2015. 01. 24.
A Sun harmadik oldala vagyok (jan. 24-25.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, JANUÁR 24.:
KRÉMES, SZARVAS,
 
Szahar!
Kiemelten nem ajánlott:
M1, 20:25: A Dal – Még csak az Első elődöntő, de már most nem érdemes néznetek. Úgy rémlik hogy eddig minden eurovíziós vetélkedőről igyekeztem lebeszélni mindenkit, és most sincs másként, tényleg csak az nézze aki még hisz a mesékben meg abban hogy a mjúzikbizniszben a tehetség a lényeg. Asszem ezen a foson nyert múlt évben az a szakállas geci, miközben a jópofa és jóhangú orosz versenyzőcsajokat fújolta a közönség, mintha bármi közük is lenne Putyinhoz. A magyar zsűri külön téma, Rúzsa Magdin meg Pierroton kívül senki nincs akinek köze lenne a zenéhez, és velük igazából nincs baj, korrekt előadók a maguk határain belül, de azért legyünk őszinték, az a fajta rámenősség ami egy eurovízóhoz kell, az azért elég ritka kis hazánkban, Pierrot meg ha jól emlékszem akkor került a legközelebb a témához, amikor Bayer Friderika lemezét producerálta volna, akinek meg közben elege lett a felhajtásból és belépett a hitgyülibe.
 
Talán érdemes:
Universal Channel, 19:10: Robotkrokodil
– Az aktuális technikai újítást (nanotechnológia) meglovagoló minimálköltségvetéses Asylum-baromság, egy-két valóban vicces pillanattal, azonban az állatkerti krokodilt önkényesen upgrade-elő katonai minirobotok már a kelleténél közelebb vannak ahhoz hogy felhőtlenül tudjuk egyszernézős gagyinak tekinteni... Más. Miután George Lucas még a saját ötleteit is rendszeresen elcseszi és Spielberg a komolykodásait, Stephen Sommers meg a régi dicsőségek remake-jeit és gyengusz folytatásait erőlteti, a közönségnek nem marad más, mint máshol keresni a kikapcsolódást, vagyis a családdal is nézhető, kritikusok által lesajnált popcorn-mozikat. A Szahara a tökéletes példa erre: egzotikus helyszín (Afrika), kellően misztikus de azért csábító cél (rég elfeledett hajó kincse, ami mellé mindenféle globális horderejű rejtélyek is járnak), az odavezető úton leselkedő veszélyek (amik sosem mennek át az akciófilmek brutalitásaiba), mindez nézőcsalogató nevekkel (Matthew McConaughey, Penelope Cruz) tálalva. Világmegváltást ne várjunk tőle, azt csak a képernyőn fogja megvalósítani (ha egyáltalán), viszont háromnegyed kilenckor két órára elfeledhetjük a külvilág összes problémáját a Film+2-őn, ez is valami, és nem is kevés.
M3, 22:50 – Általában örülni szoktam a régi magyar tévéfilmek ismétléseinek, most azonban nem teljes az örömöm, a Forduljon Psmithhez ugyanis azon adaptációk egyike, amelyik csakis itt, a Nyugattól elzárt blokkban jöhetett létre, a szerzői jogokat szabadon kezelve, gondolom a valódi írók engedélye nélkül, ahogy sok más regénnyel és filmmel is csinálták. Hogy miből gondolom mindezt? Például abból, hogy a forgatókönyvet állítólag Málnay Levente és Ungvári Tamás jegyzi, csak arról feledkezik el nagyvonalúan a műsorújság hogy az egész ötlet, karakter, egyszóval minden P. G. Wodehouse-tól származik, akinek a könyvei azért eléggé hozzáférhetőek voltak már akkor is. Az író által kitalált, mindent elintéző, nagyvonalú vagány itt ékszerlopásba keveredik. Olvasd el a Psmith-széria bármelyik részét, azzal többet érsz.
 
Horror rovat:
Három a borzongató igazság, és először fél tizenkettő után öt perccel kaphatunk belőle ízelítőt a Cinemax 2-őn, egyenesen Németországból. A Rádiócsend egy sorozatgyilkosság kapcsán a rendőrség töketlenkedésén poénkodó kalózrádiósa egyszercsak váratlan telefont kap magától az elkövetőtől, aki közli vele, hogy a következő esetet az ő nyakába fogja varrni. Utána 23:40-kor ebben a hangulatan folytatjuk a Universal Channelen a Rémjárással, amiben sajnos tényleg Danny Trejo az egyetlen hiteles horrorelem, de ő nagyon, tőle eltekintve viszont elég tré az egész: egy iskola tanárait megszállják mindenféle gonosz lelkek, akik egy földrengés (!) hatására szabadultak ki a tektonikus lemezek közül. Igen, tényleg csak ennyi a tartalma, de mindenkit nyugtasson a tudat hogy a megvalósítás még ennél is sokkal rosszabb. Végezetül éjfél előtt tíz perccel Renée Zellweger próbálja Naomi Watts körkörös horrorbravúrját megismételni a TV2-őn amikor örökbefogad egy bizonytalan múltú Védtelen gyermeket, pedig bibliásabb embernek már a keresztnevétől (Lilith) is a hideg szaladgálna a hátán. Ha mindez nem volna elég, a kislány beköltözése után megszaporodnak a gyanús véletlenek és természetfölötti jelenségek, így az egyetlen kérdés az marad a néző számára hogy végül itt is marad-e a már bevált módszer (sós kútba dobás, malomkerék alá tevés, miegyéb).
 
A seksz, a szipu rovat:
A legmeredekebb szexjelenet kimarad A szürke ötven árnyalatából: "Ebben egy tampon sem tudja megakadályozni a szexet." – Egy pillanat, mindjárt folytatom, csak elmegyek hányni egy kicsit. (...) Na, megvolt, visszajöttem, hol is tartottunk?
Vágykeltés és ízorgazmus A szürke ötven árnyalatával: "Már itthon is élvezheted a legjobb fogásokat" – A félreértések elkerülése végett: ez egy vendéglő, ahol ilyen S/M ihletésű kajákat csinálnak. Gondolom a tamponmártás itt már nem marad ki ^^
randi - Nagyon ráfázott a szabadtéri szexreMUHAHA! AZT REMÉLEM IS! Mi, katolikusok nem ítéljük el egyébként a sekszet, de kizárólag ha családbővítésre szolgál, nem nyilvános, és persze misszionáriuspózban gyakorolják! Minden más devianciát hagyjunk meg a hanyatló Nyugatnak!
Szex egy shemale-lel: Ez lenne a férfiak titkos vágya? (18+): "Hatalmas keblekhez pénisz is társul" – Nagyon nyomatják ezt a genderhatár-elmosást az Origón, nagyon nyomatják....:SSS
Molnár Anikó teste alkoholt termel – OK, akkor bye-bye Gianna, innentől számomra hivatalosan is Molnár Anikó a Nagy Ő! FELESÉGÜL AKAROM VENNI!!!4 EGÉSSÉG!
Mégis lesznek félmeztelen nők a Sunban: "Három napig bírták ki csupasz mellek nélkül."ÉLJEN A SAJTÓSZABADSÁG! ÉLJEN A JOGEGYENŐSÉG! ÉLJENEK A NŐK! ÉLJENEK A MELLEK!! ÉLJEN A NEGYEDIK HARMADIK OLDAL!44!!négy4
Ezek a világ legnagyobb szilikonmellei: "A német Beshine-nak összesen húsz liter szilikon van a melleiben, egyenként 9-9 kilót nyomnak." – Asszem erre mondják hogy jóból is megárt a sok. Mindegy, már neki sem kell sokáig kibírnia.
hogyvolt 18+ - Botrányos egyedek: Fanni édeshármast akar a nagymellű tanárnővel!KUSS, EZ ITT NEM KÍVÁNSÁGMŰSOR HANEM VALÓSÁGSHOW!"A Való Világ 7 történetének első csoportszexéről álmodik a legostobább villalakó." – Én is szoktam perverz dolgokról álmodozni, például arról hogy beszabadulok a villába és végignézetem a bentlakókkal a Tarr Béla-összest :DD
Szexbizonyítványát magyarázza András herceg: "A hercegről azt állítják, hogy kiskorú szexrabszolgával volt." – Hiába hazudik, a Jimmy Savile-ügy és a most kiderült gyerekgyilkosság után egyre több embernek lesz nyilvánvaló az, ami.
18+ Hopp, egy nőt kinyaltak egy Dead Kennedys koncerten: "Van-e ennél punkabb? Sajnos viccelni is muszáj." – Ez punk? Láttátok volna mik mentek a Fekete Lyuk öltözőjében...ez egyébként annyira nagy hír, hogy egy nap kétszer is címlapra került:
lg 18+ Szex a punkkoncerten: "A Dead Kennedys koncertjén kényeztettek orálisan egy hölgyet." – Na akkor egy Nap kommentje:
 
retrovírus 2015.01.19. 22:45:11
Ez nem egy lány, hanem egy partra vetett ámbráscet. Kár volt megmutatnia.

 
 
VASÁRNAP, JANUÁR 25.:
Ő, AKI A BOHÓC GYÖNYÖRŰ FELESÉGE VOLT
 
Nőnek-e a macskák az égig?
Talán érdemes:
Duna TV, 20:05: A bohóc felesége – Két nagy kedvencem, Dajka Margit és Márkus László a húzónevek ebben az emberközeli, nagyon régi (negyvenéves) filmdrámában, ahol egy egykori artista régen szintén cirkuszban dolgozó felesége szeretne visszatérni a színpadra egy meghallgatással, ami rosszul sül el. Dajkán és Márkuson kívül itt van még Schütz Ila, Körmendi János és Bilicsi Tivadar is – ezt nézzétek ma. Ugyanitt kilenckor a múltkori Rószaszín Párduc 1964-es spinoffja. Hogy Clouseau Felügyelő megint életveszélyben van, azt leginkább magának köszönheti, például hogy megingathatlanul hisz egy szobalány ártatlanságban, aki körül rendre hullanak a nemesi fejek. Kellemes, nem túl hosszú bugyutaság egy letűnt korból, amikor még a rossz filmek is jók voltak, mert fektettek beléjük annyi energiát (itt konkrétan a forgatókönyv menti a menthetőt).
 
Ismétlés, talán érdemes:
Háromnegyed kilenckor a hétvége második annyira szar hogy szinte kult-filmje jön (stílszerűen) a Cool TV-re a Macskanővel, ami megjelenésekor egy rakat Arany Málnát hozott majd' a teljes stábnak (Berry értette a viccet és el is ment a díjátadóra). Pitof nem az első francia rendező aki az otthoni nagy dobások után elment meghódítani halivúdot és pofára esett (ebben Luc Besson és Christophe Gans voltak az "úttörők"), de az ő bukása volt a leglátványosabb, annyira hogy hosszú ideig nem is rendezett utána semmit (rendes mozifilmet meg azóta se), és okkal, a Catwomanban ugyanis minden el van rontva ami csak lehet: gyermeteg főhős (a kontraszt leginkább a Tim Burton-féle Batmanekhez mérve óriási: Michelle Pfeiffer összefércelt, közveszélyes, szadomazo femdominája mellett Berry házicicája labdába sam rúghat), bugyuta történet (egyes szuperhősök a világ pusztulását akadályozzák meg, Macskanő küldetése itt mindössze annyi hogy egy arcohasztó kozmetikum piacra dobását megakadályozza), idióta szereplők (kötelező vicces meleg és idegesítő, kozmopolitenből szabadult munkatársnő kipipálva). A kivitelezés is megér egy misét: már Pitof előző alkotása, a Vidocq sem volt mentes a túlzásba vitt számítógépes trükköktől, itt viszont szinte minden CGI, és ami még rosszabb, látszik is rajta, valószerűtlen akrobatamutatványok amiket szögletességük elárul, lehetetlen színek és torzulások, hadd ne soroljam mindet, csak annyit emelnék ki hogy ha már azt is renderelik meg effektezik hogy a végén a főhős elsétál a NAPLEMENTÉBE teleholdba, akkor komoly a baj. A legdurvább (és ezzel lesz teljes a röhögni vágyók öröme), hogy anno még a folytatást is belengették. Ha enyhén módosult tudatállapotban (=2-3 sör után) nézzük, akkor nagyon fogunk szórakozni rajta, egyébként élvezhetetlen.
Cartoon Network / TCM , 21:00: Gyanús hogy voltmár, de újra leírom: hogy ki mennyire vevő az Óz, a csodák csodájára, az nagyban függ attól is hogy mennyire ismeri a háttértörténetét (ennek meg az Alice Csodaországban filmváltozatainak is), vagy szegény Judy Garland utóéletét. A könyv eredetileg örökérvényű mese lenne egy álomvilágba csöppenő, ott helyt állni kényszerülő kislányról, 2014-ben már sokkal jobban szembetűnnek a 39-es feldolgozásba rejtett finom utalások (pipacsmező, bizarr jelmezek). A rémálomszerű folytatások és újraértelmezések (Wiz, Return to Oz, Zardoz) nem elrontották, csak kibontották azokat a részleteket amik már itt is jelen voltak (teozófia, disassociation és más ilyen finomságok), ahogy az sem véletlen hogy az általa inspirált könyvekben/filmekben (Végtelen történet, Harry Potter) már sokkal szókimondóbban jelent meg az okkult vonal. Óvatosan vele.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kismaroson forgat az Avatar sztárja: "Sam Worthingtont egy vendéglőnél látták fegyverrel hadonászni."És ha nem forgat hanem ingyen akar kajálni vagy neki is bedurrant az agya?! ÉBERSÉG!!!
Folttisztítót és Nutellát lopnak a legtöbbet: "A továbbértékesítés reményében kint gyerektápszert is lopnak, itthon alkohol, kávé és csoki kerül ki fizetés nélkül a boltokból." – Hát igen, ezek a megélhetéshez szükséges legalapabb dolgok ^^
Az Indexnek is üzent Ferenc pápa – Már majdnem leírtam hogy AMIKOR SZERETEM AZ INDEXET, de aztán láttam hogy sajnos nem személy szerint üzent nekik, csak úgy általánosságban a médiumákoknak: "Néha hallgassuk is meg egymást, ne csak gyártsuk és fogyasszuk a híreket." – Én is ezt mondom már mióta KIVÉVE AMIKOR LESZAROM.
Leonardo DiCaprio sosem volt még ilyen csapzott: "Új filmjében csúnyán megtépi egy medve, mutatjuk az első képeket." – Szerintem ez ilyen szuperhősös izé lesz majd: A Wall Street Wolverínje az Okto-Megagrizzly Ellen. Éppen ideje volt már hogy ilyet is forgasson!
kívül tágasabb – Brutalitás: Rettenetes, hogy mi volt Kaliforniában a 80-as években!: "Az utcákat elárasztották a drogok, tombolt a háború a bandák között." – Igen, és Amerikában még a négereket is verik. Már megint mintha a hetvenes évek Népszaváját olvasnám...
De gyönyörű az északi fény! Lőjük szét! – gondolta a NASA.: "Valahogy így kezdődhetett az ASSP-projekt; nemsokára indulnak a rakéták."MAGYARUL: ÚJABB VALÓRA VÁLT ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET.
c:c: Az ember, akire rávarrták mind a 101 kiskutyát – Egy kérdés: HOL VAN ILYENKOR A NÉGY MANCS?! ÉBERSÉG!!!"A Rising Star már csak Pásztor Anna jelmezei miatt érdekes, az énekeseken el lehet aludni." – Nem, sajnos még miatta sem az. Viszont ha sokáig nézem a fotóját, én nem fogok tudni elaludni...:SSS
2015 legszomorúbb története: "Nyolc éve volt halott, de senkinek sem hiányzott"EZ szomorú?! Én több mint negyven éve élek, de az adóhatóságon kívül nem hiányzok senkinek! :(((
c:c: Anne Hathaway iszonyú cuki – Miért, eddig mi volt? :) - "A Daily Show-ban promotálta új filmjét, aminek tartalmát elmondva elkapta a röhögőgörcs." - Nap kommentje:
 
Semerreretyó 2015.01.23. 07:00:20
hát nem tudom, nekem erről is csak az jut eszembe, hogy nagyon-nagyon megdugnám...



 
Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés