2014. 06. 09.
Egy kecske nem csinál ötven árnyalat! (jún. 9-10-11-12.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, JÚNIUS 9.:
ÍGY GONDOZD A REPCÉDET
 
Ne legyek ura magamnak?
Pünkösdi rovat:
Nyolckor folytatják Szent Ferenc és Klára történetét a Dunán (A szeretet köteléke), ami a mai naphoz talán leginkább illő alkotás. De ne merüljünk el a komolykodásban, amikor felhőtlenül szórakozva is tudunk az emberi értékekre rácsodálkozni:
 
Ajánlott:
TV2, 19:00:
töredelmesen bevallom hogy bár nem hallottam Cressida Cowell nagy sikert aratott gyerekkönyveiről, de az Így neveld a sárkányodat anélkül is megérintett. Pedig ha akarnék, beleköthetnék, és ha ezt tenném akkor az időnkénti testi humorral kezdeném, és a közvetlen érzelmekre hatással folytatnám, és igen, nincs új a nap alatt, a megszelidíthetetlen, legyőzhetetlen vadállat és a falu lúzere barátsága is voltmár – de nem így és nem ebben a környezetben, ilyen szójátékokkal (amik elsősorban angolul érvényesülnek). Még Hollywood sem tudta teljesen kiszedni Cowel természetközeliségét, még így is érződik hogy gyerekkorában a szüleivel rendszeresen elutaztak egy, a világ technikai áldásaitól megkímélt kis házba, és az itt papírra vetett történetekből-rajzokból lett végül a sárkány-széria (és hogy mennyire így él ma is, azt meg az mutatja hogy most meg ő viszi el ugyanide a családját). A CGI-programozók is tanultak a korábbi hibákból, Toothless nyomokban felidézi ugyan John Carter háziszörnyét, de nem annyira bizarr mint amaz volt. Mindent összevetve, a gyerekek imádni fogják a látványt és a humánus történetet (a sárkányok mellett szerencsére a harci jelenetek sincsenek taszítóan realistán vagy rémisztőre megcsinálva), a felnőttek pedig értékelni az apróbb nüanszokat (melyek közül a legnagyobbat elárulni erősen SPOILER lenne, de anélkül is le fog esni mindenkinek hogy elmagyaráznám). Ajánlom nektek mivel úgy szórakoztató, hogy egyben azért komoly is, ezáltal szinte észrevétlenül jellemfejlesztő darab.
 
Talán érdemes:
Az HBO is ugyanerre bazírozik nyolc huszonötkor a Repcsikkel, ez viszont a szinkron-sztárparádé (John Cleese, Val Kilmer és Dane Cook) ellenére is csak egy sika-kasza-léc biztosra menés. Pedig itt is adva volt a nagyratörő, szimpatikus vesztes, csak itt ugye egy lélekkel rendelkező permetezőnek kéne szurkolnunk, ami nem nagyon megy – ráadásul a főhős miatt a konteósok ebben is könnyen megtalálhatják a Chemtrail-propagandát (nem csoda, sokan már a Verdákat is csak emiatt nézték). A sárkányosdihoz képest ez népszerűbb, de egyben sekélyesebb is.
 
Kiemelten nem ajánlott:
Film+, 21:00: Az éhezők viadala – Ha már a chemtrail szóba került, nem mehetünk el szó nélkül emellett az egyértelműen NWO-propaganda mozgóképes szarrakás mellett sem, ami csak látszólag sima ellopása az ugyancsak überbetegfos japán Battle Royale-nak, valójában sokkal ravaszabb és ezáltal veszélyesebb, mert míg a Royale egyértelműen felnőtt közönségnek készült, addig a Hunger Games mind a könyvszériával, mind a mozifilmekkel a kamaszkorosztályt és a tiniket célozza be, kb. ugyanazokat mint annak idején a Harry Potter, a Games-ről azonban semmi pozitívum nem mondható el: kártékony, hazug, manipulatív és tobzódik az erőszakban. Igazából még anno a bemutató körül írtam róla egy részletesebb elemzést, de nem tudom van-e értelme jelen körülmények között feltenni, legyen elég annyi hogy soha ilyen cinikusan nem adták el fiataloknak a saját kiirtásukat és dehumanizálásukat, vagy a SZÜLEIK csürhének a tulajdon gyerekeik által vívott gladiátorjátékokat, és mutatták be követendőnek az árulást, a gyilkosságot, általában gyerekek egymás elleni kegyetlenkedéseit az elit szórakoztatására. Ha a valóságot akarod ebben a témában akkor ott a Legyek ura bármelyik változata. A Games Golding művének tökéletes ellentéte: míg ott az elvadult-felnőttesedett gyerekeket végül megtalálók őszinte borzalommal konstatálják hogy a srácok ösztönösen egyetlen óriási Stanford-Milgram kísérletté változtatták a paradicsomot minipogromokkal és halállal, addig itt mindezt glamorizálják és dicsőítik. A készítők orbitális cinizmusát mutatja az is hogy volt pofájuk a Győztesek falujának kapuját egy koncentrációs tábor bejáratáról megmintázni. Ha bárki más sütne el egy ilyen poént Magyarországon, az többet labdába nem rúgna – de Hollywoodban még ezt is szabad. Remekül mutatja hogy hol is tart az álomgyár mostanában, az meg hogy épp Pünkösd hétfőn vetítik, a hazai helyzetről is sokat elmond, a maradékot meg helyettem inkább foglalja össze egy Amazon-kritika:
 
1.0 out of 5 stars Pure and Simple Kiddie Pornography, December 26, 2012
By rudy tecat
This review is from: The Hunger Games (Amazon Instant Video)

If I could give this movie fewer than one star, I would. As if we haven't seen enough films showing adults killing each other, now we have to be subjected to teenagers killing each other. This is pornography. This is obscene. From the first moment at the beginning of the game to the last, we see body after body of children murdered by other children...and, several times, we see children murdering other children. No one is saved from this, even our hero who kills without thinking twice. There is no merit to this film. Parents, if you let your children see this film you should have them taken away from you. Sure it is simulated killing by actors, but simulated sex by actors is considered porn, too, and you wouldn't want your children to see that, either. No excuses. No one should be proud of this movie.
 
Sznobriadó rovat:
Ha eltekintünk az ünnepi,- és gyerekműsoroktól, akkor a mai legtutibb tipp Atom Egoyan Naptárfotózása lesz a Cinemaxon nyolctól. Aki azt gyanítja hogy a szülőföldjére (Örményország) feleségével egy munka erejéig visszatévedő, majd az asszonyt a helyi kisérő javára elvesztő férfi története önéletrajzi ihletésű, az jól tippel: annyira az, hogy a rendező maga játssza a fotóst, menyasszonya pedig az elcsábuló feleséget. A technika (rendes film és VHS), a realizmus és az álomszerűség ügyes váltogatása teszi mesterivé Egoyan eme munkáját.
 
Hétfő? #LESZAROM.
Az ország leghíresebb transzszexuálisa is jelentkezett a Való világ 7-be
EZ AZTÁN A VILÁGRASZÓLÓ HÍR! LESZAROM.
13 év után vége az Újságíróklubnak: "Nyugdíjazzák Bolgár Györgyéket, miután beesett a nézettség. Fiatalok és nők is jönnek a helyükre." - JAJJNEMZETHALÁL JAJJVILÁGVÉGE JAJJMILESZVELÜNKKEZICSÓKOLOMDRÁGAVÁGYBOLGÁRÚR NÉLKÜL LESZAROM.
A Barátok közt nélkül minden üres: "Nagyon sok mindent megváltoztatna, ha az RTL Klub tényleg megszüntetné a napi sorozatot."JAJJNÉPIRTÁS JAJJVILÁGVÉGE JAJJMILESZVELÜNKABERÉNYIKLÁNNÉLKÜL EZÉRTFOGYAMAGYAR NEMZETHALÁL JAJJNEHOGY KÖNYVET VEGYÜNK A KEZÜNKBE SOROZATNÉZÉS HELYETT JAJJAJJAJJ EJRÓPASEGÍCCS JÖJJENEKABÉKEFENNTARTÓK LESZAROM.
villantás: Lisa Rinna megint óriási tevepatát villantott: "Ez az a pont, ahol rettenetesen elkezdtük sajnálni."HA TI  SAJNÁLJÁTOK, MIT MONDJAK ÉN Ez az a pont, amikor pont LESZAROM.
mondd, miért: Azonnal nézze meg Bradley Coopert picsagatyában!: "A kétszeres Oscar-jelölt színész a világ legrövidebb nadrágját húzta magára." – Azonnal LESZAROM!
Videó !!!%!: Aleska Diamond tényleg tud franciául – Tényleg? Akkor tényleg LESZAROM :D
Jaj!: A nap igénytelen tetoválása David Hasselhoffé: "Magára tetováltatta a saját becenevét, de hogy!" – Még jó hogy LESZAROM!
gumicukor: Rita Ora hivatalosan is újra szingli: "A hírt ex-barátja jelentette be Twitter oldalán. Reméljük, azért az énekesnő nem így tudta meg." – Hivatalosan is LESZAROM: őt is, a barátját is és még a Twittert is!
Végre! Kim Kardashian visszatért! – Végre újra mondhatom neki is hogy LESZAROM!
ITT A MAGYARÁZAT: HOVÁ TŰNIK  RIHANNA BUGYIJA?: "Ha ön is nap rejtélye előtt áll értetlenül, akkor kattintson! Ha nem, akkor is!" – Még ha csupa caps lockkal írjátok ki, én akkor is LESZAROM!
gumicukor: Ez még Rihanna meztelen fenekénél is keményebb!: "Megnéztük, mi történt az énekesnő pucérságán túl a CFDA Awardson. Nem sok, de az itt van!" – Ha itt van, akkor LESZAROM.
Rihanna szexibb volt, mint valaha: "Pikáns fotó a dögös énekesnőről." – Jobban LESZAROM, mint valaha.
TEJBEN-VAJBAN: Válság: Rihanna idénre már kifogyott a ruhákból – Én viszont nem fogyok ki soha a LESZAROMból!
Az övé Mexikó legveszélyesebb feneke: "Bemutatjuk a mexikói drogmaffia Kim Kardashianjeként is emlegetett Claudia Ochoa Feélix-et. Akiről úgy hírlik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szervezetének irányítója." – Nem hinném hogy Budapestre elérne a keze, ezért aztán nyugodtan mondhatom, hogy LESZAROM.
Sajnálhatja, hogy nem ön állt Palvin Barbara mellett – Dehogyis sajnálom, sokkal inkább LESZAROM.
Mihalik melltartóban = megírom: "Képmegosztóra tett ki szép fotót a világhírű magyar modell. Íme, nézze meg."PALVIN MIHALIK MIHALIK PALVIN PALVIN MIHALIK PALVIN MIHALIK PALVIN MIHALIK MIHALIK PALVIN PALVIN MIHALIK MIHALIK PALVIN PALVIN MIHALIK PALVIN MIHALIK PALVIN MIHALIK MIHALIK PALVIN Íme, LESZAROM!
Palvin Barbara smink nélkül is szép – Felteszem az alapozót és LESZAROM.
pucérkodós csütörtök: Lady Gaga smink nélkül, meztelenül fotózta magát – Kifestem magam és LESZAROM.
Kerekes Vica: Izgalmas könnyűvérű nőt játszani: "Akkor lenne a legboldogabb, ha Magyarországon ugyanannyit forgathatna, mint Csehországban." – Akkor lennék a legboldogabb, ha LESZ SUNÁZNÁM!
 
 

KEDD, JÚNIUS 10.:
CSODACSÖPP, AHOVA KÖLL
 
Stadionszerelem
Ismétlés, nem ajánlott:
M2, 22:00: Próbálom én szeretni a magyar filmeket, de amíg azok nem szeretnek engem (ahogy azt a hétvégi Év kommentje-candidate is mondta volt), addig nem fogom. Így vagyok a Casting mindennel is: nem elég hogy szinte egy az egyben, kis változtatásokkal és hozzáadott szükséges plusz nélkül adaptálja Oláh Ibolya addigi életét (nevelőotthon, takarítás, kitörés énekléssel, stb.), de mindezt totál üresen és fantáziátlanul teszi. Senki sem meggyőző benne, hiába hogy hazai színészeink színe-java mellékszerepel, hiába az általában remekelő Kútvölgyi Erzsébet: se zene, se lélek nincs benne, márpedig elvileg erről kéne hogy szóljon, ehelyett ez is csak egy stációvá silányul a tehetségkutatósdiban. Sajnos Ibolya karrierjének a filmbemutató óta eltelt állomásai is csak megerősítik a nézőt ebbéli cinizmusában.
 
Talán érdemes:
Az ellenpélda a magyar film hibáira az M1-re érkezik jó későn (22:55-kor) egy ügyes rövidfilmmel, melynek hőse, Incella egy átlagos napon kenyérért megy, de nem jut tovább a liftnél, az pedig ugyancsak megáll két emelet között, hogy aztán négy napig ne is mozduljon onnan a lánnyal együtt, a lakók meg mindebből csak annyit vegyenek észre hogy az a fránya felvonó már megint bedöglött. Bár alig több mint negyedóra, ezalatt mindent kihoznak a helyzetből amit lehet (és a legdurvább az hogy valós történet alapján készült). Ha még nem mondtam volna el: figyeljünk oda jobban egymásra! A közelgő focivébét nem csak abból lehet észrevenni hogy a jó műsorokat egyre későbbre teszik, hanem a sportfilmek előretöréséből is, amiket ráadásul egymást fedve vetítenek. Kezdjük is nyolc húszkor az M1-en a Csodacsapattal, amit alig leplezetten Maradona élete ihletett annyi eltéréssel hogy őt a pár évvel ezelőtti kudarc után sem száműzték egy kis szigetre mint az itteni levitézlett fiktív focistát, Patrick Orbérát. Emberünk természetesen nem sokáig pihenhet a babérjain, egy nemes ügy (helybeli lakosok munkahelyének megmentése) érdekében kénytelen újra pályára lépni, és ami még rosszabb, összetrombitálni régi sérelmektől tüskés csapattársait. Egyszernézős, elfelejtős, még a mellékszereplő Jean Reno ellenére is. Ugyanezt a vonalat viszi tovább a Duna TV a Stadion őrültjeivel fél tíz után öt perccel, amiről viszont legalább annyi jó elmondható hogy Claude Zidi (Éretlenek) rendezte, tehát már csak ezért is bővérűbbre sikeredett. A sikerfilmjével való párhuzamra erősít rá hogy itt is egy szériával van dolgunk, csak gimnazisták helyett egy francia könnyűzenekar tagjai keverednek különféle kalamajkákba, most például egy olimpia különféle versenyszámaiban kell helytállniuk miután önhibájukon kívül győztek egy kerékpárversenyen. Ez a 72-es cucc is csak egyszernézős, de nagyságrenddel jobb mint 2013-as társa.

Ajánlott:
Bár tizenegykor kezdik, a Szerelmi történet mégis a legjobb választás keddre, bár sokak számára lejárt szavatosságúnak fog tűnni: 1939-ben készült, tehát fekete-fehér, emellett még javíthatatlanul romantikus is, mert szemlátomást hisz abban hogy létezik olyan erős fellángolás egyébként házasságban élő emberek között ami után akár fél évvel is elképzelhető a folytatás, mindjárt az Empire State Building-en – legalábbis így gondolja a francia nagyvilági hapsi és az amerikai nő, ha a körülmények nem játszanának össze ellenük. Leo McCarey pedig pont annyira megfelelő arányban adagolja a humort, az érzelmeket és a kultikus helyszíneket (amiket hazánk fia, Máté Rudolf prezentál hibátlanul), hogy a néző ne tudja kivonni magát a hatása alól, és ez lehet az igazi titka, ahogy a Casablancáé is, s bár a Love Affair azért nem annyira híres mint amaz, de itt is az első a hangulat (na meg a közönség). Romantikusoknak-cinikusoknak egyaránt rány a Duna TV!
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Melyik elfeledett műsorvezető térjen vissza? - Azt nem lehetne hogy egyik sem, és még a mostaniakat is elfeledjük? :)))
múlt-kor: Legyen olyan a szagod, mint egy vikingnek!: "Az angliai város múzeuma "viking sprayt" kínál a látogatóknak." – Mint minap a váladékoző nős cikknél: szinte sajnálom hogy ez nem nekem jutott előbb eszembe. Sose hittem volna hogy a büdösségre külön dezodort fognak kifejleszteni :SSS
neszeszer - mekeke: Egy kis kecske első lépései: "Frostie betegen született. Ám most kapott egy kis gépet, és szerencsésen megtette az első lépéseit." – Kis lépés ez neki, de nagy lépés a transzhumanistáknak – ám egy kecske még nekik sem csinál nyarat!!!!
gumicukor: Depressziós volt a kecske, barátja segített: "A két jóbarátot külön menhelyre vitték, nem bírták a távollétet." – Oké, akkor az idei hivatalosan is a Kecske Éve lesz.
Meglőtte, zsákba tette, csatornába dobta lányát a pakisztáni apa: "Csodával határos módon túlélte a támadást." – Úgy látszik nem csak a macskának van hét élete. Nem baj, legközelebb majd biztosra megy a papa!!!!!4444
Megölte első feleségét a férfi, akinek a második nejét halálra kövezték – Hol itt a baj? DEZSŐ a nőknek arrafelé így is, úgy is meg kell halnia, és akkor már inkább a férje vagy az apja ölje meg, mint csupa ismeretlen arc, nemigaz? LÁJK!!44 négy
Tom Cruise végleg elfelejtett csajozni - MUHAHA! AZT REMÉLEM IS!
EGO: Az orgazmus olyan, akár a heroin: "És tényleg. Agykutatók térképezték fel, mi minden történik az agyunkban szex közben. Összefoglaltuk." – Nincs ebben semmi extra, a Gun Club ezer éve megmondta hogy ez így van!
Csukja be a szemét, Amanda Lepore levetkőzött!: "Bill Clintontól Conchita Wurstig vonultak fel a híres emberek a bécsi bálon." – Ez aztán valami nagyon elit bál lehetett: szakállas nők, ronda travik és egy erkölcsileg bukott amerikai elnök :DD
 

SZERDA, JÚNIUS 11.:
CARRIE VAGY CURRY?
 
Telkében a derelye
Ajánlott:
Tíz órakor végre nem ismételnek, hanem egy viszonylag új, a Haláli hullák hajnala legjobb pillanatait idéző fekete vígjátékot adnak az M2-őn, ami még a manapság divatos polkorrektségbe is rúg egy jókorát a főszereplők, egy hagyománytisztelő indiai család megválasztásával. Pusztuljon, aki nem nősül! – mondja ki a vénkisasszony lány, akinek egyik férj-jelöltet a másik után szolgálja föl a mamája – hogy az elutasítások után egy egyszerhasználatos helyi specialitást, mérgező curryt szolgáljon fel nekik. Már ennyi is elég volna a morbiditáshoz, ám az elhunytak sorra kezdenek visszajönni és beleszólni a házasság-projektbe...
 
Talán érdemes:
Cinemax, 20:40: A fodrásznő férje
– ...avagy nem csak a spanyoloké a kiváltság a bizarr szerelmi vonzalmak terén: a főszereplő Antoine-ra (Jean Rochefort) olyan nagy hatással van egy hajvágással kombinált fiatalkori érzéki élmény, hogy élete virágján túllépve is az első reakciója a házasságajánlat, amikor egy meglátja munka közben Mathilde-ot (Anna Galiena), és lőn: kapcsolatukban a testiség szinte másodlagos a hajfétishez képest (érdekes ellentét hogy míg a tizenéves Antoine-t egy idősebb nő vitte be az érzékek birodalmába, most, idősen meg ő teszi ugyanezt egy fiatal, visszafogott fodrászcsajjal). Nem ez az első hasonló alkotása Patrice Leconte-nek (már a Monsieur Hire is hasonló húrokat pengetett), de Michael Nyman zenéje és az operatőri munka miatt talán ez a legjobb. Utána még egy horror jut mára negyed kettőkor az MGM-en, mégpedig a Dr. Moreau szigete, abból is a második (1977-es) változat. Míg a Charles Laughton rendezte 33-as darab (Island of Lost Souls) még a politikai áthallásokra játszott rá (gyarmatosító, kapitalista fehér ember vs. természet, elállatiasodás, stb.), John Frankenheimer 1996-os remake-jében pedig már a vizuális horror és erőszak ment a tartalom rovására (ezért is lett Marlon Brando, Val Kilmer és Fairuza Balk karrierjének közös mélypontja), addig Don Taylor az őrült tudós vs. trópusi paradicsomi-felállást választotta. Igazából ha mindhármat egybegyúrnánk, akkor kapnánk egy nagyjából korrekt adaptációt – ugyanakkor itt is az a helyzet mint a Carrie-vel, vagyis ha valamit sokadjára sem sikerül gyöngyvászonra szelidíteni, akkor azt jobb meghagyni eredeti formájában, vagyis könyvnek.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Az új törvény a sírban is utolér:
"Azt hiszi, tudja, mi lesz a vagyona sorsa? Azzal számol, egyszer örökölni fog? Könnyen lehet, hogy téved: tavasszal az új Ptk. átrendezte a képet, és extrém esetekre is megoldást nyújt." - Ezek után tudom mi lesz a vagyonommal, már ha lesz valaha: ELISZOM :DDDD
Társadalmi károkat okoznak a kertévék - Ebben mi a hír?...
Háromezer éves csecsemőholttestet találtak a Halloween szülőhelyén: "Tlachtga Írország legrejtélyesebb része." - Mondom én hogy csak jószolgálatot tettek a keresztények amikor megtérítették ezeket a csecsemőáldozókat!
Tolvajt fogtak a hős kéményseprők: "Az éber páros ellenőrzés közben orrontotta meg a szomszédban csörömpölő betörőt." - Hú, a TASZ gondolom már az utcára vonult a kéményseprő-terror ellen!
Valami villant az űrben: "A NASA kutatóit órákig izgalomban tartotta, mi lehetett a fényes villanás. Az igazság kiábrándító." – Bizony kiábrándító hogy már a galaxisokat is elérte a modemkórság és ők is villantanak :(( Mégiscsak az emberi faj a világ mételye!!!444 négy
Harry herceg Esztergom mellett bulizott - Múltkor a focistákat zaklatta a fürdőben, most meg minket...sose lesz nyugtunk az elittől?! - "Egy barátja esküvőjére jött, a többnapos lagziban többször leitta magát." - Nahát, milyen meglepő. A horogkeresztes cuccát meg otthonhagyta? :DD
Megkérdezné Obamát bizonyos dolgokról? Most megteheti! - Hát amit én kérdeznék tőle azt minimum egy drónnal honorálnák, úgyhogy ezt a kiváltságot inkább meghagyom az amcsi elégedetlenkedőknek...
A világ gyengébb, mi jobbak vagyunk: "A Világbank mondja ezt, nem más." - Akkor mégiscsak jobban teljesítünk! EGÉSSÉG!

 
CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 12.:
CHUCK LEVERI,
 
Huck meg tomszója.
Nem ajánlott:
M1, 20:10: FIFA 2014 Labdarúgó világbajnokság – Kb. az egész világ ezt fogja nézni, én persze csakazértis kihagyom, pláne ebben a rohadt melegben, és még csak nem is ez a legnagyobb baj vele, hanem ugyanaz ami a dél-afrikai bajnoksággal is, tehát hogy a nyomor közepébe szervezték ezt is, és kivételen nem a polkorrektség, hanem az ottani focikultusz miatt. Nem is lenne baj, ha a külföld nem asszisztálna ehhez a Patyomkin-bajnoksághoz közönséggel, közvetítlssel, miközben százezrek nyomorognak, aki meg szóvá tenné hogy esetleg nem erre kéne pazarolni a pénzt, arra meg ráküldik a rohamrendőrséget:
 
Könnygázzal oszlatták a foci vb ellen tüntetőket: "Főként őslakosok és hajléktalanok tüntettek a pénzszórás ellen." – ...és sajnos jogosan, gondoljunk csak abba bele hogy mondjuk az OPNI-t hányszor lehetett volna kitatarozni és eredeti funkciójának visszaadni abból a lóvéból amit mindenféle szobrokra meg stadionokra költöttek. Száz szónak is egy a vége, legyél te is nonkonformista sznob, és inkább olvass vébézés helyett!
 
Talán érdemes:
Negyed nyolckor
egy közepes Mark Twain-remix Németországból az HBO-n, amit én max. Heike Makatsch miatt néznék meg, ha egyáltalán, de ettől még a gyerekeinkkel nyugodtan leülhetünk a Huck Finn kalandjai elé – csak aztán ne feledjük el a könyvet is a kezükbe adni. Ha viszont egyedülélő, cinikus felnőttek vagyunk, akkor 23:10-kor kapunk még egy ismétlésgyanús akció-horror keverék akármit a Film+-on Cuba Gooding Jr.-ral és Ron Perlmannal mint húzónevekkel és egy Resident Evil-gyanús forgatókönyvvel, miszerint egy spéci laborból történő mentőakció közben a Tökéletes Katona kénytelen rájönni hogy az undeground folyosókon kóricáló tiszteletesek nem az utolsó ítélet miatt támadtak új életre, már csak azért sem mert akkor nem rá és csapatára támadnának. Az Ördög kriptájában még így is a címe a legjobb, én csak örülök neki ha már a B-filmekben is bizonyítottan meghal a Gonosz!
 
Kiemelten kötelező:
Megint koncert menti a hetet, megint Az A38 Hajó színpadán – de hol másutt lépjen fel az Agnus Dei és az F. O. System a két banda kulcsemberének, Mátyás Attilának karrieröszegzése alkalmából, ha nem ott? Közhely, hogy az F. O. az első és legjobb magyar dark csapat volt, akik túllépve a kötelezően ismerendő Nagy Elődök árnyékán, sajátosan hazai színeket (újabb igaz közhely) adtak a stílus fekete palettájához, hogy aztán szintén stílusosan, a csúcson hagyják abba. Matyinak ezután jött ugye a Sex, majd csak simán Action, vagyis előbb a westernes, majd hardkóros dirty rock, hogy az Agnussal végképp búcsút vegyen a bűnös élvezetektől és visszatérjen a gyökerekhez. Mindezek ismeretében a stílszerűen kései időben (00:20-kor) adott buli felvétele (és akár a felvétele is) mindenkinek kötelező. Nem csak gótoknak, nem csak azoknak akik anno ott voltak a Lyukban, nem csak azoknak akik kimaradtak mindenből – mindenkinek aki a nyakunkba fröccsöntött produckiók közepette normális Zenére vágyik.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Saját társaik lőtték le a NATO öt amerikai katonáját:
"Afganisztánban velük együtt már 36-an haltak meg idén." – Remélem a hősi halottnak járó temetést azért megkapják, még akkor is ha a szövetségeseik ölték is meg őket! Ez a minimum!!!
Tudjátok, hány gyereket öltem meg?: "A háborúnál sokszor már csak otthon nehezebb: Peter van Agtmael képei és történetei vodkázó pilótákról, élő pajzsnak használt öregekről, ninivei szamaragolásról és a háború visszafordíthatatlan pusztításáról."KUSS, CSAK SEMMI LELKIZÉS, TESSÉK SZÉPEN MEGENNI AMIT FŐZNI TETSZETTEK A DEMOKRÁCIAIMPORTTAL!!!
Keresztes lovagok jönnek a tévébe: "A History új fikciós sorozaton dolgozik, lesz akció bőven." – Végre valami, amit talán mi, katolikusok is nyugodt szívvel nézhetünk, mert olyannak mutatja be vallásunkat amilyennek mindig is szerettük látni: progresszívnek, expanzívnak, és ereje teljében lévőnek!!! LÁJK!4!4!! négy
Piros csík jelzi, ha lustán telik a napja: "Napi tízezer lépés kell az egészséghez. Olyan kütyüt is teszteltünk, amely ezt kíméletlenül próbálja behajtani rajtunk."ÉDES FASZOM! Az ember már egészségtelenül sem élhet nyugodtan, mindenképp egy Omega-számot akarnak csinálni az életemből?! Csakazértis még egy sört!!!
Nem bírta a híd a sok szerelemlakatot, leszakadt a korlát: "Azt hitték, így lesz örök a szerelmük, erre 2,4 méter korlát leszakadt a Szajna-hídból."IT’S OFFICIAL: ÖRÖK SZERELEM NEM LÉTEZIK!!!
Ez a legrejtélyesebb hídösszeomlás a Balatonnál – Biztos ez is ilyen szerelmesek Mekkája volt.
Összeomlott a terasz a szivárvánnyal szelfizők alatt – ...és akkor ennyit arról, hogy mi vár ránk a szivárvány tövében, vagy alatta. Év kommentje-candidate:
 
pharmacyli 2014-06-07 20:34:10
A szelfi szó az orwell-i világ újbeszél nyelvének most bevezetendő szóalkotása. Most ez a trendi, minden internetfüggő globalista szelfizik. Másik most bevezetendő új szó a villant. Ez a nő villant, az a ki tudja ki villant, kapálni, kaszálni, főzni nem tudnak, de villantanak.
Így írtották ki a krumpli szót, csak gyorsétekezők menűajánlatába kell bármit beírni és a buta nép ismétli. Így van ez a sertéssel is. Még disznóhúst is lehetett venni, addig jó íze volt, de amióta sertéssé avanzsált, már borzasztó íze van.
Csak azon csodálkozom, hogy a sündisznó nevét miért nem keresztelték át sünsertéssé!
Most én is szelfiztem egy jót. Szép napot, ami nem más, mint a have a nice day....


 
Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés