2014. 08. 30.
Andiamo Celentano (aug. 30-31.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Andiamo Celentano (aug. 30-31.)
SZOMBAT, AUGUSZTUS 30.:
PINCE-E A FALANSZTER?
 
Taximaxi szingli lett.
Nem érdemes:
Film Mánia, 20:20: Akik csizmában halnak meg
– ...avagy spencerhillék is a többcímű B-filmekkel kezdték a hatvanas években (mivel a fenti mellett még Csizmadombi fenegyerek néven is futott még). Szinte minden itt van ami később felbukkant náluk, csak vadnyugatosítva: Terence Hill mint Cat Stevens (nem vicc, tényleg ez a karaktere neve) menekül, egy vándorcirkusz segíti és bújtatja,majd mikor az üldözőknek is leesik a tantusz és az egyik cirkuszos megölésével vesznek elégtételt, az artisták-bohócok csatlakoznak hozzá a kisvárost terrorizáló banda elleni harcban. Mondom, bár felismerhetők a későbbi sikerek előképei, mégis ez a közös életmű leggyengébb pillanata, ami még a megszállott rajongóknak is szinte biztosan csalódást fog okozni.
 
Talán érdemes:
Nyolckor
egy szellemes komédia az MGM-en Glenn Close-zal, akit itt egy elhunyt némafilmes színésznő száll meg, hogy rajta keresztül térjen vissza a gyöngyvászonra, eztáltal tönkretéve a nő férjének nemi és egyéb életét (tanulság: mindig nézzünk utána ki lakott előttünk, mielőtt beköltöznénk). Ami miatt mégsem egyértelműen ajánlott az az a tény, hogy Close-nál maradandóbb élményt hagy bennünk a szellem, pontosabban Carole Lombard, ugyanis az ő régi felvételeivel adnak hiteles múltat Maxie-nak. Az a pár bejátszás amin feltűnik, na már azokért érdemes belenézni.
 
Ismétlés, de érdemes:
M2, 19:25: Hófehér
– A magyar rajzfilmek egyik kultikussá emelkedett, de egyértelműen felnőtteknek szánt darabja, amiben a Disney-univerzum közhelyei fordulnak magyarnarancsosan savanyúra és káeurópaira, kezdve a jogdíjas bányászdaltól amit a berúgásra hajlamos törpék énekelnek, egészen a génhibás királyi udvarig. Egyáltalán, itt mindenki valakinek a gonosz ikertestvére: leginkább a tenyeres-talpas, mindent rombadöntő címszereplő,ebből eredeztethetően egyértelműen szerethető vagy pozitív figurák itt nincsenek is a szó mesebeli értelmében, van viszont viszont kellemes cinikusság (ami akkoriban újdonságnak számított), aktuálpolitikai áthallások, montipitonos megoldások ("Tartson felséged gyász-születésnappal egybekötött lakodalmi-temetést!"), vagyis még ma is rengeteg idézhető benyögés (érthető: legalább annyira Romhányi József alkotása ez mint Nepp Józsefé). A legendás (és a törpék miatt kettős) szereposztásban a mindenkori magyar színészet krémje: Hacser Józsa, Tábori Nóra, Sztankay István, Haumann Péter, Körmendi János, Harsányi Gábor, Bodrogi Gyula, tovább is van, mondjam még?
 
Ajánlott:
A Cinemax az Egerek és emberek-sémát veszi elő fél kilenckor, igaz nem dráma, hanem jellemfejlődéses vígjáték keretében, ez a Prince Avalanche - Texas hercege, amiben két útjelzésfestő tanul egymástól, vagyis nem csak a komolytalanabbik a felnőttebbtől (akihez ráadásul majdnem rokoni szálak fűzik, mivel ő az öccse a csajának). Kevés szóval összefoglalható, de mély témákat okosan boncolgató alkotás, nézzétek. Végül legyen egy irodalmi-zenés műsor az M2-őn negyed tizenkettőkor kamaszkorom egyik megkopott bálványával, a Kispál frontemberével, Lovasi Andrással, aki most könyvével visszaszerezte nálam a becsületét. Az Idáig tudom a történetet még egy zenés könyvbemutató sem tudja elrontani, a modoros Quimby-kötettel ellentétben itt valóban közel kerülünk az előadóhoz és közben számtalan vicces és komoly sztorival gazdagodunk. Nekem kellemes meglepetés volt, főleg hogy a Borz és vele együtt Lovasi mostani munkássága is elment mellettem (egy ok: Szilvafácska). Viszont ezt a műsort (és a könyvet is) csak ajánlani tudom mindenkinek.
 
Kössz, biztonság! rovat:
Agyonverte ismerősét a nyílt utcán:
"Aztán bejelentette, hogy az ismerőse meghalt." – Hát, végülis igazat mondott, csak nem bontotta ki az igazság minden részletét... :///
20 évvel ezelőtti gyilkosságért kapták el: "Brutális gyilkosságokat bizonyítottak a 70 év feletti amerikai házaspárra." – Nahát, ott nincs ilyen mint nálunk, hogy két hónap után elévül és még Kossuth-díjat is kap az elkövető? Mennek ezek is a villamosszékbe? :)))
Megtalálták a Titanicot elkaszáló jéghegyet: "1911-ben vált le Grönlandról, eredetileg 500 méter hosszú volt." – Huhh, nem lennék ezek után a jéghegy helyében, ő még több ember haláláért felelős :SSS
Megölheti a gyerekét a játékfegyverrel: "A fogyasztóvédelmi hatóság szerint játékfegyverek jelentős része veszélyes." – A végén még kénytelenek leszünk ezekkel védekezni az új generáció ellen, mert nézzük csak mi történt az USÁban:
Uzival lőtte agyon oktatóját a 9 éves lány: "Charles Vacca automatára állította a fegyvert, a lány véletlenül fejbe lőtte a férfit. A korhatárba belefért." – ...de nem csak a céllövöldében, hanem a teniszpályán sem vagyunk biztonságban:
5 éves lány oktatott Grand Slam-döntőst: "Megdőlt egy régi rekord a US Openen, Kurnyikova óta először nyert ilyen fiatal teniszező a főtáblán." – Mondom, jönnek a fiatalok, ideje gondolni a saját jövőnkre és biztonságunkra!!! ÉBERSÉG!!!
 
TISZTELET! rovat:
Kim Dzsongunt meglopta az az ember, akiben annyira megbízott:
"Ötmillió dollárral lépett meg."TISZTELET!! Diktátoroktól, pláne komcsiktól lopni nem szégyen, hanem dicsőség!
Boko Haram tagokat ölt a kameruni sereg: "A nigériai terrorszervezet harminc tagjával végeztek."TISZTELET! Csak így tovább, srácok!!! :)))
Videón irtja a drónokat Johnny, a könyörtelen drónvadászTISZTELET! Csak így tovább, Dzsoni, remélem az Amazon.com drónjai is hamarosan célkeresztbe kerülnek!
Semjén Zsolt helyretette DarwintTISZTELET! Már éppen ideje volt!!!
Még hajnalban is részeg Kökény AttilaTISZTELET! Így kell tolni lajkaboss a PARTY HARD!!-ot!
Az alkohol áldozata lett a püspökladányi alpolgármester: "Merevrészegen lekamerázták a kakasfesztiválon, lemondott a fideszes Kiss Zsigmond." – Ahelyett hogy azt mondanák, amit én: TISZTELET és EGÉSSÉG! Komolyan nem értem. Nála ezerszer nagyobb gyökérségeket elkövető politikusok a helyükön maradhatnak (sőt: előrébb lépnek a ranglétrán), őt meg pellengérre állítják csak mert egy kicsit többet ivott a kelleténél?! HÁT HOL ITT A ZIGASSÁG?! >:(
Egymást robbantgatják az arab terroristák: "A libanoni Hezbollah robbantási szakértője robbantotta fel az Iszlám Állam robbantási szakértőjét."MAXIMÁLIS TISZTELET!! Bárcsak minden rohadék tenorista követné a példájukat!
urbanista – nahát: Több, mint 50 éve egyedül épít egy katedrálist egy férfi: "Justo Gallego Martínez megfogadta Spanyolország védőszentjének: ha meggyógyul, akkor egymaga felépít egy katedrálist.1961 októberében úgy érezte, meggyógyult. Azóta is építi Madrid közelében a katedrálisát, többnyire egyedül. Don Justo szeptemberben lesz 89 éves."TISZTELET! bárcsak minél több ember követné az ő példáját is!!
Így még senki nem gyalázta meg az Iszlám Állam zászlaját: "Menstruációs vérrel és fekáliával szennyezte be két feminista." – Nem hittem volna hogy ezt valaha is leírom, de mégis megtörtént: MAXIMÁLIS TISZTELET A FEMINISTÁKNAK!!!
 

VASÁRNAP, AUGUSZTUS 31.:
NAGY ARC A BALTAARC!
 
Élősködők és felforgatók.
Talán érdemes:
A hivatalosan is örökifjú Koncz Zsuzsa nemrégiben tért vissza egy újabb Aréna Koncert erejéig, aminek ma az első részét adja le az M1. Ha valaki, hát az élő példa a minden felett álló emberre: teljesen mindegy hogy ki mit gondol róla, mennyire szimpatikusak egyes dolgai (nekem a politikai szerepvállalásai nem jöttek be), még így is jó sok, túlzás nélkül klasszikusnak nevezhető lemezt és még több dalt köszönhetünk neki, és persze akárhányszor megtölt bármekkora koncerttermet. A mai iksztraktoros-megaszaros világban ő a kevés megérdemelten állandó pont egyike, aki látványosan távolmarad a bulvárvilágtól. Amennyiben lehet biztosra menni a minőséggel, 22:10-kor itt van rá az alkalom. Féléjfél előtt tíz perccel egy még épphogy nézhető romantikus komédia a Film Café-n, amiben egy szívesség-csábításból tartós kapcsolat lesz, ami ráadásul a kiötlő író ellen fordul. Pedig olyan egyszerű terv volt: a művéből készült színdarab amerikai Don Juanja (Jon Bon Jovi) megszabadítja színésznő feleségétől, neki pedig szabad az út az új szerelmek felé. Ekkor viszont már a felbérelt Felforgató donjózsit is megszállja az ihlet, és ráveszi az író exét az alkotásra – és amilyen gecinagy mágus az élet, nem csak siker lesz, de meg is filmesítik...
 
Ajánlott:
Tízkor Cronenberg első nagyjátékfilmes rendezését adja a Viasat6. A rendezőt a hetvenes években (az állandó vesszőparipa testmódosulósdi mellett) bevallottan érdekelték a nemi betegségek (nem úgy, nyugi), ennek megfelelően a Paraziták nem sokban különbözik az utána készített Veszett-től: itt is egy sekszális megszállottságot kiváltó mutációról van szó, és itt is a fekete humor (na meg az erkölcsi tanulság) segített elkerülni a korhatáros besorolást (vagy a keményebb jelenetek kivágását, például azt a majdnem-pedo csókot). OK, véres, morbid, ma már itt-ott hihetetlennek tűnő jelenetekkel, és alapvetően pesszimista hangulatú - de ha meg akarjuk érteni a későbbi alkotásokat, ezt sem szabad kihagyni (a Rabidról meg már áradoztam egy jót múlt év legvégén).

Így kezdődik egy zombi-gangbang.
23:40-kor szintén horror, de a direkt gagyi, vagyis vígjáték típusból a PRO4-en. Ha hinni lehet a mendemondáknak, a Balta már a sokadik részénél tart, mi most az elsővel adhatjuk át magunkat az agyatlan szórakozásnak. A címbeli vágóeszközzel egy apa ölte meg véletlenül a gyerekét, pedig csak ki akarta szabadítani, így a srác azóta deformálódott kísértetként járja a környék amúgy is eléggé baljós bozótjait – és ugyan hova látogatna el pár buta városi puhány erkölcstelenkedni, ha nem ide. Szerencsére hősünk hamar kezelésbe veszi a meztelenkedőket ^^
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Okosságok a 13 éves lánytól:
"Will Smith lánya is megőrült" – Miért, eddig mi volt? :DD Az egy dolog hogy a kép alapján még mindig nem egyértelmű hogy lány-e, sebaj, majd eldönti vagy ő vagy a genderpropaganda. Az igazi gond azzal van amiker ír. Innentől tényleg iskolai végzettséghez kéne kötni az internethozzáférést.
DopeManTV: Kihívtuk az Orbán Viktort – MUHAHA. MÁR MEGINT? Nem úgy volt hogy szobordöntés (nem, nem úgy volt, azt már sikeresen törölték), meg kivándorlás (nem, azt csak viccből, hahaha), meg menekülés a Zelnyomó magyar diktatúrából (nem, ahhoz érteni is kéne valamihez)? De tényleg, ha ők a kihívók, ki jöhet még?
A Hegyvidéken indul Vágó István: "A DK-szimpatizáns tévést a baloldali összefogás támogatja a XII. kerületben." – Oké, én most akkor linkelem a Napirajz aktuális bejegyzését, és csöndben iszok egy sört. (...) Na, megvolt, folytassuk:
fesztivál: Samantha Fox: Mi rossz van abban, ha egymáshoz érünk?: "A 80-as évek vetkőző énekesnőjétől sokan kérdezték, hogyan lehet ennyire undorító. Pénteken nálunk koncertezik, interjút adott."ITT LÉP FEL, ÉS ÉN NEM TUDOK RÓLA?! Lehet mégse kéne annyit kocsmáznom? Nap kommentje:
 
vuvuzela importőr 2014.08.27 16:58:48
Hát hogyismondjam, nekem nagy kedvencem volt tinikoromban. A zenéjére nem emlékszem...

 
Ötmilliárd dollárba kerül Afganisztánnak, hogy nincs új elnöke – Jaja, a demokrácia sokba kerül, a hiánya meg még többe: "Elbocsátások és bércsökkenés lesz a következő lépés." – Dehogy: a következő lépés a tálibok visszatérése lesz :SSS
20 évesek cserélnének velük: "Így kell szuperdögösen kinézni negyven felett" – Én is valami hasonlót próbálok, persze nem sportolással, egészséges kajákkal, önmegtartóztatással meg más ilyen feminista-liberális maszlagokkal: ÉN AZ ALKOHOLLAL KONZERVÁLOM MAGAMAT!!!
A Fehér Ház komolyabban vette a lelőtt fergusoni fiú temetését, mint Margaret Thatcherét – ...és tényleg, de nem ám a rendőri biztosítás szempontjából:
Ezrek búcsúztatták a Fergusonban lelőtt fekete fiút: "A Fehér Házból is küldtek három embert, de a helyi kormányzó nem volt ott." – Ez mekkora már! Én világéletemben utáltam Thatchert, de azért az milyen durva hogy az ő halálát leszarták, egy lelőtt bűnöző meg szinte állami temetést kap:
 
Hétszűnyűkapanyányi Monyók2014-08-26 12:41:54
Mintha kimaradt volna egy mondatrész: "aki röviddel az eset előtt rablást követett el egy gyógyszertárban", továbbá az, hogy a rendőrt szemüreg környéki töréssel kórházban kezelték az eset után.

 
...és mintha ez a mennybemenesztés nem volna elég:
 
Paprika 2014-08-26 09:39:20
"A család nevében Brown nagybátyja, Charles Ewing tiszteletes beszélt. Szerinte az áldozat vére bosszúért és igazságért kiált. " A tiszteletes baszki! : ) Bosszút akar a tiszteletes. Ugyanolyan féreg lehet mint a mamut testű bűnöző rokona volt.

 
Tényleg kifordult magából a világ, basszus. Bárki más épeszű ember gyermeke ha fegyveres rablást követne el és ottmaradna a földön, a szülei befognák a pofájukat és azon gondolkodnának hogy hol cseszték el a nevelését. De nem itt: egy "keresztény" tiszteletes uszít az önbíráskodásra. Nem szeretnék a korlátlan demokrácia hazájában rendőr lenni innentől. Na de elég a pesszimizmusból, zárjuk vidáman a hetet-hónapot:
azonnal dobjon el mindent: Itt van Nicki Minaj videoklipje fingósítva!!!: "Egy fokvárosi humorista duó fingáshangokkal pakolta tele a rappernő Anaconda c. számához készült videót. Remekmű." – Én általában utálom a fingós-füves poénokat, de ez annyira jól sikerült, hogy kénytelen vagyok belinkelni.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés