2015. 06. 01.
Én és a homokimportőr (jún. 1-2-3-4.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Én és a homokimportőr (jún. 1-2-3-4.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚNIUS 1.:
HÁNY BŐRT LEHET LENYÚZNI EGY FARKASRÓL?

0

Homár a szaunában.

Talán érdemes:
Tízkor egy kissé ismétlésgyanús Horror a Szaharában némi magyar (!) közreműködéssel az HBO2-őn, sajnos a mostanában divatos idegtépő kamerázással, a régi bevált recept alapján: végy egy elhagyatott kutatóbázist/űrhajót/bányásztelepet, ahol a kutatók/űrhajósok/mérnökök megbolygatják az ismeretlent azzal hogy leásnak a Pokolig/találnak egy lefagyott alient/átjárót egy másik dimenzióba, persze a segédcsapat talál egy túlélő akibe akár maga a Gonosz is beleköltözhetett, de rá vannak utalva. Na ennyi az annyi itt is, de max. egyszer.
Filmbox HD, 00:05 – bár az Üvöltés-széria farkasemberekről szól(na), egyre inkább a vámpír-tulajdonságokkal bír: bizonyos szerencsétlen években előmászik az aktuális epizód a filmtermés legaljáról, ijesztgeti egy picit az arrajárókat, azután elhallgat. Így volt 2011-ben is, a The Howling: Reborn-ban már senki és semmi nincs az ütős eredetiből, csak a cím maradt (ahogy Emmanuelle-nél is). Az aktuális farkasember-láz most egy gimnazistán lesz úrrá, aki az érettségivel épp csak kilépne az Életbe, megtalálná a szerelmet, amikor rájön hogy választottját nem csak önmagától kéne megvédenie (főleg teliholdkor), hanem "fajtársaitól" is. Igen, amikor már a Teenage Werewolf-ot lopják az már nekem is kínos, mindegy, legalább rövid és nem okoz maradandó károsodásokat. A mai legfurább darab pont a leglehetetlenebb időben, hajnali 01:40-kor kerül bemutatásra az AMC-n. A Sárgaszakáll egyszerre előlegezi meg a Karib-tengeri kalózokat és forrasztja egybe a Cheech & Chong-féle vicces-füves stílust a Monty Python angol humorával, annyira hogy a csapat java itt van és nem csak színészileg de a forgatókönyvhöz is próbálták hozzátették a magukét. A Pythonnál azért kevésbé szofisztikált humor itt-ott átcsúszik a jóízlés határán túlra (á la Az élet értelme), elvileg zsánerparódiát kapunk kezdve azzal hogy a címbeli kalóz fiának fejére van tetoválva a kincskereséshez tippet adó térkép (no lám, ezek szerint a Waterworld-öt is megihették), egy ébren maradást biztosan nem, de egy felvevést talán (David Bowie feltűnése miatt) megér.

Hétfő? #LESZAROM.
Egy átlagos nap – Bódi Sylvi pucsít és mellprofilt villant – Egy átlagos hétfő: LESZAROM.
Trónok (h)arca - Így ül a vécén Monique Covet: „Teljesen pucéran fényképezték a csészén ülő nőt.” – Így ül, én meg így SZAROM LE.
esti zimány – Végre megnézheti Zimány Lindát pisilés közben!: „A legsikeresebb magyar glammodell maga osztotta meg a világgal, milyen is az, mikor pisil.” – Végre ti is megnézhetitek, milyen az, amikor LESZAROM.
életmód – Utazik, de megy a hasa? Itt a megoldás!: „Ahogy székrekedés miatt sem kell otthon ülnie.” – A megoldás: LESZAROM.
Jobb, ha tudja, mindannyian szarul szarunk – Jobb ha tudjátok: LESZAROM, nehogy már arra is törvényt hozzanak hogy hosszában vagy széltében kell ülni az ülőkén!
Ez egy elég merész kép Mészáros DórárólHÉ, NEM ÚGY VOLT HOGY JÓ FELESÉG LETT BELŐLE? LESZAROM.
Geri Halliwell nemcsak férjhez ment, de iszonyú jó a teste is – Na, akkor gondolom ő is mindjárt villantani fog... – "Csak halkan megjegyeznénk, hogy Halliwell 42 éves, és elképesztő teste van." – Csak halkan jegyezném meg hogy LESZAROM, és Gianna jobban néz ki (sőt: jobban is énekel) nála!
meglepetés! - Lady Gaga villantására már tényleg nincsenek szavak – Dehogynem, ott van például a LESZAROM.
Hát így – Beyoncé a mellét és a seggét rázza, ha boldog: „Meg is mutatjuk, hogyan: mert most boldog.” – Bár nekem most épp szar a kedvem, de azért mutatom én is: LESZAROM.
Mihalik Enikő a legjobbak között az amfAR gálán: „Összegyűjtöttük a gála 10 legjobban öltözött nőjét, Mihalikon kívül Palvin Barbi is köztük van.” – Életben tartom a hagyományt és mindkettejüket LESZAROM.
Palvin Barbara a modell barátnőjével félmeztelenkedett – Simán csak LESZAROM.
11 alkalom, amikor Doutzen Kroes arca mindent elárult: „És egy, amikor Palvin Barbara más modelleket riogatott.” – Ez pont tizenkét alkalom egyetlen kiadós LESZAROMra.
m – A magyaroknak túladagolták a leszarom-tablettát: „A kishitű magyar előbb-utóbb meghu­nyászkodik, elengedi a problémákat.” – Két mondatban rögtön két magyarozás is, természetesen Index-címlapon, csoda-e ha LESZAROM? Ugye hogy nem :DDD
aszta! – Itt a napi meztelen Baukó Éva: „Múlt hét péntek óta nem osztott meg magáról erotikus képet, szóval épp itt volt az ideje.”EZÉRT KÁR VOLT LETENNIE A POHARAT LESZAROM.
Keira Knightley első gyereke megszületett: "Az az igazság, hogy csak ennyi a biztos." – Meg az is hogy LESZAR NEM ÉN VOLTAM!!!!

 


KEDD, JÚNIUS 2.:
VIRTUÁLIS HAJNAL A HASADRA!

0

Kramer által halálosan.

Ismétlés, de érdemes:
Fél tíz előtt öt perccel Jack Lemmon és Walter Matthau Furcsa párosa a Duna TV-n: egy agglegény és egy házassági válsággal küzdő kártyapartnere összeköltözik. Régi jó DAKOTA közmondás hogy lakva ismerszik meg az ember, és barátaink jó viszonya rá is megy arra amikor mintegy tükörben látják magukat a másik személyiségében. Gene Saks nem csinált mást mint egy az egyben leforgatta Neil Simon darabját, és nincs is szükség költséges extrákra, működik az egész...

Nem érdemes:
...ellentétben a Filmcafe-n kilenckor adott Virtuális hajnallal, ami jó példa arra amikor az erőlködésnek beszarás a vége: azt hihetnénk hogy egy dögös bérgyilkoscsaj-testvérpár sztoriját nem lehet elrontani, minden adott ha nem is a jósághoz, de legalább a tűrhetőséghez, az egyik lány kiszállna, minekutána a nyomukba ered minden törvényszolga és maffiózó, de nem: ezt max. Tarantino kukázná ki egy másodperces utalás erejéig. Oh wait, még ő sem.

Talán érdemes:
FEM3, 00:25 - Csúszik lefelé a francia filmgyártás (tisztelet a kivételnek): a horrorjaik többsége a kerülendő kategória, a vígjátékaik amerikai kaptafára készülnek, és most már krimit/thrillert sem tudnak az elfogadhatónál betegebb főgonosz (na meg a kötelező meleg szerelmi szál) nélkül legyártani, és persze az egészet a kelleténél többször megcsavarják. Nem kivétel a Halál kamrája sem: két lepukkant fickó elüt egy harmadikat akinél egy rakás pénzt találnak, naná hogy megtartják - ám közben jön a rendőrség, ugyanis az áldozat egy váltságdíj-átadásra ment volna - és ez még csak az eleje, lesznek még elrabolt gyerekek, érintettség miatt nyomozó rendőrnők és persze végül itt sem adnak konkrét okot-indítékot arra hogy miért is csinálják a rosszak azt, amit (azonfelül hogy rosszak, nagyon). Hajnali 01:35-kor lélektani thriller az AMC-n Robert Wise-tól, amit bár horrornak hirdetnek, de inkább a parapszichológiában hívők fura viselkedéséről szól, meg arról, hogy néha még akkor is lehet nekik igazuk ha a körülmények ellenük szólnak. Egy család lánygyermekét, Ivy-t kezdi el követni egy kétségbeesett apa, aki azt hiszi hogy az ő halott lánya, Audrey Rose támadt fel benne. Ami elsőre valótlanságnak tűnik, azt később rémálmok kezdik alátámasztani...

Kis hírek a nagyvilágból:
VV Dennis mostanra fogta fel, hogy bukta a játékot – Úgy néz ki őt sem az eszéért szeretik :DD
Öngyilkossággal fenyegetőző férfit lőttek agyon az amerikai rendőrök: "A floridai férfihoz a barátnője hívott rendőrt, azt remélte, segítenek neki kórházba juttatni." – Hol itt a baj? Öngyilkos akart lenni, a rendőrök csak segítettek neki! Ezért fizetik őket!
Kivégeztek egy kínai pedofilt: "Nem is ő az első. A szigor ellenére meredeken nő a gyerekmolesztálási ügyek száma." – Akkor bizony nincs mese, a többit is ki kell végezni ^^ Ha tanulni nem tanultak az elrettentő példából, legalább ne szívják el a levegőt az egészségesek elől.
A hétvégén megáshatjuk saját sírunkatHétvégén?! Egész héten azt csináljuk basszus, legalább szombat-vasárnap hagyjatok minket pihenni!
A nagy balhé – Kelemen Anna sofőrje lelépett a pénzével: "Amiért a nagymellű celeb nagyon, nagyon dühös."SZEGÉNY!!!! Pedig biztosan nagyon keményen megdolgozott érte!!!!!!!!444444444
George Clooney még hisz a szép új jövőben: "A Holnapolisz azt üzeni: az átlagember képes megváltoztatni a világot." - Én is ettől félek :SSS
Elhagyta gyerekeit, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon: "Elkaptak 12 ausztrál nőt. A rendőrök szerint vágyálmokat kergetnek, de sanyarú sorsuk lesz." – Én hagytam volna őket menni, csak a visszautazásukat akadályoztam volna meg minden áron :DDD
Az egész világ látja, de senki nem érti a kísérleti űrrepülőgépet – Látja? Nem látja? Na látja: hidden in plain sight...
shopaholic - Az állam helyett a multik etetik a szegényeket: "Franciaországban kötelező lesz felajánlani a lejáró szavatosságú élelmiszereket. Nézze meg, itthon kik érzik fontosnak a gondoskodást!" – Náluk kötelező vele jótékonykodni? Velünk hülyékkel meg meg(v)etetik...
m - A reklám nem hasznos – Tényleg? Na ne mondjátok...
A szellemidézés tulajdonképpen fizika: "A Charlie Charlie játéknak nincs köze a túlvilághoz."MUHAHA, hát persze. És mi van ha Swedenborgnak volt igaza, és mégis van átjárás a két terület között?... Lehetne ezt is viccel elütni, de csakazértse fogom:

Robi 2015.05.29. 01:22:38
Origonak ez úton üzenem, hogy ez egy megtévesztő és behúzó cikk: "A szellemidézés tulajdonképpen fizika". Nem, ez okkultizmus, bár a ceruza elmozdulása meglehet valóban egy fizikai jelenség, ám ez a cikk arra buzdít, hogy a szellemidézés hülyeség, az okkultizmus veszélye nem létezik. Pedig sajnos létezik, és az embereket, a fiatalságot inkább arra kellene inteni, hogy tartsák magukat a nagyon távol ezektől a dolgoktól!

 

SZERDA, JÚNIUS 3.:
KÉTSZEMÉLYES VONATOZÁS
...

0

...a harmadik nem vett jegyet, csak lóg.

Talán érdemes:
Ma csupa dráma jut, először negyed kilenckor egy jóértelemben vett girlpoweres kanadai darab a Cinemaxra, melynek főhőse, Pearl a város bohémnegyedében egyfajta önjelölt szociális munkásként próbálja három különböző irányban tehetséges, de egyformán zűrös lelkű nőtársa életét egyengetni – hogy sikeres volt-e, azt hamarosan nekik maguknak kell megmutatniuk a világnak amikor segítőjük meghal.
Duna TV, 23:40 – Bár Ashton Kutcher neve hallatán legtöbbször csak LESZA köpök egyet, a Személyes vonatkozással már csak azért is kivételezek mert bár romantikázás, de a megszokottnál komolyabb. Két, korban és habitusban eléggé különböző ember jön össze, a közös pont hogy mindketten tragédiákon vannak túl és ezek folyományaként bíróságra is kénytelenek járni. A nő (Michelle Pfeiffer) egy gyilkosság során maradt magára fogyatékkal élő gyermekével, a férfi (Kutcher) a befutás küszöbén álló sportoló, kinek nővére hasonló brutális bűntény áldozata lett. A férfi elviszi a nő gyerekét sportolni, és lassan a gyász helyét elfoglalja valami más. Lehet mondani hogy nyálas, és igen, nyilván az érzelmekre hat, hát mire hasson, de mit tegyek ha a karakterek ordítanak a szimpátiámért. Mondom, szinte már Kutcher is szerethető (mármint úgy értem hogy normális, heteró-sekszuális, katolikus alkoholisták számára is, na).

Ajánlott:
Ismét a Cinemaxon vár minket egy rövid, de annál jöbb filmecske háromnegyed tízkor, és egészig be is fejezik. Bajnak, szarnak és most már az öngyilkosnak sincs gazdája, pláne ha az illető pont a határvonalon méltóztatott elhunyni, nagyjából így lehetne összefoglalni a Hullapasszolókat. A holttestet megtaláló határőrök dilemmája nekem már a foglalkozásom miatt is ismerős, mondjuk velük ellentétben én egy meccs kedvéért sem hanyagolnám a munkámat. Végezetül még egy ajánlottság ami megint élő program lesz (és remélhetőleg nem olyan rövid mint legutóbb a Little Boots-koncert): ismét hazánkba látogat a Sonic Youth gitárosa, Thurston Moore, ezzel az este nyolcas A38-as koncerttel teljes lehet a Lydia Lunch-csel megkezdett zenei diétánk. Sajnos az Indexen ezt is sikerült eltrollkodni, mivel ilyen címmel reklámozzák az eseményt:

Újra Budapesten zenél minden idők egyik legjobb gitárosa: "De tényleg olyan jó Thurston Moore, mint Jimi Hendrix? Most az álomzenekarával jön az A38-ra." – Na most én ugye punk vagyok és a zajzenét meg a jazz-zenét is imádom, de mégis azzal kell egyetértsek hogy:

Krisz101 2015.06.03 07:15:39
Vai, Gilmour, Petrucci, Meola, Knopfler, Blackmore, PAGE, bazmeg PAGE!!!! forognak a sírjukban, pedig még meg se haltak!! hogy lehet ezt a 4 akkordos pankot a világ egyik legjobb gitárosának nevezni, az eszem megáll.. mondjuk h ezt tekintik a sziget egyik legjobb koncertjének, nem csodálkozom, a sziámi és haverjai áldásos tevékenységének köszönhetően :-/ mikozben máshol Download meg Rock am Ring van...

...az 1990 után születetteknek elmondanám hogy a nyolcvanas évek alter-kritikusaiig (Szőnyei, MLT) és az őket követő webes megmondókig (Quart, bede, Matula) lehet visszavezetni ezt a Sonic Youth=legjobbgitározós izét amivel érthető módon mindig magukra haragítják a rockereket (lehet hogy ezért is csinálják). Mi azért csak menjünk el, merítkezzünk meg a zajban és ne virgázást várjunk meg ne a rendes gitárosokkal vessük össze, akkor nem fogunk csalódni. Viszont az Év nickje-kategória esélyesétől megtudhattuk az Évezred (sőt, az Emberiség Teljes Történelmének) Hírét:

Veghetáry János 2015.06.03 08:48:21
[link]
Punk tudósok felfedezték a negyedik akkordot !

Kis hírek a nagyvilágból:
Dívány - Az ön ruhája valakinek a gyerekkorába kerültAZ ENYÉM NEM.
dox - Annyit kapnak egy hónapban, amennyiért megveszed: "A te menő cuccaidat is éhbérért varrják a nők Bangladesben. Nem zavar?" – Lásd fentebb, azaz NEM, ROHADTUL NEM ZAVAR MERT NEM HORDOK "MENŐ CUCCOKAT", és egyébként sem kellett volna kivinni a gyártást olcsított helyekre, utána meg kelteni a bűntudatot!
Szelfizés közben fejbelőtte magát egy 21 éves nő: "Véletlenül elsült a fegyver, az orosz nő állapota kritikus."Evolution in progress.
Összeköltözik Gyurcsány Ferenc és Friderikusz SándorSOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK NEKIK!!! <3„Ha valahol, hát itt és most fog megszakadni a tér-idő kontinuum.” – ...a hülye svájciak meg hiába építették a hadronüktöztetőt :DD
meglepetés! - Damu Roland a golyszliját is szájára vette, miközben önmagát védte – Akkor neki sikerült az ami Randall unokatesójának és Danténak nem? :DD
A biciklis áthajott a piroson, majd brutálisat csattant a buszon: "Egy mögötte haladó motoros pedig levideózta a balesetet." - Evolution in progress vol. 2., persze ehhez is jár mindenféle utólagos magyarázat, kár hogy a videó mást mutat:

agyramegy 2015.05.25 21:30:15
0:08-nál már sárga a lámpa, a kanyarodó BMW-t épp csak elhagyja... De teker...
0:10 Ekkor már túl vagyunk a reakcióidőn is... De még teker és a lámpa piros...
0:14 vége, 0:15 eleje, még mindig teker és már átment a lámpa vonalán.
Igen, én is elhiszem, hogy szegény kerékpáros a fékbovden szakadása miatt nem tudott megállni.
Jobb lenne, ha nem pofázna, hanem hálát adna a szerencséjének, hogy nem a busz kereke alatt kötött ki.

 

CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 4.:
TORNÁSZOK ÉS KINCSKERESŐK

0

Abszolút Mexikó

Ajánlott:
19:50-kor szürreális spagettiwestern a Film Mánián a Zapata-felkelés idejéből, Egy kincskeresőről Mexikóban, akit Franco Nero alakít (minimális arcjátékkal ofkorsz), és akinek szokás szerint valami nagyra fáj a foga, kár hogy hét lakat alatt őrzik, az egyetlen ember aki kinyithatná, az egy, a helyi komcsik ellen harcoló amcsik fogságába esett békepárti és erőszakmentességet hirdető professzor (Fernando Rey), talán nem véletlenül ő megy át a legradikálisabb jellemfejlődésen, mivel a végére szinte profi gyilkos lesz. Ennio Morricone zenéje itt is jó, de azért nem ez a legnagyobb dobása neki se. Más. A sportvilágban mára háttérbe szorultak a Darnyi Tamások és Egerszegi Krisztinák, vannak helyettük milliókat kereső """labdarúgóink""" (LOL) és szepesinikijeink. Már csak ezért is figyelmet érdemel tíz előtt öt perccel a Gabby Douglas - egy tornászlány története című életrajz az HBO-n, melynek hőse családi nehézségek ellenére is kitart abban amiben a legjobb, ráadásul még friss a sztori, ugyanis csúcspontja a 2012-es olimpia, ahonnan Gabby két aranyérmet is hazahozott (nikike meg egyet sem, de legalább jól szórakozott).

Nem érdemes:
Filmbox HD, 23:00 – Filmnek még nem adtak annyira hozzáillő címet mint az Absolute Deception-nek, még úgy sem hogy a magyarítással nem bíbelődtek. Nem is kell, ez sajnos épp olyan üdülési alibi-alkotás mint itthon az Idegölő vagy a Csudafilm, csak ezt nagyobb költségvetésből és a kenguruk földjén forgatták. Van elvileg története is egy riportercsajról aki az állítólag balesetben elhunyt férjéről deríti ki hogy dehiszen még élt, csak Ausztráliában és egy másik nővel, és épp itt is eltűnt volna egy tanúvédelmi program keretében, csak a csávó akiről jelentett volna eltette láb alól. A nő természetesen odautazik, csak hogy senki ne segítsen neki az ügy megoldásában (sőt). Emmanuelle Vaugier jól néz ki (de a színésznő fogalommal azért óvatosan bánnék vele kapcsolatban), Cuba Gooding Jr. meg próbálja a fejét kint tartani a pöcéből, az ausztrál partok szépen vannak fényképezve, és nagyjából ennyi, minden más szinte paródiaszinten túl van tolva (igen, itt a """színészekre""" gondolok).

Világpolitka rovat:
Kína nem fog elsőként atombombát ledobni – Nem is kell, az is bőven elég lesz ha majd ők dobják le az utolsót :SSS – "Az állítják, nem törtnek egyeduralomra, de szerintük sok veszély leselkedik rájuk, ezért fegyverkeznek." – Nyilván sok veszély leselkedik egy nemtomhánymilliárdos országra, ami egy fél kontinest elfoglal, logikus hogy fegyverkeznek. Hát nem? De.
Ma már megölnének a Brian élete miatt – Kedves Eric Idle, vigasztaljon (?) a tudat hogy még pár év és Angliában simán állhatsz a filmedért saria-bíróság előtt (főleg hogy Briant egy vállaltan meleg fickó játszotta).
Könyves – Oszama Bin Laden bírta az összeesküvés-elméleteket: „Chomskyt és Woodwardot is olvasott a rejtekhelyén. Közzétették az olvasmánylistáját.” – Először meglepett hogy egyáltalán tud olvasni, aztán belegondoltam hogy mennyire örülhet annak hogy belőle is konteó lett.
6,8 milliárdból harcolunk az ISIS ellen: "Nagyon töröm a fejem, de semmire nem tudok gondolni, amire jobb lenne költeni ezt a pénzt!" – Lélegeztetőgép, anyone? Persze más értelmes célokra is fel lehetne használni:

Elek • 9 órája
Én tudom mire lehetne költeni: lehetne belőle ÚJSÁGÍRÓKAT felvenni a 444-hez. Így nem a takarítóknak kellene a cikkeket írniuk.

Aktív antraxot küldtek szét egy laboratóriumból: "Vizsgálják, hogy történhetett." – Hogyan, hogyan...véletlenül. Nyilván. Nap kommentje:

rafa-El 2015.05.28. 07:58:05
"A Pentagon illetékese kifejtette, hogy az anyagot a biológiai fegyveres fenyegetések elleni kutatások céljára küldték szét a múlt héten."
Mi másért is küldték volna?!?! Hát nem? de. Nem? de.

Kanadának is jutott az antraxból: "Egy amerikai katonai labornál valaki nagyot hibázott, tévedésből Ausztráliába, Dél-Koreába is került a veszélyes anyagból." – Bizonyára véletlenül kapták meg ők is.
A Pentagon is kaphatott egy adag lépfenét: "Az amerikai hadsereg egyik Utah állambeli bázisa küldözgetett összevissza élő lépfenét, lehet, hogy a védelmi minisztérium is kapott egy adaggal." – Nahát, mennyi véletlen, még a végén kételkedni kezdek az összeesküvés-elméletekben.
Elpusztítják Párizsban a szerelmet - NAGYON HELYES, ÉPPEN IDEJE VOLT MÁR, ezennel a burzsoá rendpártiság összes intézménye felszámolásra került, a Fhhhanszia Fohhadalom most lett teljes, Robespierre elélvez a túlvilágon. Vagy ez a pusztítás nem olyan mint az íziszé, hanem csak átvitt értelemben értendő? – "45 tonna lakatot vágnak le a szerelmesek hídjáról." – Javagyúgy. Hejj, mennyi sok elpazarolt színes,-és nemszínes fém! R.I.P.!!!4 négy :(((

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés