2014. 02. 22.
Az kozákokrul és mellékhatásukrul (feb. 22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, FEBRUÁR 22.:
HOL LÓ, HOL NEMLÉT

Jobboldalt az író.
Kiemelten nem ajánlott:
Nekünk csak a Kis Vuk jutott, bezzeg Ámerikában már tíz éve leforgatták egy ottani klasszikus (de ma már erősen un-polkorrekt) rajzfilm modernizált és élőszereplős változatát. A Bolondos dallamok - Újra bevetésen esetében nem tudom hogy volt-e már egy első része ennek a hullagyalázásnak vagy a Space Jam folytatásának szánták, de tök mindegy: még a STÁRparádé sem lehet mentség arra ahogy a főcenzor Warner Brothers beleíratta magát a forgatókönyvbe, ami elvileg a bejáratott buddy-movie-k sémáját követi, csak itt nem két, egymást ki nem álló ember kénytelen összefogni a világjobbításért, hanem Tapsi Hapsi és Dodó kacsa. Persze ez is (ahogy a leadó csatorna, a Film+ is) otthonos terep Heather Locklear-nek vagy a blockbuster B-filmek védőszentjének, Brendan Frasernek, de hogy például a szebb napokat látott Steve Martint mivel tudták rávenni, azt nem tudom, Timothy Dalton nevét látva meg csak a fejemet csóválom. Kilenc előtt tíz perccel csak a legmegszállottabb (ergo: idős) LT-rajongók üljenek le elé, vagy azok a kiskorúak akiknek totál kimaradt az eredeti széria anarchista humora, így elvárásaik eleve nem lehetnek.
 
Talán érdemes:
Fél tizenegykor a gótulni vágyók nézzenek be az M1-re, ott ugyanis egy kis Poe-remix lesz a Holló képében, aminek semmi köze se Lou Reed lemezéhez, se a kultfilmhez, annál több a Edgar Allan írásaihoz, ugyanis azok alapján csap le benne egy sorozatgyilkos, ezáltal az írót is gyanúba keverve. Mint látható, ez egy ilyen alternatívtörténelmes izé lesz, magyar közreműködéssel, de John Cusack nem emiatt játssza túl magát. Ugyanott fél egy előtt tíz perccel emlékezés Claudio Abbadóra Verdi: Requiem című művével, amit a Mester még a nyolcvanas évek elején vezényelt le nálunk. Az MGM-en kapunk még egy nem túl emlékezetes, de egyszer azért nézhető krimit tízkor, amiből kiderül hogy egy bankár élete sem fenékig keljfeljancsi, alkalmasint előtűnhet valaki a felesége múltjából aki szeretne elégtételt venni amiért a nő hét évre börtönbe juttatta (Eric Roberts szokás szerint mint rosszfiú), s ha mindezen Csalás és ámítás nem volna elég, ott vannak még a drogkereskedő kolumbiaiak, akik az ő munkahelyén mossák tisztára a pénzüket.
 
A seksz, a szipu rovat:
5 dolog, amiről nem gondolta volna, hogy befolyásolják az álmait:
"Tudta, hogy ha hason alszik, akkor szexről fog álmodni, a cheddar sajttól pedig hírességekről?" – Végre valami értelmesre jöttek rá ezek a brit tudósok. Vettem is egy mázsa chedart, lefekvés előtt megnézek egy Gianna Michaels-filmet, aztán meg remélem hogy szerencsém lesz ^^
Justin Bieber a Hooters egyik pincérnőjét döngeti: "A Hooters alkalmazottja dögös Instagramot vezet, amiből a TMZ kiszúrta, Bieber újra együtt töltött egy éjjelt a lánnyal." – Ezért szar celebnek lenni, az ember még a másságát sem vállalhatja fel nyugodtan! Nem is tudom melyik bugyinedvesítő szépfiúval, Enriqie Iglesiasszal vagy Ricky Martinnal voltak tele évekkel ezelőtt a lapok hogy ezt a bombanőt keféli meg azzal mutatkozik, aztán mindről kiderült hogy homokos. George Michael más tészta, nála már az I Want Your Sex idején lehetett sejteni melyik lyukra jétszik, nem véletlenül domináltak a fenekek abban a videóban!!! Persze az se csinálja mindig jól aki "felvállalja" magát:
Jordan Davis fiúból lett szépségversenyző: "A transznemű fiatal lányt nem állítják meg a halálos fenyegetések sem." – Őszintén bevallom hogy én ezt nem értem. Először saját olimpia, saját szépségverseny, aztán meg nyomulás a "sima" sport,-meg modelleseményeken, és meg vannak lepve hogy fenyegetik őket, amikor hősnek állítanak be egy ilyen idiótát?
Anyu az ágyban: Életkor és a punciszőr: "Otthon időnként meztelenek vagyunk, ha éppen a férjemnek olyan kedve van. A gyerek előtt is." – Bár azóta már törölték a bejegyzést, én mégis továbbgondoltam ezt a kulturált, toleráns, szabadelvű felvetést. Miért állnánk meg itt? Miért ne lehetnénk még felvilágosultabbak, nyitottabbak, másabbak? A Nap (azóta szintén törölt) kommentje segít nekünk ebben:
 
Prosztó 2014.02.20. 13:13:04
En a gyerek elott szoktam lehuzogatni a seggszoromrol a paksimogyorot, hogy nyitottsagra es a termeszetes mezteleneseg elfogadasara neveljem.
 
igy, nalunk az "apad fasza" v. "anyad picsaja" karomkodasok maris teljesen mas toltettel birnak.
 
A modern, naturalista eletfelfogas kovetkezo lepcsoje az lesz, amikor a gyerek elott fogunk disznolkodni, egy vietnami papucs, egy akkumulator es egy doboz kacsazsir segitsegevel.
 
Most az agyon fekszem, magamhoz nyulkalok, majd a labujjaim kozul dorgolom ki a budos, gombas bordarabokat. Jol esik, meg is osztom veletek.

 
Nade komolyra fordítva a szót: EZÉRT VAN ANNYI FIATALKORÚ ÖNGYILKOSSÁG! EZÉRT FOGY A MAGYAR!!!...és tényleg:
Egy Ceglédnyi magyar fogyott el tavaly: "Kevesebb gyerek született, kevesebben haltak meg, több a házasság. 450 csecsemő halt meg." – ...ez viszont már a másik kategóriába tartozik, név szerint:
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Meghalt egy egyetemista, nem vették észre:
"A húszéves amerikai egyetemistát arccal lefelé, a padlón fekve találták meg." – Na, megvan az idei planking verseny győztese :SSS
Múlt-kor: Szabadkőműves volt Mozart: "Wolfgang Amadeus Mozart 1784-ben csatlakozott a szabadkőművesekhez"MÁR Ő IS?! Az ember fia már az operahazában sincs biztonságban?! A karvalytőke polipkarja ide is betette a vasfogát?! Követelem hogy Mócár monnyonle!
Democrat: Mi lesz, ha az Összefogás tényleg győz áprilisban?: "Az első hatás kétségtelenül a veszíteni képtelen jobboldaltól érkezne, mégpedig tombolás, felfordulás és randalírozás formájában!" – Gyerekek, bilibe ér a kezetek. Mondom ezt nemfideszesként...
Progres': "Másnap", azaz 2014. április 7.: "Mit kezd majd a magyar társadalom azzal a helyzettel, hogy a Fidesz győzött?" – Basszus, döntsétek már el hogy ki győz és kitől kell majd rettegni! Bár én nem fogok, mert úgyis Giannára adom a voksomat ^^
Matt LeBlanc haja egyre ritkul: "A 46 éves színész címlapot kapott, pedig haja egyre deresebb és kevesebb." – B+, 46 éves. Tudom hogy a bulvárcsürhe ahhoz van szoktatva hogy mindenki folyamatosan fiatal meg örökéletű, de a negyvenhat év az negyvenhat év, és ahhoz képest még jól is tartja magát!
Mindenki húzzon bakancsot a fejére!: "Az Időkép szerint sáros eső jöhet. Olaszországban meg piros hó esett. Nem vicc!" – ...egyre-másra jönnek ezek a para-események! Lehet hogy mégis van valami abban a Jelenések könyve című fejezetben? Vagy az északi jóslatokban:
A vikingek szerint szombaton jön a világvége – Szerencsére ránk, katolikusokra mindez nem vonatkozik ^^ - "A skandináv mitológiai szerint szombaton kezdődik az istenek mindent elpusztító harca." – Akkor azt éreztem egész nap. Vagy az előző esti babfőzeléket?...ami meg a világvégét illeti:
 
Gaudi125 2014-02-20 09:39:43
Biztos nem lesz különben Thor nem vállalta volna el a Bosszúállók 2 szerepét !!!

 
 

VASÁRNAP, FEBRUÁR 23.:
MODOROSHÁZI ZSARU
 
A Kreuzer- poszáta
A mai nap jó híre hogy elmaradt a viking világvége, a rossz meg az hogy se a sajt, se a hason alvás nem használt, de legalább büdös jó lett a lakásban, de nem is baj, úgyis többet vagyok a kocsmában :SSS
 
Ismétlés, talán érdemes:
Film+, 21:00: Ragadozó – ...abból az időből amikor Svarci még tudta, mi kell a népnek: agyatlan, de nagyon tökös szórakozás, melynek nem megy a rovására a logikával való totál szembemenés. Sőt, annyira bejött a dolog, hogy az Alien mellett ez lett talán a legtöbb könyves-filmes spin-offot és bőrlehúzást produkáló franchise, valamelyest szó szerint: a megnyúzott katonák látványa például még mai szemmel is sokkoló (hát még a 87-es tűréshatárhoz képest), így hamar elfelejtjük hogy egy skalpgyűjtő idegen felbukkanása nem túl valószínű, és ha igen, akkor sem a dzsungelben, hanem a nagyvárosban tevékenykedne, itt bőven volna miből válogatnia és senkinek fel se tűnne hogy eltűnik mellőle valaki a szomszédból. A VOLT-ban egyszer egy zenekar kapcsán írták hogy ne firtassuk, miért vannak ezek, tessenek inkább használni őket és kikapcsolódni. Nos, én is csak ezt tudom mondani a Predatorról mindenkinek: kellemesen macho, azért az Apokalipszis mostot is eszünkbe juttató akciófilm, amiben a későbbi kormányzó mellett még Elpidia Carrillo-ra és Shane Black-ra is érdemes odafigyelni – vagy akár a kommandó bármelyik tagjára, annyira kidolgozták őket.

Talán érdemes:
A fél egy előtt tíz perccel a Viasat3-on vetített Kolorádó Kidet egyfajta állatorvosi lónak is felfoghatjuk annak bemutatására hogy mi történik ha egy megszállott mozirajongó kap szabad kezet a rendezésben. Asszem Chuck D. mondott egyszer olyasmit hogy a kritikus az az ember aki elvileg vezethetne autót, a gyakorlatban viszont azt sem tudja, hol van a slusszkulcs (nem szószerint, de ez volt a lényege). Ugyanez a filmesztétákra fokozottan igaz: attól hogy tudják mit jelképez egy nagytotál vagy egy körbekocsizás, nem biztos hogy alkalmazni is helyesen fogják. Az a minőségi szint amit egy Tarantino meg tudott ugrani már magas volt például Kevin Smith-nek, bár az lett volna a meglepő ha pont Magyarországról cáfol rá valaki az előítéletekre. Amennyire szeret(t)em Vágvölgyi B. András írásait, annyira kényelmetlen volt szembesülni azzal, hogy ugyanaz ami a kritikáit és könyveit érdekessé és értékelhetővé tette, a vásznon már egyáltalán nem működik. Ami mellékszál elfér a könyvben sokezer apró lábjegyzetben, ami túlírtság még belefér a véleményvezérségbe, az látványként egyszerűen túl sok, túl önvállveregető (jusson eszünkbe a Ponyvaregény híres mondása). Tarantino bedobhatott egy Brigantykat (ami nem tetszett) meg egy Djangót (ami igen), de lassan tudomásul kéne vennünk, hogy a mi történelmünk nem annyira formálható, és hogy saját terepükön (popzene, film) SOHA nem fogjuk legyűrni Amerikát és általában a Művelt Nyugatot, ésszerűbb volna simán csak jó és őszinte filmeket csinálni kis vagy közepes költségvetésből (ahogy a magyar focit is hanyagolnunk kéne azokért a sportágakért amikben eredményeket is elérünk). A Brigantyk-párhuzam már csak a self-fellatio miatt is helytálló: "Azt hiszem, ez a remekművem", szól ki abban Quentin nekünk, nézőknek (is), Vágvölgyi meg elmerül az ilyen-olyan utalásokban, ami nem is baj, hisz példaképe is ezt tette és működött neki. Azonban itt jön be ami a sportnál és popzenénél, vagyis hogy nem mindegy ki csinálja, hol és főleg hogyan, az utalás ugyanis akkor jó ha átmegy a sznoboknak, de a hétköznapi néző is tudja értékelni mindenfajta magyarázat nélkül. Nem minden a Tarantino-komplexus, nem minden a mások idézgetése vagy a kultfejek (Menyhárt Jenő) bedobása. Sajnos a mai magyar filmgyártás összes gyermekbetegsége jelen van itt is, kezdve a színészek hanghordozásával, folytatva a szájukba adott, erőltetetten vagány és szlenges szövegekkel, és persze a nem mindig korhű környezettel. A webkettő-korszak alkotóira amúgyis jellemző hogy sokszorosan annyi információt próbálnak átadni mint amennyit a papír, képernyő vagy a gyöngyvászon elbír, akik befutottak közülük azok meg mintha folyton bizonyítani akarnák hogy minél kisebb terjedelembe minél többet tudnak bezsúfolni, elfelejtik hogy néha bizony a kevesebb - több. Szerettem volna szeretni, szerettem volna kultnak tartani, de mivel eleve kultnak készült, ezért nem is lehet az, mert ugye mindig a közönség választ és dönt, néha évtizedekkel később. A Tanú, a Tizedes, a Hyppolit, a Mephisto azért lett hivatkozási pont, mert nem direkt annak csinálták, "csak" ráéreztek velük valamire. Kreuzer Béla, a főállású vagány 56-sztorija nem elég gonzó (megint valami, amire a tarantinóság mellett mindenki igény tart), nem történelemhű és nem bátor (az öncélú szókimondás már 2009-ben sem volt elég ehhez). Kicsit úgy vagyok mint a Taxidermiával (ami azért jóval nézhetetlenebb): tudom hogy mennyi munka van benne, de valahogy a lelket nem találom benne. Ettől függetlenül – pont a beleölt meló miatt – remélem hogy megtalálja a maga közönségét, aki sajnos nem én vagyok.
 
Ajánlott:
MGM, 21:40: Lőtávolban
– Miután mostohaaphja kidobja, a befolyásolható fiatal (Sean Penn) találkozik igazi apjával (Christopher Walken), aki igencsak imponál neki: ha kell valami, elveszi, és saját bandája van, ahova természetesen a srácot is beveszik. Ám ahogy minden túl szép hogy igaz legyen-esetnél, itt is fény derül az apa árnyoldalaira: nem elég hogy alkalmasint embert öl, de még a nemierőszak felé is erően hajlik. Mindenkinek kötelező néznivaló aki irigyli a lazán, törvények nélkül élőket, csak hogy emlékezzenek rá: az ilyen emberek mellett nagyon könnyen a pisztoly rossz oldalán találhatja magát még a saját édesfiuk is, aki csak annyit akart volna mint amennyi az élete újrakezdéséhez kell, de ahogy Rejtőnél, úgy a belépés itt is ingyenes, de a kilépés életveszélyes. Utána ugyanitt egy, a South Park-nak és az Apollo 440-nak is ihletet adó darab 23:35-től, ami a Kolorádó Kid ellenpéldája arra hogy milyen is az igazi kultfilm. Ebben például nincsenek hírességek, az előképeket is könnyű lesz felismerni (Easy Rider, Dr. Strangelove és még Voltaire Candide-ja is), a kisvárosi, kistermetű Motoros zsaru kiábrándulása mégis velünk marad, nem csak a csodálatos tájak meg a különc karakterek miatt, hanem azért a felismerésért amit előbb-utóbb mindenki megtapasztal az életben, és amit úgy foglalt össze a népi bölcsesség, hogy be careful what you wish for, azaz vigyázni kell az álmokkal, mert néha megvalósulnak.
 
A seksz, a szipu rovat:
Szégyenében felmondott a főtisztviselő a nyilvánosságra hozott szexképei miattNAGYON HELYES, egy politikus csak szégyellje magát ha szaporodni akar. – "Döntött a Kúria: börtön jár a házipornó ellopásáért" – Börtön azért mert valaki eltulajdonította és megnézte egy politikus házipornóját? Nem inkább kártérítést kéne neki fizetni az okozott lelki megrázkódtatásért és károkért?
Az ecstasy menőbb a Tesco utalványnál: "Ez a két legnépszerűbb termék a Silk Roadon, az alvilág online feketepiacán." – Kit érdekel, azt mondjátok meg hogy Tesco utalvánnyal és SZÉP-kártyával lehet-e ott fizetni!!!
bikini: Kicsit necces, kicsit homokos, elég kék: "Bregje Heinen sivatagban, tengerparton.""Kicsit" homokos? Hát ha ilyenek a homokosok, köztük a helyem!
Randi: Az első dolga az volt, hogy levizitelte a melleimet: "Olvasónk elsőre arrogáns bunkónak nézte azt a férfit, akivel aztán esküvőről álmodozott." – Szerintem meg jól csinálta a fickó. Komoly mellekre már komoly kapcsolatot is lehet építeni, még akkor is ha először csak levizelik őket!!!
Hajnal hatig ittak, másnap kikaptak: "Nagy botrány van az osztrák hokisoknál, győztes meccsük után túlünnepelték magukat Szocsiban." – Hülyék ezek a hokisok, hát tudhatnák hogy előre nem szabad inni, főleg az orosz medve bőrére nem!
Dr': Így kell eltüntetni a drogszemetet!: "Az eldobált tűk és fecskendők ellen nem a rendőri szigor a bevált módszer."ÚGY IS VAN, A DROGMENTESEN ÉLŐK KÖTELESEK ÖSSZESZEDNI A JÁTSZÓTEREKEN ELDOBÁLT TŰKET ÉS ELMAGYARÁZNI A GYEREKEIKNEK HOGY A PADOKON NYÁLADZÓ NÉNIKNEK-BÁCSIKNAK MINDEHHEZ JOGUK VAN. A többség köteles a deviáns kisebbséghez alkalmazkodni!!44 Nap kommentje 1.:
 
Flúgatlan 2014.02.20. 08:15:11
A cikk következtetése: ha nem akarjuk, hogy a szemét drogosok teleszórják veszélyes hulladékkal a várost, akkor közpénzből tartsunk fenn nekik drogszobát, adjunk nekik gyűjtőedényt és különben is: leaglizáljuk már a drogot, hogy a szerző nyugodtabban üthesse szét az agyát.
 
Ja, a dekriminalizálással meg a drogszobákkal mondjuk a szemét meg a fertőzés gondja csökkenne, de jókora bátorítás lenne ez a drogfogyasztásnak, ami sokkal több kábítószerezőt jelentene, akik egyrészt magukat tennék tönkre a droggal, aztán a családjukat, meg azokat, akiknek bedrogozva nekivezetik az autójukat.
 
Az eldobott tűkért nem a törvényi háttér meg a rendőrök a hibásak, hanem az a szemétláda, aki eldobálja. A cikkbeli megoldásokból egyedül a "szedjék össze a drogosok a többi drogos szemetét" megoldás elfogadható nekem.

 
Kis hírek a nagyvilágból:
Szellemet láttak egy kocsmában, állítja a tulajdonos – Csak egyet? Csak egy kocsmában? Mi itt záróra körül annyi mindent látunk hogy néha már a Szellemirtók kihívásán gondolkodunk...:SSSS
Belgium elfogadta a gyerekeutanáziát: "A világon először korhatár nélkül kérvényezhető. Gyilkosok – kiabálták be a szavazás alatt a karzatról."Politikusok! MEGÖLTÉTEK A JÖVŐNKET!
Újabb gyermekbutító idegmérgeket találtak: "Öt olyan vegyi anyagot azonosítottak, amelyek károsítják az agy és az idegrendszer fejlődését."KIZÁRT DOLOG, ez csak egy összeesküvéselmélet, a társadalom mesterséges lebutítása és ritkítása nem létezik!!!!
18+ VV6 Aurelio pénzért helikopterezett – Nagyon remélem hogy azért van ott az a 18+, mert lezuhant ^^
Kiengedték a házi őrizetből Geréb Ágnest: "De Budapestet és Pest megyét továbbra sem hagyhatja el az otthon szülés úttörője." – ...akinek a lelkén már jópár újszülött élete szárad. Hiába no, ő maga is megmondta, az úttörőknek kell alapanyag amin kísérletezhetnek! LÁJK!
Áprilisi tréfáért halálra ítélték a kínait: "Egy orvostanhallgató megmérgezte szobatársát, azt mondja, félresikerült tréfa volt." – Mi lett volna ha sikerül? Kihal fél Kína, vagy mi?
Caruso Alessandro, az éneklő pap: "A ferences szerzetes magyar barátai hívására hozzánk is ellátogat egy koncert erejéig."TISZTELET! OTT LESZEK!!!
Egy nap alatt 30 milliót tapsolt el Berki: "Húszmilliós autót és tízmilliós karórát vett magának." – Harmincmillió? Annyi pénz nincs is a világon, én csak tudom, kölyökkorom óta melózok és még összesen nem kerestem ennyit, még akkor se kerestem volna ha nem vettem volna közben ételt meg ruhát az elmúlt évtizedek alatt...és ha lenne is, tuti nincs tízmilás óra meg húszmilás kocsi...és ha lenne is, ugyan ki költene ennyit effajta mulandó örömökre? Ötszáz forint, annyi viszont van, pont most rendeltem érte egy korsó sört! EGÉSSÉG!!
Dotoho: Brutálisan megverték a Pussy Riot tagjait SzocsibanLÁJK!!!44 négy"Na tessék! Paks és Ukrajna után még ez is!" – Ukrajnát azt értem, de Pakson kit vertek, te magyargyűlölő szerencsétlen? :D Ami meg a tényeket illeti, kuncét idézve: minek mentek oda? Nyilván be volt ez is tervezve, ahogy azt a 2. Nap kommentjének beírója is világosan látja:
 
vNHM 2014.02.20. 01:00:43
Mennyire vicces szó ebben az esetben a "brutálisan"! Hahaha.
Szerintetek akinek ilyen szar van a fején annak, hogyan is lehet a szemébe paprika sprayt fújni? Miért is voltak ott az újságírók? Ez így volt megtervezve, számítottak rá nyilván, hogy nem hagyják szó nélkül az a szart, amit csinálnak. Bizony-bizony megérdemelték. ;))))) "vadász te sz*pni jársz ide!"

 
...és hogy mennyire így van, arra itt a bizonyíték:
Videoklipbe kerültek a korbácsoló kozákok: "Hiába tartóztatták le a Szocsiban forgató Pussy Riot-tagokat, a klip így is elkészült." – Sőt, azt lehet mondani hogy így készült csak el igazán, így lehet majd mutogatni a világhálón meg körbeküldeni hogy micsoda elnyomás és terror van az oroszoknál. Úgy kellett nekik ez a FASZkorbácsolás, mint egy falat kenyér, Amerika és a Művelt Nyugat egyként háborodik fel majd a brutalitáson és szimpatizál a puncikkal, csak azt felejtik el hogy ha mondjuk valamely ottani emlékhelynél vagy terrorfenyegetés ellen túlbiztosított rendezvényen csinálnák ugyanezt, ott nem korbács meg paprikaspray, hanem célzott lövés lenne az eredménye.
A leghatalmasabb izraelita a támogatónk: "Furcsább párt nincs: azért akarnak a parlamentbe kerülni, hogy erkölcsös életre kényszerítsék a politi­kusokat. A programjukat Isten sugallta. Nem kamu." – Először az ilyenkor szokásos cinizmusokat akartam elsütni, de aztán elolvastam az interjút (nektek is ajánlom), és AZT HISZEM MÁR TUDOM KIRE FOGOK SZAVAZNI.
 




 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés