2014. 07. 12.
Élőben a Balaton Soundról!44!! négy (júl. 12-13.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az egész évnyi meló és tévébloggolás után idén is úgy gondoltam hogy nekem is jár egy kis pihenés, és mint rendesen, most is könnyítettem egy jó nagyot a PRAE szerkesztőségi kasszáján, kibéreltem egy Cadillac Subaru-t, és a bloggazdával elindultunk LAS VEGASBA Zamárdiba, a Magyar Álmot kergetni. Utunk során számtalan élménnyel lettünk gazdagabbak, ezeket sajnos mind elfelejtettük a félelem meg a reszketés hatására, ami megmaradt az utókornak azok a koncertbeszámolók, íme:
 
SZOMBAT, JÚLIUS 12.

Bazeg, A K***a Brekeg! (Beck "Zaza" Zoli, ex-30Y, Nagyszínpad)
Idősebb korára úgy tűnik Zaza megtalálta önálló hangját: kilépett társszerzői, leginkább a túlértékelt 30Y zenekar árnyékából, és ez kifejezetten jót tett neki, a Bazeg, A K***a Brekeg! ugyanis a Sound legvadabb, legprogresszívebben újító fellépőjévé avanzsált, ehhez fogható újjászületést csak a NIN legendás woodstocki fellépésén láthattunk, amit a Stár kísérőzenészei ruházatukban is megidéztek (mint utólag megtudtam, a sáros, guberálós, messziről érezhető cuccaikkal a hajléktalanok mellett kívántak kiállni, amit még a Sex Axtion iránti tiszteletből azzal is megfejeltek hogy egész nyáron nem fürödtek). A show-t persze a frontember vitte el a hátán, aki bizonyította hogy multiinstrumentalista (ezzel csattanós választ adva azoknak akik azt terjesztik róla hogy eddig azért voltak olyanok az ipszy dalai mint egy végtelenített Kispál B-oldal, mert sima Lovasi-epigon). Ezzel párhuzamosan megjött a hangja is: míg korábban nyüszítősen énekelt, most végre kieresztette amije van, az eredmény egy Joey Belladonna és Rob Halford sikításaiból álló amorf, de hatásos massza lett. A ráadás egy váratlan feldolgozás volt, még váratlanabb szereplőkkel, amikoris a paksi bővítés ellen tiltakozva előadták a CPg legendás számát, az SS20-t, kiegészülve a börtönviselt őstagokkal. Bőr és Takony együtt ordították a szöveget Beck Zazával ("a Roszatom is atom, a totalitást nem bírom"), miközben a háttérben a kivetítőn Hiroshima, Fukushima és Csernobil tájképeit láthattuk – a magyar underground generációi közötti sorsdöntő staféta-átadás volt ez. Végül egy utolsó közönségbeugrálás és egy utolsó, mindent elsöprő törés-zúzás a színpadon – a Bazeg, A K***a Brekeg! jött, látott és győzött, megmutatták a világnak, hogyan is kell ezt csinálni. Az Év Koncertjét láthattuk, annyi bizonyos – ám ekkor föltűnt a színpadon David Guetta, mi meg hajnalig csapattuk, mint a szar.
 
Cinemax 2, 20:00: A legyőzhetetlen – Werner Herzog 2001-es mellényúlása a zsidó származású kovácsgyerekről akit árja erőművésznek adnak el Hanussen (ismerős?) cirkuszába, ahol egyszercsak coming outol (nyugi, csak származásilag). Nem az a baj hogy a témát már jóval ügyesebben feldolgoztuk mi, magyarok (Hanussen, Mephisto), hanem hogy mintha maga Herzog is unná a saját rendezését: kaotikus történetvezetés, és korábbi ötleteinek egy az egyben történő átemelése (még arra se vette a fáradtságot hogy legalább újraforgassa). És még így is bő kétórás.
 
Voksán Virág (Dizőz-sátor)
Újabb fellépő, újabb kellemes csalódás: a sokak által lesajnált DJ-modell egy unplugged vokális koncerttel bűvölt el mindenkit, aki esélyt adott neki. És nem is akármilyen műsort adott: menetközben loopolta a saját hangját és közben ment az interaktív kivetítés a világ helyzetéről. Részemről Meredith Monk és Laurie Anderson innentől már csak kisbetűvel lesz írva. Ki hitte volna hogy egy mainstream celeb pusztán a hangszálaival képes a Földre varázsolni nekünk a poklot és a mennyországot? Én biztosan nem. Már épp kezdtem volna felvenni az alfahullámokat, ám a közönségben ekkor valaki kiszúrta Palvin Enikőt amitől mindenki elélvezett hogy micsoda celebek ereszkednek le közénk – nem volt több szarozás, annál több hajnalig csapatás!
 
Film+, 21:00: Kobra – Kőkemény akciófilm Sly Stallonéval, aki itt emelkedett végleg sztárstátuszba (kis hazánkban különösen), sajnos magával emelve Brigitte Nielsen-t is, aki kb. innentől képzeli magát színésznőnek. Egyszerű történet az egyszerű, de hatásosan működő zsaruról, aki azon a nyelven beszél a bűnözőkkel amin értenek: az erőszakén. Ismétlés, de ajánlott.
Kraftwerk (Nagyszínpad, de miért?!)
Nem értem a magyar koncertszerverzőket. Azt hihetnénk hogy végre képben vannak és releváns külföldi csapatokat hoznak el a Sound kultúrára nyitott közönségének, vagy ha nem is, de legalább világszínvonalú magyar együtteseket tolnak a Nagyszínpadra, ahogy azt a Szigetnél is teszik. Ezzel szemben itt van ez a tökismeretlen német "zenekar" négy öregecskedő, kifestett Jürgennel, akik Tronnak öltöztek és úgy teszik-veszik magukat a színpadon mintha ők szarták volna a spanyolviaszt vagy fingták volna a passzátszelet a Tekhnó nevű stílusban! Ne értsetek félre, nem az a bajom hogy nyugdíjaskorú emberek zenélnek a szabadidejükben, a zene mint hobbi nagyonis jó dolog, kitölti az időt a sírig, meg ilyenek. A gond ott van ha valaki túl sokat képzel magáról és megosztja az amatőrszintű próbálkozásait a világgal, mert amit itt elővezetett a Kraftwerk ("erőmű", ez is micsoda erőtlen, a Rammstein-ről koppintott, neonáci név már, remélem a TASZ feljelentette őket!), szóval amit ezek itt produkáltak "zene" címén (kopogós, de alig 120 BPM körüli ritmusok fölé egyszavas vokóderes beugatások) az már a hetvenes-nyolcvanas években is bőven a NEM MENŐ kategóriába tartozott, nemhogy 2014-ben! Ja, és valaki szólhatott volna nekik hogy a leptopdídzsézés ideje is lejárt, igazán példát vehetnének az Elektronikus Muzsika igazi Úttörőiről, David Guettáról, Paul Kalkbrennerről vagy Steve Aokiról! Szerencsére a közönség műértőbbik része elhagyta a nézőteret, a maradék pedig paradicsomokkal dobálta őket, hogy hamarabb sor kerülhessen a Kosheen és a Prodigy közös live act-jére, ami szokás szerint hozta is a világszínvonalat ami egy ilyen prémiumfesztiváltól elvárható, így erről nem is kell írnom, csak annyit mondok hogy a németek szánalmas prüntyögése után számomra ez volt az Év Koncertje – ám ekkor Skrillex lépett a lemezjátszókhoz, és beindult a hajnalig tartó csapatás, mint a szar.
 
MGM, 21:40: A féltékenység tangója – ...avagy ha túl rendezett egy házasság, a nő majd megoldja és izgalmassá teszi, és nem csak azért mert Monica Vittinek hívják, hanem mert számára a nyugalom egyenlő azzal hogy a férje már nem érez semmit iránta. Nincs mese, találni kell egy szeretőt, vagy ha nem megy, legalább kitalálni...
 
 
VASÁRNAP, JÚLIUS 13.
 
 
Metallica & Lou Reed (Nagyszínpad)
A hajmetál zord királyai legutóbbi, nagy siker aratott lemezük elektro-szimfónikus átiratával érkeztek hozzánk New York sötét oldalának krónikásával, a Velvet Underground-ot is megjárt Lou Reed-del, aki – mivel meghalt – sajna csak a kivetítőn volt jelen, de ez mit sem vont le se az ő jelenlétéből, sem pedig a koncert hangulatából, épp ellenkezőleg: a fénypont Reed egyik félórás gitárszólója volt az ugyancsak legendás Metal Machine Music című dupla albumáról, mely üzletileg és kritikailag is az egyik legnagyobb sikere volt. A rossz nyelvek persze pedzegették hogy csak azért volt ez a közjáték hogy Lars és haverjai nyugodtan szopathassanak egy kiadósat a backstage-ben, de ez nem igaz. A Sound mindig is az igényes zenék és még igényesebb zenészek gyűjtőhelye volt – ahol persze még így is a közönség a legigényesebb, kapnak is tőlem egy képzeletbeli mislencsillagot. Reed szólóján kívül volt még egy-két ’tallica klasszikus is, de mivel ez elsősorban lemezbemutató volt, ezért a Lulu összes számát lenyomták, némelyiket még tovább bővítve-variálva, úgyhogy már csak emiatt is ez volt az Év Koncertje – ekkor viszont föltűnt a színpadon 2pac hologramja, mi meg csapattunk, mint a szar. Hajnalig.
 
Viasat3, 21:55: Porontyjárat – Richard Pryor első váltása a szókimondó stand-up komédiából a világhír felé. Látszólag minden adott a közhelybe forduláshoz, kezdve karakterének többszörösen rovott múltjától a gondjaira bízott gyerekekig, akiket el kéne vinnie egy távoli tanyára, de szerencsére mindez csöpögésmentesen, viszont szívhez szólóan van megoldva, megszórva némi (akkori) aktuálpolitikával. Ajánlott.
 
Palya Bea (Hejjnekem-sátor)
A Sound idei meglepetése a world music sátor, ahol tegnap állítólag valami Lisa Gerrard is fellépett. Nekem ugyan gőzöm sincs ki ő, biztos valami szilikonszájú Lana Del Rey-klón, így nem is baj hogy kihagytam. Ma viszont az a Palya Bea lepett meg mindenkit, aki túl van már úgy a korai évei népzenéjén, mint összes saját zenekarán. Az egyértelmű karrierösszegzésre otthonszüléses gyermekvállalással tette fel a pontot, amiben az Anyák Megmentője, Geréb Ágnes is segítségére volt (nem véletlen hogy Bea mellette döntött, hiszen rendszeresen kampányolt a méltánytalanul börtönbe zárt Doktornő kiengedése mellett). A művésznő most is nagyot váltott: a legutóbbi egyszáléneklés ellentéteként egy all-instrumental DJ szettel kedveskedett nekünk, amire tüntetően NEM énekelt rá. Nehéz ekkora újításokat jól abszolválni, de neki sikerült: a saját számokból felépülő, kizárólag bakelitről nyomott fellépésben minden stílus képviselve volt a japán zajzene brutálkáoszától a goa és a gabba ugrálós boldogságán át a trip-hop belassulásáig. Csak a legnagyobbak képesek arra hogy ének nélküli saját dalokkal is egy teljes tripet tudjanak adni a közönségnek, de Beának ez is sikerült az Év Koncertjével, innentől ő a Sound techno-királynője, Marushát is letaszítva a trónról. Ekkor azonban föltűnt a színpadon a Vágási Feró, mi meg csapattuk hajnalig, mint a szar.
 
FEM3, 19:10: Víz – Mindazoknak akik még elhiszik a meséket a mesés Indiáról, íme a valóság egy rosszul végződött gyermekházasságból sajátos vallási közösségbe kerülő nőről, akit sok más társával egyetemben prostituálnak. Kiút nem nagyon van: hiába hogy belekényszerültek a helyzetbe a helyi törvények alapján, immár az özvegység mellett az utcanő stigmája is rajtuk van. Mondom, ha megnézed, mindjárt nem fogsz meglepődni azon hogy arrafele a nemi erőszak szinte nemzeti sportág :SSS
 
Fidel Castro & The Hasta La Vista Social Club (Che Guevara Aréna)
Az emberarcú szocializmus és a maratoni beszédek koronázatlan sirálya most új oldaláról mutatkozott be a kapitalista disznóknak, mégpedig egyfajta lounge-ba öntött spoken word produkcióval, amit ráadásul magyarul adott elő és a számok közt is magyarul beszélt! Sok itthoni baloldai politikus példát vehetne róla az ifjúsággal való közös hang megtalálása terén! Aki viszont azt várta hogy a zenéhez társuló szövegek is az easy listening-stílust fogják követni, az csalódott: Fidel arról beszélt amit a legjobban ismer, az pedig a szocialista eszme. Én nem szeretem a direkt politizálást, de be kall valljam hogy az örökifjú gazfickó valamire nagyon ráérzett ezzel a projektjével. Egymás után jöttek a magyar című és szövegű dalok, hibátlan kiejtéssel: Tavaszi szél maghasadást áraszt, Az ipanemai traktorista lány fapinája, Az Én Kis Vörös Könyvem, a legnagyobb sikert mégis a Hajnali Fekvőtámaszok a Disznó-Öböl Partján, illetve a Napnyugta a Vörös Téren a mauzóleumnál című dalaival aratta. A ráadás egy rendhagyó, Nouvelle Vague-szerű feldolgozás volt amit a Ramones most elhunyt magyar tagjának ajánlott. Igen, a vén mókamester a punk-klasszikus Ronnie, Talk To The Russians-t bolondította meg búgó hangjával és egyenruhás kísérőivel, a refrént pedig ("Barack, majd beszélj a majdaniakkal") az egész Sound könnyek közt énekelte vele. Abszolút katarzisban volt hát részünk az Év Koncertjén, úgy repült el ez a tizennyolc óra mintha tizenöt perc lett volna, ám ekkor Kim Dzsong Un lépett a mikrofonhoz, és odacsapott két munkás borsökrével ahova köll, mi meg hajnalig lapultunk mint szar a fűben, mert nem akartunk egy Észak-koreai koncentrációs táborba kerülni.
 
M1, 0:10: Én és a verdám – Eric Bana nem csak színész, de autómániás is, és most végre bemutatja nekünk élete negyvenéves, de még jó karban levő szerelmét, egy Ford Falcont. De ez nem minden: be is akarja bizonyítani a régi igazságot, miszerint öreg autó nem vén autó, és azzal a szándékkal restauráltatja az öreg hölgyet hogy elinduljon vele egy helyi terepversenyen...
 
Szimfonikus Zárókoncert az Operaház Virtuózaival (Nagyszínpad)
Mivel lehet feltenni a Coronitát egy prémiumfesztiválra? Költői kérdés, mi mással mint klasszikus zenével, ami lágyan simogatja a kísérletezéstől megfáradt dobhártyákat. Így is történt, az Operaház Virtuózai Beethoventől Mozartig, sőt Pendereckiig és Ligeti Györgyig mindenféle régi és új klasszikust előadtak, amit a fejtágításban megfáradt hallgatóság lelkes tapssal honorált. Bizony, bár külsőre úgy tűnik mintha csupa kokszos strici meg partiribi járna ide, de egy évben egyszer még ők is hódolnak az alternatív zenének, s ezt jó tudni. A Sound pontban éjfélkor az Internacionáléval zárt amit együtt énekelt az összes látogató, lett légyen magyar vagy külföldi, ekkor egy percre szinte én is hinni kezdtem a multikultiban meg a feminista genderpropagandában, ám ekkor megjelent Vlagyimir VLAGYIMIROVICS Visszarijonov Csapajev pajtás, kis csapatunk meg csapatta. Mint a szar! Az tuti! Hajnalig!44!!!!

KONKLÚZIÓ
Mit lehet mondani összefoglalóként? A Sound továbbra is prémiumfesztivál, prémiumpénztárcákra szabva – de egyben a legnyitottabb LÁBÚ zenei ízlésű és BUTA DISZKÓSKURVÁK legértőbb fülű közönség is itt van, s mivel celebekben sincs hiány, azt lehet mondani hogy a Sound a mi Primaveránk, kicsit savanyú, kicsit sárga, kicsit káeurópai, de a mienk. Mindezt átélve épp beültünk volna a Velorex Veyronunkba, ám ebben pillanatban megjelent a Régi Karácsonyok Szelleme a Dickens összessel a hóna alatt és ránkcsapta a mesekönyv fedelét, a pincér kihozta a számlát, én meg a végösszeg láttán beestem az asztal alá, mint a szar, és aludtam hajnalig, amikoris nekiláttam konyhai munkával törleszteni a tartozásomat.
VÉGE (?)
 
 
 
Kulcsszavak: Balaton Sound

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés