2013. 11. 23.
Csak az elmebetegek kórtalanok. (nov. 23-24.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, NOVEMBER 23.:
AGYŐ PÁRIZS, AGYŐ TEXAS!
 
Három különleges fél (a tükörképpel együtt).
Talán érdemes:
Viasat3, 19:10: Nászfrász – Akár az egyházmegújítás egyik lehetséges útja is lehetne az amit Robin Williams kínál nekünk papként, a tövénél megragadva a problémát, és a szélsőségekig elvíve a régi igazságot, miszerint lakva ismerszik meg a házastárs – vagyis a házasságok összes lehetséges negatív velejárójával bombázza a leendő férjeket és feleségeket, akik előtt két lehetőség áll, a kitartás vagy a megtörés. Akár még pozitívumként is felfoghatnánk, ha a tiszteletesnek mindezzel nem a statisztikajavítás volna a célja, vagyis a válások – rá nézve mindenképp hitelrontó – számának csökkentése.
HBO, 20:00: Kertvárosi kommandó – Az eheti második példa a nagyravágyó plázaközeli kisemberre, aki alig várja hogy végre történjen valami a felségterületén. Megnyugodhat, mert történik: egy földönkívüli-invázió első szárnycsapásit kísérheti figyelemmel önjelölt igazságosztó polgárőrtársaival egyetemben. Egyszernézős semmikomolyság, a legjobb jelenet messze az amikor a Centerfold dallamára fotózkodnak az aliennel, ettől függetlenül Vince Vaughn-ra jobb szeretnék a komolyabb szerepei miatt emlékezni (Ben Stillerre akkor se tudnék, ha akarnék).
 
Ajánlott:
Este kilenc: újabb hétvége, újabb Delon-krimi a Dunán. Ma a Három fölösleges férfire esett a választás, ami 1980-ban csak egy sima iparosmunka volt, ma viszont mérföldeket ver a hasonló témájú jelenlegi próbálkozásokra. Nagy előnye Alain Delon és a francia krimik legtöbbjére jellemző kiábrándultság (amiért talán maga a színész is felelős, ugyanis a forgatókönyvbe is besegített). Mindenki kedvenc sármőrje itt most nem láncdohányos rendőrt hanem profi szerencsejátékost alakít aki véletlenül megmenti egy országúti leszámolás egyetlen túlélőjét, csak azt nem tudja hogy ezzel durván sérti az alvilág érdekeit, vagyis innentől megadták rá a kilövési engedélyt. Nem pozitív, nem felemelő, viszont legalább valósághű: kb. bármelyikünkkel megtörténhetne az eset, és kb. ugyanaz történne velünk mint Delon karakterével. És ezzel még nincs vége a tökös legények áradatának, mert háromnegyed tízkor a FEM3-on Gene Hackman mutatja meg, milyen érzés igaztalanul Meggyanúsítva lenni, amikor Delonéhoz hasonló helyzetbe kerül, csak ő egy megerőszakolt-megölt kislányt talál. A szimpla vallomástételből ("hála" az asszonyának) hamarosan őrizetbevétel és sejthető médiacirkusz lesz, mivel ügyvédként dolgozó hősünk addigi tisztességes életéről mindenki alig várja hogy kiderüljön valami gusztustalanság. A moziőrülteknek beugorhat az alapot szolgáltató francia film is (Garde á Vue), amivel "csak" annyit tettek hogy a helyszínt megváltoztatták Franciaországról Puerto Ricóra és bedobtak pár sztárt is a levesbe (az ügyvéd feleségét Monica Bellucci, az őt vallató rendőrt pedig Morgan Freeman játssza, zenéért pedig a kétezres évek Skrillexe -vagy inkább David Guettája / Tiestója?-, BT felel). A rendező viszont nem remekel, ami a korábbi alkotásai tükrében abszolút érthető. Hogy akkor mégis mitől ajánlott? Mert ahogy a fölösleges embereknél, úgy itt is a valósághűbb befejezés mellett döntöttek, és mert Belluci figurájának viselkedésére is abszolút vannak példák a világból. De hogy ne csak mai és mindennapi közegekből kapjuk a kiábrándítást, arról a Film Mánia gondoskodik egy 66-os spagettiwesternnel tíz órától Franco Neróval, mint igazságosztó seriffel, aki egy régi családi tragédia végére akar pontot tenni azzal hogy testvérével elkapja apjuk gyilkosát. Ahogy Delonnál, úgy itt is a mostaniakhoz való viszonyítás ami számít, márpedig hiába hogy az Agyő, Texas se a Django-szériát, se Leone egyéb műveit nem veri, hiába hogy az "Én vagyok az apád!" poén már a hatvanas években is elavultnak számított (a Star Wars-ban meg aztán főleg), de mégis van benne valami hangulat ami eladja.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Itt a világ első 24 órás klipje: "Csupa boldogság. Pharrell nagyot álmodott." – Mi meg merjünk rajta nagyot aludni. Gondoljátok meg, proletárok: huszonnégy óra "zene" amiben egyetlen eredeti vagy legalább élvezhető másodperc sincs, egy napnyi szemét abból a fajtából, amiből még egy perc is időrablás. Komolyan mondom hogy aki ezt végignézi az menthetetlen. Megyek is és felrakok valami jó kis punkzenét, igaz hogy ott max. kétperces számok vannak, de legalább nem unatkozok és nem akarok meghalni sem.
Lilu rosszul lett a szombati X-faktor után – Szegény lány, abszolút meg tudom érteni :SS Még szerencse hogy én totál kihagytam, így max. a fejfással kell küzdenem minden reggel :DDD
Holtakat akar feltámasztani a Szci Egyház – Még ha sikerülne is nekik, akkor is csak a Jelenések könyvét igazolnák vele, konkrétan azt a részt amikor az Antikrisztus mindenféle csodákat művel a csürhe behálózására. FELTÁMASZTANI MÉG MINDIG CSAK EGYVALAKI TUD, NYAVALYÁSOK!!!
Így próbált 120 évig élni Kim Ir Szen: "A diktátor orvosai cuki gyerekek társaságát javasolták, és fiatal férfiak vérét adták a vezérnek." – MUHAHA, itt a Gonosz másik arca :DD Ez akkora hír hogy idézni kell belőle ha már egyszer az egykori orvosa, Kim Szojon megosztotta a titkait, mert nem elég hogy a szarházija szó szerint vérszívó volt, de még azt is magának követelte amit az ország teljes lakosságának megtiltott – a nevetést: "Kim Ir Szennek közben azt tanácsolták, hogy nevessen minél gyakrabban. Hogy ebben segítsék, az orvosok felkértek egy színészt, hogy játsszon vígjátékot az elnöknek, és öt-, illetve hatéveseket is hordtak elé, hogy a cukisággal mosolygásra bírják az uralkodót. Minden színészt, aki naponta legalább négyszer-ötször meg tudta nevettetni az elnököt, érdemes színésznek neveztek ki." – Ebben azért lehet valami, mert most én is felröhögtem :D Nade komolyan, ez hatalmas, mintha az Elveszett gyerekek városát kereszteznénk a Titánia, Titániával :DD És hogy mennyire volt hatásos mindez, azt is megtudhatjuk: "Az elnök 82 évesen, két évvel azután halt meg, hogy Kim Szojon elhagyta az országot. A jelentések szerint szívrohamot kapott." – …és akkor most tegyük be Gianna Michaels galériái melletti kedvenc honlapomat, Pol Pot halotti máglyáját, és küldeném mindenkinek aki szereti ^^
Charles Manson megnősülÉDES FASZOM! Ez a mocsadék vén geci még él és fel is áll neki?! Sőt, friss fiatal punci is jut rá?!: - "A 20. század hírhedt sorozatgyilkosa 79 éves, de még bízik a szabadulásban. Párja 25 éves lázadó." – Azért jó tudni hogy ebben, mármint a bűnözők jogainak korlátlan védelmében szinte már utolértük a Demokrácia Hazáját:
Rezešová házi őrizetben: "A milliomosnőt ugyan hat évre ítélték, de ha minden összejön neki, akkor már három éven belül kint van."Mi az hogy házi őrizet?! Azonnali felmentés, az általa megöltek rokonainak azonnali vagyonelkobzás, rezesovának meg: KOSSUTH-DÍJ! OSCAR-DÍJ! NAGY-SZÍN-PAD! NAGY-SZÍN-PAAAD!! Nap szomorú, de igaz kommentje:
 
elnők2013-11-22 19:54:27
Egy jó ügyvéd aranyat ér.Vagy éveket.

 
 
VASÁRNAP, NOVEMBER 24.:
VÁRJ, MÍG
SÖTÉT ÉJFÉL UTÁN LESZ
 

A pigmeusok élete.
El! Távozunk!
Talán ismétlés, kiemelten ajánlott:
Sokan és sokezer filmre megpróbálták már ráhúzni a történelmi-prófétikus hacukát, de ha valamire, hát Fritz Lang Metropolisára tökéletesen illenek ezek a jelzők. Anno (1926-ban) amilyen sokat akart vele markolni az UFA, akkora bukta lett, ezt mutatja a hosszúsága is, helyesebben annak változásai, eredetileg ugyanis 153 perces volt, ezt volt kénytelen lerövidíteni a megszállott rendező hogy aztán később két másik változat is legyen belőle, már jóval túl a halálán (és egy világháborún): az egyikhez Giorgio Moroder szerezte a zenét (és sajnos pár tipikusan nyolcvanas évekbeli zenészt is összeszedett a projekthez), a második viszont annyira közelít az eredetihez, amennyire csak lehet, ez 148 perc, itt minden részletesen ki van bontva amit akkoriban a közönség véges türelme miatt nem lehetett. Szerencsére ez a 21. század AHOL A LEGENDÁK VELÜNK ÉLNEK, így nem kell felmaradnod hajnali háromig (!) hogy találkozz vele (és nem kell beérned az M2-őn adott nyolcvanperces verzióval sem). Magát a sztorit annyian megrágták és újrahasznosították a Queen együttestől egész az Elysiumig hogy el is felejtjük mennyire újdonságnak hathatott az a fajta antiutópia ami ma már annyira természetes hogy (túlzás nélkül) benne élünk. Az osztályellentétek megmaradtak, a totalitáriánus diktatúra ugye nem létezik, az embert utánzó robotok megvalósultak, a lefelé fordított pentagramma pedig tömegcikk és populáris szimbólum lett (nem véletlenül nem egyértelmű hogy a készítők tulajdonképp melyik oldallal is szimpatizáltak valójában), viszont egyre kevesebben keresik az átjárást a nagyon fönt és nagyon lent levők között. A díszletek, a vágások-áttűnések ma is hatásosak (ahogy az eredeti Nosferatunál is), és persze nem szabad a hibáiról sem elfeledkeznünk, kezdve a rendező, valamint a forgatókönyvíró (Thea von Harbou) már említett, nem teljesesen egyértelmű politikai állásfoglalásaitól egészen a ma már anakronisztikusnak ható expresszionista színészetig – de ezekkel együtt teljes. Nem sorolom fel ki mindenkire hatott, sem azokat a hatásokat amik az alkotókat megihlették, inkább linkelek egy korrekt elemzést. Azoknak akik esetleg kételkednek az itt felvázolt, SkyNet-közeli jövőben, álljon itt egy kishír:
 
Novo: A Transformers már valóság!: "A humanoid robotot arra tervezték, hogy életeket mentsen a katasztrófazónákban."MUHAHA. Nyilván, ahogy nyilván tök véletlen hogy pont úgy néz ki ahogy az Elysiumban ábrázolt rendőrállam rendfenntartói. NYILVÁN! Nap kommentje 1.:
 
Hominidae 2013.11.23. 12:37:05
Milyen szép is lesz, amikor majd ilyenek lőnek a "Munkát! Kenyeret!" Skandáló tömegbe és a "felelős" vezetők majd azt mondják: "Sajnáljuk, rendszerhiba volt..." :)

 
Talán érdemes:
A Film Mánián egy korrekt western-remake háromnegyed nyolckor. A Monte Walsh, az utolsó cowboy az 1800-as évek végén játszódik, amikoris őrségváltás állt be az amerikai életformában: a kovbojoknak leáldozott, tombol a munkanélküliség, a szabad életnek hivatalosan is vége. A címbeli Monte Walsh azonban képtelen belenyugodni mindebbe és lépést tartani a világgal – ám egy napon még utoljára fel kell vállalnia a revolverhős szerepét, ráadásul régi barátjával szemben… Tom Selleckből nem nézné ki az ember hogy elbír egy ilyen szerepet, pedig igen. Nem annyira jó mint az eredeti, de még így is simán élményszámba megy. Utána jön Ang Lee újabb tutibanyúlása az HBO-n fél kilenctől: a Pi élete a néző cinikusságától és élettapasztalatától függően fog (nem) bejönni, mert akármilyen szép is az az elképzelés hogy a farkas és a bárány egy hajóban evezzen, ahogy a vallások közötti totális megbékélés is, gyakorlatban ez úgy kb. kétezer éve nem működik :( Ennélfogva értem én a példabeszédet, csak ma valahogy nem vagyok ráhangolva a tigrislovagló árvízi hajós történetére. Nap kommentje 2.:

Marcell24 | Válasz    nov. 10. 21:28 | 371/371
Nem volt rossz a 3,14 élete, de én majd a szigma életére is kíváncsi leszek!

 
A Fújhatjuk óta tudjuk hogy a képzett zenészek élete sem egy merő lubickolás, erre tesz rá az M1-en egy lapáttal az Eltávozók, mert kevés annál morbidabb dolog történhet egy frissen állás nélkül maradt komolyzenésszel minthogy egy nyomdahiba miatt vidékre kell mennie kisegítőnek egy temetkezési vállalkozóhoz. Mivel Japánban készült, ezért nem a helyzet humoros oldalát domborítják ki, ami nem is lenne baj, az viszont már annál inkább hogy kétórás, és mivel éjfélkor kezdik, nincs az az ember aki bevállalná pont ezt, pont ekkor, pont a hétfői munkakezdés előtt. Én se fogom. Egyébként meg úgy tűnik az összes engem érdeklő műsor későn / korán lesz, mert mit mondjunk egy hajnali negyed hármas kezdésre? Még az sem lehet kifogás hogy rémfilmről van szó, mégpedig a Horror Mesterei sorozatról, amiben ma egy Elnöki lakomán vehetünk részt a Viasat6-on (kicsit bizarr pont a Kennedy-gyilkosság ötvenedik évfordulóján leadni, de hát ez van). A rendező Peter Medak, akinek sokmindent köszönhetünk, de az biztos hogy nem amiatt fogunk rá emlékezni hogy George Washington-t és általában az amerikai elnököket kannibálként ábrázolta. Én imádom a konteókat és rühellem a politikusokat, de azért túlzásokba ne essünk már, pont elég disznóságot művelnek velünk anélkül is hogy azt feltételezzük hogy elfogyasztanának minket vacsorára. Nem is tennének ilyet, mert akkor ki tartaná el őket? :DDD
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Ilyen egy 200 millió forintos fürdőruha: "A melltartórészt több mint 220 gyémánttal és közel 100 gyönggyel rakták ki." – Ez nem tudom hogy ugyanaz-e mint a legutóbbi, de ezt is simán felvenném és vinném a zaciba.
Meztelen holttest a Rákóczin: Mindenki fotózta, de senki nem segített: "Az áldozat állítólag egy 35-40 év körüli férfi, úgy tudjuk, maga ugrott ki a budapesti szállodából." – Úgy is kell, fotózni, megosztani, lájkolni, sunázni, pluszegyezni. Segíteni vagy elfordulni, na azt még véletlenül sem ^^ Minek is? Hiszen nem mindennap lát az ember halottat, azonnal meg kell örökíteni!!! Kit érdekelnek a halott személyiségi jogai, ez 2013, basszus! Segíteni már úgyse lehet rajta, akkor meg miért ne fotózzuk és küldjük körbe?! LÁJK!!!!!44 négy
Ez egy szuper ítélet!: "Dextert akarják a csehek, a szlovákok egy része elégedett, más csalódott Magyarországban. A Rezešová-ítélet visszhangja Szlovákiában." – Szerintem is állatira szuper és főleg igasságos ítélet született, LÁJK!!44 négy, szerintem innentől szervezzünk is az Éhezők viadala mintájára vetélkedőket külföldieknek (lehetőleg legénybúcsúkkal egybekötve) hogy ki tud több magyart eltenni láb alól autóval vagy akár fegyverrel is. Kiskorú gyermekekért és terhes anyákért extra pont és KOSSUTH-DÍJ!!! járna, némi extra pénzért az elgázoltakat elhalálozásuk előtt (vagy utána, ízlések és pofonok) a leendő gyilkosaik meg is erőszakolhatnák, és persze mindezt filmre is vehetnék, amit bőrkötéses, számozott kiadású és aranyra nyomott DVD-n vihetnének magukkal. Természetesen az itt-tartózkodásuk költségeit az adófizetők állnák, és igény szerint akár ideiglenes állampolgárságot is kaphatnának. ORSZÁGIMÁZS FOR TEH WIN!!!4!!
Büszke vagyok a szőrszimulációimra – Én meg büszke vagyok a természetes szőrzetemre ^^ Rendezzük is meg a Szőrös Büszkeség Méltósági Napját!!! – "Török Attila még csak 24 éves, de ő csinálta Az éhezők viadala 2 gyilkos ködfelhőjét.":sóhaj: Ez igen. Én akkor asszem rendelek még egy sört, és utána még kettőt...
Könyves: Melyik szó jellemzi legjobban Az éhezők viadalát? – Hát, leginkább az alábbiak: SZAR, SZEMÉT, TÚLÉRTÉKELT NWO-PROPAGANDA."Összeszedték az Alkonyat, az Éhezők viadala és a Harry Potter nyelvi különbségeit." – Miért? Vannak "különbségek"? :DD Nap kommentje 3.:
 
az övezet gázai 2013.11.23. 18:45:35
A tanulság az, hogy valaki rendesen tejel, hogy épp most az az egész indexre rájött az éhezőkviadalozhatnék. Tök véletlen, ja.
 

Mindenkinek EGÉSSÉG és viszlát hétfőn!
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés