de nem teszem. Ti se tegyétek.

Kis hírek a nagyvilágból:
Nem akartak nyomkövetőt az ároktői szökevények: "Most már bezzeg kötelező lenne rájuk szerelni, de késő, mert elszöktek." – Ne legyünk ilyen előítéletesek, egy időseket kínzó bandát is ugyanúgy megillet a szabad választás és az ártatlanság joga, meg különben is:

porcica1 2013-10-05 13:52:13
bizonyára csak vizsgázni mentek be az egyetemre.


Soroksári gyilkosság: bekamerázzák, őrzik a környéket – Az ároktői eset után jogos a kérdés: MI A FENÉNEK? Hogy aztán ezeket az elkövetőket is "házilag őrizzék"?
Nincsenek csodák a munkahelyeken – Csodálkoztok? Lassan már munkahelyek sincsenek…:SSS
Gigantikus ellenzéki összefogás 23-án: "Bajnai, Gyurcsány, Schmuck, Bokros és Fodor egymás kezét fogják majd a Műegyetem előtt." – Az igen, az szép! Úgy tűnik 2014 után is marad a kétharmad…tényleg, Lendvait hiányolom a listáról, vajon hol lehet ilyenkor? :DD
A németek átkeresztelik a cigánypecsenyét: "Hannoverben nincs többé diszkriminatív étel, jön a pusztaszelet és a magyar szósz." – Az egy dolog hogy a cigánypecsenyét miért magyarnak nevezik át, de a lényeg még mindig itt van:

Pomi 2013-10-07 18:06:16
Mi lesz a franciasalátával, az angolkórral a svédasztallal, a mongol idiotizmussal, az olasz szalámival, a székelytésztával és az amerikai mogyoróval?


…meg itt, amit akkor ki is neveznék Nap kommentjének:

SlyZero 2013-10-07 19:14:23
Igen, a Fahrenheit 451-ben is így kezdődött. Aztán jött a könyvégetés.

 

SZERDA, OKTÓBER 9.:
MÉG ZÖLDEBB A SZOMSZÉD OPERÁJA

…a Firefoxáról nem is szólva.
Talán érdemes:
Míg legtöbbször az amerikaiak dolgozzák fel az európai filmeket, ma negyed tízkor jön az ellenpélda a Dunára. A Bankapók a pácban a hasonló című Apócák a pácban francia – ráadásul jóval gyengébb – remixe, és akármennyire szeretem is Gérard Lanvin-t, azt azért ismerjük be hogy Eric Idle-t senki sem tudja pótolni. A sztori minimális változáson esett át: itt pár visszavonult széftörőt beszél rá halálán levő egykori társuk egy utolsó melóra. Utána 00:40-kor folytatódik a tegnap megkezdett vakondjárás az M1-en, vagyis Varga Livius újabb föld alatti csodákat tár elénk kissé Blair Witch-es hangulatban a Budapest Underground-dal.

Kiemelten ajánlott:
A napot megintcsak a nyugdíjasok mentik fél tízkor: az HBO az operaénekesek pihenőéveivel foglalkozik a Kvartett: A nagy négyes című (valóban) vígjátékkal. A három öreg barát érzelmeit egy érkező nőkollégájuk zavarja meg, akivel mindegyikük duettezett annak idején, így hiába hogy együtt a nagy csapat a kötelező évi koncertre, a szcenárió mégis inkább a Még zöldebb…-filmeket idézi majd, mivel öregember nem vén ember-alapon feltámadnak a régi érzelmek. Az összes színészt ki lehetne emelni, én mégis Billy Connoly-ra hívnám fel a figyelmet (szokás szerint). Hibátlan, minden ízében szórakoztató és humánus film – de mi mást is várhatnánk a rendezőtől, aki nem más mint…Dustin Hoffman. Még a sznobok sem panaszkodhatnak, mert ugye klasszikus zene köré épül az egész.

Kis hírek a nagyvilágból:
Sor': Eltitkolt sugárbetegség japánban?: "Japánban egyre többen panaszkodnak visszatérő orrvérzésre a Twitteren."KIZÁRT DOLOG! A kormány miért titkolna el bármit is? Pláne a japán kormány! Hiszen azzal a lakosság életét veszélyetetné! Hát az oroszok is milyen hamar tájékoztattak mindenkit!!!
A pedofíliánál is van rosszabb: "Ulrich Seidl csak látszólag fogta vissza magát Paradicsom-trilógiájának záró darabjában: bár nincsenek explicit pedofil jelenetek, sem szadista nevelőktől szenvedő kiskamaszok, van viszont némi humor, azért ez a film sem állít kevesebbet, mint hogy élni rossz." – Akkor asszem én ehelyett is egy Gianna Michaels-múvit fogok nézni, a többiek meg majd ébresszenek fel ha végeztek az érvágással. Illetve nem, inkább ne tegyék, csordogáljanak el csendesen a lefolyóba ahova valók ^^
Eltűnhetnek az artfilmek a mozikból: "A Filmforgalmazók Egyesülete szerint állami segítség nélkül bezárhatnak az artmozik." – A fenti "műalkotás" ismeretében azt kell mondjam hogy a mozikért kár lesz, a filmekért már nem annyira.
Öt évig repül folyamatosan egy drón: "A Solara sorozat gépei az utasszállítók felett mozognak, napenergiával töltődnek újra." – Jujjjjj de jó, annyi idő alatt biztos jó sok embert ki tudnak majd velük irtani!!44444
M: Több mint két és félezer éve a trónon – Huhh, ez azért durva egy szorulás lehetett :SSS Vagy nem erről van szó? – "A japán császári ház a legrégebben fennálló örökletes monarchia a világon." – …de csak addig amíg a legutolsó fáraó fel nem támad és rendet nem tesz a forrongó Egyiptomban!!!
Bronzkori napórát találtak Ukrajnában: "Ez lehet a legrégebbi napóra a világon. Egy feláldozott férfi sírjában volt." – Szegény marha sokra mehetett vele holtan és a föld alatt. Az egyiptomiak legalább praktikus dolgokat csomagoltak az utolsó útra, például az elhunyt belső szerveit. Most miért, ha az átkelés nem sikerül a túlvilágra, még mindig marad uzsonnának való...
Nem hallucinált, egy meteorraj húzott éjjel el az ország felett – Jó-jó, de miért jönnek ezek mindennap? És miért mindig a kocsmából hazafele látom őket?
Kapható az első görbe mobil: "A Samsung tepsimobilja úgy néz ki, mintha ráolvadt volna egy fűtéscsőre."ÉS EZÉRT PÉNZT KÉRNEK?! Nálunk a kocsmában bárki meg tudja tuningolni mind a telót, mind a laptopot hogy így nézzen ki…
 

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 10.:
TESTVÉREK HOLNAP ÉS A JÉGKORSZAK UTÁN

...unpraktikus ruházatban.
Akár ki se kell néznem a kocsma ablakán ahhoz hogy tudjam, beköszöntött a rossz idő, annyira mutatják ezt a műsorok, pontosabban a hiányuk, mert mára csak ennyi jut:

Ismétlés+nem ismétlés, talán érdemes:
Nagyjából azonos időben két nagyjából azonos témájú katasztrófafilmet is adnak, előbb kilenckor jön Roland Emmerich kilencéves agymenése a Holnapután, ami az olvadás veszélyeivel ijesztget minket, méghozzá elég hatásosan: a hó alá temetett New York még sose nézett ki ennyire meggyőzően. Ahogy az összes filmje, ez is max. egyszerhasználatos, és mivel a Függetlenség napjával szemben itt egy eleve lejárt szavatosságú motívumot dolgozott fel, értelmes ember még ennyiszer se nézi meg – mindenki másnak irány az HBO. Húsz perccel utána (vagyis 21:20-kor) beköszönt a 2012: Jégkorszak, amiről azóta már tudjuk hogy elmaradt, vagy legalábbis átették egy másik időpontra, de az ilyesmi sose zavarta a Universal Channel-t. A nagyobb baj az hogy a megvalósítás igen szar, még az Asylumhoz képes is, annyira hogy még poénnak sem lehet felfogni. A kettő között, kilenc óra tízkor lesz még egy Renny Harlin-akciózás is, aki a mai Testvériséggel elég messzire került a Die Hard második részétől, a Ford Fairlane-től meg aztán pláne: egy kicsi Harry Potter, egy kevéske az amcsi tiniboszi-filmekből, hozzá egy kis összeesküvősdi, és kész a normál világunk rendjére vigyázó, látszólag mezei diákok által alkotott titkos szövetség meséje, akiknek ofkorsz a saját Voldemortjukkal is meg kell küzdeniük. A gond az hogy se a sztori, se a színészek nem túl emlékezetesek, vagyis ez is a once in a lifetime-kategória, de annak még elmegy, és még csak messzire se kell mennünk érte, csak a FEM3-ig.

Kis hírek a nagyvilágból:
Ch: Mongol-magyar mérföldkőhöz érkeztünk: "A minisztérium így fordította le, hogy leültünk beszélgetni mongolokkal. Ebből még bármi lehet."ÉDES FASZOM. Törökök, oroszok, most meg már a mongolok is…az összes egykori megszállót visszacsalogatjuk az országba?
Felismeri a 47 éves exmodellt?: "Igazi állatbarát, mégis melleivel került a csúcsra." – Basszus, akkor miért nem a melleit postoltátok? Egyébként meg simán felismertem, ez a nyolvanas évek egyik megmentője, Samantha Fox!!44
C:c: 75 milliós ajánlat három epizódért: "Egy hollywoodi mogul annyira szereti a Breaking Bad című sorozatot, hogy egy rakás pénzt fizetne három plusz epizódért. Nemet mondtak neki." – De szeretem a hülyéket akiknek túl sok pénzük van…adja nekem, ennyiért simán leforgatom még úgy is hogy egy percet nem láttam az eredetiből…
Ilyen lesz a Nemzeti Nukleáris Katasztrófa: "Szerencsétlen nemzet vagyunk: vagy egy nukleáris katasztrófába halunk bele, vagy az unalomba." – …de szerencsére itthon a politikusaink gondoskodnak arról hogy ne unatkozzunk,a japánok meg arról hogy mindig legyen egy aktuális atombaleset :SSS
Tetoválást véstek Rihannába: "Szabályosan belekalapálták a hagyományos maori tetoválást a kézfejébe. Fájdalmas tartalom." – Ugyan, Chris Brown után meg se kottyant neki, talán még élvezte is.
Át.: Így adod ki legféltettebb titkaidat: "A netes szolgáltatóknak, reklámcégeknek, biztonsági szolgálatoknak, hatóságoknak úgy, hogy nem is tudsz róla." – Jöjjön akkor a Nap kommentje, amit akár én is írhattam volna, pedig nem:

Iván_a_muzsik 2013.10.07. 03:30:58
Azért még pár éve aki ilyenekről írt azt simán lehülyézték,Ugye? Meg hogy így csak a paranoidok gondolkodnak, meg a hülye összeesküvés-hívők... Aztán nézzenek oda Prism meg ilyenek... :):):)


…és azt hiszem megvan az Évszázad kommentje is:

Emmanuel Goldstein 2013.10.07. 09:08:42
én monnyuk savval leamrattam az összes ujjamat, az arcomat a felismerhetetlenségig összekaszaboltam és kiköltöztem a pilis tetején egy barlangba
kicsit aggódom, h amikor lemerészkedem hajnalban szentkeresztre kiflit lopni a pék disznóóljából, lefényképezhet egy arrajáró google streetview autó, de alapvetően úgy érzem, mindent megtettem a prájveszimért és így kevesebb esély van arra, h a sátáni gúgli egyszer aljasul személyre szabott péksüteményreklámot toljon a pofámba



 
Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés