2014. 04. 21.
Paul, Van Haverod? (ápr. 21-22-23-24.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, ÁPRILIS 21.:
HÚSVÉTI MEGELÉGEDETTSÉGÜNK
 
...és amit tudni akarsz róla.
Húsvét rovat:
Mint utaltam rá, ma 21:25-kor folytatják a Dunán a húsvéti témát a Názáreti Máriával. Aki még lelki életet szeretne élni egy kicsit a holnapi munkakezdés előtt, az ne hagyja ki, én sem fogom!
 
Ajánlott:
Hajnali negyed kettőkor, vagyis már inkább kedden lesz az a doksi az M1-en amit jó szívvel ajánlhatok a klasszikus zene rajongóinak: az Aurélie Dupont, avagy a kegyelem pillanatai bemutatja mindazt a küzdelmet ami egy-egy előadás mögött van, és persze felcsendülnek részletek bizonyos mindenki által ismert operákból is, tehát nem csak a sznobok fognak jól járni vele. Felveszem, megnézem, elteszem.
 
Talán érdemes:
Retekklub, 20:40: Amit még mindig tudni akarsz a szexről – A szájbarágós-magyarázós cím ellenére ez egy emberi vígjáték a középkoron már rég túllevők kapcsolati (=sekszuális) nehézségeiről, illetve arról a párterápiáról amire a Tommy Lee Jones játszotta férjet nagy nehezen rábeszéli felesége (Meryl Streep). A kínos, de húsbavágó kérdéseket humorral üti el a rendező, David Frankel – hihetetlen, de igaz hogy ezt is ugyanannak az embernek köszönhetjük mint a Seksz és Nyújorkot.
 
Talán ismétlés, talán érdemes:
MGM, 22:20: Túlzás nélkül mondhatjuk hogy a Mennyország kapujával egy korszak zárult le, leginkább a westerneké és a nagyszabású drámáké, nem csak azért mert itt már a Wild Wild West aranykorának legvégéről van szó, hanem azért is mert ez a kb. húsz perc híján négyórás (!) monstrum a hetvenes évek Hollywoodjának orvosi LOVA dinoszaurusza, amit se a STÁRrendező (Michael Cimino), se a remek operatőr (Zsigmond Vilmos), sem pedig a színészek (a teljesség igénye nélkül: Christopher Walken, John Hurt, Kris Kristofferson, Isabelle Huppert, Jeff Bridges és Mickey Rourke) nem voltak képesek megszerettetni sem a kritikusokkal, sem a közönséggel. Pedig tényleg részletekbe menően mutatja be a tehetősebb gazdák európai bevándorlók elleni kizsákmányolását, ahogy azt is hogy az igazságtalanságokkal elleni harc vagy kudarcokkal, vagy alkoholizmussal jár együtt. Nem javít sokat a helyzeten az sem hogy a két fő játékos ugyanabba a nőbe szerelmes, a helyi nyilvánosház madame-jába, akit ráadásul a farmerek el szeretnének tenni láb alól. Ha létezik ellenpárja a Volt egyszer egy Vadnyugat-nak akkor ez az, Cimino talán azért is esett vele két szék között a padlóra, mert bár épp csak karcolta az Amerikai Álom alatt húzódó visszaéléseket és ellentmondásokat, már ennyi is elég volt ahhoz hogy Amerika-ellenességel vádolják (1980-ban!), a mű hossza pedig szinte predesztinálta a bukásra – mi viszont már csak azért se hagyjuk ki hogy lássuk mi volt az ami padlóra küldte a United Artists-ot.

Nem ajánlott:
Cinemax 2, 20:00: Az elégedetlenség tele
– Vagy voltmár, vagy összekeverem az iraki – afgán – stb. békeimportálások alkalmából készült propagandafilmekkel, igazából tökmindegy, ezeket kb. ugyanazok a figurák gyártják mindenhol, még akkor is ha ezt Egyiptomban forgatták is (nyilván, sőt ottani pénzből, ottani stúdiókban, ottani finanszírozásból, nyilván). Itt három átlagember (rendszergazda, tévés illetve rendőr) mondja el azt amit a Nyugat hallani szeretne a 2011-es sajnálatos eseményekről. A forradalommal járó egyéb csúnya dolgok (nők megerőszakolása, turisták gyilkolása, múzeumok tönkretétele-kirablása, stb.) valahogy nem kap akkora szerepet mint a twitteren (nyilván, hol másutt) szervezkedő Hősök, de nem is baj, az is bőven elég hogy a hasonló sztorira vadászó On The Spot-osok is kaptak egy kicsit a forradalom igazi arcából, szerencsére úgy hogy egyiküknek sem lett baja. Az őslakos lányok-asszonyok már nem voltak mind ilyen szerencsések, ahogy más női riporterek sem :(
M1, 23:30: Aranytartalék – A sokadik pálfordulásos mese a züllött yuppie-ról aki véletlenül épp Chicago legsötétebb lakótelepén talál rá Élete Céljára a helyi REJTETT ERŐF iskolaréme fiatalok sportra szoktatásával. Az addig alkoholista és szerencsejátékfüggő férfi élete egy csapásra más irányt vesz amikor kisebb nehézségek után megtalálja a közös hangot a fiúkkal, minden pedagógusi képzés nélkül ér el áttörést, és ezzel mintegy felvillantja a fényt a gettó végén. Ennyi a nagyonkevés történet, aki a Cabrini reálisabb "hangulatára" kíváncsi az nézze meg a Kampókéz című horrort (nem véletlenül került néha életveszélybe a stáb), vagy guglizzon-wikipédiázzon. Röviden: ez a több házból álló környék valami olyasmi volt mint nálunk a Dzsumbuj, csak valamivel durvább bűnözési és halálozási rátával (lásd a linkelt cikk 1997. január 9-ikei eseményét), ezt is lebontották, ennek is szétszórták a lakosait, és ezzel sem oldottak meg semmit azonkívül hogy innentől mindenhova jutott a bűnözői csoportokból, vagyis a valóság messze nem olyan szép mint Keanu Reeves katartikus edzőfigurája, dehát mit tegyünk, a valóság az nem film! Ikszdé!!4 négy
 
Hétfő? LESZAROM.
18+ Melyik a legerősebb realitys dugás?MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a magénélet felszámolásához rendületlenül folyik tovább. – "A Big Brother, a Való Világ, az Összeesküvők vagy az Éden Hotel adta nekünk a legjobb szexjelenetet?" – Egyik sem, hanem természetesen Gianna Michaels életműve! Ő az etalon, a celebeket meg LESZAROM!
Így lehet bárkinek feszes feneke, combja – ...vagy inkább egy kiadós LESZAROMja.
gumicukor: Lisa Rinna bimbói átszúrták a pólóját: "Nem hord melltartót, íme a következmény." – ...ami lehetne-e más, mint egy jóféle LESZAROM.
Jennifer Lawrence mellei kékben duzzadnak – ...a kékhez jól fog állni a barna, vagyis a klasszik-oldszkúl LESZAROM.
gumicukor: Vanessa Paradis nagyon nekivetkőzött – Nagyon LESZAROM.
gumicukor: Rihanna tevepatát villantottLESZAROM.
Hogyan kötött ki Jude Law Zimány Lindánál?LESZAROM.
Palvin Barbarán van is ruha meg nincs is: "Az olasz Marie Claire májusi számának címlaplánya. Meztelen ugyan a képen, de mégse." – Mint a mesebeli legokosabb lány! Hozott is ajándékot meg nem is, fel is öltözött meg nem is, hát én akkor le is szarom meg nem is. Illetve nem, én még így is, csakazértis LESZAROM.
palvinpalvinpalvinpalvin: Egyre meztelenebb: "A modell napról napra meztelenebb, itt az összes vizes fotó a Marie Claire-ből." – Napról napra, egyre inkább LESZAROM!
Strange: Palvin Barbi levetkőzött!: "Persze egyelőre igen szemérmesen, de azért az olasz Marie Claire májusi számában csak kivillan a popsi."Egyetlen pucsítás rögtön három címlapos hírt  is ér? Juszt se kap önálló rovatot, viszont LESZAROM.
Scarlett Johansson meztelenebb, mint Palvin Barbara – Akkor őt még nála is jobban LESZAROM."A színésznő tényleg nem takargatja magát új filmjében. Anyaszült meztelenül áll a tükör előtt." – Kár hogy egy ilyen arthouse fos miatt vetkőzött le, mert ha ugye pornózna, annak legalább értelme lenne, na de így? Még egyszer LESZAROM!
Aranyat nyelt, a végbele bánta: "Hét és fél millió forint értékű aranyat nyelt le egy indiai férfi, de kis híján belehalt a mutatványba." - LESZAROM. Ez a baj a mindenevőkkel, hogy kákabélűek. Ha csak egy kicsit is kitartóbb, akkor megtarthatta volna a kincseket!
Íme, a férfi, aki teleszarta a hotel folyosóját – Íme egy bőséges LESZAROM, mert ő is megérdemli.
Lecsapolták a portlandi víztározót, mert egy tini belehugyozott: "Egy tinédzser pont az ivóvíztározónál könnyített magán. 190 millió liter vizet kellett lecsapolni."LESZAROM, ez az ő problémájuk. Egyébként ez az IRL beleszarás meg hugyozás ez olyan mint az owling és a planking? Ez is valami új divat?
Felesleges volt leereszteni a hugyos tározót: "Egyetlen embernek negyven napig kellene folya­matosan ürítenie, hogy átlépje az előírt határt."LESZA én az amerikaiak kedvéért még erre is képes lennék ^^
Berki Krisztián megfürdött a Fertő tóbanLESZ Na itt viszont kéne egy teljes fertő-tlenítés :SSS
gumicukor: Íme, Anne Hathaway tevepatája: "Régi ismerősként üdvözölhetjük a színésznő kedvenc villantónadrágját." – LESZ SUNÁZNÁM!! Még mindig! <3
 
 
 
KEDD, ÁPRILIS 22.:
AZ ŐT LEGENDAKÉNT ŐRZŐ,
 árnyékra
VETŐDŐ vadászó

Machete nem sms-ezik. De Seagal azért már faszbúkozik: halad a korral.
Nem ajánlott:
HBO Comedy, 20:00: A gimi dívája – Aki szerint a 2014-ban még vicces az hogy egy férfi nőnek öltözik és úgy is viselkedik egy teljes sorozaton át, az nézze. Akinek tetszett a Feketék fehéren, az nézze. Akinek bejött az Angolkák, az is. Nekem már a főszereplő arcától émelyeg a gyomrom, ergo nem leszek kíváncsi arra ahogy több részen keresztül affektál. Ha a szerep szerint nővé operáltatta magát akkor azért, ha meg azt várják hogy bemondásra higyjem el erről a drabális állú fickóról hogy ő most épp nőt játszik, akkor meg azért.
 
Talán ismétlés, de kötelező:
Duna World, 21:25: Recsk 1950-53 - Egy titkos kényszermunkatábor története – A szocializmus enyhülésének jele volt hogy 1988-ban már bemutathatták ezt a dokumentumfilmet hazánk egyik szégyenfoltjáról, ami ugyanúgy "nem látványos" mint a ruszkik Gulág-táborai, de majdnem annyi szenvedés köthető ezekhez is mint amazokhoz. A készítők nem vették félvállról a munkát, megszólaltatnak mindenkit akit csak tudtak és begyűjtötték az összes infót amit akkoriban lehetett. Részemről kötelezően vetíteném az iskolákban ezt is.
 
Talán érdemes:
HBO, 19:25: Az öt legenda
– Animációs családi szórakozás a kötelező agendákkal (ötödik elem, alternatív küldetéssel bíró mesefigurák) a Karácsonyi Lidércnyomás nyomdokain, de annál azért kevésbé sikerülten (nem csak a CGI miatt), de még így is elég hatásosan ahhoz hogy a gyerekeink agyát átmossák vele. Kihagyom, sőt, ha gyerek lennék, akkor is kihagynám. Tízkor a rossz nevelésre láthatunk egy példát az MGM-en Anthony Quinn-nel mint nagyvilági művész-nagyapóval aki alaposan elrontja a gondjaira bízott unokát amikor bevezeti a bohémvilág szentségelen háromságába (seksz’n’drinks’n’festészet). Bár én határozottan elítélem az ilyen szabados, szinte már liberálisnak mondható példát amit Az érzelmek embere bemutat, mégis azt kell mondjam hogy bevállalnék egy ilyen példaképet, már csak azért is hogy utána még jobban elítélhessem. Mi másért!44 négy
Film+2, 21:00: Az árnyékvadász – Irakikatonás-alkaidás, B-típusú egyszernézősség Mark Dacascosszal és Danny Trejóval, előbbi mint veterán katona aki azzal szembesül hogy szintén ZENÉSZ katona kedvese látszólag a terroristák oldalára állt. Ahogy azonban egyre jobban elmélyül az ügyben, úgy válik egyértelművé a számára hogy senki sem az ami elsőre látszik, és hogy saját hadseregének sötét üzelmeire bukkant...
 
Ajánlott:
Ugyanabban az időben egy másik Danny Trejo-filmet is kapunk a Filmbox Extrán amibe viszont érezhetően sokat öltek ahhoz hogy sima nyolcvanas évekbeli leszámolós Zs-kategóriának tűnjön, de szerencsénkre a már a Terrorbolygóban is erőltetettnek ható poénokat ("hiányzó" tekercs, mesterséges koszok a vetítőlencsén, stb.) kihagyták. Sokszor elmondtam mennyire hadilábon állok a direkt kultnak készült darabokkal, de a Machete annyira komolyanvehetetlenül komoly hogy már átcsap minőségi szórakoztatásba. Véres, önparódiába hajló, maximálisan szerethető blődli rengeteg idézhető szöveggel, nem utolsósorban pedig sztár (Robert De Niro, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, Rose McGowan, valamint hazánk fia, Antal Nimród), -és STÁRparádéval (Steven Seagal, Lindsay Lohan, Lady Gaga) megspékelve. Az art és a pulp hatásos keveréke, ami még úgy is megmarad az agyunkban ha előtte direkt kikapcsoljuk.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Önök szerint csodálatos lesz a jövőnk: "Megszűnnek a betegségek, és a szegénység, robotok melóznak, és ingyenes lesz a legtöbb ellátás. Vagy jön a teljes pusztulás." – Egyszerű a felállás, mivel az első az az Antikrisztus világa!44 Viszont: ha senki sem melózik, nem lesz áram sem a robotok számára sem, ezért szerintem a második a valószínűbb végkifejlet :S
A dinoszauruszok ismét kihalnak – ...ahhoz előbb újra ki kéne alakulniuk, nem? Persze nem meglepő ilyen butaságokat olvasni ott, ahol "A jövőkutató médiakonferencia konklúziója: lehetetlen megjósolni, mi történik 2-3 év múlva."ÉDES FASZOM! Ezért kell speciális jövőkutató médiakonferenciákat tartani, hogy a végén kinyögjék hogy szart se tudnak még két évre előre sem?!
f: A világvége nem kegyelmez: "Mi marad az apokalipszis után?" – Kit érdekel ha ÉN nem élhetem túl és még a kocsmák is mind elpusztulnak! Huhh, erre inni is kell... :(((
Baja Ferencre is várhat egy startup!: "Lendvai Ildikó saját unokáit akarja tanítani. A Blikk megtudta, mihez kezdenek a kiesett képviselők." – Olyan ez a politikusszakma mint a médiageciség: ha már egyszer bekerült az ember, lehetetlen kibukni belőle. Ott van Hajós, aki már a sokadik kiugrási lehetőségét kapja csak azért mert egyszer úgy politizált ahogy kellett, és ott van lendvai (kisbetűvel), aki anno a tatai konferencián kimutatta a foga fehérjét. Magyarországon képtelenség ezeket kétkezi munkásként viszontlátni :((
Zimbabwe urának a maradék esze is elment – Miért? Volt neki valaha is valamennyi? :D
Mozgáskorlátozott helyére parkolt, aztán nekiment a felügyelőnek – Így kell ezt!!! LAJKABOSS!!!!
A súlyos beteg Bajor Imre egyre jobban néz ki – Nekem nem kedvencem Bajor, de ezeket az undorító címeket azért megpsórolhatnák vele kapcsolatban legalább ilyenkor :(
18+ videó Festékkel teli tojást szült a svájci művésznő: "Egy szál semmiben guggolt perceken át egy kölni téren, majd jött a szülés misztériuma. Tojással." – Mint mondtam volt, csak és kizárólag egyetlen vallást lehet büntetlenül gyalázni: a kereszténységet. A kereszténységgyalázás: "művészet". Bármely más vallás ünnepeivel vagy jelképeivel csinálnák meg ugyanezt, az nem művészet lenne hanem provokáció, támadás, kirekesztés, gyűlöletkeltés. Maradjunk hát a "művészet" biztos talaján!4!!
swinger +18 Az első swinger fantasztikus élménye: "Mind egyre gondoltunk: mikor csinálunk végre valami igazit?" – ...ezt is mikor máskor tegyék ezt is címlapra, mint húsvétkor. Jöjjön is akkor két komment ugyanattól a hozzászólótól:
 
Chayenne 2014.04.20. 10:14:41
Milyen jó is ez a fajta "nyitottság". Egy jól működő házasság kezdődő vagy már rég elkezdődött erózióját láthatjuk, amint az ifjú asszonyka leszop 3-4 ismeretlen férfit, és megkefélteti magát a férje előtt! Gratulálok, még izgalmasabb lenne, ha egymás előtt vágatnátok le egymás ujjait, vagy füleit, mert a velőtrázó sikolyok oly izgalmasak lennének....hisz még kezdők vagytok!
 
Chayenne 2014.04.20. 10:16:45
Kedves Férjednek is gratulálok, aki a te szácskádból élvezhette az Óriás úr friss zamatos spermáját csók közben....ízléses.....


SZERDA, ÁPRILIS 23.:
SOK BÁBA KÖZT ELVÉSZ A ROSSZ PÉNZ IS
 
Gaily, but definitely not gay-li.
Talán érdemes:
Feldolgozás kilenckor a Cartoon Network / TCM műsorán: a Rossz pénz a Sóderhegyi Pista istálló terméke a tutiramenős szériából, leginkább az Ocean’s Eleven nyomdokain (igen, már az is remake volt, de legalább jól sikerült). Még a sztori is hasonlít: egy kiérdemesült csaló egy friss arcot maga mellé véve süti el mindazokat az átveréseket amiket egyedül nem tudna. A koronát addigi melóikra stílszerűen egy királynős bélyegsorozottal, pontosabban annak jól sikerült másolatával szeretnék feltenni. Korrekt, de kicsit élettelen re-verzió ami azoknak jöhet be akiknek a tomkrúzos Vanília égbolt is tetszett.
M1, 21:10: On The Spot: Diktátorok gyermekei – S. Takács András és Cseke Eszter
ma Todor Zsivkov lányát csalogatják a kamera elé. Evgenia Zsivkova csak fogadott gyermeke volt a bolgár főkomcsinak, talán ennek is köszönhető hogy viszonylag könnyen új életet tudott kezdeni annak ellenére is rendszeresen szerepelnie kellett a mostohapapa mellett. Nem is akármekkorát váltott:  a népünnepélyeket a divatvilág kifutóira cserélte és divattervező lett belőle. Jobb későn mint soha, ha már a gyermek,- és kamaszkorát elvette a Párt... Utána tíz előtt öt perccel a szavak változásaira kapuk egy példát az MGM-en. A Vidáman, Vidáman eredeti címe Gaily, Gaily volt, ami természetesen a gay-ből származik, ami 1969-en még azt jelentette amit a magyarítás is. A PC nyelvezetről való okoskodást félretéve ez Ben Hecht saját könyvéből készült életrajza, aki meg az amerikai újságírás egyik kultfigurája volt, ám minden legenda kezdőként kezdi, és nem véletlenül izgalmasabbak ezek a korai évek a későbbi befutásoknál. A befutás az szükséges, mert aki egyszer is feljut a csúcsra, az mindjárt más szemmel nézi az első lépéseit, humorral, távolságtartással, és még a tévedéseiből is a pozitívumokra emlékezik, aki meg végig megmarad az élet árnyékos és sikertelenebbik oldalán, az olyan lesz mint én: egy cinikus alkoholista sznob, akinek egyetlen öröme az életben a mások sikereinek tanulmányozása marad. Például Ben Hecht-é. Marad még valami ezek utánra is? Hát persze: háromnegyed éjfélkor egy nagy jóindulattal is max. közepes és kissé ismétlésgyanús krimiszerűség a Filmbox HD-n, amit valóban csak úgy Lóhalálában zavarhattak le. Kiefer Sutherland és Anthony LaPaglia játssza a zűrös féltestvérpárt, akik közül az egyik egészségügyi okok miatt otthagyja a yardot és ezért jobb híján elfogadja a másik ajánlatát, vagyis hogy feltuningolnak egy alkalmi vétel lovat, szereznek rá lovast, és tarolnak az ügetőn. Mint sejthető, a zsoké a leggyengébb láncszem a sorban a többiek előtt titkolt maffiatartozásai miatt, amik csak akkor derülnek ki amikor jönnek a nehézfiúk és lefoglalózzák a pacit. A testvérek viszont ha már eddig eljutottak, nem most akarnak kiszállni a játékból...
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Petárdákat dobálnak a palesztinok Jeruzsálemben:
"A hatóságok megnyitották a Mecsetek terét a zsidó látogatók és a turisták előtt." – ...ezért hát most dobálják őket ezek a kultúremberek, de vajon már megint vagy még mindig? Mert legutóbb is valami ilyesmi hírt hallottam onnan :DD
Újabb vérfürdő Dél-Szudánban: "Százakat öltek meg, mióta a nuerek elfoglalták Bentiut. A rádióban nemi erőszakra buzdítanak." – Ez csak egy átlagos hétköznap arrafelé ^^ Még szerencse hogy a feminfón is megaszondták hogy még így is nálunk a legboldogtalanabbak a nők!
Kilenchónapos csecsemőt vádoltak gyilkossági kísérlettel: "A pakisztáni Muhammad Muszát felmentették."Ejnyemár, hát mi ez a lazaság, gyerekek?! FELMENTÉS?! Sehol egy jó kis nyilvános halálrakövezés vagy savval csonkítás?! Bezzeg a fejlett Indiában már nem ilyen megengedőek a törvények:
Indiában felakasztanák a megerőszakolt nőket – Lám, ők tudják a megoldást a nemi erőszakra: nem az elkövetőt büntetnék, hanem megölnék az áldozatot, és problem solved. Hiába no, India egy szellemileg-vallásilag jóval feljettebb világ, mint a züllött Európa!!!4 négy
Nem tudni, miért támadt a pittsburghi késelő: "A 16 éves Alex Hribal a nyomozóknak azt mondta, meg akar halni. Egyik áldozata életveszélyben van." – A nyomorult hülyéje! Ha ő akart meghalni akkor miért mások ellen fordította a fegyverét? :(
A válság a Maffiát se kíméli: "Gyengén megy a gazdaság, lehet, hogy a verőembereknek rendes munkát kell vállalniuk." – Nem is tudom elmondani mennyire sajnálom őket, de tényleg. Borzalmas ez a válság hogy már ezek az erőszakos taplók is dolgozni kényszerülnek!444...NEM.
Nem lehetett rasszista a Neander-völgyi ember: "A Neander-völgyi genetikája unalmas volt a mai emberéhez képest, még a bőrszínük is egyforma lehetett." – Két dolog ötlött eszembe, az első természetesen az volt hogy VÉGRE, MOST MÁR EZT IS TUDJUK!!!, a második meg az hogy persze hogy nem lehetett rasszista, hiszen akkor még mindenki neandervölgyi szinten volt :DDD
Homoszexuális, biszexuális, hetero: "Te tudod, milyen beállítottságú a gyerek?"MAJD ELDÖNTI, HA NAGY LESZ!!!! GENDERKÖZPONTÚ NEVELÉS 4 TEH WIN!!44
Pénzkérdés: Tényleg nem lesz nyugdíjunk: "De tényleg. Nem, most komolyan. Egy forint se. Nem vicc."You ain’t telling me the news! Egyébként meg mindenki calm down, úgysem fogjuk megérni a nyugdíjaskort :SSS
ezt inkább ne nézze meg: Hogyan él a csirke, mielőtt levágják?: "Tudja, milyen élete van annak a sápadt csirkecombnak, mielőtt a tálcába nejlonozzák? Ne akarja megtudni." – Nem is akarom, de akkor miért kattintottam rá?... Nyilván ugyanazért amiért a nyugdíjas hírre: reflexből...de itt legalább lehet egy kifogásom nekem is:
 
SamSem 2014-04-14 10:24:34
Unalmas már ez... mindig is így volt, és így is marad, az állat van értem, és nem fordítva!
Képmutatás valóban ez az egész blogbejegyzés, illetve egyes kommentek dettó. Eddig szerettem ide járni olvasgatni, de úgy látom, le kell szokjak róla. Van még a kalapban a libatömés, meg hasonlók? Nem a "4 mancs" terrorszervezet szponzorál benneteket?
Ne egyetek semmit, ami miatt kicsi hiszti is lehetne, és haljatok éhen, oszt' csókolom. Amúgy is hamarosan kevés lesz a kaja a 8-10 milliárd embernek, és majd a fakérget esszük, meg földet, vagy egymást.


CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 24.:
HORNY DRAQLA
 
Mondtam hogy ne nyisd ki azt a rohadt dobozt!
Ismétlés, de ajánlott:
Még egy Vadnyugat vége-vízió jut a hétre, mivel féléjfélkor Steve McQueen legendás (és valóságalapú) alakítását adja a Cartoon Network / TCM. A művész ennek az 1980-as westernnek a forgatásakor már sajnos a rákkal is küzdött, de rá jellemző módon a munkába menekült. Míg a nagyfilmes felkéréseket lehetetlen feltételekkel és gázsikövetelésekkel ütötte el (így például az Apokalipszis most-ot is), addig a számára szívügy vállalkozásokat aprópénzért és kis költségvetéssel is elvállalta (és persze előbb vagy utóbb az irányítást is a kezébe vette). A szívügyek általában rosszul soktak elsülni, de a Tom Horn azok közé tartozik amiknek csak jót tett hogy a sztár rányomta a bélyegét. A vadnyugati rendcsinálásra szerződtetett egykori revolverhős ugyanúgy áhítja a halált mint Brando zöldsapkás ezredese, és ugyanúgy túlmegy minden határon, így nincs is más választása azoknak akik felbérelték: meg kell ölniük. A Hét mesterlövész békés befejezése itt csak álom, ahogy a dolgavégzett béketeremtők békés ellovaglása is: a korszak végét a korszak hőseinek feláldozása kell hogy jelezze. Többszörnézős, elsőre nekem se ütött be olyan nagyon.
 
Nem ismétlés, talán érdemes:
Amikor E. Elias Merhige épp nem a Begottennel sokkolja a nézőket, akkor olyan remek thrillereket is tud csinálni mint például a Zéró gyanúsított, ami több zsánert is érint egyszerre, például a konteós-agymanipulációs drámákat vagy a Hetedik által új szintre emelt sorozatgyilkolósdit (ráadásul az egyik szereplő akár John Doe szellemi testvére is lehetne, mivel ő meg sorozatgyilkosokra vadászik) - és persze hogy ebbe is belecsempészi élete fő művének egyes motívumait és hátborzongató hangulatát. Nem akarom előre lelőni az összes poént, legyen elég annyi hogy kilenctől egy többgyilkosos de egyismeretlenes egyenletet kapunk az HBO-n, amit nem csak Sir Ben Kingsley, Carrie-Anne Moss vagy Aaron Eckhart jelenléte tesz majd emlékezetessé, hanem Clint Mansell zenéje is.
MGM, 22:00: Sok forgatókönyvíró között nem sok marad a történetből, így a Perzselő szenvedélyekről is csak a stáblista árulja el hogy két Monty Pythonnak is köze volt hozzá (Michael Palin, Terry Jones). Pedig egész jól indul a családi csokigyártó vállalkozás bukdácsolásainak bemutatása, kezdve a véletlenül az alapanyagok közé kerülő emberekkel, folytatva az obligát multik elleni harccal. A humanoidokból készült táplálék egy ízléses horror vagy akár egy fekete komédia ígéretét is hordozhatná ha nem vágnák agyon egyebek közt egy nimfomán nő karakterével (szegény Vanessa Redgrave-re sem emiatt fogunk emlékezni, már ha csak a szépre akarunk). Aki azzal a reménnyel marad ugyanitt 23:35-kor hogy a XX. századi Drakulával egy jó kis horrort kap, azt további csalódások érhetik, főleg mivel az eredeti cím (Las Rites) legalább céloz arra hogy miről is lesz szó: egy maffiafőnök paphivatást választott gyerekéről, aki számára előrébbvaló a templom menedékmivolta mint a családi hagyományok tisztelete és elbújtat egy nőt – ennyi erővel az angol címbeli utolsó kenetet is feladhatná mindkettejüknek. Nem elég hogy persona non grata lesz ő is, de ráadásul még bele is zúg a csajba annak rendje és módja szerint. A tövismadaras vonal ellenére is tökéletes érdektelenségbe fullad a dolog, nem véletlen hogy egyből videokazettán adták ki már a megjelenésekor is.
 
"Zene" és "film" rovat:
Recorder - Híres emberek: Bill Clinton mélyreható szaxofonos ismeretei: "A vezérek ugyanakkora örömüket lelik a zenében, mint bárki." – ...és mennyivel boldogabb hely lenne a világ ha Clinton maradt volna AZ OBOÁZTATÁS a szaxofonnál, Bush meg a festészetnél, Néró meg a költészetnél. Ja, nem :DDD Komolyra fordítva, engem kifejezetten aggaszt amikor emberinek próbálják beállítani a politikusokat. Ennél jobban csak egyvalamit utálok: ha művésznek mutatják őket. Mondjuk ki: AKI POLITIKUS AZ NEM LEHET MŰVÉSZ. EZ A KÉT DOLOG KIZÁRJA EGYMÁST. És ha már szóbakerült a politika, a művészi tehetség meg ilyenek, tudjátok mi az igazán durva? Hogy Bush-nál még Hitler is szebb képeket festett :SSSS
Itt vannak Kim Dzsongun gyerekkori fotói – Lásd eggyel fentebb. Aki diktátor meg embereket zár konentrációs táborokba meg nőket éheztet, az ne legyen kisgyerek meg cuki!"Rendhagyó koncertet tartottak Észak-Koreában, Kim fotóit nagyon megtapsolta a közönség." – ...és megintcsak mint fentebb, Nérónál. Tapsoltak, még jó hogy tapsoltak neki! Volt más választásuk? Én is tapsoltam volna mint az állat ha egy élesített Kalasnyikov csöve mered a tarkómra :DDD
gaga az új beyoncé: Lady Gaga arra kéri a fotósokat, hogy karcsúsítsák: "A karjából, a lábából levetet, az állát elsimíttatja. Komolyan." – És hogy miért? Azért amit eddig is sejthettünk:
Tejben-vajban: Lady Gaga Photoshop nélkül nagyon lepukkant: "Megjelentek az énekesnő utómunka nélküli fotói, melyekből nem kis átalakítás után Versace kampány készült." – Régen még szép nőkkel adták el ezeket a verzácsi-izéket, ma meg fogyatékosokkal, testi hibásokkal és szakállas nőkkel. Így változik a világ!!4
Recorder: Teltházas banzáj lesz a Kispál-visszatérés!: "Aki lemaradt, kimarad - a Fishing On Orfű 0. napjára elkelt az összes jegy!" – De szép is lesz ha az összes bölcsész meg nosztalgiázó idióta ott lesz! Szinte már élhető lesz a főváros. Már csak a legénybúcsúzó angolokat kéne kipaterolni melléjük, és akkor végre nyugodtan alhatnánk! :)
Musicpress: A bolygók és holdak hangjai rockzenévé alakítva: "Az űrszondák áltel felvett égitestek sugárzását zenészek vitték dalokba."HÉ GYEREKEK, ÉS A JOGDÍJAT KI KAPJA?!
Miley Cyrus a teljes összeomlás szélén állMUHAHA. Azt remélem is! Ez a legkevesebb a fos zenéjéért meg azért hogy eladta a lelkét a Sátánnak. Hadd ne sajnáljam már!
Nyáron mutatják be a posztapokaliptikus tini scifik ősanyját – Az hogy lehet hogy még be sem mutatták, de már az ősanyja egy egész stílusnak? – "A The Giver sztárszereposztásával és összetett történetével emelkedik ki, ezt reméljük tőle." – Ja, vagy úgy, még csak remélik! Csak aztán majd nehogy úgy járjon ez is mint a Transzcendens, amit kereken négy hónapja még az "évtized sci-fi-je" hangzatos címmel reklámoztak, ehhez képest most meg:
Olyat bukott Johnny Depp, mint Kun Béla: "A 100 millióból forgatott Transzcendens 11 millió dollárt alig bírt összekaparni Észak-Amerikában." – Vagy nem ismeritek a mondást, gyerekek, vagy nem akarjátok ismerni, de segítek: aki "akkorát bukott" az Rottenbiller volt :D
VV6: X-Faktorosok költöztek a villába: "Danics Dóra, Krasznai Tünde és Oláh Gergő tanítja egy hétig énekelni a reménytelen lakókat." – Reménytelen emberek oktatnak reménytelen embereket. Reménytelen ez az egész hazai televíziózás :SS
Örülünk Vincent: Madonna örök: "Ugyan hol vannak már a régi versenytársak a slágerlistákról?" – Marhára bírom ezeket a fényező cikkeket amik öröknek, állandónak és hibátlannak állítják be a STÁRokat. Ugyan hol van már a slágerlistás Madonna? Ugyan hol van már a Ray Of Light-os de akár az American Life-os Madonna a 2012-es, 2013-as önmagától aki idős anyaként is csöcsöt villant meg aláfekszik Psy egynyári slágerének a siker érdekében (hogy a tök fantáziátlan ABBA-lopásáról ne is beszéljünk)? Nap kommentje:
 
szenvedély S. 2014.04.22. 09:23:23
Madonna utolsó klippje, amiben még szexi volt, az American Pie volt, valamikor az ezredfordulón.
 
az, hogy még mindig szexszimbólumként próbálja magát eladni, az egy mindent uralni próbáló emberi roncs szánalmas törekvése, harca az öregedés ellen - még akkor is, ha figyelemre méltó, hogy helyes táplálkozással milyen jól karbantartható az emberi test, de nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek benne a hétköznapi ember számára megfizethetetlen eszközök eredményei is.:-)
 
sikere leginkább azért volt, mert (fél)kész számokat vásárolt fel szerzői jogdíjastul mindenestül, újrahangszereltette, átíratta, stb, majd a sajátjaként eladta. nyilván ehhez nagyfokú tehetség kell, kiválasztani a gyémántokat a katyvaszból, meg az aktuálisan sikeres zenei irányzatok ismerete - ami mondjuk a zeneipar ilyen ismerete mellett nem olyan nagy szám.
 
de nem volt és soha nem is lesz egy Freddie Mercury.
 
az meg, hogy 50 évesen még a pályán van egyáltalán nem nagy szó, mert Sting, az ACDC (meddig is?) és a Stones is pályán van 60-70 évesként - viszont egy csipetnyit(??) több ízléssel.
 
ha Madonna jó (család)anya lenne és nem szétment kapcsolatok jellemeznék egója útját, emberileg is sokkal többre becsülném. addig csak egy súlyos kisebbségi érzéssel és exhibicionizmussal megvert női Napóleon.
 
más kérdés, hogy miért egy ilyen emberi kvalitásokkal rendelkező illető van még mindig a pályán? - ez sokat elmond a zeneiparról!


...viszlát szombaton! :)
Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés