2014. 11. 22.
Szaddam Koffein (nov. 22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, NOVEMBER 22.:
NEWANDA
 
Szeress végveszélyben!
Ismétlés, talán érdemes:
PRO4, 21:35: Cloverfield – Az X (vagy már Y? Z?) generáció számára készült szörnyfilm. Ez nagyvonalakban azt jelenti, hogy minden hiba ami a magamfajta oldszkúl mozibubusok agyát felb****a, arról milliók állítják hogy tulajdonképpen erény. Lássuk a két legfontosabbat:
-Se eleje, se vége. Nincs konkrét ok, nincs magyarázat a szörny feltűnésére (egy darab elhintett milliméteres morzsa kivételével, amit még a sokadik megtekintés után is csak akkor veszünk észre ha direkt keressük és lelassítjuk/kikockázzuk a filmet).
-Kézikamerázás. Már a Blair Witch-nél is fejfájást kaptam tőle, de ott legalább néha voltak "álló" pillanatok. Itt folyamatosan mozog, dől, jobbra-balra cikáz a kamera, és ha mindez még nem lenne elég, jópár szubliminális utalást is elrejtettek benne, vagyis eléggé dezorientáló az egész (nem kétlem hogy ez volt a cél, de mondjuk ha moziban néztem volna, utána úgy jöttem volna ki ahogy csak a kocsmából szoktam egy erősebb péntek-szombat este után). Mindezektől eltekintve időnként kifejezetten hatásos (a főszörny "kölykei" különösen), de nem egy Alien. Aki még ezen túl is szeretne röhögni rajta, annak ajánlom a 100 dolog, amit a Cloverfieldből tanultam fórumot az IMDB-n, ahol nagyjából az összes bakit és következetlenséget kilistázták.
 
Talán érdemes:
Negyed nyolckor egy rendhagyó (és egyszeri) közreműködés az AMC–n a két leghíresebb férfi Fonda, Peter és Henry között, nem mentesen a bosszúba hajló rivalizálástól (a rendező-főszereplő fiú a jónevű papára a helyi bolond szerepét osztotta). A westernkulisszáktól eltekintve az Easy Rider unplugged (=lovas) verziója pókeren nyert, szinte kiskorú Brooke Shields-szel (ő a címbeli Wanda Nevada), de ugyanúgy az (akkori) amerikai álom (=arany) nyomában. Utána kereken nyolc órakor Julianne Moore Angoltanárnőként az HBO-n, nemkicsit Holt költők társasága-felhangokkal, vagyis ő is az önkifejezésre bátorítja tanulóit, az iskolában még annak is teret ad aki a nagyvilágban megbukott első próbálkozásával: meggyőzi a srácot hogy a suliban mutassa be a színdarabját, ám a kölyök racionális és rabiátus apja ennek nem annyira örül. Duna TV, 20:55: a kifulladásig tolt James Bond-szériát egyre inkább a gonoszok mentik. Az óriás termetéről és fémes harapásáról elhíresült (és sajnos idén szeptemberben elhunyt) Richard Kiel először A kém, aki szeretett engemben tűnt fel, hogy aztán a Moonraker-ben rátaláljon a váratlan szerelem és békében váljon el a 007-estől - ilyen is van, meg olyan is, hogy az angol gentleman kénytelen együttműködni egy orosz (ráadásul női) ügynökkel, ám szakmai és egyéb kapcsolatukra némi árnyékot vet, hogy a nő pasiját Bond tette el láb alól... Pedig az LMP-RE akarom mondani DK-RA összefogásra igenis szükség van, mivel egy német származású milliomos már megint a harmadik világháború kirobbantásán ügyködik, és azzal kezdi hogy sorra gyűjti be a két atomnagyhatalom tengeralattjáróit... Háromnegyed tízkor ismétlésgyanússág az M1-en. A Végveszélyben a Férfias játékok folytatása amiben Harrison Ford újra Tom Clancy regényhőse, Jack Ryan bőrébe bújik, akit ezúttal előléptettek CIA-fejessé, de ezzel többet ártottak mint használtak neki: nem elég hogy a folyamatban levő ügyekre is figyelnie kell, de emellett a folyosói intrikák hálójában is helyt kell állnia – és a közben Cég a háta mögött intézkedik ugyanazon eset kapcsán amin ő dolgozik, az amerikai elnök egy alvilági (drogos) kapcsolatokkal rendelkező dél-amerikai haverjának megölésén.
 
Ajánlott:
Cinemax 2, 20:00: Száz nap Palermóban – Dalla Chiesa életének és küzdelmeinek története. A rendőrt a terrorizmuson aratott győzelme után nevezik ki a forrongó Palermo prefektusává, ám a tanulság már jóval a vége előtt nyilvánvaló lesz nemcsak a néző, hanem az ő számára is: a Vörös Brigádok kiskutyafüle a maffiához képest :(((
AXN, 21:00: Kínzó közelség – Neil LaBute meglepően bátor témaválasztással a rasszizmust dolgozza fel, melynek elszenvedő alanya ezúttal egy fehér férfi és fekete felesége. Az egyre erőszakosabb akciók azonban nem a helyi bőrfejűeknek vagy KKK-soknak köszönhetőek, hanem egy fekete (!) zsarunak. Igen, a fordított rasszizmus is rasszizmus, és ha LaBute-ot a témaválasztásért illeti dicséret, akkor Samuel L. Jacksonnak meg az elborult agyú rendfenntartó megformálásáért jár ugyanez.
 
A seksz, a szipu rovat:
Vibrátor-teszt: Megtudtam az árát, már attól felizgultam: "Az ötvenezres vibrátorral a tesztalany szerint könnyű elélvezni, kevesebb mint egy perc alatt összejön." - Van akinek ehhez is vibrátor kell? Nálunk elég lemenni hó végén a közértbe ahhoz hogy felizguljon az ember...
élet - Az egymás utáni orgazmus a nőknek könnyebben megy, mint a férfiaknak – Most megint mondanám hogy ez bizonyítottan lehetetlen, ha nem lenne legalább egy bizonyított eset:
Szegény nőnek másfél orgazmusa van percenként - Akkor három orgazmusa van két perc alatt! Egyébként honnan tudják hogy másfél? Mérik, vagy mi? – "Cara Anaya ritka szindrómában szenved." – Asszem ezt hívják férfi-szindrómának, ugyanis tudományosan bizonyítva van, hogy női orgazmus nem létezik.
Keményen fellép az egyetem az utcán szexelő diákok ellen – Ez a diktatúra borzalmas! Nem elég hogy a diákoknak tanulniuk is kellene az egyetemen, de nyilvánosan már nem is kúrhatnak egy jót! Hát hol itt a tolerancia meg a másság tisztelete?!
Szabadságot a női mellbimbóknak!: "Elgondolkoztak már azon, hogy miért van az, hogy egy férfi simán mászkálhat meztelen felsőtesttel közterületen, ha viszont egy nő teszi ugyanezt, akkor minimum megrökönyödést vált ki, de sok helyen ez egyenesen törvényt sértő cselekedet? A Free the Nipple című filmben félig pucér nők rohangálnak New York utcáin, ráirányítva a figyelmet a helyzet abszurditására. A film persze túlmutat ezen az egy szemléletes példán, a meztelenkedést felhasználva mesél a nemi egyenlőtlenségek problémájáról." – Az egy dolog hogy az is elég cseszlovák ha férfiak mászkálnak félmeztelenül, de ÉDES FASZOM!, feministák tüntetnek a szabad pucérkodásért?! Asszem hivatalosan is itt a világvége. És ne mondja senki nekem hogy ez jó, mert képzeljük csak el mondjuk Andrea Dworkint meztelenül. Huhh, ez még gondolatnak is durva és nem csak azért mert már meghalt szegény. Asszem iszok is még egy sört. o_O
Terhesen napi harmincszor lőttem be magam a zenével: "Réka 22 éves, hat hete szülte lányát. Amikor megfogant, prostituáltként dolgozott. Terhessége ötödik hónapjáig napi 20-30 alkalommal lőtte magát a zene nevű dizájnerdroggal. Interjú."SAJNÁLOM, DE NEM TUDOM SAJNÁLNI. Nade komolyan, még a végén szégyellni fogom magam hogy az én anyám odafigyelt mindenre a terhesség alatt meg után is, és sohasem drogozott...:SSS És ha mindez nem elég, az Index nyócker-drámája is folytatódik:
Józsefvárosi drogelosztó? Egy brazil gettó lehet pont ilyen: "Belülről láttuk a drogáruházat, megtudtuk, ki mennyit kap, és mi a feladata. A kerület fekete lyukaiban a TEK akciója után is folytatódik a biznisz. Gondolná, hogy a politika áll a dizájnerdrogok mögött?" – Igen, sőt nyilván a csúnyagonosz politikusok személyesen lőnek be minden egyes heroinistát. Gyerekek, én nem kedvelem egyik kormányt se, de ezt azért ne varjuk már az ő nyakukba: AKI DROGOZNI AKAR, AZ POLITIKÁTÓL FÜGGETLENÜL FOG IS."A lakókat nem bántották, de a biztonságérzetünk rossz volt" – mesélte forrásunk, amikor arról kérdeztük, milyen volt egy drogelosztó központban lakni. "Nem hiszem, hogy érdekük lett volna velünk ujjat húzni, nem ebből volt a pénz. Betörés nem nagyon volt a házban, olyanról hallottam csak, hogy eltűntek a száradni kitett ruhák. De közben állandó nyomás alatt voltunk. Az őrszemek közt kellett befurakodni, ha hazajöttünk. Szinte mindennap megkérdezték, hogy kihez jöttünk, mit akarunk, mert elfelejtették, hogy itt lakunk. Aztán az eldobott tűk. Meg voltak azok az üres lakások, amiket felfeszítettek, hogy ott drogozzanak." – Nofene, akkor valami betörés mégiscsak volt? Akkor azért mégiscsak van valami veszélye ott lakni, ha a folyosón lézengenek a drogosok, meg azt se tudják, ki lakik itt és ki nem? – "Vezetőm be is vitt az egyik belövőszobába, de csak rövid impulzusokról tudok beszámolni, mert a bűz, de még inkább a mindenből áradó kilátástalanság percek alatt menekülésre késztetett." – Ez is de jó: a nem a büdösség hanem a "kilátástalanság" miatt "menekültek"! Nem tudom, én előbb tudnék kilátástalanságban élni mint orrfacsaró bűzben, de hát ahány ház, annyi BELÖVÉS szokás. – "A feltört lakás közepén egy mocskos matrac hevert, amelyet karnyújtásra szemét gyűrűje vett körül. A matrac előtt papírdoboz, azon félbevágott sörösdoboz. "Abban vagy valami kupakban keverik a drogot a vízzel. Ez jelzi, hogy drogosok használják a helyet" – magyarázta a lakó mielőtt kirohantunk volna a sivár szobából."...ÉS A TÁVOLBAN VALAHOL FELSÍR EGY DROGOS ANYA!4444 négy
Csajok és Pasik - “A párom felelőtlen, és nőket gyűjt"NEM NŐKET, CSAK A FOTÓIKAT, BASSZUS! Mi ebben a bűn?! :( - “A jó barátnő pornóvak és tudja, hogy párja úgyis nézi, de elviseli."Mi az hogy, nagyonis. A Tartós Kapcsolatok az elfogadásról szólnak: aki szeret és elfogad engem, az az alkoholizmusommal és a többezres Gianna Michaels-DVD-gyűjteményemmel együtt fogadjon el, cserébe én se fogom firtatni hogy kitől vannak a gyerekei!!! Nap kommentje:
 
Mi Újság Wágner Úr · Top commenter
Majd akkor aggódj ha megtalálod a titkos mappáját a törpés polipos pornóval.

 
 
VASÁRNAP, NOVEMBER 23.:
MEGSZÓLAL A GARDRÓBSZEKRÉNY:
 
-Ide nekem a krétát is
!
Nem ajánlott:
Bár ha jól tudom maga az Út a vadonba még nem szerepelt a blogban, de a kapcsán egyszer már elmondtam, mennyire önző magatartás is az hogy hátrahagyunk mindent és mindenkit a biztos halállal végződő Nagy Kalandért (gyengébbek kedvéért: Alaszka, felkészülés nélkül=lassú és kényelmetlen exitus). Már az is elég szomorú hogy volt egy ígéretes fiatal srác aki elindult erre az egyirányú útra, de még rosszabb hogy volt aki megfilmesítse a hátrahagyott memoárjait, mintát adva ezzel egyes befolyásolható idiótáknak. A legtöbb amit elmondhatok róla hogy Sean Penn itt sajnos megint fullba nyomta, de ezúttal az öko-kretént, és szerencsére csak rendezőként. A legjobb viszont hogy elég későn, éjfél előtt öt perccel kezdik a TV2-őn, így aki bevállalja ezt a 140 perces tripet, az a reklámok miatt remélhetőleg kétszer ennyi időt fog előtte tölteni. Ami viszont biztos az az hogy én már a kezdéskor aludni fogok ^^
 
Talán érdemes:
M1, 23:35: A Bounty
– Nem egyszerűen egy remake a közismert sajnálatos eseményről (az abból készült Lázadás a Bounty-n már többször is volt a blogban), a forgatókönyvíró Robert Bolt és a rendező Roger Donaldson inkább a nehezebb utat választották: megpróbálták bemutatni a már nevében is keresztény Fletcher Christian (Mel Gibson) lassú áttérését a polinéz pogányságra, ahogy mindezt parancsnoka, William Bligh (Sir Anthony Hopkins) látta. A történetet az utóbbi bírósági tárgyalásán keresztül ismerjük meg sok nagy névvel (Sir Laurence Olivier, Daniel Day-Lewis és Liam Neeson), valamint Vangelis zenéjével. Jóval szimpatikusabb visszatérés a természethez, mint az Út a vadonba depressziója – ki tudja, pár fűszoknyás csaj kedvéért talán még én is kacérkodnék a polinéz hitvilággal, vagy inkább megtéríteném őket, és akkor az enyém lehetne az első katolikus hárem.
 
Ajánlott:
Keserédes, kicsit elnyújtott Lumet-dráma fél nyolc után öt perccel az AMC-n az utolsó kívánságaink beteljesíthetőségéről. Itt nem egy ügynökre, hanem édesanyjára, a megszállott Greta Garbo-rajongóra leselkedik a halál. Az előrehaladott fázisban levő agytumorral megvert nőnek egyetlen kérése van: beszélni szeretne a bálványával, és fia mindent meg is tesz ennek érdekében, miközben az ő élete darabjaira hullik, de ugye mégiscsak a szülőké az első hely mindenkor. Emberünk küzdelmét végül siker koronázza, eljő a várva várt pillanat, És megszólal a visszavonult Garbo is. Nem meglepő módon itt inkább a nők állnak reflektorfényben, és mind a férfi csalódott feleségét játszó Carrie Fisher, mind a haldokló anyát adó Anne Bancroft remekel.
 
More human than human rovat:
Aki nyitott szemmel jár a világban, annak feltűnt hogy mostanában igen erősen nyomatják a robotizálást – filmek, játékok, könyvek népszerűsítik a helyünkre törő gépeket. Pár éve még ennek a megemlítése is azzal járt hogy az embert paranoid őrültnek, de legalábbis a Haladás Ellenségének bélyegezték, most viszont Indexen-Origón olyanokat olvashatunk, hogyaszongya:
A robotok már a spájzban vannak: "A robotok megváltoztatják mindennapi életünket. De el fogják venni a munkánkat is?" – Fontos kérdés, vegyük is sorra, és haladjunk a legképzettebbektől lefelé:
Meglepően emberien fog a robotkar: "A puha ujjacskák egyszer majd szikét is foghatnak" - ...amivel egyszer majd szépen elnyiszálják a létrehozójuk torkát ^^ MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség orvosokra.
Minirobotokkal nyomtathatunk házatMAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség építészekre.
Ez a robot sokkal jobban rajzol nálunk: "A robotok már a művészeti alkotásokban is lassan megközelítik az embereket."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség művészekre.
Robotzenészek Squarepusher új lemezén: "A kísérleti zene egyik úttörője összeállt egy japán robotikai céggel, ami profi zenészeket épít."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség zenészekre.
Gyilkos robotokat gyárt a Google: "Fóliasisakos tüntetők zavarták meg a Google I/O 2014-et, ahol a keresőóriás idei újdonságait mutatja be. Online tudósítunk."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség rendőrökre.
Robotok veszik át a katonák helyét: "Már két magas rangú amerikai katonai vezető is ezzel magyarázza a jövőben várható létszámcsökkentést." MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség katonákra.
Bemutatták a világ első robotbemondóit: "Ennél ijesztőbbet úgyse lát ma. A japán robotok állást is keresnek, bár felállni még nem tudnak."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség tévésekre.
Hihetetlen, mire képesek a robotok: "Mint a filmeken. Még kávét is kapunk tőlük, ha szépen kérjük."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség titkárnőkre.
lazarbibi - nahát!: Robot csapos dolgozik egy német bárban: "Különleges felszolgáló dolgozik egy német bárban. A szomjas ügyfelek messziről utaznak ide, hogy megcsodálják őt a munkahelyén."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség csaposokra. Csak nehogy aztán az alkoholistákat is robotokkal váltsák fel :SS
Androiddal gyilkolják meg az autóipart: "Beszéltünk az autónkhoz, az meg visszapofázott, hogy kapcsoljunk már hatosba. Egy félokos autóból kiindulva néztük meg, miként foglalják el a robotok a sztrádákat."MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség sofőrökre.
Szolgálatba lépett az igazi robotzsaru: "Ingatlanokat véd a K5, és olyan mint egy űrhajó." - MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség biztonsági őrökre.
Cuki robot veszi el a polcpakolók munkáját: "Linux fut rajta, képes emberekkel együtt dolgozni. 50 ezer dollárba kerül, de fizetést nem kér." - MAGYARUL: innentől kezdve nincs szükség raktárosokra.
Még nincs itt a mesterséges intelligencia: "Egy robot átment a Turing-teszten, a világ felhördült. Nem született meg a Skynet: lényegében csaltak, és a teszt is rossz."MAGYARUL: INNENTŐL KEZDVE NINCS SZÜKSÉG RÁNK, EMBEREKRE.
smart – jövő: Jönnek a robotok, jön az újkommunizmus?ÉDES FASZOM, CSAK AZT NE! Már a régi is elég volt ötven évig... – "Ahogy az élőmunka lemorzsolódásával nő a munkanélküliség, lesz egy átmeneti időszak, amíg nagy lesz a társadalmi feszültség. Hogy az elégedetlenség, tüntetések meddig tartanak majd, az nagyban függ a kormányok megoldásaitól." – A cikk természetesen baromság, de született egy Évszázad kommentje-candidate, amit szöges talpú cipővel kéne minden robotpárti idióta agyába beledöngölni:
 
HTünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.05.26. 12:15:27
Érdekesnek találom, hogy mindenki csak arra gondol: az embereknek kell alkalmazkodniuk az egyre több és több szoftverhez, hardverhez, robothoz, ha azok elveszik a munkájukat, és keresni kell maguknak új utakat.
 
Az miért nem opció, ha kimondjuk: nincs szükség több szoftverre, hardverre, robotra, technológiai fejlődésre, mert ezek együttesen több kárt okoznak, mint hasznot?
 
El kellene dönteni: az ember van a gazdaságért, vagy a gazdaság az emberért. Szerintem mi, emberek fontosabbak vagyunk bármilyen részvénynél és bármekkora termelékenységnél.

 
 
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés